Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-10-19 / 42. szám
Evangélikus Elet 2003. OKTÓBER 19. 11. oldal üzenet az Araráiról _______ rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla „Még az ima sem segít kánikula ellen”? Néhány hete már annak, hogy az USA-ban és Kanadában bekövetkezett - talán nem túlzás, ha azt mondjuk: szinte apokaliptikus hatású - áramszünet sokakat rádöbbentett arra, hogy az emberiség nem a jó úton halad. Idén nyáron minden kétséget kizáróan bebizonyosodott: a globális felmelegedés nem kitaláció, és nem borúlátó környezetvédők rémhírkeltése. A globális felmelegedés hatását ezen a nyáron mindenki megtapasztalhatta: több évtizedes melegrekordok dőltek meg mindenütt, szinte naponta álltak be új hőmérsékleti csúcsok. A csapadékhiány és a tartós forróság hatására az ivó- vízkészletek döbbenetes mértékben megcsappantak. Szakemberek szerint rövid távon számolni kell azzal, hogy a Föld szárazabb területein az emberek a vízért fognak harcolni egymással. Európa több országában komoly erdőtüzek pusztítottak, amelyeket a hosszú ideje tartó szárazság miatt nagyon nehezen sikerült megfékezni. A globális felmelegedés, vagyis az átlaghőmérséklet tartós emelkedésének hatását immáron az állatok viselkedésében, költözködési, fészekrakó szokásainak megváltozásában is felfedezték a tudósok. Ezek ma már tények. De lássuk az okokat és a következményeket! A Föld klímaváltozása természetes jelenség, a különböző földrajzi helyek időjárása, éghajlata állandóan változik. Ám az utóbbi néhány évtizedben ez a változás felgyorsult. Ennek következtében alakulnak ki a szélsőséges időjárási jelenségek, a tomboló, pusztító viharok, a fogcsikorgató hideg, aztán szinte átmenet nélkül az elviselhetetlen forróság. Ezeknek a drasztikus változásoknak két fő okát nevezik meg a tudósok: az egyre nagyobb mértékű szén-dioxid-kibocsátást és a drasztikus mértékű erdőirtásokat. A légkörbe kerülő szén-dioxid kialakítja az üvegházhatást, és a csökkenő erdőterületek már nem tudják ellensúlyozni azt. Mindkét jelenség hátterében a felelőtlen fogyasztói magatartás egyre nagyobb térhódítása áll. Az ember - növekvő kényelme érdekében - oly mértékben változtatja meg a Föld természetes adottságait, hogy immáron az élhető élet lehetőségét veszélyezteti ezzel. Tipikus példája ennek a magatartásnak a légkondicionáló berendezések rohamos terjedése. A melegben gépekkel hűtjük lakásunkat, autónkat, munkahelyünk helyiségeit, de közben azzal a hőmennyiséggel, amelyet kiengedünk, a légkört melegítjük tovább. Ráadásul a klímaberendezések árammal működnek, amelyet - jórészt - fosszilis tüzelőanyaggal fűtött erőművekben állítanak elő, amelyek szén-dioxidot bocsátanak a levegőbe, így növelve az üvegházhatást. A következmény: még nagyobb meleg, még több légkondicionáló... Sajnos Magyarországon sem állunk túl jól a környezettudatos gondolkodás és magatartás terén. A szelektív hulladékgyűjtés ugyan egyre több helyen megvalósul, ám a szeméttelepeken még mindig egy helyre ürítik a szétválogatott szemetet, mert az újrahasznosítás nem megoldott. A más országokban bevált, környezetkímélő szél- vagy napenergiát hasznosító erőmüvek üzemeltetése helyett épp most terveznek felépíteni egy barnaszenet elégető erőművet Szombathely környékén, amelyhez külszíni fejté- sű lignitbányát telepítenének. Ezen vállalkozás óriási kömyezetromboló hatása mellett állandó környezetszennyezést is jelentene, amely a határon túli területeket és az ott élőket is érintené. Az egész világot érintő, környezeti vál- , sághelyzetben, az aszály miatt a pápa azzal a felhívással fordult a hívekhez, hogy imádkozzanak Istenhez esőért. És ekkor egy magyar bulvárlap a következő címmel jelentetett meg egy cikket: „Még az ima sem segít kánikula ellen!” Mi ez, ha nem a materialista, fogyasztói szemléletű, de leginkább nihilista ember demoralizáló provokációja azokkal szemben, akik lelkiismeretesen és óriási erőfeszítéssel próbálnak küzdeni a globális hatások ellen, és akik igyekeznek meggyőzni az embereket az élhető élet megőrzésének fontosságáról és arról, hogy ezért mindenki személy szerint is felelős? Mert a modem kor beszűkült látásmódú embere, aki saját kényelméhek rendel alá mindent ezen a világon, elvárná, hogy Isten „hivatalból” ellensúlyozza, hozza rendbe mindazt a pusztítást, amelyet az ő pillanatnyi jóléte és igényeinek kielégítése érdekében véghezvisz. Mert Istennek ez a dolga, ezért van, ha van... - mondják. Ám mi nem hagyjuk magunkat provokálni. Mert tudjuk, hogy Istentől semmit sem lehet fennhangon követelni. Tudjuk, alázatosan kell Istent kérni elsősorban arra, hogy világosítsa meg az emberek elméjét, hogy felismerjék: nem a fogyasztói társadalmak mindent felélő, elpusztító, „elfogyasztó” mentalitása a jó út, mert az a pusztulásba visz, és azt az utat éhínség és szenvedés szegélyezi. Elérkezett hát a pillanat, amikor mindenkinek cselekednie kell az élhető élet megőrzése érdekében. Isten segítsen ebben mindannyiunkat! Sánta Anikó 1956 fényképésze: Ata Kandó Ata Kandó, vagyis Görög Etelka (az Ata az Etelka gyermek- nyelvi kifejezése) méltatlanul keveset emlegetett alakja közéletünknek. Pedig a világhírű fotográfus mindamellett, hogy megismertette a világgal a dél-amerikai őserdők bennszülött lakóit, elévülhetetlen érdemeket szerzett az 1956-os események dokumentálásában is. A neves fotóművész nem akármilyen családból származott. Édesapja dr. Görög Imre nyelvtanár, nagyapja a Budapesti Műszaki Egyetem kitűnő algebraprofesszora, Beke Manó volt. Édesanyja, Beke Margit pedig legkiválóbb norvég műfordítónkként ismert. Ata 1932-ben férjével, Kandó Gyula festőművésszel - Kandó Kálmán, az első egyenáramú villanymozdony megalkotójának unokaöccsével - Párizsba költözött, ahol portréműtermet nyitottak. A második világháború idején hazatértek, mert származásuk miatt kitoloncolták őket Franciaországból. A fasizmus idején önfeláldozó hősiességükkel több ember életét megmentették. 1954-ben a művésznő Hollandiába költözött, és az ottani képzőművészeti akadémián tanított fényképezést. Megbecsülését jelzi, hogy a Holland Fotóművész-szövetség vezetőségi tagjává választották. Az 1956-os magyar forradalom híre Hollandiában érte. Amikor a menekültek áradata megindult nyugatra, Ata Kandó - vállalva a zord időjárást és a veszélyeket, a nélkülözéseket - a magyar határhoz, Andaura utazott, hogy fényképeket készítsen róluk. Helytállásáért később Nagy Imre-díjban részesült. „Éjjel-nappal talpon voltam, úgy éltem, mint a menekültek, a lábamon a cipő két hétig nem száradt meg. Több száz felvételt készítettem, folyamatosan küldtem őket a nyomdába. A legdrámaibb találkozásom Sárikával volt, akinek a szülei menekülés közben meghaltak, ő pedig sohasem nézett a lába elé, csak az égre, és azt mondogatta megállás nélkül: mindjárt jön anyu, és hoz nekem egy babát, vajon mi lett vele?” - írta a még 1956-ban megjelent zád!” című fotóalbuma előszavában holland nyelven. A kötet legismertebb darabja, a „Szent Család” egy háromtagú menekült családot ábrázol. A könyv kiadásából származó teljes bevételt, fél millió holland forintot az emigránsok részére adta át a jólelkű fényképész. Ata még jóval a háború előtt, 1961-ben és 1964-ben ellátogatott Dél-Amerikába, hogy a Brazília öserdeiben élő egyes indián törzsekről hiteles tudósításokat készítsen. Olyan törzseknél is járt, ahol előtte nem láttak fehér nőt. A bennszülöttek különös tisztelettel vették őt körül, mert megmondta, hogy három gyermek édesanyja. Megismerte a világukat, és tisztességes viselkedésüket emberi megbecsüléssel mutatta be. Ezen az európaiak számára ismeretlen vidéken és primitívnek nevezett emberek közt ő volt az első, aki látogatást tett. Az Amazonas és Orineio őserdeiben élő egyes törzsekről ezek az első hiteles dokumentációk. Ő ismertette meg a világgal a piraoa és yahuan indiánokat. Képei „A Hold gyermekei” címmel könyv alakban is megjelentek. A világhírű művész alapító tagja a venezuelai Bennszülötteket Védelmező Bizottságnak. „Az őserdő a Föld legnagyobb temploma, elgondolkoztatja az embert mindarról, ami nem a megszokott napi életéhez tartozik. S az indiánoktól annyi mindent lehet tanulni a tisztességet és a gyakorlati dolgokat illetően” - vallja. Ata Kandó több kiállítást is rendezett az utóbbi években Magyarországon. Idén szeptemberben ünnepelte a kilencvenedik születésnapját. Megözvegyült, most Hollandiában él, és minden alkalommal örömmel látogat haza. Tele van tervekkel, új kötetein gondolkozik, készíti legújabb felvételeit. Mindehhez sok sikert, jó egészséget kívánunk! evél&levél&evél& Absztinencia - hitből Az Evangélikus Élet 2003. október 5-én megjelent számában „Absztinencia - hitből” című cikkéhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A harmadik bekezdés azt sugallja, hogy hazánkban 1951-től a Kék Kereszt Egyesület, illetve az Evangéliumi Iszákosmentő Misszió betiltását követően ez a szolgálat „teljesen ellehetetlenült. Mindezek ellenére nem szűnt meg teljesen a misszió, hiszen először Siklós József, majd Balog Zoltán és felesége foglalkozott az alkoholbetegekkel”. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy 1946-tól kezdődően egészen 1967-ig szinte az egész országra kiterjedő iszákosmentő szolgálatot végzett dr. Szalay Károly ideg- gyógyász főorvos. Munkatársaival az első konferenciájukat a fóti Evangélikus Belmissziói Otthonban tartották 1947-ben, ahol még régi „kék keresztesek” - dr. Deák János, Bujdosó Jakab, dr. Csia Sándor - is szolgáltak. A legnehezebb években, 1948-tól 1962-ig mint Magyarországi Iszákosmentő Misszió működtek, és a konferenciákon, csendesnapokon, az evangélikus és református gyülekezetekben alakult iszákosmentő bibliaórákon csendben folyt tovább ez a munka, sajnos az akkori egyházi vezetés támogatása nélkül, de Isten segítségével és áldásaival - megszabadult iszákosok életének bizonyságaival. 1966 után dr. Szalay Károly fogyó testi ereje miatt már inkább csak levélben erősítette az országban még akkor is sokfelé működő iszákosmentő bibliaórák résztvevőit egészen haláláig, 1973. október 23-ig. Ezeknek az éveknek küzdelmes szolgálatairól, valamint a hazánkban működő, különböző iszákosmentő mozgalmakról Siklós József Pohárcsere című könyvéből lehet hiteles képet alkotni, illetve a Márkus Gábor munkaközössége által összeállított Tanít a múlt című könyvecskéből lehet bővebbet megtudni. Dr. Szalay Károlynak az Evangélikus Levéltárnak 1968-ban átadott - és tudtommal még fel nem dolgozott - iratait további kutatásra is ajánlanám. Bernhardt Mátyásné Szalay Vera A nagytarcsai lelkésziktatáshoz Az elmúlt heti tudósításban sajnos meg sem lett említve feleségem, és hogy a nagytarcsai gyülekezeti munkámat nem egyedül, hanem feleségemmel, Baranka Máriával fogom végezni, aki szintén lelkész. Bár az ünnepi közgyűlésen elhangzott beszédekben őt is köszöntötték, mégsem a cikk íróját kell elmarasztalni, hanem inkább engem, hogy nem hangsúlyoztam, mennyire fontos volt eddig is - és lesz ezután is - az ő munkája. Gerendáson és Csorváson - előző gyülekezeteinkben - ő fogta össze, szervezte a hitoktatást, S emellett szolgált a gyülekezet egyéb alkalmain, bár csak én voltam beiktatott lelkész. S ekkor még nem szóltam arról, hogy ötleteivel milyen gyakran lendített munkámon, vagy máskor az én ötleteim megvalósításában állt mellém, és támogatott. Ezt az együtt munkálkodást szeretnénk Nagytarcsán is folytatni és a gyülekezet épülésére kamatoztatni. Baranka György lelkész ■v hélium Sz, Duna Palota Gr J Budapest V., Zrínyi u. 5. 2003. október 30-án, csütörtök este 7 órakor bemutatja Jean Giraudoux Trójában nem lesz háború című színjátékát 2 részben. Fordította: Molnár Miklós Rendező: Udvaros Béla További előadások: november 6., 14., 15., 20., 21., 29. este 7 óra, december 4., 5., 10. este 7 óra Jegyárusítás mindennap a 250-5338-as telefonon és hétfő, szerda, péntek délután 14-18 óra között a Duna Palota portáján, a 235-5500 telefonszámon. Helyárak: 1500-1100-900 forint Segédlelkészi megbízások az Északi Egyházkerületben Gvőri Tamás József Buday Barnabás Túri Krisztina Kollár Zsolt Horváth-Hegvi Olivér Rozs Nagy Szilvia Nepp Éva segédlelkész 2003. június 1-jétöl a budapesti kollégiumok lelkészi munkáját végzi, és mellette 2003. szeptember 1-jétől kisegítő segédlelkész a budapest- kelenföldi gyülekezetben; pilisi segédlelkészt 2003. június 1-jétől Budapest- Kelenföldre, 2003. szeptember 1-jétől az Ózd-Putno- ki Társult Evangélikus Egyházközségbe; alberti segédlelkészt 2003. július 1-jétől Nyáregyházára; segédlelkészt 2003. július 1-jétől Kétbodonyba; segédlelkészt 2003. augusztus 1-jétől az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalába és kisegítő segédlelkészként a budavári egyházközségbe; segédlelkészt 2003. szeptember 1-jétől az Egyetemi Gyülekezetbe; óbudai segédlelkészt 2003. augusztus 1-jétől Pilisre küldte ki a püspök. Helyettes lelkészi megbízások r __ az É szaki Egyházkerületben i| Aklanné Balogh Éva Bárdossy Tibor Klenóczkyné Sulyok Anna . Lábossá László Magassyné Csonka Zsuzsanna Novotny Dániel Thuránszky Istv án I Némethné Tóth Szilvia Borsod-hevesi egyházmegyei segédlelkész 2003. augusztus 1-jétől augusztus 31-ig Ózd-Putnok gyülekezeteiben; irsai lelkész - nyugdíjazását követően - 2003. június 30-ig Irsán; 2003. szeptember 1-jétől Bátonyterenyén és Szúpatakon; nyugdíjba vonulását követően, 2003. január 1-jétől eddigi gyülekezetében, Kölesén; 2003. augusztus 1-ig Szentendrén, október 1-jétől a Budai Szeretetotthonban kisegítő lelkész, fél munkaidőben; volt amóti lelkész 2003. augusztus 1-jétől - tanulmányai mellett - fél állásban Szentendrén; 2003. július 1-jétől Béren végez, illetve végzett helyettes lelkészi szolgálatot; 2003. június 30-ig Bánkon volt h. lelkészi munkatárs.
