Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-08-10 / 32. szám

2. oldal 2003. AUGUSZTUS 10. Evangélikus Élet w rr w ELŐ VIZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE ETÁN 8. VASÁRNAP Félig érett gyümölcsök Egy fának egy törzse van. Az az egy ugyanis - a Teremtő végtelen fantáziájá­nak köszönhetően - elegendő szívósság­gal bír ahhoz, hogy ellássa ágait, levele­it minden szükségessel. Az idén láttam olyan gyümölcsfákat, amelyeknek „több törzsük” volt. A reménykedő kerttulaj­donosok ugyanis fatörzsvastagságú cö­löpökkel támasztották alá fáik gyü­mölcstől roskadozó ágait. - Ilyenre nem emlékszem - nyilatkozta egy javakora­beli szakember -, a fák tele vannak gyü­mölccsel. Rekordtermés lehetne az idén. Csakhogy a gyümölcs nem képes beérni. Megaszalódik a fán, vagy éretlenül le­hullik, tompa koppanással jelezve, hogy semmire sem jó. Döbbenetes az idei nyár és tanulságos is. Egy nagy vödör kőkemény körtével bíbelődve érlelődtek bennem a követke­ző gondolatfoszlányok. Ismerek „bőtermő” embereket. Sok gyümölcsöt hoz életük. Minden mozdu­latuk hasznos, minden szavukkal monda­nak is valamit. Mindig éppen sül valami a konyhájukban, mindig éppen elrakták a porszívót, és éppen mély hitigazságokat „transzformáinak” érdeklődő csemetéik felé. Tudom, bőségesen táplálkoznak erő­forrásukból: Jézusból, az Igéből. Üdén roskadozók ők. Mert lehet üdén roska­dozni, úgy, hogy a gyümölcsdömping lát­ványa ne szánalmat, hanem derűt váltson ki. Bár többen lennének! Aztán vannak (vagyunk?), akik az idei gyümölcsfákra emlékeztetnek. Ren­geteg a gyümölcs, helyesebben az éret­len gumó. Sok mindenre kaphatók, nem tudnak nemet mondani. Kedvük lenne mindent kipróbálni, bele is fognak, ami­be csak lehet. Saját magukat is meggyő­zik arról, hogy az éppen aktuális tenni­valót az Úr bízta rájuk. Szabad óra? Egy-egy laza nap? Nem lehetséges, mert annyi a félérett gyümölcs. Mindent be kellene fejezni, ami meg van kezdve. De a befejezésre esély sincs, mert ott topo­rog a következő csábító vagy az éppen kötelezően elvállalandó tennivaló. Ros­kadoznak az ágak, rengeteg erő, nedves­ség, tápanyag kellene ekkora termés megérleléséhez. Kérdés: a törzs bírja-e? Mennyi és milyen minőségű tápanyagot szív fel? Milyen rendszerességgel táp­lálkozik, és eljut-e a táplálék az ágakig, levelekig: vagyis a gyakorlati életig? Szánalmasan roskadozók ők. Ha megfi­gyeljük életüket, látnunk kell: támasz­tékra szorultak. Mesterséges „törzsre”, földi élet kínálta cölöpökre, erőpótlé­kokra, müörömökre építik életüket. Hogy érthetőbb legyen: dicséret- gyűjtögetés, rekorddöntögetés, kegyes kitűnni vágyás motiválja őket. S e moti­váció mögött inkább valami sötét erő os- torpattogtatását vélem hallani, mint az Úr szelíd, kedves noszogatását. Jézus megátkozta azt a fügefát, ame­lyen nem volt termés. Az idei nyár újabb kérdést vet fel: mi lehet a véleménye Jé­zusnak azokról a fákról, amelyek megcé­lozzák a rekordtermést, agyongyötrik ágaikat, erőn felül vállalkoznak, de nem fordítanak elegendő időt arra, hogy ter- mésarányosan táplálják lelkűket? Mi a véleménye azokról, akik csak a látható, felmutatható eredményre összpontosíta­nak, ugyanakkor az Ige-élvezet, a Mester­rel való kapcsolat elsatnyul életükben? Mi lehet róluk - rólunk - Jézus vélemé­nye? Félek: nem sokkal jobb, mint a ter­méketlen fügefáról. Ugyanitt megszívle­lendők Jeremiás szavai is: „Átkozott, aki testi erőre támaszkodik..., de aki az Úrban bízik, olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa...Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelenül termi gyümölcsét." (Jer 17,5.8) Biztos, hogy Jézus nem volt szá­nalmasan roskadozó gyümölcsfa. A ke­reszten sem sajnálatra vagy elismerésre vágyott, hanem arra, hogy felismerjék és élvezzék az emberek a megváltás édes, zamatos gyümölcsét. Biztos, hogy Jézus tanítványainak nem kell bánatosan roskadozó, kény­szer-gyümölcsökkel megrakott fává vál­niuk. Ez antiraisszió: még a valame­lyest érdeklődő hitetlent is egy életre elriasztja Jézus követésétől. Biztos, hogy Jézus nem kíván több gyümöl­csöt, mint amennyit a törzsünk, képes­ségeink, alkatunk, belé kapaszkodó gyö­kereink kedélyesen, kiegyensúlyozottan teljesíteni tudnának. Biztos, hogy sosem lesz tápanyaghiá­nyos a talaj: Jézus Krisztus vére, a Szent­lélek jelenléte révén Isten végtelen erejé­nek birtokosai, társtulajdonosai lehetünk. Bálint Józsefné Mégis, kinek a gyermeke? Jn 8,37^5 Ifjúsági órán a fiatalok körében jól ismert spirituálé éneklésébe kezdtünk: „Hol le­szel majd, ha a harsona felzeng...?” A szöveg az utolsó ítélet képét idézi. „Hát hol lennék? - szólt közbe rosszallóan egy fiú. - Hívő emberként hol lehetnék más­hol, mint Istennél!?” Mire hátul valaki halkan megkérdezte: „Biztos?” Egy német teológus - Werner de Boor - mondta: az ateizmusnál sokkal na­gyobb veszély a hamis üdvbizonyosság. Ne értsük félre! Jézus váltságművéért nem lehet kétségünk Isten irgalma, sze- retete felől. Az Atya jóindulata változat­lan irányunkban. Amit a mai vasárnap igéje megkérdőjelez, az a mi magatartá­sunk. Noha Isten gyermekeinek valljuk magunkat, biztos, hogy még mindig azok vagyunk? Jézus három ponton szembesíti hall­gatóságát az Istenhez tartozás hamis ön­tudatával. Először is így fogalmaz: „az én igémnek nincs helye bennetek". Mi­lyen szemléletes kép! Emlékeztet a mag­vető példázatára. A Jézust körbeállók szíve gyűlölettől megkeményedett talaj. Nem engedi magába a Mester tanítását. Ahol pedig lágyabb a fold, ott az előíté­letek tövisei szorítják ki az igazság be­szédét. „Mert hallani sem bírtátok az én igémet ” - kiált fel Jézus. Egy angol írás­magyarázó ezt a mondatot - kissé szaba­don - így fordítja: „Szívetek nem rezo- nált a szavamra.” Ismerjük valamennyi­en azt az örömöt, amikor külföldön járva egyszer csak halljuk, hogy valaki ma­gyarul szólal meg. Akaratlanul is fülelni kezdünk, hiszen anyanyelvűnket halljuk, amire - idegen környezetben - szívünk is azonnal rezonál! Krisztus az Atya nyelvén szólt az Atya által kiválasztot­takhoz, akiknek szíve erre mégsem vála­szol. Miért? Jézus nem hagy kétséget, hogy a körülötte állóknak már semmi közük sincs Istenhez. Más atyához pár­toltak. Ezért nem rezonálnak - sőt kifeje­zetten allergiásak - a Mester tanítására. A hallgatóság mégis védekezni pró­bál: „A mi atyánk Abrahám ”, azaz „mi vagyunk Isten választott népe”. Jézus azonban másodszor is szembesíti őket hamisságukkal. Rámutat, hogy akkor Ábrahám cselekedeteinek is tükröződnie kellene rajtuk, vagyis - az ősatya példá­ját követve - engedelmeskedniük kelle­ne Isten akaratának. A Jézust hallgató sokaság ellenséges mozgolódásával azt bizonyítja, hogy nem érti és nem is isme­ri az Atyát. Cselekedetük leleplezi hamis hitüket: azt a Krisztust akarják elveszej- teni, akit maga az Atya küldött. Könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy mindezt tőlünk távolinak érezzük, mint ami ránk nem vonatkozik. „Bizony ilyen engedetlenné vált a választott nép: nem ismerték fel Jézusban az Isten Fiát” - szömyülködhetünk. Ám a mai vasárna­pon ez az ige bennünket szólít meg. Tük­röt tart elénk. Szembesít kereszténysé­günkkel. Azzal, hogy rezonál-e a szívünk Isten igéjére? Figyelünk-e Jé­zusra, felismerjük-e szavában az Atya hangját? Indulunk-e, ha cselekvésre szó­lít? Isten szándékára hangolódtunk-e, hogy kövessük akaratát? Mert könnyen hazugság áldozatává válhatunk. János evangéliumában Jézus nyíltan beszél a nagy átverőről, a sátán­ról, aki a gyanútlan szívek fölött alatto­mosan veszi át a hatalmat. „ Ti atyátok­tól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni ” - lep­lezi le hallgatóságát. Igénk - harmadjára - ezzel szembesít: szeretetlenségünk bizonyítja, hogy már bennünk is megtörtént a hatalomátvétel. Már nem Krisztus indulata mozgat, ha­nem annak akarata, akiről Jézus így be­szél: „embergyilkos volt kezdettől fog­va". Az ördögről szól, aki az édenkert óta szüntelenül arra törekszik, hogy éket verjen az ember és Teremtője közé, és aki Istennel való kapcsolatunk Ádámban elveszett, de Krisztusban helyreállt har­móniáját újra és újra megzavarja. Éle­tünkre tör az ellenség, örök életünkre. De nemcsak áldozatává válhatunk, hanem eszközévé is. A történelem különböző korszakaiban hányszor vált maga az egy­ház is gyilkossá az ősi ellenség megté­vesztő alattomossága nyomán! Máglyára küldte azokat, akik a Szentírás igazságá­ért álltak ki, akik a hiteles kereszténysé­gért küzdöttek. Egyházi hatalmasságok vad indulattal tiporták el az előreformá- torokat, s így nem csupán igaz prédikáto­rok gyilkosává váltak, hanem Krisztus ügyének pusztítóivá is. Az ördög munká­ja mindig erről ismerhető fel: Krisztus és hívei ellen tör, hol leplezett, hol nyílt erő­szakkal. Az ördög ugyanis a gyűlölet aty­ja. Isten viszont maga a szeretet. Csak szeretetben lehetünk Isten hiteles gyerme­kei, akik Krisztus ügyét a kívülállók szá­mára vonzóvá teszik. „Nézd, mennyire szeretik egymást!” - jegyezte meg egykor a pogány történetiró az első keresztényekről. Kortársaink va­jon rólunk is ezt jegyeznék fel? Brebovszkyné Pintér Márta IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Csodálatos a te sze­mélyválogatást nem ismerő, feltétlen szereteted! Késztess minket arra, hogy szívesen cselekedjük akaratodat, és hozzád hasonló indulattal szeressük embertársainkat. Ámen. Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájá­nak alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Örök Isten, mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Szívünkkel, egész valónkkal feléd fordulunk, hogy megtisztító, felemelő áldásod­ban részesülhessünk', hogy mennyei szent erőd átjárja lényünket, mielőtt újra nekiin­dulunk mindannak, ami előttünk van a következő napokban. Mindenekelőtt köszönjük megszólaló szent igédet, amely táplál, tanít, eligazít, vi­lágít, vezet. Oly nagy szükségünk van arra, hogy megszólíts minket, mint a falat ke­nyérre. mint a lélegzetvételre. Mert magunktól csak a rázós úton vergődünk, eltéve­dünk, céltalanul bóklászunk, zavarodottan keressük a helyes irányt. De ha te megszólalsz a szívünkben, akkor értjük életünk célját, értelmét, akkor lendületet ka­punk a szeretet gyakorlásához is, és nagy élményünkké válik a bűnbocsánat és a biz­tatás. Köszönjük neked megszólaló igédet, és könyörögve kérjük, hogy hirdetett igéd tőlünk se térjen vissza üresen hozzád, hanem végezze el mindazt a szívünkben, ami­re éppen szükséget látsz. Hiányainkon, bajainkon, bánatainkon, vereségeinken csak egyedül te tudsz segíteni. Ezért könyörögve kérünk, hallgasd meg imádságunkát, hogy valóban ne test, hanem Lélek szerint élhessünk; hogy ne a szolgaság lelke tor­zítsa életünket, hanem a te Szentlelked gyógyítsa; hogy ne szorongás, félelem, rette- getés legyen honos bennünk, hanem annak tudata, élménye, hogy mi a te megváltott gyermekeid vagyunk. Könyörgünk magyar hazánkért, óvd meg a további bajtól, romlástól, széthullástól. Istenünk, áldd meg nemzetünket! Hitetlenségét ne rajta, hanem félrevezetőin kérd számon! Könyörgünk evangélikus egyházunkért, minden gyülekezetünkért, hittestvérein­kért, szolgatársainkért, vezetőinkért, intézményeinkért. Idősekért és fiatalokért, egészségesekért és betegekért, családokért és magányosokért, téged keresőkért és el­lened lázadókért, hívőkért és hitetlenkért könyörgünk a te szent színed előtt. Kérünk téged, mennyei Atyánk, egyszülött Fiad által, hogy szent áldásoddal bo­csáss minket utunkra, hogy akaratod szerint végezhessük munkánkat, gyakorolhassuk a felebaráti szeretetet, munkálkodhassunk a békességen, mutathassuk fel a tanítványi életmintát, hogy ne test szerint, hanem a te Lelked szerint élhessünk békességben, szeretetben, örömben, jóságban, a te Lelked gyümölcse lehessen a mi lelkünk ízletes tartalma, hogy élhető életet élhessünk. Könyörgünk a betegekért, otthon vagy a kórházban te adj gyógyulást nekik, növeld a hitüket, és különösen is kérünk, hogy életünk utolsó küzdelmében se hagyj minket magunkra. Kegyelmedbe ajánljuk a teremtett világot: őrizd meg a katasztrófáktól, adj kedve­ző időjárást. Kegyelmedbe ajánljuk a nemzetek sokféleségét: őrizz meg a háborútól! Kegyelmedbe ajánljuk szeretteinket közelben és távolban, és kérünk, növeld a mi hi­tünket, hogy követeid lehessünk ebben a világban, békeköveteid a szeretet jegyében. Mindehhez a te bünbocsánatodra, kegyelmedre, áldásodra, Lelkedre van szükségünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által hallgass meg minket, mennyei Atyánk! Ámen! :SAROK ..................................... # l T ECHNIKÁTESZKÖZÖK AZ ISTENTISZTELETEN I. 3 £ 5 Cd 3 2 •• Ordögmasina vagy hasznos eszköz? Nem az ókorban é(ünk, nem is a közép­korban, nem is a technikai forradalom idején, hanem ma, 2003-ban. Technikai eszközeink is napjaink berendezései közül kell, hogy kikerüljenek. Minden kor használt bizonyos esz­közöket, amelyek az Isten és az embe­rek közti találkozást segítették. Nem voltak főszereplői az istentiszteletnek, de nélkülözhetetlen segédeszközei an­nál inkább. Gondoljunk csak arra, mennyi mindennel világítottak már keresztény istentiszteleteken az első gyülekezettől kezdve a mai napig! A természetes fény építészeti irányítása egészen magas szintre jutQtt az évszá­zadok során. A fáklyák, a gyertyák, a mécsesek, majd a gázlámpa, azután a különböző elektromos eszközök: a vil­lanykörte, a neonlámpa, a fényszórók stb. nem voltak döntő befolyással az istentisztelet menetére és tartalmára, de egy megfelelő helyen elhelyezett fényforrás, egy ügyesen megválasztott fény-árnyék határ, egy variálható vilá­gítás segíthetett a figyelem irányításá­ban, összefogásában, a hangulat kife­jezésében, az imádságra vagy az ünneplésre való tér kialakításában. Napjainkban is hányféle módon vi­lágítunk a templomban. Az országot járva a legkülönbözőbb lámpatesteket látom, az egyszerűtől a pompásig. Ter­mészetesen az a legfontosabb, hogy tiszták, természetesek, hasznosak, a tér­be illők legyenek. A vakító lámpa leg­alább olyan zavaró, mint a pislogó. A zúgó neoncső ugyanúgy bántó, mint a csilláron hiányosan égő izzók látványa. Fordítsunk figyelmet az általános vi­lágítás mellett az irányfényekre is. Az oltárkép megvilágítása kényes feladat. Nem csupán fényre, hanem megfelelő irányú és erősségű fényre van szükség. Sok értékes oltárképünk felett elsikkad a figyelmünk azért, mert nem lehet ren­desen látni. Nem egy kép pedig azért nem látható, mert csillog a reflektor fé­nyétől. A templom részeinek megvilá­gítása is válhat igehirdetéssé, de leg­alábbis az igehirdetést segítő eszközzé. Nem könnyű feladat ez a szolgálat- tevőkkel kapcsolatban sem. A lelkészt, a liturgust, a lektort úgy kell megvilá­gítani, hogy jól láthatók legyenek, de őket magukat ne vakítsa a fény. Ha le­het, a szószék világítását se „éjjeli­szekrény-lámpával” oldjuk meg, ha­nem stílusában a környezetébe illő, nem hivalkodó, funkcionálisan megfe­lelő világítótesttel. Apróságok ezek, ám mégis lényegesek. A gyertya megmaradt fontos kel­lékként. Nem helyettesíthető villany­gyertyával, ez ugyanis ugyanolyan szörnyű, mint mindenfajta művirág. El kellene már felednünk tehát, hiszen számtalan más lehetőség is adódik az oltár megvilágítására. A gyertya marad­jon meg annak, ami: jelképnek. Krisz­tus-szimbólum és a tanítványi élet jel­képe egyszerre. Világit, meleget ad, és közben elfogy: feláldozza önmagát. Ezért minden pótlék és utánzat helyte­len, elvetendő. (A villanygyertyák he­lyet térjünk vissza a rendes gyertyához, és a szolgálattevőknek adjunk megfele­lő - az olvasáshoz, a szertartás végzésé­hez elegendő - fényt.) A másik fontos technikai „mellék- szereplő” a hangerősítő. Áldás lehet, de átokká válhat. „Nem olcsó mulat­ság”, ám ha a templom akusztikája szükségessé teszi, akkor érdemes és kell rá áldozni. Előfordul, hogy hatal­mas templomoknak kitűnő az akuszti­kája, és nincs szükség erősítőre, de ilyenkor is fontos, hogy a lelkész tisz­tán és határozottan artikuláljon. Néha apró kápolnában is kavarog a hang, és segítséget jelenthet a hangszórók ki­egyenlítő szerepe. Nem elég a boltban az erősítőt és tartozékait megvenni, hi­szen minden egyes templom mást és mást igényel. Nem is csak egy jó elektrotechnikus kell a beszereléshez, hanem egy megfelelő képesítéssel ren­delkező hangmérnök. Komoly cégek foglalkoznak a han­gosítás kiépítésével. A legprofibbak- nak is el kell mondani, hogy a temp­lom hangosítása speciális feladat. Ha komolyan vesszük, hogy a hit hallás­ból van, akkor a jól hallás hitkérdéssé válhat. A recsegő hangszóró, a „cső­hangot” produkáló mikrofon, a torzí­tó erősítő tönkre tudja tenni a leg­nagyszerűbb igehirdetést vagy a legmélyebbről jövő imádságot is. Az a jó erősítő, amely szinte észrevehe­tetlenül segíti (emeli) a megszólaló hangját - legyen az éneklés vagy pró­zai szöveg. Jó, ha nem sok-sok hang­szóró ontja a hangot a templom min­den pontjáról, hanem néhány hangsugárzó elölről, a beszélő irányá­ból. (Kevés zavaróbb helyzet van, mint amikor elöl beszél a lelkész, és hátulról érkezik a hang...). A mikro­font, az erősítő berendezést minden szolgálat előtt ki kell próbálni. Ha pe­dig új felolvasó vagy vendég lelkész szolgál, akkor különösen is fontos az alkalom előtti mikrofonpróba. A technika fontos segítője lehet az istentiszteletnek. De átok, ha bume­rángként viselkedik, és visszaüt. Még jó néhány technikai eszközről szól­nunk kellene - a kérdésre tehát jövő heti számunkban visszatérünk. Hafenscher Károly (ifj.) I * fc I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents