Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-21 / 51-52. szám
Evangélikus Elet 2003. DECEMBER 21. 19. oldal Mi marad a mindennapokra? Fii 4,8-9 A karácsony egyedülálló az ünnepek sorában. Nem csupán az Istenben hívő keresztények tartják számon. Hosszas készülődés, sürgés-forgás, takarítás után karácsonyeste megtelnek a templomok. Olyanok is eljönnek, akiket máskor ilyen helyen nemigen látni. Azt mondják, ilyenkor még a fegyverek is hallgatnak. A Földre érkezett szeretet - Jézus születése - ünnepéhez nem méltó a fegyverropogás. Elemi erővel tör be csendjével hangos-rohanó világunkba a Békesség Fejedelme, aki „nem lármáz az utcán”. A mindennapos kis csatákban is szűnik a zaj: a jászol mellett halkan’lépdelünk. Mindenkinek meg kell állni, hiszen Isten Fia érkezett közénk. Reméljük, talán akad, aki a csendben meghallja az angyalok szózatát: „ Üdvözítő született ma nektekI ” A karácsony utáni vasárnapra azonban lehet, hogy már semmi nem maradt az ünnep hangjaiból, hangulatából, lelkületűből. Úgy tűnik, már minden ajándékról lekerült a díszes csomagolás, az ünnepi vacsora morzsái is lassan elfogytak, csonkig égtek a gyertyák az adventi koszorún. Már nem szikráznak a csillagszórók sem. Egyedül a harang szól még hívogatóan, s vele együtt konganak az üres templomok. A „csendes éj” után jönnek a zajos hétköznapok. Esetleg már a szilveszteri szórakozás lázában égnek sokan. Ennyi lenne az üdvösség megérkezése? Ez lenne a megváltás? Hirtelen fényesség az égen, egy-egy feketeségbe hasító csillagszikra, aztán újra sötétség? A vásárlási lázon és az üzletek reklám- hadjáratán kívül sok nemes, dicséretes és szeretetreméltó szokás, mozdulat kapcsolódik a karácsonyhoz. Az ünnepek elmúltával ezek is mind semmivé lesznek? De jó lenne valamit magunkkal vinni! De jó lenne olyan ajándékot kapni, amely akkor is értékes, amelyet akkor is érdemes elővenni, amikor nincs csillogó papírral borítva! Jó volna, ha legszebb öltönyünkkel együtt nem vetnénk le az ünnepet is, hanem mindig megmaradna bennünk a testté lett Szeretet ünnepe! Bárcsak szívünkből fakadnának a szeretettel adott szavak, mosolyok és ölelések, és nem kellene attól tartani, hogy elszakad a díszboritás, és meglátszik, hogy belül valójában mi rejlik! De jó lenne, ha nemcsak egy éjszakára állna meg a háború. ha a hékessáu mindm körülölelne! A karácsony is - mint Isten gyermekeinek minden ünnepe legalább két sajátosságot hordoz: egyrészt emlékezés és rácsodálkozás Isten tetteire, jóságára. Pál apostol azt mondja a filippibeli gyülekezetnek: „amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is... ”. Isten kézzelfoghatóvá tette, teszi számunkra szeretetét. A mindenható Istennek egy kopott kis istállóba való alázkodása nem az ünnepi családi fotó kedvéért történt, hanem ezzel valóságosan kinyilvánította, hogy szeretete végtelen. Nem lehetünk olyan távol tőle, hogy ne érhetne el. Nem lehet olyan nagy a reménytelenség éjszakája, hogy az ő világossága ne tudna áthatolni rajta. Jézus születése és egész élete Isten szeretetének következetes szemléltetése: „amit láttatok is...”