Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-10-05 / 40. szám
2003. OKTÓBER 5. 9. oldal Evangélikus Élet Lelki tükörben a 7 (fő)bűn ♦♦Torkosság Nem görbe a lelki tükör, ha ma csak egy óriásira kitátott emberi szájat látunk benne? Nem, nem, ez a száj mindent elnyel. Mértéktelen az evésben, ivásban, dohányzásban, a földi örömök habzsolásában. A torkos ember ars poeticája így hangzik: „Amit megettél, megittál, saját magadra áldoztál, azt senki nem veheti el tőled.” Ez az önzés természetrajza. Ha minél több élvezetet gyűjtöttünk be, akkor nem hiába éltünk; ha leszakítjuk jelenünk minden nyíló virágát, akkor nem kell majd halálos ágyunkon zokognunk az elszalasztott lehetőségeink miatt. A vég pedig minden egyes nappal közelebb kúszik hozzánk, ragadjuk hát meg a mát, és kalandra fel! Ugye mennyire ismerősek ezek a mondatok? Nemcsak kortársainktól hallottuk őket, magunk is mondtuk már. „Hát még ezt vagy azt sem engedhetjük meg magunknak? Akkor minek él az ember!?” - szalad ki a betegek száján, amikor az orvos diétát javasol, vagy egy kis mértékletességet kér az alkoholban, dohányzásban, változást a túlhajszolt élet módban. De nem megy, mert a torkosság, a mértéktelenség, az ajzó- és nyugtatószerek gyakori szedése, nem beszélve a kábítószer haszná latáról: megkötözöttség. Mai divatos szóval élve szenvedélybetegség, amelynek gyógyítása hosszadalmas (ha egyáltalában lehetséges) az orvostudomány mai állása szerint. • , Ilyen szigorú lenne az Úristen? Egy Ínycsiklandozó étel elfogyasztása, egy pohárka vörösbor felhörpintése, egy kis kellemes pipázgatás vagy egy táncmulatság is bűn lenne a szemében? Ugyan már, hiszen az Úr Jézus is hálával törte meg a kenyeret, és a kánai menyegzőn is szívesen vett részt! Igen ám, de a torkosság, a mértéktelenség Megváltónkat még csak meg sem érintette, ha kellett, negyven napon át böjtölt. Mindenben fegyelmezett és kiegyensúlyozott volt. Atyjától örömmel fogadta azt, ami a test táplálására kell, azonban minden körülmény között szem előtt tartotta, hogy mindezek jelentősége nem nőhet túl az Istennel való lelki kapcsolaton! A torkos, mértéktelenül élvhajhász ember ugyanis bálványává teszi azt. amit megehet, megihat, elfüstölhet, amivel a testét kényeztetheti. Nem törődik az éle) Királyával, nem ápolja kapcsolatát Teremtőjével. Szívesebben jár divatszalonba vagy aerobikedzésre, mint a templomba. Szaunázik, és masszázst kér, hiszen folyton fitt meg fiatalos szeretne lenni, mert meggyőződése, hogy a tökéletes test teszi boldoggá. Ellentmondás' lenne ez? Hiszen a torkos embert általában elhízottnak, slamposnak, ápolatlan külsejűnek képzeljük el, aki egész nap a tévé képernyője előtt lustálkodva nassol. A torkos, vagyis testimádó embernek két típusa ismeretes. Az első építi, a második bolja testének állapotát, s bár az előbbi emberileg sokkal vonzóbbnak hat, és természetesen egészségesebb is, abban mindketten megegyeznek, hogy a földi örömöket többre becsülik a mennyeieknél. „Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek” (Fii 3,18-19) - úja Pál apostol. Mindenki, aki elhanyagolja a Szent- háromság egy igaz Istent, aki kerüli munkáját, aki kihúzza magát a felelősség alól, aki visszautasítja a rászorulók megsegítését, aki veszélyezteti saját és mások egészségét, aki minden idejével és energiájával élvezetének hódol - legyen az pozitív vagy negatív előjelű szenvedély -, bizony bálványává teszi azt. Ez pedig nem csupán annyit jelent, hogy az ember elveszíti emberi méltóságát, tönkremehet az egészsége vagy az erkölcsi élete, és szenvedélye miatt szeretetlenséggel vádolják majd elhanyagolt rokonai, barátai; hanem a bálványimádás élet- és üdvösségveszélyes mezsgyéjére is rálépett. De hogyan lehet szabadulni a torkosság elemésztő rabságából, miként lehet életünk szenvedélymentes? Hívő testvérek is beszámolnak arról, hogy megdöbbentő élmény volt számukra: amikor szenvedélyüktől szabadulni vágytak, akaraterejük cserbenhagyta őket. Ne gondolja hát a nyájas olvasó, aki Ura kegyelméből szenvedélyektől mentes életet élhet, hogy csak az akaratgyenge, tutyimutyi ember képtelen leszámolni rabbilincseivel. „Ne egyél vagy ne igyál már annyit!” - szól a receptszerűen is felírható megoldás. De ez nem ilyen egyszerű. A Szabadító ereje nélkül nem megy. A torkos, testének hódoló, tehát minden ízében testiesen gondolkodó ember a sátán fogságában vari. O pedig nem egykönnyen ereszti el azt, akit már egyszer megfogott, és kalodában tart. Arra törekszik, hogy a szerencsétlen áldozat lelkét is megszerezze, így továbbra is azzal áltatja, hogy igazi örömöt a test szolgálatában talál. Itt Jézusnak kell közbelépnie. Egyedül Ö mentheti ki az ördög foglyait szorult helyzetükből. O megvált minket, de ezt a megváltást az embernek el kell fogadnia: először be kell ismernie a bűnt, majd Jézus segítségét kérnie. 0 szabaddá tesz arra, hogy szenvedélyeinket lete- hessük. Nem üti ki a poharat az alkohol rabjának kezéből, ám erőt ad ahhoz, hogy kimondja: „Nem kérek több pohárral!” Könnyű mások felett uralkodni, de nehéz önmagunkat fegyelmezni. A Szentlélek gyümölcseként elnyerhetjük a mértékletesség ajándékát, s ha megízleljük, édes lesz, mint a méz! Fájdalmasan gyönyörű pillanat, amikor az Assisi Szent Ferenc életéről készült olasz filmben a gazdag és élvezeteinek élő fiatal férfi ruháit - és vele együtt a testnek hódoló gondolkodását - ledobja magáról. Arca megittasul a boldogságtól, mert a szegénység ruhájában Krisztusát követheti. Lelke szabadon szárnyal, nincs szüksége semmi másra, mint Isten lényébe beleolvadni. Arca megszépül, és a Mindenható dicsősége sugárzik róla. Mit mutat a lelki tükör? Ránk talált már Isten gyermekeinek ez a szabadsága? Szókéné Bakay Beatrix Tiszteld a gyermeket is! Kérem, csak egy pillanatra, egyetlen percre álljon meg! Megálltam. (...)- Miben segíthetek? - kérdeztem. - Óh, végre valaki, aki meghallgat - és már mondta is.” Az idézetet Jásdi Beáta újságíró „Kérem, csak egy percre!” című írásából vettem át (Misszió magazin 2003/3., 11. oldal). Azért is örültem sorainak, mert úgy éreztem: a mások meghallgatásával kapcsolatos gondolataim ismét megerősítést nyertek. Egy amerikai orvos, dr. Dewayne Butcher szerint a stresszhelyzetek elkerülésében a fül is közrejátszik - mint „intim testrész”. Amíg egyesek először csak szexuálisan értelmezték a hallottakat, illetve az olvasottakat, addig magam - másokkal együtt - megértettem, hogy a fül a legszűkebb környezetünkhöz tartozó testrészként meghitt és bensőséges feltételeket biztosít az embertársainkkal való kapcsolattartáshoz. Az említett orvos ugyanis elmondta: „Beszélni már megtanultunk, de másokat meghallgatni még nem. Figyeljünk partnerünkre! A görcsök oldását ne a piruláktól várjuk, hanem önmagunktól.” Megállapítása - úgy gondolom - mindannyiunk számára nagyon fontos figyelmeztetés. Jól tudjuk, hogy a hallás páros érzékszervének más a rendeltetése. Valljuk be, gyakran „nem halljuk meg” azt, amit nem akarunk. Ha pedig meghalljuk, könnyen előfordulhat, hogy egyik fülünkön be-, a másikon kiengedjük azt, vagy eleresztjük a fülünk mellett, és el is felejtjük. Ha meghallgatjuk a másikat, kísértésbe is eshetünk, mivel kevésbé szívleljük meg mondanivalóját.-Ahogy elvárjuk, hogy gyermekeink gyakorolják a 4. parancsolatot („Tiszteld atyádat és anyádat!”), úgy nekünk is tisztelnünk kell(ene) őket. Megtisztelni őket azzal, hogy meghallgatjuk, mit is akarnak mondani és hallani. Feltétlenül szükséges, hogy a szülők, pedagógusok (a hitoktatók különösképpen) szeretettel hajoljanak le a gyerekekhez (fiatalokhoz), mert nekik is vannak igényeik, megoldásra váró problémáik. Ritkán kapnak megnyugtató intelmet, tanácsot, felvilágositást. Megdöbbentő, ha azt halljuk, hogy egy-egy gyermek bűnöző vagy áldozat lett. Sajnos sok fiatal eldobja az életét. A keserűségből feltörő kérdések: Miért nem tudták megelőzni a bajt? Nem mondta meg nekik senki sem? Miért nem hallgatták meg őket? Elmaradt a segítségnyújtó kéz, a veszélyt elhárító szó. De ne legyen késői a íokszó: Megelőzhettük volna! És ha meghallgatjuk az emberpalánták, tinédzserek panaszait szorongó helyzetükben, nem mindegy, hogy mit mondunk nekik, és az hogyan érkezik a fülükbe, lelkűkbe. Ne csak elmarasztaló, tiltó figyelmeztetéssel, szigorral, büntetéssel illessük őket! Úgy foglalkozzunk velük, hogy aggodalmukat, gátlásukat feloldhassák. Tisztelni a gyermeket? De jó lenne, ha megvalósulna, hogy az iskolában a pedagógusok nemcsak a tanulót látnák bennük, hanem a gyermeket is. Ugyanakkor otthon, a szülők tudomásul vennék, hogy ők nemcsak dédelgetett (vagy „elfeledett”) gyerekek, kamaszok, hanem tanulók is, tehát feladataik vannak. A gyermek iránti tiszteletben, szeretetteljes nevelésben, a „túlzottan mindent megadásban” úgy tiszteljük őket, hogy meg is hallgassuk kitárulkozásukat. Tapintattal, kímélettel, előzékenységgel, figyelmet tanúsítva foglalkozzunk velük, úgy, hogy bizalmukba fogadják segíteni akarásunkat, és mint emberséget tanúsító felnőttekre nézhessenek fel ránk. Rossz példát ne lássanak tőlünk! Tartsuk szem előtt az ismert latin mondás igazságát: „A gyermeket a legnagyobb tisztelet illeti meg.” Dlva$$uk Sütheti reformáció havában (is)! A KERESZTYEN EMBER SZABADSAGÁRÓL Hogy alaposan megtudhassuk, mi a keresztyén ember, és hogyan áll a dolog azzal a szabadsággal, melyet Krisztus szerzett s adott neki, s amelyről Szent Pál annyit beszél: (1) Először is két tételt állítok fel: 1. A keresztyén ember mindenkinek szabados ura, és nincsen senkinek alája vetve. 2. A keresztyén ember mindenkinek készséges szolgája, és mindenkinek alá vagyon vetve. E két tétel világosan olvasható Szent Pálnál (lKor 9): „Én mindenkivel szemben szabad vagyok, és mindenkinek szolgájává tettem magamat.” Viszont Róm 13: „Senkinek semmivel ne tartozzanak, kivévén, hogy egymást szeressék”. A szeretet pedig szolgálatkész, és aláveti magát annak, amit szeret. Ugyanezt olvassuk Krisztusról is (Gál 4): „Az Isten a maga Fiát el-kibocsátotta, ki asszonytól született, és a törvény alá vettetett”. Hogy a szabadságra és szolgálatra vonatkozó e két ellentmondó tételt megérthessük, tudnunk kell, hogy minden egyes keresztyén embernek kétféle, ti. szellemi és testi természete vagyon. Lelke szerint szellemi, új, benső embernek mondatik; teste és vére szerint pedig testi, ó, külső embernek mondatik. És e különbség alapján beszél az írás róla egymással merőben ellenkező tételekben, olyanformán, amint a szabadságról és szolgálatról most mondtam. (3 Ha vizsgálat alá vesszük a benső, szellemi embert, hogy meglássuk, mi szükséges oda, hogy valaki kegyes, szabad keresztyén ember legyen, és annak mon- dassék: úgy nyilvánvaló, hogy nincs oly külső dolog, amely őt szabaddá avagy kegyessé tehetné, bármi legyen is az, hanem csakis az ő kegyessége és szabadsága; viszont az ő gonoszsága és szolgasága szintén nem testi, sem nem külső dolgon fordul meg. Hiszen mi haszna abból a léleknek, hogy a test szabad, ép és egészséges, hogy eszik és iszik és él, ahogy neki tetszik? S viszont, mi kára abból a léleknek, hogy a test fogoly, beteg és nyavalyás, hogy éhezik, szomjúhozik és szenved, bárha kelletlen is? Ezek a dolgok a lelket nem érintik, se szabaddá, se fogollyá, se kegyessé, se gonosszá nem teszik. (29) ...Mi szükség a te fölös javaidra és jó cselekedeteidre tested fegyelmezése és gondozása érdekében? Mikor neked elég a hit, amelyben Isten neked mindent megadott. íme, így kell Isten javainak egyiktől a másikra átszármazniok, és közössé lenniök, hogy ki-ki a maga felebarátja dolgát olyba vegye, mint önmagát. Krisztustól származnak azok ránk, mint aki felvett minket a maga életébe, mintha ő volt volna olyan, mint amilyenek mi vagyunk. Belőlünk át kell származniok azokra, akiknek rájok szükségük van egészen oly módon, hogy nekem még az én hitemet és igazságomat is Isten elé kell állítanom felebarátomért, hogy az ő bűnét betakarjam, magamra vegyem, és úgy tegyek, mintha az az én sajátom volna, egészen olyanformán, mint ahogy Krisztus tett velünk mindnyájunkkal. íme, ez a szeretet természete, hogyha az igazi; igazi pedig ott, ahol a hit igazi. Azért tulajdonítja a szent apostol a szeretetnek (lKor 13), hogy az nem keresi a maga hasznát, hanem a felebarátét. (30) Mindebből a végső következtetés, hogy a keresztyén ember nem él önmagában, hanem Krisztusban és felebarátjában; Krisztusban a hit, felebarátjában a szeretet által. A hit által felemelkedik önmaga fölé, fel Istenhez; Istenből alászáll ismét önmaga alá a szeretet által, és mégis Istenben és az isteni szeretetben marad mindvégig. Amint Krisztus mondja (Jn 1): „Még meglátjátok az eget megnyilatkozni és az angyalokat fel- és leszállani az emberfiára”. íme, ez az igazi, lelki keresztyén szabadság, amely a szívet szabaddá teszi minden bűntől, törvénytől és parancsolattól, amely minden más szabadságot felülmúl, mint ahogy felülmúlja az ég a földet. Adja Isten, hogy e szabadságot igazán megértsük és megtartsuk. Ámen. (Az idézetek forrása: D. Luther Márton müvei, II. kötet, 324-325. és 346—347. oldal. Sajtó alá rendezte: dr. Masznyik Endre, Pozsony, 1905) Válogatta: G. A. HETI ÚTRAVALÓ Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és az evangélium áltat világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. (2Tim 1,10b) A Szentháromság ünnepe utáni 16. héten az Útmutató reggeli igéi az elmúlhatatlan életről adnak tanítást. A hét kérdése és válasza ez: „ Aki él és hisz énben- nem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jézus) „Igen, Uram én hiszem... ” (Mária) (Jn 11,26-27) Te mit felelsz Jézus kérdésére? Pál számára nyilvánvaló a válasz: Isten szabadított meg minket kegyelme szerint, amelyet Krisztus Jézusban adott nekünk. Más szavakkal ezt így mondja: „ ...az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban ” (Róm 6,23). Az O nevéért még meghalni is kész Pál: „Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!" (Fii 1,21) Jézus halottfeltámasztásai csak előjelei a halál felett aratott végleges győzelmének. A tisztátalan lélek elismerte, hogy Jézus a magassá- gos Isten Fia, és uralma van felette (Mk 5,6-7). Jairus is elismerte Jézus hatalmát a halál felett, lába elé borulva kérte, hogy kislánya meggyógyuljon, és életben maradjon. A hét kérdését itt felszólító módban mondja Jézus (neked és nekem is!): „Ne félj, csak higgy! ” (Mk 5,36) Csak heten lehettek szemtanúi a leányka felébredésének, a teljesség és tökéletesség Istene: a „Vagyok” halált legyőző hatalmának. „Én vagyok” - válaszolta Jézus a katonák kérdésére, majd így folytatta: „azok közül, akiket nekem adtál, nem hágytam elveszni senkit” (Jn 18,5.9). És ez nemcsak a tanítványaira érvényes: Jézus mai követőit is hit által őrzi meg az üdvösségre (vö. lPt 1,5). Mi már tudhatjuk a választ a három kiválasztott tanítvány által akkor még meg nem válaszolt kérdésre: mit jelent a halottak közül való feltámadás? (Mk 9,10) - az elmúlhatatlan életet, a megdicsőült Jézussal való örök közösséget; ezért: „Az élet nékem Krisztus, A halál nyereség” (EÉ 504,1). Garai András „Épüljetek fel lelki házzá!” (lPt 2,5) Az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) következő alkalmát október 9-én, csütörtök du. fél 5 órai kezdettel tartja a kelenföldi egyházközség tanácstermében (Bp. XI. kér., Bocskai út 10.). Téma: a gyülekezetépítés Van-e titka a gyülekezet növekedésének? Erről hallunk beszélgetést indító bevezetőt a néhány éve önállósult egyházközség felügyelőjétől, Garádi Pétertől és lelkészétől, Endreffy Gézától. Hívunk minden érdeklődő testvért,- hogy együtt legyünk az ige és ima közösségében.- hogy keressük és kövessük a ma is munkálkodó Istent,- hogy tanuljunk egymástól. Pleskó András