Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-11-23 / 47. szám

8. oldal 2003. NOVEMBER 23.

r

Evangélikus Elet

A FEJEDELEM HETE

sok, Palócföld-esek (irodalmi lap), nagyivánkodók (Nagy Iván genealógus kutatói), múzeumiak és mind a többiek, intellektuális keretben állók, s azok is, akik (esetleg) azt gondolják: a világ már egészen kész. Rajta, rajta, rajta, ahogy a fejedelem dobosa verte, előre azokkal az NKÖM-es, NKA-s pályázatokkal, előre...!

Talán megbocsátható a cseppnyi indulat: a ti- nódis „lőtt dolgok” (megtörténtek), a kuruckori igazsághirdető kényszerújság nyomtatása (Mer- curius Hungaricus az ugyancsak vérnógrádi Rá- daytól, fejedelemtől) felfedeztetésre, nagyobb nyilvánosságra, teljesebb országos-megyei nyitottságra érdemes.

S persze eljött végre valóban az idő arra is, hogy Európa megtanulja: ki volt a fejedelem. Ki volt itt európai gondolkodó, ki által született az első kisebbségvédelmi törvény (a vallásiakról, a szécsényi országgyűlésen), ki volt itt új s Európához jobban illeszthető államod tervező, *

felszabadító,

A Rákóczi-évnek kinevezett esztendő vége felé újra előkerült a fejedelem neve, alakja, a magyar történelemben betöltött szerepe, akit rendszerint a győztesnek indult, majd elbukott szabadságharc vezéreként emlegetünk. Ám nem feledhetjük, hogy az első korszak dicső győzelmeit, szép jövőt ígérő eseményeit szomorú, a bujdosók panaszdalaitól hangos idők követték... Vajon hogyan tudta mindezt feldolgozni a fejedelem? Kire számíthatott a száműzetés nehéz pillanataiban?

A Rákóczi-szabadságharc leverését követően a „minden elveszett” életérzés vált jellemzővé hazánkban. A török uralom után német (osztrák) gyarmattá lett az országunk, a fejedelem elmenekült Franciaországba, majd - csalódva az ígért francia segítségben - elhagyta Európát, és Törökországban keresett és kapott menedéket. Először Galliopolisban szállt partra, í „ később pedig

Kaj tár dobosai

Soha ilyen hosszú háromszáz esztendős évfordulónk nem volt még! Másnak meg soha nem is lesz, legalábbis itt, Európában biztosan nem, ahol a leghosszabb szabadságharcot Rákóczival együtt vívta a nép-nemzet, a könnyített sorsú jobbágy és a kezdetben vonakodó-ellenálló nemes a kutyafülű, „hunczut” német-osztrák ellen, ami Petőfinél egyre megy, s nyomában jó néhá- nyunknál mindörökre.

Nyolc évig ünnepelhetjük a szabadságharcot. Hol itt, hol ott (1703-1711), Nógrád megyében is jóval több ponton, mint amennyi elvárhatóan közismert lenne. Ki a hibás abban, hogy nem eléggé közismert a sok itteni helyszín, esemény, hagyomány - nem érdemes firtatni. Tény: II. Rákóczi Ferenc kultuszával nem dicsekedhetünk mi, magyarok, akárhány utca-főutca is (Kossuth azért utcából is több van!) viseli a nevét a fejedelemnek. Hát, most 2003-ban eljött, és hosszasan itt marad az idő az emlékezésre, a méltányolható, ám még hiányzó Rákóczi-kultusz építésére... „Rajta, rajta, rajta!” - miként Rákóczi nógatja a dobosát - „...Ne úgy verjed, mint eddig: »Isten tudja, hogy lesz mint?« ”

Ha már a dobok szóba jöttek: a kuruc oldalról bántó, labanc felől nézve viszont csatát eldöntő romhányi dobolás emléke, amikor egy Kajtár nevű, bodonyi illetőségű (tehát magyar) labanc tizenkét dobossal egy csalitos mögött meghúzódott, és ott éketlenül verve a szamárbőrt olyan ricsajt csapott, amelytől Rákóczi hada szó szerint megfutamodott. Ezzel 1710. január 22-én el is dőlt az utolsó kardhúzás mezején, Romhánynál az eladdig döntetlenre álló legvégső összecsapás. Mert azután már sorra elestek a nagyobb helyek, Lőcsét egy ugyancsak nógrádi asszony, bizonyos Korponayné Géczy Mária árulta el, juttatta osztrák kézre. Elesett Eger, Szolnok és minden más is. Ám előtte a durva osztrák uralom ellen mégiscsak történtek itt kurucos csodák, kitartottak nyolc esztendeig, számos érdemdús nógrádi helyszín vár mai felfedezőkre. A lényeg, hogy el kéne valahogy végre hinniük a nógrádiaknak: a szabadságharcban az egyik leggazdagabb emlékhely a palóc táj, a csonka kis megye! És akkor odaát van még a java.

Vannak, lesznek ilyenek bővülő, szép számban. Nógrád megyével kezdve megalakult az emlékbizottság, keresi az együttműködést, tervezést mindenkivel, aki a tricentenáriumi hagyományteremtésben számításba jöhet. Romhány az idén már a második Rákóczi-iinnepséget rendezte: a balassagyarmati Varietas Pódiumszínház tagjai a nagyközség gyerekeinek adták elő újólag az eredetileg Sárospatakon bemutatott emlékmüsorukat.

Romhány bizony jól teszi, ha nem csupán a vesztes (?) csatára emlékezik (ami nem volt vesztes, inkább merész labancblöffölésen nyugvó, kiegyenlítő cselvetés), hiszen a tisztességes csatamérleg legalábbis ötven-ötven százalékos. A dobolás előtt már az osztrák is visszavonulni indult a közeli Rétság irányába. De Romhányban nem csupán Rákóczinak, hanem a fejedelem után hadászatilag második főembemek számitó nógrádi birtokos, Vay Adám generális özvegyének, Árva Zay Annának is lehetne felfedezésen alapuló szép-értékes kultusza. (Árva Zay Anna a fejedelem kancellárjának, Ráday Pálnak közreműködésével férje lengyelhonbeli korai halála után több mint tíz évig élt még Romhányban, végig levelezett Kajali Klárával, Ráday kancellár feleségével.)

A világhírű Ráday-levéltár-könyvtár-gyűj- temény ma is elérhető. Szerencsénkre nem vehette meg sem Napóleon (akarta), sem az orosz cár (akarta), mert a kancellár fia, az idősebb Gedeon úgy végrendelkezett: csak együtt adható el az egész, ennyi pénze tán még e kettőnek sem volt, lényeg, hogy itt maradt a református egyház kebelében. S ha egy mai-holnapi romhányi kíváncsi lenne: milyen volt ott az élet az 1700-as évek vége felé, senki mástól, mint Árva Zay Annától, leveleiből többet meg nem tudhatna. Hát, rajta, levéltárokényszeresen, „mu- ) V fl ”

száj- Herkulesként” harcoló, mindent vesztő, fél országot a kezdetnél birtokló, egyetlen díszkantáros lóval, maroknyi hű társsal, török pipával száműzetésbe távozó... Ki volt Európának a fejedelem? Meg kell tanítani - legelőbb önmagunkkal.

Ki akart itt európai (angoloktól pártolt) megegyezést az osztrákkal, amit az osztrák aztán felrúgott, ki akart fegyelmezett, reguláris hadsereget építeni a szomszédosok képére, s kik álltak itt mindig keresztbe?! Kik doboltak ki földrésznyi területen mérges vádakat egész Európában a magyar függetlenségi harc rovására? Lehet elfelejteni egészen? Rákóczi nem maga volt-e a remény az örök újrakezdésre? S nem az-e ma is? Ha kiegyezik, kegyvesztve, birtokvesztve hazatérhet.

így maradt örök jelkép. Miként a kereszt a krisztusi feltámadással egyet jelent minden hívő és nem hívő számára. A mai északi végeken Széc- sény, Romhány csak a legismertebb emlékhelyeink. Egyedül Nógrádban sokkalta több van, amit felfedezni nem lehet késő.

T. Pataki László

Rodostóban telepedett le. A száműzetésbe óriási könyvtárából 290 könyvet vitt magával. Ezek fele keresztény irodalom volt: Augustinus, a középkori misztikusok, illetve a korabeli janzenisták művei (a janzeniz- musról lásd keretes írásunkat).

