Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-04-18 / 16. szám
2004. ÁPRILIS 18. - 5. oldal Evangélikus Élet Meseíróból „ mesehős Ki ne emlékezne gyermekkora híres meséire a rendíthetetlen ólomkatonáról, a jeges szívű hókirálynőről, a rút kiskacsáról vagy a kis gyufaárus lányról? Hányszor mosolyogtunk a hiú császáron, aki új „ruhájában” vonult végig az utcán, vagy a parasztemberen, aki lovát egy zsák rohadt almára cserélte, ám ezzel mégis egy véka aranyat szerzett! A holland mesemondó, Ham Christian Andersen valami olyat tudott közel kétszáz évvel ezelőtt, aminek a varázsa a mai napig rabul ejti a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Nem véletlenül ragadta meg Balázs Agnes színésznő fantáziáját is az a mesevilág, amelybe Andersen repíti el olvasóit. Néhány hónappal ezelőtt az Andersen avagy a mesék meséje című könyvében egy gyönyörű történettel hálálta meg a mesemondótól kapott élményeit. A regény a fiatal, de szegény írótehetség - az ifjú Andersen - és egy árván maradt kislány találkozásával kezdődik. Az izgalmas fordulatokkal teli mesében nyomon követhetjük barátságuk kialakulását, az író kezdeti szárnypróbálgatásait és sikereit, valamint szerelmének történetét. Balázs Ágnes magával ragadó stílusban ötvözte a mesemondó életrajzi epizódjait, az eredeti történetek szereplőit és saját fantáziavilágát, olyan regényt alkotva, amely méltó az Andersen-mesék szomorúan szép hangulatához. B. Zs. BALÁZS ÁGNES Andersen avagy a mesék meséje Élete első filmforgatókönyvével pár nappal ezelőtt a Hartley Merrill forgatókönyv-pályázat 2. díját nyerte el sokolBalázs Ágnes dalúan tehetséges színésznőnk, Balázs Ágnes. A forgatókönyv a szerző Andersen avagy a mesék meséje című művének harmadik „élete”. > A szerző azonos című, felnőtteknek és gyerekeknek szóló regényének illusztrált könyvváltozatát a Holnap Kiadó adta ki 2003 novemberében. A regény zenés színpadi változatának előbemutatója 2004 májusában lesz a Pesti Magyar Színházban, Iglódi István igazgató-főrendező rendezésében. A Kossuth-díjas rendezőn kívül további három Kossuth-díjas művész is dolgozik Balázs Ágnes szép darabjának a sikeréért: Schaffer Judit jelmeztervező, Moór Marianna és Raksányi Gellért. Balázs Ágnes (színésznő, író, színházi szövegkönyvíró, zeneszerző, rendező és forgatókönyvíró) éppen időben készült el remek munkáival: a világ 2005- ben ünnepli a nagy dán meseíró születésének 200. évfordulóját... Balázs Ágnes a Brüsszeli Szabad- egyetemen, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott francia nyelvi és irodalmi tanulmányai után a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát 1993-ban. Első színpadi sikerét Bessenyei Ferenc partnereként aratta Hauptmann Naplemente előtt című darabjában. Pályafutása a Nemzeti Színházban kezdődött, ahol Shakespeare- és Goldoni-da- rabokban játszott főszerepet. Színházi szerepei, tévés műsorvezetői munkája, szinkronfőszerepei és francia nyelvű sztnkronmunkái mellett 2001-ben megrendezte a Madách ihlette, Isteni show című musicalt, amelyet szövegkönyvíróként, zeneszerzőként és Éva szerepében is fémjelez. A nívódíjas musical április 8-án zárta a harmadik sikeres évadot az előadást befogadó Vidám Színpad nagyszínpadán. Megvan a mesterhármas Mint arról lapunk múlt heti számában hírt adtunk, országos ökumenikus szavalóverseny színhelye volt április 5-én és 6-án a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium. Az Úr érkezése elnevezésű rendezvényt Jakucs János, a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium diákja nyerte meg.- Megvan a mesterhármas! - Szemében csillan ugyan némi büszkeség, de a mosoly már nem terülhet szét az arcán, mert a harmadikos gimnazista, komoly fiatalember még előtte megfegyelmezi az érzéseit. - Nem szokásom a hencegés, de ez most valóban szépen összejött. Szeptemberben Gyulán megnyertem a Simonyi Imre országos versmondó versenyt, aztán márciusban az országos piarista verseny következett, és most ez. Elsős gimnazista korom óta mondok verseket, s mindjárt az elején el is indultam egy országos versenyen, amelyen természetesen még nem értem el helyezést. Hálás vagyok azért, hogy ez nem vette el a kedvemet. Azonban olyan sokáig nem kellett várnia az eredményekre a humán szakon tanuló, szőke fiúnak, hisz a piaristák vetélkedését már elsős korában megnyerte, és sok más regionális megmérettetésen is kivívta az elsőséget. Mint mondja, az őt felkészítő magyartanárával és humán beállítottságú - egyébként orvos - édesanyjával hármasban jó pár versenyt megjártak már, s biztos benne, hogy nekik kettőjüknek köszönheti a sikert: egyiküknek a szakmai segítséget, másikuknak a biztos érzelmi-lelki hátteret. Az egyébként reálosztályban tanuló fiatalember szegedi egyetemistának készül: a történelem-kommunikáció szakot célozza meg.- Hogy utána mi lesz, nem tudhatom, de ugyanúgy el tudom magam képzelni történelemtanárként, mint közszereplőként - mondja. Egyelőre azonban a gimnazisták hétköznapjait éli, olykor feszített tempóban a teljesítménykényszertől, máskor meg lazán, a hozzá hasonló korú fiúkkal-lá- nyokkal körülvéve, bulizva. Szabad idejét a verseknek, a diákszínjátszásnak, az olvasásnak szenteli, sűrű könyvtárlátogatással igyekszik csillapítani a történelem iránti szenvedélyes érdeklődését.- A gimnazista fiúk között, úgy vélem, nem igazán sikk a versmondás. A társaid hogyan tekintenek erre a ténykedésedre?- Úgy látom, ugyanolyan elismerés övezi az én ez irányú teljesítményemet, mint azokét, akik matematika- és fizika- versenyeken indulnak, és érnek el sikert. Vannak néhányan ilyenek az osztályunkban. Soha sem okozott gondot egymást elfogadni.- És a lányok? Rájuk mindez másként hat.-Igen...- Egy jól megválasztott idézet a kellő pillanatban...- Kétségtelen, hogy sohasem válik az ember hátrányára, ha műveltségről vagy egy kis romantikáról tehet tanúbizonyságot. Lehet, hogy mosolyogni való, de én bizony élek is ezzel az eszközzel! Jakucs János a nyíregyházi ökumenikus szavalóversenyen Vas István Kakasszó című költeményét mondta az istenes versek kategóriájában. E vers már megérett a lelkében, máskor is indult vele versenyen. A 18. századi magyar irodalomból - tanára tanácsára hallgatva - egy Mátyási József-müvet választott. •- Jó vers, de a korstílusból adódóan sok nehézségem akadt vele. A szöveg memorizálása egyébként számomra nem nehéz; egyetlen este meg lehet tanulni és fel is lehet mondani egy ilyen verset. De nem ez a kérdés, hanem az, hogyan lehet együtt feküdni és kelni, együtt élni vele, miként lehet bensővé tenni egy költeményt.- Van annak jelentősége, hogy te épp a katolikus gimnáziumba jársz?