Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-01-05 / 1. szám

8. oldal 2003. JANUÁR 5.

Evangélikus Élet

„Krisztushoz kívántam vezetni híveimet!”

Ötven éve hunyt el Ziermann Lajos esperes

Petőfi Sándor találkozásai az evangélikus egyházzal

Újabb lelkészportré díszíti a soproni evangélikus egyházközség nagytermének falát, Ziermann Lajos egykori esperes-lelkész arcképe. Forrás Valéria festőművész alkotása méltó helyre kerül a gyülekezeti panteonban az egykori lelkészekről készített művek mellé. A kép ünnepélyes átadására a Luther Szövetség soproni tagozatának legutóbbi, december 10-i ülésén került sor.

Az ünnepélyes alkalom meghívott előadója és az életrajz ismertetője dr. Nagy Sándor nyugalmazott egyetemi tanár volt, aki nem más, mint a hűséges, barátságos, galambősz hajú pásztor unokája. Az emlékünnepség szombaton folytatódott a soproni Balfi utcai temetőben az ötvenéves simái, ahol a hálás gyülekezet az emlékezés koszorúját helyezte el. A sirfelirat utolsó mondata Ziermann esperes soproni beköszöntő prédikációját idézi immár nem jelen, hanem múlt időben: „Krisztushoz kívántam vezetni híveimet!” A vasárnapi istentiszteletek oltári záróimáiban pedig felcsendült a hála szava amiatt, hogy egykor ilyen kiváló lelkészeket adott az ég Ura gyülekezetünknek.

Néhány életrajzi adat álljon itt megemlékezésül lapunk hasábjain, hogy a jelen kora soha ne feledkezzen meg egykori pásztorairól, azokról az elöljárókról, akiknek - a Zsidókhoz írott levél szavaival (13,7) - figyelhetünk életük végére, és követhetjük hitüket.

Ziermann Lajos egy tízgyermekes, dolgos, imádságos életű család utolsó tagjaként látta meg a világot 1874. augusztus 16-án Rohoncon. Szülei lelkésznek szánták, de ő maga is szívesen választotta ezt a hivatást. Tanulmányait Sopronban kezdte, és a tübingeni teológián fejezte be. 1897- ben avatták lelkésszé, majd a segédlelkészi

évek után szülőföldjén, Rohoncon, később pedig a felső-vasi Pinkafőn lett lelkész és alesperes. Sopronba 1913-ban került, és 36 éven át pásztorolta gyülekezetét. Hamar szívébe zárta őt a közösség; így ő lett az egyházközség igazgató lelkésze és a soproni felső egyházmegye esperese is. Mindkét posztján lankadatlan erővel, őszinte bátorsággal végezte munkáját a világháborúk sodrában, a vörös- és fehérterror idején, a kitelepítések megpróbáltatásaiban, az egykor megszerzett iskolák államosítása alatt is.

Bever Pál lelkésztársa így emlékezett róla: „Mély hit, lobbanékony indulat, gyorsan kibékülő meleg szeretet, mosolygó nyájasság - erős kézzel, acélos akarattal, kitartó szívóssággal, rendkívüli szervezőképességgel egyesült egyéniségében."

Szolgálati ideje alatt mindent elkövetett annak érdekében, hogy a teológiai akadémia Sopronban maradjon. A közoktatás fejlesztése céljából elemi iskolát épített, renoválási terveket készített, a háborúkban elvittek helyére új harangokat öntetett. íróasztaláról sohasem fogyott el a feladásra váró biztató levelek hada, de a sok munka mellett mindig volt ideje arra is, hogy a Deák téren vagy a lővereki sétákon a polgárokkal és a hívekkel megálljon egy kicsit beszélgetni, lelkeket gondozni. Legjobban a gyermekeknek szeretett prédikálni, de nagy gonddal készített igehirdetés volt minden egyes lelkészi, esperesi beszéde, jelentése is.

Aktívan közreműködött a trianoni béke megváltoztatásában, abban, hogy városunk az 1921 -es népszavazáskor magyar maradhatott, a „leghűségesebb város” lehetett. Máig emlékezetesek és Sopronban szájról szájra járnak a szavazás reggelén a 4. parancsolatról prédikált szavai: „Tiszteld anyádat! Sze- reted-e édesanyádat? Magyarország a mi édesanyánk!” Később ezért a buzdításért kormány-főtanácsosi rangot kapott.

Legismertebbé ország- és világszerte azonban azzal vált, hogy a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat vezetői tisztét 1922-től több mint 30 éven át töltötte be: nem egy szenvedő gyülekezetnek kilincselt támogatásért, számos egyházközséget segített templomának, paplakjának építésében vagy felúj itásában; teológusok, lelkészek köszönhették neki külföldi ösztöndíjukat és tanulmányújukat; sok szórványhívő pedig a Bibliáját és énekeskönyvét.

1949-ben vonult nyugdíjba, de amikor az aktív lelkészi „triumvirátus” másik két tagja betegség és halál miatt kiesett a szolgálatból, ő rögvest visszaállt, hogy segítsen. Még halálos ágyán is kérte a Luther- kabátot, hogy prédikálhasson. Alig néhány hónappal kollégája, Budaker Oszkár eltávozása után, 78 évesen ő is elment a mennyek Urához, ahogy azt az akkori vasárnapi szószéki hirdetésben megfogalmazták: „1952. december 13-án hajnali három órakor odaadó kötelességteljesítés közben szerzett rövid betegség után jobblétre szenderült.” G. S.

Egy legendás hírű professzor

120 esztendeje született Deák János

Deák János Sajógömörön született 1883. január 11-én. Rozsnyóra járt középiskolába. Teológiai tanulmányait előbb Sárospatakon, majd Eperjesen, később ösztöndíjasként Halléban és Bázelben végezte, ahol 1907-ben bölcsészdiplomát szerzett.

Olyan neves teológusoktól tanulhatott, mint Csengey Gusztáv,

Draskóczky Lajos,

Szlávik Mátyás; valamint külhonban Orelli,

Duhm, Bertholet,

Kautzsch. Eperjesen lett segédlelkész, ezzel egyidejűleg az ottani teológiai akadémián először rendkívüli,

1916-tól pedig rendes tanárként szolgált. A Felvidék cseh megszállását követően, 1919-1923 között a Pozsonyból Budapestre menekült Teológia oktatója, 1923. augusztus 27-től pedig a Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Karának ószövetséges professzora. Három ízben töltötte be a kar dékáni tisztét: az 1930/31-es, az 1934/35-ös és az 1939/40- es tanévben. Mintegy 45 éven keresztül tanította a lelkészi szolgálatra készülőket.

Néhai Mantag Andor professzorom tőle tanulta, és adta tovább a későbbi generációknak az egy éven át tartó, folyamatos bibliaolvasás tervét, miszerint napi három ószövetségi és egy újszövetségi fejezet elolvasásával egy tanév alatt elejétől a végéig tanulmányozhatjuk a Szentírást. Szívügye volt kezdetektől, tehát 1948-tól a bibliafordítás és a Károli-szöveg revíziójának ügye is: fordítási próbafüze- tecskéi bizonyítják, hogy haláláig folytatta e munkát, keresve a héber szavak jobb és korszerűbb magyar megfelelőit. Ennek a szolgálatnak igyekezett minél több fiatal lelkészt is megnyerni. Rendkívül nagy tudású és igényes teológus.volt; és ugyanezt várta el diákjaitól is: a még élő lelkész tanítványai bizonyára sokat mesélhetnének szigorú osztályzásáról.

Különleges színfoltja tevékenységének, hogy elnöke volt az alkoholizmus ellen küzdő és absztinenciát hirdető hazai Kékkereszt Egyletnek, és szerkesztette ani^ik folyóiratát, a „Józanság”-ot.

Választmányi tagja volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak és a Hallei Magyar Egyletnek. A finn-magyar kapcsolatok gondozásában úgyszintén elévülhetetlen érdemeket szerzett, akárcsak a Luther Társaság munkájában. Talán legjelentősebb műve a számtalan értékes biblikus munkája közül az „Otes- tamentumi írásmagyarázat. Izrael története és az ótestamentumi bibliai theoló- gia újabb irodalma és problémái”, melyet 1916-ban írt.

Éveken át szigorú fegyelemmel, de emberséges módon igazgatta a Teológus Otthont. A rá bízott teológusokat igyekezett felkészíteni a lelkészi szolgálat gyakorlati oldalára is. Kitűnő érzéke volt ahhoz, hogy észrevétlenül rávegye az egy-egy tantárgyban kimagaslóan teljesítő hallgatókat arra, hogy segítsék az azon területen gyengébbeket. Az ő ötlete, terve volt a gyenesdiási Kapemaum megvásárlása és felépitése, mellyel kettős célt kívánt szolgálni: egyrészt konferenciákat tartani a vonzó Balaton partján, másrészt a soproni Teológus Otthon veteménnyel és gyümölccsel történő ellátását biztosítani.

1950-ben vonult nyugdíjba, ezt követően főleg Gyenesdiáson élt. 1961. június 7-én hunyt el Marcaliban, orvos fiánál.

g. s.

PÁLYÁZAT

Az Északi Evangélikus Egyházkerület Elnöksége teológiai mü megírására pályázatot hirdet az alábbi témákban:

1. D. Szabó József püspök élete, szolgálata és teológiai munkássága, különös tekintettel mai teológiai gondolkodásunk I aktuális kérdéseire.

2. A gyülekezetépítés lehetősége, különös tekintettel missziói és szórványhelyzetünkre és a népszámlálásból adódó feladatainkra.

A dolgozatok beadásának határideje: 2003. április 30.

Helye: az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatala (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.) Díjazás: 1. díj: 100 000 Ft 2. díj: 60 000 Ft 3. díj: 30 000 Ft. Mindkét dolgozat témáját külön bíráljuk el.

Benczúr László sk.

egyházkerületi felügyelő

D. Szebik Imre sk.

püspök

Az éppen 180 esztendővel ezelőtt született költőnk élete több szálon kötődik az evangélikus egyházhoz és valláshoz. Az első és legfontosabb a keresztség, melyet a kiskőrösi Martiny Mihály lelkész szolgáltatott ki számára.

A következő szál tanulmányaihoz vezet. Az egyre sikeresebb mészárszéki és kocsmai vállalkozásokba kezdő apa idejekorán taníttatta fiát: az öt és fél esztendős Petrovics Sándort 1828. május 10-én beíratta a kecskeméti evangélikus elemi iskolába. Az 1833/34-es tanévben a Deák téren álló pesti evangélikus gimnázium tanulója lett, mégpedig azért, mert édesapja papot szeretett volna nevelni fiából. Azonban a német nyelvvel nehezen boldogult, és épphogy elégséges bizonyítványt szerzett. Az 1834-es esztendő újabb egyházi élményt szerzett számára: Kollár János pesti lelkész gyülekezetében konfirmált. 1835 és 1838 között Koren István diákjaként az aszódi evangélikus gimnáziumban tanult, ahol ismét kitűnően teljesített.

A selmeci líceumot megelőzően, 1838-ban egy másik hírneves evangélikus iskolába, a soproni líceumba került, ahol aktív szerepet töltött be a diákéletben, ellenben a tanulást meglehetősen elhanyagolta.

Vándorszínész korában, 1939-ben gyakran időzött Ostffyasszonyfán evangélikus rokonainál. Salkovics Péter föld- mérnök házában házitanítást is vállalt. De miután beleszeretett az evangélikus lelkész lányába, Csáfordi Tóth Rózába, innen is mennie kellett.

Az evangélikus Sopron is visszavon- zotta, ahol. kis csalással, magát 18 évesnek kiadva már 16 esztendősen bevonult a kaszárnyába, és katonának állt. Ám gyenge alkata, szívgyengesége és tüdőbaja miatt hamar, fél év múlva elbocsátották. A Széchenyi és Petőfi terek sarkán egy emléktábla örökítette meg rövidre sikerült katonai pályafutását.

Pápai, tanulmányai alatt barátság alakul ki közte és két lutheránus hittestvér - a rokon és barát, a későbbi nagy festő - Orlay Petries Soma, valamint Bajza József szerkesztő között. Bajza volt az, aki „A borozó” című, elsőként megjelent versét 1842 májusában megjelentette az Atheneum hasábjain.

Igaz, sok fenntartással viseltetett egyházunk és lelkészeink iránt, költészetéből mégis egy Bibliát forgató ember képe tárul elénk. Szerb Antal találóan így fogalmazott: „Azt az áhítatot, rajongást, önfel- áldozási vágyat, amit a hívő Isten lábához helyez, Petőfi a szabadságnak szentelte.” Gabnai Sándor

Emlékezés Csengey Gusztávra

„Rád bízom sorsomat, Uram, mindhalálig...” - hangzik 354-es számú énekünk kezdő sora, melyet gyakran és szívesen énekelünk. A szöveget a százhatvan esztendővel ezelőtt született Csengey Gusztáv( 1842. aug. 8-1925. júl. 13.) írta. A következő néhány sorban érdekes, színes egyéniségére emlékezünk.

Csengey (Csenge) Gusztáv (Adolf) 1842. augusztus 8-án született Komáromban. Apja gazdatiszt, később községi jegyző volt. Gyermek- és ifjúkorát Irsán töltötte, középiskolai tanulmányait pedig Pesten és Sopronban folytatta. Itt nagy hatással volt rá az ifjúság élénk irodalmi élete, s ekkor kezdett el verselni is.

Arany János iránti tiszteletből ment tanulni Nagykőrösre, de végül nem lett a költő tanítványa. Középiskolai tanulmányai befejeztével ismét Pestre került, a közös protestáns teológiára. Készített egy tréfás naptárt, amelyet Ballagi professzor felajánlott a Hackenast Kiadónak megjelentetésre. A kiadó Csengeyre bízta a „Gyermekbarát” és a „Házikincstár” szerkesztését. Tanulmányait ezután Németországban, Jénában folytatta. Hazatérése után letette a lelkészi és a tanári vizsgát. Némethonból egy diák énekszövegét is hazahozta, amit lefordított és átköltött. Az iskolájuktól búcsúzó diákok ma is szívesen éneklik: „Ballag már a vén diák...”

Csengey Gusztáv pedagógus, irodalmár, történész volt, de elsősorban az oktató-nevelő munkát tekintette hivatásának. 1868-tól az aszódi evangélikus gimnázium tanára (1874-1877 között igazgatója) volt. 1886-tól Eperjesen, a teológián Ószövetséget és egyháztörténetet tanított, valamint oktatott a jogakadémián is. Hallgatója volt Kemény Lajos, a későbbi budapesti esperes is. 1919-től - nyugdíjasként - a Miskolcra áttelepült jogakadémián adott elő. Tanári működését az ifjúság sze- retete és a hazafiság jellemezte. Magát „az utolsó kuruc”-nak titulálta.

Csengey Gusztáv irodalmi munkássága is kiemelkedő. Legismertebb művei - a teljesség igénye nélkül - a következők: „Hullámok közt” (regény, Pest, 1871); „Csengey Gusztáv munkái” - I. Költeményei, II. Beszélyei (Budapest, 1874); „Eszter” (költemények, Esztergom, 1876);

„Bokrétás világ” (költői elbeszélés, Budapest, 1878); „Ida emléke” (Budapest, 1897); „Don Quijote” (verses regény, Budapest, 1903); „Vallásos költemények és énekek” (Budapest, 1912).

„A fogoly lengyel” című balladájának főszereplője Kosciusko szabadsághős. Csengey a művet a lengyel szabadságharc idején írta, és 1863-ban Pákh Aladár lapjában, a Vasárnapi Újságban jelentette meg. Neve egy csapásra közismert lett, a verset évtizedekig az egész országban szavalták, sőt több nyelvre le is fordították. Költeményeit számos folyóirat őrzi, így például a Délibáb, a Váczvidéki Lapok, a Szabadság, a Protestáns Szemle, a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, a Sárospataki Lapok, az Evangélikus Egyház és Iskola, az Orálló, a Vasárnapi Újság és az Eperjesi Lapok. Ez utóbbinak munkatársa is volt.

A történész Csengey tevékenysége főként teológiai irányultságú volt. Híresebb írásai: „Egy remekmű a héber irodalomból” (Protestáns Szemle, 1890);, Jézus képe az Ótestamentomban” (Protestáns Szefnle, 1896); „Egy nevezetes rejtély megoldása” (Protestáns Szemle, 1909); „Izrael története” (Eperjes, 1909); „A nikolsburgi béke” (Sopron, 1922).

Munkáját még életében elismerés koronázta: Varsó polgármestere a város díszfogatán vitte a tiszteletére rendezett közgyűlésre és ünnepélyre. A Petőfi Társaságnak rendes, a miskolci Lévay József Közművelődési Egyesületnek pedig tiszteletbeli tagja volt.

Evangélikus egyházunk sokoldalú tagja Miskolcon, a Hodobay-telepen lévő Kolozsvári utca 11. alatt élt feleségével, szerény körülmények között. Társa még megélhette születésének centenáriumi ünnepségeit. Sírja a miskolc-mind- szenti temetőben van, mellszobra - Borsodi-Bindász Dezső alkotása - a templom udvarán található. B. B.