Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-06-01 / 22. szám
Nagy Bea Felvétele Ev angélikus Élet 2003. JÚNIUS 1. 3. oldal „Valahol lenni kell egy orgonának...” ve Theodor Dubois egy-egy műve hangzott el. A zene szárnyain magasabb régiókba emelkedett hallgatóságot az ünnepi közgyűlést bejelentő szó hívta vissza a realitások talajára. (Méltóbb lett volna a zene dallamaival a lelkűnkben csendben ülni, majd így elhagyni a templomot, de hát vannak dolgok, amikről ilyenkor beszélni kell...) Nagy Jánosné felügyelő - aki ezért az ünnepért emberfeletti háttérmunkát végzett - nyitotta meg a közgyűlést, és köszöntötte a jelen lévő vendégeket. Sze- bik püspök néhány kedves, egészen személyes szó után rövid tájékoztatást adott „egyházkerületünk jelenlegi helyzetéről”. Szabó András esperes - akit az egyházmegyénk zenei életéért felelős félesége is elkísért - a lelkesen éneklő, szép orgonával rendelkező gyülekezetét énekkar alapítására buzdította. Felesége egyetértőén mosolygott. E sorok írója - mint a gyülekezet lelkésze - köszönetét fejezte ki a gyülekezeti tagok adományaiért, az egyháztól kapott támogatásért, amelynek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy megvalósulhatott a közel kétmilliós beruházás. Ezt követően felolvasta azt az orgonában talált, kézzel, ceruzával írt és csak az orgona szétbontott állapotában olvasható feliratot, ami attól a Zatkalik Mihály lelkésztől származik, aki a hangszert 1892- ben a jägerdorfi Rieger orgonagyártól megrendelte, majd 1905-ben pedálsípokkal bővíttette. A rövid szöveg imádsággal végződik, és érdemes arra, hogy itt is idézzük: „A Te dicsőségedet és mélységes szeretetedet hirdesse mély hangjával, én Jézusom!! Ha Hozzád költözöm, ne engedd, hogy az orgonához, amelyet sok küzdelemmel tudtam befejezni, avatatlan kezek férhessenek.” Azzal a jóleső érzéssel ballagtunk át a polgármesteri hivatal nagytermébe a gyülekezetünk asszonyai á|tal megtérített asztalokhoz, hogy az orgonánkat építtető elődeink - élükön Zatkalik tisztelendő úrral - talán mosolyogva néznek le ránk a mennyből. S ha a mi kis orgonánk nem is az a bizonyos, a költő által megénekelt orgona - amely valahol vár még ránk, és amelyen befejeződik, ami itt befejezetlen maradt -, azért nagyon, de nagyon örülünk neki. Németh Zoltán Készülünk a IV. országos evangélikus találkozóra Székesfehérvár, június 27-28. ORSZÁGOS... A népmesék világából jól ismert a „hetedhét országra szóló lakodalom” képe. Olyan ünnep az, amelyre nagyon sokan nagyon sok helyről eljönnek. Igaz, most nem hetedhét országra szóló lakodalomra, hanem „csak” egy országos találkozóra hívogatunk - de ha a határon túli magyar testvéreinkre is gondolunk, akkor ez is lehet hét országra szóló! ízlelgessük egy kicsit ezt a szót: országos. Mit jelent, és mire kötelez bennünket az, hogy Székesfehérváron az evangélikusok országos találkozója lesz? Országos. Lapozgatom a névtárat. Szemem előtt megjelennek az itt felsorolt kerületek, gyülekezetek. Keresem a térképen az ország legnyugatabbra fekvő egyházközségét és azt, amely a legkeletebbre van. A legészakibb fekvésüt és a déli irányban leglentebb lévőt. Egy térképen sok-sok apró pont, mégis mennyi élet: közösségek, amelyek az evangéliumból élnek. Közösségek, amelyeket - a szervezeti összetartozáson túl - összeköt a közös hitvallás, a közös liturgia, a kegyesség hasonló megélése. S mégis mennyi szín, mennyi helyi szokás! Magam elé képzelem az országos találkozót: jönnek minden felől, minden tájegységből, minden gyülekezetből legalább egy autóval. Jönnek, mert fontosnak érzik, hogy a gyülekezetük színe megjelenjen ebben a nagy kavalkádban, s jönnek, hogy minden közösségbe - a legkisebb gyülekezetbe éppen úgy, mint a legnagyobba - eljusson a találkozó lelki ajándékának egy darabja. Van egy olyan kirakójátékunk, amely Magyarország térképét ábrázolja. Néhány száz darabból kell ezt a térképet összeilleszteni. Sajnos az idők folyamán több darab is elveszett belőle. Ez eszembe juttatja azt, hogy bizony voltak olyan találkozók, amelyeket országosan hirdettek meg a szervezők, de csak egy tájegység, egy terület, egynéhány gyülekezet képviseltette az ünnepen magát. Hiányos a puzzle? Hiányzik néhány darab? Ha nincs meg a kirakó minden darabja, akkor alig élvezhető a játék?... Talán most magunk elé képzeljük azt az Istent, aki a szeretetével kiválasztott, és magáévá formálta a Magyarországi Evangélikus Egyházat (is). Ezen a június végi találkozón szeretné összerakni a kirakó darabjait! Szomorkodna, ha azt látná: „hoppá, a határ menti terület darabkái elvesztek! Hova tűnhettek? Vagy miért nem találom ennek az alföldi régiónak az alkotóelemeit? Érdekes, úgy emlékeztem, hogy ebből a hegyes-dombos területből több darab is volt...” Tudom, Isten örül minden találkozásnak. Örül annak, ha a testvérek egyetértésben élnek. Országos. Magam elé képzelem hazánk térképét. Milyen csöpp. S mi mégis milyen sokszor hivatkozunk a távolságokra. Látom rajta, hogy Székesfehérvárnak milyenjó a fekvése. Ha nem is középpont, de könnyen megközelíthető úton és vasúton egyaránt. Legfeljebb a hajósok lehetnek bajban. (De talán kevés gyülekezetből akarnak hajóval elindulni.) Mennyit utazunk egyéb céljaink eléréséért! Bevásárlás, szórakozás, rokonlátogatás miatt vagy szabadságra menet mekkora utakat teszünk meg. Fontos ügyeink intézése végett milyen gyakran kelünk útra. Most arra bátorítok mindenkit: ne. legyen hivatkozási alap a távolság. Éppen a találkozás öröme mozgasson mindnyájunkat: Székesfehérváron országos találkozó lesz! Ebben a csöpp országban és ebben a csöpp egyházban szükségünk van az ilyen összetartást demonstráló és ebből fakadóan egymást is erősítő találkozókra. Kicsinységünk deprimáló lehet, ha csupán a magunk dolgaival vagyunk elfoglalva. Székesfehérváron úgy találkozhatunk a testvéreinkkel, hogy nemcsak közös ajándékban részesülünk, hanem akár egymás terhének a hordozásába is jobban bekapcsolódhatunk. Országos. Magam elé képzelem a térképet, s a találkozó témájára gondolok: Melyik gyülekezetben nincsenek betegek? Hol nem élnek depressziós emberek? Mely tájunk mentes a szenvedélybetegségektől és a devianciáktól? Hol találunk még érintetlen, tiszta környezetet? Hol van még ivóvizet adó tiszta forrás? Gyógyulásra - a különféle sebek és betegségek gyógyulására - az egész országban szükség van. A téma is (világméretű imádságként) országos jelentőségű: Gyógyulást a világnak! Az egész országban szükség van egy másik ország - az Isten országának - gyógyító jelenlétére. Jöjjetek tehát a találkozóra! Testvérek! Ne feledjétek: június 27-28- án országos evangélikus találkozó lest* Székesfehérváron! Bence Imre Még a munkálatok kezdeti szakaszában történt. Álltunk néhányan az üresen tátongó orgonaszekrény mellett, és szomorúan néztük kedves orgonánk hűlt helyét. Merthogy az orgonafelújítás így kezdődik. Lebontják és elviszik a hangszert, annak minden kisebb-nagyobb elemét, az utolsó szögig. Hosszú hetekig nem marad más, csak az üres szekrény és a remény: pillanatnyi szomorúságunk előbb-utóbb örömre változik. így történt ez Bánkon is. Húsvét ünnepén szólalt meg először a felújított hangszer, és május elején az új, ónból készült frontsípok is a helyükre kerültek. De ami nekem ebben az írásban néhány sor csupán, az az orgonaépítő mestereknek - Fakó Lászlónak és Nagy Józsefnek - hosszú hetek fáradságos munkájába került. Gyakran elnéztem őket munka közben, és beszélgettünk is sokat ebéd-, illetve vacsoraidő alatt. Különös életforma az orgonaépítőké. A munka idejére egészen részeivé, tagjaivá válnak a megrendelő közösségnek: őket vendélet. Május 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor először Petyánszki János ült az orgonához, aki kerek négy évtizeden át volt gyülekezetünk hűséges kántora, majd Paulovics Klára - jelenlegi orgonistánk - vette át a helyét. Szebik Imre püspök a 33. zsoltár első öt verséről tartott igehirdetésében többek között arról beszélt, hogy az embert az teheti boldoggá, ha megelégedéssel tud élni az Istentől kapott javakkal. (Talán megbocsátja nekünk a nyájas olvasó, ha mi, a bánki gyülekezet tagjai, felújított, orgogül látó családoknál étkeznek, nekik otthont adó családoknál hajtják álomra a fejüket. Az elvégzett munkán, a megújult orgonán túl ez számtalan kedves beszélgetést, találkozást jelentett nekik, nekünk egyaránt. Egyik presbiterünk, Janycskó Pali bácsi, aki feleségével otthonába fogadta a mestereket, nem véletlenül mondta szomorkás mosollyal az arcán a mesterek távozása után: „megszerettük őket, úgy hiányoznak...” Úgy illik, hogy az i-re a pont is felkerüljön: Istennek hála, gyülekezetre, orgonára pedig áldás - és ennek legméltóbb kerete egy szép, ünnepi istentisztenánkra nézve és annak hangjait hallva többet is érzünk a szívünkben, mint megelégedést: örömöt, hálát és nem szégyellt büszkeséget.) Juhász Gyula két szép sorát idézve, az örök élet ígéretét is hordozó keresztény reménységet megszólaltatva zárult a püspöki igehirdetés: „Valahol lenni kell egy orgonának, melyen majd egyszer befejezhetem a dallamot...” Az istentisztelet után Trajtler Gábor lelkész-orgonaművész - aki a felújításban szakértőként is közreműködött - tartott a felújított orgona „rejtett képességeit” is feltáró orgonabemutatót, amelynek keretében Pachelbel, Bach, Widor, illetJ—tFINNORSZAG BUDAPESTI NAGYKÖVETÉNEK BESZÉDE A MAGYAR NYELVŰ KÁTÉ BEMUT4TÓJÁN Tisztelt Püspök Urak, Hölgyeim és Uraim! Mi. Magyarországon élő és dolgozó finnek tudjuk, hogy rendkívüli kulturális környezetben élünk. Országaink között nagy a földrajzi távolság, a modem terminológia szerinti finn-magyar régió gondolata nem tűnik valószínűnek. A legújabb kori történelmi különbözőségek ellenére a finn-magyar állami és kulturális kapcsolatok azonban minden időszakban Jók és gyümökföwek wmikJtk: yiUttnűkö- dés egyik kSzpontÚpillfy ni hdenkor a két evangé/ikttn egyház közötti kapcsolat volt. Ezen együttműködés legújabb, kiemelkedő eredményeként ma az Eero Huovinen püspök által írott új káté szépen illusztrált kiadásának magyar fordítását mutathatjuk be. A most magyarul megjelenő kátét az otthonok lelki kézikönyvének is nevezik, amely tömören, világosan, a mai embert megszólítva foglalja össze a Biblia központi tanításait. A káté írója, Huovinen püspök úr hangsúlyozta, hogy a kátéval vitába lehet szállni. Az államegyházi helyzetben levő Finn Evangélikus Egyház rögtön megjelenése után, 2000-ben minden háztartásba eljuttatta a kátét. Az ugyanazon év októberében végzett felmérés szerint a kátét kézhez kapók 70%-a pozitívan értékelte az ajándékot, csak 1% adott negatív visszajelzést. Különösen a nők fogadták kedvezően, öt nő közül négy pozitívan reagált a kátéra. A felmérésben részt vevők azt is hangsúlyozták, hogy a Tízparancsolat a modern társadalomban is iránymutatóként szolgál. A káté finnországi ktdvező fogadtatását az is jelzi, hogy Huovinen püspök kátéját speciális cégcsoportok is kézhez kapták: megjelent Braille-írással, nagybetűs nyomtatásban és hangszalagon is, jelnyelvi fordítása pedig most készül. Kuriózumként pedig megemlíthetem, hogy Finnországban - ahol a nyelvjárások között nagyok az eltérések, és ki különféle dialektusokban íródott irodalom az utóbbi időben egyre közkedveltebb - a káténak hét nyelvjárási változata is elkészült. A fiatalok az Interneten is etérhetik, a hittantanárok számára pedig egy oktatócsomag készült hozzá. Kívánom, hogy a magyar otthonokba eljuttatandó új káté hasonlóan kedvező fogadtatásban részesüljön itt is. Büszke vagyok rá, hogy jelen lehetek a minden ■ eddiginél nagyobb példányszámban megjelenő, finn^magyar együttműködésbén készült mű bemutatóján. A káté megjelenése kulturális esemény, melyért köszönetét mondok mindenkinek, aki a munkában részt veti! Pekka Kujasaln Fotó: Bottá Dénes Megújult orgonájukért és templomtornyukért adhattak hálát múlt vasárnap a kismányokl evangélikus gyülekezet tagjai. Valaha nagy! létszámú gyülekezet volt a kismányoki, Amelyet 1718-20 között érkezett német telepesek alapítottak: 1945-ig átlagosan mintegy félezren látogatták az Isten házát. A templom alapkőletétele 1785 novemberében volt. Megépítését vagyonos és földbirtokos gazdák indították el, és 1788 nagypéntekén már a templomban tartottak istentiszteletet. 1807 augusztusában Rotchal József bonyhádi orgonaépítő mestert bízták meg egy nagyobb1 orgona elkészítésével. Mivel ő 1808 áprilisában meghalt, a munkát Marschall József bonyhádi orgonaépítő fejezte be. A kismányoki kétmanuálos orgonához hasonló hangszerből mindössze 19 van az egész országban. A Pécsi Orgonamüvek építői teljés körű felújítást végeztek rajta, és 2001 karácsonyán már szült is. Orgonájuk felszentelésévfcl azonban a kismányokiak „bevárták” templomtornyuk felújítását... A gyülekezet 2000-ben határozta el a teljes torony- szerkezet javítását, rézlemezzel történő borítását, a tetőszerkezet renoválását, lécezését és új cserepekkel való befedését. Bár a munkálatok az elmúlt év őszén befejeződtek, időpont-egyeztetések miatt a tavasz végi ünnepség mellett döntöttek. Makán Hargitától, a kismányokiak lelkészétől megtudtuk, hogy jóllehet jelenleg csupán 53 főből áll a gyülekezet, de saját erőből is gyűjtöttek pénzt a felújítási munkákra, amelyet - az orgona esetében - állami pályázatból nyert összeggel egészítettek ki. A kismányoki templomban tíz éve rendszeresen fellépnek a községben honos országos evangélikus fúvóstábor résztvevői, mivel az épületnek kitűnő az akusztikája. Ezt megtapasztalhatták a május 25-i hálaadó istentisztelet vendégei is, hiszen az ünnepi alkalmon közreműködött dr. Enyedi Pál orgonaművész, Györffy István zenetanár, valamint a pécsi evangélikus egyházközség énekkara és a Johann Gyula vezette evangélikus fúvószenekar kvartettje is. A szentelés szolgálatát Kröh- ling Dánéi esperes végezte. A hívek létszámát tekintve szebb napokat látott kismányoki templom ismét „szép napot látott” - falai között 2003. május 25-én több mint ötszázan adtak hálát az Istennek. mr. v « I
