Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-03-16 / 11. szám
2003. MÁRCIUS 16. 9. oldal Evangélikus Élet Második parancsolat Ne mondd ki hiába Istenednek, az ÚRnak a nevét, mert nem hagyja az ÚR büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét! A Jézus korabeli zsidóság annyi ra komolyan vette ezt a parancsolatot, hogy egyáltalán nem ejtették ki Istenük nevét. A titokzatos Jahve szót, amelyet Mózesnek nyilatkoztatott ki Isten, mindig valami mással helyettesítették. Szép szinonimákként használják mindmáig az Örökkévaló, a Felséges, a Mindenható vagy a Szent elnevezéseket. Ennek az óvatosságnak a nyomát Máté evangéliumának szövege is őrzi, ahol Isten országát következetesen mennyek országaként olvashatjuk. Tény, hogy ahol túl gyakran említik Istent, ott valószínűleg nem az ő szellemében cselekednek. Nemcsak és nem is elsősorban a durva és tudatos káromkodásokra gondolok, hanem a kegyes - vagy inkább álkegyes - vallásoskodásra. Istent ürügyül használni önös célok elérésére vagy a felelősséget őrá ruházva nem vállalni döntéseink súlyát - lényegét tekintve ez a legsúlyosabb káromkodás. Jézus is utal ennek a magatartásnak a veszélyeire: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem, Uram, Uram, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” A név kimondása ősidőktől fogva mágikus cselekedet. A névadás aktusa pedig a hatalom gyakorlásának kinyilvánítása. A teremtéstörténetben olvasunk arról, hogy Ádám nevet adott minden élőlénynek, amelyet Isten megalkotott. Az ember tehát hatalmat kapott a teremtett világ felett. Isten nevének kimondása az ő személyének megszólítását, segítségül hívását jelenti. Egyetlen ember sem veszi örömmel, ha nevével visszaélnek, vagy reá hivatkozva próbálnak elintézni egy olyan ügyet, amelyre ő maga nem tenné rá pecsétjét. Isten nevével felelőtlenül visszaélni tehát a lehető legsúlyosabb bűn. Isten nevére esküdni, netán isteni sugallatra hivatkozva gonosz és embertelen dolgot cselekedni - ez maga a káromlás. Annál is inkább, mivel a legtöbb emberben - még a nem vallásosakban is - él egyfajta eredendő tisztelet az általuk talán nem is ismert istenség iránt. Ezzel együtt jár az is, hogy némiképp respektálják azokat, akik magabiztosan szónokolnak erről a titokzatos legfelsőbb személyről. A név tudása, ismerete mai felfogásunk szerint is valamiféle hatalom megnyilvánulása. Az információ mindig előnyökkel, hiánya pedig hátrányokkal jár. Ezt ma, a harmadik évezred hajnalán talán még jobban érzékeljük, mint valaha. Isten nevének ismerete, a vele való kapcsolat felvétele óriási lehetőség, ugyanakkor hatalmas felelősséget is ró az emberre. Aki ezt nem ismeri fel, és felelőtlenül, önös, pillanatnyi érdekeinek, céljainak megfelelően próbálja legitimálni döntéseit Istennel, az végül keservesen csalódni fog. Jahve ugyanis nem hagyja büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét. Jahve, ez a titokzatos név, a héber ábécé négy mássalhangzóját tartalmazza. Jelentése: „aki van”, a „létező”. Nem a hitetleneknek, nem az úgynevezett pogányoknak szól a parancsolat. Ők mit sem törődnek ezzel. A parancsolatok nem tartják vissza őket, a parancs adója pedig ismeretlen számukra. Amikor tehát a „ne vedd hiába Istened nevét” magyarázatát keressük, ne a közönséges szitkozódásokra gondoljunk elsősorban. Sokkal inkább gondolkodtasson el minden hívő embert az, hogy vajon nem bánunk-e túlságosan könnyedén az Istenre való hivatkozással? Nem csak alibi-e Isten saját rögeszméink, makacs elgondolásaink véghezvitelében? S ha netán megrettennénk önnön gyakorlatunk tévességén, nem az a megoldás, ha egyáltalán nem említjük többé Istent, hanem sokkal inkább az, ha minél többször hívjuk segítségül őt - imádságban. Bartha István A Biblia és a konferenciák mélyítették hitét Az asztalon fekvő, rongyossá olvasott Biblia jelzi, hogy keresztény otthonba lépünk be, amikor a felpéci gyülekezet aktív tagját, Eckstein Lajosnét látogatjuk meg. Jolán néni látva, hogy pillantásunk a megviselt Szentírásra téved, mintegy mentegetőzve azonnal közli, hogy már vásárolt egy új Bibliát, amiből az Útmutató szerint olvassa a kijelölt igeszakaszokat. A rendszeresen forgatott Biblia és a konferenciák sokaságán való részvétel segítette Jolán nénit abban, hogy olyan élő és mély hittel élje életét, amely mindig átsegíti őt életútjának krízisein, és ami képessé teszi őt arra, hogy a nehéz helyzetekben se panaszkodjon, hanem inkább ő adjon másoknak erőt és reményt. így tudott a felpéci egyházközségben is olyan gyülekezeti taggá válni, aki szinte nélkülözhetetlen segítője a lelkésznek.- Itt születtem Felpécen, szüleim gazdálkodtak - kezdte Eckstein Lajosné. - Első szép emlékem a konfirmáció volt. Tizenhatan mondtuk el abban az évben a konfirmációi fogadalmat dr. Györffy Béla akkori lelkész és a nagyszámú gyülekezet jelenlétében. Ehhez az első ifjúkori élményemhez kapcsolódnak azok a nyarak is, amelyeket Györffy nagytiszteletű úr hívására a gyülekezetben szolgálatot vállaló egykori kőszegi diakonissza, Pónya Emília töltött velünk. Mi csak Mili néninek hívtuk őt. Esténként összegyűjtött bennünket, a gyülekezet fiataljait. Együtt énekeltünk. Bibliát olvastunk, sőt még színdarabokat is betanultunk. Mili néni szolgálatát nagyban segítette Magyar István, akkori kántortanítónk, akit nagyszerű hangja miatt mindnyájan szerettünk. Ilyen előzmények után aztán nem csoda, hogy amikor konferenciákra hívtak bennünket Révfülöpre, Pápára, Sopronba, örömmel és nyitott szívvel vettünk részt ezeken az alkalmakon. E konferenciák hozták el abban az időben az ébredést egyházunkban és az én személyes életemben is.- Hitének elmélyülésében, ha jó! tudom, komoly szerepet játszott a sajókazai népfőiskolán eltöltött időszak.- Ez pontosan így van. 1947 nyarán érkeztem meg Sajókazára, egy Tényőről származó társammal együtt. Akkor 17 éves leány voltam. A népfőiskola lelki vezetője Hegedűs Ilonka volt, aki később Viczián Dezső felesége lett. Ilonka néni egy nagyon agilis, szíwel-lélekkel szolgálatban álló asszony volt, aki - bár a hatalom mindent megtett, hogy ellehetetlenítse a népfőiskolát - tartalmas programokat szervezett nekünk. Történelem- és magyartanárokat hívott az intézménybe, de megtanultunk szőni, fonni is. A munka sem volt idegen tőlünk, kapáltunk, földet műveltünk. Reggelente áhítatokat tartottunk, és sokat beszélgettünk az igéről. Amikor egyik éjjel helybéli pártaktivisták ránk törtek, Ilonka néni belátta, hogy Sajókazáról el kell mennünk. így a népfőiskolát Sopronban fejeztük be. Ez az egy év - amiből ráadásul egy hónapot édesanyám betegsége miatt itthon töltöttem - szilárdította meg hitemet.- Gyülekezeti, templomos élete miatt később is számos hátránya adódott.- Egészen pontosan akkor, amikor 1952-ben egy közeli faluba mentem dolgozni. Önéletrajzomba beleírtam, hogy vallásomat gyakorlom. Volt a munkahelyemen egy nagy pártember, aki nem titkolta: nem nézi jó szemmel azt, hogy én templomba járok. Addig nem nyugodott, amíg el nem érte, hogy felmondjanak nekem. Kevesebb mint egyéves munkaviszony után, éppen fizetésemelés előtt bocsátottak el. Ezután férjemmel gazdálkodni kezdtünk, és a termelőszövetkezetben dolgoztunk.- Férjével hogyan és mikor ismerkedett meg?- 1955-ben házasodtunk össze. Férjem húsz évvel volt idősebb nálam, és özvegyemberként egy fiúgyermeket nevelt. Először nagyon féltem ettől a házasságtól, és egyik este, amikor tépelődve a döntést akartam meghozni, kikerestem az Útmutató szerint aznapra rendelt igét Sámuel könyvéből. Ezt olvastam: „És mondta Nátán a királynak: Eredj, s ha valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van.” Ezt az igét Istentől kapott bátorító üzenetnek tekintettem, és ezután már könnyű volt döntenem. Mint kiderült, helyesen tettem. Isten nagyon jó embert adott nekem, akit harminckét évi házasság után, 78 éves korában hívott el ebből a világból. Esketési igénk Józs 24,15 volt: „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk”. Féljem egyébként haláláig a gyülekezet pénztárosa volt. Házasságunkból egy leányunk született. Hála Istennek elmondhatom, hogy a gyermekek sem szakadtak el az Istentől. Fiunk itt, Felpécen presbiter. Menyem, illetve három unokám is lelkes gyülekezeti tag. Budapesten élő lányom, ottani négy unokámmal egyetemben szintén hívő, vallását gyakorló családba került.- Hogyan telnek ma napjai?- Hála Istennek még bírom erővel, mozgékony vagyok. Úgy érzem, szükség van a munkámra itthon: a ház körül, a kertben és a szőlőben. A gyülekezetben is szeretek tevékenykedni, és örülök, ha a templomba mehetek. Sajnálom azokat, akik ezt az örömöt nem érzik. Sokat veszítenek. Nagy boldogság, hogy lelkészünknek, Bogdányi Máriának gyermeke született, és mivel közel lakom a parókiához, sokszor van alkalmam arra, hogy a kicsire vigyázzak. Addig jó, amíg az Úristen olyan feladatokat ad, amivel hasznossá tudom magamat tenni. Kiss Miklós Amikor a gyermekek még kicsinyek voltak... Műholdas evangélizáció - hihetetlen? Evangélizáció! Megdobbant a szívem, amikor olvastam. Olyan érzés volt, mint amikor a 80-as évek elején egy városi mozi ablakain hatalmas betűk hirdették a Jézus Krisztus szupersztár című filmet. Akkoriban már maga a tény, hogy Jézus neve mindenki számára feltűnő helyen látható, csodaszámba ment. S akik 40 éven át csendben éltük keresztény életünket, türelmesen és kissé áhítatosan várakoztunk a pénztárnál kígyózó sorban a jegyekre azokkal együtt, akik ezt a nevet és személyt csak a leminősítő propagandából ismerték, s kíváncsian várták, mit jelent majd számukra a film. Evangélizáció! A 40-es évek végén megadatott nekem, hogy az ébredés áldott időszakának hitébresztő igehirdetőit hallhassam, és elindulhassak tétova, bizonytalan lépésekkel a hit útján. Még néhány konferencia egy-két nyáron, aztán véget ért ez a lehetőség. De - vér szerinti és a gyülekezetben lévő - testvéreim fogták a kezemet, vezetgettek, tanítgattak, buzdítottak, amíg tehették. Aztán ezek ellen a felébredt és élő közösségek ellen is megindult a hajtóvadászat. Akkor azonban már a biztatások nyomán olvastam a Szentírást, tudtam, hogy Isten Igéje vasárnapról vasárnapra szól hozzám, eligazít gondjaimban. Ha kérdésem, nehézségem akadt, Isten mindig küldött valakit, akivel megbeszélhettem. Azután magam is beállhattam a „vezetgetők” sorába. Ám csak azokkal foglalkozhattunk, akik önszántukból jöttek a gyermekalkalmakra vagy az iskolai hittanórákra. Evangélizáció! Egy szélesre tárt kapu, és mindenki számára hallható hívás. Megvalósulhat a találkozás Isten és az ember között! Ő szól, és megszólít engem és téged azért, hogy megismeijük mentő, segítő szeretetét, s ezáltal hit ébredjen szívünkben, vagy hitünk pislákoló lángocskája ismét fellobbanhasson. Azért, hogy egymás hite által is erősödhessünk. Evangélizáció! De hogyan? Evangé-lizáló lelkészeink már mind idősek. Többen közülük talán már nem is élnek. Szinte hihetetlen, de Isten készített számunkra újabb lehetőséget! Igaz, talán sokaknak furcsa megoldás, a modem kor egyik eszköze révén. Ulrich Parzany lelkész Essenben tartott igehirdetéseit hallhatjuk és láthatjuk március 17—24-ig műholdas közvetítés segítségével Európa számos országában, köztük Magyarországon is. Hazánkban hetvennél több településen szervezték meg a vételi lehetőséget, s az adás magyar tolmácsolással hallható. A mód, a stílus már nem a 40-es éveké. Kilépett templomaink belső teréből, kilépett országhatárokon és nyelvi korlátokon túlra. Nem templomaink csendes orgonaszavával, hanem gitáros együttesek hangszerelésében zendül fel az ének. Nem a számunkra ismert és hagyományainkhoz illeszkedő liturgia „veszi körül” az igehirdetést, hanem változatos program. A szélesre tárt ajtókon bárki beléphet. Hadd maradjon szívesen ott! Hadd szólhasson hozzá is, számára könnyen érthetően Urunk hívószava! Hadd érezhesse: a jó Pásztor keresi mentő szeretetével! Hadd nyílhasson meg szíve, mondhassa el kételyeit, ellenvéleményét, kérdéseit! Hadd találjon befogadó és vele törődni kész testvéreket, közösségeket! Hihetetlen? Valóság, amelynek részesei lehetünk. A hívás mindenkinek szól! Éljünk az alkalommal, és hívogassunk mi is minél többeket! Imádkozzunk azért, hogy Urunk hitet ébresztő szava minéltöbb szívig étjén el! Ő adjon ébredést gyülekezeteinkben! Szava erősítse hitünket:,Jsz én igém (...) nem tér viszsza hozzám üresen, hanem véghezvi- szi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,11) Asbóth Lászlóné KÉRJÜK, TÁMOGASSA A BETHESDA KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNYT! 2003-^ban az intenzív- és égési osztályra kerülő ! -I - • r.tniqGJ iJ‘«M /1*;*ú gyermekek gyógyításának, valamint a diakóniai, karitatív munka feltételeit kívánjuk tovább javítani. ADÓSZÁM: 18042539-1-42 r Az Északi Evangélikus Egyházkerület elnöksége nevében szeretettel hívjuk és várjuk a kerület valamennyi pedagógusát 2003. március 22-én, szombaton a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumba, a kerületi pedagógus konferenciára. ”1 Benczúr László D. Szebik Imre Tar Jánosné Mihályi Zoltánná felügyelő elnök-püspök igazgató osztályvezető A KONFERENCIA PROGRAMJA 1 9.30 Gyülekezés (gimnázium díszterme) | 1 10.30 Nyitó istentisztelet | | Bozorády Zoltán esperes (evangélikus nagytemplom) | j 11.10 A konferencia megnyitása. Tar Jánosné igazgató 11.30 A különböző kegyességi irányzatok jelentősége a nevelésben D. Szebik Imre elnök-püspök 12.15 Szociológiai kutatások az egyházi iskolákban Murányi István szociológus 13.00 Ebéd 14.00 Fórum 15.00 Egyházi oktatás keresztyén szemmel Dr. Csepregi András ev. lelkész, tanszékvezető 16.00 A konferencia zárása I-----------------------------------------------------------------------------------------------------------1 A Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség szeretettel várja híveit és barátait 2002. március 16-án a békásmegyeri evangélikus templomban az össze- gyülekezés napjára. Délelőtt 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással, igét hirdet D. Szebik Imre püspök. 12 órakor közös ebédre hívunk mindenkit. 13.30- kor arról beszélgetünk, mi módon kísérelte meg az egyház az utolsó húsz esztendőben értelmezni közelmúltja történetét. MÍTOSZ ÉS VALÓSÁG címmel a disputát vezeti Dénes Iván Zoltán történész és dr. Csepregi András lelkész-teológus. 16.30- kor FUlöp Márk (fuvola) és Pál Diana (zongora) muzsikál. Műsoron: Dohnányi Ernő: Passacaglia Lajtha László: Sonate en concert op. 64 (3. tétel) Jeney Zoltán: Soliloquium Kodály Zoltán: Epigrammák (Részletek) Délután 5 órakor vecsemyét tartunk. Igét hirdet: Csepregi András. ******* Az alkalomra a belépés ingyenes, önkéntes adományaikat jó szívvel fogadjuk. Cím: 1038 Budapest, Mező u. 12., tel.: 368-6118. V
