Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-09-21 / 38. szám
2. oldal 2003. SZEPTEMBER 21. Evangélikus Élet SgS ÉLŐ VÍZ Üvegtégla Idegenkedem az üvegtéglától. Úgy gondolom, saját otthonomban sosem használnám építészeti megoldásként. Lehet, hogy túl sok orvosi rendelőt, kórházi lépcsőházat láttam gyermekkorom óta? Lehet, hogy a sejtelmes üvegfalhoz barátságtalan hang társul emlékeimben? Természetesen sok intézményben nagyon praktikusak az átláthatatlan üvegszemek, de egyáltalán nem barátságosak. Számomra ezt az üzenetet hordozzák: a fény bejöhet, a részletek nem érdekelnek. A sötét helyiségekben szükség van világosságra, azonban a külvilág formái, körvonalai, árnyalatai nem izgatnak. A kíváncsi tekinteteknek megálljt parancsol ugyan az üvegtégla, de ezért árat kell fizetnem: én sem leszek gazdagabb azzal, ami kívül történik. Vagy - ami ennél is rosszabb - nem is érdekel, ami ott zajlik. Az az érzésem, sokszor Istenre is üvegtéglán keresztül nézünk. A fény kell: Isten szeressen, bocsásson meg, és adja meg mindazt, amire szükség van. Ám a körvonalakra, színekre nincs időnk, türelmünk, vagy nem vagyunk kíváncsiak rájuk. Hogy igazából, részletekbe menően milyen az én Uram, mit miért mond, enged vagy akar - ez legyen a „főhivatásúak” asztala. A Szentírást olvassuk - néha értjük, néha nem. Némi fény mindennap beszivárog az Útmutató vagy egyéb vezérfonalak használatakor. De vajon tanulmányozzuk is az Igét? Szánunk-e időt fejtörésre, lapozgatásra, igeszakaszok összehasonlítására? Érdekelnek-e a részletek, már amennyit emberi ésszel felfoghatunk? A hitben való megmaradáshoz, lelki erősödéshez szükségesek azok az árnyalatok, kontúrok, „színátmenetes” isteni megoldások, amelyeket csak idő- és energiaráfordítással lehet felismerni. Az üvegtégla a vallásosság jelképe: Istenről tud, tehát a fénynek tudatában van, de a részleteket nem is sejti. A hit azonban lázas kíváncsisággal kutatja a részleteket, mert Isten megismerése a legfőbb kedvtelése. Bámulatos gazdagság tárni elénk a teljes Biblia forgatásakor mindarról, ahogyan Isten rendezte, igazgatta az emberek, családok, népek sorsát. Sajátos színt hordoznak azok az események, amikor Isten olyasmit enged, amire nem mondható: ez az Ő akarata. Mégis megengedi, s mintha kedvét lelné abban, hogyan hozzon ki a kusza helyzetekből valami olyat, amire végül az ember- és angyalseregek is rábólintanak: így volt jó. Isten nagyon színesen mutatja meg jelenlétét életünkben. Kár lenne csak sötétre-világosra-homályosra szűkítenünk a vele való kapcsolatunkat. Kár lenne elszegényedett fantáziával alakítani istenképünket: most jó - máskor pedig nem jó. Most szeret - máskor pedig nem. Ugyanakkor kár lenne üvegtéglát falaznunk egymás közé, nehogy megismerjék, ki is vagyok, és én se lássam tisztán a mellettem élő embert. Kár lenne sötét vagy világos alakok csapatára szétválogatni a körülöttünk élőket, holott rengeteg szint és változatos üzenetet fedezhetnénk fel egymásban. Az üvegtéglafal egyik szemecskéjét kaviccsal kilőtték. Sokszor kellett célba venni a szívós anyagot, mire átlyukadt. Most az egyszer nem tudok haragudni a suhancokra, akik tudatlanul is tájképpé varázsolták a lépcsőház homályát. Bálint Józsefné Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt az EKE őszi csendesnapjára, amelyet 2003. szeptember 27-én 10-16 óráig tartunk a budavári gyülekezet vendégeiként a Bécsi kapu téri evangélikus templomban. A csendesnaphoz kapcsolódóan tartjuk meg bibliaiskolánk tanévzáró és -nyitó alkalmát is. A nap igeszolgálatainak alapjául a következő igék szolgálnak: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan...’’ Mt 11,28-29 (Balicza Iván); „Maradjatok énbennem, és én tibennetek...” Jn 15,4-5 (Ittzés István); „ Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet... ” Mt 28,19 (Verasztó János). Frissítő italokról a vendéglátók gondoskodnak, kérjük azonban, hogy ebédet mindenki hozzon magával. A csendesnappal kapcsolatban bővebb információt az EKE Alapítvány irodájában lehet kapni: 1068 Bp., Szondi u. 95. 1/1. Tel./fax: (061) 332-7063. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 14. VASÁRNAP Tulaj donosváltás Róm 7,4-6 Éttermek bejáratánál gyakran találkozunk ezzel a táblával: „Új menedzsment!” A magyar nyelv ápolásával kevésbé törődő felirat azt jelzi, hogy az adott helyen tulajdonosváltás történt. Ennek oka legtöbbször abban keresendő, hogy az előző vezetés csődbe jutott, és/vagy gazdaságtalanul vezette az egységet. (Olykor talán még az a szempont is érvényesül, hogy a fogyasztót károsították meg.) Hasonlóképpen naponta olvashatunk arról, hogy kisebb-nagyobb cégeknél megváltozik a tulajdonos személye, vagy éppen arról, hogy részvények gazdát cserélnek. Az ilyen tulajdonosváltásnak és gazdasági manővereknek természetesen igen sok árnyoldala lehet - napjainkban éppen eleget hallhatunk a privatizációval vagy a különböző pénzügyi tranzakciókkal kapcsolatos visszaélésekről. Az igénkben jelzett helyzetet mégis ezzel a képpel szemléltethetjük: tulajdonosváltás történt a világban. Új „menedzsment” vette kezébe az emberiség dolgait. Mindennek célja pedig az, hogy a „vállalkozás” megmeneküljön a csődtől, és talpra tudjon állni. Hogy reménytelen improduktivitás helyett hatékony legyen a működés. Persze üdvtörténeti összefüggésekben azt mondhatjuk, hogy hosszú kitérők után most került vissza a világ eredeti tulajdonosához, ahhoz az Istenhez, aki az embert képére és hasonlatosságára teremtette. Amint egy gazdasági bűncselekményt a tulajdonosváltások és egyéb fortélyok szövevényéből kihámozva lehet csak felgöngyölíteni, úgy kell ezt a kozmikus méretű bűnsorozatot is leleplezni. „Másé vagytok!" - ítja az apostol. Meghaltunk a törvény számára a Krisztus teste által, és azé a Krisztusé lettünk, aki feltámadt a halálból. Az evangélium arról tudósít, hogy tulajdonosváltás történt a világban. A Gonosz hatalma helyett Isten jósága alatt élhetünk. Jézus eljövetelével új korszak, a szó szoros értelmében vett új időszámítás kezdődött. Ezt fejezi ki a mai vasárnap ol- tári igéje is, amikor a csodatevő Jézustól megkérdezik, milyen hatalommal cselekszik. A kulcskérdés az, hogy Belzebub, az ördögök fejedelme uralkodik, vagy Isten. Jézus lefegyverezte és megkötözte „az erős fegyverest”. Ő Isten Leikével élt és szolgált, valamint az ő ujjával űzi ki az ördögöket - ezért hát elérkezett az Isten országa! Jézus a missziói parancs összefüggésében is utal arra, hogy megtörtént ez a tulajdonosváltás, hiszen ezt mondja: „Nekem adatott minden hatalom..." Pál is erről vall. A Krisztusban hívő ember immár nem a törvény halálos uralma, hanem a feltámadott Jézus hatalma alatt él. Ezért immár nem test szerint, hanem Lélek szerint járunk. Mit jelent ez? Azt, hogy - pünkösd óta különösen is - a Szentlélek újjáteremtő erejének vagyunk kitéve. A világban végbement tulajdonos- váltás minősített módon érvényes az egyházra. Itt nem lehet helye a Krisztust nem ismerő törvény uralmának, nem élhetünk a bűn halálos ölelésében. „Spiritus Sanctus conservat et renovat ecclesiam” - a Szentlélek őrzi (konzerválja) és újítja meg (renoválja) az egyházat. Mindkettőre égető szükség van. Előbbire a romlás, a rothadás bennünket is veszélyeztető ereje miatt, hiszen óemberünk - akire a fejezet drámai zárósorai is utalnak - még a bűn foglya. Utóbbira, a szüntelen „renoválásra” pedig azért van szükség, hogy az egyház épülete ne inogjon meg, a kisebb-nagyobb repedéseket, beázásokat és süllyedéseket időben meg lehessen javítani. Nélkülözhetetlen ez a karbantartás. A tulajdonosváltás nemcsak általában a világban, hanem személyes életünkben is megtörténhet. Ez azt jelenti, hogy nem a gonosz erőket szolgáljuk, hanem elfogadjuk Jézus hatalmát. A Lutheránus Világszövetség winnipegi nagygyűlésének nyitó-istentiszteletén a gyülekezet - ősi liturgiái formulák nyomán - kinyilvánította, hogy ellene áll az ördögnek. Ennek jegyében is emlékeztünk vissza kereszt- ségünkre, aminek teológiai értelme (Róm 6,3^1 jegyében) ugyancsak a bűnnek való meghalás. A mai vasárnap igéjében folytatódik ez a páli gondolatmenet, és benne a halálból az életbe jutásról van szó. Meghalunk a bűn számára, és újjászületünk a Lélek által. Ezért és csak ezért lehet gyümölcstermő az életünk. Pál apostol szenvedélyesen vall arról, hogy a „test szerinti” ember milyen meg- kötözöttségek közepette él, és itt az eredetileg jó célra szánt törvény is csak bűnös szenvedélyeket szít. Egyszerű, de szemléletes példát szolgáltat erre a svéd Ingrid Sjöstrand gyermekverse: „Meg ne próbáld! / mondja apa, / és nagyon szigorúan néz rám. / És egész testem reszket, / és már úgy érzem, gyáva vagyok, / ha meg nem próbálom.” A gyermekvers igazsága még mosolyt fakaszt, ám az már korántsem ilyen mulatságos, hogy a felnőtt ember is ilyen. A bűnök törvény által szított szenvedélyei hatnak tagjainkban. A lázadás és a dac szelleme ez, amely végül is a halálnak terem gyümölcsöt, vagyis a rothadást, a leépülést és a pusztulást szolgálja. A tulaj donosváltás tehát azt jelenti, hogy nem a bűn szolgái, hanem a Lélek emberei vagyunk. Új gazdánk van! Eddig olyan gazdánk volt, aki mint egy rabszolgahajcsár, kizsigerelt minket. Most viszont olyan, aki fel akar emelni, és szeretettel, jó szóval, az evangélium erejével teszi gyümölcstermővé az éltünket. Ezért énekelhetjük boldogan: „Elmúlt a régi, kezdhetem az újat. / Adj erőt nékem, hogy bátran induljak / Új úton, mindig teutánad. Véled új élet hajnala támad.” (EÉ 431,3) Fabiny Tamás IMÁDKOZZUNK! Urunk, nélküled meddő az életünk. Hiába feszítjük meg erőnket, képtelenek vagyunk a benned való hitre és a jó cselekvésére. Te légy a mi gazdánk, és add, hogy gyümölcstermő legyen életünk. Ámen. Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Oly jó nekünk együtt lenni szent házadban és átélni jelenléted csodáját. Köszönjük a hozzánk szóló Igét, és hogy megtapasztalhattuk mindent fölülmúló szeretete- det. Köszönjük, hogy a mi bűneinkre mutatsz rá, a mi kérdéseinkre válaszolsz; erőtlenségünkben mellénk állsz, és bátorítasz bennünket. Olyan jó, hogy nem hagytál magunkra, és vezetsz minket. Füves legelőkön nyugtatsz minket, és csendes vizekre terelgetsz minket. Köszönjük, hogy körülveszel oltalmazó kaijaiddal. Köszönjük hatalmas ajándékaidat. Köszönjük, hogy a legnagyobbat is megadtad nekünk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. Mellette eltörpül minden kincsünk, minden vágyunk, minden szükségünk. Köszönjük, hogy Benne eleget kaptunk az üdvösségre és a hűséges helytállásra. Köszönjük, hogy bűneink bocsánatát kapjuk vére árán. Hisszük, hogy értünk haltál, Jézusunk, a kereszten. Hisszük, hogy te vagy az Isten Fia. Hisszük és tudjuk, hogy visszajössz a tieidért. Téged várunk és imádunk. Tiéd a hatalom és dicsőség. Szerető Istenünk! Köszönjük, hogy Jézuson át látsz bennünket, hogy értünk hozta áldozatát. Köszönjük, hogy ily drága áron megengesztelődik irántunk atyai szíved. Köszönjük, hogy gondoskodsz rólunk. Köszönjük a hétköznapok apró ajándékait is. Köszönjük, hogy megmutatod magadat a teremtett világban. Köszönjük, hogy alkotásod csodáját láthatjuk a növényekben és állatokban. Köszönjük, hogy elénk állsz emberekben és eseményekben. Bocsásd meg, ha nem vettünk észre. Köszönjük, hogy elénk állsz Igédben. Irgalmazz, mert sokszor nem hallottuk, vagy ha hallottuk, rosszul értettük; ha pedig jól értettük, nem engedtünk neki. Köszönjük, hogy elénk állsz a kereszt csodájában, az érthetetlen, indokolhatatlan kegyelemben, mert szeretsz minket. Bocsáss meg nekünk. Újíts meg minket. Áldj meg bennünket, Urunk. Segíts, hogy megtisztult szívvel és megújult élettel tudjunk az emberek elé állni. Segíts, hogy át tudjuk adni megértő szeretetedet családunknak, munkatársainknak, barátainknak. Kérünk, áldd meg egyházunkat és benne új vezetőinket is. Könyörülj drága hazánkon és magyar népünkön. Urunk, adj ébredést, hadd éledjenek föl a szívek. Gyújtsd meg szívünkben Szentlel- ked tüzét, hogy lángra tudjuk gyújtani azokét is, akikhez küldesz bennünket. Mindenható Istenünk! Add, hogy megújuljon egyházunk, csak terád nézzen, és a te akaratodat keresse. Áldalak, Uram, teljes lelkemből, szent nevedet áldja egész bensőm. Lelkem téged áld, Uram, és segíts, hogy sose felejtsem, mennyi jót tettél velem. Köszönöm, hogy megbocsátod minden bűnömet, és meggyógyítod minden betegségemet. Köszönöm, hogy megváltod életemet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronázol meg engem. Ámen. :••• SAROK £ 5 £ 3 3 AZ ISTENTISZTELET TÖRTÉNETE III. Útban az állandóság felé Jézus Krisztus az élet tanítómestere, nem csupán a történelemé - így formáltuk át a régi latin közmondást sorozatunk első részében, de hozzátehetjük: ugyanakkor az istentiszteleti életé is. Ezért tanulmányozzuk az istentisztelet történetét hétről hétre itt, a Liturgikus Sarokban. S valóban azt látjuk: akkor „alkot” az egyház az istentiszteleti életében is valami maradandót, ha az Krisztusra mutat, és Krisztus lelkét engedi munkálkodni. Az első évszázadok hihetetlen nagy változást hoztak a kereszténység életében - és ez igaz az istentisztelet ügyére is. A korai Krisztus-várásból fakadó ideiglenesség átalakult, és az egyház berendezkedett a földi vándorlás