Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-05-11 / 19. szám
2. oldal 2003. MÁJUS 11. Evangélikus Élet ÉLŐ VÍZ Magvetés Régen vártuk a tavaszt. A hosszú, hideg tél alatt kiéheztünk a fényre és a melegre, testünk, lelkünk áhítozott már a nap simogató sugarai után. Egy nap aztán megérkezett. Derűsen, szelíden, biztatón és hívogatóan. Felnőtt és gyerek egyaránt csupa kitárt szív és lélek, mind szívjuk magunkba az édes virágillatot, a friss szellő üdítő leheletét. Sietek a magvetéssel is, boldogan nyitogatom a kis tasakokat, tervezgetem, mit hova szórjak. És megakad a szemem a vetőmagos zacskó sarkán egy aprócska keretezett sorocskán: cca. 300 mag, aztán egy másikon cca. 500 mag, végül a csúcs: cca. 1500 mag. Megdöbbenek. A kezemben tartok négy csomag sárgarépamagot, mindegyikben körülbelül 500 kis életkezdemény lapul. És ennek csak elenyésző töredéke fog igazán felnőni, tápláló áldott termést hozni. Közel 2000 lehetőség, és nagy része elvész. Madár éhsége emészti fel, vagy kiegyeljük, mert sűrűn kelt, és agyonnyomná a másikat, gyökerében kárt tesz valami féreg, elszárad, megbetegszik, vagy más egyéb módon pusztul el. De azért évről évre elindulok vetni a magot, évről évre sokadmagam- mal együtt - reménységgel. Elgondolkodva lépegetek a barázdák között, egy kép lebeg a szemem előtt. A keresztet vivő Jézust ábrázolja, amint roskadozva cipeli a könyörületből felvett terhet. Verítéke, mint megannyi vérvörös mag hull alá a szégyenfával földre rótt barázdák közé. Magvető. Fájdalommal és reménységgel, kereszttel és izzadtsággal - szántó és vető. Mindenkiért, mindenki számára szórta szét a szeretet ezer meg ezer csíráját. Itt van, tiétek a megváltás, a bünbocsánat, az Isten ölelő kaija, csak el kell fogadnotok, és gazdagon termővé teszi az életeteket. Aztán néhány mag valóban kikel, sok pedig mégsem ered meg. Hogy miért, titok. Szórom a vetőmagot, és szélben ringatózó zöld levelekről ábrándozom. Méhek és lepkék porozzák a virágokat, nap és eső táplálja, érleli, növeszti majd a termést. Ami kikelt. Ezekre gondolok, ezekre számítok, ezért folytatom a munkát. Ő is ezért tartott ki végig, egészen a keresztfáig. Tudta, hogy mindez nem hiábavaló. Lesz termés, lesz élet a magvetés nyomán. Egyszer majd látható lesz a munka gyümölcse. Nem rögtön, gyakran sokkal később, de idejében biztosan. Ő tudta, és benne én is megerősödöm. Érdemes. így - reménységgel - hordozhatom, vethetem én is kitartóan tovább a szeretet-mag- vakat - az Ő nyomában haladva. Füller Tímea ADY ENDRE: Volt egy Jézus Szent elgondolás: volt egy Jézus, Ki Krisztus volt és lehetett És szerette az embereket. ő mondta: fegyvert a fegyverrel Győzni s legyőzni nem szabad: Jézus volt, Krisztus: legigazabb. Az emberek úgy elrosszultak (Hiszen nem voltak soha jók): Most Krisztus-hitünket csúfolok. Pedig ma is élhet. Föltámadt, Ki Krisztus és nagyon nagy úr, De él másképpen és igazul. Járj köztünk, drága Isten-Ember, Tavasz van, nőnek a gazok S kevesek az igaz igazok. Úgy látlak, ahogy kigondoltak: Egy kicsit véres a szived, De én-szivem egészen tied. HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP (JUBILATE) A régi elmúlt, és íme: új jött létre Mk 2,18-22 Az erre a vasárnapra kijelölt ige két témát vet