Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-08-31 / 35. szám

.........- ------ Evangélikus Élet MÉ G NEM KÉSŐ! A konfirmáció Több külföldi protestáns egyházban a konfirmációt a felnőtt korhoz kötik és megfelelő indokokkal támasztják alá a konfirmáció komolyan vételét. Nálunk a 13-14 éves korban történő konfirmáció nem zárja ki, hogy öröm­mel teljesítsük azoknak a hitbeli meg­erősítését igénylő kérését, akik a nagy­korúságot elérve jönnek hozzánk. Hadd mutassam be őket név nélkül, akiket nemrég konfirmáltam és többsé­gükben a soproni Líceum levelezős tanu­lói. A legfiatalabbat közel 18 évvel ez­előtt kereszteltem és szüleit eskettem. O az egyetlen, akinek családi gyökereihez a lelkészi szolgálat vonalán eljuthattam. Előttem van egy fiatal édesanya, aki két gyermekét neveli és mint levelezős licista konfirmációban részesül. Öt éves kisleányát is elhozza az előkészítésre, a másik gyermekre az édesapa vigyáz. Édesanyja mellett ül és rajzol. A témát is megadjuk neki: a templom oltárképe. A megfeszített Jézus a kereszten, a sorstár­sak, a megfeszítői, a sokaság, a síró édesanyja. Meghatottan nézi a hatalmas Gondoltál-e már arra, hogy milyen cso­dálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot. A legegysze­rűbbet: nézz meg egy hóvirágot. Honnan tudja meg bent a fold alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rü­gyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a vi­lág a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugár­ral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előka­cag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép. Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak má­solt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted. Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben célta­lan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlen­egy, aki alkot. Napról-napra, percről- percre, mindig újat és mindig ugyanazt. Nézd a fát. Nézd a hegyet. Nézd meg a folyót vagy a tengert. És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ. És aztán gondolj a csillagokra, Azokra, amiket is­mersz, és azokra, amiket nem ismer­hetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az ég­boltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milli­árd vízcsepp lehet még ezen az egyen kí­vül, amit ismersz. És akkor gondolj szánalommal azok­ra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten. Nincs, mert ez vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. festményt és rajzol, miközben mi „kon­firmációzunk”. Csodálatos rajzot ad át nekem a foglalkozás végén. A keresztre- feszítést érzékeny szívvel rajzolja gyer­mekeikén átszűrve. Jézus kezén-,lábán nincsenek szögek. Mintha csak szíve tá­jékán lenne ^egy mélyedés. A kereszten, mintha állna Jézus. A tövis korona, mintha menyasszonyi fátyolba menne át. Szemeiből, mintha könny folyna. A konfirmandus édesanya kisleánya így éli át a templomba korai konfirmációját: ér­te is szíven szúrt Jézust rajzol, aki köny- nyezik, Jézus édesanyjában saját anyu­káját látja, szomorú kisleányok egyiké­ben önmagát véli. Jézus átölelő karjai kitárulnak mind­nyájunk felé: konfirmációi élmény ez. A konfirmációra készül egy licista le­velezős menyasszonya. Komolyan veszi az előkészítő alkalmakat, és bár más tör­ténelmi egyházban volt a keresztelése, mint szüleinek egyetlen gyermeke velük együtt veszi az úrvacsorát az ünnepi al­kalmon. Jó reménységgel készülhet, hit­ben megerősödve, a templomi esküvőre, A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön vi­lágodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéfnényes világot. A nyakkéndős, nyúlszőrkalapós, szérihián- nyal küzdő, mühelyszagú és paragrafu­sok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magad­nak. Te és a többi emberek, és így egye­dül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik. Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombák­hoz é? drótsövényekhez, semmi köze ah­hoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tud­ja, hogy létezik az egyik vízcsepp milli­omodik porszemén egy úgynevezett tár­sadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillag- rendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán. Isten művész, aki megalkotta a vilá­gok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vál­lalja a felelősséget. Ott minden az Ő el­gondolása szerint történik, tiszta és mű­vészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobasá­gokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne sza­porodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát. Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művé­szi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakad­nak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Ma­amikor férjével együtt - aki hite anten­nájával eddig fogékony volt a líceumi hitismeret elsajátítására - megélhetik a közös életút aranyszabályát: csak boldo­gítva lehet az ember igazán boldog. így a konfirmáció áldott segítség lehet, mint megerősítő pillér, a házasságban. Ebben a reménységben áll meg az ol­tár előtt, melynek közelében egykor a keresztségben részesült, az a férfi-test­vér, kinek diplomáján közel tíz éve szá­radt meg a tinta, de úgy érzi, hogy olyan ismerettel gazdagodik a konfirmáció­ban, melyet felelős munkakörében etika­ilag kamatoztathat, de házaséletét is megalapozza. Ezért olyan igével kapta az áldást, mely majd elhangzik házas­ságkötési útravalóul is. A szülők szemé­ben hálakönnyek csillognak: Örülnek, hogy fiuk akarta, kérte a konfirmációt, így valóban még nem volt késő a hitben való megerősödés! Abban a Jézusban, akit szemmel nem láthatunk, de hitünk­kel nyomába szegődhetünk. (V.ö. Jn 20,29) Szimon János ga tette oda a szögeket. Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Sza­bad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt háza­kért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyik­ben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvi­rágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad fe­lesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál. Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem vár­hatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi el­médre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúsá­godat és csalódott önzésedet akarod Ne­ki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van. Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól. Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cico­mát, amit társadalompolitikának, tudo­mánynak vagy előítéletnek nevezel: ak­kor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységesmély, szelíd mű­vész-szemével végigsimogat és azt mondja:- Bizony látom, rossz bőrben vagy fi­am. Ideje volt, hogy visszatérj közénk. Nyár, Balaton és görögdinnye - mind­ez két hónapig együtt volt az életemben néhány éve. A megelégedettség érzését csak fokozta bennem reggelente a kö­zeli ABC párját ritkító olcsósága. A kedvező árak közül csak egy maradt meg az emlékezetemben: a zsemle da­rabja öt forint volt, míg máshol tíz fo­rintnál kezdődött. Ezen felbuzdulva lá­zas „prézliakcióba” kezdtünk: alkalmanként húszasával vettük a zsemlét, amit a napon megszárítva zacskószámra gyártottuk a morzsát, „így legalább egy darabig ezzel sem lesz majd otthon gond” - töltött el az erőlelátó háziasszony büszkesége. Mikor elfogyott egy-egy „zsömleszállít­mány”, pótoltuk egy újabbal, mint ahogy a fogyóban levő mézédes dinnyekészle­tünket is időről időre feltöltöttük. S ez így ment rendjén. Azon a bizonyos napon, amelyről most szót ejtek, bevásárlóutunk során egy számunkra új zöldségest fedeztünk fel, hívogatóan nagy dinnyekupaccal. Kivá­lasztottuk az egyik legnagyobbat, lemé­rettük, majd - mivel nem kerek számra végződött az összeg - a végét önhatalmú­lag, félig viccesen 65 forinttal lekerekítet­tük. Hiszen nyár volt. vidáman sütött a nap, és az ember miért is ne alkudhatna a zöldségessel. A mi eladónkon ugyan lát­szott a meglepődöttség, de túl sok tiltako­zási lehetőséget nem hagytunk neki, mert odaadva az általunk szabott árat, felkap­tuk hatalmas zsákmányunkat, mosolyog­va búcsút intettünk, és kocsiba szálltunk. Ő mindezt egy vállrándítással tudomásul vette. Néhány perc múlva kedvenc ABC-nk zsemlés pultja előtt állva előző sikerünk hatása alatt úgy döntöttünk, ez alkalom­mal megduplázzuk prézliadagunkat, így kosarunkban 40 zsemlével indultunk fi­zetni. Mikor a pénztáros hölgy beütötte az összeget, csodálkozva kérdeztük:- Miért 320 forint, ha 5 forint darabja?- Mert 30 darab felett 8 forint az ára a zsömlének. A pénztárosnő nem kis csodálkozására megszégyenülten néztünk össze, és szin­te egyszerre motyogtuk az orrunk alá:- A dinnye! Hisz rövid fejszámolás után rájöttünk: ez alkalommal 120 forintot vesztettünk, ami kis híján kétszerese a dinnyésnél ki nem fizetett összegnek. Egyszerű volt Isten eszköze, váratlan a tanítása, de akkor mélyen megtapasztal­tam Jób szavait: „Ha vétkezem, te szá­mon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem” (Jób 10,14). Vajon felismerjük-e életünkben igazságos Atyánk figyelmez­tető, számon kérő jelzéseit, tanításait, vagy inkább embertársainkat hibáztatjuk, környezetünket okoljuk igazságtalanul, netán vádoljuk Őt magát? Egyet azonban sose felejtsünk szem előtt tartani: előbb vagy utóbb minden tettünkkel el kell szá­molnunk. Még egy ki nem fizetett 65 fo­rintos dinnyeárral is... Boda Zsuzsa Bár az igazi csendességet, az Istennel való beszélgetés élményét a valóságos belső szo­ba tudja biztosítani a legjobban, de az Örökkévaló jelenlétét meg lehet tapasztalni hegyen-völgyön-vízen is. Kis gyermekeimmel néhány hetet Velencefürdőn a vállalati „nyaralóban” töltöt­tünk. Az idézőjel oka, hogy a helyiség, ahol laktunk, egy fürdökabinból átalakított hor­gásztanya volt a strand területén két emeletes ággyal, s egy hideg vizes mosdóval. De amikor egy horgászladikkal bebarangoltuk a nádasok lagúnáit, ahol csak szárcsákkal, vöcskökkel, vadkacsákkal találkoztunk, nem cseréltünk volna semmilyen luxusnyara­ló lakóivaL Egy-egy csendes öbölben pihenve, hallgatva a vízimadarak hangjait, egy régen tanult énekkel tudtam csak kifejezni hálámat a Teremtő iránt: „Nagy vagy Te Is­ten, nagy a te hatalmad, világteremtő a Te szózatod...” Egy idős síző kollégám jóvoltából az is megadatott számomra, hogy gyermekeimet sítáborba vihettem az Alacsony-Tátrába. Nagyobb korukban már e nehezebb pályákat is mind végigpróbálták, s így én sokszor egyedül siklottam az enyhébb lejtőn. Persze tőlem jobbra, balra a sok-sok idegen síző száguldott. Legszebb emlékeim közé tartoz­nak azok a csendes percek, mikor otthagyva a forgalmas sípályát, a hatalmas, hóval borított fenyők közé siklottam, majd egy kis tisztáson megállva, a ragyogó napsütés­ben csillogó hóban, hallgatva a csendet, végigénekeltem az összes dicsérő éneket, me­lyet kívülről tudtam. S akkor a hófödte hegycsúcs is „belső szobává” változott, az igaz imádat helyévé: „Imádom azt a nagy szerelmet Jézusban, mely felém hajolt... belé- merülök mit se kérdve az úr szerelme tengerébe.” Dobó Józsefné (A fenti írás a húsvéti lapszámunkban közölt felhívásunkra érkezett. „ Belső szo­ba "jeligével továbbra is várjuk olvasóink egy-két oldalas vallomásait arról hogy mikor, hol és hogyan szeretnek elcsendesedni - A szerk.) 2003. AUGUSZTUS 31. 9. oldal Nyári estébe hajló niadárdalos, tücsökciripelős késő dél­utánon a Balaton parti Káptalanfüred katolikus templo­mának 30 méter magas fenyőfákkal díszített gyönyörű kertjben gyűlt össze augusztus 16-án az üdülőtelep lakossá­ga, hogy a Fürdőegyesület szervezésében részt vegyen egy irodalmi esten. Ennek témája Vass Albert erdélyi költő és író munkásságának bemutatása volt Simó József, a Wass Alapítvány kuratóriumi elnökének és Cs. Szabó István elő­adóművésznek közreműködésével. A Káptalanfüredi Fürdőegyesület minden nyáron szer­vez olyan összejövetelt, amelyen a pihenés, fürdés, napozás mellett értékes szellemi táplálékkal is gazdagodhatnak az üdülő családok. Hogy miért teszünk erről említést egyhá­zunk lapjában? Azért, mert az irodalmi est folyamán felol­vasták Wass Albert „Te és a világ” című kötetéből a „Te és az Isten” című írást, amelynek mély gondolatait valószínű­leg kevesen ismerik. Mondanivalójának lényege, hogy min­den jó Istentől van, és minden rossz tőlünk, emberektől. A természet világát teremtő Isten szépet és jót adott nekünk, amit mi emberi magatartásunkkal elrontunk. Ennek ellenére a jót adó Isten visszavár bennünket az általa teremtett gyö­nyörű, csodálatos világba. Hogy ne a saját gyönge szavaink­kal szóljunk erről, az alábbiakban közöljük Wass Albert „Te és az Isten” című írását. J. G. Te és az Isten Dinnye és zsömle Szeptembertől az EvÉletben HÉT HÉTEN ÁT — A HÉT (FŐ) BŰNRŐL. k

Next

/
Thumbnails
Contents