Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-09-07 / 36. szám

10. oldal 2003. SZEPTEMBER 7. r Evangélikus Elet Egy névnapi sörözéssel indult Kiss Bé­la kolozsvári evangélikus lelkész és hét társa éveken át tartó, embert és hitet próbáló kálváriája. A jó hangulatú ün­neplés ugyanis később okot szolgálta­tott arra, hogy a társaság tagjait több­éves börtönbüntetésre és kényszermun­kára ítéljék. Kiss Béla és társai hat hosszú év elteltével - betegen, legyen­gülve - amnesztiával szabadultak.- 1956. április 23-a Béla napja volt. Teo­lógusként több társammal együtt elmen­tünk egy közeli sörözőbe, hogy névnapo­mat megünnepeljük - kezdte történetét Kiss Béla, akivel kolozsvári otthonában beszélgettünk. - A sörözőbe hamarosan egy másik (mint később kiderült: debre­ceni egyetemistákból álló) csoport érke­zett. Mi meghívtuk őket az asztalunkhoz, és összebarátkoztunk velük. Záróra után még felmentünk a közeli lakásba, és to­vább névnapoztunk. Beszélgettünk, és néhány irredenta nótát is elénekeltünk. Nos, később ezt az eseményt fordították többek között vádként ellenünk. A kálvá­riánk igazi oka azonban az volt. hogy egy alkalommal kolozsvári teológiánk két ta­nára becsmérlően szólt az 1956-os ma­gyarországi forradalomról, mi pedig efö­lötti felháborodásunkban írtunk egy tiltakozó memorandumot, amit eljuttat­tunk Argay György akkori püspökhöz. A püspök úr jóindulatúan figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk, mert ebből még bajunk is származhat. írásunkat min­denesetre jól elzárta a hivatal páncélszek­rényébe. Valószínű, hogy ezután behívat­ta hivatalába a két tanárt, és szólhatott a memorandumról. A későbbi tárgyalásunk során hivatkoztak erre a tiltakozó iratra is, de pontosan nem tudták idézni a leírta­kat. Lényeg az, hogy a két teológiai pro­fesszor feljelentett bennünket, innentől fogva pedig az események már megállít­hatatlanul peregtek. A nyomozás során egyenként hívtak be bennünket a rendőrségre, de azt nem tud­hattuk, hogy pontosan miért. Én úgy tud­tam, hogy azért, mert nincs rendben a sze­mélyi igazolványom. Jelenlegi püspökünk, Mózes Árpád - aki akkor még püspöki tit­kár volt - mondta meg az igazi okot. Ekkor aggódni kezdtem. A rendőrségen románul kérdezgettek, és bár értettem, mégis tolmá­csot kértem, hogy amíg ő lefordítja a kér­déseket, addig is legyen időm a válaszon gondolkodni. A kihallgatás végén aláírat­tak velünk egy nyilatkozatot, hogy senki­nek sem beszélünk a történtekről. ROZSA SÁNDOR CELLÁJÁBAN IS ÜLT BörtönbenT és lánysí er m unkán 1958 végén egyik teológushallgató társam, Gödri Oláh János eltűnt. Elment reggelizni, és nem tért vissza. Nekünk kezdetben fogalmunk sem volt arról, hogy hová tűnhetett. Ám az egyik pro­fesszorunk mondta: „Nem kell keresni, jó helyen van”. 1959 januárjában tartóz­tatták le.- A kihallgatáson megmondták, hogy mivel vádolják?- Több vádat is felhoztak ellenünk, és ekkor bukkant fel a vádpontok között a Béla-napi sörözés. Az irredenta nóták éneklésének vádján kívül azt állították, hogy 1956. március 15-én az erdélyi himnuszt orgonáltam a kolozsvári temp­lomban. Később ez megbukott, mert a feleségem előkotort egy levelet, amit március 15-én írtam Székelyzsombor­ról. E mellé odatette a püspök levelét, amiben két hónapos szolgálatra kikül­dött engem Székelyzsomborra. Egyide­jűleg pedig nem lehettem két helyen. Később ennek köszönhetőn az én ítéle­temet enyhítették. Voltak azonban még további vádpontok is. Például az, hogy a román-magyar vegyes házasságok ellen beszéltem, mondván, hogy ilyen esetben sokszor a gyermek már román lesz. Az­zal is vádoltak, hogy elítélően nyilatkoz­tunk a szocialista rendszerről. A kihall­gató tiszt ezt mondta: „A tolvajok és a köztörvényesek csak az aranyalmafa gyümölcsét lopták, de ti a fa gyökerét akartátok kikaparni”. Azzal is vádoltak - és ez igaz is volt hogy az 1956-os forradalom leverése után fekete gyász­szalagot viseltünk, és ellenségesen kom­mentáltuk a rádió híreit.- Hogyan zajlott a tárgyalás?- Ötször halasztották el, míg végre sor került rá. Az ügyvédeinket nem ismer­tük, de ők se minket. A kísérő szekus odasúgta nekünk, hogyha ,jól beszé­lünk”, a tárgyalás után engedélyeznek egy beszélgetést családtagjainkkal. Az én válaszaimra csak karjával intett, ami jelezte, hogy nincs beszélő. A tárgyalás után visszavittek bennünket a börtönbe azzal, hogy hétvégén ítélethirdetés kö­vetkezik, de a börtönőr már visszaérke­zésünkkor megmondta, hogy hány évet kaptunk. Az ítéletet végül zárt tárgyalá­son hozták meg. Elsőrendű vádlottként A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium pályázatot hirdet kémia-bár­mely, elsősorban kémia-földrajz és kémia-fizika szakos középiskolai tanári ál­lásra. A pályázatnak tartalmaznia kell: szakmai önéletrajzot és lelkészi ajánlást. Határidő: 2003. szeptember 2. Cím: Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium Igazgatósága 1071 Budapest, Vá­rosligeti fasor 17-21., Tel: (06-1)321-1200 ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2003. szeptember 7. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bence Imre; II., Hűvös­völgyi út 193., Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; 11., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Vik­tor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda. III., Dévai Bíró M. tér de. 10. ; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., tanévnyitó) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Gerőfi Gyuláné; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) dr. Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. II. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X. Kerepesi út 69. de. 8. (úrv.) Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. fél 10. (családi) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (tanév­nyitó) Vári Krisztina; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 73. (nagytemplom) de. 10. Veperdi Zol­tán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv., tanévnyitó) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Máty ásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákos­csaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út III. de. fél 11. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 10. (úrv.) Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza. *■ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A va­sárnap lekciója: 2Kor 3,4-9; az igehirdetés alapigéje: Lk 16,13-17. HETI ÉNEKEK: 45, 261. Kiss Béla ma... és szabadulásakor Mózes Árpád kapta a legsúlyosabb bün­tetést, 18 év kényszermunkát. Antall László 16, Dani Péter 15, jómagam 14 évet kaptunk. Mi hárman végzett teoló­gusok voltunk. A többiek, Gödri Oláh János, Veres Károly, Bíbó László és Tö­rök András, akik még teológiai hallga­tók voltak, tíz évnél kevesebb büntetést kaptak. Fellebbezést nem akartunk be­nyújtani, céltalannak láttuk, de hozzátar­tozóink fellebbeztek. Az ítélethirdetés után a szamosújvári börtönbe szállítot­tak bennünket.- Abba a börtönbe került tehát, amelyben Rózsa Sándor 1878-ban meghalt. Milyen viszonyok uralkodtak ott?- Nemcsak hogy abba börtönbe ke­rültem, de még Rózsa Sándor cellájának ideiglenes, átmeneti lakója is voltam. Fogadtatásunk nem sok jóval kecsegte­tett. Azzal „üdvözölt” minket a börtön­igazgató, hogy „ide meghalni jöttetek, innen csak levélborítékban szabadul­tok”. Ezzel arra utalt, hogy ha valaki meghalt a börtönben, szabadulási napján közölték halálhírét a hozzátartozókkal. Az épületet akkor éppen renoválták egy korábbi börtönlázadás miatt. Megérke­zésünkkor a cellánkig vezető úton ütle­geltek bennünket. Végül egy olyan zár­kába vittek, ahol százötven ember zsúfolódott össze. Én az egyik ágy alatt, a betonon kaptam helyet. Aztán, mivel volt elég cigarettám, kikerültem az ágy alól, és ráülhettem az egyik alsó ágyra. A cigaretta értékes valuta volt a börtön­ben. Két hordót adtak be a celláb^, egyikben víz volt, a másikat WC-nek használtuk. Ha ez utóbbi megtelt, futólé­pésben kellett kivinni a hordót úgy, hogy a tartalma ne löttyenjen ki, majd futólé­pésben kellett az üres edényt visszahoz­ni. Emlékszem az első vacsoránkra. Há- mozatlan krumplilevest kaptunk. A krumplihéjat a csajkában hagytuk. Más­nap erre öntötték a reggeli „kávét”. Min­den reggel fel kellett iratkozni a WC-re. Számokat kiáltottunk, és sorszám szerint következtünk. Ha valamelyikünknek ép­pen nem volt ingere, akkor kiszólt, és kér­te a következő számot. Minden cellának megvolt a „távírásza”. Ha új cellalakók érkeztek, a már ott lévők kikérdezték őket, honnan jöttek, ki ítélte el őket, ki volt a kihallgatójuk, besúgójuk. Az így kapott információkat morzejelekkel to­vábbították a többi cellába. Ennek kö­szönhetően én is rövidesen megtudtam, hogy társaim hová kerültek. Az őrök őr­jöngtek, de nem tudták kiemelni ezeket a „távírászokat”. A zárkákban együtt vol­tunk magyarok és románok, és a közös nyomorúság összehozott bennünket. Nem feledkeztünk meg arról, hogy politi­kai elítéltek vagyunk, ennek megfelelően viselkedtünk. Persze akadtak kivételek.- Mennyi időt töltött Szamos újváron, és mikor vitték közmunkára a „birtok­ra"?- 1959 májusától augusztusig voltunk Szamosújváron, ezt követően vittek ben­nünket gátépítésre, mezőgazdasági mun­kára a brailai szigeteken épült táborok­ba. Itt sem bántak velünk kesztyűs kézzel, és a megpróbáltatásokat még fo­kozta az egészségtelen klíma és a renge­teg szúnyog. Reggel hatkor vittek ki bennünket munkára, és este hat órakor hoztak vissza. Egész nap fegyveres fel­ügyelet mellett dolgoztunk, és a büntetés botozás volt, vagy derékszíjjal vertek bennünket. Büntetést leginkább akkor szabtak ki, ha a normát nem teljesítettük. Például naponta 3 km kukoricát kellett megkapálni. Ilyenkor általában a cso­portvezetőt verték meg. És hogy ne min­dig ugyanaz az ember kapja a büntetést, naponta másikunk állt a sor elejére mint csoportvezető.- Mikor és hogyan szabadultak?- Már 1964-et írtak, amikor a román kormány az Egyesült Államok felé egy gesztust kívánt tenni, és amnesztiát hir­detett a politikai elítélteknek. Mi erről a velünk dolgozó civil munkásoktól sze­reztünk tudomást oly módon, hogy az újságokat, amiket nekik szabad volt ol­vasni, becsempészték a táborba. Mózes Árpád elolvasta az egyik ilyen lapot, és azzal a hírrel jött hozzánk (éppen zöld­séget pucoltunk a konyha udvarán): „Gyerekek, megyünk haza!” így, ennek a közkegyelemnek köszönhetően, 52 ki­lóra lefogyva végre hazakerültem.- Hogyan értékeli ezt a maga mögött hagyott nehéz időszakot?- Az első időkben teljesen át tudtam élni, mit érezhetett Henri Charriere Pil­langó című önéletrajzi regényének főhő­se, akit csak a szökési tervek és a bosszú tartottak életben. Szökésre ugyan soha­sem gondoltam, lehetetlen volt. Egyesek megpróbálták, sikertelenül. A bosszú gondolata azonban megfordult a fejem­ben, de ez az érzés is elcsitult idővel. Ma már csak szomorúságot érzek, amiért hat évet elvettek az életemből. Feleségem már terhes volt, amikor elvittek. Bea lá­nyomat ötéves korában láttam előpzör. Nagy erőt jelentett, hogy elítélttársaim­mal együtt tudtam maradni. Egymást gyámolítottuk, segítettük, erősítettük. Ilyen nehéz időszakban látszik igazán, hogy kiben mi lakozik. Volt, akire büsz­ke voltam, és felnéztem. Ilyen ember volt Argay György püspök, akire halála után is hálával emlékszem, mert bátran kiállt mellettünk, vállalta értünk a fele­lősséget, vállalta volna a börtönbünteté­sünket is. A két teológiai tanár viszont, akik miatt ezt a hat évet ártatlanul el­szenvedtük, a mai napig nem kért tőlünk bocsánatot... Kiss Miklós Az Evangélikus Belmissziói Baráti Szeptember 11. Áhítat: A kereszt bolondsága - Iff. dr. Fabiny Tibor Előadás: Evangélizációs és missziói munka egyházunkban- Szeverényi János Id. Magassy Sándor és Magassy Katalin: Keresztfa titka tündököl című bibliai olvasókönyvének bemutatója- Kovács László Október 9. „Épüljetek fel lelki házzá!" (lPt 2,5) Gyülekezetépítés Budaörsön- Garádi Péter, Endreffy Géza November 29. (Novemberben a csendesnap miatt nem tart­juk meg a csütörtöki alkalmat!) Egyesület (EBBE) őszi programja CSENDESNAP Gyógyulást a házasságnak! , Igehirdetés: Győri János Sámuel, előadás: Pálhegyi Ferenc Bizonyságtételek Úrvacsora: Zászkaliczky Péter December 11. „Épüljetek fel lelki házzá!" Gyülekezetépítés Répcelakon - Verasztó János és Szügyön - Blatniczky János Dániel Az alkalmak a hónap második csütörtökén 16.30 órakor kez­dődnek a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség ta­nácstermében (XI. kér,. Bocskai út 10.), kivéve a csendesnapot, amely szombaton 10 órakor kezdődik. HIRDETÉS f ORMOS INTÉZET EGF.SZSEGUGYI ALAPÍTVÁNY A fejfájás gyerekeknél is jelentkezhet Klára már az egyetemi évek alatt határozott nő volt. Ő volt az egyetlen olyan diák, aki az iskolaévek befejezése előtt munkát kapott egy ismert gyógyszergyárban. E felfelé ívelő pálya után meglepődtem, amikor összefu­tottam vele az Ormos Intézet folyosóján. Ült egyenes tartás­sal, miközben egy tízéves fiúcska kezét szorongatta. Kö­szönt, majd megosztotta velem élete hiányzó láncszemeit. Férjhez ment, és kisfia született, Tamás. Csakhogy nem volt nászút és mézeshetek, ehelyett volt viharos költözés Klára apósáékhoz. Két évig bírták a közös fürdőszobát, a zsúfolt konyhát. Újra útnak indultak, ezúttal Klára magányos nagy- nénjéhez, aki egész nap csak panaszkodott. Gyűlölte a poli­tikát, az életét, a szomszédját, aki éjjelente tologatta a búto­rait. A harmadik költözéskor albérletbe mentek. Tamás ekkor volt hatéves, és még három évet kellett várnia, hogy végre saját lakásba költözhessenek. Később hiába kapott külön szobát és szép játékokat, nem sokra értékelte azokat, hiszen a szüleinek időközben megromlott a kapcsolata, és naponta hallgathatta a veszekedésüket. Tamás szólt az osz­tályfőnökének, hogy nem tud odafigyelni az órán, fáj a fe­je, szeretne hazamenni. Otthon bevett egy fájdalomcsillapí­tót, és lefeküdt aludni. Másnap sem csillapodott a fájás, ezért Klára elvitte fiát a körzeti orvoshoz. A szakember megvizsgálta a gyermeket, majd megállapította, hogy nö­vésben van. Pihenést ajánlott, és gyógyszereket írt. Két hét múlva a szülők elhatározták, hogy kivizsgáltat­ják a fejfájás okát. Hol ilyen orvos vizsgálta, hol olyan, de megnyugtató eredményt egyik sem tudott felmutatni. Ép­pen vizsgálatra vártak, amikor Klára arra gondolt, mi lenne, ha kipróbálnák az alternatív orvoslást. így jutottak el az Or­mos Intézetbe, ott is egy igen kedves doktornőhöz, aki min­dent megtett azért, hogy Tamás jól érezze magát, és legyen lelkiereje a gyógyuláshoz. Egy teljes kúra igénybevétele után Tamásnak elmúlt a fejfájása, és már csak egy-egy meg­erősítő kezelésre kell visszatérnie az intézetbe. Ma is itt ücsörögtek, kéz a kézben anya és fia, akinek betegsége újra összehozta a családot'. Elcsitultak az otthoni veszekedések, és a szülők arról álmodoznak, hogy ha majd Tamás rendbe jön, akkor szeretnének egy másik gyermeket is. Az Ormos Intézet Egészségügyi Alapítvány címe: 1184 Budapest, Hengersor u. 73. (Bejárat a Bozsik Stadionnal szemben.) Telefon: 295-5963

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents