Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-04-11 / 15. szám

2004. ÁPRILIS 11.-11. oldal Evangélikus Élet HÚSVÉT ÜNNEPE Későn érkezők is beléphetnek... Ady Endre keserű nemzeti diagnózisa szerint mi, magyarok mindig minden­honnan elkésünk... Ha a húsvéti evan­géliumi tudósításokra figyelünk, úgy tű­nik, a késés, az elkésés, a lekésés nem csupán minket kísértő veszély. A világ- történelem legnagyobb eseményét, for­dulópontját mindenki lekéste, a feltáma­dás csodájának nincsen emberi szemta­núja. Isten már megint gyorsabb volt, új­ra csak előttünk járt, megelőzött minket. Pedig János evangéliuma komoly em­beri igyekezetről számol be: Mária már „ a hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt” a sírhoz siet. Férfi tanít­ványokat megszégyenítő ez a hűség. Mária nemcsak a csúcson van Mestere közelében, kitart mellette az utolsó szív­dobbanásig, sőt még azon túl is. Neki a halott Jézus is drága! A sötétség azonban, amely Jánosnál nem csupán fizikai kategória, vakká te­szi Máriát. Nem látja meg az üres sír va­lódi üzenetét, csupán a sivár emberi lo­gikára épít, amikor a tanítványokhoz futva rémhírt terjeszt: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették! ” Vajon nem ismerős ez a tanítványi pá­nik, a felelőtlen rémhírterjesztés szá­munkra is? Hányszor tapasztaljuk mi is saját életünkben, de gyülekezeteink és egész egyházunk életében a drámai „Jé­zus-hiányt”? Ő nincsen ott, ahová mi „helyeztük”, ahol mi keressük. Eltűnt? Elrabolták? Ki a tettes? Rossz kérdésre Jn 20,1-10 nincs jó válasz, hamis diagnózisra csak téves terápia akad. Talán ma is máshol kellene őt keresnünk... Visszatérve alapigénkhez, figyeljük meg, hogy mennyire jellemző az elsők, a „nagyok” reagálása. Péter és János nem kérdőjelezik meg a Mária által kreált rém­hírt, nem jut eszükbe, hogy a Mester már jó előre, háromszor is megmondta nekik, hogy mi fog történni vele. Sajnos a legbel­ső tanítványi kör memóriája is lefagy, bi­zony bennük is „még sötét volt”. Ők is fu­tásnak erednek, rohannak az üres sírhoz. Sietnek - mégis elkésnek. Szinte versenyt futnak - mégsem érnek oda időre. Talán ez az élethelyzet is kísértetiesen ismerős számunkra: állandóan sietünk, mégis mindig elkésünk; rohanunk, még­sem érjük utol magunkat és még kevés­bé azokat, akikhez küldettünk... Az őszinte jánosi tudósítás nagysze­rűen illusztrálja, hogy azon az első sötét húsvéti hajnalon nyoma sincs még a fel­támadáshitnek. Semmi sem áll távolabb a kiégett szívű tanítványoktól, mint hogy „kitalálják” a feltámadás vízióját. Péter is, János is csak a puszta tényeket, a „sírleltárt” rögzítik: mi, hol és hogyan található a sziklaüregben. Bár János ar­ról vall, hogy a látottak nyomán ő már akkor „hitt", de ez az ébredező hit még igencsak passzív és néma. Ő maga vall­ja be tiszteletre méltó korrektséggel: „Még nem értették ugyanis az írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. A tanítványok ezután hazamentek. ” Az üres sír ténye, a halott Jézus hiánya még nem mozgósítja a tanítványokat. Haza­mennek - ha úgy tetszik: fedezékbe vo­nulnak -, és várnak valamire, várnak Va­lakire... De nem hiába! A Feltámadott hama­rosan megjelenik Máriának és a többi ta­nítványnak, sőt az éppen hiányzó Ta­másnak is külön. Ilyen módon születik meg szívükben a húsvéti hit! Az élő és győztes Krisztus teremti meg ezt a hitet, nem pedig a tanítványi fantázia képzeli el és alkotja meg a feltámadott Urat. Az élő és éltető hit titka és forrása ma is a feltámadott Úrral való találkozásban rejlik. Ő keres minket az ünnepi igehir­detésekben, az úrvacsora ajándékában, az éneklő, imádkozó testvérek közössé­gében. Csak el ne kerüljük őt! Nem kell siet­ni, de lehet, szabad időben elindulni. Ő a később indulókat, a messziről érkezőket is megvárja. Gáncs Péter IMÁDKOZZUNK! Feltámadott Urunk! Teremts ben­nünk élő hitet, hogy másokat is hoz­zád vezethessünk. Ajándékozz gyüle­kezeteinknek és egész egyházunknak igazi lelki tavaszt és megújulást. Töltsd meg ünneplésünket feltámadá­sod örömével, amely hétköznapjaink­ra is kiárad majd. Ámen. HÚSVÉT 2. NAPJA *■ Húsvétot - mint nagy ünnepeinket - két napig ünnepeljük. A középkorban, az ószövetségi pészah (páska) hagyományát követve, egy egész héten át emlékeztek meg róla, munkaszünettel és naponkénti istentisztelettel. Talán azért, mert Krisz­tus feltámadását és a feltámadás tényét nem lehet rövid úton elintézni. Másodnapi igénk Krisztus feltámadá­sával állítja párhuzamba egy halandó elődünk, Lázár feltámasztásának törté­netét. Ám nem jutunk el a győzelmes befejezésig, mert a kijelölt igeszakasz megáll a mélyponton. Csüggedtebb mondatot ember aligha mondhat, mint amellyel előbb Márta, majd Mária fo­gadja az érkező Jézust: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a test­vérem. ” Igaz, Márta még vár valamit Jé­zustól, mert így folytatja: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked. ” Amikor azonban Jézus Lázár feltámadását ígéri,, kiderül, hogy Márta csak a végső napon való feltáma­dást tartja lehetségesnek. A négy napja halott ember föltámadá- sa minden racionális tapasztalatnak elle­ne mond. Erről prédikálni nem ígérkezik sikeres vállalkozásnak. A sokszorosan megerősített haláltudattal szemben két­napos húsvétjaink szánalmasan kevés­nek bizonyulnak. Senkit sem győz meg a kétezer éve lejegyzett történet alapján - a mégoly lelkesen is - elmondott hús­véti prédikáció. Ne áltassuk magunkat: ezen az úton soha senkit nem fogunk el­juttatni a feltámadás bizonyosságára. Miért? Mert a feltámadás nem egy régi történet, nem egy nehezen védhető dog­ma, nem is a vallásos emberek vágyának kivetítése. A feltámadás egészen más! Jézus nemes egyszerűséggel ennyit mond róla: „Én vagyok a feltámadás. ” A feltámadás és az élet maga Jézus, aki élő személy, akivel ma is lehet talál­kozni, akit ma is meg lehet kérdezni, aki ma is válaszol kimondott és kimondat­lan kérdéseinkre. Filozofikus megköze­lítés helyett ebbe az irányba kell elindul­nunk. Jézus akkor a velünk folytatott párbeszéd végén is fel fogja tenni a kér­dést: „Hiszed-e ezt? " Mi is a feltámadás részesei leszünk, ha megfogalmazódik ajkunkon a válasz: „Igen, Uram, én hi­szem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. ” Mindezek után mégis becsületesen el kell mondanunk: egyikünk sem vállal­kozhat arra, hogy a feltámadás védőügy­„Hiszed-e ezt?” Jn 11,17-32 védje legyen. Olyan világban élünk, ahol az emberek vagy egyáltalán nem hisznek a feltámadásban, vagy ellenke­zőleg: a sokszoros feltámadás (a lélek­vándorlás) hívei. A feltámadás ügyét nem lehet megvédeni. A feltámadott Krisztusnak nem védőügyvédekre van szüksége, hanem tanúkra. A tanúk pedig nagyon sokan vannak. Mi is tanúvá le­hetünk. Közöttünk élnek azok a Lázá­rok, akik új életre támadtak fel: tékozló fiák és lányok, akikről boldogan vallja az atya: „Ez az én fiam meghalt és feltá­madott." (Lk 15,24) A Feltámadott ta­núja az az egykori alkoholista férfi, aki egy iszákosmentő konferencián „támadt fel” szó szerint büzlő, oszlásnak indult állapotából. A Feltámadott tanúja a ke­reszten megtérő lator, aki tudja, hogy túl a halálon van egy ország, melynek kirá­lya a szomszédos kereszten hamarosan kileheli lelkét, de mégis ő a győztes. Míg a gladiátorok „Ave Caesar, moritu- ri te salutant” („Üdvöz légy, Cézár, kö­szöntének a halálba menők!”) köszön­téssel indultak a valóban borzalmas ha­lálba, addig a keresztény mártírok kö­szöntése így hangzott: „Ave crux, spes unica” („Üdvöz légy, kereszt, egyetlen reménység!”). Ők is vallották, amit Jób így hagyott az utókorra: „ Tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött. ” (Jób 19,25) E sorok olvasói között bizonyára so­kan vannak olyanok, akik közeli hozzá­tartozójukat gyászolják e napokban. Ta­lán hisznek a csodákban is, de a halálban már nincsenek csodák - gondolják. „ Uram, ha itt lettél volna, nem halt vol­na meg a testvérem ” - zokogják Máriá­val, és nem veszik észre, hogy itt van ő, aki maga a feltámadás és az élet. A re­ménytelenül gyászoló Mártáknak, a hit­ben csüggedő Máriáknak és a bomlott életű Lázároknak szól a friss húsvéti üzenet Krisztus egyik áldott tanújának, Scholz Lászlónak az énekéből: „Támadj fel új életre már, Krisztus meglankadt népe! / Húsvéti szép hajnal­sugár csillan, siess elébe! / Meghátrált régen a halál, s a Győző életet kínál / győzelméből ma néked. / Feltámadt Krisztus, mennybe ment, még sincsen messze tőled. / Ő kormányoz múltat, je­lent, s kezében az ítélet. / Úgy ébredj minden reggelen, hogy életed húsvét le­gyen / Támadj fel, drága népe!” (EE 225,1.,4.) Győri Gábor IMÁDKOZZUNK! Jézusom, sokszor gondolok arra: mi lenne, ha itt lennél? Ha valósággá válna mindaz, amit az evangéliumok leírnak, minden más lenne, könnyebb volna hinni benned. Köszönöm, hogy igéddel élesztgeted csüggedt hitemet. Köszö­nöm, hogy te valóban jelen vagy az én életemben is, benned hinni nem öncsa­lás vagy hamis illúzió. Köszönöm, hogy imádkozhatom azokért, akik még nem ismerték fel benned az életük Urát, és remélhetem, hogy imádságom meghall­gatásra talál. Ámen. MESTERMŰ A DIGITÁLIS ORGONÁK KÖZÖTT Mesterségünk „titkai”: • csak a valódi sípok hangjához mérhető hangminőség • egyedülálló megbízhatóság • intonálhatóság a helyszín akusztikája és a felhasználó ízlése szerint • páratlan típusválaszték • templomi kiépítettségű hangsugárzás a legkisebb modelleknél is • ellenőrizhető, felkereshető hazai referenciák • egyedi szolgáltatások, ingyenes akusztikai felmérés • 5 éves garancia • kedvező árak és fizetési feltételek Érdeklődésüket a holland Johannus Orgonagyár magyarországi képviseletén várjuk : SPEED-EX Kft. 1024 Budapest, Margit krt. 41. Tel./fax: 1/315-1787 vagy 1/316-7089. A feltámadott Krisztus hitre hív „A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor be­mentek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre sze­gezték tekintetüket, azok így szóltak hoz­zájuk: Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlé­kezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Ember­fiának bűnös emberek kezébe kell adat­nia, és megfeszíttetnie, és a harmadik na­pon feltámadnia. Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hí­rül adták mindezt a tizenegynek és a töb­bieknek (...), de ők üres fecsegésnek tar­tották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magá­ban a történteken. ” (Lk 24,1-12) Nem te vagy az első és egyetlen, aki kételkedsz a húsvéti feltámadásban. De ha ezt a kételyedet őszintén megfo­galmazod, és minden gátlás nélkül meg- vallod, akkor hasonlítasz a legjobban Jé­zus tanítványaihoz, a tizenegyhez. A húsvéti örömhírt - „Krisztus feltá­madt!” - nem lehet bizonyítani. A hús­véti evangélium ugyanis valami egészen más. Meglett emberek, felvilágosult fér­fiak, a mai kor ifjúsága nem hisz a fecse­gésnek, a mesének, az utcán elhangzó- asszonyi pletykának, hanem ha ilyet hall, szó nélkül vagy kézlegyintéssel to­vábbmegy. Az első századok felvilágo­sultjai, Jézus tulajdon tanítványai sem hittek neki. Még a materialista és heves Péter sem... A húsvéti feltámadás a modem, fiatal, felvilágosult embert sem akarja a bizonyí­tó eljárások során hitre vezetni. A húsvéti történetben maga a feltámadott Krisztus hív hitre bennünket! Azok akaiják Krisz­tust és a róla szóló örömhírt bizonyítani, akik az evangéliumból, a „Botschaft”-ból, a „kérügmából” filozófiát csináltak. De az evangélium nem filozófia, nem is élettör­ténelem vagy világszemlélet, hanem vala­mi „egészen más”. Az evangélium a földi életünkbe „betört” Isten országáról szóló üzenet. A mi életünkbe is „betört” Krisz­tus maga hív bennünket hitre. S ez a hús­véti evangélium a mai felvilágosult em­bernek is egészen mást ad várakozásai he­lyébe. Hiába keressük a történeti leírást vagy okfejtést, csupán egyszerű tudósítás­sal találkozunk. Luther mondja egy he­lyen: „Nem azt mondja a húsvéti történet, hogy Krisztus meghalt és feltámadott, mi­lyen csodálatos ez, milyen nagyszerű ez, hanem ezt mondja: meghalt! Miért? Bű­neinkért! - Feltámadott! Miért? Megiga- zulásunkért!” A húsvéti feltámadásról szóló tudósí­tásban egyúttal ott vannak a bűneink is! Ott van az az űr, amely Isten és ember között, az immanencia és a transzcen­dencia között tátong. Ez az űr pedig csak akkor szűnik meg, ha „betör” és hozzánk is belép Krisztus. Ennek a „betört” Isten országának a követei a feltámadásban hívő tanítványok. Igaz, hogy ez a húsvé­ti evangélium, vagyis a Krisztus kereszt­jéről való beszéd „sokaknak bolondság és botránkozás”, mert nem tudják bele­kalkulálni életükbe. Valamiféleképpen, érthetetlen és felfoghatatlan módon, mintha más síkban lenne elhelyezve, és ők ezt a síkot még nem tudják felfogni vagy érzékelni. Pedig a húsvéti feltáma­dást nem lehet hit nélkül boncolni, mert ha így tesszük, akkor olyan ez, mintha egy átláthatatlan szemüveget tennénk szemünk elé, és azon keresztül szeret­nénk valamit meglátni. A húsvéti feltá­madás azonban éppen az ilyen hitetlen és kételkedő, Krisztust hit nélkül bon­colgató embert akarja hitre hívni. így hívta hitre Krisztus Pétert is. Ezt tette azzal a Péterrel, akit egyszer sátán­nak nevezett, s aki őt nagycsütörtök éj­szakáján háromszor tagadta meg. Azzal a Péterrel, aki sokszor csupán hevesen lel­kesedett Krisztusért, s ez a hamis és he­ves lelkesedés csupán kardrántáshoz ve­zetett. Azzal a Péterrel, aki akkor, amikor számára minden összeomlott, otthagyta az apostolkodást, foglalkozást cserélt, és elment ismét halászni. És mit tett Krisz­tus azzal a Péterrel, aki nem hitt az asz- szonyi fecsegésnek és utcai pletykának sem? Hogyan tudott ez a Krisztusban olyan sokszor hitetlenkedő, heves Péter később, az első pünkösd napján három­ezer embernek úgy prédikálni, hogy azok mindazt elhiggyék, amit néhány nappal azelőtt még maga sem hitt? Ha kételyeidet világosan megfogal­mazod és megvallod, ha világossá válik önmagad előtt is, hogy a feltámadás dol­gában „hideg vagy hév” vagy, akkor tud Isten veled is valamit kezdeni. Péter egészen „hideg” és teljesen Krisztus-ta­gadó volt. Egészen világosan és érthető­en tagadta meg ismételten Krisztust. És ezt a Pétert használta fel és tette kőszik­lává Krisztus! Kérdem tőled: ha ezt a hitetlen tanít­ványi sereget és benne Pétert ő így fel tudta használni országa építésében, ak­kor azt hiszed, hogy téged nem tudna kézbe venni? Azt hiszed talán, hogy ben­ned az ellenállásnak és hitetlenségnek olyan ereje lakozik, hogy ő azt nem tud­ná megtörni? Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen, akinek a kételyeit nem tudná eloszlatni? Azt hiszed, hogy ő csak a te bűneidet nem tudná megbocsátani? Azt hiszed, hogy te vagy az egyetlen, akinek ne tudna békességet adni ebben a békét- len és békesség után vágyódó világban? Azt hiszed, hogy csak neked ne tudna csendet adni ebben a zajos, á csend elől olyan démonian menekülő életben? Ha a saját tanítványaival, a tizenegy hi­tetlennel is megtette (pedig azok közvet­len közelében éltek), akkor hidd el, veled - tőle időben sokkal távolabb élővel - is meg tudja tenni és megteszi ezt Isten. A vén Paraszt már tudta s várta Alkonytájt kinn az udvaron: „ Görnyedt testünknek nincsen ára, és meghalunk, mint a barom. Kaszás testvér! Sovány a földünk! Könyörgöm, egyet tégy nekem: Ha vinned kell, szórd szét trágyának E testet kinn a réteken! ” O rábólintott s vitte lassan, s úgy szórta, szórta, szórta szét, mint magvető keze a búzát, vagy pipacsot az őszi szél...- A földbe térünk mindahányon, S az évek szálltak, mint a percek. Véred kiontott harmatával lrgalmazz nékünk, Jézus Herceg! (F. Villon: Haláltánc-ballada, részlet) Azért, mert bizony por és hamu va­gyunk, olyanok, akik felett a halál még mindig teljes diadalt vesz, és ami miatt a császárnak és az orvosnak, a gyermek­nek és a bankárnak, a dámának és a püs­pöknek is félelemmel kell tekintenie a halálra, ezért győzött Krisztus húsvét hajnalán. S mivel Krisztus a bűn, a halál és ördög hatalma felett győzött és feltá­madott, ezért lehet neked is - mai, mo­dem, felvilágosult tanítvány testvérem - húsvéti Krisztus-hited! Szépfalusi István^ (Elhangzott 1961 húsvétján Salzerbad- ban, az evangéliumi ifjúsági konferencia második találkozóján. In: Ecce homo. Útitárs, Oslo-Bécs, 1962. Nyomtatás­ban a ,, Másokért Együtt " című lap 2002. március 25-i számában is megje­Az Északi Evangélikus Egyházkerület közgyűlése 2004. április 30-án, pénteken 10 órakor tartja évi ülését a Budapest-Kelenföidi Evangélikus Egyházközség templomában és gyülekezeti termében (1114 Buda­pest, Bocskai út 10.). A közgyűlés megnyitó istentiszteletén Blázy Árpád kelenföldi igazgató lelkész hirde­ti az igét. Az alkalomra szeretettel várjuk a közgyűlés törvény szerinti tagjait és minden érdeklődő testvérünket. A helyszín megközelíthető a 4-es és a 18-as villamossal.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents