Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-07 / 49. szám
10. oldal 2003. DECEMBER 7. Evangélikus Elet Az Evangélikus Élet hasábjain hét évvel ezelőtt huszonhárom héten át egy-egy evangélikus templomot mutattunk be olvasóinknak. Sorozatunkat 1996. október 20-án azzal fejeztem be, hogy „elfogytak a budapesti evangélikus templomok - búcsúzik a krónikás”. Azóta ezen ismertetők alapján elkészültek a több nyelvre lefordított, bekeretezett és a templomok falain olvasható, illusztrált szövegek is - sőt két örömteli esemény kapcsán frissíteni is kellett a leírásokon: miután a Fasorban Róth Miksa eredeti rajzai alapján pótolták a háborúban elpusztult ablakokat, illetve azt követően, hogy a Deák téren felszerelték a harangjátékot. A krónikás, a Városvédő Egyesület Templomtörténeti Csoportjának (azóta Podmaniczky-díjjal kitüntetett) tagja most ismét örömmel jelentkezik, hogy két akkoriban elmulasztott feladatot pótoljon, és egy időközben felépült új templomot is bemutasson. BUDAPESTI EVANGÉLIKUS TEMPLOMOK teket, közgyűléseket is tartanak. Olyankor nehéz, vörös függöny választja el az oltárt a teremtől, melyben 80 szék, valamint a karzat erkélyein beépített padok várják a hívőket vagy a hallgatóságot. A terem 9 m magas, világos, hatalmas ablakokkal. Az oltárt és bal oldalon a szószéket igényes kivitelezésű fakorlát keríti be. A szószék mellett Luther Márton mellszobra áll. Az oltárkép Nikodémus és Jézus éjjeli beszélgetését ábrázolja. Festője ismeretlen. Az oltárral szemközti karzaton Rieger orgona áll, amely egyelőre nem használható, javításra szorul. Helyette az 1995-ben beszerzett elektromos orgona szól. Fölötte kis márványlapon Algőver ifjúsági lelkész 1923-ból származó bronzrelief portréja látható. Az 1994-es teljes belső tatarozás eredményei a lakkozott alsó falbontások, a fehér gipszdíszítésű ajtók és az elegáns halványszürke fal. A mesterséges világítást két csillár szolgáltatja. A bejárat két oldalán egy-egy patinás, öreg persely áll. A terem akusztikája kiemelkedően jó. A Zenetudományi Intézet többször tart itt hangversenyeket. A józsefvárosi gyülekezet a tulajdonát képező Karácsony Sándor u. 31-33. alatti épületben alakította ki a Mondák Mária Evangélikus Szeretetotthont, melynek tevékenysége nemrég bővült: 1998 óta nemcsak” idős embereknek nyújt otthont, hanem a tetőtérben 29 egyetemistának is. Az egyházközség nyilvántartásában 350 család szerepel. Kovács Mária A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egy’házközség temploma A józsefvárosi evangélikusok 1945-től a Pesti Evangélikus Egyházon belül a józsefvárosi lelkészi körhöz tartoztak. Lelkészük 1948-ig Gyöngyösi Vilmos, majd 1979-ig Grünvalszky Károly volt, aki az 1953-ban önállósult kör első parókusa lett. A gyülekezet jelenlegi lelkészét, Kertész Gézát 1985-ben iktatta be Káldy Zoltán püspök. Az egyházközségnek tulajdonképpen nincs temploma. Az Üllői út 24. szám alatt található épület a Magyarországi Evangélikus Egyház tulajdona, mely 1905-ben eredetileg tanácsteremnek készült Francsek Imre műépítész tervei alapján. Később felajánlották a Pesti Magyar Evangélikus Egyháznak, hogy isten- tiszteleti célokra is használhatják a termet. Szép boltozatos, márványoszlopos lépcsőház vezet fel a második emeleten található templomhoz, melyben koncer„Istcn angyalainak sokszor nincsen szárnya” címmel filmösszeállítás látható az angyalokról a Duna Tv Isten kezében című műsorában december 13-án 12.30 órakor. Közreműködik Jeleníts István piarista pap-tanár, Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész, Makovecz Imre építész, Pereli Zsuzsa textilművész. Szerkesztő-riporter: Fabiny Tamás. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2003. december 7. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Welimer; de. 11. (úrv.) Benkóczy Péter (teol.); du. 6. (családi) Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Madocsai Miklós; II., Modori u. 6. de. fél II. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. dr. Frenkl Róbert; du. 5. Pikó Mózes; Óbuda. III., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) BálintHHHS né Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter NN| Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Smidéliusz Gábor; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 6. (jótékonysági hangverseny) Gáncs Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; du. 6. zenés áhítat; Vili., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. (úrv.) Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. fél 10. (családi) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Győri Tamás; XI., Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) de. 11. (angol) Rozs-Nagy Szilvia; du. 6. (úrv.) Rozs-Nagy Szilvia; Budagvöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Benkóczy Péter (teol.); Budahegvvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (családi, úrv.) Vári Krisztina; de. fél 12. (úrv.) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. (úrv.) Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Szeverényi János; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Kopf András (teol.); Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blat- niczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 10. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza; Budakeszi (ref. templom) de. fél 9. ifj. dr. Fabiny Tibor. ADVENT 2. VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap lekciója: Róm 15,4-13; az igehirdetés alapigéje: Lk 1,13-17. HETI ÉNEKEK: 142, 133. Összeállította: Tóth-Szöllős Mihály Az Evangélikus Élet november 30-i számában, az olvasói levelek rovatban egy budapesti olvasó tollából jelent meg egy írás Reformáció Luther Márton nélkül címmel. A levélíró a Deák téri templomban október 31-én 11 órakor elhangzott igehirdetés kapcsán a következő megállapításokat teszi: „A reformáció ünnepe kifejezés is csak akkor hangzott el, amikor a lelkész a délutáni istentisztelet időpontját hirdette. (...) Luther Mártonról egy szó sem esett, még a nevét sem ejtette ki a lelkész. (...) Ezt a mulasztást az ország első templomának nevezett helyen követték el.” Válaszul az említett olvasói levélre - és némi megnyugtatásként az Evangélikus Elet olvasói felé - hadd álljon itt néhány szó szerinti (magnószalagon is ellenőrizhető) idézet a gonosz szőlőművesek példázatáról tartott reformáció ünnepi prédikációból: „Miért is választották ki ezt az igét épp a reformáció emlékünnepére? Azt gondolom, mert mintha ugyanez a kiáltás visszhangzott volna a középkorban is: »Mienk a kert!« Nekünk terem. Ha jónak látjuk, áruba bocsáthatjuk gyümölcseit is. Pénzért kínálhatjuk még a bűnbocsánatot is. Hogy tetszésünkre épülhessenek pazar székesegyházak. (...) Az egyházban munkálkodó vezetők gondolták: megmondhatjuk, kinek lehet szava és kinek nem. Kinek lehet felesége, és kinek nem. Kinek lehet birtoka, és kinek nem. Kinek lehet üdvössége, és kinek nem. Ki értheti meg az igét, és ki nem. S ha valaki mindezzel nem ért egyet, azt kidobjuk a falon kívülre. Örüljön, ha megtarthatja életét, ha csak a gyümölcsöket vonjuk meg tőle az ex- kommunikáció során, és nem kell máglyán végeznie. Hol van mindebből a kert Ura? A tulajdonos? A Gazda? Emlegetik... Hivatkoznak rá. Takaróznak vele. Közben a kert senyved. Babonák és félelmek, tudatlanság és hitetlenség, számítás és hatalomvágy indái folynak mindenütt. (...) Ám a Gazdának fontosabb annál az ő kertje, semhogy lemondana róla. Küld új munkásokat. Azt gondolom, nem alaptalan reformáció ünnepén úgy beszélni Lutherről és társairól, mint olyan munkásokról, akiket a Gazda kertje iránti féltő szeretetéből küldött munkába. Hogy általuk gyümölcsök teremjenek sokaknak. Hogy frissen és erővel hangozzon a hír: a Gazda él, és övé a kert! Ne próbáljuk kisajátítani, saját igényeinkre formázni, saját gondolataink, indulataink, logikánk szerint átalakítani. Ami ingyen van, azt ne adjuk feltételekhez kötve. Amit ajándékba kapunk, azt ne tekintsük érdemnek. Amiről csak Isten dönthet, azt ne vonjuk saját hatáskörünkbe.. „Az ország első templomának nevezett helyen” a reformációról nem Luther Márton nélkül emlékeztünk. Engem a cikk kapcsán már csak egy dolog nyugtalanít. Komolyan vesszük-e egyházunkban azt, amit - a levélíró által hiányolt - Luther így fogalmaz meg a Nagy kátéban, a 8. parancsolathoz fűzött magyarázatában: „Könnyű elvenni a becsületet és a jó hímevet, de nehéz azt visszaadni.” Ifj. Cselovszky Ferenc (Budapest) Szálka — gerenda Számomra elgondolkodtató és szomorú tény az, hogy az Evangélikus Élet 47. számának vezércikkeként a „Szégyen” című írás jelent meg, mert abban a napi pártpolitika visszhangzik csupán. A szerző ugyan igazolni próbálja magát, amikor ezt írja: „Szégyen (...), ha netán az ügyek aktuálpolitikai áthallásaitól félve egyházi emberek nem nyilvánulnak meg az egész közéletünket érintő kérdésekben.” Valóban jó volna, ha egyházunk is többször megszólalna közéletünk fontos eseményeiről. Olyan sok hamis és megtévesztő hír érkezik hozzánk a tudatos megtévesztés, félrevezetés szándékával, hogy abban nem könnyű kiigazodni. Figyeljük meg, hogy a tévében-új Ságban hányszor van úgy, hogy elhangzik két egymással szemben álló állítás, majd az „igazság” kiválasztását a hallgatóra-olvasóra bízzák. Nem ez a pártatlanság, hanem az, amikor bemutatják az igazságot is! A látszólag „pártatlannak” tűnő médiapolitika manipulálni akar bennünket, mert nekünk nincs módunk utánanézni, hogy ki mondott igazat, és ki hazudik. A tudatos félrevezetők leleplezését várnánk az egyházi újságoktól, de nem egyéni, hanem testületi állásfoglalás keretében. Visszatérve a fenti cikkre: miről is beszél az? Egy vidéki biró döntésének helytelen, félreérthető indoklásáról, amely egy szűk körnek és nem a nyilvánosságnak készült. Az említett írás még ettől is jogosan el akar határolódni. De miről hallgat a cikk? (És ez a nagy baj!) Nem zavarja, ha nyilvánosan elhangozhat, hogy egyeseket „le kell vadászni” (gyilkosságra való bujtatott felszólítás), hogy a bíróságok antiszemiták, nőgyűlölők stb. (egy társadalmi réteg kirekesztése), hogy a legfőbb ügyészt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét és másokat politikai okok miatt le kell váltani (káderpolitika), hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnökét nem szakmai okok miatt menesztik (hatalommal való visszaélés) stb. Sajnos már öreg vagyok, s ezért nekem az ötvenes-hatvanas évek jutnak az eszembe, amikor használt és bevált módszer volt „közhangulatot csinálni” emberek ellen (Ordass elleni újságcikkek!) és társadalmi osztályok (kulákok) ellen, hogy utána el lehessen intézni