Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-06-22 / 25. szám
Evangélikus Élet 2003. JÚNIUS 22. 3. oldal Készülünk a IV. országos evangélikus találkozóra Székesfehérvár, június 27-28. MINDENKIT VÁRUNK! Utolsó hívás. Bizonyára sokak számára ismerős ez a kifejezés. Amikor a repülőtéren a gép indulására várakozunk, gyakran halljuk, hogy a korábban felszálló léghajók utasait hívják, azokat, akik szinte az utolsó percig nem érkeztek meg. A repülőtársaság jelzése ez arról, hogy a nevükön szólítottakat számon tartják, és várják a gép fedélzetére. Ez a néhány sor is ilyen utolsó hivo- gatás országos találkozónkra, Székesfehérvárra. Lehet, hogy még többen nem döntötték el: induljanak, vagy otthon maradjanak. Szeretném őket biztatni: jöjjenek, nem bánják meg. Miért? Impozáns a megyeszékhely, az első királyi város. Akár a találkozó előtti vagy azt követő napon érdemes néhány órát a város nevezetességeinek megtekintésére szentelni. Székesfehérvár kellemes hangulatú város, régi templomokkal, műemlék épületekkel, sétálóutcákkal. Szép az evangélikus templom, illetve a mögötte található gyülekezeti ház a parókiával. Egyházunk egyik legmodernebb, jól felszerelt, ízléses épületegyüttese. Érdemes példát venni róla. Tudom, hogy egy országos találkozó vonzását nem az épületek, nem is a rendező város hangulata jelenti. Nagyon sokat számít, kikkel találkozhatunk. Az emberek, hívő vagy a hit útját kereső testvérek, akikkel együtt imádkozhatunk, beszélgethetünk. Régi és új arcok. Régiek, akikhez számtalan emlék köt bennünket, s újak, akik látásukkal, véleményükkel segíthetnek megfogalmazni a választ kérdéseinkre. Énekkarok Istent dicsérő szolgálata, zenészek vidámságot hozó muzsikája, a közös éneklés szépsége olyan élménycsokor, amely sokáig elkísérhet bennünket. Azt reméljük, hogy hazánk minden tájáról, talán minden gyülekezetből érkeznek testvérek, akik egész egyházunkat mutatják be így a televízió képernyője előtt ülő nézőknek. Ily módon a kívülállók és az otthon maradó híveink is benyomást szerezhetnek evangélikus egyházunk életéről és munkájáról. És még nem is szóltunk a fő témáról: Gyógyulást a világnak! Ez a három szó a mottó kijelölése óta különösen aktuálissá vált. Háború söpört végig Irakon, harcok dúlnak a Szentföldön. Ragályos betegség terjed Kínában és az ázsiai országokban. Magas a halálos áldozatok száma. És még nem is szóltunk a lelki betegek millióiról. A kétségbeesettekről, a kiábrándultakról, a szenvedélybetegek milliárdjairól. Vajon mi nem vagyunk betegek? Vajon mi nem szorulunk gyógyulásra? Hiszem, hogy Isten mindnyájunkat meg akar gyógyítani. Jézus ezért született, halt meg és támadott fel. Hiszem, hogy Jézus szava gyógyító szó. A bűnbocsánatba rejtett újrakezdés lehetőségével és az igehirdetés emberi szavakba öntött vigasztalásával. Az eucharisztia pedig egy közösségbe, kommunióba hív, hogy Isten mindeneket átölelő szereteté- ből senki ne maradjon ki. Utolsó hívás. Mondják a nevünket. Várnak minket. Most nem a repülőgép kényelmetlen ülésébe, hanem Székesfehérvárra, hogy együtt gyönyörködjünk a város szépségeiben, hogy együtt örüljünk a találkozásnak, hogy együtt gyógyuljunk különféle nyavalyáinkból, egyoldalú nézeteinkből, hogy együtt gyógyuljunk Jézus Krisztus, az áldott orvos közelében, hogy aztán mi is gyógyíthassunk. D. Szebik Imre A találkozó tervezett programja PENTEK 18.00 Fúvószene 18.30 Megnyitó D. Szebik Imre elnök-püspök (zászlóatadás, köszöntések) Warvasovszky Tihamér - Székesfehérvár polgármestere Bencze András - esperes, székesfehérvári lelkész 19.00 Gyógyító betűk - gyógyító kezek Fórum egyházunk sajtó- és egészségügyi munkájáról: dr. Cserháti Péter - orvos dr. Frenkl Róbert - országos felügyelőKendeh K. Péter - a Luther Kiadó igazgatója T. Pintér Károly - az Evangélikus Élet főszerkesztője Moderátor: Hafenscher Károly országos irodaigazgató Zenei betétek: Johann Gyula füvósegyüttese, Izsóp együttes (Pilis), az oroszlányi gyülekezet énekkara 21.00 Esti áhítat: Ferenczy Andrea - nagyvelegi lelkész 21.30 Indulás a szállásokra SZOMBAT 8.30 A lajoskomáromi fúvósok „ébresztője” 9.00 Reggeli áhítat: Ittzés János püspök 9.45 Referátumok a fő témához Gyógyulást az egyháznak - iíj. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár ; Gyógyulást a társadalomnak - Prőhle Gergely, hazánk svájci nagykövete Gyógyulást a teremtett világnak - Mekota Ervin ökológiai szakember, a MEE Építési Osztályának vezetője 10.45 Szünet 11.15 Hét szó az emberért - a pestszentlőrinci Új teremtés ifjúsági együttes műsora Győri Gábor vezetésével 12.00 Bevezetés a csoportmunkához: Kovácsné Tóth Márta lelkész 12.30 Ebédszünet 15.00 Gryllus Dániel-koncert az evangélikus templomban 15.00 Csoportmunka az iskolában Témák: 1. Isten gyógyító ajándéka - a megigazulás (Szabó Lajos, az EHE rektora) 2. Isten gyógyító ajándéka - a közösség (Bácskai Károly lelkész) 3. A szétszakadások gyógyítása az egyházban (Hafenscher Károly, az Országos Iroda igazgatója) 4. Az egyház missziója egy többvallású világban (Mesterházy Balázs és Andrea missziói munkások) 5. A kirekesztő falak eltávolítása (Szász Gizella, a MEVISZ munkatársa) 6. Az egyház gyógyító szolgálata (Cserháti Péter orvos) 7. Igazságosság és gyógyulás a családokban (Bencze András és Tímea) 8. Az erőszak megállítása (Bartha István lelkész) 9. A gazdasági globalizáció kérdései (Kovácsné Tóth Márta lelkész) 10. A teremtett világ gyógyulása (Mekota Ervin ökológiai szakember) 11. Nők az élétért (B. Pintér Márta lelkész) 12. Kultúra, szubkultúra és hit (Lénárt Viktor, az egyetemi gyülekezet lelkésze) 16.30 Az alberti ifjúsági énekkar koncertje 17.00 Gyógyulás a hétköznapokban Abaffy Zoltán gépészmérnök - Debrecen Hallgatóné Hajnal Judit iskolaigazgató - Győr dr. Iványi Béla orvos - Szeged Müller Mónika tanár - Pécs dr. Simor Ferenc állatorvos - Siklós Moderátor: dr. Szabóné Mátrai Marianna, a Gyakorlati Intézet vezetője 18.00 Úrvacsorái istentisztelet - igehirdető: a Déli Egyházkerület megválasztott püspöke 19.30 Zárszó / úti áldás - Bencze András esperes Nekrózis A nekrózis szó elhalást jelent, az emberi test élő szöveteinek súlyos károsodását. Ezt a kifejezést alkalmazta az Evangélikus Hittudományi Egyetem - úgy vélem, nemcsak az én számomra felejthetetlen - évzáró ünnepi ülését megelőző istentiszteleten az igehirdető. Cserháti Sándor professzor Pál apostol drámai szavait értelmezte: „... életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, ■ hogy a Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek. ”(2Kor 4,11-12) Döbbenetes hasonlat. A mások életéért égő emberek mintegy „nekrotizálódnak” a szolgálatban. Kettős minőségben szólt az igehirdető (képünkön): úgy, mint az egyetem tanára, és úgy is, mint az ötven éve végzett, most aranydiplomában részesülő évfolyam egyik reprezentánsa. Élő egyháztörténelem tanúi voltunk az ünnepi ülésen. Az 1933-ban, ’38-ban, ’43-ban és ’53-ban diplomájukat elnyert lelkészeket köszönthettünk. Még sok tekintetben adósok vagyunk a két diktatúra egyházat érintő eseményeinek hiteles feltárásával, de ez az alkalom a legfontosabbról üzent. Arról, hogy az Úristen a vészterhes korszakokban is gondoskodott az egyházi élet folyamatosságáról, és küldött munkásokat az aratásba. Elfogult vagyok, hiszen az ötven éve végzett, bátran az ébredés évfolyamának nevezhető közösségben szinte kivétel nélkül egykori barátaimat, testvéreimet, kon- ferenciázó társaimat köszönthettem. 1949-ben már ránehezedett a diktatúra árnyéka az országra, meglehetősen kilátástalannak tűnt a lelkészi pálya, és mégis - minden idők egyik legnagyobb évfolyamaként - harminckilencen kezdték meg tanulmányaikat Sopronban. Huszonhármán végeztek időben, közülük most tizenhatan vették át az aranydiplomát. Teológiai tanárok, esperesek, nagy és kis gyülekezetek hűséges szolgálói fogadták meghatottan a szívből jövő ünneplést. Öt évvel ezelőtt arról írtam, milyen élményt jelentett számomra egymás mellett látni Prőhle Károlyt és Scholz Lászlót - akkor vas-, most rubintdiplomát kaptak -, egyházunk kimagasló értékeit, akiknek eltérő sors jutott, de Isten iránti hálával, megbékélt szívvel egyengetik az új nemzedékek útját. Egyházunk szellemi központja a hittudományi egyetem. Nem hangsúlyozható eléggé, milyen öröm és,elismerésre méltó teljesítmény, hogy viszonylag rövid idő alatt felzárkóztak a hazai felsőoktatáshoz, és egyenrangú résztvevői a rendszernek. Színvonalas a Doktori és Habilitációs Bizottság tevékenysége is. Természetesen az évzáró ünnepség elsősorban mindig a diplomájukat megszerzőkről, a lelkészekről, teológusokról, hitoktatókról szól. Ez a legnagyobb öröm, hogy ma is, annyi kétely és ellengőz ellenére vannak tehetséges fiatalok, akik Isten ügyének szolgálatát tekintik élethivatásuknak. Szükség van rájuk elsősorban a gyülekezetekben, de az örvendetesen fejlődő intézményrendszerben is. Nem nehezteltek a fiatalok, hogy ezúttal elsősorban mégis a jubilánsok jelenléte, ünneplése szabta meg a hangulatot. Hiszen a jelenlévők többsége ismerte a személyiségeket, tájékozott volt Pósfay György és Gémes István külhonban végzett szolgálatáról éppúgy, mint Böröcz Sándor vagy Csepregi Béla életművéről. Történelmi és teológiai pluralizmusról üzentek az életutak, sokféle különbözőségükben is sajátos egységet tükrözve. És ez volt talán a legfontosabb, ami kimondatlanul is magával ragadta a megjelenteket. A szabadság természetessége, az igazság tisztelete és evidenciája - mindaz, amiben a korábbi évtizedekben súlyos hiányt szenvedtünk, megalkuvásokra, hamisságok elviselésére kényszerültünk. Ezért is voltak oly nehezek az elmúlt évek. Nehezen ment át a közgondolkodásba, hogy valódi a változás, valóban visszanyerte az egyház népe is a szabadságát, csak rajtunk múlik, hogyan alakul a sorsunk, már ami az emberi megközelítést és lehetőségeket illeti. Bizonyára nagy hatással volt a fiatalokra, hogy azok a hetven, nyolcvan, kilencven év feletti lelkészek, akik a magyar történelem egyik legnehezebb időszakában éltek és szolgáltak, milyen felszabadult örömmel, minden keserűség nélkül voltak együtt, adtak hálát Istenünknek. Üzenetet hordozott az egyetemi évzáró az egész egyház számára is. Anélkül, hogy mindent rendben lévőnek nyilváníthatnánk, arról üzent az alkalom, hogy nincsen ok szomorúságra, gyanakvásra, keserűségre, hiszen nyitott, átlátható az egyház élete, ahol sokféle kegyességnek, aktivitásnak, tisztességes törekvésnek van helye. Nincs egy kötelező irányzat, mindent maga alá gyűrő központi akarat. Egészséges sokszínűség, az élő hagyományok ápolása, az új kihívásoknak való megfelelés jellemző. Olykor nem restelltem a könnyeimet az ünnepségen, és jelképessé vált számomra, hogy Harmati Béla és Ittzés János püspökök között ülhettem. Harmati Bélát, aki eddigi gazdag pályafutása során professzora is volt a hittudományi egyetemnek, külön szeretettel is köszöntötték, hiszen - nyugállományba vonulása miatt - az elmúlt tanévben utoljára volt az intézményt felügyelő püspök. A rendszerváltozás nehéz éveiben kormányozta az egyház hajóját. Ittzés János jelenléte pedig ismét a csodálatos kontinuitásról, Isten gondoskodó szeretetéről üzent. O ugyanis mindig talál olyan szolgálókat, akik vállalják a nekrózist, hogy másoknak élete legyen. Frenkl Róbert Vas oklevelesek: dr. Pusztai László, Böröcz Sándor és Giczi Kálmán Bottá Dénes felvételei j
