Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-03-02 / 9. szám
.................. ............. ..- Evangélikus Élet Me gtartó közösségeink „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” - a 113. zsoltárból vett idézet volt a mottója annak a révfülöpi csendeshétvégének, amelyet 2003. február 21-23. között a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium szervezett felsős diákjai számára. Életünket sohasem szemlélhetjük önmagában, csak Istenhez és embertársainkhoz való viszonyulásként. A Biblia szerint élni annyit jelent, mint kapcsolatban lenni, a halál pedig kapcsolatnélküliség. Harmonikussá, boldoggá akkor válik emberi életünk, ha egészséges kapcsolatunk van önmagunkkal, embertársainkkal, Istennel. Ahhoz, hogy megtaláljuk helyünket és szerepünket közösségi viszonyulásainkban, ismerni és elfogadni kell önmagunkat, szeretni kell Isten tervét bennünk. A 90-es években sokfelől lehetett hallani, hogy közösségeink válságban vannak, és ez kihat az egyén és a társadalom életére egyaránt. Különböző programokat dolgoztak ki, amelyekkel támogatták a családok, kisközösségek életét. Egyházunk életére is nagy hatással van, ha megvizsgáljuk Istennel való kapcsolatunkat, számolunk jelenlétével, valamint átadjuk fiataljaink számára az Istennel való kapcsolat megélésének lehetőségeit. Beszélgettünk arról, hogy a keresztyén ember hogyan él családi, társkapcsolati, baráti, munkahelyi, gyülekezeti közösségekben, milyen problémák és nehézségek léphetnek fel e kapcsolatokban, és mik a lehetőségeink ezek orvoslásában. A csoportbeszélgetésekben három közösségi terület különösen is előtérbe került. A családi közösség, ahol gyermek-szülő kapcsolatról, feladatainkról, szerepeinkről, generációk különbségéről, idősek tiszteletéről volt szó, Tudatosodott diákjainkban, hogy milyen erőt és biztonságot adó, motiváló és boldogságot jelentő közeg a család, amelynek békéjéért és harmóniájáért nekik is tenniük kell. Ugyanakkor e közösség zavarai nagymértékben befolyásolják életüket. Bátorítottuk őket, hogy a megfelelő helyeken beszéljenek problémáikról, keressék a megoldást, olyan felnőttek segítségét is vegyék igénybe, akikben megbíznak. Diákjaink abban a korban vannak (15-18 évesek), amikor a baráti közösségek, valamint a társkapcsolatok egyre többet jelentenek életükben, így ez a közösségi terület is külön körben került elő. A harmadik ilyen „beszélgetőkor” az Istennel való kapcsolatról és a gyülekezeti közösségről szólt. A Biblia csak azt az életet tekinti életnek, amely kapcsolatban van Istennel. Vajon, a mai fiatalok mennyire vannak kapcsolatban Istennel? Vajon a mai gyülekezeti közösségek komolyan veszik-e a fiatalok kérdéseit? Valóban egy vonzó keresztyén közösséget mutatnak feléjük, avagy egyházpolitikai és jogi kérdésekkel vannak csupán elfoglalva? A beszélgetések azt mutatták, hogy a fiatalok vágynak egy vonzó, fiatalokból is álló gyülekezeti közösségre. Van érdeklődésük, de vannak elvárásaik is. Az előadáson, csoportbeszélgetéseken kívül hitmélyitők, közösségépitők voltak a reggeli és esti áhítatok, közös éneklések, éjszakai és napközbeni túrák, a témához kapcsolódó filmvetítés és annak megbeszélése, a közösségi játékok, hógolyózások. A hétvégét úrvacsorái istentisztelettel zártuk. Természetesen volt lehetőség a jelenlévő teológushallgatókkal, tanárokkal, lelkésszel való személyes beszélgetésekre is. Az 54 licista diák kísérőjeként e sorok írója mellett Budaker Dóra és Babies Csaba líceumi tanárok, Vincze Katalin tanárnő, Hasza Mónika, Mézes Zsolt, Óvári Péter, Szabó András, Tóth Károly és Tóth Szilvia teológushallgatók voltak jelen a csendeshétvégén. A Líceum spirituális életében már hagyományai vannak a révfülöpi csendeshétvégéknek. A diákok visszajelzései nagyon pozitívak, sokan jönnek, és bevallottan alakítják ezek az alkalmak szemléletüket, életfelfogásukat, Istenhez és emberekhez, egyházunkhoz való kapcsolatukat. Számunkra külön öröm, hogy a kisérő teológushallgatók többsége egykori licista öregdiákunk, akiket egykor talán épp ilyen alkalmak erősítettek meg hivatásuk és hívásuk felismerésében. A teológusok tapasztalatot szerezhetnek áhítatok megtartása során az adott korosztállyal való kapcsolatteremtésben, a lelkipásztori beszélgetésekben, egy-egy ilyen hétvége megszervezésében és lebonyolításában. Azonban nem csak a Líceum és a teológus hallgatók számára hasznosak az ilyen együttlétek. Egész egyházunk szempontjából fontos, hogy minél több egyházi iskola ismerje fel a hitmélyítő-közösségépítő programokban azt a lehetőséget, amely az evangélium üzenetének átadására adatott. Solymár Mónika líceumi lelkész 1980-as évek közepén Jacques Delors mondta: „Ha tíz éven belül nem tudunk lelket adni az EU-nak, úgy Európa csak gazdasági, piaci közösség marad... Lényeges lenne a keresztény hozzájárulás is.” A tíz év eltelt... ÉRTÉKEK ÉS ÉRDEKEK Granasztói professzor az EU képletét leegyszerűsítve így határozta meg: értékek és érdekek küzdenek egymással. Emlékeztem arra, amit Martonyi János, akkori külügyminiszter mondott nekünk a „Vallások és az európai integráció” konferenciáján 2000-ben: „Megkerülhetetlenül szembetaláljuk magunkat az értékrend kérdésével. Mi az, amit mi európainak érzünk, igazán európainak tartunk? Ha pedig ez így van, akkor megkerülhetetlenek a vallások, amelyek gondolkodásunkat alapvetően formálták és alakítják még mindig (...), . e nélkül nincs igazán tiszteletben tartott erkölcsi rend sem. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy meghaladjuk a XX. századot.” Granasztói professzor véleménye szerint a Nyugaton és Keleten egyaránt szekula- rizálódott Európában még mindig a Tíz- parancsolat a végső tájékozódási norma. A demokratikus szabályok és elvek feledésbe merültek a mi régiónkban a kettős totális diktatúra idején. A másik ember különvéleménye elviselhetetlenné vált, önálló kezdeményezésünk minimálisra szorult, mindig mindenben utasításokra vártunk. Meg kellett tanulnunk, hogy „a demokráciában a hatalom helye üres”, de mindig vannak olyanok, akik kiskirályként akarják elfoglalni ezt a központi helyet. Az előadás hallgatása közben eszembe jutott egy 1994-es párizsi élményem: az UNESCO „Média és erkölcs” című konferenciája, amin a magyarországi UNESCO-média albizottságot képviseltem. A kötelező tiszteletkörök után egy gazdag amerikai újságtröszt vezetője felállt, és kijelentette: alapjában rossz a konferencia témája. Ilyen téma nincs, mert a híranyag áru, és a média üzlet. Már tíz éve megírta a Wall Street Journal az egyik számában: „ki kell irtani az etikát, mielőtt az etika kiirtja a médiát”. Krug dán professzor, konferenciánk vezetője utalt arra, hogy a világ harmincöt országából érkezett résztvevők többsége bizonyára nem ért egyet az amerikai kollégával. Erre egy dél-koreai médiatröszt vezetője felállt, és azt javasolta: foglalkozzunk inkább egy reális kérdéssel: az óceániai szigetvilág televízió- és rádióállomásainak telepítésével... Három és fél napig alig esett szó a „média és erkölcs” problematikájáról, mivel a financiális alapok megteremtésével foglalkoztak a delegátusok... Szomorú lenne, ha az EU-ban is ez történne. QUO VADIS, DOMINE? Hová mégy, Európa? - kérdezi'., ma földrészünkön mindenütt. Ki tudja pon tosan? Ki meri megjövendölni öreg kontinensünk holnapját? Előadónk kérte, hogy minden kisebbrendűségi érzést félretéve, de a helyzetet reálisan ismerve keressük helyünket, úgy, hogy mindeközben nemzeti identitásunkat megtartjuk, és minden EU-tagra nyitottak vagyunk. Az események érdekes egybeesése volt, hogy ugyanezen a délutánon Szájer József, az Európai Konvent tagja a Magyar Katolikus Püspöki Kar tudtával és beleegyezésével tartalmi módosítások beillesztését javasolta az EU új alkotmányába. Ehhez a római katolikus egyházon kívül a többi történelmi egyház vezetőinek jóváhagyását is kérte, így a mi püspök-elnökünket is megkereste. Ezzel kapcsolatban gondolkodtam el azon, hogy a keresztény gyökerek említése, sőt Isten nevének a preambulumba való bevétele valóban azt jelenti, hogy a szekularizált Európában mindenki komolyan veszi ezeket a drága értékeket? Van-e valódi fogadókészség a gyakorlatilag 80%-ban nem gyakorló keresztény társadalmakban? Véleményem szerint a tényleges jelenlét és az aktív részvétel - a közügyekben is - jelentősebb a nominális keresztény értékek emlegetésénél. Quo vadis, Domine? - ez még érdekesebb kérdés számunkra, mint a „Quo vadis, Európa?”. Vajon a kereszténység Ura- ki akar-e vonulni a mai Európából, vagy ma is befelé megy a „városba”, s nem hagyja-e magára népét? A „szent exodus” nem megoldás, nekünk az emberek között a hely " Jc. Reméljük, hogy öregnek nevezett kontinensünk elég bölcs lesz ahhoz, hogy Urával együtt tevékenyen részt vegyen az egyesült Európában is. Az előadáshoz méltó kérdések és hozzászólások hangzottak el ezt követően az Értelmiségi Műhelyben, azt bizonyítván, hogy a szakértő szavai nem hangoztak hiába. Dr. Hanfescher Károly 2003. MÁRCIUS 2. 7. oldal Görbületek a Budai Egyházmegye ifjúsági találkozójáról A Budai Egyházmegyében, az ifjúsági csoportok találkozóján február 22-én öt gyülekezet képviseltette magát a 13-ból(!) - az időben történt szervezések ellenére. Kiáltó jel ez, mely kérdőjellé görbült aznap délután. Már nem vonzó az evangélikus közösség, a jóízű találkozás öröme, más evangélikus fiatalok megismerése? Az ismeretlenek ismerőssé válása nem érdekes a tizen-huszonévesek számára? Ha így lenne, természetüknek mondanának ellent. Hiszen nem hasonlítható semmi máshoz az, amikor röpke néhány óra alatt ismerőssé válik egy ismeretlen. Többször megakad rajta a szemem; egy-egy mozdulata, hanglejtése már nem hat olyan idegenül, miután vele egy körben vagy egy sorban ülve váltottunk egymással néhány szót. Egy közös bennünk: közünk van Krisztushoz. Ez elég ahhoz, hogy úgy tekintsek rá, mint akit meg lehet szólítanom. Nem magasröptűén. Csak természetesen. Szükségem van a másik véleményének, „látásának” megismerésére? Hát persze! Jó hasonló gondolkodású emberekkel összeismerkedni? Ez nem kérdés! Erősít az ismeretlen ismerős lelkesedése, a velem egykorú, tisztán és fiatalosan gondolkodó „keresztény pajtás”, olykor „bajtárs” hangos gondolata, ügyes és kifejező rajia, vagy épp vidám éneke? Igen. Közelebb visznek engem hozzá hitének kételyei, életének mindennapi kérdései? Minden bizonnyal. De ezt már az ókori bölcs mondás is felismerte: „Similis simili gaudet” (Hasonló a hasonlónak örül). Elgondolkozom azon, mégis miért nehéz, miért döcögős ezt másoknak is felismerni? Kimerült volna a fiatalokat megszólító, bátorító erő, amely őket egy közös találkozón való részvételre ösztönzi? Vagy csak a heti egyszeri találkozásra állnak rá az ifik, és ha már ki kell mozdulni, ki kell nyílni mások előtt, akkor az már túl sok a számukra? Vagy arról van szó, hogy kevés ifi csoport működik, és azok is , jól megvannak önmagukban”? Nincs igényük a kimozdulásra? Hol hát a hiba? Hiányzik valami? Több kellene? Vagy a gyülekezeti közösségek tagjainak, fiataljainak találkozása a régmúlt idők letűnt árnya? Egymás megismerése, Zászkaliczky Péter lelkész a világ világosságáról szóló gondolatai, a téma csoportos és egyéni kreatív feldolgozása, és a Large Room együttes bizonyságtevő szolgálata volt az, amely minket ezen a szombat délutánon összekötött. Jó volt együtt lenni, beszélgetni a budavári gyülekezetben. Aki eljött, annak tartalmasán telt a délutánja. Föltöltődhetett. Hogyan tudjuk együtt levenni a pontok feletti görbületeket? Balog Eszter és Horváth-Hegyi Olivér Beszámoló félútról Ifjúsági vezetőképző tanfolyam Apácán Két hétvégéből és egy nyári táborból álló vezetőképző-sorozatot szervezett a Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) erdélyi és vajdasági evangélikus gyülekezetek fiataljai számára. A sorozat második hétvégéje február 14. és 16. között volt a Brassótól északra fekvő apácai gyülekezet ifjúsági központjában. A képzésben húsz fiatal vett részt. A program összeállítására és vezetésére - Simonné Nagy Ilona lelkésznő meghívására - a magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KJE) munkatársképző bizottságának két tagja, Magassy Éva és Martonné Szalóky Eszter vállalkozott. A KIE-ben 13 éve folyik ilyen tevékenység. A felhalmozódott tudás és tapasztalat birtokában szívesen indulunk egy-egy ilyen „vendégszereplésre” más ifjúsági szervezetek tagjai közé. A képzés egyik célja az volt, hogy a gyülekezetek számára olyan fiatal munkatársakat neveljen, akik társaik között szolgálva színvonalas és tartalmas ifjúsági programokat tudnak szervezni. A másik cél, hogy a húsz résztvevő olyan összetartó csapattá kovácsolódjon, amely Bukaresttől Aradon át Szabadkáig egymást segítve működhet az evangélikus ifjúságért. A képzés első hétvégéje még tavaly novemberben zajlott. Kik vagyunk mi, ifjúsági vezetők? Mi a célunk? Ezeket a kérdéseket jártuk körül sokszor játékos módszerekkel, élményszerű formában. A játékok során kipróbálhattuk, hogyan tudunk együttműködni a többiekkel, hogyan birkózik meg egy-egy csoport az adott feladattal. A szombat esti tapasztalatcsere-fórumból mi, előadók is sokat tanulhattunk. A novemberi három nap alatt jól megismertük egymást, nagy tervek születtek egy közös internetes honlapról (www.ifjusag.ro). Alig vártuk a következő találkozást. A második hétvégét idén februárban rendeztük meg. Ennek központi témája az ifjúsági programok tervezése és vezetése volt. Nehémiás könyvének feldolgozásában Balog Eszter országos gyermekmunka referens is segédkezett. Az elméleti jellegű foglalkozásokat sok csoportmunka és közös ötletkeresés színesítette. Átgondoltuk az ifjúsági munka célját és különböző programformáit, valamint a gyülekezetbe nem járó fiatalok felé vezető lehetséges utakat. Megismerkedtünk az éves tervkészítés és a programtervezés módszereivel, és a szombat esti táncház sem maradhatott el. Terveink szerint a két elméleti részt nyáron egy gyakorlati ismereteket nyújtó tábor követi majd, amely szintén Apáca közelében lesz. Mártonná Szalóky Eszter A l . \ Fotó: Bottá Dénes
