Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-09-21 / 38. szám
A teológiai doktori képzésről-látéstílusban Mióta van doktorképzés az egyházban? Már az első keresztények is fontosnak tartották, hogy a bennük élő reménységről ne csak bizonyságot tegyenek a kívülállók előtt, hanem azt meg is védjék, hiszen az ismert helyen (lPt 3,15) a görög apológia szót használja a szerző. Timóteus feladata, hogy önmagára és a tanításra legyen gondja, hogy így magát és hallgatóit is megmentse (lTim 4,16). A korai századok egyházi atyái szenvedélyesen védekeztek az ellen a vád ellen, hogy a keresztény hit faragatlanul egyszerű lenne, amely csak a tudatlanoknak elegendő, de nem a művelteknek. Luther a Szentírás doktora volt. A 19. században az eperjesi, a pozsonyi és a soproni teológiai akadémiák tanárai vagy igyekvő tanítványaik azzal bizonyították rátermettségüket, hogy teológiai magántanári dolgozatot írtak, és azt nyilvános vitában meg- védték. Amikor pedig 1923-ban megszervezték Sopronban az evangélikus teológiai fakultást, az akkori tanárok is doktori címet - néhá- nyan közülük ráadásul még filozófiai doktori fokozatot is - szereztek. Elmondhatjuk, hogy az egyház minden időben arra törekedett, hogy tanítói (latinul: doktorai) képzett emberek legyenek, s képzettségüknek tanújelét is adják, és hogy legyenek olyan kiművelt szakemberei, akik magas szinten képesek a tanításra; akik párbeszédet tudnak folytatni akár a kétkedőkkel, akár az ellenfelekkel; és akik eléggé felkészültek ahhoz, hogy válaszolni tudjanak a hitünket ért támadásokra. Ezért igazán nincs abban semmi új, ha a teológiánkon a doktorképzéssel és a doktori fokozat odaítélésével is foglalkozunk, ami különben is az egyetemi lét velejárója. A soproni teológiai fakultás megszüntetése után erre néhány évig ugyan nem volt lehetőség, utána azonban ismét megindultak a doktori eljárások. 1998 után új lendületet kapott egyetemünkön a doktorképzés, egyrészt azáltal, hogy a felsőoktatási törvény szabályozta ezt a kérdést, másrészt pedig úgy, hogy azóta évente újabb és újabb állami ösztöndíjakat kapunk a doktori fokozatot szerezni akaró fiatalok, a doktoranduszok részére. Miből áll a doktori képzés? Az ösztöndíjjal támogatott doktorképzés 3 év tanulmányi munkát jelent az egyetemi diploma megszerzése után az ún. doktori iskolában. A doktoranduszhall- gató részben órarendszerű képzésben vesz részt, beszámolót tart, és házi dolgozatot készít, osztályzatot és kredit- pontokat kap, részben pedig oktatási feladatai vannak, mert hiszen tanítva lehet a legjobban tanulni, s minden oktatás egyúttal vizsga is. Eközben a dok- torandusz választott témájával foglalkozik: felkutatja és feldolgozza az irodalmat, tisztázza a feladatot, megold témájával kapcsolatos problémákat. A doktori képzés végbizonyítvánnyal ér véget, a doktori eljárás akkor kezdődik, amikor a doktori értekezés elkészült. Mi a doktori fokozatszerzés feltétele? Az első feltétel a doktori értekezés megírása. Mivel az elérhető irodalom minél teljesebb feldolgozását kell megkövetelni, és azt nemcsak összefoglalni kell, hanem új eredményre is jutni, ezért általában több mint három év megfeszített munkája szükséges ehhez. A témavezető tanár feladata, hogy figyelemmel kísérje ezt a munkát és tanácsolja a jelöltet. A doktori értekezésről legalább két szakbíráló ad értékelést, és tesz fel kérdéseket - mindez nyilvánosan történik -, ezt nevezzük doktori védésnek. Előtte azonban még a vizsgabizottság előtt a doktori