Bár az Unigenitus pápai bulla eretneknek nyilvánította a janzenistákat, és az egyház üldözte őket, indexre tette irataikat, de ugyan ki törődött azzal, hogy egy bukott magyar fejedelem milyen könyveket visz magával... Rákóczit azonban ezek a kötetek keresztény hite elmélyüléséhez, teológiai ismeretei bővítéséhez segítették. Már eddig is ismerte ezeket az iratokat a fejedelem, de a száműzetésben több ideje jutott az elmélkedésre. Rákóczi franciául olvasott és írt, ezen a nyelven irta naplóját is. Lassan teológusnak képezte ki magát, komolyan érdekelte a Szentírás. A korai keresztény írók tanúságtétele, a különféle írásmagyarázatok, majd a Port Royal szelleme ihlette a keresztény tanítás mélyebb megismerésére. Benne tovább élt a janzenizmus, mint általában Európában (Pascalt kivéve, akire nagyon hatott a janzenisták tanítása, még akkor is, amikor szóban már elhatárolta magát ettől a teológiai iskolától).

Magyarországon nem sokat tudtak erről az irányzatról. A római katolikus püspökök olvasat- lanul kihirdették és elfogadták az Unigenitus bullát, mert itthon nem kellett félni az eretneknek nyilvánított mozgalomtól. Eljutottak ugyan ide Mikes Kelemen híradásai, illetve Rákóczinak egyes imádságai és meditációi, de ezekkel ilyen szempontból nem foglalkoztak. Csak jóval később hívta fel rájuk a figyelmet Thaly Kálmán, a kuruc költészet iránt fanatikusan érdeklődő költő.

Arra már elég hamar felfigyeltek, hogy a bukott sorsú fejedelem szépíróként is maradandót alkotott a felvilágosodás előtti irodalom képviselői között, de vallásos, mélyen hívő keresztényként kevesen ismerték. Római katolikus létére protestáns imakönyvekben is megtalálható néhány imádsága. Gondolok most elsősorban a dr. Ladányi Sándor

Cornelius Jansen (1585—1638)

Löweni professzor, Ypern püspöke, aki Augustinus egyházatya tanulmányozása révén viszályba keveredett a jezsuitákkal. A bűnről és kegyelemről szóló tanítása az 1640- ben kiadott Augustinus című művében olvasható. Követői Vili. Orbán pápa bullája ellenére is szívósan ellenálltak. Központjuk a franciaországi Port Royal cisztercita kolostor volt. Elsősorban a müveit laikus, a kereszténységre fogékony réteg vallotta magát janzenistának. Úgy vélték, ha nyilvánosan támadják a protestánsokat, elkerülik Róma és a jezsuiták bizalmatlanságát. Leghíresebb janzenistának Blaise Pascalt tartja az egyháztörténelem, noha a jeles tudós ezt így soha nem jelentette ki magáról. A janzenista Rákócziról Zolnai Béla írt 1927-ben egy pontos irodalmi jegyzékkel ellátott tanulmányt (Szeged, Városi Nyomda). Czakó Jenő ceglédi református lelkész A janzenizmus című egyetemes egyháztörténeti értekezésében (Cegléd, 1943) részletesen szól Rákócziról is.

Rákóczi

hite

által összeállított Szüntelen imádkozzatok című gyűjteményre (Budapest, 1979), amelyben két fohásza (egy 1703-ból származó, a katonái számára írt, illetve egy reggeli könyörgése) található. Az előbbiben a magasztalás, bűnvallás és könyörgés szavai szólalnak meg. Néhány sorát hadd idézzük: „Kegyelmes Urunk, tekintsed meg e nyomorúságoknak tengerében siránkozó népedet, hallgasd meg sok szegénynek, özvegynek, árvának és Neked könyörgőknek kiáltásokat, lássad az ártatlanoknak kiöntetett véreket, és el ne felejtsed irgalmassági- dat, melyeket régen választott, de fogságban tartott népednek méltóztattál megmutatni, és mivelhogy elménket szabadulásunknak igyekezetére méltóz- tassad megmozdítani, cselekedeteink is igazgassad és karjainkat erősítsed.”

Rákóczi szövege nagyon hasonlít a legtöbbet forgatott református imádságos könyvre, az „öreg Szik- szaira”. (Szikszai György református esperes volt, Rákóczi halála évében született, és Keresztyéni tanítások és imádságok című munkája századokon át az egyik legkedveltebb olvasmánya volt a magyar református népnek.) A mi énekeskönyvünkben is olvasható egy, Rákóczi tollából származó pünkösdi fohász (a 712. oldalon). Ez a könyörgés is janzenista hatást tükröz: az Úr befejezte megváltásunk müvét. Elküldte Szendéikét, hogy igazságát megerősítse a szeretet által. „Ez ideig nádszálak voltak tanítványai, a szeretet által oszlopokká erősödtek... Tekintsd hát egyszerűségemet, növeld szeretetemet, hogy Néked tetsző módon teljesithessem akaratodat, és mindazt, amit rendeltél.”

Nem csak mi fogadjuk el fenntartások nélkül a janzenista Rákóczit, de úgy látszik, a mai római katolikusok sem érzékenyek erre az Unigenitus bulla által kiátkozott mozgalomra. A legújabb magyar katolikus imádságos könyvben (Híd az égbe, Szent István Társulat, 2003) öt Rákóczi-imádság található: Egy reggeli, egy étkezés előtti és utáni, illetve két zsoltárszövegre emlékeztető könyörgés. Ízelítőül egy mondat: „Mennyei Atya! Csak a mindennapi kenyeret kértem tőled, és Te nekem ennyi fogást méltóztattál adni, tekints törékenységemre, és add, hogy ne legyen a torkosság szennyévé az, aminek a test táplálékának kell lennie... Legfőbb pásztor. Jézusom, ne kelj ítéletemre, íme, amíg én ennyire bővelkedem ajándékod folytán, hány őrzésemre bízott juh van, amelyik éhségtől pusztul el. Kérlek, gondoskodjék jóságod azokról, akiknek szükségét elfedi tudatlanságom.”

A két másik imádságban népéért felelős őrnek tekinti magát, és azért könyörög, Isten rendelkezésének útjáról le ne téljenek. Jellemző a negyedik, beszélgetés közbeni ima is: „Megváltó Krisztusom, Te beszélgettél az emberekkel üdvösségükért. Add kegyelmedet, hogy beszélgetésed ereje beszélgetésemet is megszentelje.” Ezek az imádságok jól mutatják Rákóczi üdvtörténeti ismereteit, őszinte bűntudatát, az irgalmas Istenbe vetett bizalmát, alázatos engedelmességét, a nehéz körülményei között is jó reménységét - és legjellemzőbbként az egyszerűség leikéért való könyörgését.

Hűséges szolgája, Mikes Kelemen leveleiből (a saját kézzel írott leveleit tartalmazó könyv az egri római katolikus érseki könyvtárban található) tudjuk, hogy a rodostói száműzött úgy halt meg, ahogyan élt. Nagypénteken adta vissza lelkét Teremtőjének 1735-ben. A hívő fejedelem egyetlenegy segitőjét Jézusban látta, zsoltáros hangú imádságait is hozzá fohászkodva mondta. Nemcsak testi életéért könyörgött, hanem azért is, hogy Ura készítse fel őt az üdvösségre, és amíg itt él, tartsa meg benne a hitet és a szeretet.

Jól látható tehát, hogy sem a nyomorúságos sors, sem a megpróbáltatások nem gyengítették a fejedelem hitét, mely Gerhardt Pál, a vak Milton és az univerzális tudású Comenius Istenbe vetett bizodalmára emlékeztet. Béza genfi zsoltárait éppúgy ismeri, mint a középkori himnuszokat, Szenczi Molnár Albert vagy Huszár Gál kifejezéseit.

Az elmúlt héten a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulója alkalmából a Magyar Televízió és a Duna Tv több ünnepi műsort is vetített. Ezekben nagyrészt a győztes, majd elbukott forradalom vezetőjét mutatták be, de ilyen mondat is elhangzott: Rákóczi elve az volt, hogy „a szeretet által kell uralkodni”. Műveltségét, szabadság- szeretetét, politikai kapcsolatait, Európában (Erdélyben, Felvidéken, Ukrajnában, Lengyel- országban, Franciaországban) jól ismert nevét hitelesen mutatták be, de imádságos életéről egyáltalán nem szóltak. Feladatomnak éreztem, hogy amint egykor megpróbáltam bemutatni István királyt fiának írt Intelmei alapján vagy Széchenyit keresztény olvasmányai és istentiszteleti buzgósága fényében, akként most a remeiéként Rodostóban élő, imádkozó, meditáló, istenfélő Rákóczi képét kíséreljem meg felvázolni. Rákóczi nemcsak az ország fejedelme, hanem - nekünk, evangélikusoknak is - keresztény testvérünk volt.

Dr. Hafenscher Károly