őket...! írhatunk és írjunk napi politikai eseményekről is, de mérlegeljük, hogy súlyuknak és az igazságnak megfelelően foglal- kozunk-e velük, nehogy a bibliai ítélet ránk is vonatkozzon: a szálkát észrevesszük, de a gerendát nem (Mt 7,4)! Missura Tibor (Budapest) Missura Tibor hozzászólása - nyilván akarata ellenére - mindazt megerősíti, amit Írtam. Tiszteletben tartom politikai meggyőződését, de ennek a témához, illetve az „igazsághoz" vajmi kevés köze van. Frenkl Róbert gulágon elpusztult sok-sok millió embert, köztük legalább 150 000 magyart és svábot; vagy például - mivel magam is sváb volnék - a jugoszláv hatóságok által 1945-47-ig működtetett koncentrációs táborokban kicsinytől fogva nagyig elpusztult és elpusztított mintegy 200 000 bácska-bánáti sváb - csaknem a teljes jugoszláviai sváb népesség - kiirtását? E történelmi eszmefuttatás után valamit arról, ami ma bennünket közelebbről érint: a kirekesztésről. Aki hívő emberként, de különösen lelkészként bármi okból például a „galíciai jöttmentek” kirekesztésére szólít fel (mint ezt ifjabb Hegedűs Lóránt tette), annak tisztában kell lennie azzal, hogy e felszólítással képtelenné tette önmagát arra, hogy e ,jöttmenteknek” az evangéliumot hirdesse, hiszen ezek után lehetetlen elvárni tőlük, hogy jó szívvel be tudják fogadni azt. Pedig Krisztus értük is meghalt. (Ne áltassuk magunkat, itt valóban a zsidóságra - vagy legalábbis annak kirekesztőnek s ezért nem kívánatosnak gondolt egyes csoportjaira - történt utalásról van szó.) Nekünk nagyon kell vigyáznunk, mert Istennek tartozunk számadással. Más a politika, és más az evangélium. Az evangélium mindenkié: zsidóké is, cigányoké is, liberálisoké és szocialistáké is stb. Olyan viszonyt kell ápolnunk velük, hogy hitelesnek fogadhassák tőlünk a szeretet örömhírét... Abban is egyetértek Frenkl Róbert felügyelőtársammal, hogy „az egyházban különösen érzékenynek kell lennünk a kirekesztés megnyilvánulásaira”. Hozzáteszem: a bármely oldali kirekesztés megnyilvánulásaira. Vigyáznunk kell ugyanis a másik oldalon is: Krisztus a nemzeti (radikális) érzelmű honfitársainkért is meghalt. Magyarországon ma sok tekintetben ők is joggal érezhetik kirekesztetteknek magukat. De az evangélium nekik is éppúgy szól. Mindamellett, hogy azonosulni tudok országos felügyelő testvérem jó szándékával, némi elfogult naivitást véltem fölfedezni a cikkben. írásán ugyanis a mai magyar liberális média és közgondolkodás fő sodrának gondolatvilágát is tükröződni látom. Én a (mindkét oldali) médiával rendkívül óvatos volnék. Igen gyakran egyoldalú, radikális és kirekesztő. Drüszler Ferenc felügyelő (Budapest-Pesterzsébet) Köszönöm Drüszler Ferenc szelíd elemzését. A többit az olvasóra bízom. Frenkl Róbert Szelíd vita a „Szégyen "-nel Az Evangélikus Élet november 23-i - negyvenhetedik - számában megjelent, Frenkl Róbert országos felügyelő testvérem tollából származó vezércikk néhány gondolat megfogalmazására késztet. Az írás a rasszizmus megjelenési formáival foglalkozva többek között egy cigány testvérpár jogtalan fogva tartása tárgyában hozott kártérítési ítélet indoklásával foglalkozik. Mélyen egyetértek az országos felügyelővel abban, amit ő szó szerint így fogalmaz meg: „...az az állítás, hogy a testvéreket »primitív mivoltuk« miatt kevésbé viselhette meg az elzárás, és ezért csak szerényebb kártérítés illeti meg őket, arcpirító.” Magam is elképesztőnek találom, hogy az Istentől minden emberi lénynek - a súlyos szellemi fogyatékostól a legzseniálisabb elméig - egyenlően kimért emberi méltóságot egyik embernél többre, a másik embernél kevesebbre lehet becsülni. Számomra azonban nem következik az indoklásból, hogy a bíró cigány mivoltuk miatt tartotta volna őket „primitívnek”, tehát nem gondolnám, hogy a bíró föltétlenül rasszista, mint azt Frenkl Róbert írja-sugallja. Lehet, hogy a szakértői jelentésből egyszerűen csak meggondolatlanul átemelt az ítélet indoklásába egy abszolút oda nem tartozó megfogalmazást. Az is lehet, hogy egyszerűen elitista, aki az emberi méltóságnál többre tartja a diplomát. Hasonlóképpen vitatkozom Frenkl Róbert cikkének egy másik állításával is. Idézem: „A közelmúltban egy (német) kereszténydemokrata képviselő egyik nyilatkozatában a zsidóság bűnös nép voltára utalt.” Az általam hallott-olvasott híranyag alapján nem állítanám, hogy a „zsidóság bűnös nép voltára”, hanem inkább a bűnös nép voltának lehetőségére utalt, azzal a kitétellel, ha a német népet bűnösnek lehet tartani. Martin Hohmann - így hívják a képviselőt - a vörös és barna totalitárius rendszerek összehasonlítása kapcsán arról szólt, hogy a különféle kommunista erőszakszervezetekben számtalan zsidó származású ember vállalt meghatározó szerepet. Itt következik a Heti Válasz tudósítása alapján a tőle származó idézet: „Ebből levezetve némi jogosultsággal a zsidóságot is bűnös népnek nevezhetnénk. Lehet, hogy ez megdöbbentően hat! De követi azt a logikát, amely a németeket bűnös népnek tartja.” Nem tudom, Martin Hohmann olvasott- e, hallott-e olyan megnyilvánulásokat a zsidóság valamely meghatározó szervezetei vagy véleményformálói részéről, amelyek a német nép egészét bűnössé nyilvánították volna. A magam részéről ilyenről nem tudok. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az ő lelkében, képzeletében ez így él. Lehet, hogy valamely valós élményén alapszik. Lehet, hogy csak valami irracionális indokból származó rossz lelkiismeret váltja ki belőle e támadva védekezést. Lehet, hogy rasszista. (Ez azonban az általa elmondottakból még nem következik.) Nem vállalnám a gondolatrendőr szerepét, hogy eleve kárhoztató ítéletet mondjak fölötte. „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép” - írja Radnóti. Mit vessünk hát egymás szemére? (A kollektív bűnbánat mindenesetre nem idegen a Biblia szellemiségétől. Magyar példa, de élénken él bennem, mikor a rendszerváltás táján a Szabad Európa Rádió beolvasta az akkor félig-meddig illegalitásban működő „Shalom” Magyar Zsidó Békecsoport bocsánatkérését a - nem kis részben zsidó származásúaknak tekintett - terrorlegények és ávósok tanácsköztársaságbeli és a Rákosi-rezsim alatti rémtettei miatt. Meghallották-e azok, akiknek meg kellett volna hallaniuk - mindkét oldalon?) Frenkl Róbert a német példára hivatkozva felveti a holokauszt tagadásának büntetőjogi eszközökkel történő szankcionálásának lehetőségét. Nézetem szerint azonban a holokauszt tagadásának oka némely esetben történetpedagógiai: a történelmi ismeretek hiányát tükrözi; jóval gyakrabban - a titokzatosságot kedvelő, összeesküvés-elméleteket gyártó és mesélő egyéniségek stb. esetében - mentálhigiénés problémaként jelentkezik; s nem egy esetben irracionális, már-már elme- kórtani okokra vezethető vissza. Történetpedagógiai, mentálhigiénés vagy elmekórtani problémákat büntetőjogi eszközökkel orvosolni - amíg nem párosul kifejezetten gyűlöletre uszítással - sajátos kísérlet, kíváncsi vagyok, a németek mire mennek vele. Amellett számos kérdést vet fel: lehet-e tagadni vagy relativizálni például az örményirtást, a Musza Dag negyven napját; a gulágot, s a J i
