Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-10-26 / 43. szám

2003. OKTÓBER 26. 9. oldal ■ Evangélikus Élet Reformáció és revolúció A lutheri reformáció, a keresztény val­lást megújító mozgalmak kezdetének történelmi időpontja 1517. október 31-e. Az Ágoston-rendi Márton barát, amikor kiszegezte a wittenbergi vártemplom ka­pujára 95 tételét, nem sejtette, nem sejt­hette a következményeket. Lelkiismere­te parancsának engedett, és bízvást remélte, hogy egyházában lesz hatása fellépésének, várhatók reformok, első­sorban a torzulások megszüntetése. 1956. október 23-a a magyar forrada­lom napja. 486 év, illetve 47 év telt el a reformáció, illetve a forradalom óta. Egyik sem kerek évforduló. De a két vi­lágtörténelmi jelentőségű eseményt meg­illető évenkénti emlékezés sajátos íze számunkra, akik mindkét évfordulót ün­nepeljük, hogy a dátumok közelsége által stimulálva, összevessük az időben és a tartalomban is nagyon eltérő üzenetet. Az objektív vizsgálódáson túl mindez természetesen nem nélkülözi a szubjek­tív, emocionális megközelítést, a forra­dalmat tekintve különösen azon nemze­dékek részéről, akik átélték a történelmi időszakot. Nem titkolom, hogy magam általában a reformok, a megújulás, az új eszmék befo­gadására való fogékonyság híve vagyok, és távolabb áll tőlem a forradalmiság. Életem felejthetetlen, meghatározó élménye 1956, amit ötödéves orvostan­hallgatóként éltem át. Részese voltam a csodának, és ma is érzem zsigereimben az akkori ambivalenciát. A reményt arra nézve, hogy a hihetetlen megvalósulhat és a félelmet, hogy a nagyhatalmi játék kiszolgáltatottá tesz minket. És emlék­szem az eufórikus érzésre, amit a nem­zeti egység rövid, ihletett pillanata jelen­tett. Az egységre a demokratikus átalakulás igényében és a függetlenség visszanyerésének szándékában, ami a rövid életű szabadságharcba torkollott. Mégis miért nem szeretem a forradal­mat? Mert döbbenetes véráldozattal jár, mert elbukik. Mert nemcsak megszakít­ja a reformfolyamatot, és a megtorlás - 1956-ban éppúgy, mint 1948-ban - a ko­rábbinál rosszabb helyzetet eredményez. Miért tisztelem a forradalmat, ápolva emlékét? Mert katartikus, erkölcsi megtisz­tulást jelent. Mert hosszú távon győz, igé­nyelt vívmányai megvalósulnak. Mert kö­vethetetlensége ellenére örök példa a nemzetnek. Ezért sem manipulálható 56 öröksége, nem enged az erre törekvő egy­oldalú politikai akaratnak, egy megosztott, értékvesztett társadalomban az egységről, a valódi értékekről - hazaszeretetről, hűség­ről, tisztességről, önfeláldozásról, egymás meggyőződésének a tiszteletéről - üzen. És a reformáció? Messzehangzó kiál­tása meghaladta az egyházat. A lelki megújulás igénye a társadalmi megújítás folyamatát is felgyorsította. Az új kor­szak polgára egyházban és társadalom­ban már nem egyszerűen engedelmeske­dik, hanem kérdez. És a válaszok alapján is maga akar dönteni sorsáról. Autonóm, tudja, hogy felelős önmagá­ért, környezetéért, azokért a közössége­kért, amelyekhez tartozik. Szomorú realitás, hogy a reformáció - és az ellenreformáció - korszakai sem nélkülözték az erőszakot, a revolucio- nista elemeket. A megújulás gyönyörű története másfelől az emberi vétkek és gyarlóságuk, hatalmi játszmák története. így hát reformáció és revolúció nem is választható el élesen egymástól. A szüntelen megújulás igénye kívánja a forradalmi, megalkuvást nem tűrő ka­raktereket, akik képesek az új eszmék markáns megjelenítésére. Mindig az a remény, hogy a reformok békés úton va­lósulnak meg egyházban és társadalom­ban egyaránt. És mindig erre kell töre­kedni. Mert nem koronáztatik meg, aki nem szabályszerűen küzd. És soha nem dönthető el teljesen az örök vita, hogy a nagy példa, Jézus Krisztus, az Istenember, utóbbi mivoltá­ban reformer volt-e, vagy forradalmár. Hiszen, mint láttuk, a két folyamat több­nyire, valamilyen mértékben összecsú­szik. Jézus erőszakmentes eszközrend­szerét, pályáját tekintve nagy reformer volt, sorsa forradalmárrá avatta. Ke­reszthalála megváltoztatta a világtörté­nelmet, az általa képviselt eszmerend­szer ismételt megújulása az egyedüli esély ma is a technika csodái és fenye­getettségei között a túlélésben remény­kedő embereknek. Frenkl Róbert (megjelent a Héthárs őszi számában) Félre a panelekkel! Egy papnékonferencia tanulságai Nálam fiatalabbak is bevallják, hogy hat rájuk az úgynevezett „paneleffektus”, annak kísértése, hogy bezárkózzanak otthonaikba, és ne törődjenek szomszéda­ikkal. Érthető, hiszen ha nem kell szembesülnünk másokkal, a saját szemünk­ben továbbra is okosnak, jónak és bölcsnek tűnhetünk. Ideológiai paneleket is építgetünk magunk köré a nekünk tetsző igazságokból, életformából. Nemrégi­ben én is megtapasztaltam ezt a jelenséget. Egy bajorországi papnékonferen- ciára kaptam meghívást társammal, Dechertné Ferenczy Erzsébet lelkésznővel együtt. Nehezen mozdultam, mert nemigen hittem abban, hogy tartogathat még meglepetéseket egy ilyen út. Praxis pietatis - ez a protestáns őseink által megfogalmazott jelmondat volt a témája a Neuendettelsauban tartott négynapos együttlétnek. A tömör kifeje­zés magyarra így fordítható: a hétköz­napok cselekedeteiben megmutatkozó kegyesség. Erről szóltak a nagyszerű előadások, az elgondolkodtató igetanul­mányok, melyekben kortárs (a résztve­vők átlagéletkora 70 év körül volt) pap­nők, lelkésznők, misszionáriusfeleségek tartottak tükröt elém megnyilatkozásaik­kal, élettörténetükkel - azzal, ahogyan szolgáltak, szenvedtek és hisznek. Egyikük, Trudi sorsa különösen is megérintett. Úgy kerültünk össze, hogy lefényképezett minket, magyarokat. Az­tán a kertben találkoztunk. Ott is fotó­zott. Megkérdeztem tőle: mitől ilyen friss, aktív és mosolygós? Nevetett. „De hiszen négy éve majdnem meghaltam. Igazán meg is haltam, csak valahogy visszahoztak. Tudod, én úgy osztottam be az életemet, hogy nyolc órát töltsék a munkahelyemen betegápolóként, utána négy órát a gyülekezetben, és nyolcat megosszak a családdal. Évtizedeken át négy órát aludtam. Egy napon aztán tel­jesen összeomlottam. Most már vigyá­zok, lazítok” - mondta. Ez a lazítás, vi- gyázás - ahogy én láttam - azt jelentette, hogy most már hat órát alszik éjjelente, és mint mutatta, zsebében hordja az életmentő kapszulákat. Trudiról azt is megtudtam, hogy öz­vegy. Azután egészen véletlenül még valami kiderült az életéről. Egy irodalmi témájú esti beszámolón az evangélikus író, énekköltő Jochen Klepper tragikus haláláról esett szó. Klepper zsidó feleségével és annak leá­nyával öngyilkosságba menekült a de­portálástól való félelem miatt. Az élet­rajz hallatán kétségek merültek fel bennünk tettének helyességéről. Talán azért is, mert éppen az előtte való nap beszélgettünk az ellenállásban részt ve­vő asszonyok halált vállaló bátorságáról. Trudi az előterjesztés végén - a vitá­tól még zsongó teremben - az asztal túl­oldaláról áthajolva, felindultan szólt hozzám: „Ezt nem szabad, ezt nem le­het. Én is voltam lágerben, Breslauban, két évig. Az oroszok tartottak fogva. Annyira éheztünk, hogy a forró levesbe bogarat tettünk. Az volt a hús. Sztálin el­mondta a katonáknak: minden leány a ti­étek. Nővéremet édesanyám minden es­te egy földbe ásott, földdel fedett gödörbe rejtette el, hiszen név szerint keresték a katonák: »Hol van Fanny?!« Csupán egy kis lyukon keresztül kapott levegőt. Édesanyám hívő asszony volt... Azt mondta, kibírjuk.” Fanny két székkel ült tőlem jobbra. Én is megkerestem akkor a szememmel, hogy újra bevéssem emlékezetembe nyu­godt, meleg tekintetét, bölcs mosolyát. Az is tanulságos volt, hogy sem Trudi, sem a többi nyugdíjas papné nem mond le a gyülekezeti munkáról, a beteglátoga­tásról, a testvéri segítségnyújtásról. És fő­képp nem hagynak fel a szoros kapcsolat- tartással. Hetenként összejönnek - az istentiszteleten kívül - ima- és biblia­órákra, havonta papnécsendesnapra. „Másképp ki sem bírnám!” - vallotta könnyeivel küzdve egy özvegy papné be­szélgetőtársam. Mélyen igazat kellett ad­nom neki. A kegyesség gyakorlásához ez is hozzátartozik. Csak ez az a kegyesség, amely Pál szerint „mindenre elég". Praxis pietatis - az élet minden terü­letén megmutatkozó kegyesség. Hálás vagyok bajor testvéreinknek, hogy ki­mozdítottak, és néhány fölösleges panelt félretoltak az életemből! * Befejezésül hadd áruljam el, hogy a talál­kozó és a meghívás mögött egy fiatalabb német lelkész és papné testvérünk, Beate Peschke odaadása és buzgalma áll. Beate a bajor szenior papnéközösség vezetője, és a német nőszövetség munkatársa. Az ő sze- retete kapcsolja be újra meg újra a magyar asszonyokat is a konferenciákba. Hadd tol­mácsoljak egy meghívást is: 2004. június 1—5-ig magyar-bajor nőtalálkozóra kerül sor Révfülöpön, októberben pedig az össz- német tartományok nőszövetségeinek kül­döttsége érkezik hazánkba. (Debrecen, Piliscsaba és Révfülöp lesz a látogatás egy- egy állomása.) Remélem, sok érdeklődő magyar asszony testvérrel együtt részesed­hetünk majd a tervezett programok áldásai­ban. Pintér Károlyné Nagy Erzsébet Egy dédnagymama személyes hálaadása Szeptember utolsó vasárnapján hálaadással álltunk meg és hajtottuk meg fejünket a bokodi evangélikus templomban. Hálát mondtunk a 222 éves templomért és azért, hogy Isten adott olyan ősöket, akik sok áldozattal, de belé vetett hittel megépítették ezt a hajlékot. Hálát adtunk azért, hogy voltak, akik a történelem viharai után újra és újra újjáépítették. Le­égett, bombatalálat érte, harangjait elvitték. S ma mégis tel­jes szépségében áll. Hálát adtunk a betakarított termésért is. A nyári szárazságban milyen csüggedtek voltunk sokszor. De láthatjuk, az aggodalmaskodásunk ellenére Isten gondosko­dott rólunk. Máté 6,25-ben figyelmeztet Jézus, hogy ne aggo­dalmaskodjunk, hogy mit együnk, vagy mibe ruházkodjunk, mert Mennyei Atyánk tudja, mire van szükségünk. Keresztelő is volt ezen az istentiszteleten. Egy nagymama, dédnagymama legnagyobb öröme, ha együtt látja a családját. S ennek a keresztelőnek az örömére kevés kivétellel összejött az egész család. E sorok írójának hatodik dédunokáját ke­resztelték. Öröm, hogy a fiatal generáció is meghallja Jézus hívását: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket! Öröm, ahogy a nagyobb testvér gyermeki kíváncsisággal, de gyer­meki őszinteséggel kíséri végig kistestvére keresztelését. Kü­lön örömöm volt, hogy fiam, Szabó Vilmos zalaegerszegi lel­kész hirdette ezen a vasárnapon a hálaadás igéit a szülőfalu templomában, Ef 4,11-16. alapján. Prédikációjában a növe­kedést állította középpontba. Az ember fizikai ereje egy ide­ig nő, azután csökken. Gondolkodása is egy ideig tágul, majd szűkülni kezd. Lélekben az ember haláláig gyarapszik. A ke­resztelés szolgálatát egyik menyem, Szabóné Piri Zsuzsanna végezte a 103. Zsoltár 2. alapján: „ Áldjad lelkem az Urat .....” Van miért hálát adnom: gyermekeimért, 12 unoká­mé rt, 6 dédunokámért. Az oltárt körülállták gyermekeim, hi­szen a keresztszülők egy része is a közvetlen családból került ki. S az úrvacsoránál az egész nagy család, a gyülekezet csa­ládjával együtt ünnepelte Krisztus megbocsátó szeretetét. S tudom, hiszem, ha vannak is kisebb nagyobb egyenetlensé­gek, Krisztus megbocsátó szeretetének oltalmában tudhatom enyéimet. Ezt kérem is mindennap Atyámtól. Özv. Szabó Mihályné (Bököd) Olvastuk Sutiért ­a reformáció havában (is)! AZ ELEVE ELRENDELÉSRŐL Ha az eleve elrendelés tanítása felől gondolkodom, amely szerint Isten egyeseket ele­ve a kárhozatra, másokat az üdvösségre rendelt, mindent elfelejtek Krisztusról és Is­tenről, és bizony odáig jutok, hogy Isten gonosztevő... Ha az eleve elrendelésről gon­dolkodunk, elfelejtkezünk Istenről. Elhallgat a „laudate” (dicsérjétek az Urat), és felhangzik a „blasfemáte” (káromoljátok)! Az egészséges emberi észnek és a termé­szetes értelemnek az a legnagyobb botránykő, hogy Isten saját önkényes akaratából az embert cserbenhagyja, megátalkodottá teszi, kárhozatba taszítja, mintha örömét lelné a nyomorultul elkárhozottaknak ily nagy bűneiben és örök gyötrelmében. Méghozzá az az Isten tenne így, akinek nagy irgalmát és jóságát stb. mindenütt hirdetik. Igazság­talannak, kegyetlennek, elviselhetetlennek tűnik fel, hogy így gondolkozzék valaki Is­ten felől. Ezen már sok nagy ember megütközött'a hosszú századok folyamán. S kit ne zaklatna fel? Magam is nemegyszer lelkem legmélyéig felháborodtam, egészen a kétségbeesés szakadékéig jutottam, úgyannyira. hogy azt kívántam, bár­csak sohase teremtettem volna embernek. Ez akkor volt, amikor még nem tudtam, mennyire üdvös ez a kétségbeesés, és milyen közel van a kegyelemhez. Küzdelmeimben egy ágostonos barát a következővel vigasztalt: Aki az eleve el­rendelés felől gondolkodik, és emellett nem veszi tekintetbe Krisztust bölcsőjétől kezdve, amint szemünk elé lép, az olyan embernek hamarosan és kikerülhetetlenül kétségbe kell esnie. Staupitz sokszor tanácsolta ezt: „Ha az eleve elrendelésről van kedved vitatkozni - mondá -, ezt Krisztus sebeinél kezdd el, s azonnal megszűnik minden vita az ele­ve elrendelés felől.” Akik Istent igazán szeretik gyermeki szeretettel és szívbeli tiszta vonzódással, azokban ez nem természettől van meg, hanem egyedül a Szentlélek hatása következtében... Az ilyenek önként alkalmazkodnak Isten minden egyes akaratához, még ha a poklot és az örök halált mérné is rájuk, ha éppen ezt akarná Isten. Csak tel­jességgel legyen meg az ő akarata. Ennyire nem keresik saját érdeküket. De ameny- nyire fenntartás nélkül alkalmazkodnak Isten akaratához, éppen annyira lehetetlen­ség, hogy a kárhozatban maradjanak. Kizárt dolog ugyanis, hogy Istenen kívül maradjon, aki magát egészen átadja az ő akaratának. Most már az ember is azt akar­ja, amit Isten. így nyeri el Isten jó tetszését. Ha pedig megnyerte Isten jó tetszését, akkor szereti őt Isten. Ha pedig szereti őt Isten, akkor megmenekült a kárhozattól. így oldódnak meg a léleknek az eleve elrendeléssel kapcsolatos bajai. (Az idézetek forrása: Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról, 3. kiadás; 68-70. és 79-80. oldalak.) Válogatta: Garai András HETI ÚTRAVALÓ Gyógyíts meg, Uram, akkor meggyógyulok, szabadíts meg, akkor megszabadulok. (Jer 17,14) A Szentháromság ünnepe utáni 19. héten az Útmutató reggeli igéi az Úr Jézus és tanítványai csodálatos gyógyításairól tudósítanak. Ezekben az esetekben a meg­gyógyított hite is elengedhetetlen feltétele a betegségtől való megszabadulásnak, s ezt követnie kell(ene) a hálának. (Sajnálatos módon a vezérigénkből is elmaradt a gondolathoz szorosan hozzátartozó utolsó három szó: „csak téged dicsérlek’’.) Az új ember fontos ismertetőjeleit - „Legyetek egymáshoz jóságosak, izgalma­sak. " (Ef 4,32) - fedezhetjük fel annak a négy embernek a leleményes szeretető - ben, akik a bénát Jézushoz vitték (Mk 2,1-12): Jézus ennél is többet, a hitüket lát­ja, s ezért bocsátja meg a béna bűneit. „Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?" (Mk 2,7).Az evangélium kérdésére az epistolai ige így felel: „Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. " (Ef 4,32) A lélek megszabadítását a test gyógyulása is követte. A vak Bartimeus újra látott, és Jézus követője lett, miután az így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged. ”<(Mk 10,52) A leprás is hitt Jézus gyógyító hatalmában és akaratában. Jézus megérintette a tisztátalannak számító beteget, és szavával meggyógyította őt: „Akarom, tisztulj meg!” (Lk 5,13) Boldog reménységünk, hogy akit az Úr már itt meggyógyíthatott és megsza­badíthatott, az - miután a lélek visszatér örök otthonába: Istenhez, aki adta - meg- dicsőült testében is csak őt dicséri vég nélkül, folytatva itt elkezdett énekét: „Én lelkem, dicsérd Uradat.” (EÉ 51,1) A tanítványok Mesterük felhatalmazása alap­ján hirdették az embereknek a megtérést, és sok beteget meggyógyítottak. Pál is az Úr apostola volt, és lábra állította a sántát, mert az hitt abban, hogy Isten meg­gyógyíthatja őt (ApCsel 14,8-18). G. A. A tudomány napja az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében 9.30- 9.40 9.40- 10.10 10.10- 10.25 10.25-10.55 10.55-11.10. 11.10- 11.30 11.30- 11.40 11.40- 11.50 11.50-12.20 12.20-12.35 12.35-12.45 12.45-13.00 13.00- 14.00 14.30- 15.30 16.00- 16.50 17.30- 18.30 2003. november 5. Köszöntés (dr. Szabó Lajos rektor, EHE) Az igazak szenvedése az Ószövetségben (dr. Kustár Zoltán, DRHE) Hozzászólások Isten könyvei (dr. Peres Imre, Kálvin János Teológiai Akadémia, Komárom) Hozzászólások Szünet Filmvetítés az ellopott Vizsolyi Bibliáról (dr. Fabiny Tamás, EHE) Dr. Cserháti Márta könyvének bemutatása (dr. Fabiny Tamás, EHE) Posztmodem történelem és a történeti Jézus-kutatás (dr. Cserháti Márta, NYF-BMFK) Hozzászólások Dr. Csepregi András könyvének bemutatása (dr. Reuss András, EHE) Az új egyházzenei CD bemutatása (dr. Finta Gergely) Ebéd Gryllus Dániel bibliai dalai (zsoltárok. Hegyi beszéd, Pál apostol) „Görögnek göröggé lenni” - Pál apostol nyomában Görögországban (dr. Cserháti Sándor vetített képes előadása) A Király Consort előadása A program elején és közben énekel a liturgikus énekszeminárium, valamint az EHE énekkara dr. Finta Gergely, illetve Csorba István vezetésével. Ebédet előzetes jelentkezés alapján tudunk biztosítani. Jelentkezni lehet (az egyetem rektori hivatalában): a 06-1-469-1051-es számon. Evangélikus Hittudományi Egyetem 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents