Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-08-24 / 34. szám
2003. AUGUSZTUS 24. 11. oldal r Evangélikus Elet Üzenet az Ararátról _________________________ ro vatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla Szimbólumok a keresztény hagyományban Rendhagyó módon ezúttal két kiállítást és egy könyvet szeretnék ajánlani rovatunk olvasóinak. Mindhárom a vallásos élet hagyományaiban kalauzolja el az érdeklődőket. Mint arról lapunk 5. oldalán is olvashatnak, „Szent virágok, virágos szentek a hagyomány és művészetek tükrében” címmel július 4-én kiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, melynek létrehozásában közreműködött az Országos Evangélikus Múzeum is. A tárlat nem túl nagy, ám annál színesebben mutatja be a növények, növényi ábrázolások, szimbólumok szerepét, kultúrtörténeti jelentőségét. A protestáns hagyományban kevésbé erőteljes a növények szimbolikája, azonban talán nincs olyan evangélikus templom, ahol ne díszítené az oltárt virág - vagy gondoljunk egyházunk jelvényére, a Lu- ther-rózsára. A rózsa öt szirma (illetve ennek többszöröse) a keresztény hagyományban Jézus öt sebére emlékeztet. Ma már nem annyira tudatosan használjuk ezeket a jelképeket, azonban egy kis kutatással sok érdekességre bukkanhatunk, amely segíthet néhány dolog megértésében. Számos néphagyomány és legenda is őrzi elődeink növényekhez fűződő viszonyát. Említhetjük a pestisre gyógyírként használt Szent László füvét vagy Szent István király szegfűjét. Több „falegenda” szól Luther Mártonról is, aki szabadidejében szívesen tartózkodott kertjében a fák és virágok között, sőt feleségével saját kertjükben is termesztettek különféle gyógynövényeket. Luthernek tulajdonítják az alábbi mondást: „Ha tudnám, hogy holnap vége lesz a világnak, még ma elültetnék egy kis almafát!” A fent említett kiállításhoz szervesen kapcsolódik Papp Tibor fotográfus „Vándorok vigyázói, útmenti keresztek” című fotótárlata, mely az utak mentén felállított kereszteket, feszületeket örökíti meg: „Különlegesek ezek a képek, mert a fájdalomtól szenvedő embert mutatják be úgy, ahogy azt névtelen alkotóik megörökítették. Ezek a corpusok még ma is vigyázzák az úton lévő vándort, akkor is, ha az már rá sem tekint az arcukra. Ezek az arcok itt közelről is láthatók, és talán egy kis pihentető megállásra késztetik majd korunk mindig siető emberét.” Mindkét kiállítás szeptember 12-ig tekinthető meg. Végezetül dr. Kereszty Zoltán 1998- ban megjelent „Nézzétek a mező liliomait. .. ” Bibliai növények a hit és a tudomány fényében című könyvére szeretném felhívni a figyelmet. Ez a kötet a Szentírás könyveiben szereplő növényeket, termőhelyi és kultúrtörténeti környezetüket, a hozzájuk kapcsolódó tudományos, művészeti, néprajzi, vallási ismereteket és jelképrendszert kívánja bemutatni a bibliai mondanivaló keretében - a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva - oly módon, hogy „a szakemberek számára színvonalas kézikönyvként; a hívők és minden érdeklődő számára pedig hasznos ismereteket és lelki-szellemi felüdülést nyújtó olvasmányként szolgáljon.” Tartalmas időtöltést kívánok mindenkinek! JCsCs JÓ, HA TUDJUK... A vérünkben van A cím számos asszociációt enged meg. Ám akár képletesen értjük (bizonyos képességekkel, tulajdonságokkal együtt születünk), akár valóságosan, a természet egyik csodájáról van szó, amelynek titkairól egyre inkább föllebbenti a fátylat a tudomány, s kedvenc témája a misztikus hírek kiagyalóinak is. Vajon melyik az ember legfontosabb szerve? A kérdésre mindenki más választ adna, hiszen jó néhány életfontosságú szervünk van. Ám valószínű, hogy az a bonyolult összetételű szerv a rangelső, amely oxigént és egyéb szükséges anyagokat juttat el sejtjeinkhez, elszállítja az anyagcsere bomlástermékeit, részt vesz a test hőmérsékletének szabályozásában, a szervezetbe kerülő kórokozók elhárításában, és még egy sor fontos szerepe van. Ez a szerv a vér, az a 4,5-5 liternyi folyadék, ami szervezetünkben kering, és nélkülözhetetlen az életünkhöz. A vér tulajdonságainak, szerepének vizsgálata mindig izgalmas témája volt a kutatóknak, tudósoknak,''"így egyre többet tudunk a testtömegünk tizenketted részét alkotó „életnedvről”. A vércsoportok titkai Dr. Hoffer Izabella, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese bevezetőként hangsúlyozza: nagy előrelépést jelentett, amikor 1900-ban a bécsi Karl Landsteiner kimutatta, hogy nem mindenkinek azonos a vére, vagyis különböző vércsoportokhoz tartozunk. Az orvosi Nobel-díjat is elnyert tudós felfedezése nyomán különböztetnek meg A, AB, B és 0-ás vércsoportot. A főbb csoportokon kívül később újabb vércsoportokat és faktorokat is felfedeztek. Ezek közül feltétlenül említésre méltó az Rh-faktor, amire 1940-ben ugyancsak Landsteiner és Alexander Wiener talált rá. Azóta ismert az Rh-összeférhetetlenségként emlegetett jelenség: ha Rh-negatív anyának Rh-pozitív apától Rh-pozitív vércsoportú gyermeke születne, akkor fennáll a veszély, hogy az anyai ellenanyagok károsítják a magzatot. Ez foként a második vagy további terhességek esetében fordulhat elő, ezért ilyenkor az újszülött vérét lecserélik, hogy a bajt megakadályozzák. Miért fontos a vércsoport ismerete? Közismert, hogy vérátömlesztéskor, valamint a törvényszéki orvostanban, de véradáskor is nélkülözhetetlen a páciens vércsoportjának vizsgálata. Mindenki csakis a saját vércsoportjával megegyező vért kaphat. Végszükségben történő, halaszthatatlan beavatkozás esetén - életmentő operáció során - a sürgősségre való tekintettel, vércsoportvizsgálat nélkül 0 Rh(D) negatív vér adható, mert az nem tartalmaz összeférhetetlen focso- portantigéneket. Minden más esetben csakis csoportazonos vért szabad adni, de megeshet, hogy bizonyos esetekben 0-s vért kaphat a beteg. A vércsoport meghatározásához minden orvosnak értenie kell, s persze azt is tudnia kell, hogy a hibásan elvégzett vércsoport-meghatározás alapján adott transzfüzió életveszélyes, akár halálos is lehet. Kétségtelen, hogy a vércsoportrendszerek felismerése és megismerése új korszakot nyitott az orvostudományban, ugyanakkor napjainkban is előfordulhatnak visszafordíthatatlan katasztrófák egy elhibázott vérátömlesztés kapcsán. Általában 400 ezer transzfúzióra esik egy haláleset. Persze ez is sok, de teljes mértékben kizárhatatlan, még a szükséges kontrollvizsgálatok elvégzése esetén is. A tárolt vér használata azonban biztonságos, hiszen minden véradót alaposan „megszűrnek”, megvizsgálnak, és még kérdőív alapján is tesztelik, hogy ezáltal kiderítsék az esetleges különféle fertőzéseket, a HIV-vírustól a hepatitis B- és C-vírusig. Olyan eset azonban mégis előfordul, hogy valaki soha nem kapott vért, mégis megfertőződhet az úgynevezett vér által átvihető kórokozókkal - például fodrásznál, manikűrösnél, pedikűrösnél, fogorvosnál, esetleg a fülbelövő műhelyében. A vérátömlesztés sok műtétnél nélkülözhetetlen. Ehhez előre levesznek a betegtől néhány egységnyi vért autotranszfű- zióra, és elsősorban ezt - a saját vérét - adják vissza neki, vagy vérmentő eljárásokkal csökkentik a műtét közbeni vérveszteséget. De van olyan eset, amikor a saját vér adása nem megoldható, például daganatos beteg esetében. A vér gyógyszerként is felhasználható, a vérplazmából a mai modem orvoslás sokféle kiváló patikaszert készít. A vércsoport öröklődik, így az apaság megállapításánál is felhasználható, kizáró szerepe lehet. Például A vércsoportú gyerek nem származhat olyan szülőktől, akiknek mindegyike B vagy 0-s, illetve egyike B, másika 0-s vércsoportú. Az apasági vizsgálat leghitelesebben azonban a DNS-teszt segítségével történik. A vércsoportok ismeretében időnként szenzációsnak tűnő hírek, „felfedezések” kapnak lábra, sok új „képességet”, tulajdonságot írnak a vércsoportok „számlájára”, amiket a tudomány még nem igazolt. Áltudományos hiedelmek Legújabban a vércsoportdiéta állítólagos célszerűsége ilyen újdonság. Egy amerikai orvos, D’Adamo szerint ugyanarra az élelmiszerre különböző módon reagálnak a különféle vércso- portúak, másként hasznosítják azokat. Ez a feltevés még nem igazolt, bár annyi bizonyos, hogy a vér az egyetlen közeg, amely képes az energia szállítására a szervezetben, és döntő jelentősége van a zsírok elégetésében, lebontásában. Vagyis ahol a véráramlás fokozott, ott sokkal gyorsabban ég el a zsír. Ennek a ténynek azonban legfeljebb a fogyókúrában van jelentősége, a vércsoport szerinti diéta célszerűségét ez még nem igazolja.- Vannak, akik azt tartják, hogy a vércsoport meghatározza az illető vérmérsékletét és jellembeli tulajdonságait is. Az intenzív érzelmi élet, a szorgalom, lustaság, tisztesség, tehetség jelenlegi ismereteink szerint nem vércsoportfüggő tulajdonságok - vélekedik a helyettes főigazgató. Viszont tény: a vér éltet, és életet ment. Egy cseppjéből a mai modem laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatható számos, a szervezetben elkezdődött kóros és káros folyamat, tehát jelzőrendszerként is megbízható. Érdemes kutatni további titkait. (MTI-Press) evél&levél Kiigazítás az Evangélikus Élet 26. számában megjelent „Új keretek között az egyház jó rendje Erdélyben” című cikkhez T. Pintér Károly úrnak, az Evangélikus Élet főszerkesztőjének, Budapest Tisztelt Főszerkesztő Úr! Valamennyiünket örömmel tölt el, hogy az utóbbi egy-két évben az Evangélikus Élet hasábjain egyre több erdélyi vonatkozású evangélikus híranyag is napvilágot látott. Ez jelenti azt is, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház tagjai - lelkészek, sajtóügyekért felelős emberek, egyházi munkatársak - egyre növekvő figyelemmel kísérik a mi kis egyházunk életét, történéseit. Ugyanakkor példaértékűnek tekinthetjük a két egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, valamint a Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház közötti együttműködés területén. Ami miatt most írunk Önnek, az az Evangélikus Élet 26. számában megjelent „beszámoló”, a Kolozsváron f. év június 18-án megtartott ünnepi zsinattal kapcsolatos. Az írás, amelynek szerzője a TPK aláírásból következtetve Ön lehet, enyhén szólva felháborított sokunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy jól működő demokráciában - az egyházon belül is - mindenkinek joga van a saját véleményéhez és ahhoz is, hogy azt akár írásban is közölje. Ha mindez valakinek nem tetszik, a sajtótermék hasábjain válaszolhat, elmondhatja, leírhatja ellenvéleményét. Azzal azonban nem értünk egyet, hogy az egyházi sajtó a napilapok szintjére süllyedve szenzációhajhász cikkeket, embereket egymás ellen uszító, lázító hangvételű megjegyzéseket szellőztessen. A szóban forgó cikk a beszámolón túl „hangulatelemzés”. Egyesek csalódottságának ad hangot. Minden „csalódott” testvérünkkel közölhetjük, hogy Mózes Árpád püspök magára nézve is érvényesnek tekinti az új szervezeti szabályzatot. Ám a június 18-ra összehívott zsinatnak egyetlen napirendi pontja az új szervezeti szabályzat kihirdetése, érvénybeléptetése volt. Mivel a püspököt nem a zsinat választotta meg, hanem az egyházközségek közgyűlése - élethosszig így nem a zsinatnak tartozik bejelenteni, mikortól szándékozik nyugalomba vonulni. Sajnálatos dolognak tartjuk azt is, hogy - telefonbeszélgetésre hivatkozva - Ön egyházunk életében oly fontos határkőnek számító eseményről úgy számolt be, hogy közben olyan emberek csalódottságának adott hangot írásában, akik csak a zsinatot követő állófogadáson, poharazgatás közben vették a bátorságot, hogy érzéseiknek, „csalódottságuknak” hangot adjanak, jóllehet ezt a zsinati ülésen is megtehették volna. Ha - mint Ön is írja - a zsinat mentes volt a személyeskedéstől - márpedig valóban az volt -, akkor a személyeskedő hangvételtől Önnek, mint egyházunktól független kívülállónak is illett volna tartózkodni, kiváltképpen, mert a sajtóetika ma már nem teszi lehetővé, hogy a „sokak” közül bárkit is név szerint megemlíthessen, akikre hivatkozva „csalódottságról” ír. És még egy utolsó megjegyzés: azt, hogy egy egyház élő-e vagy halott, soha nem egy kánon, egy szervezeti szabályzat szövegén lehet lemérni, hanem az eseményeken, a megvalósításokon, az emberi lelkekben mérhető változásokon. Kolozsvárt, 2003. július 14-én az Egyetemes Presbitérium nevében: Mózes Árpád püspök Riedl Rudolf egyetemes m. felügyelő Kovács Erzsébet tanácsos Tisztelt Püspök Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy jó egészséget kívánjak Önnek, szolgálatára pedig Isten áldását! Egyúttal elnézését kérem, hogy levelük közlésével kollégáim - kérésemre - megvárták, míg visszatérek szabadságomról, de nem szerettem volna azzal a tényleges tapintatlansággal tetézni „bűneimet”, hogy soraikat megválaszolatlanul hagyom. Tisztelt Püspök Úr! Tisztában vagyok azzal, hogy a kisebbségi lét óhatatlanul fokozott érzékenységet „eredményez”. Ám az, hogy az általam írt beszámoló „szenzációhajhász” lett volna, nos, ez a vád már-már tudósításom újraközlésére csábít. Beérem azonban annak a bekezdésnek az idézésével, amely a cikk 5842 karakteréből mindösszesen 756 leütést tesz ki: „Az egyházkerület püspökének tiszte volt az új szervezeti szabályzat kihirdetése, melynek elfogadásával - egyebek mellett - törvényerőre emelkedett az is, hogy a püspököt mostantól tizenkét éves mandátummal választják, és legfeljebb 71 éves koráig maradhat hivatalában. Többekben némi csalódást keltett, hogy a 12. életévében járó Mózes Árpád magára nézve még nem tekinti kötelezőnek a törvény e paragrafusát. Az egyházi vezető lapunknak is megerősítette, hogy - mivel őt a korábbi zsinat még »élethossziglan választotta« - ragaszkodik hozzá, hogy nyugdíjba vonulásának időpontját ő határozza meg... Jóllehet a zsinati ülés kapcsán a helyi sajtó előszeretettel foglalkozott ezzel a kérdéssel, az ünnepi közgyűlés mindvégig mentes maradt a személyeskedésektől. ” Tisztelt Püspök Úr! Józan eszem azt diktálná, hogy az olvasókra bízzam annak megítélését, hogy mondataim „lázítónak” avagy „embereket egymásra uszítónak” tekinthetők-e. A szívem azonban azt diktálja, hogy - amennyiben Ön ezt így érzi - akkor nyilvánosan megkövessem, és testvéri bocsánatát kérjem. Meglehet, valóban tapintatlanság volt kitérnem az Ön személyére, csakhogy szakmailag súlyos hiba lett volna tudomást sem venni a törvénynek erről az aspektusáról. Már csak azért is, mert az egyik legolvasottabb erdélyi napilap (a Krónika) a zsinat apropójából aznap jószerével kizárólag az utódlás kérdését feszegette - mégpedig az újság címoldalán. Mentségemre szólhat talán az is, hogy találkozásunk alkalmával szemtől szembe is Önnek szegeztem ezt a kérdést, és akkor nem minősítette felháborítónak azt. Telefonbeszélgetésünk során viszont arra kért, hogy konkrétan nevezzem meg azokat a személyeket, akikben csalódást keltett az Ön „törvényértelmezése”. E kérését már csak az Újságírói etikai kódex vonatkozó paragrafusa miatt sem áll módomban teljesíteni. Miután azonban az „élő egyház” ismérveivel kapcsolatos megjegyzésükkel többé-kevésbé magam is egyetértek, „az emberi lelkekben mérhető változások” és igények „bátortalanabb” megnyilvánulásait is szeretettel ajánlom figyelmükbe... Tisztelt Püspök Úr! Én ugyan nem értem, miért jó az, ha csupán Ön tudhatja, hogy mikor vonul nyugalomba, de kívánom, hogy az Úr adjon Önnek kellő bölcsességet e döntés - idejekorán történő - meghozatalához! Testvéri üdvözlettel: T. Pintér Károly főszerkesztő Emléksorok Böröcki Imre testvérünkről A Győr-Sopron megyei Magyarkeresztúron született nyolcgyermekes családban 1911-ben. Bár már otthonról hozta a szőlő- és gyümölcstermesztés iránti szeretetét, egykori tanítója kedveltette meg vele igazán a kertészkedést. A Budafok-Tétényi Kertbarát Körben több mint 30 éven keresztül tevékenykedett. Saját kertjében, Nagytétény-Óhegyen gyakorlati bemutatókat tartott, ahol a szőlő- és gyümölcsmetszés tudományát adta tovább. A Falutévé és Falurádió című műsorok rendszeres szereplője volt. A Kertészet és a Szőlészet folyóirat is rendszeresen beszámolt gazdag tevékenységéről. Kilencvenéves koráig fáradhatatlanul dolgozott. Egész életében megőrizte mély egyháziasságát, vallásosságát. Budafok-Tétény Önkormányzata 1999-ben „Budapest XXII. kerület díszpolgára” kitüntetéssel ismerte el közéleti tevékenységét. 92 évesen halt meg. Temetése Magyarkeresztúron volt augusztus 7-én. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, igen bizonyos segítség a nyomorúságban. ” Solymár Gábor (Budafok) i 4 *