- Nagy szerencsémnek tartom, hogy nem vettek fel az Erkel Ferenc Gimnáziumba, ezért a katolikus gimnáziumba járhatok. Gyulán az Érkel a sztárgimnázium, mindenki oda jelentkezik először. De mivel a matek nem tartozik az erősségeim közé, következett a „mentőöv”, a Karácsonyi. Amit elértem, ahhoz nagyban hozzásegített az iskolánk szellemisége, az a családias miliő, amely ott körülvesz minket. Meglehet, sokaknak ez szigorúnak, konzervatívnak tűnik. Én személyesnek érzem. Ez az iskola figyel az individuumokra, felemeli a tehetséget. Lehet, hogy magamtól nem tartanék sehol. De itt észrevették, felfigyeltek rám, bátorítanak és segítenek. Veszprémi Erzsébet Mi a szép? Platón Az állam című művében több helyen is értekezik a művészet szerepéről. A tizedik könyvben különösen is elmarasztaló ítéletet ad mestere, Szókratész szájába az úgynevezett „utánzó művészeteket” illetően. Haszontalannak, ennélfogva feleslegesnek tartja azon létező dolgok árnyképeinek elkészítését, amelyek már önmagukban is az isteni ideák tökéletlen lenyomatai csupán... Nemrégiben egy barátom hívta fel a figyelmemet a HVG-ben megjelent egyik írásra, amely arról szól, hogy egy kutató kiderítette: a preraffaeliták ámulatba ejtően életszerű, aprólékosan kidolgozott festményeiket nagy valószínűséggel camera obseura (lyukkamera) segítségével készítették. Zseniális technikai újítás volt-e ez, amely évszázadokkal megelőzte korát, vagy pedig a gyanútlan műélvező megtévesztésére kieszelt fondorlatos csalás? Emlékszem, tizenéves koromban, amikor elkezdtem fotózni, milyen pazarló bőséggel töltöttem meg színes filmtekercseimet a balatoni naplementék képeivel. Ugyanebben az időben badacsonyi kirándulásaim alkalmával soha el nem mulasztottam volna tiszteletemet tenni Egri Józsefnek, a Balaton szerelmesének emlékházában. Az aranyhíd a természetben is, festve is, fényképen is szép. A szépség pedig ellenállhatatlanul vonzza a szemet. Ami gyönyörködtet, arról viszont joggal feltételezzük, hogy tisztítja, nemesíti is a lelket. A művészet tehát az volna, ami híven visszaadja az Isten által alkotott természetben található szépséget? Hiszen épp ennek alapján szoktunk valamit giccsnek nevezni! De vajon giccs-e egy ismert műalkotásról készült jól sikerült reprodukció, amely nem óhajtja azt a látszatot kelteni, hogy eredeti? És mitől lenne giccs az a tökéletesre sikerült hamisítvány, amelyről még egy avatott szakértő is alig-alig tudja megállapítani, hogy másolat? Hab a tortán: amikor kirándulás közben megláttunk egy különösen is sziporkázó, ezer színben pompázó naplementét, olyat, amilyet még a Vörösmarty téren árusító bérpiktorok sem mernének papírra vinni, öreg barátom ironikusan így szólt: „Ez már szinte giccs.” A minap azon kaptam gyerekeimet, hogy levették a polcról a Bosch-albumot. Nemcsak nézegették, hanem élvezettel utánozták is a torz figurákat, sőt saját fantáziájukkal ők maguk is próbáltak ezekhez hasonlókat alkotni. Ha nem emlékeztem volna rá, hogy ilyen idős koromban mi mindent rajzolgattunk társaimmal tankönyveink szélére és füzeteink hátuljára, akkor biztosan pszichológushoz vittem volna őket. Visszatérve a művészetre: mitől kultúraközvetítő mondjuk egy Bosch-kép fotója egy színes művészeti albumban, és mitől giccs, ha ugyanezt bekeretezve kirakom a szobám falára? Kurt Vonnegut az Időomlás című könyvében említi egyik bácsikáját, aki két üveglap összeillesztésével, majd szétválasztásával nyerhető különböző, érdekes alakzatú festékfoltok gyártásában lelte örömét. Mikor egy alkalommal megkérdezte valakitől, művészet-e ez, a következő feleletet kapta: „Állítsa ki őket, és ha megveszik, akkor művészet.” Ilyen egyszerű volna? A szépség bizonyos körülmények között giccs, míg a piac még a művészi tudás nélkül létrehozott pacákat is autonóm műalkotásokká avathatja? Mosolyogtunk vagy inkább bosszankodtunk a szocialista realizmus naiv, pontosabban bárgyú és destruktív esztétikai alapelvein. De mosolyogtunk az egyszeri bácsika és nénike szókimondó véleményén is egy-egy „modem” tárlaton, még ha öntudatlan platonistákként igazat is adtunk nekik. Az autonóm művészet és a hétköznapi szépségértelmezés feloldhatatlannak tűnő konfliktusa talán mégis azzal a közhellyé vált példával illusztrálható leghívebben, amikor egy szürrealista kép alatt olvasható hivatalos felirat - „Anya gyermekével” - mellé valaki ákombákom betűkkel odavéste: „A tiedé.” A fenti kis mozaikokból álló eszmefuttatásban csupán néhány kérdést, dilemmát fogalmaztam meg anélkül, hogy megpróbáltam volna megválaszolni, feloldani őket. Ezután is sokat fogok gondolkozni ezeken a kérdéseken. Ezzel bizonyára nem vagyok egyedül. Örülök, ha valakinek ezekkel a fölvetésekkel kedvet, netán új impulzusokat adtam a további gondolkodáshoz. Félretéve kissé a platóni-szókratészi pragmatizmust és engedve, hogy minden gyakorlati hasznosságot nélkülözően egyszerűen csak hódoljunk a szellem fényűzésének. Nem lenne azonban evangélikus mivoltunkhoz méltó, ha ebben a témában nem találnánk meg a Krisztussal való kapcsolatot. Évekkel ezelőtt, a Közép-dunántúli Napló levelezési rovatában egy tanárnő a vallásszabadságról értekezve azt találta írni, hogy ő is nagyra értékeli a Bibliát, szokott is olvasni belőle a gyerekeinek, de mivel nem hívő, ezért az számára nem más, mint egy szép mese. Nem állhattam meg, hogy ne válaszoljak rá. Először arra emlékeztettem, hogy az Ószövetség nagy része Izrael népének történetéről szól. Még ha erőteljesen vallásos érzülettel is, de mégis csak valós történelmi eseményekről számol be. Ami pedig az egésznek a centrumát, Jézus Krisztus evangéliumát illeti, annak történetiségét még a legszkeptikusabbak közül is csak kevesen vonják kétségbe. Ám hogy egy ártatlan ember megkorbácsolása és keresztre feszítése akár csak mesének is szép volna...? Pedig a vallásos giccsipar éppen legnépszerűbb témáját sikerült telibe találni. Elég, ha csak az átható tekintetű, töviskoronás, kitett szívű Jézus-szobrocskákra vagy az ugyanilyen témájú színes könyvjelzőkre gondolunk. Valami olyasmit próbálnak ábrázolni ezek az alkotások, ami a valóságban így sohasem létezett. Az avatott műértők, de még a jó ízlésű hívők is általában giccsnek tartják őket. Tudván, hogy másokból valami megmagyarázhatatlan módon nem csupán esztétikai gyönyört, hanem vallásos áhítatot is kiváltanak. Befejezésül ismét egy kamaszkori emlékemet elevenítem fel. Haumann Péter - felfelé ívelő népszerűsége kezdetén - „Szókratész védőbeszédé”-vel járta az ország pódiumait. Miskolcon, a Vasas Művelődési Házban nővérem jóvoltából nekem is alkalmam volt megnézni az előadást. A ruhatárnál remegő kézzel nyújtottam oda a már akkor is ismert színésznek a noteszomat, hogy autogramot kérjek tőle. Eközben a portás néni fontoskodva végigmérte az épületet: „Na, művész úr, szép?” Haumann körbejáratta tekintetét az ormótlan vasbeton monstrum falain, majd zavartan, a tőle ismert kissé affektáló hangon válaszolta: „Szép? Hogyan is lehetne elmondani, mi az, hogy szép?” Bartha István Jean Anouilh BECKET VAGY ISTEN BECSÜLETE Dráma két részben Fordította: Szenczei László. Rendezte: Udvaros Béla További előadások: április 17., május 2., 23. este 7 óra; április 18., 25., május 9., 16., 30. délután 4 óra. Jegyárusítás mindennap az 1/250-5338-as telefonon és hétfő, szerda, péntek délután 14-18 óra között a Duna Palota portáján (tel.: 235-5500). Helyárak: 1600- 1200-1000 forint.