. Erre utal, erre emlékezteti a gyülekezetei Pál apostol: láttátok, hallottátok. megtanultátok. Isten gyermekei ünnepének másik oldala az, ami megmarad a mindennapokra. Amit magunkkal viszünk. Akinek az életét megérintette Isten szeretete, aki találkozott vele, azt átformálja. Maga is Isten szeretetének szemléltetőjévé, hordozójává lesz. Mint ahogyan Pál is bátran írhatta: tőlem is ezt láttátok. Képzeljük el, hogy mi történt volna, ha a pásztorok és a bölcsek, a tanítványok és mindazok, akik Jézussal találkoztak, magukban tartották volna, amit átéltek! Hogyan tudta volna meg a világ, hogy ő a Megváltó? Az ige arra biztat: tegyétek! Vajon nem azért olyan erőtlen az igehirdetés és az egyház minden szolgálata, mert nem aszerint élünk, amit hallottunk és láttunk Jézustól? Vajon nem azért maradnak az év nagyobb részében üresen a templompadok, mert mi is csak heti egy napra öltjük magunkra ünnepi énünket? Ne így legyen! „Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is - nemcsak Páltól, hanem az Úr Jézustól -, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene! ” - mindennap. Győri Péter Benjámin IMÁDKOZZUNK! Mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy békességeddel velünk vagy - nemcsak karácsonykor, hanem mindennap! Segíts, hogy minden mozdulatunkat, szándékunkat és gondolatunkat a te szereteted irányítsa! Add, hnov életünk szereteted fénvét tükrözze' ÓÉV ESTE r Érted van minden 2Kor 4,15-18 A mai este más, mint a többi. Ha máskor nem is hajtjuk úgy álomra fejünket, hogy lepergetjük szemünk előtt az elmúló nap eseményeit, ha más estéken nem is helyezzük mérlegre cselekedeteinket, a velünk történeteket, az évnek ezen az utolsó estéjén mégis arra kényszerít minket a múló idő, hogy hátratekintsünk, hogy számba vegyük a tovatűnő év napjait. Gyarapodásunkat és veszteségeinket. Örömeinket és bánatainkat. Hova jutott életünk, merre haladt családunk, gyülekezetünk? Miben növekedtünk, erősödtünk, miben fogyatkoztunk meg, gyengültünk el? Különösen érezzük ma hiányainkat. A fogyatkozó erő, a megroppant egészség, a fakuló haj, a sajgó tag, az elment családtag, templomunk megüresedett padjai mind a mulandóra irányítják figyelmünket. Azt nézzük, és azt vesszük számba, ami számolható, ami mérlegre tehető. Ami látható. Az elmúlás erőit látjuk. A „külső embert”, amely leépül, tönkremegy, amit a halál tart uralma alatt. Pedig egész lényünket, testünket és lelkünket is magával ragadja a halál, és felülmúlhatatlan erővel sodorja a pusztulás felé, ha csak a láthatókra nézünk. Gyülekezetünk, egyéni és családi életünk is az enyészet martaléka, ha csak a láthatókra tekintünk. Nem arról szól, és nem arra biztat az apostol, hogy hagyjuk a múltat, zárjuk le az elmúló 2003-as évet, ne emlékezzünk veszteségeinkre, és ne szenvedjünk hiányainktól, hanem helyette csak az eljöven- dőre nézzünk, a következőre, az új esztendőre, 2004-re. Mert nem csupán a múlt sodor bennünket a halál felé, hanem a jövő, a 2004-es év is, ha beleveszünk abba, ami látszik. Ha rabjai leszünk a számoknak, a kesergésnek, fájdalomnak, megpróbáltatásnak, a szenvedésnek, ha nem látunk mást, csak a munkát, a megkeresett pénzt, a felújított templomot, a renoválásra váró termet, a hiábavaló fáradságot. Ki ne ismerné az aranyszőrü bárány meséjét? Ebben a bárány különleges tulajdonsággal rendelkezik: aki hozzáér, mind a bárányhoz tapad. A pásztor és a bárány faluról falura jár, és egyre hosz- szabb sor követi őket, mert aki csak hozzányúl a bárányhoz vagy a bárányhoz tapadt emberhez, az nem menekülhet. Azt viszi, hurcolja magával a bárány. Az emberek, akik a bárányhoz tapadtak, nem tehetnek semmit ellene. Kiszolgáltatottak, így ragad magával bennünket is a halál, ha a jövőben is csak a mulandót, az ideig- valót látjuk. A 2004-es év is a halál éve lesz, ha csak ebben az életben reménykedünk, ha csak a saját erőnkre támaszkodunk. így halnak el közösségeink is. Családjaink, gyülekezetünk, egyházunk. A halál lassan minden porcikánkat magáévá teszi, minden gondolatunkat bírni fogja. Pál azt írja: „nem csüggedünk”. Honnan veszi Pál az erőt, hogy minden megpróbáltatás, testi kín, üldöztetés közben, a halál látható jelei ellenére sem csügged? Onnan, hogy Pál a múlandó helyett a láthatatlanra néz. Onnan, hogy tudja: Isten még a halált is az élet szolgálatába állítja. Ahogyan Jézus halála Pál életéért volt, úgy Pál halála és szenvedése sem hiábavaló. Pál nem becsüli le a halál hatalmát, és nem veszi semmibe a szenvedést sem. Mégis pillanatnyi könnyű szenvedésnek nevezi mindazt, amit az apostoli életforma jelent ahhoz képest, ami az eljövendő élet távlatában nyílik meg számára. Tudja, hogy amiképpen Krisztus halálában osztozik minden hívő, úgy lesz részese Krisztus feltámadásának is. A végső célt csak úgy lehet megragadni, ahogyan Pál teszi. A láthatók helyett a láthatatlanokra tekint. Tudja, Istennek éppen úgy tetszett, hogy a gyengébe, a törékenybe, a mulandóba rejtse el az élet napról napra megújító evangéliumát. Csak ahol az emberi dicsfény eltűnik, ott lesz láthatóvá a hit számára, hogy az erő Isten rendkívüli jelenlétének köszönhető. Isten megújító ereje akkor is hat és terjed, ha csak a megüresedő padok, megöregedő emberek, rossz statisztikák látszanak. Pál azt írja: „ minden értetek van ". Értetek van a halál is. Elsősorban értetek van Krisztus halála. Az elmúlt év minden szenvedése, halottatok, koporsóitok, könnyeitek és fájdalmaitok értetek vannak. A jövő év minden szenvedése, halottaitok, köny- nyeitek, fájdalmaitok értetek lesznek. Minden érted van. Azért, hogy a szenvedés, fájdalom révén, a gyengeségben találkozz vele, az Örökkévalóval. Azért, hogy a múlandóság sodrásában végre belekapaszkodj mindabba, ami láthatatlan, ami örökkévaló, hogy Istenhez kötődő „belső embered” naponként megújuljon. Minden érted van. Azért, hogy élj. Hiszed-e ezt? Koczorné Heinemann Ildikó IMÁDKOZZUNK! Uram, a te utaid felfoghatatlanok számomra. Minden emberi logikával ellentétesen cselekszel. A te erőd az erőtlenségben éri el célját, az élet a halál révén diadalmaskodik. Uram, bár sokszor nem értem, hogy mit miért teszel, mégis köszönöm, amit eddig tettél, és amit a jövőben teszel értem. HKmMM V-, Ú Tv :;;V“ UJEV ÜNNEPE A kegyelem új esztendeje Ef 2,8-10 Vannak egészen fontos kincseink, amelyek nélkül egyetlen percünket sem tudjuk elképzelni, és vannak olyan értékeink, amelyekről - mások kedvéért - akár lemondani is tudunk. Rangsoroljuk is ezeket az értékeinket. Megállapítjuk, mi a fontos, és mi az, ami nem lényeges. Az egyik legdrágább kincsünk a múló idő. Bár gyakran elfecséreljük, de ilyenkor óév-újév fordulóján rádöbbenünk, mennyire fontos és drága. Isten igéje átrendezi, meggyógyítja értékrendünket. Talpra állított értékpiramisunk csúcsán a vele való közösség ragyog. Ez boldogít már itt, a földön, és majd teljességre jut az üdvösségben. Ünnepünk evangéliuma (Lk 2,21) Jézus szabadítást hirdető nevével indít útra. S bár ez a legrövidebb összes ünnepi olvasmányunk között, mégis benne van minden. Jézus Urunk neve nemcsak az éppen előttünk lévő 365 napot jelöli ki számunkra, hanem életünknek távlatot nyit a földi lét határain túlra is, az üdvösségig. Igazán újjá akkor lesz az esztendő, ha horizontját nem december 31. határolja, hanem ha megértjük, hogy - Isten kegyelméből - ez a Jézus-év is az eljövendő örök új esztendő, a vele való teljes közösség felé vezető út egy szakasza. Isten ezen az ünnepen így nyitja meg szívünket a valóban új ígéretére. És ha ezt megértettük, akkor ehhez még két felismerés társul. Az egyik, hogy ez az újdonság nem valós vagy vélt erényeink jutalma. Ezért mondja az apostol: nem cselekedeteink jutalma az, hogy új lehetőséget kapunk. A megnyíló jövő mindig ajándék, mindig kegyelem, sohasem tegnapi hűségünk, kitartásunk, hitünk jutalma. Emberi életünk loeikáia - a termát) és a ma sikerei alapozzák meg a jövendőt - csődöt mond hitünk dolgaiban. Semmink sincs, amivel büszkélkedve állhatnánk Isten elé. Hiszen csak azt tettük - ha tettük -, ami a kötelességünk volt. Néha olyan szánalmas, hogyan állnak sorba az emberek kitüntetésekért, elismerésekért; és vérig sértődnek, ha kimaradnak az éppen aktuális névsorból. Ez nem Isten országának rendje, hiszen ott nincs érdem, és nincs érdemrend, csak a meg nem érdemelt kegyelem ajándéka van. Ezért aki az újévet nemcsak jeles dátumként köszönti, és nem is csak úgy örül az új évszámnak, mint kisebb-nagyobb botlások, bűnök utáni tiszta lapnak, hanem Istentől fogadja életének ezt az új szakaszát, az pontosan tudja, hogy csak Jézusért virradhattunk új napra, új esztendőre. Ezen a ponton kísértő gondolataink is támadhatnak. Ha így van, hogy nincs semmi múltbeli érdemünk, akkor nyilván ugyanez lesz érvényes ezután is. Akkor pedig egyáltalán nem fontos, hogyan s mivel töltjük ki a múló időt. De csak addig gondolkozhatunk így, amíg meg nem értjük igénk második felét. Mert miközben szó sem lehet arról, hogy érdemeink elismeréseként kapnánk az előttünk álló esztendőt, azt halljuk: azért kapjuk, hogy a ránk váró alkalmakkal és elkészített lehetőségekkel Istennek szolgáljunk. Furcsa a kép, de elképzelhetjük úgy az előttünk lévő időt - akár ezt az új évet is - mint egy hatalmas kelléktárat, ahol 365 polc egyenként 24 fiókjában feladatok várnak ránk. Nem cselekedeteinkért, hanem cselekedetekre kaptunk időt. És van mit tennünk. Nézzünk csak körül! Kisebb-nagyobb közösségeink tele vannak mindenféle» nyomorúsággal, kárté- konv szenvedélyekkel, széthulló családokkal, lazuló erkölccsel, sokak szegénységének gondjával. Aki Isten kegyelmének új esztendejébe Jézus nevével indul, az nem hordhatja fenn az orrát, s nem mondhatja, hogy „ez nem az én gondom”. Miközben Isten ezen a napon hitünk szárnyán az égbe emel, parancsával a földre állít. Mert a végső cél felé vándorolva mindkét lábunkkal a földön járunk. Mindezt Jézus Urunktól tanulhatjuk meg. Tőle tudjuk, hogy amink van, ami még előttünk van, az kegyelemből van. Nem siratjuk a múló időt, hanem örömmel töltjük ki a ránk váró jó cselekedetek szolgálatával. Nem vádolunk másokat, hanem végrehajtjuk a magunk feladatait. Elvégezzük, amit Isten tőlünk vár. S akkor lesz új esztendőnk. Mert különben ugyanolyan lesz ez is, mint az éppen elmúlt. Vagy még rosszabb. Nemcsak gazdaságilag, hanem minden tekintetben. Új csak akkor lesz ez az év, ha megújulunk mi, akik belakjuk, és - ha Isten engedi - végigéljük az esztendőt. Mindez kegyelemből van, nem érdemeinkért, hogy senki ne dicsekedjék, de mindenkinek azért adatik, hogy dicsérje az Urat. S ha így történik, akkor boldog és új esztendőnk lesz. Ittzés János IMÁDKOZZUNK! Kegyelmes Istenünk! Köszönjük, hogy kivezettél az óévből, és kegyelmed új esztendejével megajándékozol bennünket. Tedd hatékonnyá szívünkben igéd üzenetét, hogy megértsük: csak akkor szolgálhatjuk szent neved dicsőségét, ha — Jézus Urunkat követve - szolgálatunkat hűségesen betölt- jük. így adj boldog új esztendőt mindnyájunknak! Amen. É 1