fel. Az egyik a böjt kérdése. Ha Keresztelő János és a farizeusok tanítványai böjtölnek, miért nem tesznek így Jézus tanítványai is? A másik pedig Jézus két hasonlata: a régi ruhán az új folt csak kárt tesz, ugyanúgy a régi tömlőt is szétrepeszti az újbor. A böjt kérdése bennünket nemigen foglalkoztat. A böjt mára magánügy lett: mindenki belátása és lelkiismerete szerint tartja meg vagy hagyja el. Jézus a kérdésre adott válaszában arra irányítja figyelmünket, hogy az ő jelenlétében minden más értelmet nyer. Vele új korszak kezdődött. Régen azért böjtöltek, hogy a haragvó Istent kiengeszteljék, vagy hogy jobban megfeleljenek a vallásos követelményeknek, és így biztosítsák mennybe jutásukat. Jézus jelenlétében mindez értelmetlenné válik. Mert nem mi tesszük magunkat alkalmassá Isten országára, hanem egyedül - a Jézus kereszthalálából és feltámadásából eredő - ingyen kegyelemből nyerünk üdvösséget. Nincs olyan önsanyargatás, önmegtartóztatás és bármiféle vallásos cselekedet, amely méltóvá tenne minket erre. Ezt fejezik ki Jézus szavai: „Böjtölhet- nek-e a lakodalmasok, amíg velük van a vőlegény? " Jézus pedig velünk van, mert feltámadt, és közösségben él velünk. így ígérte: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. ” (Mt 28,20) Jézus hasonlata is ezt erősíti meg: régi anyagot új folttal toldozni értelmetlen, mert a régit ezzel nem menthetjük meg. Úgyszintén értelmetlen újbort régi tömlőbe tölteni, mert mind a kettő tönkremegy. Az újhoz új való! A Jézus által nyitott új korszakhoz új gondolkodás- mód és új magatartásforma illik. Aki kegyelemből él, nem őrizgetheti titkon régi bűneit. Aki Jézusra bízta életét, nem gyötörheti magát aggodalmaskodással. A „Mit együnk, mit igyunk?” - mai megfogalmazásban: „Mi lesz velünk?” - az óember kérdése. Aki Jézussal él, nem adhatja fejét búsulásnak, nem tudhatja magát reménytelen helyzetben, nem keseredhet el sorsa miatt: Jézus jelenlétéből fakadó reménysége erősebb a külső körülmények szorításánál. A depresszió korunk népbetegsége. A fővárosiak naponta láthatják, amikor a metró mozgólépcsőjén utaznak, hogy a velük szembe jövők milyen lelkiállapotban vannak. Egy perc alatt száz arc. Feszültek, idegesek, lehangoltak, zavartak, magukban beszélők, gesztikulálok, cinikusak. Betegek. Lelki betegek. Pedig nem kellene ennek így lennie, hiszen Jézus eljött, az élő Jézus itt él közöttünk! E lelki betegek nagy része találkozott is a kegyelemmel, de az új folt a régi ruhát szétszakította: az evangélium nem segített rajtuk, mert a régi rongyot le kellett volna vetniük. Új életet kellett volna kezdeniük teljes ráhagyatkozással. A gyógyulás útja csak ez lehet. Hitünk erősítésére Urunk csodálatos segítséget ad az úrvacsorában! Akinek kevés Jézus ígérete, hogy vele marad, az itt látható jelét kapja jelenlétének: a kenyérben és borban őt magát tapinthatja, Ízlelheti. A Vőlegény meghív asztalához, a lakodalmas asztalhoz, hogy vendégei legyünk - örvendező vendégei. Meg kell szabadulnunk káros örökségünktől: el kell hagynunk az elmúlt két század szokását, a szomorú arccal való úrvacsorázást, hiszen „böjtölhetnek-e a lakodalmasok, amíg velük a vőlegény?” És itt kapcsolódhatunk a vasárnap jellegét adó kezdő zsoltárhoz, a „Jubilaté”- hoz: „Örvendezz Istennek, egész jóid, énekeljétek neve dicsőségét!" Legyünk örvendező keresztények, hiszen Jézussal valami egészen más jött el, mint amiben eddig éltünk. A világ is keresi az örömöt. Be happy! - hangzik a felszólítás. De mi van mögötte? Jókedv. A gúnyolódó televíziós műsor derűt csihol, ám milyet? És mit ad az örömöket ígérő reklám? Vágyakozást valami után, ami ha megvan, már nem is érdekes. Rájövünk, hogy tulajdonképpen nincs rá szükségünk. Mit jelent az olyan öröm, amely másokat tesz tönkre, a máséból oszt: neked gazdagságot, a másiknak nyomort? Vagy mit ér, ami csak a plakáton szép, de a valóságban mélységes nyomorúságot rejt? És milyen öröm a másoknak halált jelentő győzelem öröme?! Jézus valami egészen mást hozott. Ezt az egészen mást kínálja fel a mai igében, hogy életünkben az öröm, a felszabadult- ság, a kegyelem másról szóljon, mint amit eddig jelentett. Tiszta, igaz örömöt hozott, amely életet újít, bizodalmát ébreszt a holnapra és reménységet az örök életre. Ha elfogadod, őszinte lesz a válaszod: Jubilate! Igen, örvendezek, Uram, mert velem vagy, és én a tied vagyok. IMÁDKOZZUNK! Urunk, köszönjük, hogy nem hagysz minket magunkra, hanem jelen vagy igédben, szentségedben, és így miénk lehet már itt az új élet öröme, és mienk lehet az örök élet teljes boldogsága is a mi mennyei Atyánk asztalánál. Ámen. Trajtler Gábor Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Istenünk, minden öröm forrása, aki ezen a vasárnapon örvendezésre és neved dicséretére szólítasz minket, hallgass meg, amikor színed elé visszük könyörgésünket. Mi, akiknek élete békében és biztonságban zajlik, megemlékezünk előtted embertársainkról, akiket háború és vérontás vesz körül. Akik életveszélyben vannak, akik szeretteiket siratják, akik igazságtalanságot szenvednek, és akiknek bizonytalan a jövője. Ne engedd, hogy elfeledkezzünk róluk. Támogasd azokat, akik a békét és az igazságosságot munkálják. Segíts, hogy jóságodat tükrözzék szavaink és tetteink. Mi, akiknek munkája és jövedelme van, akik többet vásárolunk és halmozunk fel, mint amire szükségünk lenne, megemlékezünk előtted embertársainkról, akik éheznek, nélkülöznek, akiknek munkájára és erejére nincs szükség, akik bizonytalanságban és kiszolgáltatottan élik napjaikat, akik nem tudják, mit hoz számukra a holnap. Mutasd meg a gondtalanul élőknek, hogy csak akkor van esélyük biztonságos jövőre, ha fölveszik a nincstelenek és kisemmizettek gondját. Támogass minden erőt, amely az irgalmat és az igazságosságot szolgálja. Segíts, hogy jóságodat tükrözzék szavaink és tetteink. Mi, akik kényelemben élünk, és élvezzük az emberi tudomány és technika eredményeit; amelyek megköny- nyítik életünket, megemlékezünk előtted rövidlátásunkról, kapzsiságunkról és felelőtlenségünkről. Tudjuk, ismerjük és tapasztaljuk, milyen könnyű visszaélni a kényelmünket szolgáló lehetőségekkel. Eléd hozzuk azt a sok könnyelműséget és fegyelmezetlenséget, amit a közlekedésben tapasztalunk, amit elkövetünk, és amitől szenvedünk. Óvj meg a felelőtlenségtől, a túlzott önbizalomtól, a mindenáron győzni akarás kísértésétől és az erőszakos lelkülettől. Oltalmazd mindannyiunk életét és testi épségét. Segíts, hogy jóságodat tükrözzék szavaink és tetteink. Mi, akik számára neved szent, akik hiszünk benned, és szeretünk téged, megemlékezünk előtted az egész kereszténységről. Szenvedünk attól, hogy hiányzik közülünk az egység. Rengeteg közöttünk a széthúzás és a feszültség. Ellenségesek és indulatosak vagyunk egymással. Amit hiszünk és hirdetünk, annak töredékét sem igyekszünk megvalósítani sem a felekezetek egymás közötti kapcsolatában, sem a gyülekezetek gyakorlatában, sem egyéni életünkben. Ébressz rá szereteted mélységére és magasságára, ébressz bűnbánatra, munkáld megtérésünket, hogy szavaink és tetteink jóságodat hirdessék. Istenünk, minden öröm forrása, aki ezen a vasárnapon örvendezésre és neved dicséretére szólítasz, tégy minket követőiddé, hogy szavaink és tetteink rólad tanúskodjanak, öröm és béke forrásává váljanak. Hallgasd meg könyörgésünket megváltó Urunkért, Jézus Krisztusért. Ámen. SAROK ###### 3 £ 5 6 3 h □ Lépcsők - melyek a szentek szentjébe vezetnek Bars/ Balázs ferences atya újabb írással ajándékozott meg minket. Fogadják szeretettel olvasóink a kiváló tudós bibliai bizonyságtételét. (HK) A legegyszerűbb és leghétköznapibb dolgokban vannak elrejtve a legmélyebb tanítások. Ha valaki egyszer képes lenne leírni, mit jelent egy kézfogás, mit jelent egy búcsúzó kézmozdulat, a legnagyobb tanítója lenne az egész emberiségnek. Akkor van a mindennapi dolgok isteni mélységű ismeretéről sejtésünk, ha azokat a múlandóságokat a halál, pontosabban az örökkévalóság fényében szemléljük. Ha érzed, hogy szeretett édesapád utoljára fog veled kezet, mikor hátratekintesz a kórházi szoba ajtajából, látod, hogy fölemeli kezét, és int neked, akkor megsejtheted ezen jelek kimeríthetetlen gazdagságú üzenetét. Mit jelent fölmenni az Úr házába, fölmenni a templom lépcsőin? „ Vigadtam, mikor azt mondották nekem, jolmegyünk az Úr házába. ” (Zsolt 122,1) Istenhez csak föl lehet menni. Hogyhogy? Hiszen Isten számára nincs font és lent! De számunkra van. Az alantas dolgok lent vannak, a fenségesek fönt. És Isten teremtett bennünket ilyennek, hogy két lábra állva, öntudatra ébredve azonnal kettéosztjuk a teret: fentre és lentre. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nincs jelen a völgyben, hiszen a zsoltáros így énekel: „Ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert te ott vagy velem. ” (Zsolt 22,4) Éppen ez a kinyilatkoztatás, hogy Isten nemcsak életünk napsütötte hegycsúcsain van velünk, hanem a sötét völgyekben is. Ez azt jelenti, hogy Isten eljött a bűnbe esett emberhez. Kereste s megtalálta őt a siralmak völgyében, de csak azért, hogy fölvigye őt a hegyre, az ő házába, ahol asztalt terít neki, megkeni fejét illatos olajjal, hogy most már az ő házában lakjék időtlen időkig (vö. a Zsolt 22 további versei). \ágyakozni az örök halmok után, kívánkozni a hegyekbe annyi, mint az örökkévalóság után sóvárogni, oda, ahol nemcsak jelen van Isten, hanem le is töröl a szemünktől minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász (Jel 21,4). Isten maga is fön- séges, vagyis örökkévaló. Utána kívánkozni annyi, mint a hegyekbe vágyni. „Szemeimet a hegyekre emelem, honnét jön segítség énnekem? Az Úrtól van az én segítségem, Tőle, ki a mennyet és a földet alkotta. ” (Zsolt 121,1-2) És éppen a halál sötét völgyében is Isten jelenlétéről éneklő zsoltár után következik az, amely az Úr hegye utáni vágyakozásról szól: „Mi mehet jól az Úr hegyére? És ki állhat meg az ő szent helyén? ” (Zsolt 23,3) Vagyis hegyen van az ő szent helye, a templom, mely az örökkévalóság szimbóluma. Őseink hegyekre, dombokra építették a templomot, mert még értették a szimbólumok nyelvét. De ha alföldön építkeztek, akkor is pár lépcső (mindig páratlan számú) vezetett a templomajtóhoz, a hajóból a szentélybe, a szentélyben pedig föl az oltárhoz, mert a templom hegy nélkül is magaslat: óriási emberi hegycsúcs. És a hívő ember számára (de a nem hívő is érzi) a begycsúcs viszont templom nélkül is szentek szentje: oltár ott a kiálló kő, imádság nélkül is imádkozik a csúcsára fölért és körültekintő ember puszta csodálkozásával, ahogyan látja a felhők (tömjénfelhök) vonulását, a hatalmas égboltot és lent az „arányukat vesztett embereket”. „Ezért vezetnek lépcsők az utcáról a templomba, és ezek azt mondják nekünk: »Te most fölmész az imádság házába, Isten közelébe.«” (Romano Guarding Örökmécs) Meg azt is mondják, látod, más irány is van, mit eddig bejártál a faluban, a városban: nemcsak kelet, nyugat, észak és dél van, hanem van fölfelé is. És ez győzelem a lecsúszás, a lezüllés fölött, és az a fölfelé lépdelés ad értelmet a négy égtáj felé tett útjaidnak is. „A templom hajójából újra lépcsők vezetnek a szentélybe, és ezek arról beszélnek, hogy »Most a szentek szentéjébe lépsz«. És lépcsők vezetnek föl az oltárhoz. Aki oda fölmegy, annak azt mondják, amit egykor Isten mondott Mózesnek az égő csipkebokorból: »Vesd le saruidat, mert szent a hely, amelyen állasz«.” Jákob álma (mely az emberiség legmélyebb vágyára adott isteni ígéretet) Jézus Krisztusban teljesedett be, aki a lajtorja, mely az égbe nyúlik: Ö személyében köti össze Istent és az embert. „Az oltár az örökkévalóság küszöbe.” Láthattam Mózest. Assisiben történt, amikor a ferences rend generálisa összehívta lelki elmélyülésre a rend 104 novíciusmesterét. Egy szabad délutánon felszaladtam az Assisi-bazilikába, hogy az altemplomban Szent Ferenc atyánk sírja előtt elcsendesedjek. Rajtam kívül az indiai novíciusmestert láttam ott. A félhomályban nem vett észre engem. Mit csinál? Figyeltem. Levette saruját. Felejthetetlen! Letette saruit az oltár elé, és úgy lépett fel az oltárhoz, hogy közelebb lehessen a Szent ereklyéhez. A szentségi oltár égő, de el nem égő csipkebokor: az Örökkévaló jelenléte! A templomlépcsőn fölmen- ve hitetlenségből emelkedsz fel Krisztushoz, a hajóból a szentélybe lépve mint megkeresztelt egyesülsz az Úrral. Föllépve az oltárhoz átélheted királyi papságod méltóságát, mint oltárszolga: de ez a harmadik lépcső különös módon is a papi élet lépcsője. Ha mi, papok úgy mennénk fel ezeken a lépcsőkön, ahogy Isten jelenléte megkívánja, és úgy csókolnánk meg az oltárt: papi életünk új erőt, tisztaságot, a lelki szüzesség kegyelmét kapná meg. Az egész keresztény élet ascensio, azaz fölemelkedés. Nemcsak lélekben, hanem testben is, hiszen az utolsó napon fölkelek a porból, és saját testemben látom meg az én Megváltómat. Elragadtatom Vele a felhőkön, és Vele leszek mindörökké (1. Jób 19,25 -27 és Test 4,17). B. B. f *
