Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-10-19 / 42. szám
2. oldal 2003. OKTÓBER 19. Evangélikus Elet w rw r ELŐ VIZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 18. VASÁRNAP y A legnehezebb szolgálati út Mk 5,38-42 Nekünk, lelkészeknek a temetés a legnehezebb szolgálatunk. Rengeteg gyötrődéssel jár: szellemi, lelki és hitbeli megpróbáltatást jelent, nyugtalanságot és tusakodást kelt bennünk. Am mindezek ellenére a legtöbb „élményt” is neki köszönhetjük. Ennek a szolgálatnak ugyanis figyelmeztető ereje is van. Nem arról kell szólnunk, amit minden ember tud, hanem arról, amit a legtöbb ember nem: a megbocsátásról, a megtérésről, a megváltásról, az élő Jézus Krisztusról. Jaims lányának története azt mutatja meg: Jézus közelében „nyertesekké” válhatnak mindazok, akiket egy-egy haláleset a legközelebbről érint. Azt üzeni számunkra, hogy az élőknek van tanulnivalójuk, de csak attól, akinek van mondanivalója. Jézus nem általános törvényt fogalmaz meg, hogy születtünk, és meg is kell halnunk, hanem Isten elé állít minket. Ezért nem zavarja a gúny, nem bénítja le a pellengérre állítás, sőt van ereje „kiküldeni” a nézőket, a leskelődőket, a „hírszerzőket”, a tömegembereket, azokat, akik csak a létszámot gyarapítják még ilyenkor is. Mire hiv minket Jézus? Kijózanodásra. Kihív bennünket a megszokásból, a csoportos jajveszékelésből, az általánosságok puffogtatásából. Milyen közel van egymáshoz a sírás és a nevetés! Az együttérzés és a kinevetés - Jézus kinevetése és kigúnyolása is. Jézus ebben az igében is, mint olyan sokszor, a közösséget védi; a gyászolók, a szomorkodók, a vigasztalanok közösségét. Nem engedi bebetonozódni, mozdulatlanságra ítélni azokat sem, akik éppen 12 éves lányukat készülnek utolsó útjára kísérni. Ilyen alkalmon nem elég csak megjelenni. Itt nem végtisztességről van szó: mindenkinek tudatosítania kell magában, hogy az út végén minket is Jézus fog várni. Nélküle nem zökken vissza semmi és senki sem a helyére, az élők közé. Miért fontos ez? Mert csak így lehet rend bennem és általam. Az élő Jézus által bennem és az élő énem által a körülöttem lévő kortársak között. Ennek meglátása nem örökölhető, és nem örökíthető át senkire. Meg kell élni, és át kell élni - személyesen. Csoda történt? Az! Ki hiszi ezt el? l£i érti ezt meg? Melyikünk mer ilyet hirdetni? Csak annak nincsenek kételyei, aki átélte ezt; aki nem csupán szemtanúja volt az eseményeknek, hanem akiben végbement mindaz, amit Jézus mondott, végzett és tett. Ez nem hitkérdés, hanem tapasztalat - Jézus-esemény bennem, előttem, rajtam keresztül. Az élményt nem kell ma- gyarázgatni, bizonygatni. Az élményről csupán bizonyságot lehet tenni. Istennek hatalmas rehabilitációja a gyógyítás, a feltámadás és a feltámasztás. Összegyűjti az ember könnyeit, hogy eltörölje a szomorúságot, felszámolja a csüggedést, a kilátástalanságot, a reménytelenséget. Megszabadít a könnyed szabályok okozta terhektől, a beletörődéstől, a kilátástalanságtól. Nem ítélem el a történetben szereplő sírókat, jajveszékelőket sem. De itt most nem a könny a megoldás, még akkor sem, ha őszinte és valódi... Még egy fontos mondanivaló olvasható ki ebből az elbeszélésből - a személyes találkozás jelentősége. Korábban természetes volt, hogy ahol haláleset történt, oda személyesen ment el a család, hogy kifejezze részvétét. Ma már vidéken is alig él ez a szokás. Pedig a személyesség az együttérzés leghitelesebb kifejezési módja. A hitre jutás előfeltétele a közösség - nemcsak Jézussal, hanem azokkal is, akik velünk együtt sírnak, örülnek, hogy együtt reménykedjünk és higgyünk Jézus Krisztusban is. Káposzta Lajos W ássy;jA2Uj;j;< dí-./jjuírja yyyyyy. a vb\bLjiú Keresztényeknek kötelező! Mt 5,38-42 A Hegyi beszéd jézusi törvényértelmezése a zsidóknak botrány, a pogányoknak ostobaság - a keresztényeknek pedig kötelező! „Hallottátok, hogy megmondatott...” Jézus a mózesi törvényen nevelkedett zsidókat szólítja meg, akik azt vallották, hogy a törvény azt az erkölcsi rendet fejezi ki, amely - Isten akaratából - a teremtett világot fenntartja. Ez a rend a szigorú kölcsönösség elvén alapul. A sérelmet ezért, mindig hasonló tettel kell megtorolni, hogy a mérleg újra egyensúlyba kerüljön: „Szemet szemért, fogat fogért!" A törvénytisztelő zsidóság Jézusnak az ellenség egyoldalú szeretetét követelő szavát a mózesi törvény megszegésére való felbujtásnak, botránynak és istenkáromlásnak minősíti. A pogány bölcselet nem az erkölcs, hanem a hasznosság elve felől közelítette meg a kérdést. Ostoba ember, kötözni való bolond, aki jót tesz azzal is, akitől viszonzásul csak rosszat várhat. Ostoba, aki az ellene irányuló támadást nem próbálja kivédeni, hanem másik arcát is odatartja. Ostoba, aki még ráadást is ad kifosztójának. Ostoba, aki a jogtalan kényszernek nem áll ellen, hanem önként még többet is teljesít. Ostoba, mert csakhamar semmije sem marad, koldusbotra jut, és válságba sodródik az élete. Éppen ezért - a pogányok megítélése szerint - a Hegyi beszéd életidegen, a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Aki mégis megkísérli, az vagy naiv, vagy megszállott rajongó, de mindenképpen ostoba ember. Jézus ezzel szemben tökéletesnek mondja azokat, akik a Hegyi beszéd értékrendjét elfogadják és megvalósítják. Jézus nem ért egyet a rabbik felfogásával: szerinte Isten a világot nem a mózesi törvény kölcsönösséget feltételező rendjére alapozta, hanem a szeretet kölcsönösség hiányában is érvényes, egyoldalú rendjére. Mert aki attól teszi függővé a maga indulatát és cselekedetét, hogy mit érez iránta, és milyen lépést tesz vele szemben a másik, az függ a másiktól, tehát nem tökéletes. Jézus éppen abban látja Isten tökéletességét, hogy mindenki felé egyforma szeretettel teszi meg azt, -ami tőle telik: a gonoszokra - akik gyűlölik őt - éppúgy felhozza reggelente a napot, mint a jókra, akik szeretik. Hasonló egyoldalúsággal ad esőt nemcsak az igazaknak, hanem a hamisaknak is. Isten mindenek iránti szeretetének oka önmagában van. Isten éppen ezért nem tud nem szeretni. Akkor is szeret, ha elmarad a viszonzás. Jézus azt akarja, hogy követői is ilyen „öntörvényűek” legyenek: szeretetük ne függjön rajtuk kívül álló tényezőtől. Szeretetük oka a szívükben legyen, és akkor is tudjanak szeretni - sőt csak szeretni tudjanak -, amikor a viszonzás elmarad. Istenhez hasonlóan a viszonzás reményével tudjanak szeretni a viszonzás hiányában is. Más szóval: tudjanak jót várni még attól is, aki eddig csak rosszat tett velük, és józan ésszel semmi esélye, hogy megváltozzék. Jézus mértékével csak akkor lehetsz hiteles keresztény, ha nem törődsz vele, hogy egyesek megbotránkoznak, mások pedig bolondnak tartanak, amiért nem adod fel a reményt, hogy - egyoldalú szereteted jeleit látva - egyszer csak ellenséged szívében is kialszik a gyűlölet, és viszontszeretettel fordul feléd. Végül nem feledhetjük, hogy Jézus a Hegyi beszédnek a mózesi törvényt „ botrányosan ” és „ ostobán ” meghaladó értékrendjét maradéktalanul betöltötte. Útja a tanítás hegyéről így vezetett a Golgota hegye felé. Amikor nagypénteken odatartotta mindkét arcát az ütlegek- nek, és engedte, hogy nemcsak felső-, de alsóruháitól is megfosszák, majd amikor haláltusája közben bíráiért, kínzóiért és hóhéraiért imádkozott, akkor a Hegyi beszéd botrányát és ostobaságát örökre eggyé tette a kereszt botrányával és ostobaságával. A hívők azonban - miként Pál apostol tanúsítja - az erkölcs botrán- kozásán és az értelem tiltakozásán túllépve, a keresztben Isten erejét tapasztalják meg. Azt az erőt, amely a Hegyi beszéd egyébként teljesíthetetlen követelményrendszerének megvalósítására egyedül képessé tehet. Ha hiszel, akkor Mózes holt betűkkel írt törvénye helyett Isten szívedben munkálkodó szeretete lesz élő törvényeddé, amely - viszonzás hiányában is - meghatározza embertársaidhoz való viszonyodat. Véghelyi Antal IMÁDKOZZUNK! Mindenható Isten! Te Jézus Krisztusban nemcsak a szeretet parancsát adtad nekünk, hanem a tökéletes szeretet példáját is. Kérünk, tölts be minket Lelkeddel, hogy parancsait megtartva, mindenkor megmaradjunk Üdvözítőnk szeretetében, és egymás iránti sze- retetünkből a világ is felismerje, hogy Urunk tanítványai vagyunk. Ámen. Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Hálát adunk, mennyei Atyánk, hogy ígéreted szerint gondoskodsz testi és lelki táplálékunkról. Ma is velünk vagy élő igédben, és már a földi életben is tapasztaljuk hatalmad nagyságát, irgalmad mélységét. Erősíts meg minket az élő, bizodalmas hitben! Az Úr Jézus Krisztusért.... Gyülekezet: ...kérünk téged, hallgass meg minket! Könyörgünk a te népedért: az egyházért, hogy ne hamis látszategységben, hanem a Krisztus Urunkba vetett, meg nem tántorodó hitben lehessen egy - megannyi emberi különbség ellenére is. Hadd tanúskodjon életünk arról, hogy nemcsak az emberi igazságérzet mérlege működik szívünkben, hanem a tőled kapott irgalmas, elhordozó szeretet is bennünk él, a te dicsőségedre! Az Úr Jézus Krisztusért... Gyülekezet: ...kérünk téged, hallgass meg minket! Könyörgünk azokért, akikre élő igédet bíztad szószéken és katedrán, itthon vagy távol hazánktól. Adj nekik bátor szívet, erős lelket, látó szemet, értő fület, hogy megalkuvás nélkül hirdessék a te igazságodat, de bármikor készségesen lemondjanak a maguk igazáról teérted! Az Úr Jézus Krisztusért... Gyülekezet: ...kérünk téged, hallgass meg minket! Könyörgünk hazánkért és a magyar népért. Most, a nemzeti ünnep küszöbén arra kérünk: add a bocsánatkérés és a megbocsátás lelkületét azoknak, akiknek erre igazán szükségük van! Az Úr Jézus Krisztusért... Gyülekezet: ...kérünk téged, hallgass meg minket! Könyörgünk a családokért, hogy megtartó és éltető közösségek lehessenek. Add, hogy a szülők felismerjék a szülői hivatás áldását és felelősségét! Könyörgünk a betegekért, hogy a szenvedésben is veled találkozzanak, a gyászolókért, hogy hitükkel a sírkő halálos árnyékán túl láthassanak. Könyörgünk a magányosokért. Adj melléjük embertársat, és te magad szegődj melléjük társul! Az Úr Jézus Krisztusért... Gyülekezet: ...kérünk téged, hallgass meg minket! Könyörgünk önmagunkért. Add szivünkbe az erő, a szeretet és a józanság lelkét, hogy bátran és a Krisztus vére árán elnyert örök élet bizonyosságában élhessük földi életünket! Ámen. SAROK....................... ! AZ ISTENTISZTELET TÖRTÉNETE VII. 3 g 5 3 h és újraindulás Megtorpanás A reformációt követő korszakok egyikéről sem mondható el, hogy az isten- tiszteleti fejlődés szolgálatában állt volna. A három egymásba fonódó szakasz, az ortodoxia kora (1580-1700), a pietizmus ideje (1670-1740) és a felvilágosodás időszaka (1700-1810) a maga módján megtépázta a reformáció korában virágzó istentiszteleti gyakorlatot: ez a két évszázad a protestantizmusban az istentisztelet szomorú megüresedését hozta. Az ortodoxia tiszta tanításra való törekvése megmerevítette az istentisztelet elevenségét; a megérthető, megfogalmazható, szabatosan nyelvi formulába önthető tanítás mellett elsikkadt a liturgia találkozás élménye, a közösség gyakorlása, az érzések Isten előtti hódolata. A pietizmus, amely a történelem ingamozgásában az iménti folyamat ellentéte volt, a tiszta tanítás helyett a tiszta életre téve a hangsúlyt, megpróbálta az egyház jól bevált és begyakorlott formáit a belső kegyesség gyakorlatával felváltani. Jóllehet a pietizmus hatalmas belső impulzusokat adott a kereszténységnek, az istentiszteleti élet gazdagságát leépítette, tartását megroppantotta. A felvilágosodás kora - ha még lehetett - tovább haladt a liturgikus „mélyrepülésben”, és olyan mélypontot ért el, amilyet sem annak előtte, sem pedig a későbbiekben nem élt át az egyház. Az ész és az értelem diadalát úgy ülte, hogy - ha kellett - még az evangéliumot is felülvizsgálva, az egyéni ízlés vagy a kor divatja szerint formálta át az egyházi együttléteket. A prédikáció puszta tanítássá degradálódott, és kiszorított minden mást a templomi találkozásból - azzal a reménységgel, hogy ha majd eléggé felvilágosult lesz a gyülekezet, már tanításra sem lesz szüksége. Az ősi énekeket „értelmessé”, „észszerűvé” formálták át, és kivették mindazt, ami a kegyelemről, irgalomról, áldásról szól, mondván^ hogy ezek nem racionális fogalmak. Az úrvacsora úgyszintén háttérbe szorult, hiszen az majdhogynem értelmetlen a felvilágosodott ember számára. Az ünnepeket átértelmezték, a templomokat átépítették előadócsamokká, a liturgikus szimbólumokat pedig - fölösleges téritekként - eltávolították. Az elsekélye- sedéssel hosszú időre megszűnt annak lehetősége is, hogy az egyház az egységet az istentiszteleti élet közös gyökerében s az abból táplálkozó színgazdagságban élje meg. A római egyházban ez az idő pozitívabban értékelhető: sok ponton megpróbáltak visszatérni az őskeresztény egyszerűséghez. Ugyanakkor a Trident utáni merevnek tűnő rend megóvta az istentiszteletet a széteséstől. A következő század a római katolikus egyházban a restaurációt, a protestantizmusban a reformpróbálkozásokat hozta magával. Katolikus oldalon a solesmes-i bencéseket, evangélikus vonalon pedig Wilhelm Löhe nevét kell megemlítenünk. Mindkét nagy egyháztömbben elindult a tisztulás folyamata, a kísérlet a liturgia értelmének, tekintélyének visszaadására. Löhe - akinek elsősorban diakóniai tevékenysége ismert - igen fontos szerepet játszott abban, hogy az evangélikus egyház újra felfedezze a lutheri örökséget a liturgia terén. Jóllehet Agendája csak a neuendettelsaui diakonisszáknak és a falu népének készült, nagy hatással volt a későbbi fejlődésre szerte Németországban - egy kissé ellensúlyozva a III. Vilmos Frigyes által elindított uniált egyházi törekvés felülről elrendelt, elszürkülő istentiszteleti rendjét. A 19. század így inkább előkészitő átmenet volt a 20. századi liturgikus nagy „sürgés-forgásra”, ahol a protestáns területen az újreformátori mozgalmak nyomán megszülető liturgikus megújulások, a római katolikus egyházban pedig a II. vatikáni zsinat liturgikus előírásait beérlelő folyamatok jelentettek döntő változást. Az ember formálta szélsőségekben és a nagy változásokban azonban egy és ugyanaz maradt az Úr. O, aki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, aki mindig megtalálta a módját, hogy embereket elérjen, megragadjon, s az úton vezessen. Különböző formákat felhasználva és az emberi formáktól függetlenül megőrizte az evangéliumot, amely minden korban, minden ember számára az életet jelenti. Hafenscher Károly (ifj.) Káté a határon túlra — adományozó vonal 06-81-330-220* Egy hívás — és valakit megajándékozott * A hívás díja 400 Ft + áfa. \ ►
