Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-01-19 / 3. szám
12. oldal 2003. JANUÁR 19. Felvétel az Evangélikus Hittudományi Egyetemre a 2003-2004-es tanévre Egyházunk lelkészeinek és hittanárainak képzése az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folyik. Várjuk azok jelentkezését, akik Jézus Krisztusban hisznek, és elhívást éreznek, hogy az evangélikus egyházban szolgáljanak. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a képzés lehetőségei a következők: A) Nappali tagozaton a lelkészi szolgálatra felkészítő egyetemi szintű teológiai tanulmányok A tanulmányi idő hat év. A felvétel melynek alapfeltétele a középiskolai érettségi - alkalmassági, valamint írásbeli és szóbeli vizsga alapján történik. A felvehető hallgatók száma: 25 fő. B) Nappali tagozaton egyetemi szintű hittanárképzés olyan jelentkezők részére, akik valamely más felsőfokú intézmény tanári szakára is felvételt nyernek, ill. ilyen szakot végeznek, s ezt igazolni tudják. A tanulmányi idő öt év. A felvétel alkalmassági, valamint írásbeli és szóbeli felvételi vizsga alapján történik. A felvehető hallgatók száma: 6 fő. C) Az EHE kihelyezett tagozatain (Nyíregyházi Főiskola, Bölcsészettudományi és Művészeti Főiskolai Kar; Nyugat-Magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar; Kaposvári Egyetem, Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar) folyó főiskolai szintű hittanár-, ill. hitoktatóképzéssel kapcsolatban a fenti főiskolai karok, illetve a helyi lelkészi hivatalok adnak a felvételi feltételekre vonatkozó felvilágosítást. Az EHE rektori hivatalában beszerezhető jelentkezési laphoz a következő okmányokat kell mellékelni: 1. születési anyakönyvi kivonat 2. érettségi bizonyítvány (érettségi előtt állóknak a középiskolából hozott pontok kiszámításához az iskola által kitöltött betétlap az alábbi tantárgyak utolsó két lezárt félévi érdemjegyeivel: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv, valamint egy választott tárgy) 3. felsőfokú iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány, ha van 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja, hogy a jelentkező felsőfokú tanulmányokra alkalmas 5. keresztelési bizonyítvány 6. legalább két évvel korábbi konfirmációt igazoló bizonyítvány 7. kézzel írott részletes önéletrajz, mely feltálja a jelentkező családi és szociális körülményeit, kapcsolatát gyülekezetével, valamint a jelentkezés indítékait 8. az elmúlt két évben végzett egyházi szolgálatairól (az illető gyülekezet lelkésze által) kiállított bizonyítvány 9. az esetleges állami (vagy azzal egyenértékű) nyelvvizsga bizonyítványa 10. a jelentkező nevére megcímzett és felbélyegzett normál méretű boríték Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolat „egyházi használatra” megjelöléssel az egyházközségi lelkész által is hitelesíthető. A felvételhez szükséges annak a lelkésznek az ajánlása a jelentkező alkalmasságáról, aki az illetőnek az utóbbi időben lelkipásztora volt. Az ajánlást a lelkész a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az EHE rektorának címezve. A fentiek szerinti mellékletekkel ellátott és az Evangélikus Hittudományi Egyetem Felvételi Bizottságához címzett kérvénynek, valamint a piros posta- utalványon feladott 3 000 Ft felvételi vizsgadíjnak 2003. március 1-ig kell az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rektori Hivatalába beérkeznie (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel.: 469-1050, 3834-537). Az EHE nappali tagozatos hallgatói - amennyiben ez csak lehetséges - lakói a Teológus Otthonnak, ahol szállást és ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók szerény ösztöndíjban részesülhetnek. Az egyetemi szintű képzésre a felvételi vizsgát alkalmassági vizsga előzi meg, amelyre 2003. április 22-én kerül sor. Az alkalmassági vizsga területe: beszéd- és kommunikáció-készség, ének. A felvételi vizsga írásbeli és szóbeli részének időpontja 2003. június 26-27. Az időpont módosítására nincs lehetőség. A felvételi vizsga anyaga: 1. magyar nyelv / 2. az Evangélikus énekeskönyv páratlan számú énekverses rendjében (1,3,5,7,9,11) található énekversek éneklése könyv nélkül / 3. általános bibliaismeret (az iskolai hittankönyvek alapján) / 4. Luther: Kis káté szövegének pontos ismerete / 5. Prőhle Károly: „Az evangélium igazsága” c. és / 6. Sólyom Jenő: „Hazai egyháztörténet” c. könyve / 7. Egyházismeret / 8. Általános műveltség Az említett kiadványok beszerezhetők a lelkészi hivatalokban és a Luther Kiadó könyvesboltjában (1085 Budapest, Üllői út 24. Tel. 317-5478, 486-1228). A felvételi kérelmek elbírálásánál figyelembe vesszük a közép-, ill. felsőfokú állami nyelvvizsgát. Budapest, 2003. január 10. Dr. Szabó Lajos sk. rektor Az alábbi előfizetési szelvényt Ön is kitöltheti, ha eddig a gyülekezeti iratterjesztésben vásárolta meg lapunkat, és 2003-tól inkább előfizetne rá. Ha Ön már előfizetőnk, vagy nem kíván élni az előfizetéssel, kérjük, adja oda a szelvényt rokonának, barátjának, ismerősének, bárkinek, akiről úgy gondolja, hogy érdeklődhet lapunk iránt. Az előfizetési szelvényt - postai borítékban - a következő címre kérjük beküldeni: Evangélikus Élet Kiadóhivatala - 1085 Budapest, Üllői út 24. Előfizetési szelvény “I i | Alulírott megrendelem az Evangélikus Élet című hetilapot __példányban | | a 2003-es évre, I I I | Az előfizetési díjat | I I l o 1 évre, 7020 Ft-ot o félévre, 3510 Ft-ot Q negyedévre, 1755 Ft-ot | I I I a címemre küldött postai befizetési csekken kiegyenlítem. I I I Név:_____________________________________________________________ I I I 1 Cím:-------------------------------------------------------------------------------------------- I I I | Tel:_____________________________________________________________ I I I | Kelt:_________________________________ I I I | aláírás | Evangélikus Élet ........ A tudatlanság ideje lejárt!? \ A fenti kérdés (kijelentés?) nem más, mint egy új keletű tv-müsor címe. Az adás naponta fél órában próbál különböző fogalmakat, eseményeket, történéseket, ismeretlennek tűnő jelenségeket és még sok más kérdést megvilágítani, megmagyarázni, illetve olyan ismereteket nyújtani, melyekkel - a műsor szerint - az emberek nem biztos, hogy rendelkeznek. „Tudják-e ?” - hangzik a kérdés, majd ezt követi rövid magyarázat, szemléltetéssel egybekötve. Vajon mi húzódik meg e magabiztos kijelentés mögött: a tudatlanságnak vége? Ez a műsor majd navigál bennünket a homályban, melynek köszönhetően lassan megvilágosodik az elménk? Tény, hogy az emberiség története során egyre több és több ismeretet szerzett, tudósok, feltalálók csodálatos dolgokkal ajándékoztak meg bennünket, úgy tűnik, hogy a technika fejlődése megállíthatatlan, félelmetes magasságokba emelkedett, ám mindezeknek nemcsak békés, hasznos, hanem tragikus, pusztító hatása is ismeretes. Tényleg lejárt volna a tudatlanság ideje? Nem hiszem. Az űrbejutás titkát kifürkésztük, de isitierjük-e az Istenhez vezető utat? Isten titkát igazán nem fejtette meg egyetlen ember sem. Az emberek közötti kommunikáció előtt nem áll akadály, bárkivel fel tudjuk venni a kapcsolatot, bárhol legyünk is. A komputer, a mobiltelefon legyőzi az időt és a távolságot. De tudunk-e szemtől szembe megállni valaki előtt, le tudunk-e hajolni hozzá őszinte szeretettel, vigasztalni, terheiből átvállalni? Erre csak Jézus volt igazán képes. Roboghatunk meseautón, de látjuk-e, érezzük-e magunk körül az élő természetet? Vezetői tudományunk fitogtatása helyett lassítunk-e azért, hogy egy élőlény életét megóvjuk, s ha baj történt, kiszállunk-e az autóból segíteni? Lehet akár két doktorátusunk is, saját szakmánkban kiemelkedő teljesítményt nyújthatunk, mégis tudatlanok vagyunk. Tudatlanok vagyunk, ha nem tudjuk azt, ami a legfontosabb: Isten létezik, él, Jézus meghalt értünk itt, a földön, majd feltámadott, s visszament az Atyához. Jézus által Isten megbocsátja bűneinket, s elfogad minket életünkben és halálunk után is, ha hiszünk benne. S ha ezt a tényt ismetjük, elfogadjuk, akkor a tudatlanság ideje tényleg lejárt. A részleteket nem ismerjük, „csak” a lényeget, de ez elég. Hiszen Krisztusban „van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol 2,2-3). „A tudás könyve” című könyv azt hirdeti magáról, hogy segítségével rátalálhatunk az útra, mely elvezet a bölcsességhez. Pál apostol viszont azt mondja: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismemi, ahogyan engem is megismert az Isten.” (lKor 13,12) Adja Isten, hogy ha földi létünk véget ér, megláthassuk az Urat színről színre, ahol végre választ kaphatunk kérdéseinkre. Csaba Piroska HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2003. január 20-án, hétfőn 13.30 órakor. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2003. január 19- én, vasárnap de. 10.04 órakor a kecskeméti evangélikus templomból. Igét hirdet: Kis János lelkész. A 100 éves Dobos Károly református lelkész portréját rajzolja meg a Dun Tv Isten kezében című sorozatműsorának január 18-i adása. Kezdési időpont: 12.05. Szerkesztő-riporter: Fabiny Tamás. EVANGÉLIKUS ÉRTELMISÉGI MŰHELY Szeretettel várunk minden érdeklődőt dr. Münnich Iván pszichológus, agresz- sziókutató Valóban agresszív a magyar ember (társadalom)? című előadására, 2003. január 22-én, szerdán 18-20.30- ig. Igehirdetéssel szolgál: Varga Gyöngyi evangélikus lelkész. Helyszín: A Deák Téri Evangélikus Gimnázium díszterme, 1052 Budapest, Sütő utca 1. TELEFONSZÁM-VÁLTOZÁS Az Evangélikus naptárban tévesen jelent meg a szekszárdi gyülekezet telefonszáma. A helyes szám: 06 74/ 311-653. A Deák Téri Evangélikus Gimnázium felvételt hirdet nyolcosztályos és négyosztályos tagozatára a 2003/2004- es tanévre, olyan jelenleg 4., illetve 8. osztályos tanulók számára, akiknek mind a magatartásuk, mind a tanulmányi eredményük jó. Intemátusi elhelyezést tudunk biztosítani. Jelentkezési lapok a budapesti és a Pest megyei evangélikus lelkészi hivatalokban, valamint iskolánkban szerezhetők be. A jelentkezés határideje 2003. február 14. A jelentkezési lapokat kérjük a gimnázium címére küldeni vagy személyesen leadni (1052 Budapest, Sütő u. L). Szeretettel hívunk és várunk minden fiatal érdeklődőt az EKE közösség ifjúsági hétvégéire, amelyeket 2003.1.31 — II. 2., illetve 2003. II. 7-9. között tartunk Piliscsabán, a Béthel Otthonban. A hétvégék témája: „lélek és élek”. Jelentkezni és bővebb információt kérni az EKE Evangéliumi Alapítványnál lehet: 1068 Budapest, Szondi u. 95. Tel./fax: (06 1) 332-7063. E-mail: ekeal@freemail.hu. Az Országos Vérellátó Szolgálat rendkívüli véradást szervez 2003. január 25-én, szombaton 9.00 órától 13.00 óráig a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola aulájában. Cím: Budapest II., Községház u. 10. A Beledi Evangélikus Egyházközség 2003. január 25-én, szombaton este 18 órakor a gyülekezeti házban szeretet- vendégséget rendez, melyen dr. Papp Lajos szívsebész, egyetemi tanár, az orvostudomány doktora tart előadást: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsolt 51,12) címmel. SZÜLETÉS Isten iránti hálával tudatjuk, hogy Rezessy Szabolcsnak és feleségének, Rezessy Anitának első. Szilveszter Örs nevű gyermeke született. „Aki az Urat féli, annak erős oltalma van. ” (Péld 14,26) Az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) és a kelenföldi evangélikus gyülekezet rendezésében 2003. február 3-án, hétfőn du. fél 6-kor a Délkelet-Ázsiából szabadságon itthon tartózkodó Csépe Andrea, a Wycliffe Bibliafordító Társaság misszionáriusa tart beszámolót szolgálatáról és élményeiről a XI. kér., Bocskai út 10. alatti tanácsteremben. Apróhirdetés GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 Őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 HIRDETŐINK-SZERZŐINK -ELŐFIZETŐINK FIGYELMÉBE! Az Evangélikus Élet egy adott számában megjelentetni kívánt kéziratok - újságcikk, hír, közlemény, hirdetés stb. - leadási határideje: a megjelenést megelőző hét csütörtöké (pl. a jan. 26-i dátummal megjelenő számba szánt írás leadási határideje: jan. 16.fi A hétfő délutáni lapzártakor már csak és kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és azok terjedelméről a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. A kéziratokat lehetőség szerint e-mailben kérjük beküldeni az evelet@lutheran.hu címre. (Az impresszumban feltüntetett további e-mail címek - értelemszerűen - a szerkesztőség munkatársaival való személyes kapcsolattartás lehetőségét szolgálják.) A lap előfizetésével kapcsolatos kéréseket (megrendelés/lemondás) a megelőző hónap 16-ig kell írásban benyújtani, ellenkező esetben a változtatásokat a posta csak két hónappal később tudja foganatosítani. (Előfizetéssel kapcsolatos ügyekben kéijük, hogy forduljanak közvetlenül a Kiadó illetékeséhez: Széchenyi Gizellához.) Megértésüket köszönjük: Boda Zsuzsa szerkesztőségi titkár Luther-kabát méret utáni készítését vállalom, egyházi szabómester. Tel.: 351-4942. Eladó Luther: Bibliotec 1-7. kötet (gótbetüs, 1863) Rúd. Kittel: Biblia Hebraica Buchwald: Lutherlesebuch (1905) K. Barth: A protestáns teológia a 19. században (német nyelven) (1946) F. Pieper: Christliche Dogmatik (1946) H. Gunkel: Genesis-fordítás és -magyarázat (német) L. Lémmé: Christliche Ethik (I—II. kötet, 1905) M. Doeme: Er kommt auch noch heute (1961) J. Walter: Die Geschichte des Christentums J. Walter: Die Altertum (1932) és Die Reformation J <1 G. Holtz: Kirchen auf dem Lande (1863) Héber-német gótbetüs imakönyv (1863) Handkonkordanz a görög ÚSZ-hez (1953) Vigília (1974-1977) Érdeklődni lehet: 52/341-715 (Debrecen) TÓTKOMLÓSIAK FIGYELMÉBE! Felhívás temetőkapuk felújítására A Helyi értékeink címmel rendezett fotókiállítások vendégkönyveinek bejegyzései arra a közös élményre utalnak, hogy van mit megőriznünk az elődeinktől ránk maradt épített örökségünkből. A fotókiállítások szellemiségét követve, értékeink számbavétele után gyakorlati lépésekre van szükség, hogy a helyi értéket jelentő, városunk arculatát meghatározó épületeinket valóban meg tudjuk menteni. Ezért kezdeményezem az Ótemető és az Újtemető ősi kapuinak és közvetlen környezetüknek a felújítását. Kérek minden kedves érdeklődőt, jelentkezzen, vagy keressen fel személyesen! Dr. Kancsó János Tótkomlós Fő u. 12. Mobiltelefon: 06-30- 9670-279 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.hu Felelős szerkesztő: T. Pintér Károly karoly.pinter@lutheran.hu Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa.boda@lutheran.hu Tördelőszerkesztő: Rezessy Szabolcs szabolcs.rezessy@lutheran.hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108. Fax: 486-1195 Kiadja a Luther Kiadó kiado@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 . Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter. kendeh@lutheran .hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Balogh Ádám vezérigazgató Internet: www.szikralapnyomda.hu E-mail: szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu Előfizethető közvetlenül a Kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyedévre 1755 Ft • félévre 3510 Ft. egy évre 7020 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 22800 Ft (95 EUR) egyéb külföldre: 28300 Ft (119 EUR) Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.------------------------------------------+ ■V ij