Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-14 / 50. szám
4. oldal 2003. DECEMBER 14. Evangélikus Élet Antall József halálának évfordulóján Kockázatos dolog - akár tíz év távlatából is - napjaink súlyos politikai ellentétekkel terhelt Magyarországán nyilvánosan emlékezni, emlékeztetni egy emberre, akire életének utolsó három évében azt a feladatot mérte a sors, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen. Antall József halála óta a - vélt és valós - politikai örökösök vitái az örökséget soha nem is vállalók kárörvendő kommentárjaitól kísérve az egykor elhangzott szavak súlyát mérlegelik, politikusokat szembesítenek korábbi önmagukkal, régi ellentéteket idéznek fel. Ahogy azonban a taktika és a stratégia elválik egymástól, úgy kell különbséget tennünk a fecsegő felszín és a hallgató mély között - a politikában is. Mindnyájunk vesztesége, hogy erre általában csak egy ember halála kapcsán vagyunk képesek. A Parlament lépcsőjén 1993. december 12-én fellobbanó gyertyák fénye képes volt a mélységet bevilágítani, a ravatalnál sorban álló tízezrek néma sorfala pedig csendre intette azokat, akik esetleg még e súlyos órákban is a fecsegés lehetőségét keresték volna. Antall József érdemeit és hibáit nem e helyen kell elemezni. A rendszerváltozás utáni első miniszterelnök tevékenységének fő sodrát azonban nem lehet elégszer méltatni, hiszen döntő szerepe volt abban, hogy Magyarországon rövid idő alatt kialakult a jó! működő demokratikus intézményrendszer. Antalit utólag gyakran érte az a bírálat, hogy nem volt elég keménykezű politikai ellenfeleivel szemben. A jogállami keretek tisztelete azonban minden más szempontot felülírt gondolkodásában. Ha elfogadjuk a közkeletű vélekedést, mely szerint a politika a lehetőségek művészete, akkor ő e lehetőségekkel mindig is kizárólag a hazai alkotmányos és a nemzetközi jogi normák kereteinek tiszteletben tartásával élt. Antall József az évtizedes köntörfalazás után nyíltan vállalta a felelőséget a határon túli magyarságért, világossá téve, hogy a régi sebeket nem felszakítani kívánja, hanem okosan begyógyítani. Halálos ágyán állítólag elhangzott kijelentését, mely szerint „keresztény Magyarországot akart, mert csak annak van jövője", már nem volt alkalma bővebben kifejteni. Tevékenysége alapján azonban biztosan állíthatjuk, hogy mindent megtett az egyházak megbecsülésének visszaállításáért, működésük alapjainak biztosításáért. Az a tény, hogy az ország jövőjét a zsidó-keresztény hagyomány szellemében fogant Európai Unióban látta kiteljesedni, és ezt diplomáciai tevékenységében is világossá tette, világszerte nagy tekintélyt szerzett nemcsak Antall Józsefnek, hanem Magyarországnak is. Ha van olyan, hogy evangélikus attitűd, lelkidet, viselkedésmód, akkor megkockáztatom, hogy Antall Józsefé - fele-' kezeti hovatartozásától függetlenül - ilyen volt: értékrendjében, szándékaiban eltökélt, a megvalósításban nem megalkuvó, de kompromisszumokra kész. Ez a hozzáállás hasonlóan gondolkodó, de legalábbis tisztességes partnereket tételez fel. Ez azonban Antall Józsefnek - és ezáltal sajnos az országnak - nem mindig adatott meg. A miniszterelnök 1993. december 18- i temetésén, egy héttel karácsony előtt Harmati Béla a Megváltó eljövetelének bizonyosságával imádkozott a halottért. Tíz évvel később ismét reménykedhetünk: a Jézus születése alkalmából karácsonykor fellobbanó gyertyák fénye ismét bevilágítja a mélységet, és a világosságban láthatóvá válik a zsinórmérték. Reményeink szerint nem csak azok számára, akik tudatosan igyekeznek életüket e zsinórmérték szerint élni. Prőhle Gergely Kedves ajándékként fogadták az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanárai és hallgatói dr. Schweitzer József, az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetem professzorának előadását december 8-án a teológián. A személyes találkozás és az előadó sajátos megközelítési módja rendkívüli élménnyé tette az együtt töltött órát. Kötetlen és eredeti szellemességet tükröző, a humort sem nélkülöző előadásában Schweitzer professzor az evangélikus oktatásban felhasznált Ószövetség-kommentárokat elemezte, és mindegyik könyvvel kapcsolatban egy-egy érdekességre hívta fel a figyelmet. Ily módon „górcső alá” került Deák János Izrael vallása című kéziratban fellelhető müve, Pálfy Miklós Jeremiás próféta könyvének magyarázata című könyve, Jutta Hausmann Ezékiel könyve című, belső használatra szánt kommentálja, valamint Muntag Andor Jób könyve című műve, amely először az Evangélikus Sajtóosztály kiadásában, majd 2003-ban a Luther Kiadónál jelent meg. G. E. 111 Evangélikus Elet - Eled, Eled? Fizessen elő lapunkra! Hirdetés Az Ökumenikus Tanács hírei November 27-30-ig a leányfalui Szent GeOért Lelkigyakorlatos Ház adott otthont az Ökumenikus Chartáról rendezett konferenciának. A tanácskozást az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (EEK) hívta össze 16 közép- és kelet-európai ország protestáns, ortodox és katolikus egyházainak 45 küldötte vett részt. A jelenlévők beszámoltak az egyes országokban folyó ökumenikus munkáról és az Ökumenikus Charta helyi alkalmazásának lehetőségeiről. Mint ismeretes, a magyar- országi egyházak vezetői 2002. október 1-jén írták alá az Ökumenikus Chartával kapcsolatos ünnepélyes nyilatkozatot. Dr. Keith Clements, az EEK főtitkára és Aldo Giordano, a CCEE titkára ismertette, hogy a holland, a német és az osztrák egyházak is elfogadták nemzeti szinten a Chartát, több európai országban pedig elkezdődött ennek előkészítése. November 29-én este a magyar egyházak vezetői a Lágymányosi Ökumenikus Központban találkoztak a konzultáció résztvevőivel. Dr. Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, D. Szebiklmre elnök-püspök és dr. Márkus Mihály püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke tájékoztatta a megjelenteket a hazai egyházi helyzetről, majd pedig a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia adott fogadást a külföldi vendégek tiszteletére. Új kezdeményezésként Bécsben találkoztak először a cseh, a lengyel, a szlovák, az osztrák és a magyar ökumenikus tanácsok főtitkárai november 30-án és december 1- jén. A regionális együttműködést különösen is indokolttá teszi, hogy májustól mindegyik ország az Európai Unió tagja lesz. A résztvevők ismertették hazájuk ökumenikus kapcsolatainak struktúráját, és beszámoltak a legfontosabb eredményekről, tervekről. A konzultáción szóba került az európai ökumenikus együttműködés erősítésének kérdése, mindenekelőtt az Európai Egyházak Konferenciáján és az Európai Katolikus Püspöki Konferenciák Tanácsán keresztül. November 30-án az ökumenikus főtitkárok részt vettek a bécsi Stefansdomban tartott ökumenikus istentiszteleten, melyen bemutatták az Osztrák Ökumenikus Tanács 14 tagegyháza által készített mintegy 100 oldalas, szociális kérdésekkel foglalkozó állásfoglalást is. A szomszédos országok következő ökumenikus találkozójára 2004 novemberében Pozsonyban kerül sor. Országos ökumenikus véradás - advent idején A történelmi egyházakkal együttműködve - a tavalyi évhez hasonlóan - idén is országos ökumenikus véradási akciót hirdetett az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt. A kezdeményezés két irányadó jelmondata: „A vér ajándék!”, illetve „Adj vért, és ments meg három életet!” Az elmúlt esztendő sikerei - amikor a jelentkezők nemcsak hogy növelték a véradók táborát, de jelentős mértékben hozzájárultak az ünnepek alatt szükséges tartalék vérkészletek biztosításához is - folytatásra ösztönözték a szervezőket. A december 8-22. közötti időszakra meghirdetett akcióban ismét részt vállalt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége mellett a Magyarországi Evangélikus Egyház is. GaZsu szeretet.éhség Segélyszervezeti munkánk során az idei évben is több mint 100 ezer alkalommal segítettünk hozzáértéssel és szeretettel hátrányos helyzetű gyerekeken. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert segélyszervezete. Kérjük, csatlakozzon hozzánk, és adományával segítse munkánkat! Köszönjük! Adományozói csekkjeinket megtalálja minden nagyobb postahivatalban. OTP 11705008-20464565