Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-14 / 11. szám
8. oldal-2004. MÁRCIUS 14. Evangélikus Élet A KERESZT BOTRÁNYA? Magyar mozikban A passió Mel Gibson ausztrál születésű amerikai színész-rendező világszerte vitákat kiváltó filmjét e hónap utolsó hetében mutatják be Magyarországon. A film hazai vetítése március 25-én kezdődik huszonhat kópiával: tizennégy a fővárosi multiplex és művészmozikban, tizenkettő a vidéki nagyvárosok filmszínházaiban pereg majd - mondta az alkotást forgalmazó Budapest Film munkatársa. A magyarországi egyházak vezetői a premier előtt zárt vetítésen tekinthették meg a 125 perces produkciót, amely Jézus életének utolsó tizenkét óráját beszéli el. A legtöbb európai országban szintén még húsvét előtt bemutatják az Olaszországban forgatott filmet, amelynek premierjét az Egyesült Államokban február 25-én, hamvazószerdán tartotta a Newmarket Films. A produkcióban a zsidók - így Jézus és a tanítványok is - arámi nyelven, a rómaiak pedig latinul beszélnek. A filmet azonban sehol sem szinkronizálhatják; az alkotás Magyarországon angol nyelvű föcímmel, de magyar feliratokkal lesz látható. (A rendező William Fulco atyát, a Loyal Mary- mount Egyetem közel-keleti tudományokkal foglalkozó tanszékének vezetőjét, az arámi nyelv és a klasszikus sémi kultúra egyik kiemelkedő szakértőjét kérte fel, hogy fordítsa le a film szövegkönyvét Krisztus korának nyelvére.) Több amerikai zsidó szervezet antiszemitizmussal vádolta a rendezőt, aki szerintük ismét elővette a „zsidók mint istengyilkos nép” formulát. Egyes amerikai kritikusok szerint A passió véres horrorfilm, míg Raymond Apple ausztráliai rabbi úgy nyilatkozott, hogy a produkció meg fogja nehezíteni a vallási közösségek közötti harmóniát. A forgatókönyvet, amely Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma alapján készült, Mel Gibson írta Benedict Fritz- geralddal együttműködve. A szereplők többségét Olaszországban és Kelet-Eu- rópában toborozták, míg a maszkos- és a fodrászcsapaf Hollywoodból érkezett. A passió főszereplője James Caviezel, akinek a maszkján az utolsó jelenetek forgatásakor napi hét órán át dolgoztak. A sátán szerepét Rosalinda Céléntano olasz színésznő alakítja, akinek egy férfi színész kölcsönözte hangját. Máriát a román Maria Morgenstern, Mária Magdolnát Monica Belucci olasz színésznő, Pontius Pilátust a bolgár Hristo Naumov Sopov játssza. A keresztre feszítés jeleneteit Dél- Olaszország Basilicata tartományában, Matera városában forgatták, míg Jeruzsálem hatalmas díszletét Róma külterületén építette fel Francesco Frigeri látványtervező és Carlo Gervasi díszletépítész. A rendező-producer A hazafi című film operatőrét, Caleb Deschanelt bízta meg azzal a feladattal, hogy a film Caravaggio olasz barokk festő műveire emlékeztessen. A jelmezeket Maurizio Mille- notti, a Hamlet díjnyertes tervezője saját kezűleg készítette el. (MTI) Bajok vannak? Állítólag bajok vannak Mel Gibson filmjével. A bemutató óta szinte csak a botrányokról értesülünk. Egy néző a keresztre feszítés jeleneteinek láttán rosszul lett, majd meghalt. A New York-i mozik előtt tüntetők tiltakoztak a vetítések ellen. A magyarországi sajtó egy részében pedig már csak így beszélnek róla: „Mel Gibson hírhedt alkotása ”. Előrebocsátjuk, még nem láttuk a filmet. Miként azok a hazai hírközlők sem látták, akik már napokkal ezelőtt tudták, hogy az alkotás „hírhedt". Annyit hallottunk róla, hogy készítői ragaszkodtak az Újszövetség betűjéhez, és ennek alapján kíméletlen részletességgel ábrázolták Krisztus utolsó óráit, szenvedését, majd kereszthalálát. Hallottuk azt is, hogy zsidó vallási közösségek vezetői nehezményezték a film egyes részeit, amelyek szerintük rossz színben tüntetik fel a zsidókat, és alkalmasak az antiszemita érzelmek felkeltésére. Nos, lehet, hogy bajok vannak a filmmel (erről talán alkalmunk lesz meggyőződni); viszont ki kell mondanunk, hogy a filmkészítéssel összefüggő bajok általában nem Mel Gibson művével kezdődtek. A filmgyártás megszámlálhatatlan terméke váltott és vált ki valamilyen ellenérzést, indulatot, utálatot a jóérzésű, a vallásos emberekből, akik szinte megszokták, hogy például tévénézés közben gyakran kell használniuk a csatornaváltót. Az otthonaikba befurakodott filmek, tévéműsorok jelentős részéből naponta ömlik a szellemi melléktermék, amely tiszteletre méltó értékeket járat le, és kártékony példák követésére buzdít. Időről időre szomorúan tapasztaljuk, hogy a filmipar egyes mágusai semmibe veszik azokat az élő hagyományokat, erkölcsi törvényeket és parancsokat, amelyek évszázadok, évezredek óta nyújtanak fogódzót ahhoz, hogy az ember ne merüljön el a gonoszság mocsarában. Különös módon a sajtónak az a vonulata, amely most, Gibson Krisztus-passiója miatt botrányt kiált, elnéző jóindulattal kezelte például annak idején Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísérlése című filmjét, illetve a hasonló szellemben fogant alkotásokat. Éppen a Scorsese-film kapcsán emlékeztetünk arra, hogy azt évekkel ezelőtt a Magyar Televízió is műsorára tűzte, igaz, az éjszakai órákban. Az egyik újpesti gimnázium esztétikatanára akkor kötelezővé tette diákjainak - elégtelen osztályzattal fenyegetve a mulasztókat - a film megtekintését. Ez esetben tehát az érintettek már a csatornaváltó szabad használatában is korlátozva voltak, és bizony - rendszerváltozás ide vagy oda - kevesen merték felemelni hangjukat a pedagógusi önkény eme megnyilvánulása ellen. Ami tehát általában a filmet illeti, azzal mindig is voltak bajok, minthogy nem csupán az alkotó gondolat megjelenítésének látványos eszköze, hanem egyben a tömegízlés, a közvélekedés formálásának leghatásosabb eszköze is. A bajok rendszerint abból adódnak, hogy a film használható jóra és rosszra, miként a kasza, amelyet eredetileg az életet adó búza aratásához találtak ki őseink, de kiegyenesítve halálos fegyverként is bevetettek, ha rákényszerültek. Továbbá egyetlen művészeti ágban sem alkalmaztak annyi trükköt, mint a filmekben. Hol vannak már a régi szép idők, amikor még csúcstrükknek számított a gyorsítás, a lassítás, a kulisszák mozgatása vagy éppen a lencsetakarás, amelynek segítségével különféle jeleneteket mutattak be egyidejűleg! (így készült például a Tízparancsolat című filmnek az a jelenete, amelyben a zsidók átkelnek a kettéváló Vörös-tengeren.) Mi tagadás, nemcsak a filmek, hanem a történelmi események is okozhatnak gondot. Főként akkor, ha később mindenki másként szeretné látni és láttatni őket. Lehet, hogy vannak, akik szívesebben tekintenének a bibliai múltra, ha Krisztus nem vállalta volna értünk a szenvedést és a kínhalált. O azonban vállalta ezt, megmá- síthatatlanul. Mégis, nem megkerülve a kérdést, vajon mi adhat megnyugvást azok számára, akik ma aggodalommal tekintenek a Gibson-filmre? Véleményünk szerint megnyugvást adhat az a reménység, hogy a nézők többsége talán mégsem elbutított, könnyen manipulálható emberek gyülekezete. Talán többségükben olyan emberek, akiket nem kell félteni egyetlen, filmben átélhető élménytől s attól, hogy ennek nyomán az antiszemitizmus bűnébe esnek. Bánó Attila „íme, az ember” A passióról - a látottak alapján Mel Gibson alkotása új színt jelent a bibliai tárgyú filmek között. Le kell vetni minden álarcot, a rendező semmit nem akar takargatni. Nem szórakoztat, a sokszorosan véres valóságot mutatja. Nem gyakran járok moziba. Fiatalabb koromban is csak hosszas unszolásra mentem el egy-egy filmszínházba, amikor szenior ifjúsági csoportom tagjai mondogatták: ezt a filmet meg kell nézned- erről beszél az egész város... Március 8-án, hétfőn délelőtt mégis részt vettem egy premier előtti, zártkörű vetítésen, melyen Mel Gibson „A passió” című művét mutatták be az egyházak képviselőinek. így a hivatalos magyarországi bemutató- március 25-e - előtt oszthatom meg benyomásaimat az olvasókkal. Gibson filmje megrázó erejű alkotás. Hiteles, naturalisz- tikus ábrázolása révén akár dokumentumfiim is lehetne, ha nem telt volna el az egykori esemény és a mai nap között húsz évszázad. „A passió” valószínűleg állásfoglalásra késztet mindenkit, akár volt, akár nem volt előzetes elvárása vele szemben. Ez a film él: tizenkét borzalmas órát elevenít meg, amelyről eddig úgy hittük, hogy már-már mindent tudunk róla... „Remek üzlet vagy remekmű?” Az ausztrál származású, mélyen vallásos, római katolikus színész-rendező alkotása már a bemutató előtt megosztotta a világ közvéleményét. Többen antiszemitizmussal vádolták meg a rendezőt. Az amerikai római katolikus püspöki kar pedig azért bírálta, mert a forgatókönyv több ponton eltér a Szentírás szövegétől. Ugyanakkor a pápa megnézte a filmet, és jóváhagyta a vetítést. Az Egyesült Államokban és Olaszországban a közönség sorban áll a jegyekért. Keresztény gyülekezetek mozikat bérelnek ki, hogy lehetőleg minél több hívük lássa az alkotást. Az amerikai evangélikus egyházi vezetők szorgalmazzák, hogy még nagypéntek előtt mindenki nézze meg „A passiót”. Voltak olyan római katolikus papok, akik a hamvazószerdái szentmisék idejét a film vetítéséhez igazították. A Reuters hírügynökség szerint Jézusról szóló film iránt még soha nem volt ekkora érdeklődés. A Newsweek február 16-i száma „Ki ölte meg Jézust? ” címmel komoly terjedelemben foglalkozik a művel. Az írás azt a régi, kínzó kérdést boncolgatja, hogy ki volt az Isten gyilkosa - a zsidó főpapok, a tömeg, a római hatóság, esetleg mi mindnyájan? Február eleje óta a magyar sajtóban is egyre több cikk jelenik meg az alkotásról. A Vasárnapi Hírek február 8-ai száma egyházi propagandának, reklámnak tekinti Gibson passióját. A február 28-ai Magyar Nemzetben pedig „Remek üzlet vagy remekmű?” címmel olvashatunk egy tárgyilagos ismertetést. Sokkoló filmkockák A passió más, mint Pasolini, Zeffirelli Jézus-filmjei. A szerző a valódi Jézus emberi szenvedését próbálja bemutatni, s közben a zsidóság és a kereszténység viszonyát is górcső alá veszi, de nem antiszemita módon, hanem annak szellemében, amit Jézus a kereszten mondott: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. ” Márpedig ebben a kérésben nemcsak a zsidó főpapok, hanem a tömeg, Pilátus és a pallosjoggal rendelkező római felsőbbség is benne foglaltatik... Nemcsak művészi élményt nyújt, hanem európai közönyünkből is felráz minket. Bemutatja, mire képes az ember: az első és a 21. századbeli, és mire képes ez az Ember, aki megbocsát üldözőinek, aki békességet és nem gyűlöletet hirdet. Mel Gibson filmje a hitelesség érzését kelti a nézőben: valóban így történhetett, de ez nekem is fáj, én is szenvedek. Jézus szava teljesül: „Ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje. ” (Lk 22,53) Az alkotók minden lehetséges eszközt felhasználnak a szenvedés, a kínzás érzékeltetésére. A hang- és fényef- fektek, a naturalisztikus ábrázolások nem öncélúak tehát, hanem mind-mind Jézus pokoli fájdalmát érzékeltetik. Jézus egyik szeme megsérül már az első korbácsütések után. A Golgotához vezető úton a római katonák brutális kegyetlenkedéseit szenvedi el. A keresztre feszítés véres jelenete, az eleven húsba ütött szögek látványa tovább fokozza a borzalmakat. (A híradások szerint több gyenge idegzetű néző rosszul lett a sokkoló képek láttán.) A filmben ugyanakkor időnként egy-egy idilli, lágy tónusú jelenet is feltűnik: például amikor Mária és a fiatal ácsmester Jézus ékelődik egy újonnan elkészült asztal mellett. Gibson mind a zsidó, mind a római arcokról megrendítő portrékat fest. Ragaszkodik a korhű megjelenítéshez (a szereplők arámi és latin nyelven beszélnek, egyetlen szó sem hangzik el szinkronizálva), mégis helyenként új elemekkel egészíti ki az evangéliumok tudósításait (például Jézus megkorbácsolása után Mária Magdaléna és Mária feltörli Jézus vérét a földről), ám ez hozzátartozhat a tragédia szemléletesebbé tételéhez. A filmben a tanítványok mellékes szerepet játszanak: szétszóródnak, és csöndben nézik a Mester szenvedését. A tömeg közömbös, köpönyegforgató, és tulajdonképpen kívülről szemléli az eseményeket. A kereszten kínlódó Jézus a szeretet parancsát tölti be, amikor az ellenség szeretetéről tesz tanúbizonyságot: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. ” „Azt akartam, hogy a nézők Krisztust lássák” A főszerepet a 35 éves, olasz származású színész, James Caviezel játssza. A Newsweeknek adott interjújában elmeséli, hogy rögtön igent mondott a szerepre. Hurrikánszerű élményt élt át, amikor elvállalta, hogy a lehető leghívebben átélje Krisztus szenvedését. Caviezel hívő katolikus ember, aki a forgatás során maga is megtapasztalta a poklok poklát: több seb nyoma ma is látható a hátán, a bőre egy része leszakadt, a kereszten órákat függve elment a hangja, és mégis így nyilatkozott: „Azt akartam, hogy a nézők ne engem, a színészt lássák, hanem magát Krisztust. Gibson is azt mondta nekem: »Tizenkét évvel ezelőtt Krisztus sebei gyógyítottak meg engem is.« Katolikus létemre olyan hitre jutottam, hogy jobban szeretem őt, mint bármely hozzátartozómat. Tudom, hogy nem volt antiszemita a rendező. Jézus maga is zsidó volt. Ez a film a szenvedésre is kész baráti szere- tetről szól: az áldozat arra való, hogy a megbocsátás és reménység lehetőségét komolyan vegyük.” * * * Nem csodálom, hogy Amerikában, ahol olyan kevesen éltek át testközelből háborút, a sok vér és szenvedés sokkolta a nézőket. Egy olyan országban, ahol az emberek szeretnek győzni és sikeresek lenni, ott nem könnyű egy véres tragédia szemlélőivé válni. Akik még sohasem láttak közelről utcán heverő halottakat, véres emberroncsokat (nem úgy, mint mi 1944-45-ben vagy 1956-ban Budapesten...), azok számára a passió magna bemutatásakor valóságos megrendülést jelent a passió humana átélése. Bizonyára nálunk is más élményeket kelt mindez azokban, akik megtapasztalták a háború borzalmait, mint azokban a fiatalokban, akik csak horrorfilmekből ismerik az emberölést. „O bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ö sebei árán gyógyultunk meg" (Ezs 53,5b) - ez a szerző legfontosabb mondanivalója. A magam részéről jó szívvel ajánlom mindenkinek a film megtekintését. Az alkotás azt üzeni: menthetetlenek vagyunk Isten színe előtt (Róm 7,24), hiszen a legnagyobb monoteista vallás és a legjobb ókori jogrend egyaránt kivetette magából „az Ártatlant”. Erről a filmről még sokat kell beszélgetnünk, tépelődnünk, párbeszédet folytatnunk. Olyan egyszerű, kulturált módon; ahogyan a bemutató előtt a Budapest Film Szolgáltató Kft. igazgatója is fogalmazott. Dr. Hafenscher Károly
