Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-05-25 / 21. szám

Evangélikus Élet 2003. MÁJUS 25. 9. oldal Május 17., szombat Nyilvános fórum a tervezett Evangélikus Egészségügyi Központról Mint ismeretes, egyházunk többfunkciós, ápolással, rehabili­tációval, valamint képzéssel is foglalkozó Evangélikus Egész- ségiigyi Központ kialakítását tervezi a Sportkórház területén. E nagyszabású beruházás jelenlegi helyzetéről, valamint a to­vábbi tervekről és teendőkről tartottak nyilvános fórumot május 17-én a Deák téri templomban. A megjelent orvosokat, érdeklődőket, valamint egyházi ve­zetőinket - D. Szebiklmre elnök-püspököt és dr. FrenkI Róbert országos felügyelőt - a központ szervezési munkáival megbí­zott dr. Cserháti Péter köszöntötte. A bevezető után az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője - Jn 15,1-2.4-5 alapján tartott - áhítatában arról beszélt, senkinek nem kell attól tartania, hogy paradigmaváltás történik egyhá­zunkban. Intézményeink és a bennük folyó, hitből fakadó szol­gálat fontos ugyan, de nem lényegesebb, mint a hit ébresztése. A 21. században új kihívásokkal kell szembenéznünk. Ki kell lépnünk a templom falai közül, el kell mennünk az emberek közé, oda, ahol ők élnek. Ott kell, hogy munkálkodjunk, ahol ezt igény­lik. „Krisztusi érintettség nélkül azonban ____ nem l ehet szolgálni. Meg kell, hogy marad­junk a szőlőtőn ahhoz, hogy gyümölcster­mő szőlővesszők lehessünk” - hangsúlyoz­ta Szebik püspök. EVANGÉLIKUSOK A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYBEN „Amikor egy új évezred kihívásai a diakónia - tehát a karitatív tevékenység - területén is új szemléletet és víziókat kí­vánnak az egyházaktól is, szükséges, hogy az előttünk álló jövőnek a múltunk e téren meglévő erőfor­rásait is feltárjuk” - kezdte előadását id. dr. Fabiny Tibor, hit- tudományi egyete­münk nyugalmazott professzora. Színes és érdekes ismertetőjé­ben evangélikus or­vosok életét és mun­kásságát méltatta Frankovics Gergely­től Schöpf-Mérei Ágos­tonon át a Bókay csa­ládig - a hazai refor­máció korától kezdve a 19. századig -, illetve érintőlegesen megemlékezett a múlt század nagy orvosegyéniségeiről is. A SZERETETSZOLGÁLAT JELENE - ÉS JÖVŐJÉNEK VÍZIÓJA Dr. FrenkI Róbert országos felügyelő kiemelte: egyházunk mai diakóniai szolgálatának adóssága, hogy a szeretetszolgálat pusztán egy munkaág maradt, és nem hatotta át az egyház egé­szét. Szólt arról is, hogy véleménye szerint a diakóniai teológi­ai igazi terhe nem az általa képviselt teológiai elgondolás volt, hanem az, hogy ideológiai szerepre volt kárhoztatva. A lutheri tanítás szerint a szeretetszolgálat a hit gyümölcse. A hitet és annak gyümölcsét nem lehet egymástól elválasztani, a gyümöl­csöt nem lehet önálló értékként kezelni. Az egyházon belül végzett karitatív munka szükebb érte­lemben véve az intézményekben, tágabb értelmezés szerint pe­dig a gyülekezeti diakónia keretei közt zajlik. Mindkét típusú szolgálatunk igényli egy központ létrejöttét - hangsúlyozta FrenkI Róbert. Dr. Cserháti Péter felszólalásában az előzményeket, valamint a jelenlegi előkészületeket ismertette. Megtudhattuk, hogy D. Ordass Lajos püspök már 1948-ban kórházalapítási szándékkal vásárolta meg a budai Belvedere épületeit. A kialakítás és mű­ködtetés fedezetéül a Mandák-örökség célvagyonként elkülöní­tett részét - a X., Keresztúri út 80-116. közötti területet - szán­ták. A tulajdonjog még ebben az esztendőben az evangélikus egyházra szállt. 1950-ben azonban államosították az ingatlant, így a kórház felépítése már nem valósulhatott meg. A nemzeti népegészségügyi program kidolgozása kapcsán fo­galmazódott meg a gondolat, hogy egyházunk is részt vállalhat­na a megvalósításban. Az országos elnökség 2002 márciusában levélben kérte a kormány támogatását, elsősorban a megfelelő ingatlan biztosítása érdekében. Egyházunk 2002 őszén vette fel a kapcsolatot a bajorországi Neuendettelsau diakóniai intézmé­nyeinek vezetőivel. Amint arról annak idején lapunkban is hírt adtunk, 2003. január 30-án egy erre is vonatkozó keretszerző­dést írtak alá. Több lehetőség számbavétele után dr. Csehák Judit egészség- ügyi, szociális és családügyi miniszter április 1-jén kelt levelében az Országos Sportegészségügyi Központ (ŐSEI - Sportkórház, Budapest XII.. Győri út 17.) területén átépítés miatt megüresedő pavilonokat ajánlotta fel a tervek megvalósítására. Kezdettől valószínűsíthető volt, hogy kórházunk abban az esetben találna kedvező fogadtatásra, ha hiányterületeken - el­sősorban rehabilitációs céllal - végezné szolgálatát. A jelenle­gi elképzelések szerint négy, egyenként 32 ágyas fekvő­betegosztályt létesítenének. A tervezett profilok a következők: mozgásszervi (agyvérzés, valamint baleset utáni); kardio- vaszkuláris (szív- és érrendszeri); pszichiátriai (elsősorban al­kohol- és drogfüggők kezelése); valamint általános rehabilitá­ció (belgyógyászat, ezen belül hospice irányultságú részleg). A 128 ágyas fekvőbeteg-ellátást megfelelő rehabilitációs kezelő­helyiségek, továbbá szakambulanciák egészítenék ki. Mindemellett a célok között szerepel még egy gimnázium utá­ni, 4 féléves nappali képzés elindítása is. Az intézményben kétfaj­ta, az Európai Unióban is akkreditált szakma - gerontológiai ápo­ló (idősgondozó) valamint rehabilitációs gondozó-nevelő (súlyosan sérült gyermekek és fiatalok gondviselése) - oktatását tervezik. Az iskola épületében működne továbbá egy nővérszálló és egy kollégium is. Dr. Cserháti Péter prezentációja a temp­lomban Bottá Dénes felvétele TERVEK- A SZÁMOK TÜKRÉBEN Dr. Cserháti Péter őszintén felvázolta az ezzel a nagy formátumú elképzeléssel já­ró anyagi kérdéseket és problémákat is. A kollégium és az iskola kapcsán elmondta, hogy a Neuendettelsaui Diakónia vállalná az ezzel kapcsolatos költségeket. Arra tet­tek ígéretet, hogy tíz éven keresztül évi 100-150 000 euró (25­37,5 millió forint) összeggel támogatnák az iskola működését, így a nappali képzésre, valamint a kollégiumra kérhető norma­tív támogatással együtt az iskola kialakításának és működteté­sének fedezete biztosnak mondható. A kórház esetében a beruházási költség összege előrelátha­tólag 3,7-2,8 milliárd forint közé esik. A várható éves bevétel 305-317 millió forint lehet, mely 19-31 millióval kevesebb, mint a kalkulált éves működési költség. Az iskolával kapcsolatos terveket és lehetőségeket Mihályi Zoltánná, egyházunk Oktatási Osztályának vezetője vázolta. Hoz­zászólásában kiemelte a soproni Eötvös József Evangélikus Gim­názium és Egészségügyi Szakközépiskolával való együttműködés szükségességét. Reményei szerint a fent említett szakágak állami elismertetése után - 2004. szeptember 1-jén - egyházunk ezen új oktatási intézményében is megkezdődhetne a tanítás. A rövid ismertetők után a résztvevők kapták meg a szót. Ki­tűnt, hogy a jelenlévők örömmel üdvözlik egyházunk új kezde­ményezését. Katolikus részről dr. Tahy Ádám, a Szent Ferenc Kórház igazgatója, református oldalról dr. Velkey György, a Bethesda Kórház megbízott főigazgatója nyomatékosította az ökumenikus összefogás jelentőségét. Dr. Tahy Ádám azt is ki­emelte, hogy egy felekezeti egészségügyi intézménynek szak­mailag jobbnak, a költségek szempontjából pedig hatéko­nyabbnak kell lennie, mint „világi” társainak. A fórum lezárásaként egy-egy jövendőbeli osztály munkáját ismerhettük meg közelebbről. Egyházunk az Evangélikus Egészségügyi Központon ke­resztül - az önzetlen szolgálat felvállalásával - példát adhat. Egyfelől bizonyíthatja, hogy nyitott a társadalmi problémákra, másrészt megmutathatja, mit jelent a gyakorlatban megélt krisztusi szeretet. Dr. Cserháti Péter szavaival élve: „Az intézmény révén - az oktatásban látottakhoz hasonlóan - megkezdődhet az evangélikus egészségügyi és gyógypedagógiai műhelymunka, és hatékonyab­bá tehető a lelkigondozást, rehabilitációt stb. végző egyházi szol­gálatok, egyesületek együttműködése. Ezzel összefüggésben re­mélhető a diakonissza munka modem megújulása is.” G. Zs. Az Evangélikus Egészségügyi Központtal kapcsolatos egyéb informáci­ókról a http://eek.lutheran.hu internetes oldalon olvashatnak az érdek­lődök. Járatlan utakon... Evangélikusok nyomában a kórházakban Sólyom Jenő, a Déli Egyházkerület felügyelője, a kerület 2002. november 8-i közgyűlésén jelentésében a népszámlálás adatait elemezve rámutatott, hogy az elmúlt ötven év alatt evangélikus híveink fele eltűnt. A drámai csökkenést vizs­gálva az okokra is kitért: „A negyven év egyházellenes nevelése, a falusi közös­ségek felbomlása, a fiatalok elvándorlása városokba - ahol többnyire nem is próbáltak egyházi közösségre találni - s a kisebbségi sors miatt minket különö­sen is sújtó reverzálisok mind szerepet játszottak abban, hogy sokszor megdöb­bentenek a számok.” Engem is nyugtalanít a különböző okok miatt szétporladt gyülekezetek és gyö- kértelenné lett evangélikusok sorsa. Hová lettek híveink? Mi történt velük és ve­lünk? Sokan közülük elmentek a minden halandók útján, vannak, akik kórházi ágyakon várják földi életük végét. Mint kórházlelkész én velük találkozom. En­gedjék meg, hogy most néhányukat bemutassam. (Természetesen a neveket és a helyszíneket megváltoztattam.) GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET A 110. UTCÁBAN Telefonon hívtak Dél-Amerikából. Arra kértek, keressem meg egy ott élő magyar evangélikus eltűnt testvérét, Erzsébetet Budapesten, aki egy idő óta nem veszi fel a telefonját, és a levelekre sem válaszol. Elmentem a megadott címre, ahol a ház­mestertől megtudtam, hogy az idős höl­gyet majdnem meggyilkolták, és három hónapja kórházban van. Amikor rátalál­tam, elmondta, hogy kis lakásába befoga­dott egy magányos huszonévest, de nem jöttek ki egymással, így arra kérte, hagyja el a lakást. A befogadott erre össze-vissza szurkába. A szomszéd hívására kiszállt a rendőrség, a több sebből vérző hölgyet kórházba vitette, a szurkálót letartóztatta, és a lakást lepecsételte. Néhány hét múl­va jelen lehettem, amikor a testvérünknek a rendőrség kinyitotta a lakást. Akkor tud­tam meg, hogy a szurkáló elmebeteg, és ezért zárt osztályon van. Már a korábbi kórházi látogatásom so­rán feltűnt, hogy Erzsébet mindig frissen mosott hajú, és minden tekintetben ápolt. Kiderült, hogy van egy barátnője, aki se­gíti, pedig neki is van elég baja a béna fér­jével. Mind a hárman evangélikusnak vallják magukat, ám valójában nem azok, egy messzemenően énközpontú életet él­nek. Nem értik, hogy az evangélikus tra­dícióra való hivatkozás kevés, szükségük van élő Krisztus-hitre, megtérésre, bűn- bocsánatra, gyülekezetre. Vajon melyik gyülekezet tudná befogadni őket? Igaza van Klaus Duglassnak: „A leg­nagyobb gond, aminek ma foglalkoztat­nia kellene bennünket, az, hogy miként válhatna Jézus odaadó követőjévé az a sok ember, aki ma távolságot tart Isten­től, hittől, gyülekezettől.” GYERMEKI NAGY HITE VOLT Rózsikával a H. Kórházban találkoztam. Még a kórterem ajtajából figyeltem, me­lyik lehet ő, mikor hangos „Erős vár a mi Istenünk!” köszöntéssel jelét adta, ő az, aki telefonon kérte, látogassam meg. Mi­után bemutatkoztunk, elmondta, mi tör­tént vele. Kis kertjének meszes gödrében gazt égetett, és egy óvatlan pillanatban gereblyézés közben hanyatt esett a gödör­be, a lángok közé. Nem kis időbe került, mire segélykiáltását a szomszédok meg­hallották, és a gödörből kihúzták. A nóg­rádi kis faluból mentő hozta Pestre, ahol törött kezét és lábát gipszbe tették. Csodá­val határos módon nem voltak égési sebei! Mosolyogva idézte az Ézs 43-ból: „ha tűzben jársz, nem perzselödsz meg, a láng nem éget meg, mert én, az Úr vagyok a te Istened”. Rózsika arra kért, adjunk hálát az Úrnak megsegítő irgalmáért. Az imád­ság alatt az arca mindvégig ragyogott. Hálás volt azért is, hogy meglátogat­tam. Búcsúzáskor hozzátette: „Olyan jó volt egy evangélikus lelkésszel együtt imádkozni. Ahol én élek, a faluban én vagyok az egyetlen evangélikus, a gyü­lekezet és a lelkész nagyon messze van. Jó, hogy itt a kórházban találkozhattunk, Urunk rendezte így.” Hiszem, hogy ő egyedül sem fog elkallódni. ROZI NÉNI Unokái régen konfirmandusaim voltak. Miután elköltöztek a gyülekezet területé­ről, nem jelentkeztek a lakóhelyük szerin­ti illetékes lelkészi hivatalban. Az évek során így egyházunktól teljesen elszakad­tak. Élték a maguk sokszor nem könnyű életlét, mikor az egyik pesti kórházban az utolsó napjait élte a nagymama. „Úrva­csorát! Úrvacsorát!” - kiáltozta a kórte­remben, és nem tudtak vele mit kezdeni. Hová, kihez forduljanak? Az unokáknak eszükbe jutott a nevem, kikeresték a tele­fonkönyvből, és felhívtak. Kértek, hogy jöjjek be a kórházba, én viszont arra kér­tem őket, jöjjenek ők is be, és vegyenek a nagymamával együtt úrvacsorát. A nagymama utolsó óráit élte, gyenge hangján is az úrvacsorát sürgette. Amíg a kegyszereket előkészítettem, engem is meglepve rám szólt: „Gyerünk már, gye­rünk, mire várunk!” Félt, hogy néhány perc múlva már késő lesz. Isten előtt el­csendesedve, egymás kezét fogva vet­tünk úrvacsorát. A beteg utána csendben elaludt, itt már nem ébredt fel többé. Urunk kegyelmes volt hozzá, kapott még időt a felkészülésre. Szabó Magda írja: „Nem hiszem, hogy Isten állandóan téged néz az égből, és mindig megsúgja néked, hogy mit csi­nálj, de adott neked gondolkodó elmét, amivel fel kell ismerned, mi a teendőd. Isten mind a két kezével belenyúl az em­ber életébe. Amikor elvesz, ad is, és ami­kor ad, elvesz is. Az élet hol ilyen, hol' olyan. Borzasztó felelősség az életet tisztességesen végigcsinálni. Az emberi célkitűzés maximuma, hogy amikor el­jön az »én most meghalok« pillanata, ak­kor ne kelljen szégyenkeznie. Azt mond­hassa: ennyi tellett tőlem, Uram, a többi a Te kezedben van.” Bűnbocsánat, élet, üdvösség. Hited karjával kérd, míg tudod - és tied lehet Jézus Krisztusért. Bolla Árpád Reményik Sándor: A MENNYBEMENETEL Csak száll, csak száll, emelkedik. És önnön fényében ragy’og, Alatta örvénylenek már A mélységben a csillagok. Embernek szédül a feje, S borzong a gondolatra is: A csillagokra nézni - lel! Az ember az üdvösség ízét Akkor érzi, ha fölveti Bús éjeken tekintetét, S kigytil a lelke csipkebokra. O - letekint - a csillagokra. * •> J \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents