Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-04-06 / 14. szám
2. oldal 2003. ÁPRILIS 6. Evangélikus Élet ÉLŐ VÍZ Várakozó emberek Levéltári munkáin közben került a kezembe egy lelkészavatási üdvözlőlevél ezzel az igével: „Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét." (ApCsel 4,31) Magam is tapasztaltam, hogy ha Isten Lelke velem volt, akkor erővel és bátran tudtam szólni az igét. A Lélek olyan, mint a só. Ha hiányzik - csak akkor vesszük észre, hogy baj van. Sajnos ma a legtöbbeknek fel sem tűnik a Lélek hiánya, éppen ezért nem is fájlalják azt. Vannak ugyan alkalmaink - istentiszteletek, szeretetvendégség, jubileum, bibliaóra -, de ha Isten nem adja Lelkét az igehirdetőre és a hallgatókra, üres és erőtlen marad minden. Beszélünk evangélizációról, ébredésről - és nem történik semmi. Miért van ez? Mert sokan nem várnak semmit. Lk 2,25-ben hallunk Simeonról, aki „várta Izrael vigasztalását”. Akkor sem volt ez mindenkire igaz, de voltak olyanok, akikre igen. Várták, amit Isten már Ábrahámnak és Dávidnak is megígért. Az ébredés egyik jele a várakozás. Talán egy egyszerű bibliaóra kapcsán is lehet úgy leülni a gyülekezeti teremben, hogy várok valamit. Még akkor is, ha a mai sivár gondolkozás azt tartja: mit lehetne kapni a templomban, ahol még csak belépődíj sincsen? Lehet a Lelket kérni és várni például minden reggel, mikor előveszem az Útmutatót, és kinyitom a Bibliámat. Mit várunk? Egyáltalán várunk-e valamit, amikor beülünk a templompadba? A „szokáskeresztényre” az jellemző, hogy alapjában véve nem számít semmire. Nincs benne vágy. Olyan ez, mint amikor leülök az ebédhez, és nincs étvágyam. De ez - a betegség jele! A lelkészavatási üdvözlőlevélben említett igében olvasunk arról, hogy az apostolok könyörögtek, és megmozdult a hely. Mozdulnak a dolgok. Erő kezd működni, és jön valami új. Mint tavasz- szal, amikor duzzadnak és kipattannak a rügyek. Évről évre mindig szent és csodálatos pillanat ez. Jön a zöldelés, majd a virágzás és végül a gyümölcstermés. Jakab apostol ezt tanítja: „nincsen semmitek, mert nem kéritek" (Jak 4,2). De azt is hozzátehetnénk: nincsen semmitek, mert nem vártok semmit. Simeonról azt írja a Szentírás, hogy nemcsak várta Izrael vigasztalását, de Isten Lelke is rajta volt (Lk 2,25). Tehát nem akármilyen várakozásra van szükség, hanem olyanra, amelyet Isten Lelke munkál. Mert Isten Lelke nélkül nincs bennünk igazi várakozás. Mi magunktól csak testi és múlandó dolgokat tudunk kérni és várni. Valljuk be: Lélek nélkül a karácsony, a nagypéntek, a húsvét is csak üres szokássá lesz - a család, a gyermek, az emberi szeretet, az ajándékozás ünnepe. Sóhajtozó és panaszkodó emberek helyett várakozó emberekre van szükség a családban, egyházban, gyülekezetben. Te is egy lehetsz közülük, akik kérik és várják a Lélek munkáját, hogy végre megmozduljon valami: legyen rügyfakadás, és gyümölcsöző életek teremjenek. Gáncs Aladár fm „Krisztus testét és vérét szintén láthatta az ember, mint bármely más testi dolgot, csak azt nem látta, hogy ez áldozat, főpapi áldozat. Krisztus magát áldozta fel szivében Istennek. Ezt testi szem nem láthatta. Teste és vére lelki áldozat volt. ” Luther Márton: Jer, örvendjünk keresztyének! (Szabó József fordítása) BÖJT 5. VASÁRNAPJA (JUDICA) Közösség Jézusban Jn 11,46-53 Egy kedves kép érkezett elektronikus postaládámba, mely egy újságcikkből származik. Az Életmentő ölelés című írás egy egyhetes ikerpár életéről számol be. Mindkettejüket inkubátorba kellett tenni, és úgy volt, hogy csak az egyik marad életben. A kórház nővére szembeszállt a szabályokkal, és a babákat közös inkubátorba helyezte. Miután betette őket, az egészségesebb baba átvetette karját testvérén, és átölelve tartotta. Erre a kisebbik szívverése stabilizálódott, és testhőmérséklete is normálisra emelkedett. Egyre fontosabbnak látom az összetartozást. Azt a felismerést, hogy nem egymás mellett, hanem együtt kell élnünk. Egyre fontosabbnak látom a közösséget, azt a meggyőződést, hogy egymásra vagyunk utalva. Hiszen az Úristen nem „igazságosan” osztotta el a testi, szellemi és lelki javakat; nem úgy, hogy mindenkinek egyformán mért volna. Kinek többet, kinek kevesebbet adott. Hogy jut-e mindenkinek, attól függ, hogy egymásra találunk-e, hogy megosztjuk-e javainkat egymással. Ahogyan az egyik kis iker saját testmelegéből adott a másiknak. Mi kell ahhoz, hogy emberek egymásra találjanak? Mi kell ahhoz, hogy kialakuljon a közösség? Közös érdek, közös cél, közös értékrend és az úgynevezett „mi tudat" - válaszolja a társadalomtudomány. Valóban, ezek a dolgok különböző embereket képesek egy csapatba toborozni. Jó, ha olykor-olykor meg is nevezzük mindazokat, amelyek összegyűjtenek, egyben tartanak minket. Jó, ha olykor-olykor kimondunk olyan egyszerű szavakat, mint a haza, a gyermekeink, a vállalkozásunk sikere, a lakóhelyünk tisztasága és otthonossága, az egymás iránti kölcsönös megbecsülés és vonzalom - azért, hogy összetartozásunk megerősödjék. Azonban - tudjuk és tapasztaljuk - az emberi közösség összetartozásának van végső határa. Eszembe jut annak a fiatal lánynak az esete, aki épphogy csak befejezte érettségi vizsgáit, és megkapta a felvételi értesítőt, apja máris előállt: „Lányom, te most már egyenesbe kerültél, anyád és én becsülettel felneveltünk. Ezzel teljesítettük közös feladatunkat. Nincs több közös célunk, ezért - most már meg merem mondani neked - elválunk egymástól.” Ahhoz, hogy végre ráébredjünk összetartozásunk tudatára, és az ne csak illúzió vagy naiv vágyakozás maradjon, a társadalomtudomány által meghatározott „közös” dolgokon kívül másra is szükség van. Mai evangéliumunk kétszer is beszél arról, hogy emberek összegyülekeznek. Ennek nyomán kétféle közösség jön létre. Az egyik olyan, mint az emberi közösségek általában: ez a főpapok és a farizeusok csoportja. A másik Jézus népének közössége. A farizeusok és főpapok közösségének is van értéke. Annak érdekében, hogy egy kulcskérdésben meg tudjanak állapodni, a köztük fennálló sok-sok ellentétet félre kellett tenniük. Közösségük ezután megtelt tettvággyal. Ma már tudjuk, mennyire időleges volt ez, és menynyire önös-önző céllal jött létre. Abban az időben mégis sokan mondhatták: végre valamiben egységre jutottak, végre közösen tudnak cselekedni, végre egységesen lépnek fel. Ne ítéljük hát el ezt a közösséget, de lássuk meg korlátáit és viszonylagosságát. Ne várjunk tőle többet, mint amennyit lehet. Most pedig figyeljünk az evangélium hitvallására: „Jézus meg fog halni a népért, és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egy- begyüjtse.” Ez az a közösség, amire magam is vágyom. Amelyben nemcsak a közös érdek, közös cél, közös értékrend és a „mi tudat" vonz egymáshoz és köt össze bennünket, hanem Krisztus áldozata. Az anyaszentegyház ezt nem ígéretként, hanem tapasztalatként élte meg. Átélte azt a csodát, hogy korlátok szakadtak át, falak omlottak le görög és zsidó, szabad és rabszolga, férfi és nő között. Ha a missziós beszámolókat figyelemmel kísérjük, vagy a nemzetközi konferenciák résztvevőinek élményeit hallgatjuk, akkor ma is örömmel vegyes csodálkozással látjuk, hogy Krisztus áldozata kultúrák fölött átívelve köt össze embereket. Annak a közösségnek, amelyet Jézus szerzett, nincs végső határa, hiszen benne a végtelen szeretet, az újrakezdés lehetősége, a bűnbocsánat öröme és az örök élet reménysége tart össze mindnyájunkat. Ámen. Bencze András IMÁDKOZZUNK! Áldott légy, Urunk, Jézus Krisztus, hogy áldozatoddal egybegyűjtötted népedet, és ma is elhívod azokat, akiket kiválasztottál. Építsd egyházadat, erősítsd meg gyülekezeteit a hallható és látható ige által, hogy együtt dicsérhessen Téged minden nép nemzedékről nemzedékre! Ámen. O RATIO OECUMENICA Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Mennyei Atyánk! A háború híreit hallva, a tudósítások képeit látva félelemmel és aggodalommal a szívünkben állunk meg előtted. Emberi igazságunk nem képes arra, hogy békét teremtsen. Szükségünk van igazságodra, amely nagyobb annál, mint amit mi felfoghatnánk. Könyörgünk hozzád, irgalmazz ennek a világnak, és indítsd a felelős embereket, hatalmakat arra, hogy minél hamarabb véget vessenek a pusztításnak. Könyörgünk, Urunk, hogy légy az ártatlan szenvedőkkel, a sebesültekkel, azokkal, akik szeretteiket veszítik el. Urunk, kérünk, őrizd meg hazánkat, népünket. Adj az embereknek felelősségtudatot akkor, amikor hamarosan döntenünk kell egy ország sorsáról, jövőjéről. Adj bölcsességet mindazoknak, akiknek politikai hatalom és felelősség van a kezében. Urunk, kérünk, vezesd egyházadat, hogy téged tudjon képviselni - nemcsak a templom falai közt, de a közéletben is. Adj egyházadnak mindenütt a világon benned bízó, tiszta hitet. Add nekünk a hit bátorságát, tisztán látását, erejét, amellyel megállhatunk a minket ért kisértésekben, de megállhatunk az evangéliumra szoruló embertársaink mellett is. Kérünk, ne engedd, hogy a megszokottság, az élettelen hagyománytisztelet vagy a hitünk alapjaitól való elszakadás miatt elfelejtse egyházad, hogy a Krisztusról szóló bizonyságtételre hívtad el ebben a világban. Ne engedd, hogy az evangélium megszokott, unott frázissá váljon az igehirdetők és az igehallgatók számára. Add egyházadnak újra és újra a rád csodálkozás erejét, frissességét, indulásra késztető elhívását. A te erődet, segítségedet kérjük akkor is, amikor családjainkra, gyermekeinkre, szeretteinkre gondolunk. Fiadban megmutattad, mennyire szeretsz minket. Segíts, hogy mi is szeretetben, tisztaságban és békességben éljünk egymással. Adj a szivünkbe egymás iránti türelmet, figyelmet, tapintatot, megértést. Urunk, járj velünk ezután is a böjti utunkon. Engedd, hogy készülődjön szívünkben az ünnep. Segíts, hogy a böjti idő kihasznált idő legyen, ne elszalasztott alkalom. Készíts fel bennünket Fiad szenvedésének, halálának és feltámadásának ünneplésére. Ha te kísérsz utunkon, akkor van reményünk, erőnk, életünk. Jézus Krisztusért, életünk Uráért kérünk, hallgass meg minket! Ámen. Miatyánk... Valahol ki van jelölve a helyed Azért van síró, hogy vigasztald, Az éhező, hogy teríts neki asztalt. Azért van seb, hogy bekösse kezed, Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd. Azért van annyi árva, üldözött, hogy oltalmat nyerjen karjaid között. Azért roskadnak mások lábai, Hogy terhüket Te segítsd hordani. Az irgalmat kínok fakasztják, Mélység felett van csak magasság. Ha más gyötrődik, szenved - azért van, Hogy Te befogadd szívedbe boldogan. Megmutattad néha legalább, Hogy lelked által enyhült, szépült a világ? Vagy tán kezedtől támadt foltra folt Ott is, ahol eddig minden tiszta volt? Mi vagy? Vigasznak, írnak szántak, Menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Valahol rég ... siess ... keresd: Ki van jelölve a helyed. Csak ott leszel az, aminek Isten szánt, Másként céltalan lesz az életed, S a sor ekéje bármily mélyen szánt: Mag leszel, mely kőre esett. Elkallódott levél leszel, Mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, mely kárba veszett, Mit sohasem kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, Kalász leszel, de magtalan. Cserép, melyben nem virít virág, S nem veszi hasznát sem az ég, sem a világ. Bódás János « 3 £ O 2 3 3 0 0 ...SAROK ................................ LIT URGIKUS TÉR Személyes vallomások I. A Liturgikus Sarok jelen sorozata a templomról, az isten- tisztelet teréről szól. Az épület egészéről, illetve egyes részeiről szeretnénk elmondani a legfontosabbakat. A nemegyszer vallomásszerű cikkek mellett ugyanakkor személyesebb hangú anyagoknak is helyet kívánunk adni. Neves építészeket kértünk meg, hogy elevenítsék fel egy-egy emléküket, élményüket: mi volt számukra igazán fontos templomtervező, -építő munkájuk során. Először hazánk egyik legismertebb mestere, az Ybl- és Kos- suth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett Makovecz Imre vall kézzel írott levelében. (HK) Egyetlen evangélikus templomot terveztem, Józsa Márton megbízására. Több feladattal az evangélikus egyház nem bízott meg. A siófoki templom még a „megvalósult szocializmus” éveiben épült az akkor még nyilvánvaló egyházon belüli és politikai hatalmi nehézségek ellenére. Megépítésének egyetlen látható ereje Józsa Márton volt. Szórványgyülekezetnek épült szinte a semmiből. Az egyháznak volt egy öreg, elhanyagolt háza, melynek nagy szobája volt az imaház. Ezt a házat úgy vette meg a Vincze család, hogy a templom és papiak megépültéig nem kell kimenni belőle. Ez az ötmillió forint lett a templom törzstőkéje. A másik alap a finn egyház lett, amely gyűjtésből az épülethez szükséges összes faanyagot biztosította, ajándék formájában. Ajándék volt a teljes berendezés is. Az építkezés azzal indult, hogy Marci bácsi összetákolt egy kecskelábú asztalt, két nyárfaágat keresztben összekötözött, az asztal mögé tűzte, befőttesüvegben virágot tett az asztalra, s az első naptól az utolsóig a munka zsoltárénekléssel és imával kezdődött. Marci bácsi asztala és feszületé ma is ott áll a gyülekezeti teremben a szárnyak alatt. Az építés teljes ideje alatt, mindennap naplót vezetett. A naplónak talán az volt a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a négy mázsa cement ára és Jézus áldása, a munkavégzés napi állapota és az Isten = szeretet jelenségei összekeveredtek, és egy síkon jelentek meg benne. Józsa Márton életszentsége életem legnagyobb ajándéka. Mikor minden elkészült, elment az öregek otthonába, s ott szolgált haláláig. Magára maradt Megváltójával. Csodálatos életét és szolgálatát a Magyar Művészeti Akadémia tisztelte meg aranyérmével és ünnepségével. Kováts Flórián riportfilmet készített vele. A film a szent együgyűség filmje. (Az együgyűség szót eredeti értelmében használom: egyetlen ügye volt, melyet egész életében képviselt, és azonosult vele.) A zsejki születésű, Ungváron, Celldömölkön és másutt szolgáló lelkész papi ruháját régen casulának, házacskának nevezték. Utaltak ezzel arra, hogy az öltözet, a test maga is a Teremtő házacskája. A siófoki templom elválaszthatatlanul Józsa Márton házacskája is, életének szent öltözete. Az ő imádsága, az ő jelenléte tette lehetővé, hogy az Úr odaköltözzön. A rejtett Nagyúr, akinek csöndjét az angyalok őrzik, szárnyas szemekkel nézik az érkezőt. S ezek után, ha valaki azt kérdezné, hogy miért lett az a templom olyan, pont olyan, amilyen lett, az a válasz: nem tudom. Az építés lényege nem a stílus, nem az anyag, nem a forma, hanem maga az építés drámája. A tét az, hogy lelkünk színpadán a bábu vagy az angyal jelenik-e meg. Emlékeimben angyal van jelen. Az- -dszíty szz-Hf a. fu-o / -tue.tvr 4a- f 'HZ-uy f / r ff / _ / / A- M 4 d-eúíu , EstyU&CcuLfufsUi -v-a^K fcJz-tn. Tytz^i 'Uuf-c K I I t I 4