életformájára. A növekvő közösség, a gyülekezetek szaporodó száma egyértelmű feladattá tette a szükséges szervezet és a jól működő rend megformálását. Gyarapodott a szellemi és lelki kincs, melyet számba kellett venni, össze kellett foglalni ahhoz, hogy ne hulljon szét atomjaira az egyház, hanem épp ellenkezőleg: Isten országának építése szervezetten, a misszió pedig hosszú távon működjék. Mit jelentett ez az istentisztelet számára? Részben azt, hogy stabilizálódik az ószövetségi örökség, másrészt azt, hogy a keresztény gyülekezet a helyét keresi és meg is találja a nem keresztény világban. Egyszerre tud határozottan más lenni, ugyanakkor a világhoz való kapcsolópontokra építeni. Elválik az úrvacsora a napi közös étkezéstől, kialakulnak a kötött imádságok és az istentiszteletek állandó időpontjai, állandóvá válik a vasárnap délelőtti, különös súlyú ünnepi isten- tisztelet. Megformálódik az állandó rész (ordinárium), és elkészül a meder a változó részek (proprium) számára. Egymástól elkülönülve, de két pillérként szerves egészet alkotva megfigyelhető az igei rész (az olvasmányokkal, az imádságokkal és a prédikációval), illetve az úrvacsorái rész. Az eleinte még titokban, „föld alatt” működik az egyház, majd az államvallássá váló kereszténység fejlődése a liturgia gazdagodását, színesedését is magával hozza. A görög nyelv helyébe a 4. századtól a latin lép, amelynek tömörsége és lényegre törő kifejezésmódja segít a liturgikus szövegek letisztulásában. S bár nagy különbségek vannak nemcsak kelet és nyugat között, hanem az egyes részeken belül is, lassan megindul az egységre való törekvés. Kialakulnak az ünnepek, s az egyházi esztendő mai formájának alap- kontúijai is megrajzolódnak. Elterjed az az elnevezés is - minden valószínűség szerint az istentisztelet zárómondatára utalva -, amely ma nálunk a katolikus formát jelöli: a „mise”. (Ne feledjük, hogy Luther a megreformált istentiszteletet is így nevezte!) Ugyanakkor az első veszélyjelek is láthatóvá válnak. Az igehirdetés kezd, háttérbe szorulni, az úrvacsora áldozatjellege, a meg-megismételt miseáldozat gondolata egyre inkább elterjed, a szolgálatot végző papság és az aktivitásból egyre jobban kiszoruló nép szétválik, sőt szinte éles elválasztó vonallal szakad el egymástól. A formálódás évszázadai ezek, amelyek jól mutatják, hogy a liturgia a tradíció zártságára, állandóságára építő, de mindig megújuló, mindig változást hozó folyamatban él. Kialakul az állandó rend - keleten is, nyugaton is -, de megjelenik az istentisztelet állandó reformációjára való belső igény is. Ahhoz azonban, hogy a valódi reformáció idejéhez elérkezzünk, még meg kell ismernünk a középkori nagy szellemi kated- rálist, a klasszikus római misét. Erre kerül sor a következő részben. Hadd zárjam soraimat a második században élt Jusztinusz mártír Apológiájában olvasható sorokkal: „A Napról elnevezett napon összegyülekeznek mindazok, akik a városokban vagy falvakban élnek, a közös ünneplésre. Olvasnak az apostolok emlékirataiból vagy a prófétáknak írásaiból annyit, amennyi az időből futja. Ha a felolvasó befejezte a szolgálatát, az elöljáró (episzkoposz = püspök) beszédet mond, amelyben arra buzdít, hogy amit éppen hallottunk, a szép tanításokat az életben is kövessük!” Hafenscher Károly (ifj.) I I V
