Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-06-15 / 24. szám
Fotó: Heintz Sándor 10 . oldal 2003. JÚNIUS 15. Evangélikus Élet Erdélyi hét Mosonmagyaróváron Egy hét leforgása alatt három olyan esemény is történt a mosonmagyaróvári gyülekezetben. amely Erdélyhez köthető. Aláíratott egy testvér-gyülekezeti dokumentum, Székelyföldről érkezett kórus adott hangversenyt az evangélikus templomban, a templom mellett pedig - az evangélikus gyülekezet tulajdonában lévő területen - felállíttatott egy, a trianoni békediktátumra emlékeztető kereszt. A mosonmagyaróvári gyülekezet vezetőségének már régebb óta dédelgetett terve volt, hogy testvér-gyülekezeti kapcsolatot építsen ki egy erdélyi egyház- községgel. A terv megvalósítása akkor vált lehetővé, amikor tavaly Kiss Miklós lelkész családjával Brassóban töltötte szabadságát. Ott hallottak arról, hogy egyetlen erdélyi evangélikus gyülekezet van, amelynek még nincs magyarországi testvérkapcsolata, ez pedig a Hétfalu egyik gyülekezete: Csernátfalu. Az említett egyházközség nyitott szívvel fogadta a megkeresést, és örömmel mondott igent a testvérkapcsolat kialakítására. Három héttel ezelőtt utaztak ki a mosonmagyaróváriak Csemátfaluba, hogy ott aláírják a testvér-gyülekezeti dokumentumot. Ennek a látogatásnak a viszonzására pedig az elmúlt vasárnap került sor. A Török László lelkész, Gödri-Oláh János felügyelő és Székely Sándor gondnok alkotta erdélyi delegáció tagjai a vasárnapi istentisztelet után rendezett díszközgyűlésen írták alá azt a hivatalos dokumentumot, amely a két gyülekezet között létesült baráti kapcsolatot hivatalos testvér-gyülekezeti rangra emelte. Még Mosonmagyaróváron tartózkodtak a csemátfalusiak, amikor újabb erdélyi vendégeket köszönthettek a Lajta- parti város evangélikusai. A Berlinben rendezett ökumenikus egyházi napokról tartott hazafelé a székelyföldi Bodok község református gyülekezetének énekkara Dénes Csaba református lelkész és karnagy vezetésével. Előzetes megbeszélés alapján álltak meg Mosonmagyaróváron, hogy hangversenyt adjanak az eseményre teljesen megtelt evangélikus templomban. A színvonalas műsor után még a szeretetvendégségen is részt vettek a bodokiak, akik autóbuszukkal ezt követően már hazafelé vették az irányt. A mosonmagyaróvári gyülekezetei érintő harmadik esemény egy számunkra tragikus történelmi eseményre emlékezett. 1920. június 4-én Trianonban írták alá azt a gyászos emlékű dokumentumot, amely a történelmi Magyarország felosztásáról rendelkezett. Az Országos Trianon Társaság felhívásához csatlakozva Mosonmagyaróváron is elhatározták, hogy az évfordulóra emlékkeresztet emelnek. A város önkormányzata azonban a „szomszédok érzékenységére” hivatkozva megtiltotta, hogy közterületen állítsák fel a keresztet, ezért a szervezők megkeresték az evangélikus gyülekezetét, hogy a templom melletti területen engedélyezzék az emlékhely kialakítását. A presbitérium ehhez hozzájárult, nem utolsósorban azért, mert az evangélikus templom mellett korábban is állt egy Trianonra emlékeztető kereszt, amit azonban a háború után elbontottak. Június 4-én, szerdán, a trianoni békediktátum aláírásának 83. évfordulóján avatták fel a közadakozásból elkészített emlékkeresztet. Az avatási ünnepségen több száz ember előtt Kiss Dénes költő, az Országos Trianon Társaság elnöke mondott emlékező beszédet. Ezt követően a keresztet a város valamennyi történelmi egyházának lelkésze megáldotta, megszentelte, Paukovits László szervező pedig átadta az emlékhelyet a város lakosságának. K. M. Török László és Kiss Miklós lelkészek kézfogással, majd a dokumentum aláírásával emelték hivatalos rangra Csernátfalu és Mosonmagyaróvár testvér-gyülekezeti kapcsolatát. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2003. június 15. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. II. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Takácsné Kovácsházi Zelma; du. 4. Donáth László; Óbuda. III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Bajuszné Orodán Krisztina; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vili., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Zászkaliczky Pál; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Zászkaliczky Pál; X., Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Buday Barnabás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Buday Barnabás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII. Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., tanévzáró) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (tanévzáró) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. , Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba. XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII.. Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII. , Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú: XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: fehér. Az ünnep lekciója: Jn 3,1-15; az igehirdetés alapigéje: Ef 1,3-14. HETI ÉNEKEK: 41, 250. Összeállította: tszm In memóriám Molnár Rudolf (1915-2003) Molnár Rudolf 1915. augusztus 14-én született Budapesten. Budapesten járt iskolába, ott is érettségizett 1933-ban. Teológiai tanulmányait Sopronban végezte, majd 1938-ban avatták lelkésszé. Ezt követően először a Budapest-Deák téri evangélikus templomban szolgált. 1941-ben ösztöndíjjal Finnországba utazott. Mivel Finnország ekkor rengeteget szenvedett a háború miatt, szeretett volna valamilyen módon a finn nép segítségére sietni. A finn rádióban helyezték el, és tevékenységéért a háború végén ki is tüntették. Ebben az országban találta meg társát is. 1942-ben kötött házasságot Helkiö Elmivel, aki ugyancsak teológus volt. 1944-ben finn feleségével és 8 hónapos kisfiúkkal Budapestre utaztak. 1947-ben doktorált, és nem sokkal ez után a monori evangélikus gyülekezet lelkipásztora lett, ahol 1957-ig szolgált. 1957-ben elfogadta a turkui egyetem magyar nyelvi lektorátusának meghívását. Ekkor feleségével, három gyermekével és özvegyen maradt édesanyjával Finnországba költözött. 1965-74 között a tamperei egyetemen is tanított magyar nyelvet. Legfontosabb feladatának mégis a lelkipásztori hivatást tekintette. A turkui dómtemplom segédlelkésze lett, majd a turkui egyházak kórház- lelkészi teendőivel bízták meg. 1964- ben megválasztották a maskui gyülekezet lelkipásztorává, ahonnan 1978-ban ment nyugdíjba. 1997-ben még elutazhatott Magyarországra, hogy személyesen átvegye a soproni egyetem diplomáját, melyet doktorálása 50 éves jubileuma alkalmából kapott. Ez év május 14-én, 87 éves korában küzdelmes élete véget ért. Finn özvegye, Molnár Elmi és három gyermeke családjaikkal együtt fájó sóvárgással emlékeznek a szeretett hitvesre és édesapára. Molnár Rudolf egész életében arra törekedett, hogy mind szóban, mint írásban Isten igéjét hirdesse - magyar és finn nyelven egyaránt, de szívügyének tartotta a magyar és finn keresztények közti kapcsolat fenntartását és megerősitését is. Dr. Liisi Sewón (sz. Molnár Liisi) Az Evangélikus Naptár 270. oldalán, az elhunyt papnék között olvastam a nevét. Egy hír, egy név. De ki is volt ő? A szívem arra késztet, hogy - így a pedagógusnap tájékán - papírra vessem mindazt, amit tudok róla, amilyennek megismertem őt. Nővérem révén családunkban a Nitschinger Márta név ismerősen csengett. Személyesen csak akkor ismertem meg, amikor gyakorlósként a Csornai Leányiskolába kerültem. Emlékszem szeretetteljes fogadtatására. Lutheránusként egymásra találásunk sem váratott sokáig magára. Matematikát és fizikát tanított. A nagy létszámú osztályok (37-40 gyermek) sok munkát, de sok örömöt is adtak. Elég volt a szemnek befogni őket, hát még a szívnek, hogy mindegyiküknek helyet keressünk benne! Szigorú mértéket állított önmagával és tanítványaival szemben is. Lelkiismereti parancsát teljesítve az őszinteséget, egymás megbecsülését, a kötelességtudatot, a tudásvágyat plántálta tanítványaiba. Élete végéig minden embert gazdagító újra rácsodálkozott, és kicsipegetette belőle a rá szabottat. Pedagógustársai felé áradó szeretetét, tiszteletét korán felismertem. Hitével, meggyőződésével ellentétes állításokat nem tudott, de nem is akart elfogadni. Egy értekezleten, amikor ilyen irányú megbántás érte, sírva hagyta el a tanári szobát. A gerincformáló időkben sem tudták megfélemlíteni. Mindenez a 60-as évek elején történt, amikor már felelős volt lelkész férjéért és két kicsi gyermekéért is. Az azonosan gondolkodók helyett, egyedül vállalta igazát. Távol állt tőle minden csillogás. Nemes egyszerűséggel élte életét. Igazi papnéként férjét segítve, gyermekeket Mártii nem nevelve, gyülekezetének szolgálva, pedagógusként pedig hivatását maximálisan teljesítve. Férje 1983-ban megbetegedetett. Ekkor költöztek Sopronba, és így kerültünk újra egy városba, egy gyülekezetbe. Megtiszteltetésnek éreztem, amikor az „Olyan jó találkozni veled” fogadtatással üdvözölt. Talán a fiatalság szép és küzdelmes emléke is ott bujkált ebben a mondatban. 1988 a megpróbáltatás éve volt. A szeretett férjet - Hubert Istvánt - Ura hazahívta. A mindig mosolygós tekintet fátyolossá vált. Nagyon soká és nehezen tudta elengedni társa kezét. A lélek mélyére zúdult fájdalommal birkózott. A kertemben szedegetett gyöngyvirágcsokorral is hozzá sietett. Isten új feladatot bízott rá. A bánfalvi gyülekezetben több mint 10 évig látta el a kántori szolgálatot. A tőle megszokott lelkiismeretességgel végezte munkáját. Délelőtt még szeretett soproni templomába igyekezett, hogy erőt merítsen, hálát adjon a délutáni szolgálathoz, a jövő hét feladatainak elvégzéséhez. Szívén viselte gyülekezetei, egész egyháza sorsát. Aggodalommal töltötte el, ha megosztottságot, széthúzást látott. Mindig a szeretettel párosuló, az emberi méltóságot megőrző megoldás híve volt. Megszívlelendő intelem! Követendő nemzete iránti magatartása is. Neve ellenére minden évben hitet tett a magyarság mellett. A pozsonyi nagyapa, a bölcsőhely - Csánig - is ezt várta tőle. A március 15-i ünnepségeken ezentúl örökre üresen marad egy hely a Petőfi téren. Több mint másfél éve, hogy az az október 29-i hétfői este elkövetkezett. Szeretteitől hazafelé tartva a zebrán egy autós elgázolta. A református templom előtt, ott, ahol édesapja kántortanítóként szolgált valamikor. Félve mentem az első látogatásra, ám a szűrt napfényben a lélek megbékélt csendje fogadott. Isten ott állt mellette. Hivatásszerető, lelkiismeretes orvost küldött betegágyához. Leánya fizetés nélküli szabadságra ment, hogy reggeltől késő estig vele lehessen, segítse ápolását. Fia, unokái tanítás után hozzá siettek. Még tudatosult benne, milyen sokan szeretik. Maga így fogalmazta ezt meg: „Érzem a felém áradó szeretetet.” Közel két hónap után a test feladta küzdelmét. December 25-én dél felé már a túlsó part fényeit látta. „Boldog, akit halál félelme ellen süllyedő hajón győztes hite véd: »Megyek már, Jézusom, ... mindig feléd.«” Valahol a félúton, a két világ között még sietve csomagolt. Magával vitte szerettei arcát, két presbiter gyermekébe vetett hitét, temploma várost betöltő mély harangzúgását, csornai kertje virágillatát, bánfalvi otthona fenyősusogását, a megannyi családi emléket s talán az első tanítványok, a bácskai, óbecsei lányok 50 éves találkozójának kedves óráit is. Mindkét gyermeke mellette volt, amikor a földi élettől búcsúzott. De itt hagyott egy drága ajándékot, a példát! Méltatlanok és igénytelenek lennénk, ha el nem fogadnánk! Szólaljon meg lelkiismeretünk, ha feledni próbálnánk! Kincs volt mindazoknak, akik felismerték igaz emberségét, akiket megtisztelt szeretetével, bizalmával. Nyolcvanhárom évet kapott Teremtőjétől. Kopjafáján ez az ige olvasható: „A szeretet soha el nem múlik. ” Isten jósága, kegyelme kísérje az örök életig! Szabó Gyuláné . .- - • . ORMOS INTÉZET • *• EGÉSZSÉGÜGYI ALAPÍTVÁNY Elfáradt ízületek Gyerekkorom óta őrizgetek fotókat a nagynénémről. Az egyik képen éppen egy tál gyümölcs mellett ül az asztalnál, a másikon diófalevelekből készített sziruppal mossa a haját. A családban mindenki azt mondogatta neki, hogy „Kati, te száz évig fogsz élni”, és ezen senki sem nevetett. Egészségesen élt egészen hatvanéves koráig, amikor a férje tüdő- gyulladásban meghalt. Ettől kezdve Kati élete megváltozott, az unokák babus- gatásával kezdett foglalkozni. Már hajnalban kiugrott az ágyból, átgyalogolt a lányáékhoz. Reggelit készített az unokáinak, a kisebbet óvodába vitte, a nagyobbakat az iskoláig kísérte. Útban hazafelé bevásárolt, ebédet főzött, mosott, vasalt, takarított. Évekig viselte gondjukat, és vezette a háztartásukat. Aztán az egyik reggel arra ébredt, hogy képtelen felkelni az ágyból. Modem nagymama lévén kezébe fogta a mobiltelefont, és szólt a vejének, hogy ma ne számítsanak a segítségére, mert orvost kellett hívnia, rosszul van. Közben megérkezett a háziorvos, aki alapos vizsgálat után megállapította, hogy tönkretette az ízületeit. Ezt kell szednie, naponta háromszor - mondta, mialatt felírta a gyógyszert, és belegyűrve farzsebébe az ezrest, távozott. Kati egy futár- szolgálat segítségével kiváltotta a receptet. Pár nap alatt lábra állt, és saját magát gyógyítgatta, mert már nem hitt az orvosok önzetlen segitségében. Aztán egyik este a televízióban az Ormos Intézet igazgatóját látta, aki az alternatív gyógyászat csodálatos hatásairól beszélt. A nagynéném másnap nyomban felhívta az intézetet, és bejelentkezett, ahol a vizsgálat után a kezelését is megkezdték. Azóta szépen javul az állapota, csökkentek a fájdalmai. Most már Kati néni sem aggódik. Nemcsak a testi egészségét, hanem a lelki nyugalmát is helyreállította az Ormos Intézet. Az Ormos Intézet Egészségügyi Alapítvány címe: 1184 Budapest, Hengersor u. 73. (Bejárat a Bozsik Stadionnal szemben.) Telefon: 295-5963
