Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-13 / 28. szám
8. oldal 2003. JÚLIUS 13. Nyíregyházán „Jövel, Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket bőven” - csengi-bongja messze hangzóan a nyíregyházi Nagytemplom harangjátéka. Minden órában hallható lutheri énekünk első két sora, de ma, 2003. július 5-én délelőtt 11 órakor ennek különös jelentősége van. Igen, jöjj, drága Szentlélek, és töltsd be - ebben az órában elsősorban- annak a szívét, akit most Luther-kabátos lelkészek sora kísér avatási istentiszteletére, de add áldásodat ezen az alkalmon minden szolgálattevőre és az egész ünnepi gyülekezetre! Míg helyére ér a menet - meghatottságtól elszorult torokkal - azon merengek, mikor és hogyan kezdődik egy lelkész, jelen esetben Horváth- Hfgyi Olivér kiválasztása erre az életpályára? Talán az imádkozó nagyszülők hitének gyümölcse ez, vagy ajándék két egykori fiatalnak, Hoiváth Csabának és Kis Editnek, akik közel három évtizede csak akkor kötötték össze életüket, amikor kü- lön-külön meggyőződtek arról, hogy az Úr szentsé- ges akarata az egybekelésük? Talán az volt döntő hatással Olivér életére, hogy ezek a szülők mind a hat gyermeküket - köztük őt, a sorban másodikat is- szeretettel és örömmel várták, már világra jötte előtt imádságban hordozták? A családi légkör befolyásolta választását, ahol az Úr Jézus életük természetes része ma is? Úgy hiszem, mindez közrejátszhatott, mégis Isten kiválasztó kegyelme az elsődleges: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek... ” (Jer 1,5) Olivér külső befolyásolás nélkül, már kisfiú korától vágyott a lelkészi szolgálatra, s elhatározása kamaszkorában sem ingott meg, hanem egyre erősödött. Most, teológiai tanulmányai és gyakorlati éve végeztével elérkezett a pillanat, amikor itt áll a Horváth-Hegyi Olivér Fotó: Benkóczy Péter Golgotán értünk szenvedő Megváltó oltárképe előtt, D. Szebik Imrével, az Északi Egyházkerület püspökével szemben, várva az igehirdetésre, áldásra, felavatásra. A meghívóra választott ige - „Keressétek először az O országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek’’ (Mt 6,33) - alapján tolmácsolja Szebik püspök Isten üzenetét. Szól arról, hogy a lelkészi szolgálat valójában Isten országának keresése, gyönyörűséges és gyötrelmes feladat. Gyönyörűséges, mert Istent - aki mindenki Ura - képviselheti a világban; és gyötrelmes, mert sokszor meg nem értés, közöny vagy gúny kíséri szolgálatát. Lelki értékeket keresni akkor, amikor a világban a materiális értékek az elsők, megelégedettnek lenni („Nagy nyereség az istenfélelem megelégedettséggel”), amikor általános az elégedetlenség, szeretetet hirdetni, békességet munkálni ott, ahol gyűlölet van: így épül Isten országa bennünk és körülöttünk. Aki az Isten országát keresi, annak jutalomként megadatik a mindennapi kenyér, a házastárs és mindaz, amire földi életében szüksége van. Az ünnepi istentisztelet kedves színfoltja a bibliaórás gyerekek és az ifjúsági kör tagjainak közös éneke: „Tégy engem békeköveteddé...” Olivér a kicsinyek egyik vezetője, az ifjaknak meghatározó, kezdeményező alakja volt gimnazista kora óta. Az énekkar pedig szolgálatával hűséges tagját köszönti, aki éveken át részt vett az Istent dicsőítő éneklésben. A szertartás után a szeretetteljes, személyes köszöntésekre a gyülekezeti teremben került sor. Ezek között az egyik legmeghatóbb momentum az, amikor öt testvére gyönyörű, többszólamú énekkel üdvözli - most már hivatalosan is lelkésszé avatott - testvérét. A mindezeket követő agapén, úgy hiszem, vendégeink is megérezték annak a szeretetnek, örömnek és összefogásnak a légkörét, amellyel a gyülekezeti tagok e jeles eseményt megszervezték. Mit mondhatunk még ez után az ünnepi szép nap után? Boldogok vagyunk, hogy egyházközségünk, mint már annyiszor 250 éves története során, újra fiatal lelkészt adhatott a hazai evangélikusságnak. Isten gazdag áldása legyen veled, Olivér, első szolgálati helyeden, a budavári gyülekezetben segédlelkészként és a püspök úr személyi titkáraként. Kívánjuk, hogy lelkészi esküdet: „...evangélikus lelkészi hivatásomnak teljes erőmmel és minden igyekezetemmel megfelelni igyekszem..., a reám bízottakat híven pász- torolom..mindvégig megtarthasd. Ezen a gyönyörűséges és gyötrelmes úton, amelyen ma elindulsz, gyülekezeted szeretete és imái fognak kísérni. „ Demcsákné Balczó Ildikó Evangélikus Élet Budapest-Deák téren Deák László és Molnár Iván Fotó: Bottá Dénes Állványok, por, nejlonnal letakart papi pad - egy építkezés velejárói. Ez a látvány fogadja az érkezőt, ha belép a Deák téri evangélikus templomba. „Stílusosan" építkezésről szólt az ige is július 6-án Deák László és Molnár Iván végzett teológushallgatók avatásán, amikor a hittudományi egyetem képviseletében id. dr. Fabiny Tibor nyugalmazott professzor, a gyülekezet részéről pedig ijj. Cselovszky Ferenc igazgató lelkész állt meg az oltár előtt. A Déli Evangélikus Egyházkerület nyugalomba vonult püspöke, D. dr. Harmati Béla lPt 2,5-6 alapján tartott igehirdetésében egyebek mellett arról beszélt, hogy az elmúlt másfél évtizedben - a lehetőségeket kihasználva - sok helyen volt építkezés és tatarozás egyházunkban, és minden bizonnyal az új lelkészeknek is kell majd javítaniuk és újítaniuk a gyülekezeteikben. Az apostol levele azonban egy másik „renoválásról” szól. A spirituális, lelki-szellemi valóságról, ami a kezdő, fiatal lelkészek számára elsőrendű feladattá kell, hogy váljék. „Igaz, hogy a romos parókia vagy gyülekezeti ház miatt megszólhatják a lelkipásztort, mégis az legyen a fontosabb, hogy a lelki ház, a szent papság építésén munkálkodjanak” - hangsúlyozta a püspök. Majd így folytatta: „Már adott a szegletkő is, Jézus Krisztus. Az állandó megújulásra szoruló egyháznak, az épülésre vágyó, kérdező, fiatalabb és idősebb gyülekezeti tagoknak, valamint Deák Lászlónak és Molnár Ivánnak is erre a fundamentumra kell építenie.” Hogy milyen is a most felavatottak „életalapja”, gyülekezeti háttere, arra hallhattunk utalásokat magában a prédikációban is. Megtudhattuk például, hogy nem véletlenül esett a választás a Deák téri gyülekezetre (Deák László ugyanis ezer szállal kötődik ehhez a közösséghez), illetve hogy Molnár Iván a romániai Nagylakról érkezett Magyarországra. Az avatás utáni fogadáson beszélgetve az is kiderült, hogy Deák László édesapja a Deák téri egyház- község presbitere, ő maga pedig 1980-tól kezdve jár ebbe a gyülekezetbe. Három évig - levelező képzés keretében - hittanámak tanult, ezután döntött a papi hivatás mellett, és kezdte el az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkész szakát. 2000-2002 között gyülekezeti munkatársként szolgált Kaposvárott. Három évvel ezelőtt megházasodott. Molnár Iván Nagyváradon született. Nagyapja a nagylaki evangélikus gyülekezet lelkésze volt. Első diplomája szerint kémia-fizika szakos tanár. Reméli, hogy a későbbiekben pedagógusi végzettségét is kamatoztathatja majd. Két évet végzett a kolozsvári protestáns teológián, ezután érkezett a budapesti hittudományi egyetemre, vendéghallgatóként. Végül itt fejezte be tanulmányait. Az úrvacsorás istentisztelet végeztével - miután az ifjú lelkészek először osztották ki az oltárhoz járulóknak Krisztus testét és vérét - Harmati püspök azt is elmondta az egybegyűlteknek, hogy Deák László Hódmezővásárhelyen, Molnár Iván pedig Dunafoldvárott kezdi meg szolgálatát. Gazdag Zsuzsanna Bakonycsernyén A bakonycsernvei templom harangjai július 5-én délután rendhagyó istentiszteletre hívogatták az ünneplő gyülekezet tagjait. Azok, akik - szó szerint - felmentek a hegyre épült templomba, útközben arról beszélgettek, milyen lélekemelő eseményre készülnek, hiszen nem minden gyülekezetnek adatik meg, hogy lelkészt „ajándékozhat” egyházunknak. Ezúttal egy házaspár, Szabó Ferenc és felesége, Szabóné Nyitrai Márta álltak az oltár előtt. A felnevelő gyülekezetek, a beledi és a helyben élő evangélikusokon kivül a rokonok, barátok, lelkésztársak és az elmúlt egy esztendőben - a hatodéves képzés keretében - otthont adó gyülekezetek tagjai is elkísérték az avatandó lelkészeket Bakonycser- nyére. Az avatási liturgiában Szarka Éva helyi lelkész, valamint a teológia részéről Jutta Hausmann professzor asszony segédkezett. A záró úrvacsorái szolgálatban pedig Béres László beledi lelkész vett részt. Ittzés János püspök Ézs 40,1-2 alapján Isten vigasztalásának hirdetéséről prédikált. Napi parancsként helyezte ezt az ifjú szolgatársak szívére. Ézsaiás korában is azt mondta a világpolitika, hogy nincs reménység, miközben a próféta mégis ennek ellenkezőjéről tett bizonyságot. A politika ma is hasonlóan gondolkodik, miközben mindenki aggódik. Jézus tanítványai viszont tudják, hogy ki irányítja a világot. Ezért sohasem a mi erőnkből kell vigasztalnunk. „A világ Gazdája nektek is megígérte, hogy veletek marad a világ végezetéig” - hangsúlyozta a püspök. Az úrvacsorás lelkészavatási istentisztelet után köszöntésekre került sor, amelyekből megtudhattuk, hogy Nyitrai Márta személyében a beledi gyülekezet már a tizedik (!) lelkészt adta egyházunknak. Szabó Ferenc a bakonycser- nyei gyülekezetben nőtt fel. Az általános iskolát Budapesten, a szlovák-magyar két tannyelvű iskolában végezte, majd az újrainduló Fasori Evangélikus Gimnázium első végzős évfolyamán érettségizett. Műszaki főiskolai tanulmányait megszakítva jelentkezett az evangélikus teológiára. Közben egy évet a bécsi egyetemen töltött ösztöndíjasként. Jelenleg hebraisztikai egyetemi tanulmányokat folytat, illetve a következő tanévtől az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktori képzésében vesz részt. A hatodévet a pilisi gyülekezetben töltötte. Egy évvel ezelőtt vette feleségül Nyitrai Mártát, aki a beledi gyülekezetből származik. A soproni líceumban érettségizett, onnan felvételizett a teológiára. A hatodév alatt az irsai gyülekezetben szolgált. Lapzártánkig nem ismert, hogy Márta mely egyházközségben kezdi meg augusztus közepétől lelkészi szolgálatát. M. Gy. b Vanyarcon Mosolygós, vidám arcok tekintettek reánk, amikor mi, Kollár Zsolt avatásán megjelent lelkészek július 6-án délután 3-kor bevonultunk a zsúfolásig megtelt vanyarci evangélikus templomba: 16 kolléga az egyházmegye és az ország különböző gyülekezeteiből (egy közülünk a katolikus egyház „színeiben”), a három szolgálat- tevő - Szebik Imre püspök, Reuss András teológiai professzor, Szabó András esperes, a gyülekezet lelkésze - és természetesen maga az „ünnepelt”. Először Szabó András térdelt az oltár elé, és az énekeskönyvünk 22. száma alatt található 71. zsoltárt énekelte felváltva a lelkész és gyülekezet. Szebik Imre püspök a lelkészavatás meghívóján szereplő 103. zsoltár első két verse alapján szólt a lelkészjelölthöz, illetve az ünneplő gyülekezethez. Aki esetleg eddig nem ismerte Kollár Zsoltot közelebbről, a püspöki igehirdetés személyes vonatkozásainak köszönhetően sok mindent megtudhatott róla. Zsolt édesapja Vanyarc polgármestere, aki a „törvény pallosát” tartja kezében - fogalmazott a püspök, a fiú kezében pedig a Szentírásra mutatott rá. A kettő összetartozik, hogy rend és béke legyen ott, ahol élünk. Az idézett zsoltár vallomás, hitvallás a zsoltáros szíve mélyéről fakad fel, s minden bizonynyal a lelkészjelölt is ebben találta meg saját hitvallását. A két igevers ugyanakkor önbiztatás is, amelyben a zsoltár írója - talán egy nehéz élethelyzetben, amikor mástól nem várhat segítséget - önmagát emlékezteti az életében hűségesen mellette álló Isten szeretetére. A lelkészi pálya sajátossága, hogy bizony megtörténhet velünk: egy gyülekezet lelki életének terheit hordozva nem kapunk másoktól bátorítást, ezért a 103. zsoltár a lelkész gyakran mondott imádsága lehet. Isten hűséges szeretetét Zsolt is megtapasztalhatta már eddigi életének számos pontján. A szülői háttér, a vanyarci hittanórák és a konfirmáció gyermekkorában, a Fasori Evangélikus Gimnázium, a teológia, a nyáregyházi gyülekezetben végzett 20 hónapos gyülekezeti munkatársi szolgálat és végül, de nem utolsósorban a mai ünnep mind-mind egy Isten által vezetett és kisért út fontosabb állomásai. Szebik püspök prédikációjában a lelkészi szolgálat három alappillérét vázolta fel: az első, a legfontosabb, ami nélkül ebbe a munkába bele sem lehet kezdeni, a Krisztus szeretete által való személyes érintettség; a második a teológia művelése; a harmadik pedig a reánk bízottak forró, hűséges szeretete. Az Kollár Zsolt Fotó: Szakács Tamás igehirdetés után a helyi gyülekezet énekkara „vette át a szót”, esperesünk feleségének vezényletével. A lelkészavatás szertartásának számos felemelő pillanata van. Átélhettük ezt most is, amikor például Zsolt a gyülekezet felé fordulva elmondta az Apostoli hitvallást, az oltár elé térdelve pedig a lelkészi fogadalmat, amikor mosolygó arccal, szemükbe nézve fogadta a sorban egymás után hozzá lépő kollégák áldásait, amikor körbevéve őt áldásra emelt kézzel elénekeltük a Confirmát. Az úrvacsoraosztásban már a frissen avatott is részt vett. Az ünnep a vanyarciak szép, új gyülekezeti házában, gazdagon terített asztalok mellett folytatódott tovább, ahol szót kért a püspök, és felolvasta a lelkészi oklevél veretes szövegét, majd Reuss András a hittudományi egyetem nevében kívánt áldást. Szabó András megköszönte Zsoltnak, hogy teológusévei alatt segítőként számíthatott rá, és örömét fejezte ki afelett, hogy Zsolt egyházmegyénkben maradva, Kétbodony- ban végzi majd szolgálatát. Táborszki László vanyarci születésű nyugalmazott esperestől megtudhattuk, hogy legutóbb 54 évvel ezelőtt, az ö lelkészavatása alkalmával volt a maihoz hasonló ünnep ebben a gyülekezetben, ugyanakkor annak a reménységének adott hangot, hogy a következő vanyarci lelkészavatásig nem kell újabb 54 évnek eltelnie. Végül Koczor Tamás, a délpesti egyházmegye esperese, Zsolt korábbi „főnöke” zárta a köszöntők sorát. A mozgalmas délután egy nyugodtabb pillanatában arra a kérdésre, hogy hit dolgában mi volt élete során számára különösen is meghatározó, Zsolt azt válaszolta: itt, Vanyarcon, annak idején a konfirmáció. Jó hallani, hogy ilyen is van. Hogy az egyházból nem csak „ki-”, hanem abba „belekon- firmálkodni” is lehet. Kívánjuk Zsoltnak, hogy szolgálata által sokakkal megtörténjék az, ami vele megtörténhetett. , - néz Szabóné Nyitrai Márta és Szabó Ferenc Fotó: Menyes Gyula i
