Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-04-20 / 16. szám

2. oldal 2003. ÁPRILIS 20. Evangélikus Élet NAGYCSÜTÖRTÖK Nagy csütörtöki álom - vagy valóság? Jer 31,31-34 Kövek Wass Albert Üzenet haza című versének refrénjében olvashatjuk: „Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad”. A kö­vet nehéz megsemmisíteni, az állandósá­got szimbolizálja. A költő hazája iránti szeretetét sem tudták szívéből kiölni, a biztonságot ez jelentette számára, ez kísér­te végéig életét az idegen, távoli világban. A kő lehet ellenségünk, de jelentheti életünk biztos alapját is. Ha megbeteg­szik valamelyik testrészünk, a kő veszé­lyeztetheti életünket. A hegymászókra rázuhanhat egy meglazult kődarab, s ez halálukat is okozhatja. A felelőtlen vo- natdobálók már több ember, köztük gyermekek halálát is okozták. A bibliai Dávid is kővel terítette le a hatalmas embert, a filiszteus Góliátot. A kő ez esetben is ellenség, egyik ember a másik ember halálát okozta általa. Még akkor is, ha Dávid így indokolta tettét: „Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket." (lSám 17,47b) Arany János Toldijában Toldi Miklós egy nehéz kővel öli meg bátyja, György csúfolódó vitézét. A kő az Ószövetségben nemcsak gyilkos eszköz, hanem életmentő szere­pet is játszik. Izrael népe vándorol Mózessel a pusztában. „A nép szomjazott a vízre, ezért tovább zúgolódott." (2Móz 17,3) Mózes Istentől kér segítséget, s meg is kapja: „ Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. ” (2Móz 17,6) Isten bizton­ságot adott a népnek, a kő segítségével oltotta szomjukat. Minden ember élete valaminek a je­gyében zajlik. Célokat tűzünk ki magunk elé kora fiatalságunktól kezdve. Valamit mindig el akarunk érni, de nem mindig érünk célba. Kutatjuk sikertelenségeink okát, nem találjuk, és legközelebb ugyan­abba a hibába esünk. És akkor ismét meg­jelenik a kő. Az a kő, amely sok ember életének alapjából hiányzik. Mivel nem biztos az alap, a legkisebb vihar is össze­kuszálja a szálakat. A Biblia erre így vá­laszol: az, aki nem hallja meg Jézus sza­vát, hasonlít ahhoz az emberhez, aki alap nélkül építi házát, amely az áradat hatásá­ra összeomlik. Aki hallja Jézus beszédét, és aszerint cselekszik, olyan emberhez hasonlít, aki kősziklára alapozott: „ami­kor árvíz jött, beleütközött az áradat ab­ba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve ”. (Lk 6,48b) Többletmunkával jár, hogy a köveket összehordjuk az alaphoz, de megéri, mert általa védelmet nyerünk. Bátran énekelhetjük: „Győzhetetlen én kó­szálom, / Védelmezőm és kővárom, / A keresztfán drága árom, / Oltalmamat tő­led várom.” (379. ének) A legnagyobb csoda akkor történt, amikor „azúr angyala leszállt a menny­ből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá ". Azt mondta az asszonyoknak: „ Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt... ” (Mt 28,2.5.6) Ez az elhengerített kő jelenti a mi örök életünket, ha hiszünk Jézus Krisztus feltá­madásában. Csaba Piroska MESTERMŰ A DIGITÁLIS ORGONÁK KÖZÖTT Mesterségünk „titkai’':- csak a valódi sípok hangjához mérhető hangminőség- egyedülálló megbízhatóság- intonálhatóság a helyszín akusztikája és a felhasználó ízlése szerint - páratlan típusválaszték- templomi kiépítettségű hangsugárzás a legkisebb modelleknél is- ellenőrizhető, felkereshető hazai referenciák- egyedi szolgáltatások, ingyenes akuszti­kai felmérés - 5 éves garancia- kedvező árak és fizetési feltételek Várjuk érdeklődőinket a holland Johannus Orgonagyár magyarországi kép­viseletén: SPEED-EX Kft. 1024 Budapest, Margit krt. 41. Tel./fax: 315-1787 vagy 316-7089. Biztatóan gyönyörű álom. Jeremiás már lát valamit, amit mi csak álmodni mernénk, látni szeretnénk. Azt, hogy újra természe­tes, rendezett és jó a kapcsolat Isten és az ember között: egymáshoz tartozónak érzik magukat. Azt, hogy nem kell cipelnie az embernek az élet terheit, elsősorban a leg­kellemetlenebbeket: az általunk elrontott ügyeket. Sőt még azt is, hogy működőké­pes lesz az élet, mert magától értetődő lesz az élet használati utasítása: Isten törvénye az emberi szívbe írva működik. Mindhá­rom álom még további nagyszerű részle­tekre bontható. Ha elkezdenénk a képeket kibontani, az egész életünket átfogó jó hír tárolna elénk. Jeremiás próféta, aki hiva­talból lát, látni engedi ezt a csodát. Mi pe­dig engedjük, hogy magával ragadjon, hi­szen a hétköznapok gonddal, háborúval, zavart kapcsolatokkal teli, töredezett vilá­ga kiváltja belőlünk a vágyat a szebb, a jobb, a teljesebb élet iránt. Veszélyes az ilyen ember. Feldob, azután továbbáll, és másnak hirdeti a mondókáját. Jeremiás is csak az ígérgető politikusok, a széppel és jóval kecsegte­tő hatalmasok közé tartozik, akik több­nyire kereket oldanak, mivel ígéreteik megvalósíthatatlanok? Ezért azután inkább józanok mara­A helyszín: útközben. Már nem otthon - és még nem otthon. Már nem Egyiptom­ban, a „halál országában”, a biztos pusz­tulásnak kitéve, és még nem az ígéret földjén. Útközben - a hontalanságban, a kiszolgáltatottságban, a létbizonytalan­ságban. A világon sehova, senki máshoz, egyedül Istenhez és - akarata szerint - egymáshoz tartozva. Egyik napról a má­sikra, napról napra Isten tenyerén, az Is­ten ígérte jövő felé. A nép lelke pedig „rövid, türelmetlen, ájult” lett - olvasom a héber szó szinoni­máit. Elvesztették a csoda, a kegyelem iránti érzéküket: hogy egyáltalán élnek, és hogy szabadok; hogy ott vannak élet­ben, ahol el kellett volna pusztulniuk; hogy az az élet is, amelyben „keblükön a kenyerük, hátukon a házuk” - mint az élet egyáltalán - ajándék és kegyelem, elhívatás és megbízatás. A naponkénti csoda unalmassá, csüggesztővé, hétköz­napivá vedlett: a mindennapi mennyei kenyér „hitvány, sovány, üres” eledel - olvasom ismét a héber szótárban. A hát­rahagyott egyiptomi múlt pedig, amely már közelgő véggel fenyegetett, a „rö­vid, türelmetlen, ájult” lélekben remény­telenül kívánatos húsos fazékká magasz­tosul, amit most elsiratnak. Aki egykor prófétája szavával hirdette, hogy örökre véget vet a halálnak, most hallgat. Hallgatott akkor is, amikor az ár­tatlant fölfeszítették és megölték. A hall­gatás sokak szerint az egyetértés jele. An- nás és Kajafás is elégedetten nyugtázza: Isten egyetért ítéletükkel, hiszen egy sza­va sincs ahhoz, hogy a názáretit a hamis messiások, a csalók és istenkáromlók íté­letével sújtották. A törvénytudók is levon­hatják a következtetést: igazolódott, hogy az a sok jel és csoda, amit ez a vándorta- nitó tett, nem több szemfényvesztésnél. A törvényt nem ismerő sokaság pedig, ame­lyet ez az álrabbi bűnbocsánattal hitege­tett, rászedetten kergeti az üdvösség illú­zióját. Isten hallgat: a názáreti tanítása és minden ígérete érvénytelen, és a nagyta­nács fölötte mondott ítélete jogos. Nagyszombat: a mózesi törvény őrei­nek nagy napja ez, a nyugalom rég óhaj­tott napja. Ma pihenhetnek, hiszen telje­sítették kötelességüket: kigyomlálták a gonoszt, végeztek a törvény megrontójá- val, elnémították istenkáromló száját. A názáreti Mária fiának nevét örökre eltö­rölték. Bár életében minduntalan meg­szegte a szombatot, ma kénytelen meg­dunk, és nem dőlünk be minden szem­fényvesztő ígéretnek - legyen az bármily kecsegtető is! Már elegünk van a televí­ziós show-kból is, hiszen csak egy álom­világot mutatnak a sok mosolygással, gazdagsággal, „látványtervezett” csillo­gással. Maradjunk a józanság talaján, és akkor nem ér túl nagy csalódás. Ha Jeremiás szava lenne az aranyfede­zet a megvalósulásra, akkor nem tartanám többnek őt sem egy cirkuszi illuzionis­tánál. Ő azonban - csontjaiba rekesztett tűzként - az Igét hirdeti, az Isten terem­tő szavát, amely létre tudja hozni a leg- álomszerűbb valóságot is. Meg tudja va­lósítani az ember legmerészebb álmát, olyat is, amit szem nem látott, fül nem hallott... Isten szavának „bankgaranciája” mi­att hiszem, hogy igaz az, amivel textu­sunk kezdődik: eljön majd az idő. Urunk többször mondott már ilyet. Azután va­lóban beteljesedett az idő, és megérke­zett az emberré lett Isten, Jézus Krisztus, akiben rendeződni látszik az ember és az Isten közötti viszony, akiben megalapo­zott lehet az Isten-ismeret és az életisme­ret. Jézus Krisztus, akinél nem szólam, hanem tapasztalati valóság lett a megbo­csátás, maga a teljes bűnbocsánat. Jézus Az értékrend másutt is felborul: az Úr irgalma és hűsége - mivel napról napra megújul -, kilátástalansággá. céltalanság­gá silányul. Az életbe, az ígéret földjére vezető út a halálba torkollik. Isten pedig, aki kiválasztotta, megszólította, a vízen át­vitte, felhőben-tűzoszlopban vezette, etet- te-itatta, szilárd életrenddel megajándé­kozta őket, mostanra pusztító ellenségük. Hisztéria! így kategorizálhatjuk film­beli jelenetek és egyéb tapasztalataink alapján a „rövid, türelmetlen, ájult" lélek visszájára fordult értékrendjének látványos világgá kiáltását. A hisztéria éltető eleme a fogékony közönség. Az Úr pedig nem az. „Ám legyen!” - mondja -, és mérgeskí­gyókat küld. Érvényesíti a helyszín termé­szetes adottságait - mint a későbbiekben oly sok alkalommal -, a Kánaán körüli tör­ténelmi, politikai-földrajzi erőviszonyokat. „Ám lásd, mire mégy, ha neked van iga­zad.” Mire mégy a mindennapi csodák, a megújuló kegyelem, a hűség nélkül. A gyógymód hatásos. A kijózanodás teljes. Az értékek a helyükre kerülnek: „ Vétkeztünk! ” - így sommásan, egysze­rűen. A hisztériás jelenetekben fontossá dramatizált részletek eltűnnek. Nem „rö­vid, türelmetlen, ájult” a lelkűk, hanem vétkes. Mert útközben csak egyféle élet tartani: mozdulatlanul pihen, és többé nem kelhet fel. Sírboltja ajtaján a főpap pecsétje is ezt erősíti meg. A mózesi törvény diadalittas őrei csak egy valamivel nem számolnak: még né­hány óra, és Ézsaiás próféta évszázadokkal korábban elhangzott igéi első ízben azon teljesednek be, akit ők sírba fektettek. „ Véget vet a halálnak örökre az én Uram, az Úr! ” Még néhány óra, és fölötte örökre megszűnik a halál hatalma! Első lesz azok sorában, akiket többé nem fenyeget halál! Még néhány óra, és Isten örök élet fejedel­mévé teszi, noha a főpapok és a vallás szakértőinek ítélete szerint alkalmatlan rá. hogy Isten népének tanítója legyen. Még néhány óra, és bár földi pályája - emberi mértékkel - nem sikertörténet, Isten őt nyilvánítja győztessé. Még néhány óra, és ragadozó farkasnak bizonyulnak, akik - Mózes tanítószékének és Áron botjának örököseként - Isten népét pásztorolták, és ennek ürügyén az igazra vadásztak, és nyáját szétszélesztették. Nagyszombat intő jel: ember, vi­gyázz! A te ítéleted nem Isten ítélete! Nem Isten egyetértésének jele, ha hall­gat, ha egy szava sincs ahhoz, amit te­Krisztus, aki miatt és akiben az Isten va­lóban újat kezdett. Velünk is, velem is. Jó, jó - mondhatja erre bárki -, mi mégis emberek vagyunk, akik a mában élünk. Bár szép és nemes dolog a jövőt tervezni és annak élni, mi ma szeretnénk boldogok lenni, ma szeretnénk elkerülni a nagy és kritikus veszélyhelyzeteket, ma szeretnénk rendezett kapcsolatban élni Is­tennel és az emberekkel. Nem holnap s végképp nem holnapután. Türelmetlenek vagyunk, így születtünk. Nekünk ne azt mondják, hogy eljön majd az az idő, ha­nem azt, hogy miért nincs már itt! S akkor - már nem az Ószövetség­ből, hanem az Újszövetség lapjai mögül - megszólal egy csendes, de határozott, meleg hang, az öröm és békesség hang­ja: de hiszen már itt van. Már eljött az az idő. Nem mindenkinek, nem az egész világnak, de mindazoknak, akiket meg­érintett a Szentlélek, és hitet ébresztett a szívében. Azoknak, akik az áldás útján eljutottak oda, hogy a „názáreti ácsle­gény” nem csupán egy nagy karriert be­futó orvos, és nem egy zseniális pszi­chológiai érzékkel megáldott tanító volt, hanem az Úr, a Megváltó, a Krisz­tus. Aki Vele találkozott, az boldogan kiáltja bele a világ zajába és a pokol ki­lehetséges: a létbizonytalanságban a vi­lágon sehova, senki máshoz, mint egye­dül Istenhez és - akarata szerint - egy­máshoz tartozva, egyik napról a másikra, napról napra Isten tenyerén élni és vele menni az Isten ígérte jövő felé. „Készíts rézből kígyót, tedd póznára, és aki rátekint, életben marad! ” - hang­zik az egyoldalúan is hűséges Úr paran­csa és ígérete. „A rézkígyó a mentés jel­képe volt - Írja a zsidó írásmagyarázó -, aki feléje fordult, nem azért menekült meg, mert látta, hanem Temiattad, aki mindnyájunk Megmentője vagy.” „Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen, őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát ad­ta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. " (Jn 3,14—16) Jézus keresztje, a gyötrelmes és szégyen­letes bitó, a szökött rabszolga kínhalálá­nak eszköze tehát jelzőoszloppá válik, a mentés jelképévé. Amiatt, „aki mindnyá­junk Megmentője”, aki megszerette a vi­lágot, a „kozmoszt”. Ő rendelte, hogy aki feltekint rá, aki hisz és bízik a Meg­feszítettben, és abban, aki elküldte, an­nak örök élete legyen. szel, ahogyan másokról ítéletet mondasz. De nagyszombat örök időkre szóló vi­gasztalás is. Amikor nem érted, hogy Is­tennek miért nincs szava ahhoz, amit ve­led tesznek, ahogyan emberek rólad mondanak ítéletet, akkor tudd, hogy Is­ten hallgatása nem igazolja az ítéletet tárgyalás nélkül hozó Kajafásokat. Nem igazolja a kezüket mosó Pilátusokat sem, akiknek szájából cinikusan hangzik a szó, amivel az igazságot akarják feltárni. Tudd, hogy ügyedben nem az ő szavuk volt az utolsó! Az utolsó szó Istent illeti. Ha hiszel, tudni fogod, és amilyen erő­sen hiszel, olyan bizonyosan fogod tud­ni, hogy Isten utolsó szava a te életedben sem lehet más, mint amit nagypénteken az egész világ, húsvét hajnalán pedig szeretett Fiának sírja fölött mondott ki. Ez pedig kegyelem és élet. Nagypénteken Isten a Golgota fölött hallgat. Hallgatása a kegyelem szava. Ha megszólalna, csak ítéletet mondhatna: ítéletet Annás és Kajafás fölött, ítéletet Pilátus fölött, ítéletet választott népe és az egész világ fölött. És ma sem tehetne mást: ítéletet kellene mondania fölötted, fölöttem, népünk és a népek fölött. De nos csendjébe: eljött az idő, már érvé­nyes az új Isten-ember szerződés, az új szövetség; már valóság lehet mindaz, amiről Jeremiás nyomán annyian álmo­doztak. S mivel mi született „materialisták” vagyunk, akik szeretjük látni, megfogni, netán ízlelni a valóságot - hiszen az az igazi, amit megérinthetünk, és a szájunk­ba vehetünk -, Jézus Krisztus önmagát kínálja látható, tapintható, ízlelhető való­ságként: vegyétek, egyétek, ez az én tes­tem; igyátok, ez az én vérem. Igen, az úrvacsora szentségében kós­tolót kapunk az eljövendő világból. Aki csak nézelődik, külsősként szemlélődik a tanítványok, az egyház világában, az még mindig csak azt mondja (bár ez a re­ménység is nagy szó manapság): eljön majd az idő. Aki pedig már odatelepedett Jézus asztalához, az boldogan állítja: el­érkezett, én már megkóstoltam. így válik a próféta gyönyörűen biztató álma valósággá nagycsütörtökön. Ez a nap nem csillog úgy, mint a karácsony. Nem ragyog úgy, mint a húsvét reggele. Mégis a legnagyobb Krisztus-ünnepek sorában áll. Mert az új szövetség érvénybe lépett. Kós­tolót kaptunk belőle. így igaz! Hafenscher Károly (ifj.) Útközben - ha nem tudja, honnan és hová megy - a lélek „rövid, türelmetlen, ájult” értékrendje visszájára fordul. Mert a csodák - Isten ajándékai - már három nap után is megfakulnak, megüresednek, unalmassá válnak. Hír értéke nem az életnek, hanem a halálnak van. Nem a természetesnek, hanem az abszurdnak. Nem a jónak, hanem a gonosznak. Azt pedig, aki az életet adta - ha rendjét szá­mon kéri rajtunk -, az élet ellenségének kiáltjuk ki. Ha pedig kiszolgáltat az „éle­tünk helyszínét” meghatározó adottsá­goknak, hisztérikusan firtatjuk igazságát. „Hol volt, amikor...?” „Hogyan enged­hette...?” „E jelben győzni fogsz!” - álmodja Nagy Konstantin a Pons Milviusnál ví­vott csata előtt. E jelben, a felemeltetett Jézus Krisztusban és - ami mögötte van - az Atya szeretetében győzünk. „Mert aki hisz, nem megy ítéletre, hanem át­ment a halálból az életbe. ’’ Krähling Dániel IMÁDKOZZUNK! Urunk, táplálj minket naponta azzal a sze­retettel, amely Jézus Krisztus halálában és föltámadásában napvilágot látott, hogy ne­ked tetsző életben járjunk. Ámen. Isten utolsó szava ma sem az ítélet, ha­nem a kegyelem. Ezért hallgat. Hallgat, amikor vétkezel, és hallgat, amikor elle­ned vétkeznek. Hallgat akkor is, amikor a történelem porondján tombol a bűn. Ám hallgatása akkor a legfájdalma­sabb, amikor a hantok dübörgését hallod szeretteid koporsóján. És akkor a legfé­lelmetesebb, amikor halálod eljövendő órájára gondolsz. Jusson eszedbe: Isten szeretett Fiának ravatala fölött is hallga­tott. Hallgatott, amikor sírba fektették, és hallgatott, amikor lepecsételték a követ. Húsvét hajnalán mégis beteljesítette raj­ta, amit prófétája századokkal korábban jövendölt: „ Véget vet a halálnak örökre az én Uram, az Úr!" Egy napon megáll szeretteid sírja fölött, és megáll a te po­rod fölött is, hogy a próféciát rajtuk és rajtad is beteljesítse. Véghelyi Antal IMÁDKOZZUNK! Mindenható Isten! Hálát adunk, mert egy­szülött Fiad alászállt a sírba, hogy mi, aki­ket a keresztségben az ő halálával egyesí­tettél, föltámadásában is egyek legyünk vele, aki legyőzte a halált. Ámen. NAGYPÉNTEK Útközben - a keresztre feltekintve 4Móz 21,4-9 NAGYSZOMBAT Isten hallgat Ézs 25,8-9 4 J j v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents