Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-28 / 13. szám
6. oldal - 2004. MÁRCIUS 28. r Evangélikus Elet Van-e helye az ifjúságnak r\ía az egyházban? Ha a helyeken és a feladatokon meg lehet osztozni, akkor az ifjúság az egyházban mindig a frissességért és a lendületért felelős. Egész szolgálatomat meghatározza az az élmény, amelyet a gyenesi ifjúsági konferenciák újraindításával hosszú éveken keresztül a fiataloktól kaptam. A 20. század utolsó másfél-két évtizede ajándék és kegyelem volt ebből a szempontból egyházunk számára. Nem lehet és nem is szükséges megismételni. Az azonban, hogy a fiatalok az egész egyházban érezhető frissességet és lendületet hozzanak közénk, ma is nélkülözhetetlen fontosságú. Megnyilvánulásaink szinte észrevétlenül válnak megszokottá és gépiessé. Ezért elemi módon szükségünk van a fiatalok bátor, sőt merészen új hangjára és arra, hogy új tartalom hordozói legyenek közöttünk. Nem jó az, ha épp a fiatalok élnek úgy az egyházban, mintha számukra a múlt és a „kitaposott út” nyugalma elegendő lenne a jövőre. Kár lenne lemondani a fiatalság olyan „örök” jellemzőiről, mint a kezdeményezőkészség, a leleményesség, sőt a meghökkentő ötletek kedvelése. Azokat az ősi tartalmakat, amelyek kereszténységünk kincsei, minden nemzedéknek újra kell fogalmaznia. Nem szabad elveszíteni vagy elnémítani azt az igényt, hogy egy új nemzedék új szavakat és új formákat találjon a maga számára. A szókimondás kincsét is igazán az ifjúság birtokolja. A hallgatás, a passzivitás rendkívül sokat árt egy-egy közösség életének. A mi egyházunk sem kivétel ez alól: nyíltságra és szókimondásra van szüksége. A fiatal nemzedék komoly szolgálatot tehet ezen a téren az egyház egészéért. Nem lebecsülhető az a vállalkozó kedv sem, amely a fiatalokat missziói szolgálatra indítja egy-egy gyülekezetben vagy annál tágabb összefüggésben. Ma is azok az élő közösségek egyházunkban, amelyekben jelen van a bátorság, a feladatvállalás, a szolgálatkészség. A passzív egyháztagság nemcsak nehezen visz előre, hanem könnyen el is szakad, meg is szűnik. Ha igazán tartozunk egy közösséghez, ott feladatunk van, számítanak ránk. A fiatalok talán könnyebben, bátrabban ismerik fel és valósítják meg az aktív, szolgálatot vállaló egyháztagság ideáját. Ez tanulságul szolgálhat a többi generáció számára. A fiataloknak nem az a feladatuk, hogy az idősebb nemzedék útját még egyszer végigjárják a gyülekezetekben. Az a legfontosabb küldetésük, hogy reménységet sugározzanak jelenlétükkel. A korszerű formák, új megoldások és a modern hangvétel nagyon hiányzik a mai magyar gyülekezetekből, enélkül pedig ma sincs egyházújulás. Az ifjúság részéről még több kérdést, mozgást és az idősebb réteg számára esetleg „kényelmetlen helyzetet” is el tudnék képzelni az egyházban. Az egyház egészének szüksége van az észrevehetően, aktívan jelen lévő fiatalokra. Ha pedig konkrét és rövid távon elérhető elképzelést kell írnom, akkor legalább annyit szeretnék, hogy minden gyülekezetben legyen egy kis létszámú, de bátor ifjúsági közösség, amely látható és hallható, merészen tekint a jövőbe, és bátran vállalja a saját, modem, keresztény útját. Szabó Lajos Kölcsönhatás Ifjúsági csoportunk 1992 óta működik Cinkotán. A feladatokat megosztjuk egymás között, mindenki egyéni adottságaival járul hozzá a közösségi munkához. Mindig van valaki, aki — vendég előadók, lelkészek bevonásával - vállalja a pénteki alkalmak megszervezését. Az ifink tagjai a bibliaórákon kívül is folyamatosan találkoznak - nem kizárólag egyházi programokon -, ennek is köszönhető, hogy szorosabb kötelék alakult ki közöttünk. A közösség épülését nagyban szolgálják a nyári konferenciák és az általunk szervezett kirándulások, táborok, egyéb alkalmak is, melyekre az ország minden részéről hívunk ifiket. Az a jó, ha az ifjúság támaszkodhat a lelkészre, aki irányítja, segíti a fiatalokat, és nem passzív befogadásra, hanem aktív együttgondolkodásra ösztönzi őket. Úgy gondoljuk, hogy munkánk nem merülhet ki abban, hogy csak a saját ifinket építjük. Felelősséget érzünk a fiatalabb korosztály iránt, ezért számos programot szervezünk a gyülekezethez tartozó gyerekeknek. Életkoruknak és érdeklődési körüknek megfelelő alkalmakat biztosítunk nekik: ifjúsági istentiszteletet, kézművesdélutánt, kirándulásokat, táborokat. Ezek által mi is erősödünk a hitünkben. Eszes Tünde Tradíciók és új utak Hozományként adjuk a világnak, amit mi is ajándékba kaptunk: értékeket, kultúrát, hagyományokat. Azonban értéktelen élet az, amely csak a jól járható, kitaposott, biztonságos ösvényeken jár, tétlenül és görcsösen kapaszkodva a régibe, a máséba. Mindenki számára van valahol egy Rengeteg, amelynek neki kell vágni, és amelyben új életutat kell vágni. Lerázva a félelmeket új utat kell építeni, előrehaladva a még ismeretlen tájak felé. Hogy azután az új is tradícióvá váljék, hogy ezen az ösvényen mások is járhassanak a saját feladatukat keresve. Merjünk belevágni! Aki pedig kijárta a maga életösvényét, merje átadni a vándorbotot az utána ékezőknek. Kontinuitás és diszkontinuitás, tradíciók és új utak - így egyszerre. Én az egyházban is ezt szeretném látni. Simon Attila Keserűség helyett örvendezés Az egyházban a fiatalok miatt általában keseregni szoktunk. Amiatt, hogy milyen kevesen vannak, hogy hiányoznak az istentiszteletről, hogy üres a helyük a templomban. „Hát a többi kilenc hol van?” - kérdezi Jézus érthető keserűséggel az egyetlent, aki a meggyógyított tíz közül visszatér hozzá. Vagy átfogalmazódhat bennünk az elveszett juh példázata: a pásztor vállára veszi a megmaradt egyet, és elindul vele megkeresni az elkóborolt kilencvenkilencet (vö. .Hullámhossz című prédikációs kötet, 89. o. első bekezdés). Igen, az egy a százhoz arány a valóságnak talán - sajnos - jobban megfelel. Bár értem, mégsem osztom ezt a keserűséget. Több szempontból sem. Ismerve a bennünket körülvevő világ értékrendjét, tudva azt, hogy mi az, ami ma a fiatalok körében népszerű, vonzó és keresett, valami kimondhatatlan tisztelettel és megbecsüléssel, igazi, minden keserűséget feledtető örvendezéssel tudok tekinteni azokra a fiatalokra, akik a korszellemmel dacolva visszatérnek hozzánk, illetve megmaradnak nálunk. Amikor a fiataloknak a temérdek konzumszemét iránti tömeges rajongása már-már az őrület határát súrolja, több turnusban lehet telt házas konferenciákat tartani Gyenesdiáson, Révfülöpön, Piliscsabán és még sok más helyen az országban. Amikor a Szélrózsa ifjúsági találkozó szervezőitől több hónapos kemény munkát igényel a találkozóra érkező közel ezer fiatal igényeinek kielégítése. Amikor a megalázóan primitív Barátok közttel és valóságshow-kkal vívott, esélytelennek látszó küzdelem ellenére vannak, működnek a péntek, illetve szombat esti „ifjúságik”. A keserűséget azért sem tartom helyesnek, mert álságos. Azt a látszatot kelti, hogy csak a fiatalokkal van a baj, csak az ő érdektelenségük, közönyük az oka elmaradásuknak, vissza nem térésüknek. Köny- nyű a fiatalokat hibáztatni az üres templompadokért. Véleményem szerint nem velük van gond, hanem az egyházzal. Az imént felsorolt tapasztalataim azt igazolják, hogy vannak fiatalok - még ha lehetnének tízszer, százszor ennyien is -, van érdeklődés, van igény. Az üres templompadok pedig azt igazolják, hogy az egyház, a gyülekezet - és azon belül elsősorban mi, lelkészek - nem tudunk mit kezdeni ezzel az érdeklődéssel és igénnyel. Elvárjuk, hogy gyülekezeti, istentiszteleti életünkben zökkenő- és problémamentesen történjék a generációváltás, illetve a különböző generációk együttélése, miközben nem tudunk, nem akarunk szembenézni az ezzel együtt járó számtalan törvényszerű kihívással és feladattal. Elvárjuk, hogy a korábbi generációk igényeinek megfelelő istentiszteletünkön a népviseletbe öltözött asszonyok mellett helyet foglaljanak az orrkarikás fiatalok, és tettetett értetlenséggel vesszük tudomásul, hogy ez nem akar sikerülni. Többet várunk a fiataloktól, több érdeklődést, elkötelezettséget, az egyházban több szerep-, áldozat- és felelősségvállalást, de arról nem esik szó, hogy ezek a fiatalok is többet várnak az egyháztól, a gyülekezettől és nem utolsósorban a lelkésztől. Az általam megismert, konferenciákon részt vevő fiatalok nagyon értékes, töprengő, gondolkodó emberek. Nem lehet őket kényelmes, ,jól bevált módszerekkel”, közhelyekkel kifizetni és útra bocsátani. Többet várnak, és többet érdemelnek. Távozásuk vagy vissza nem térésük ítélet rajtunk és figyelmeztetetés. Arra késztet, hogy átgondoljuk, újraértelmezzük a gyülekezeti életet, istentiszteletet, prédikációt, formát és tartalmat egyaránt. És keserűség helyett örvendezzünk. Mert a visszatérő vagy a még megmaradt egy felett való örvendezés vezethet el a többihez. Németh Zoltán Közelebb Istenhez, közelebb a közösséghez Amikor az ifjúságról beszélünk, sokunknak a jókedv, a dinamizmus jut eszünkbe. De mit tehetnek ezek a fiatalok Istenért és az egyházunkért? A válasz első ránézésre egyszerű: az ifjúság elsődleges feladata az, hogy a maga nyelvén hirdesse és képviselje az evangéliumot a mindennapokban. Ám az a fiatal, akinek nincs személyes kapcsolata Teremtőnkkel, mindezt nem tudja megtenni. Azoktól, akik még nem tapasztalták Isten szeretetét, nem várhatjuk el, hogy betegeket látogassanak, segítsenek a gyermek-bibliaórák levezetésében és más feladatokban. Sajnos egyes szülők azt hiszik, hogy az üdvösség egyfajta szertartáshoz kapcsolódik, és gyermekük konfirmációjával saját lelkiismeretüket nyugtatják meg, esetleg a nagyszülők igényeit teljesítik. Feladatunk éppen ezért olyan programok és tevékenységek szervezése, amelyek közelebb viszik a fiatalokat Krisztushoz, és megértetik a golgotái kereszt lényegét. Fontos, hogy ezekbe az előkészületi munkákba maguk a fiatalok is bekapcsolódjanak. Sokkal szívesebben tartozik ugyanis egy ifjú egy olyan közösséghez, amelynek maga is alakítója, formálója. Ezért ne zárkózzunk el a fiatalok ötleteitől, motiváljuk és lássuk el feladatokkal őket! Győré Balázs Fiatalok a gyülekezetben A múltkor meglátogattam egy idős házaspárt. A csöngetésre csak nehezen és sokára tudott kijönni a kapuba a férfi. Azután egy bentlakásos kollégiumban jártam. Ahogy beléptem, az az érzésem támadt, hogy itt mindenki azt csinál, amit akar, és senki nem törődik a másikkal. Egy teljes család helyzete nem ilyen szomorú és egyoldalú: kicsinyek és nagyok szeretetben, egymást kiegészítve, együtt élik az életüket. Ilyen kell, hogy legyen a gyülekezet is: ahol nem önmagában létezik az ifjúsági kör, hanem szerves része a közösségnek. Helye van benne, s ha szolgál, akkor a helyén is érzi magát. Hiszen amelyik gyülekezetben nincs ifjúság, az szegény, egysíkú és jövő nélküli. A gyülekezet tehát olyan közösség, amelyben mindenkinek megvan a saját alkalma, de a vasárnapi föis- tentiszteleten kicsinyek és nagyok, ifjak és idősek együtt dicsőítik az Urat. Az a jó, ha az ifjúság teljes létszámban részt vesz az istentiszteleteken. Milyen szolgálatot vállalhatnak a fiatalok az istentiszteleten? Először talán alig jut eszünkbe valami, de ha elkezdjük felsorolni a teendőket, szinte abba se tudjuk hagyni. Tartalmi téren feladatuk lehet az igeolvasás, a bizonyságtétel, a versmondás, a hangos imádság, az ének-zenei szolgálat. Az alkalom lefolyása szempontjából pedig az érkezők fogadása, az énekeskönyvek szétosztása, a perselyezés, a rendrakás, az énekszámok kitétele, az oltárdíszítés, a világítás, a fűtés, a magnó kezelése, a szellőztetés és a takarítás. A gyülekezeti életben pedig segíthetnek az idősek látogatásában, részt vehetnek a felnőttek szolgálataiban... Ezek a feladatok az ifjakat is erősítik a hitükben, de a közösség többi tagját is lelkesítik. A lényeg az, hogy a fiatalokban tudatosuljon: minden, amit végeznek, szolgálat, melyet elsősorban az Úrért, ugyanakkor az emberekért is tesznek. Ha észreveszik, hogy Isten hívta el őket a szolgálatra, akkor állandó biztatás nélkül is örömmel és kitartó hűséggel tudják végezni feladataikat. Akkor a szolgálatra való fölkérés nem eltávolítja, hanem közelebb hozza őket a gyülekezethez és a testvéreikhez. Fontos az is, hogy az ifjúsági kör tagjai ne a maguk elképzeléseit akarják megvalósítani, hanem készek legyenek arra a feladatra, amelyre folké- rést kapnak, vagy amelyre szükség mutatkozik. Mikor van a helyén az ifjúság a gyülekezetben? Nem akkor, ha önmagát megvalósítja, hanem amikor szívből szolgál. Ha szereti gyülekezetét. Széli Bulcsú Nagyon kell őket szeretni Jézus a fiatal korosztályból hívta el tanítványait, sőt ő maga is fiatal volt földi szolgálata idején. Az Ószövetségben is olvasunk arról, hogy az Úr fiatalokat is megbízott egy-egy jelentős feladattal: gondoljunk például Sámuelre, Dávidra vagy Jeremiásra. Miért fontosak Istennek a fiatalok? Mert az ifjú ember még nyitott, hajlítható, és kérlelhetetlenül keresi az igazságot, megérzi és elutasítja a képmutatást. Az ifjak semmire sem érzékenyebbek jobban, mint a hiteltelenségre és az őszintétlenségre. Nem véletlen az sem, hogy több mai destruktív szektát ifjúsági vallásnak vagy kultusznak neveznek, mert ezek szinte csak a fiatalok közül toborozzák tagjaikat, visszaélve az előbb említett pozitív tulajdonságokkal. Ha meg akarjuk tartani az ifjabb nemzedéket, akkor élő igét kell hirdetnünk számukra. Isten igéje az, amely hitet ébreszt, és amely a hitben megtart. Fontos az, hogy az ifjú teljes életet élhessen a gyülekezetben, tehát legyen lehetősége a lelki alkalmak mellett testi és szellemi programokon (kirándulás, játék, sport stb.) való részvételre is. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk: az aktív keresztény életben nem a pingpongozás tart meg, hanem az élő Úr. Lényeges, hogy bevonjuk a fiatalokat a közös gondolkodásba, szolgálatba. Jézus nyilván mindent sokkal jobban meg tudott volna oldani egyedül is, ő mégis a tanítványaira bízta a munkát. A passzív, mozi- vagy színházszerű egyházi életnek befellegzett. (Soha nem is volt az biblikus.) A keresztény gyülekezetben mindenkinek van valamilyen feladata, amelyért ő a felelős. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a fiatalok bevonhatóak a gyülekezet életébe és a legkülönbözőbb szolgálatokba. Fontos, hogy az istentisztelet, a közösség életének középpontja őrizze a hagyományos értékeket, de ne középkori atmoszférát árasszon. A Szentlélek mindig megszólal a kor nyelvén is! Mennyi szolgálat adódhat az istentisztelet körül (például iratterjesztés, felolvasás, tanúságtétel, éneklés)! De az ifjak más területeken is nagyszerűen megállják helyüket, sőt lendületet vihetnek a döcögő ügyekbe. Többéves tapasztalatom, hogy kiválasztással és rendszeres „menedzseléssel” szinte minden munkában értékes segítőtársai lehetnek a lelkésznek: a presbiteri szolgálat, a sajtómunka, a szervezés, az igeszolgálat, a hitoktatás terén, az idősek látogatásában, gondozásában, a kórház- és börtönmisszióban stb. Nem szeretném idealizálni a kérdést, hiszen a fiatalok türelmetlenségükkel, harsányságukkal, megbízhatatlanságukkal gondot is jelenthetnek számunkra. Azonban nagyon kell őket szeretni, mert nagy részük szinte csak a gyülekezetben kaphat sze- retetet, és ők képviselik a jövőt az egyház számára is. Ugyanakkor az idősebbek se gondolják, hogy „hivatalból” mindent jobban tudnak a fiataloknál. Olvashatjuk az írásban az intést: „Azt mondtam fiaiknak a pusztában: Ne kövessétek atyáitok szokásait, ne az ő törvényeikhez igazodjatok, és ne tegyétek magatokat tisztátalanokká bálványaikkal!" (Ez 20,18) Isten adjon megújulást gyülekezeteinkben minden korosztálynak. Szeverényi János v \. f i Pillanatkép a kelenföldi és a bambergi ifi találkozójáról Bottá Dénes felvétele
