Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-10-12 / 41. szám
Evangélikus Elet 2003. OKTÓBER 12. 7. oldal Magyarországon élő evangélikusként keveset hallunk az úgynevezett felszabadításteológiáról. Van-e valami közünk ehhez az - alapvetően a katolikus egyházban kialakult - irányzathoz, amely egyes teológusok szerint a teológiai gondolkodásban végbemenő olyan nagymérvű paradigma- váltással állítható párhuzamba, mint amilyen a reformáció volt aló. században? Mi a felszabadításteológia? Az 1960-as években Dél-Amerikában a teológiai gondolkodásnak egy egészen sajátos és új irányzata fejlődött ki. A latin-amerikai püspökök 1968-as medel- líni konferenciáján jelentették ki először nyilvánosan azt, hogy Dél-Amerikában az egyháznak alapvetően más kihívásra kell válaszolnia, mint Európában. Nem helytálló az az évszázados gyakorlat, amely mindaddig csupán elismételte az európai teológia megállapításait - egy teljesen eltérő kontextusban. Európában a teológia alapvetően elméletet jelent, melynek fő forrása a fdozófia. Dél- Amerikában a teológiai reflexiónak a gyakorlati problémákra kell választ adnia, különösen is a legszembeötlőbb gondokra: arra a kiáltó ellentétre, amely a tömegek nyomorából és a kevesek fényűző gazdagságából fakad. Hogyan lehet hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát és Jézus nevében az életet egy olyan földrészen, ahol a szegények tömegesen pusztulnak éhen? Miért és hogyan alakultak ki a bűnnek ezek a szövevényes struktúrái? Hogyan lehet a társadalmi bűn és igazságtalanság helyett a társadalmi igazságosságot megvalósítani? Hogyan lehet a kizsákmányolt és megnyomorított tömegeknek visszaadni emberi méltóságukat? Hogyan szüntethető meg a gazdag országoktól való függés és elnyomás, mely a történelem folyamán kialakult tömeges szegénység egyik legfőbb oka? Ezek azok a fő kérdések, amelyekre a 60-as évek végén, 70-es évek elején Dél-Amerikában kifejlődött felszabadításteológia igyekszik választ találni, felhasználva ehhez a társadalomtu- evangélikus szemmel dományok eredményeit, elsősorban Marx Károly gazdaságelemzését és társadalomkritikáját. Mitől kell szabadulnunk? Nem csupán az elnyomó gazdasági, társadalmi és politikai rendszerektől való megszabadulást tartják elengedhetetlennek e teológiai irányzat képviselői, hanem az ember személyes szabadságát is, amelyet így fogalmaznak meg: a népnek saját kezébe kell vennie a sorsát. Mindemellett a felszabadításteológusok is tudatában vannak annak, hogy alapvetően arra van szükségünk, hogy Jézus Krisztus szabadítsa meg életünket a bűntől, hiszen a bűn a legmélyebb gyökere minden igazságtalanságnak és elnyomásnak. A felszabadításteológiának az 1960-as évektől kezdődően napjainkig sok-sok különböző irányzata alakult ki: például a feminista teológia, a fekete teológia, a koreaiak teológiája, az észak-amerikai indiánok teológiája stb. Ezért ma már a „felszabadításteológiák” kifejezés használatos, amelybe minden olyan irányzat beletartozik, ahol a teológiai reflexió középpontjában valamilyen elnyomás, méltatlan, kizsákmányolt helyzet áll. Miért idegen tőlünk a felszabadításteológia gondolkodásmódja? A felszabadításteológusok lelkesedése a marxi elemzés felhasználása és a szocialista eszmék iránt magyarázatot nyújthat arra nézve, miért nem terjedt el, és miért nem talált lelkes követőkre ez az irányzat a volt szocialista országokban. A rendszerváltozás évei után teljesen érthető módon, valamiféle belső erőtől vezérelve, szinte ösztönösen elkerültünk mindent, ami az elmúlt rendszerhez valamilyen módon kapcsolódott. Ha azonban arra összpontosítjuk a figyelmünket, hogy a felszabadításteológiák lényegi törekvése a társadalmi igazságosságért való küzdelem, melynek érdekében az elméleti reflexiókon túl a cselekvés lehetőségeit is igyekszenek feltárni, akkor megértjük azt, hogy mély, alapvető és aktuális üzenete lehet ennek az irányzatnak ma - számunkra is. Evangélikus követők E kezdetben katolikus irányzatnak ma már számos lutheránus követője is van, különösen a harmadik világ országaiban. Ezek az evangélikus teológusok arra figyelmeztetnek bennünket, Európában élő evangélikusokat, hogy a gyakorlati keresztény életben sok tekintetben távol kerültünk attól, amit a Szentírás, illetve a Biblia magyarázójaként Luther helyes keresztény gyakorlatnak tartott. Figyelünk-e ma a bibliai próféták - Ezsaiás, Jeremiás, Amósz, Zakariás - intéseire, akik gyakran felszólítanak a szegény, az özvegy és az árva védelmére? Vagy figyelünk-e Jézus szavára: ....amikor nem tettétek meg ezeke t eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg" (Mt 25,45b)? Jól ismerjük - talán idézni is tudjuk - Luther Mártonnak a keresztény ember szabadságáról megalkotott tételét: a keresztény ember szabad ura mindennek, és nincsen alávetve senkinek. A tétel második felét azonban sokszor és sokan elfelejtjük: a keresztény ember mindenkinek készséges szolgája, és alá van vetve mindenkinek. Hit és cselekedetek Gyakorlati életvitelünkben gyakran az a gondolkodásmód jut kifejezésre, hogy „mindegy, mit teszek, hogyan élek, Isten úgyis megbocsát! Hit által igazulunk meg, nem a cselekedetek révén”. Luther azonban sokszor hangoztatta prédikációiban, hogy a hitből szükségszerűen következnek a felebarát javát szolgáló jó cselekedetek is. A hit ugyanis soha nem marad következmény nélkül. Ez az a pont, ahol a felszabadításteológiától tanulhatunk. Nem maradhatunk meg az elmélkedés, a teológiai reflexió szintjén, hanem továbbmenve meg kell találnunk a cselekvés lehetőségeit is. Ehhez fantázia, kitartás, elszántság és az az egészséges szemlélet szükséges, hogy hit és élet egymástól el nem választható valóságok. Istennel való kapcsolatunk nem von ki bennünket az emberek világából, sőt az igazi felelősséget kell megláttatnia velünk: „aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. (...) Aki szereti Istent, szeresse a testvérét is. ” (ÍJn 4,20-21) Gömböcz Elvira LUTHER ÉS BACH Országos énekkari találkozó 2003. október 24-26., Deák téri evangélikus templom Program: 2003. OKTÓBER 24., PÉNTEK: 19.00: Összpróba a kórusoknak - „Ein feste Burg ist unser Gott” BWV 80. 2003. OKTOBER 25., SZOMBAT: 9.00- 9.10: Ének (254.); áhítat. „Az egész föld énekeljen az Úrnak” (IKrón 16,23) - Gerőfi Gyuláné. Orgonamü: „Aus tiefer Not schrei ich zu dir” BWV 686 - Pál Diána 9.15- 9.35: Előadás: A Luther-énekek teológiája - dr. Reuss András 9.40- 9.55: „Aus tiefer Not schrei ich zu dir” BWV 38 - Lutheránia ének- és zenekar, vez.: dr. Kamp Salamon 10.00- 10.15: „Christ lag in Todes Banden” BWV 4 - Kelenföldi evangélikus gyülekezet énekkara, vez.: Bence Gábor 10.20- 10.35: „Ach Gott von Himmel sieh darein” BWV 2 - Soli Deo Gloria kamarakórus, vez.: Hargita Péter. Orgonamü: „Ach Gott von Himmel sieh darein” BWV 741 - Herbert Wulf 10.40- 11.00: Előadás: Luther-énekek és a mai gyülekezet - dr. Ecsedi Zsuzsanna 11.00- 11.30: Szünet 11.30- 11.45: „Nun komm der Heiden Heiland” BWV 61 - Nagytarcsai Jubilate kórus, vez.: Bálint József 11.50-12.10: „Christus wir sollen loben schon” BWV 121 - Rákospalotai „Viva voce” kórus, vez.: Csernyik Réka. Orgonamü: „Nun komm der Heiden Heiland” BWV 660 - dn Finta Gergely 12.15- 12.35: Előadás: Korálidézetek Bach áriáiban - zenei forma és teológiai üzenet - Farkas Zoltán. Orgonamű: „Christum wir sollen loben schon” BWV 611 - Róth Márton 12.40- 14.00: Ebédszünet; lemez-, kotta-, könyvvásár a gyülekezeti nagyteremben 14.00- 14.10: Ének (402.) „Énekeljetek az Úrnak új éneket" (Zsolt 33,3) Zászkaliczky Péter. Orgonamü: „Gelobet seist du Jesu Christ” BWV 723 - dr. Finta Gergely 14.20- 14.40: Előadás: Luther katekizmusa a Clavierübung III. kötetében Zászkalickky Tamás 14.40- 15.00: Szünet 15.00- 15.15: „Gelobet seist du Jesu Christ” BWV 91 pécsi evangélikus énekkar, vez.: Balázs Magdolna 15.20- 15.35: „Erhalt uns Herr bei deinem Wort” - evangélikus kántorképző Mandák-kórusa, vez.: dr. Balás István 15.40- 15.55: „Ein feste Burg ist unser Gott” BWV 80 - nyíregyháza-kertvárosi énekkar, vez.: Nagyváti Pál. Orgonamü: „Ein feste Burg ist unser Gott” BWV 720 - Németh Csaba 16.00- 16.20: Előadás: A korái Bach kantátáinak nyitótételeiben - dr. Kamp Salamon 16.20- 16.30: Ének (255.) „Az Úr kegyelmességét hadd éneklem örökké” (Zsolt 89,2) Cselovszky Ferenc. Orgonamű: „Christ lag in Todes Banden” BWV 719-Herbert Wulf 16.30- 18.00: Vacsora 18.00- 18.45: Kórusok egyéni felkészülése az esti hangversenyre 19.00: Kórusok hangversenye - igehirdetés: D. dr. Harmati Béla. Orgonamü: „Mit Fried und Freud ich fahr dahin” BWV 616 - Trajtler Gábor. Orgonamü: „Erhalt uns Herr bei deinem Wort” BWV 1103 — Németh Csaba 2003. OKTOBER 26., VASÁRNAP 9.00- 10.30: Összpróba - „Ein feste Burg ist unser Gott” BWV 80 11.00: Kantátazenés istentisztelet az összes résztvevővel - Johann Sebastian Bach (1685-1750): „Ein feste Burg ist unser Gott” BWV 80. Szólisták: Zádori Mária (szoprán), Marosvári Péter (tenor), Holló Csaba (basszus), Lutheránia zenekar. Vezényel: dr. Kamp Salamon Metropolisz ’2003 ég azt mondják, hogy manapság az emberek elidegenedtek egymástól! A csudát! A minap felügyeskedtem magam a Ferenciek terén a HA buszra. Munkaidő vége lévén, az egymást taposó csoportok közt felfigyeltem néhány különösen nyúzott képű, borostás, bánatos tekintetű, rosszul öltözött férfira, akik maguk közt beszélgettek. Műszaki értelmiségiek vagy pedagógusok lehettek, bár teljességgel nem tudom kizárni annak a lehetőségét sem, hogy esetleg agysebészek, asztrofizikusok, netán klasszikafilológusok voltak. (A „maguk közti" beszélgetést azért fontos hangsúlyozni, mivel megfigyeléseim szerint a fővárosi lakosság körében manapság nem ritka jelenség a „magukban ” történő beszéd sem, amelyet gyakorta heves gesztikulálás kísér.) A középső ajtónál fiura- kodtam a tömegbe, és amint sikerült előhalásznom tömbjegyemet, azonnal kezelni próbáltam egyet. Az automata azonban semmit nem csinált. Mielőtt még konstatálhattam volna e jelenséget, asztrofizikus klasszikafilológusaim már előre figyelmeztettek: „Ezzel hiába is próbálkozik. Már tegnap sem volt jó. ” Nem akartam hinni a fülemnek. Megszólítottak egy pesti buszon! A harmadik évezredben, amikor már a vonatokon is kiveszett az utasok közti beszélgetés szokása. Hová is lettek a jó kis nyolcas fülkék! Sokszoknyás néni két átkötött kosárral - „A libának is jegyet kellett volna venni? ” -, kalapos bácsi bicskával szalon- názva - turistasó, almapaprika -, ábrándos tekintetű diáklány - idegen nyelvű brosúra és államjogjegyzet ekkor még nem jellemző, helyette szigorúan Füles keresztrejtvény! -, öltönyös úr aktatáskával - Népszabadság -, bőrdzsekis fiatalember - rágógumi, cigaretta kizárólag a folyosón csinosnak mondott középkorú hölgy - „Segíthetekfeltenni a táskáját? ” „ O, köszönöm, nagyon kedves, de még kivenném belőle a könyvemet. ” -, kisgyermekével utazó anyuka - „Köszönd meg a néninek a kekszet, és vigyázz, ne morzsálj!" „Meddig tetszik utazni? Igen? Nahát, pont abban az utcában lakott a fiam. Tavaly költöztek el. Most nevezték ki főmérnöknek. ” ... „Én is olvastam az újságban. Szörnyű lehetett. A sógorom egyik munkatársa is rajta volt azon a buszon." ... „Az a baj, hogy nincs felvevőpiac." ... „Most mondja meg: három gyerekre ruhát, cipőt, élelmet, nem is beszélve a tankönyvekről! És akkor még ott a rezsi. ” Szóval kiveszett ez a fajta beszélgetés. Ráadásul a szép új, füstmentes intercity kocsikban még egymás mögé is kerültek az emberek, akár egy gályán, és annak érdekében, hogy a közvetlen mellette ülővel se kelljen szóba elegyednie, mindenki más-más trükkhöz folyamodik. Mobiltelefonra és walkmanre már a legtöbbeknek futja - legalábbis, ha már megengedheti magának az utazás luxusát. A laptop és a büfékocsiban való hosszasabb időzés már költségesebb mulatság. Am aki nem alszik, az vagy dolgozik, vagy tanul. Magyar nyelvű szöveget böngészni már snassz. Menedzserek és egyetemi hallgatók szövegkiemelő filccel, nejlondossziéból előhuzigált „projektdokumentumokat" és tételsorokat bűvölnek. Szóval ezért lepett meg annyira ez a váratlan megszólítás a HA buszon. De ezzel még nincs vége. A beszélgetés tovább folytatódott. Viccelődtünk. „Én mindent megtettem az ügy érdekében, láthatták! Na, azért teszek még egy kísérletet ” - ezzel elindultam, azaz megpróbáltam átfúrni magam a tömegen, hogy az első ajtó melletti kapaszkodóra szerelt készülék segítségével érvényességet szerezzek utazásomnak. „Ott az a nagy böhöm izé, az nem jegykezelő, vigyázzon! Abból csak vásárolni lehet. De az sem működik. ” így ment ez a Blaha Lujza térig. Azután még el is köszöntünk egymástól. Ekkor sokan leszálltak. Végre ülőhelyhez jutottam, s nem is számítottam rá, hogy jön még egy felvonás. Úgy kezdődött, hogy először valami elképesztően penetráns, semmihez sem hasonlítható bűz csapta meg az orromat. Aztán utastársaim arcát figyelve arra a következtetésre jutottam, hogy ők is érzik. Már- már azon voltam, hogy leszállók. Ok tudnak valamit? Ártatlanságát igazolandó, megbotránkozott képpel mindenki igyekezett más helyet keresni magának az autóbusz belsejében. Nyugtalan lettem. Ha ülve maradok, talán gyanúba keveredem? Forgolódni kezdtem. Némileg megnyugodtam, amikor mellém ült egy férfi. Ez az ártatlanság vélelme. Aztán, hogy megerősítsem jóindulatát, tovább forgolódtam, immár némi orrfintorral is megtoldva demonstrációmat. A férfi megszólalt: „ Van bukéja, mi? ” Sokat tudóan hüm- mögtem. „Igen. De honnan jön?" „Hát ott hátul, a csávó! ” Ekkor értettem meg, miről is van szó. Hiába! A szag összehozza az embereket. Olyan ez, mint valami láthatóvá tett közös aura. A szag mint közös sors kihozza az emberből az összetartozás érzését, legyőzve még a makacsul ellenálló, szándékosan elidegenedést gerjesztő, „ túltechnizált" huszonegyedik századi környezet hatását is. Nyomban eszembe ötlött egy korábbi eset. A vonaton történt. Rögtön a felszállás után, egy elidegenedésre konstruált intercity kocsiban valakinek a táskájában eltört egy pálinkásüveg, és tartalma másodpercek alatt egyenletes filmet képezett a padozaton. A sok pókerarcú gályarab hirtelen közösséggé formálódott. Mindenkinek volt egy-két kedves szava a dologhoz. „A fene enné meg az ilyet!" Finomabb változatban: „Fúj, de büdös!” Am a természetét megtagadni képtelen férfinép csaknem egybehangzó állásfoglalása ebben az egy mondatban volt összefoglalható: „ Milyen kár! ” Most azonban, ezen a HA buszon csak egy mos- datlanság- és ürülékszag keverékét árasztó embertársunk hozott össze bennünket. Próbáltam visszatartani a lélegzetemet. „Ehhez, gondolom, hetek kellenek. Ugye? ” - folytattam a megkezdett beszélgetést. Útitársam azonban ráfejelt: „A, ehhez hónapok!” „Milyen érdekes. Ez legalább megbízható. Mindegy, mit csinál, hol alszik, mit eszik, iszik, ha eltelik az a pár hónap, teljes bizonyossággal megjelenik ez a semmivel össze nem téveszthető szag. Bárcsak ilyen hatékony és kiszámítható volna a mi munkánk is!" Látszott, hogy beszélgetőpartnerem elgondolkozik. Büszke is voltam filozofikus ihletett- ségemre. Útitársam megnyugtatott, „A Baross téren úgyis leszáll. Pár percet áll a busz, addig nyitva marad az ajtó. Maradjon csak nyugodtan. Én is a túloldalig utazom. ” Nekem tehát ezek után senki ne beszéljen nagyvárosi elidegenedettségről. Elvégre nem mindenki beteg, aki magában beszél Főleg, ha jut még egykét keresetlen szava másokhoz is. Bartha István