szigorlatot kell megállnia a jelöltnek, egyrészt választott teológiai tárgyából, az ún. főtárgyból, másrészt másik két teológiai tárgyból, az ún. melléktárgyakból. Ki szerezhet doktori fokozatot? Alapvető feltétel a hittudományi egyetemi diploma, valamint két idegen nyelv nyelvvizsgával bizonyított ismerete. Nemcsak a doktori iskolát elvégzett hallgató, hanem elvileg mindenki szerezhet doktori fokozatot, aki komolyan foglalkozott a teológiával, ha teljesíti a szabályzatokban előírt követelményeket. A hároméves képzés a doktori iskolában természetesen roppant előny, hiszen a doktorandusznak itt van a fő munkahelye, a munkáltatói jogviszonya: az a dolga, hogy a fokozatszerzésre készüljön. Más munkát csak igen korlátozottan, és még akkor is csak úgy tud végezni, hogy doktoranduszi munkájának megírása többéves halasztást szenved, ha egyáltalán képes lesz befejezni. (Arról nem is beszélve, hogy kutatási témáját feldolgozzák mások, s ő nem tud új eredménnyel előrukkolni.) Mi lesz abból, aki doktori fokozatot szerez? A doktori fokozatot szerzett személy viselheti a doktori címet, amely jelzi, hogy az illető bizonyságát adta felkészültségének. A doktori cím azonban nem jár állással. Egyházunkban a teológiai tanárok mellett városi és falusi gyülekezetben szolgáló, doktori címet viselő lelkészek is voltak. Doktori cím szerzése nélkül is akadtak olyanok, akik kiváló teológiai tanárok lehettek volna, s olyanok is, akik teológiailag is színvonalas leikészi munkát végeztek. Arra is van példa, hogy valaki a teológiai tanári szolgálatot - nem kényszerből, hanem önként - a gyülekezeti lelkész: szolgálattal váltotta föl, a gyülekezet örömére. Vajon a hároméves doktori képzés nem parkolópálya-e? Ezt a kérdést egészen gorombán is felteszik: nem azok jelentkeznek-e doktori tanulmányokra, akik nem szeretnének az egyházban gyülekezeti lelkészként szolgálni? A veszély természetesen fennáll, amint az is, hogy olyanok legyenek gyülekezeti lelkészek, akik szívóik szerint nem éreznek erre elhívást, és sem testük, sem lelkűk nem kívánja azt. A cél azonban semmiképpen sem ez, hanem az, hogy egyházunknak és az egyházi szolgálatra készítsünk fel rátermett fiatalokat. Nem megy-e a tudomány a hit és az egyháziasság kárára? Gyakran föltett kérdés. Már az apostolnak is volt tapasztalata arról, hogy „az ismeret Jelfuvalkodottá tesz”, és megvolt a válasza is: „ha valaki szereti az Istent, azt már ismeri az Isten” (lKor 8,1.3). Éppen Isten dolgaiban lehetetlen az igazi ismeret hit nélkül, mert Istent nem ismerhetjük meg kívülről, mint valami közömbösen kézbe vehető tárgyat. Elképzelhetetlen viszont a hit is tudás nélkül, mert Isten sem azt kívánta soha az övéitől, hogy csukják be a szemüket a környező világ valósága előtt, hanem azt, hogy lássák meg mindebben és mind e fölött Isten hatalmát és szeretetét. Sohasem azt kívánta övéitől, hogy kapcsolják ki az értelmüket, hanem azt, hogy azzal együtt álljanak az ő szolgálatába. Még a kritikai kérdéseknek is - mint például az, hogy mi is történt valójában, mit mond ez a szöveg, hogyan kapcsolhatjuk Össze egyéb ismereteinkkel hitünket stb. - megvan a helye, mert a hit nem az értelmetlenbe, hanem az élő Istenbe, a Jézus Krisztus Atyjába kapaszkodik. Kétségtelenül veszélyes lehet, ha tudásában bízva az ember akarja meghatározni, kicsoda Isten, és nem Istenre figyel, hogy megismerje őt, amint az is, ha mindezt tudás és gondolkodás nélkül teszi. A hitet nemcsak az önző és konok emberi tudomány veszélyezteti, hanem az önző és konok emberi tudatlanság és butaság is. Az egész egyházi életben, a leikészi szolgálat minden ágában, így a teológusképzésben és a doktori tanulmányokban sem szabad felednünk: abból kell élnünk, hogy Jézus Krisztus, aki értünk meghalt és feltámadott, élő Úr. Remélem, senki sem érti félre, hanem mindenki jól ért, amikor a teológia szerelmeseként befejezésül a 19. század nagy angol prédikátorát idézem: „Jobb Krisztus betegének lenni, mint a teológia doktorának” (Spurgeon). Dr. Reuss András Doktori és habilitációs oklevelek átadása „Az egyháztörténelem olyan, mint egy gyülekezetlátogatás...” Beszélgetés Korányi András doktorandusszal- András, miért izgalmas számodra az egyháztörténelem, és azon belül is melyik része fogott meg”?- Az egyház és a teológia a legmagasabb kérdésektől egészen a legapróbb, hétköznapi dolgokig az Isten, ember és teremtett világ körében mozog. Akár akarja, akár nem, minden mozdulata ezekkel kapcsolható össze. Nem ritka, ha eközben feszültségbe kerül: ha a körülöttünk lévő embervilághoz fordulunk, feszültségbe kerülünk Isten akaratával vagy a természettel. De megfordítva is igaz: ha Istenhez igazodunk, feszültségbe kerülünk az embervilággal. A keresztény ember élete tehát egyáltalán nem olyan egyszerű, mint először gondoljuk. Az egyház története számomra olyan, mint egy gyülekezetlátogatás: emberekkel, nehéz döntésekkel, tévedésekkel, emelkedett hitvallással és bűnös bukásokkal egyaránt találkozunk benne. Egyéni és közösségi sorsokon keresztül egyaránt tanulunk Isten hatalmas cselekedeteiről és az emberi élet, a keresztény hívő lehetőségeiről - az indiszkréció kockázata nélkül. Isten cselekvésének felismerése életünkben és az emberek természetének alaposabb megismerése tárul föl az egyház- történetben - ez pedig nagyon fontos. Ha Istent vagy az embert nem ismerjük elég jól, vagy nem akarjuk megismerni, nem is szerethetjük őket. E nélkül pedig nincs kereszténység. Tudományos kutatásaim úgy hozták, hogy a késő középkor területére sodródtam. Az 1100 és 1500 közötti időszak keresztény egyházával, lelkiségével foglalkozom, amelybe közvetlenül is belegyökerezik a reformáció. Ma már úgy látom, hogy a középkor alaposabb megismerése nélkül a reformációról, a lutheri örökségről is csak felületesen lehet beszélni. Szüléink, nagy szüléink nélkül mi sem lennénk azok, akik vagyunk - s így van ez itt is: az előző generációk élete, hite, alkotása, de bűnei és tévedései is hosszan éreztetik hatásukat. Ezen túl pedig a középkornak ez a szakasza tele van magyar vonatkozású témákkal. így jutottam el Árpád-házi Szent Erzsébethez is, akiről doktori dolgozatomat is írom.- 2003-ban, az Európai Unióba történő Jelvételünk küszöbén milyenjövőbe mutató, motiváló erejét érzed az egyháztörténelemnek?- Egyre többször hallani manapság olyan ostobaságokat, hogy „az embereket nem érdekli a múlt”, és a történelem a jelen vagy jövő szempontjából nem is olyan fontos. Ha azonban feltenném, hogy egy szempillantás alatt eltüntethetnénk mindazt, ami ma Európában a keresztény múltnak köszönhető, nem túl sok minden maradna körülöttünk. Az egyház, a gyülekezetek mindig tudatosan vállalták, hogy egyik generáció a másikra építkezik, s ha ezt valaki ostobán ledönti, csak magának árt vele. Hiszen a tudás, de a hittapasztalat is csak így növekedhet, Isten célja is a világban és az egyházban csak így, egymásra épülve ér majd végső céljához. Én tehát megfordítanám a kérdést: nem az emberek adnak jövőt az (egyház)történelem ismeretének, hanem éppen annak ismerete adhat jövőt az embereknek.- Pontosan hol tartasz most doktoranduszi munkádban, és hogyan érzed magad mint Jussén kinevezett tanársegéd?- A következő hetekben adom le doktori disszertációmat, és az elkövetkező hónapokban kell majd megállnom az előírt vizsgákon. Ezzel ér véget igazán doktoranduszi munkám, s veszi kezdetét „felnőtt" tudományos életem. Tanársegédi munkámat' ebben az évben kezdem. Az eddig vezető utam minden állomásának értelme van az egészet tekintve: a csővári-penci leikészi szolgálatomnak, a svájci és németországi ösztöndíjaknak, a teológiai előadásoknak, az ökumenikus konferenciáknak és barátságoknak. Lassan kezd „összeállni a kép”: az állandó felkészülés és mások felkészítése a leikészi szolgálatra, a testvériség és összetartozás fontossága az egyházban, az értelmes munkavégzés.-A teológia mint önállófakultás idén ünnepli 80 éves jubileumát. A múlt öröksége hogyan épül be véleményed szerint a jelenbe, és miként formálja egyházunk, lelkészképzésünkjövőjét?- A 80 éves jubileum kapcsán talán arról kellene szólni, hogy minden örökség akkor ér igazán valamit, ha magunkra tudjuk venni a folytatást. Ha a hittudományi egyetemről van szó, ez különösen fontos elkötelezés, mert itt a jövőnek építkezik az egyház. Fontos, hogy legyenek templomaink, orgonáink, harangjaink, iskoláink stb. De még ennél is fontosabb, hogy legyenek embereink! Embereket készítünk fel, hogy ha Isten elérkezettnek látja az időt, legyen kit kiküldenünk akár olyan helyekre is, amelyekről most lemondunk. A teológia fejlesztése, építése e tekintetben jel: életjel, hogy minden „realitás" ellenére az egyház - Urára tekintve- bízik saját jövőjében. KD Evangélikus Hittudományi Egyetem, 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel.: 383-4537, 469-1050 Fax: 363-7454 E-mail: teologia@lutheran.hu A mellékletet szerkesztette: Kőháti Dorottya. A felvételeket Benkóczy Péter, Bottá Dénes és Gömböcz Elvira készítette. Píi EHE oktatóinak az elmúlt években megjelent kiadványaiból: Gyülekezetpedagógiai füzetek, Szabó Lajos (szerk.) 1. Civil kontroll vagy társszolgálat. Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000. 2. Mérlegen a lelkész. Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000. 3. Kezed rajtunk. Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000. 4. Biztos, védett kikötő - A szent és profán korunk egyházművészetének tükrében. I Evangélikus Sajtóosztály, 2001. Keresztmetszet - igehirdetés-gyűjtemény. Dr. Szabó Lajos, Korányi András, Joób Máté, Kendeh-Kirchknopf Péter (szerk.) Teológiai Irodalmi Egyesület, 1997. Tükörkép - igehirdetés-gyűjtemény. Dr. Szabó Lajos, Korányi András, Joób Máté, Kendeh- | Kirchknopf Péter (szerk.) Teológiai Irodalmi Egyesület, 1998. I A lelkigondozás órája. Szabó Lajos (szerk.), Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000. I Visszhang. Imádságok, olvasmányok. Szabó Lajos (szerk.), Evangélikus Sajtóosztály, 2001. I Az Ószövetség a szószéken I—IV Hausmann Jutta (szerk.), Luther Kiadó 'rir , f TÖZfntK BIZTOS, VÉDETI' KIKÖTŐ Fabiny Tamás: Erzählte Dramen, Acta Theologica Lutherana, Budapest 2000. Csepregi Zoltán: Magyar Pietizmus 1700-1756, Teológiai Irodalmi Egyesület, 2000. Muntag Andor: Jób könyve, Luther Kiadó 2003 Előkészületben az igehirdetés-gyűjtemény sorozat 3. kötete, várható megjelenés: 2003. advent. A felsorolt kiadványok megvásárolhatók a Luther Kiadó könyvesboltjában és a Huszár Gál könyvesboltban. t A t I
