Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-03-23 / 12. szám

Evangélikus Élet 2003. MÁRCIUS 23. 7. oldal Részletek a Detektív című rádióműsorban elhangzott interjúból Cserháti Péter baleseti sebész, öt évig volt a ME VISZ elnöke: Eszter a Magyar- országi Evangélikus Ifjúsági Szövetség alapító tagjaként részt vett a deviáns szakcsoport - a későbbi Bárka - munká­jában. Ittzés Adám történelem szakos egyete­mi hallgató: A társaság lelkének nevez­ném. Az elmúlt egy évben együtt dol­goztunk a MEVISZ elnökségében. Na­gyon nagy erő volt benne, éreztük azt, hogy minden ötlet, ami új, tőle szárma­zik, és rengeteg olyan terv maradt most utána, ami ma még beindítatlan, és egy­előre hihetetlennek tűnik, hogy nélküle hogyan fogjuk megvalósítani. Cs. P.: Hihetetlen fokú nyitottság volt jellemző rá. Úgy tudott a mozgássérült gyerekekkel és felnőttekkel, illetve az ál­lami gondozott fiatalokkal szót érteni, hogy az első pillanattól elfogadták őt partnernek. I. A.: Látszott rajta, és tudtam is róla, hogy ő egy boldog ember, és mondhatni, teljes életet élt. A terveivel és azokkal együtt, akiket pártfogolt. Én is mozgás- sérült vagyok, így én is azok közé tarto­zom, akiknek sokat segített. Az utóbbi években a munka kötött össze bennün­ket. Például egy olyan új terv, amely a templomok akadálymentes megközelíté­sét tenné lehetővé, hogy mi, mozgássé­rültek is be tudjunk oda jutni. Ezt az ügyet Eszter nagyon a szívén viselte. Cs. P.: Az utóbbi évben már 12 olyan tá­bor volt, ahol mozgássérültekkel, és két olyan, ahol állami gondozott gyerekekkel nyaraltak együtt a fiatalok. Később a MEVISZ egy lakást tudott vásárolni abból a célból, hogy a Budapestre fölkerülő álla­mi gondozottaink továbbgondozását bizto­sítsa. Ez egy hihetetlenül nagy erőt kívánó munka volt, amit Eszter végzett néhány társával együtt. Ezeknek a gyerekeknek munkalehetőséget, papírokat kellett besze­rezni, iskolába járásukat kellett biztosítani és megpróbálni a szinte lehetetlent, hogy ők a származásukat érintő diszkrimináció, a munkalehetőségek hiánya és az ennek következtében rájuk leselkedő veszélyek ellenére emberhez méltó életet kezdhesse­nek. Talán a legnehezebb része ez volt a MEVISZ Bárka-munkájának, és ebben Eszter oroszlánrészt vállalt. Jó emberismerő volt? Cs. P: Most keresztény emberként mondom, hogy nem. Nem azt nézte, ami a szeme előtt van, hanem azt, ami a szív­ben lehet. Az ő szeme egészen másképp látta az embereket, mint sokunké. álmodott idta ezt a család? íeki igazán, jobban sze- szter befejezi az egye- i lehetett eltéríteni, na- sőt makacs volt. Ké- elköltözött otthonról - :etten kaptunk a szüle- cást - még inkább ag- i talán erőn felül sokat időközben felnőtt fia- tak. Hivatalosan is a mikor kinőttek az inté- Bárka létrehozott egy ásotthont számukra, otta velük a kapcsola­tként tartotta számon ig nyitva állt előttük. 11? y ha néha mégis, neki a élelmét, ha volt, a céllal hogy segítsen. Például egyik fiút, aki kábító- I akarta hozni egy ház- haveijai társaságában ad varon odalépett a fiú- bbiek ott állták körben, : - Ez nem a te utad, te imák téged, akik szeret- ezt velük! Gyere el t neki, a fiú vele ment, ántották őt, a fiú pedig cott a drogról, így fogják föl, hogy íllami gondozottakkal kudarcát is jelenti. De átjuk ezt. Szerintünk k sok öröme volt eb- lanem komoly sikere- fiatal fiú talált biztos íjta keresztül olyan ér­„Az álmunk egy Evangélikus Egyház, amely példát mutat a világnak abban, ho­gyan kell a legkisebb, legelesettebb részt­vevőnek, a legbizonytalanabb érkezőnek is otthonává lenni. És álmunk egy olyan Ma­gyarország is, amely követi ezt a példát." (Mi történik a Bárka-táborokban? Evangélikus naptár, 1997) tékeket, amelyek egy életre útravalót je­lentenek. Ugyanakkor Esztus reálisan lát­ta a kockázatokat, nem volt naiv idealista. Tudatosan választott úton járt, és bár ha­lála váratlan és tragikus, mégis talán vi­gasztaló, hogy halála nem értelmetlen vé­letlen következménye, hanem az Ő értel­mes és értékes életének szerves része.-A különleges, öntörvényű emberek, a lázadók gyakran kerülnek összetűzés­be a környezetükkel Eszternek nem voltak konfliktusai?- Dehogynem. Már az öltözködése sem tetszett sokaknak: hogyan öltözköd­het így egy lelkésznő?! De ő csak olyan lelkész tudott lenni, amilyen ember volt: nála soha nem vált ketté a személyes éle­te és a lelkészé.- Eszter táborokat szervezett, tanul­mányokat írt, konferenciákon vett részt, és számtalan terve volt. Mi volt a dédel­getett álma?- Jelenleg a legnagyobb álma a Bárka­ház felépítése volt, ahol együtt élnek moz­gássérült és ép testű emberek. Úgy tervez­te, hogy egy éven belül beköltöznek. Re­mélem, hogy amit Esztus elkezdett, az ő hiányában sem fog abbamaradni. Jásdi Beáta FÉLÚTON Egyre-másra hangzott és hangzik mostanában is felénk a kérdés: Hogy állnak a MEVISZ Bárka csoportjának dolgai? Az elmúlt év során sok örömteli eseménynek lehettünk részesei. Eddig csak rejtve csírázó tervek szökkentek szárba. Régi nagy álmok nyertek új lendületet, és közeledtek a meg­valósulás felé. Több munkatárssal gazdagodtunk, s azok is a közelünkben maradtak, akik hosszabb időt töltöttek már ná­lunk, de munkájuk, feladataik máshova szólították őket. Tavaly egy, idén pedig már két embert tudunk alkalmazni egy ún. mozgássérült személyi segitő szolgálat keretében. Ez arra hivatott, hogy Budapesten felkeresse és a hétközna­pi feladataik ellátásában segítse a rászoruló embereket. A Szélrózsán elkezdett „szemléletformáló” alkalmakat a középiskolákban szeretnénk tovább folytatni, amelyek során egészséges fiatalok ismerhetnék meg közelebbről a mozgás- sérültek életét, örömeit és nehézségeit egyaránt. Folyamatban van a budapesti templomok kerekes székkel való megközelíthetőségét felmérő kiadvány elkészítése. A nagyhéten mozgássérült fiatalok és segítőik passiójátékot adnak elő Nógrád megye több gyülekezetében és a Deák téren. Készülünk a nyárra, szervezzük táborainkat, hivjuk és várjuk a jelentkezőket, a segítőket. Legnagyobb tervünk a Bárka-ház létrehozása, amely mozgássérült és egészséges fiatalok közös lakóotthona len­ne, s egyben munkalehetőséget is biztosítana nekik. Ahogy mindezt végiggondolom, és röviden lejegyzem, még nagyobbnak érzem azt az űrt, amelyet Esztus hagyott maga után. A fent említettek közül a legtöbb az ő ötletén ala­pul, vagy pedig ő karolta fel, s tette újra elevenné a régóta szunnyadó terveket. Élt és alkotott, úgy, ahogyan csak keve­seknek adatik meg: hihetetlen vitalitással. Csodálatos érzék­kel találta meg a feladatokhoz a megfelelő személyeket, és fordítva. Hogy haladnak a MEVISZ Bárka csoportjának dolgai? Egy hónapja kicsit csendesebben. Valaki, aki figyelt ránk, valaki, aki szeretett minket, s akit mi is szerettünk, nincs már velünk. Félúton jártunk, amikor el kellett válnia tőlünk. Öt­letei, félben levő tervei, közös emlékeink, ránk pazarolt sze- retetének gyümölcsei velünk, bennünk élnek. Félúton járva, előretekintve biztató, hogy az út végén újra találkozunk... Süller Zsolt, a MEVISZ elnöke Andorra Eszter Prófétává lenni r Ezsaiás Első szolgálati helyemen a gyülekezeti terem oltárán egy öreg Biblia feküdt, fel­ütve egyszerűen valahol középütt, ahogy a legutóbbi nagytakarítás után visszatet­ték. Ahogy a szolgálatokat végeztem, új­ra meg újra ráesett a tekintetem, s elka­pott belőle egy-két szót. Aztán egy nap úgy gondoltam, lehetne előttem egy olyan rész, amely héttől, ünneptől Jüggő- en mindig igaz és mindig erőt adó a szol­gálathoz. Forgatni kezdtem a lapokat, s végül ehhez az ézsaiási szakaszhoz jutot­tam. Egy prófétai közösséghez szólnak e szavak. Szüksége volna a prófétai szóra a mi világunknak is. Hiszem ezt nemcsak azért, mert tanuljuk és tanítjuk, hogy a prófétai szolgálat az egyház küldetésé­nek része, hanem mert érzem magamban is, hogy vágyakozom arra a tiszta és erő­teljes, reménnyel teli hangra, amivel Deuteroézsaiás fordult az övéihez. Hi­szem, hogy az Isten prófétai küldetést bíz ránk is, mai embereire, hiszem, hogy fel­adatunk van. Mégis, az ember ritkán érzi magában a próféták erejét. Szorong a feladat nagyságát érezve, halványnak és erőtlen­nek érzi a lelkében képződő szavakat. Erezzük a késztetést, a küldést, de a koc­kázat megriaszt, belső bizonytalansága­ink megbénítanak. Hogyan nyújtja ki a kezét Isten a szánk megnyílására? Egy próféta először is szenvedélyes odaadással szereti a rá bízott népet. Ez közös valamennyiüknél: ha ostorozzák Izraelt, ha biztatják, mindig ugyanaz a szerelmes aggodalom mozgatja őket. Maguk előtt látják Isten népét, s Isten szemével nézik azt. Nemcsak a látható, minden fórumon megjelenő, hangját hal­lató részét veszik észre, hanem azt is, aki­re csak az ÚR ügyel, a gyengéket, a pe­remre szorult, elfelejtett kicsinyeket is. Az erő, ami mozgatja őket. Isten részvé­téből táplálkozik: „ láttam népem nyomo­rúságát’’, „meghallottam az özvegyek és árvák kiáltását Újra meg újra ez tehet, ez tesz prófé­tává bennünket: ha látjuk, egészen közel­ről, a ránk bízott emberek sorsát, köztük is különösen azokét, akikre nem figyel más, akiket nem hallgat meg más. Ha az ő ínségük beszűrődik a mi imádságaink­ba, a mi gondolkodásunkba, a mi beszél­getéseinkbe, az olvasmányaink mégvá- lasztásába, mindenbe, ha a kiszolgálta­tott emberek fájdalma átvérzi a minden­napjainkat. akkor válunk alkalmassá ar­ra, hogy Istenünk prójétái legyünk. Egy prójéta, másodszor, látomással 40,1-11 bír. A Biblia prófétái újra meg újra olyan dolgokat hirdetnek meg, amik túl vannak a többiek szemhatárán. Amikor minden­kit a Jeruzsálem katonai védelmét illető stratégiai problémák foglalkoztatnak, azt mondja Jeremiás: a baj gyökere az igaz­ságtalanságban, elnyomásban, hamis is­tenek imádatában van. Vagy a fogságban megszólal Deuteroézsaiás, és azt mond­ja: van hazatérés, Isten hazavezeti az övéit. Nem arról beszél, hogy innen vagy onnan kell megkerülni a hegyeket, ha­nem azt mondja: legyen a rögös út egye­nessé, a göröngyös simává. A prófétai szó több kell, hogy legyen, mint az aktu­ális, mindenki számára nyilvánvaló al­ternatívák közti választás: új perspektí­vákat kell, hogy nyisson az emberek előtt. Mostanában újra meg újra tapasztal­tam, milyen bátor szöveg a Szentírásé. Úgy tűnik, e 2-3000 éves szövegek mesz- szebbre látnak előre, mint mi, s ezek ve­zethetik a tekintetünket valami igazi felé. A mi reményünk, iránymutatásunk sok­szor kisszerű, szürkés, de a Szentírás sza­vai valamiképpen kinyithatják előttünk a prófétai távlatokat, melyeket Isten az ő népe elé akar tárni. Ebből következik a harmadik sajátos­ság: a prófétai szolgálat egész életre szól. Nem kérhetjük Istent, hogy adjon prófétai erőt szavainknak egy-két napra, hétre, s azután hagyjon visszatérni nyu­godalmas távolságtartásunkhoz és hét­köznapi távlatainkhoz. Életre szóló elkö­teleződés nélkül valóban csak elszáradó fű, fonnyadó virág lehet, amit mondunk. Negyedszer pedig a prófétai szó min­dig hordoz reményt és vigasztalást. Talán ez a legnehezebb nekünk - és ez a mi leg­inkább sajátos feladatunk a világban. Vannak nem hívő emberek, akik kereszté­nyeket megszégyenítő módon érzékenyek a legkisebbek szenvedésére. Vannak, akik az Isten víziójának egy-egy részletét is megsejtik. Vannak, akik felteszik egy ilyen ügyre az egész életüket. De ilyen barátaimmal beszélgetve és vitatkozva sokszor tapasztaltam: az. igazi remény ezekből a víziókból többnyire hiányzik. Világunk megrendítően éhes az Isten ígé­reteiből, Jézus szavaiból, a feltámadás hitéből élő, néha konok, néha sodró ere­jű reménységre. Elfordítottam hát annak a gyülekezeti terembeli Bibliának a súlyos lapjait, s at­tól fogva, ha az oltár felé fordultam, ez állt előttem: „ Vigasztaljátok, vigasztal­játok népemet! Szóljatok Jeruzsálem szí­véhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága! ” Amen. 1 Összeállította: Kézdy Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents