Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-03-09 / 10. szám
8. oldal 2003. MÁRCIUS 9. Evangélikus Élet Hittel és tudással Lelki és múzeumi kincsekről - egy kitüntetés apropóján A magyar kultúra napján a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány kuratóriuma Pázmány Péter felsőoktatási díjat adományozott dr. Fabiny Tibor egyháztörténész professzor, nyugalmazott teológiai tanár részére - amint arról lapunkban is hírt adtunk. Ebből az ünnepi alkalomból beszélgettünk a professzor úrral.- A kitüntetés indokolása így szól: „Egyháztörténeti és muzeológiai tudományos munkásságáért és a lelkészképzéshen végzett kimagasló tevékenységéért'’. Először is hadd gratuláljak! Pázmány Péterről közismert, hogy katolikusként az ellenreformáció nagy alakja volt. Professzor úr személyében most az első evangélikus teológiai tanár kapta meg ezt a díjat.- Pázmány Péter nemcsak az ellenreformációban betöltött szerepéről híres. Én most az egyetemalapítót, a nagy magyar stilisztát és irodalmát tisztelem e díj átvételekor. Magam is a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végeztem, mielőtt teológus lettem. Amit Pázmány Péter, a tudós egyetemalapító létrehozott, az felekezeti különbség nélkül az egész nemzet számára nagy ajándék.- Lelkészgenerációkat tanított a teológián, megszerettette velük az egyháztörténelem tudományát. A szolgálatban lévő lelkészek jelentős része az Ön tanítványa volt. Hogyan látja ma, sok évtizedes tapasztalata birtokában a lelkészképzés helyzetét?- Kézenfekvő volna mennyiségi és minőségi kérdésekről beszélni, ám jövőnket főleg a minőség fogja meghatározni. Ha egyre többen jelentkeznek is hittudományi egyetemünkre, korlátlan számban mégsem vehetünk fel hallgatókat. Itt lép be a minőségi kérdés. Az volna kívánatos, hogy olyanok jöjjenek, akik mind hitben, mind tudásban valóban egyházunkért, elsősorban Jézus Krisztusért, az O szolgálatáért akarják és tudják az életüket odaszentelni. Olyan fiatalokra gondolok, akik komoly megtérést, újjászületést éltek át, hiszen e nélkül a lelké- szi szolgálat hihetetlenül nehéz munka. Mint lelkész és tanár vallom, hogy a lelkészi szolgálat a legszebb a világon: hiszen bűnbocsánatot hirdetünk az embereknek. Evangélium, örömhír van ránk bízva: nincs ennél magasztosabb hivatás! Ha ez hitből fakad, és nem csupán külső, kényszerű magatartás, akkor ez a lelkész igehirdetésein is érződni fog. Hitből szól-e a lelkész vagy sem? Ott van-e a szíve? Ezt a hívek nagyon hamar megérzik. Visszatérve a kérdésre: úgy kell felkészíteni a hallgatókat, hogy a hit kapjon prioritást. A lelkészképzés a hit és a tudás, vagyis a pietas és az eruditio kettős pillérére kell, hogy épüljön. A tanár feladata, hogy személyes példájával vonzóvá tegye a lelkészi hivatást. Ha egy professzor örömmel és teljes odaadással tartja az óráit, az a hallgatókra is kihat, és szívesen vesznek részt az előadásokon. Fontosnak tartom továbbá a dialógusokat és a disputák szervezését.- A magyar egyháztörténelem meghatározó része egyetemes magyar kultúránknak. Ant a lelkészeken, teológusokon kívül az „átlagemberek” - főleg a fiatalok - meglehetősen kevés egyháztörténeti ismerettel rendelkeznek. Ezzel nemrégiben szembesültünk, amikor a reformációról szóló Misszió magazint szerkesztettük. Luther, Kálvin neve - hála Istennek - azért mégis „mond valamit" az utca emberének.- Mindig arra törekedtem, hogy tanulmányaimban, cikkeimben, előadásaimban népszerű formában is felhívjam a figyelmet azokra a kiváló reformátorokra, prédikátorokra, magyar pietistákra vagy korunk nemzedékének kimagasló személyiségeire, akikről mégsem tudnak eleget. Próbáltam például egy olyan összeállítást készíteni, amelyből minden község megtudhatja, kik is voltak neves elődei, akár lelkészek és püspökök, akár írók. költők, tudósok. Méltán hivatkozunk Bél Mátyásra vagy Tessedik Sámuelre, de őseink között oly sokan vannak még, akikről többet kell, hogy tudjanak az emberek. Evangélikus egyházunkban számos jeles tudós, művész, hazafi akad. Jobban fel kellene figyelnünk rájuk. Arra törekedtem, hogy a hit és a tudás példaképeit állítsam hallgatóink és olvasóink elé.- Az Evangélikus Országos Múzeum, amelynek alapítója és első igazgatója volt, szintén szívügye a professzor úrnak. Az e téren végzett alkotó tevékenységét is díjazza a kitüntetés. A hit nem tárgyakból, hanem az élő Istenből él. Mégis mit jelentenek nekünk a múzeumi kincsek?- Kerek harminc éve, 1973-ban emlékezett meg magyarországi egyházunk fennállásának 45Ö. évfordulójáról, arról az 1523. évi budai országgyűlésről, amely első ízben említi törvényhozásunk során az akkor „fej- és jószágvesztésre” ítélt lutheránusokat. Ennek emlékére (mintegy bizonyságául annak, hogy az egyház Ura minden hatalomnál erősebb) született meg gyűjtemény ügyünk harmadik ága, a múzeum. Örömmel láttam neki a tervezésnek és a szervezésnek. Szorgos előkészítő munka után - amelyben több teológushallgatóm is szívesen részt vett - 1979 nyarán nyílt meg első állandó kiállításunk, az „Evangélikusság a magyar kultúrában”. A múzeum képei, szobrai és ötvöstárgyai őseink hitéről és művészetéről tanúskodnak, és ugyanakkor annak is bizonyságai, hogy a Kárpát-medence magyar, német és szlovák nemzetiségű evangélikusai nagymértékben hozzájárultak a magyar művelődés fejlődéséhez. Az állandó tárlat mellett sok időszakos kiállítást is rendezhettem. Harminc év 38 vaskos vendégkönyve őrzi az eddigi mintegy százötvenezer hazai és külföldi látogató bejegyzését.- Szakértőként részt vett a Terror Háza Múzeumot létrehozó kuratórium munkájában is.- Az állami részről két évvel ezelőtt kapott felkérés alkalmat adott egyházunknak arra, hogy evangélikus kortársaink, 20. századi hitvallóink szenvedéséről is jobban tudomást szerezzen a világ. Lehetővé vált, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre vagy Zsedényi Béla közismert mártíriuma mellett a Terror Házában is emléket állítsunk Ordass Lajos, Túróczy Zoltán, Böröcz Sándor, Kékén András, Kendeh György és Sághy Jenő meghurcolásának. Szenvedésük a múzeumi kincseknél is drágább értékei az utókornak. Csak remélhetem, hogy semmilyen ellenséges indulat nem vet véget a közelmúlt diktatúráit oly drámai erővel megjelenítő intézménynek.- Nyugdíjba vonulása óta is igen elfoglalt, sok helyre hívják előadást tartani. Most is Németországból érkezett haza.- A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület nevében, a választmány felkérésére magyar részről Taschner Erzsébet helyettes főnökasszonnyal együtt irtuk alá azt a megállapodást, amely megerősíti és kibővíti a Neuendettelsaui Diakóniai Központtal létesített partneri együttműködésünket. Ez a kölcsönös tájékoztatás, látogatás és segítség- nyújtás mellett lehetővé teszi, hogy az ottani Európa Intézettel új munkaágakat is létesítsünk. Ez nemcsak a Fébé keretén belül működő piliscsabai Silónak vagy a hűvösvölgyi anyaháznak a jövőjét segítené, hanem egy országos evangélikus egészségügyi központ kialakítását is biztosítaná. A január 31-i neuendettelsaui ünnepségen részt vett és beszédet tartott Johannes Rau német államelnök. Üdvözletét mondott Szebik Imre elnök-püspökünk is, aki ugyancsak kézjegyével látta el a német és magyar fél által kötött megállapodást. Az egészségügyi központ terveit másnap Cserháti Péter baleseti sebész testvérünk mutatta be nagy szakértelemmel a német partnereknek. (A neuendettelsaui eseményekről lapunk február 9-i, illetve a Misszió magazin idei első számában részletesen tudósítottunk. - a Szerk.) Köháti Dorottya •• KITÜNTETETT evangélikusok A „legbátrabb város” evangélikus kitüntetettjei Vallomás Az Evangélikus Élet egy korábbi számában rövid hír formájában már jeleztük, hogy milyen öröm érte a hajdani nógrádi megyeszékhely lutheránus közösségének tagjait. Január 29-én Balassagyarmat városa - immáron hagyományossá vált - ünnepségsorozat keretében emlékezett meg az 1919-ben lejátszódott hősi eseményekről, melyek során köztisztviselők, diákok és honvédek önként fegyvert ragadva eredményesen visszaszorították a cseh katonaságot az Ipoly túlsó partjára. Tettükkel megakadályozták, hogy Balassagyarmatot — s vele együtt még több más települést is - elszakítsák Magyarországtól. Ezzel érdemelte ki a város a „Civitas Fortissima" címet. A hősök sírjánál a temetőben, majd a vasútállomásnál, végül a polgármesteri hivatal épületén elhelyezett emléktáblánál történt koszorúzáson tiszteletüket tették a megye és a város vezetői, valamint közintézményeinek és iskoláinak képviselői. Az ünnepségsorozat vendégeként beszédet mondott dr. Kiss Elemér kancelláriaminiszter is. Az ezt követő ünnepi képviselő-testületi ülésre az evangélikus gyülekezet tagjai közül többen is kíváncsiak voltak. Lombos István polgármester a képviselő-testület döntése értelmében ugyanis összesen öt kitüntetést adott át ez alkalommal, amelyek közül hármat evangélikus személy kapott. A D. Szabó József posztumusz díszpolgári címével járó díszoklevelet és emlékplakettet az egykori püspök leányai, Judit és Márta vették át, akik egyben koszorút is elhelyeztek a parókia falán, édesapjuk emléktáblájánál. „A püspök valódi polihisztor, tudós egyéniség volt, aki szíve utolsó dobbanásáig megmaradt nógrádinak, balassagyarmatinak. A 90-es évek elején a város vezetői munkássága elismeréseként az elsők között neveztek el róla utcát, és Réti Zoltán domborművével hirdeti e nemes életút városi kötődését hangzott el egyebek közt a méltatásban. A Balassagyarmatért-emlékérmet egy civil szervezet és három személy vehette át ezen a napon. Közülük ketten szintén evangélikusok. Egyikük Garami Lajos nyugalmazott esperes, akinek életútja 1924-ben kezdődött Jobbágyiban. Iskoláit ezt követően Szirákon és az aszódi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait 1946- ban fejezte be Sopronban. Ordass Lajos püspök a balassagyarmati templomban szentelte lelkésszé. Szolgálatát is itt kezdte meg, majd a Luther Otthon prefektusa lett, ezután pedig Tatabányán vallástanár. 1949-től folyamatosan Nógrád megyében szolgált. 1973-ig Egyházasdengelegen, ezt követően - Szabó József közvetlen utódaként - Balassagyarmaton. Két cikluson át volt az egyházmegye esperese. Nagy szerepet játszott a történelmi egyházak közötti jó kapcsolat kialakításában, az ökumenikus imahetek szervezésében. A díj átadását követően Garami Lajos nyugalmazott espereshez a régi kollégák nevében Benkő Ferenc diakónus lelkész intézett köszöntő szavakat. A Balassagyarmatért-emlékérem másik kitüntetettje Lengyel Anna, kimagasló tehetségű újságíró, rádióriporter, aki nemcsak gyermekéveit és diákkorát töltötte a városban, hanem ezer szállal kötődik ma is szűkebb pátriájához. O „Balassagyarmatnak a Magyar Rádióba akkreditált nagykövete ” - hangzott el méltatásában. Miként azt a szomszédos hasábokon lapunk is közli, köszönetét mondó szavaiban - újságíróhoz méltó módon - szépen foglalta egybe a többi kitüntetetthez fűződő bensőséges kapcsolatát.- ops Mint mindent, a városát szeretni is a családjában tanulja meg az ember. Családi séták és véget nem éró beszélgetések alapozták meg ezt nálunk, hiszen á' legjobban azt szegettéin gyerekkoromban, ha a szüleim meséltek. Tátott szájjal és kerekre nyílt szemmel hallgattam, mikor megelevenedett Balassagyarmat múltja, az én szüleim ifjúsága. Az csak természetes volt, hogy a megyeházáról, a Pénzügyi palotáról, a törvényszékről és a többi középületről sokszor és mindent elmeséltek. Megmutatták a szobrokat, pontosan elmondták, egy- egy épület milyen stílusban épült, ki hol lakott, hol volt a műhelye, üzlete, ügyvédi irodája. Tudtam, melyik volt a Munk-ház, amit egyetlen éjszaka alatt kártyázott el a tulajdonosa, Műnk Dezső építész. Ha ez szóba került, akkor sohasem felejtették el megemlíteni a szüleim, hogy ő építette a vágóhidat és a strandot is, amit olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd tervezett. Még az én gyerekkoromban is a „ Ganzli ” és a Káros boltba jártunk vagy Ungárékhoz, de Kalmárék üzletét is ismertem, mert a háború előtt ott dolgozott az Édesanyám. Tudtam, hogy a valamikori Nemzeti Szállóban muzsikált Burányi Dezső Rekett. A hajdani Selmeczy cukrászda elé érve pedig Édesapám mindig elmondta, hogy ott olyan krémest készítettek, amilyet sehol - pedig mindannyian tudtuk, hogy a legjobb krémest Anyu süti. A Kotulyák-féle bőrkereskedés említésekor mosolyogtam a név hallatán, pedig nem kellett volna, hiszen a szomszédainkat Suhannak, Sztrehárszkinak, Kalapcának hívták. Azokba az iskolákba jártunk, ahová a szüléink, és abba a templomba, ahová vallása szerint az Édesanyám és a Pauló nagyapám tartozott - az evangélikusba. Édesapám és drága Pauló nagymamám elvitt néha az ö templomukba, a katolikusba is, mert nálunk vallásszabadság volt. A szüleim nemcsak meséltek szeretett városukról, hanem tettek is érte. Baltik Frigyes síremlékén megrongálódott a nyitott Biblia. Édesapám hazahozta, kikalapálta, rendbe tette, és úgy vitte vissza. Nem mondta ezt soha senkinek rajtunk kívül. A kisebbik temető hatalmas kovácsoltvas kapuján átment egy tank. Az Édesapám hozta helyre, bárki megnézheti, ma is ott van. De hát ő olyan híres iparos volt, hogy messze földről jöttek hozzá oldalkocsit csináltatni. Tagja volt a mestervizsga-bizottságnak, műkovács munkáit féltve őrizzük. Édesanyám postatiszt volt: Nagyon szerették az ügyfelek, a munkatársai. Eredetileg varrónőnek tanult. Gyönyörű ruháiról legendák keringtek, és fényképek tanúskodnak! Szüleim élete Kőműves Kelemenné módjára be van építve a városba. Persze, hogy szeretem Balassagyarmatot. Emlékét őrizték a szüleim, és vigyáztak a jelenére. Fájt a szívük, amikor a szerb templom csodálatos Pantokrátor-mozaikját kővel ledobálták, lecsúzlizták. Egy maréknyi mozaikot az Édesapám is megmentett, hazahozta, és haláláig őrizte, hátha szükség lesz rá egyszer a helyre- állításkor. A cseh kiverés első emléktábláját a nagyapám, idősebb Lengyel Károly készítette, ezt sajnos a háborúban felrobbantották a vasúttal együtt. De nagyapám formázta a hét vezér szobrát is a Szabadság út és Nádor utca sarkán lévő házra, ami valamikor a Vitézi Szék háza volt, az én gyerekkoromban pedig Szimán doktor úrék laktak ott. Balassagyarmat szeretetét tanultam az iskolában a tanáraimtól és az egyházban lelkészeimtől is. Micsoda kegyelem, hogy azokkal együtt méltatták szerény személyemet is e kitüntetésre, akik az én életem alakításában döntő szerepet játszottak! D. Szabó József püspök úr lelki és szellemi mentorom, életem egyik alakítója. Szegényebb minden ember, aki Ót nem ismerte. Senki sem tudott úgy prédikálni, hittanórán, konfirmációs foglalkozáson, bibliaórán vagy vasárnapi iskolában a hit dolgairól beszélni, ahogyan Szabó püspök úr. „Szerelméről”, Madách Imréről ne is beszéljek. Ráadásul a gyermekünket is ö keresztelte. Dr. Kalas Gézáné napközis tanárnőm volt. Az egyik legkiválóbb pedagógus, akit ismerek. Nála minden gyerek ebédelt és uzsonnázott, megtanulta a leckét az uzsonnáig, a szabadidőben pedig kézimunkázott, társasjátékozott és olvasott. Láttamozta a leckéinket, eljött értünk az iskolába, minden gyerek kezet mosott étkezés előtt, tanulás előtt kivitt a szabad levegőre, és úgy mentünk haza öt óra körül, hogy otthonra csak a játék maradt. Később, amikor már én is tanítottam, sőt a fiam is járt rövid ideig napközibe, döbbenten tapasztaltam, hogy a pedagógia rokkantjai vannak a gyerekekkel, és a napközi nem több gyermekmegőrzőnél. Olyankor mindig eszembe jutott Kalas tanárnő és az ö szeretetteljes munkája. A Honismereti Kör kiadványairól számos riportot készítettem. Múlhatatlan érdemeik vannak városunk történelmének megismertetésében. Ahol a Honismereti Kör ilyen színvonalon működik, ott nagy baj nem lehet. A szüleim már nincsenek velünk - elmentek minden földi halandó útján. A balassagyarmati temetőben nyugszanak. Az Édesanyámat Garami Lajos esperes úr búcsúztatta. Az életem minden mozzanata összefügg a várossal, mindenhez van közöm, ami Gyarmattal kapcsolatos. Megőriztem, amit innen kaptam. Balassagyarmat az én városom is. Az pedig külön öröm számomra, hogy a város önkormányzatának képviselő-testülete személyemet erre a díjra érdemesítette - ilyen rangos társaságban, akikre én csak felnézni tudok. Lengyel Anna
