Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-09-07 / 36. szám

2003. SZEPTEMBER 7. 7. oldal y majdnem ak- 150 főt kiszol- tolsó sorban az zül el. olnája a misz­hogy az isten- lédlőben tartót- érettünk volna ki, hogy legyen ; oldalbevilágí- ílyezni az oltár majd az igehir- ilő fölötti szin- gvalósítható. uházás komoly ;y megvalósul- i.övitése és kor­d fizikailag el- :vé vált a teljes : egyházunknak ír testvéregyház ruházási költsé- n a Bajor Evan- iletet téliesítjük. iználható, most n szoba füthető vízzel ellátott, nden szobának iőszobája, mel- Igy a konferen- idustáborok, if- k lehetőségei is árható a komp- atba vétele? i tervek elfoga- a szomszéd te- sai megfogal- uk kívánságait, nyújtottak be a pítési hatóság- : következtében magára az épít­ése, ám remé- az üdülő 2004 észül. ban megnöve- ;zi és tanári kar td nekik, mind juk tartozó idő- abb korosztály- ztosítani szeret- >t, a kikapcsoló­éves munka fá- ipihenését. Bíz­ónkét és tanára- hogy különböző isági együttléte- alkalmaikkal ve- gélikus Missziói nem luxuskivi- ival minél több áth-Hegyi Olivér _ r Evangélikus Elet Hálaadás a megújult Deák téri templomért A közelmúltban befejeződött a Deák téri evangélikus templom tetőzetének és külső homlokzatának két éven át tartó felújítása, belső terében pedig a fűtés korszerűsítése és a falak tisztasági festése. A gyüleke­zet tagjai augusztus 31-én, vasárnap a 11 órai istentiszteleten adtak hálát Istennek az elvégzett munká­kért. Az igehirdetés szolgálatát D. dr. Harmati Béla püspök végezte. Prédikációjában - melynek Mt 5,14-16 volt alapigéje - a világítás, a krisztusi világosság továbbadásának feladatáról szólt. E téren mind az egyes keresztény embernek, mind az „Insula Lutherana”-ként ismert épületegyüttesben működő egy­házi intézményeknek s a megújult templomnak is fontos szerepe van. Az istentiszteletet követő közgyűlésen Gryllus Vilmos, az egyházközség felügyelője számolt be összefoglaló jelentésében a templom felújításáról. Bevezetőjében idézett dr. Zsigmondy Jenő egykori felügyelő beszédé­ből, mely a templom felszentelésének 100. évforduló­ján, 1911-ben hangzott el: „Kétségtelen, hogy a mi ré­gi kedves csonka templomunk napjai meg vannak számlálva, és reméljük, hogy romjaiból egy nagyobb és szebb, az ország szívében létező testvéregyházakhoz és a főváros központjában fekvő legszebb térhez méltóbb, külső megjelenésében is impozánsul ható új templom fog mielőbb épülni.” A templom állapotát már akkor ilyen borúlátón ítélték meg. Pedig akkor még sejtelmük sem lehetett a későbbi, második világháborús bombata­lálatról és a metróépítések templomunkra nézve hátrá­nyos következményeiről. (Emlékezetes, hogy a 80-as évek elején - miután a metrófúrópajzsok a templom alatt haladtak el - nagy erőfeszítésekbe került az épület megmentése, és azóta is állandó terhelést jelent a rend­szeres rázkódás.) Ami az építmény megítélését illeti, abban nagy változást hoztak az 1911 óta eltelt évtizedek. Ma ugyanis nem mint bontásra méltó csonka templomot, hanem mint a Belváros és a Deák tér gyöngyszemét, Pollack Mihály remekét tartják számon. így 1999-ben egy olyan rekonstrukció előkészítése kezdődött meg, amely nemcsak a külső megjelenés csinosítását, ha­nem a szerkezeti problémák orvoslását is célul tűzte ki. A gyülekezet anyagi ereje a példás adakozás elle­nére sem lett volna elegendő egy ilyen nagyszabású rekonstrukció elvégzéséhez. 2001 -ben a Magyar Köz­társaság Miniszterelnöki Hivatala, valamint a Kultu­rális Örökség Minisztériuma anyagilag felkarolta templomunk ügyét. További segítség érkezett a Déli Egyházkerülettől, a Pesti Egyházmegyétől, illetve Belváros-Lipótváros Önkormányzatától is. Az ünnepen az egyházközség vezetői köszönetét mondtak a támogatóknak és mindazoknak, akik a templomfelújításban munkájukkal szerepet vállaltak. De mindenekfelett hálát adtak Istennek mindazért az áldásért, amelyet a Deák téri templom jelenthetett, je­lent és reménység szerint jelenteni fog sokaknak - an­nak az Úrnak, akiről Túrmezei Erzsébet így vallott a templom 175 éves jubileumi ünnepén: „Ő maga szólt itt! Ő maga járt itt! / Leikével Ő tett annyi csodát itt! / Ma sincs új élet, béke, csak nála. / Szóljon az ének! Zengjen a hála! / Hisz ma is itt jár, hogy megsegítsen! / Te háromságos egy örök Isten, / ezért a drága házért is áldunk!... I Sok új csodák felé indul a lábunk.” Ifj. Cselovszky Ferenc epedéseket, csúf y-egy mozdulat- nint amit felken- •n egyik cigaret- i tt, szókincsében amit a mestertől lattan, falba zárt letten, szokatlan templom hűvöse ággal felüdítette t dolgozni, hogy gteszi, ami rajta Valahogy érezte, en a helyen, s az z képest egészen ki, aki hallja? Je­lt ezek beszélnek, 3tt is vágyott rá, hogy hallja, látja 'enne a Felséges. 1a. Nem tudni az ezt az épületet is nunka végére ér­ié kelljen szünte- >ok ólomlábakon dóság telt el, és reménytelennek látszott, hogy’ valaha befejezik a rájuk bízott feladatot. A rövid ebédidő oly nehezen érkezett el, és nagyon hamar véget is ért. Friss illatokkal teli kellemes dél­után volt, a felhők elárnyékolták egy kicsit a napot, csökkent a fullasztó meleg. Úgy nyitották a templom­ajtót, mintha csak hazaértek volna. A délelőtt félbeha­gyott munka szerszámai ugyanúgy hevertek szanaszét, ahogyan ott hagyták őket. Árpád cigarettára gyújtott, Vili kávét töltött ki egy kis sárga termoszból, Gézu a vödörben kevergetett valamit. - Rohadt egy meló ez, gyerekek, azt mondom - kezdte a beszélgetést két slukk között a mester. - Mocsokul kikezdi az embert. Nem tudom, mikor végzünk, de hogy nem hamar lesz, az egyszer biztos. Meg az is, hogy sose vállalok el töb­bet egy nyavalyás templomot sem. Hívjanak egy bul­dózert, vagy mit bánom én, mit kezdenek vele, de en­gem nem húznak még egyszer a csőbe a szentséges szövegükkel. Sajnálja őket a rosseb, hogy kevés a pén­zük, meg tudom is én. Bontsák le a rohadt egérfészket, úgyse jár már ide a fene se azon a pár kriptaszökevé­nyen kívül, azoknak meg ott a temető, menjenek oda pletykálkodni. Vili gőzölgő illatos kávét nyújtott felé egy mű­anyagpohárban. Mindketten néma áhítattal kezdték kortyolgatni a frissítő meleg italt. Gézut nem is kí­nálták, minden jótól tartózkodik ez a gyerek, unal­mas egy figura, az már biztos. Most is milyen stréber szorgalommal kezdte el egyedül a munkát, pedig mi­nek sietni, nem szalad el a fal, s épphogy csak elmúlt egy óra, ilyenkor még nemigen ellenőrzi őket a gondnok sem, hogy haladnak-e. Egy kis szemrehá­nyással figyelték a magasban dolgozó fiút. Észre sem vették az ajtó nyílását, amin egy kopott ruhás öregember lépett be lassan, csöndesen. Kalapját a kezében tartva lehajtott fővel állt meg a szent helyen egy hangtalan fohászkodásra. Nem történt semmi kézzelfogható, maga a csend csendült meg csupán, s valami titokzatos tiszteletet parancsoló jelenlét léleg­zete lengte be a teret. Először Árpád látta meg, egy pillanatra zavarba jött, és valahogy kínosnak érezte a kezében a kávéspoharat, hát letette az előtte álló pléhhordó tetejére. Vili vele szemben őszinte élvezet­tel szívta magába a fekete illatát. A főnök csendessé­gét valami kihasználandó alkalomnak gondolta, ami­kor itt az ideje, hogy szóval tartsa végre a mestert, kedvet adva a munkakezdéshez. - Hát csakugyan ro­hadt egy hely. Omlik a fal, majd az ember fejére rogy az egész büdös kóceráj. Nem tudom, minek tartják fenn. Baromi drága lehet egy ilyen istenverte temp­lom. - Jókedve percről percre változott át döbbenetté, ahogy Adám sápadtra halványult arcát figyelte. Aztán csak elnémult, szégyenkezve és döbbenettől bénultan, mert a főnök úgy lökte oldalba, mint egy ostoba köly- köt. És akkor már csodálkozva és felszabadultan fi­gyelte őket az állványról Gézu is, a mindig komoly és magába fordult tanuló. - Kussoljál, Vili fiam! Fogd be a pofádat, mert megnyakallak! - mondta a mester komolyan, szigorú képpel. Majd az öregre mutatva szelídebben hozzátette: - Ha nem vetted volna észre, templomban vagy. Füller Tímea Falban rejtezett bizonyíték Kecskeméten újra „történt valami”! Szinte évente kapunk meghívást egy- egy új intézmény születésére, templo­muk, épületeik megújulására, gyara­podásuk megtekintésére. Augusztus 24-én, vasárnap egy új épületrész át­adására, szentelésére invitáltak ben­nünket. Valamikor a város evangélikussága igen megerősödött, gyarapodott a vagyonuk is. Azután jött a „szegénység” ideje, szinte mindent elvettek tőlük. A templo­mon kívül a saját bérházukban is csak azt az emeleti lakást mondhatták magu­kénak, melyben a mindenkori lelkész la­kott. De volt lelkipásztoruk, az igét hir­dették, és a Szentlélek megtartotta, gyarapította a gyülekezetét. Azután eljött a rendszerváltás ideje, és az egyházakat valamilyen módon igyekezték kárpótolni. Igaz, nem min­dent kaptak vissza, ám mintegy utolsó­ként átadták nekik azt az épületrészt, mely igazolhatóan az egyház tulajdona volt. Az Arany János utcai részen elő­ször 1984-ben bontották le az üzletsor egy jelentős részét, ekkor a templom szinte egyik napról a másikra a város szeme elé került. Majd a városrendezé­sek során a másik oldalon is bontani kezdtek. Azonban megmaradt egy rész az épületből, melyen sokáig tanakodtak, vajon kihez tartozik. Ezt a megmaradt részt kapta meg végül is az egyház, mert bizonyítható volt a tulajdonjoga. Érdekes módon járultak hozzá a kér­dés eldöntéséhez maguk a munkások, akik a felújítást végezték. A falak meg­erősítésekor, a falak bontogatása közben találtak meg egy írást, melyet beleépítet­tek a falba 1892-ben. Nem hivatalos alapköokmány volt, hanem a mesterek a „maguk szakállára” készítettek egy ol­dalnyi írást, melyen megörökítették az időpontot, azt a tényt, hogy az evangéli­kus egyháznak építettek, és felsorolták azok nevét, akik a munkában részt vet­tek. Lám, egy „magánkezdeményezés” is segített bizonyító erejével abban, hogy semmi kétség ne legyen a tulajdon­jog felől. Az egyemeletes épületből kialakítot­ták az új lelkészi hivatalt, mellé telepí­tették a gazdasági hivatalt is, mert a sok intézmény, az öregek napközi otthona, a lelkészlakás és a templom épülete miatt komoly gazdálkodásra van szükség. Ugyancsak a földszinten kapott helyet a tágas, szép, világos nagyterem, melyet az ifjúság vesz birtokba. Az iskolaváros­ban szépen növekszik a fiatalok száma, akik az egyházban keresik a világossá­got és a közösséget. Az emeleten pedig kialakítottak egy segédlelkészlakást, melyet még konyhai eszközökkel is fel­szereltek, hiszen terveik szerint a hatod­éves lelkészjelöltek közül évről évre fo­gadnak majd segítő lelkész testvért. Ennek a megújított épületnek átadása és felszentelése zajlott ezen a nyári va­sárnapon. A szertartást D. dr. Harmati Béta püspök végzete, a liturgiában pedig Káposzta Lajos esperes, püspökhe­lyettes és Kis János, a gyülekezet lelké­sze segédkezett. A püspök a heti ige alapján (Zsolt 33,12) egyebek mellett ar­ról szólt, hogy boldogságunk alapja az, hogy Istenünk az Úr. Aki Isten közelé­ben marad, megtalálja boldogságát, és elnyeri az örökséget, melyet Isten készí­tetett övéinek. A gyülekezet most is boldog volt, mert Isten ajándékát látta abban, hogy ismét gyarapodtak, és mindezt külső se­gítség nélkül, saját erőből, szép kivitel­ben valósíthatták meg. tszm r Nem Ózd a csodák csodája Az ózdi evangélikus templom állaga annyira megromlott, hogy több hónap­ja életveszélyesnek nyilvánították. Az épületben mostanában nem hívek, ha­nem szakemberek járnak, s kíviil-belül vizsgálják annak szerkezetét az álla­pot teljes megismerése érdekében. A templomto­rony kilazult dísz­kövei apró darabok­ra esve hullottak le. Helyreállító mun­kálatokkal, pótlás­sal ezt a problémát megoldották, de a még komolyabb bajt a templomépü­let belső tere jelen­ti. A tartópillérek faszerkezetei telje­sen elkorhadtak, nincs, ami a tető terhét kellőeü fel­fogja. A legkritiku­sabb a torony tartó- szerkezete. Az evangélikus püspöki hivatal fel­kérésére jelenleg is folyamatban van az épület statikai álla­potának vizsgálata, felmérése. Holló Csaba, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke szerint az eddigi tapasztalatok, eredmények nem sok jóval kecsegtetnek. A bajok orvoslása komoly anyagi terheket ró a gyülekezetre. Mint azt a szakember egyebek mellett elmondta, alapozási problémák is ta­pasztalhatók az épületnél. Annak idején bizonyára egy magas feltöltést végeztek, mert a terület mocsaras lehetett, s ezért a pillérek mozognak, így vízszintes irány­ba is össze kell fogni az épületet, hogy stabillá váljon. Felvetődik a kérdés, hogy érdemes-e a jelenlegi tetőszerkezetet toldozni-fol- dozni, amely esetleg többe kerülne, mint egy új szerkezet. A templomrekonstruk­ció költsége az első becslések szerint több tízmillió forint lenne. Az ózdi templomot Szvoboda Gyula építész tervezte és építette, és 1902. augusz­tus 31-én szentelték-fel. Manuálos, 11 regiszteres hangversenyorgonája 1938-ban készült el Sulyok Imre tervei alapján. Oltárképe - Krisztus az Olajfák hegyén - Böhm Rita festőművész eredeti festménye. Az épület mindkét irányban feltűnő a homlokzat igen arányos, gondosan tagolt beosztásával, mely az ék alakú orom­fallal kilép a homlokzat síkjából, s előugrik a kapuzat csúcsíves kapukiképzése. Szépek a neogótikában ritkán előforduló ablakformák: igen széles, csúcsíves ab­lakok kézműves díszítéssel, könnyed, elosztó oszlopokkal. A templom kelet-nyugati tájolású, nyugati bejárattal. A bejárati homlokzat északi oldala mellett épült meg a torony. Eredetileg két tornyot terveztek, de a másik megépítése pénz hiányában elmaradt. Tetőzetét pala fedi. Kerékgyártó Mihály J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents