Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-01-05 / 1. szám

2. oldal 2003. JANUÁR 5.

Evangélikus Élet

Csak azért is

Rm 8,28-30

ÚJÉV UTAM VASÁRNAP

„ Hiszem, hogy Isten mindenből, még a legrosszabból is jót tud és akar kihozni. Ehhez olyan emberekre van szüksége, akik engedik, hogy számukra minden a jót szolgálja. Ilyesfajta hitben a jövőtől való minden félelem le kellene, hogy gyözessék. Hiszem, hogy hibánk és tévút- jaink sem hiábavalóak, és hogy Istennek nem nehezebb napirendre térnie ezek, mint a mi vélt jó cselekedeteink felett. Hiszem, hogy Isten nem az időtlen sors, hanem őszinte imákra és felelős tettekre vár és válaszol. ”

(Dietrich Bonhoeffer)

16 éves volt, rákos. Az utolsó percig küzdött az életéért, de hiába. A kór erősebb volt, és legyőzte. Mindig is szabályosan közlekedtek, a gyerekekkel meg aztán végképp. A járdán álltak. Itt ütötte el őket az autó. A szülők túlélték, a kislányuk és a kisfiúk nem.

Újsághírek, egy frissen történt és egy régebbi eseményről. Egy szorítás a szív tájékán. Együttérzés a gyászolókkal, és a remény: „Ugye velünk ez nem történik meg?”

A szenvedés létező, de nem valós fogalom az életünkben, egészen addig, amíg nem egy közeli hozzátartozónkat

vagy minket magunkat ér el. Legyünk őszinték: különösen akkor, amikor a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, mit jelent gyengének és kiszolgáltatottnak lenni, olyankor a legnehezebb Pál apostollal együtt mondani: „.. .akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” Nem könnyű megérteni és megtanulni, hogy Urunk tervébe a szenvedés is éppen úgy beletartozik, mind a tőle kapott minden öröm és áldás.

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki ilyen ellene irányuló támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy telketekben megfáradva el ne csüggedjetek.” (Zsid 12,2-3) Maga Krisztus is szenvedett. Ártatlanul, de nem értelmetlenül, hiszen kereszt, váltsághalál nélkül nincs feltámadás és megigazulás. Semmi sem történt tehát hiába, még a töviskorona, az ütlegek, a szögek sem. Minden egyes apró részlet egy nagy isteni terv része volt.

Ennek jegyében mi is megnyugodva mondhatjuk: egész életünk, annak minden eseménye és történése az Úr kezében van. 2003-ban sem történik semmi ok nélkül, mindennek célja és értelme van. még a minket érő hántásoknak, szenvedéseknek is. Akkor is, ha ezt elsőre nem értjük, utólag - amikor eljön az ideje - belátjuk majd, hogy minden éppen úgy volt jó, ahogy volt. Mindehhez azonban szükségünk van két nagyon fontos dologra: a bizalomra és az alázatra. Isten atyai szeretete nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel várunk, mondván, nekem semmit sem kell tennem, hiszen az Úr úgyis gondot visel rám. Nem, éppen ellenkezőleg. Istenre figyelve kell élnünk, az ő akaratát keresnünk, és bármi történjék is, alázattal elfogadnunk azt, tudva, hogy Atyánk a javunkat akatja.

Idén is nagy szükségünk tesz erős, kitartó hitre és bizalomra, mint annak a zsidó embernek, aki feleségével és kisgyermekével menekült a spanyol inkvizíció elől. A viharos tenger kis csónakjukat egy köves szigethez sodorta. Villám csapott te az égből, és agyonsújtotta az asszonyt. Vihar jött, és a tengerbe sodorta a gyermeket. Egyedül, nyomorultan, mezítelenül és megtörve ment tovább a zsidó a maga útján, és közben így szólt Istenhez: „Izrael Istene, ide menekültem,

hogy zavartalanul szolgálhassalak, hogy betöltsem parancsolataidat, és dicsőítsem nevedet; te pedig mindent megtettél, hogy ne higgyek benned. Ha azt gondolod, hogy sikerül eltérítened utamról, úgy azt mondom neked, Istenem és atyáim Istene: Nagyon tévedsz. Megverhetsz engem számos sorscsapással. Elveheted tőlem a legjobbat és legdrágábbat, amim csak van ezen a világon. Halálra is kínozhatsz - akkor is hinni fogok benned. Mindig szeretni foglak - csak azért is!

Ő már jól tudta azt, amit nekünk újra és újra a szívünkre kell helyeznünk: Isten, az emberek teremtője, a világ és mindenek ura mindenre és mindenkire figyel és vigyáz. Szeressük őt, és bízzunk benne, bármi is történjék majd velünk az előttünk álló évben. Soha ne feledjük, hogy kegyelme nagyobb minden minket érő csapásnál, irántunk való szeretete mély, erős, őszinte és igaz.

Kívánom, hogy a jövő, az előttünk álló új esztendő ne töltsön el minket félelemmel vagy aggodalommal. Az előre nem látható és ki nem számítható jövő az Úr kezében van. Senki sincs kiszolgáltatva a sors szeszélyeinek.

Gazdag Zsuzsanna

VÍZKERESZT ÜNNEPE

Isten ajándékcsomagjai

Ézs 42,5-7

Hétköznappá degradálódott a korai kereszténység egyik jelentős ünnepe, a vízkereszt. Pedig ez az ünnep olyan, mint egy záróakkord, amely ugyan a mü végét jelzi, mégis sokáig ott visszhangzik a szívben. A karácsonyi ünnepkör záróakkordjaként csendül fel most a vízkereszti evangélium. Nem a testté létei, az in- kamáció csodájáról hallunk most, hanem arról, ami kiragadja ezt a romantikus, „kisded Jézusos” konzumkarácsonyból. Mert a megszületett gyermekben az Isten dicsősége és hatalma jelent meg a világban, amely a bűnből való szabadulás új tehetőségét hozta el.

A teremtő Úr, akinek köszönhetjük a világmindenséget és benne létünket, a fogságból szabaduló népének megígérte azt, hogy a szolgája révén gazdagítja az övéit. Az a prófécia, ami most vízkeresztkor felcsendül, az Úr szolgájának adott felhatalmazásról szól. Tudjuk, hogy Ezsaiás próféta szavait, jövendöléseit Jézus magára vonatkoztatta. A názáreti zsinagógában a prófécia felolvasása után Jézus arról szólt, hogy az írás itt és most teljesedett be. Később az apostoli igehirdetés Jézusról mint az ígéretek be- teljesítöjéről, a közénk érkezett „Úr szolgájáról” szólt. Tehát mi is úgy figyelhetünk erre a próféciára, hogy benne felfedezzük: akiről a próféta beszél, az maga a Megváltó, Jézus Krisztus.

„Mit hozott a Jézuska?” - ezzel a bárgyú kérdéssel szokták sokan megtudakolni a gyermekektől azt, hogy mit kaptak ajándékba. Mivel mi nem az ajándékosztó Jézuskában, hanem az igazi nagy ajándékot adó szabadítóban hiszünk, így fogalmazhatjuk át ezt a kérdést: Mit hozott neked Jézus?

Felfedezzük-e, elfogadjuk-e a próféciában ígért ajándékokat? De melyek is ezek?

Az első ajándékcsomagban Isten szövetsége fedezhető fel. Amikor „kézbe vesszük” ezt az ajándékot, akkor azt kérdezzük: hát ez meg mire jó? Isten szövetsége? Mit kezdjünk vele?

Bizony nehéz fel- és beismerni, hogy erre az ajándékra valóban nagy szükségünk van. A hadi és a gazdaságpolitikában nélkülözhetetlen, hogy tegyen szövetségesünk. Miért gondoljuk azt, hogy az életünk „nagy csatájának” megvívásában megvagyunk szövetséges nélkül? Vagy miért hisszük azt, hogy jó kezekben vagyunk, ha nem az Istennel szövetkezünk? Jézus Krisztus egészen logikátEgyházunk hetilapja az interneten:

www.evelet.hu

lanul az Istennel való szövetséget hozta, kínálja fel nekünk. Egészen logikátlanul, mert az emberi ész számára hihetetlen, hogy az ellenségnek ajánlják fel a szövetséget. Emberi létünk során rengeteg energiát áldozunk az Isten elleni harcunkra, s Ő most ennek ellenére újra felkínálja nekünk szövetségét. Olyan ajándék ez, amelyet érdemes elfogadni. Mert a leghatalmasabbnak, a legerősebbnek, a mindenekfetett állónak teszünk az oltalmában, ha az Istennel való szövetségünk megújul. Hiszem, hogy ennek az ajándéknak az elfogadására tenne most elsősorban szükségünk. Egészen más tesz a reményünk, a szeretetünk, az emberekhez való viszonyunk, s egészen más tesz

a gondolkodásunk alapja, ha Isten új szövetségének az ajándékát, Jézus Krisztust elfogadjuk.

A másik ajándékcsomag a világosság. „Vaksötétben a világ” - énekeljük egyik kedves karácsonyi énekünkben. S azt a vaksötétet, amely a világunkra borul, mindannyian tapasztaljuk. Hiányzik a szellem, az értelem világa is, hisz a megbutított társadalmat falkaként vezetheti a szabadosság füttyentése. De a szeltem világánál is jobban hiányzik az evangélium fénye. Az az „új világossági, aki világosságul jött a világba. Etetünk nagy feleszmélése lehetne, ha (újra) rácsodálkozhatnánk az igazi világosság forrására, Jézus Krisztusra. Életünk új értelmet

nyerne, ha ebben élnénk. Jézus Krisztus ugyanis azt a világosságot ajándékozta nekünk, amelyben feltárul mindaz, ami körülöttünk és bennünk van. Vele egyértelművé válik, hogy milyen az életünk, s mi az, ami bűn benne. Vele egyértelműen látszik, hogy jó cél felé vagy célt tévesztve szalad-e életünk az úton. Benne kitárulnak földi létünk határai, hisz amíg csak a saját szemünkkel látunk, az a vég, az utolsó szívdobbanás. Jézus világosságával azonban kitárul a horizont. S akinek így tárul ki a látóköre, annak nemcsak a célja tesz gazdagabb, hanem az élete is a fény hordozójává tehet. A miénk is tegyen fényhordozó, krisztusi élet.

Bence Imre

£

5

2

3

SAROK..................................

.

Ura

m, nem vágok méltó, hogy hajlékomba jöjj!

Luther imádságának ilyenformán hangzó szavaival készülünk fel arra, hogy az oltárhoz lépjünk úrvacsoravételre. A Bibliában járatos olvasó e szavak hallatán azonnal a kapemaumi századosra gondol, aki az evangéliumi történet szerint ezt a mondatot is belefogalmazza Jézushoz intézett kérésébe, amikor szeretett, de súlyosan beteg szolgája - más változat szerint fia - gyógyulásáért könyörög hozzá (vö. Mt 8,5-13; Lk 7,1-10; Jn 4,46b-54).

Azzal, hogy az úrvacsoravételre felkészítő imádság részévé vált, a százados szavainak értelme nem kis mértékben megváltozott. Mert amíg ő egy hozzá közel álló másik ember érdekében fordul Jézushoz, az Úr asztalához készülő önmagának keres gyógyulást. Ez utóbbi ráadásul nem is a testi nyomorúság nyűgétől, hanem a bűn terhétől szeretne szabadulni. De az a hely sem egyszerűen a lakóház, ahová Jézust invitálja az imádkozó, hanem az ember szíve, benső világa, életének centruma. Mégis a legnagyobb különbség a százados és az úrvacsorázó helyzetében az, hogy az utóbbinak már az úrvacsorában önmagát adó, értünk meghalt, de feltámadott élő Úrral van dolga, és nem a Palesztina poros útjain „szolgai formában” (Fii 2,7) vándorló Jézussal.

Mégsem tekinthető véletlennek, hogy a századosnak ezek a szavai Luther úrvacsorái imádságába kívánkoztak. Mert lám, ez az egykori katonatiszt

és az Úr asztalához járuló bajában egyformán Jézus közbelépéséért könyörög, mégpedig iránta való nagy bizalommal. De mindkettő esetében közös az az alap is, amelyben bízva Jézus segítségéért folyamodnak. Magukban, életvitelükben nem találnak semmit, amire hivatkozva elvárhatnák kérésük meghallgatását. Méltatlanságuk tudatában - úgy is fogalmazhatnánk: alázattal -, mint a templom hátsó zugába rejtőző, szem- lesütve mellét verő példázatbeli vámszedő (Lk 18,13) könyörögnek irgalomért. Gyermekkoromban az autóbuszok ajtófélfáján egy méteres magasságban még volt egy bevésés, és az, aki elfért alatta, ingyen utazhatott. A kapemaumi százados - és vele együtt minden úrvacsorázó - vállalva kicsiny, méltatlan voltát, bizton számíthat Ura kegyelmére, még akkor is, ha történetesen fizetésképtelen.

Végül is tehát az úrvacsora alkalmával az „eszi a kenyeret, és iszik a pohárból” méltóképpen, aki nem tartja magát méltónak egy ilyen nagy jótéteményre. Ezt a különös, ellentmondásos igazságot azonban nem engedi érvényesülni sok úrvacsorázó gyötrő gondja. Fülébe cseng ugyanis az úrvacsorát megelőző gyónási liturgiában még mindig gyakran elhangzó, lKor 11,27-29 verseiből származó figyelmeztetés: „Vizsgálja meg magát mindenki, és úgy egyék a kenyérből, és úgy igyék a pohárból, mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéltet eszik és iszik magának.” Hányán riadnak visz- sza, és maradnak távol az Úr asztalától, mert még nem érzik magukat méltónak hozzá! Pedig végre meg keltene gondolnunk: ha történetesen valóban méltónak bizonyulnánk, akkor mi szükségünk volna arra, hogy a kegyelem asztalához járuljunk?!

Akkor hát mire vonatkozik a korin- thusi tevéiben támasztott igény a méltóképpen történő úrvacsoravételre? Figyelembe keltene vennünk azt a körülményt, hogy más görög szót használ a százados, és mást Pál a levelében, amikor a méltó mivoltról szól. A katonatiszt nem tartja elég jelentékenynek magát arra, hogy Jézust vendégül fogadhassa. Pál viszont az úrvacsorához méltó, ahhoz igazodó életvitelt vár el a hívőtől. Amit tehát a százados feltételnek lát, azt az apostol következménynek tekinti.

Mert az úrvacsora asztalához is jöhet bárki, mint a példázatbeli királyi menyegző dús terítékéhez. Aki viszont bejön, öltsön alkalomhoz „méltó” öltözéket (Mt 22,11-14). Méltó módon tehát az eszik a kenyérből, és iszik a pohárból, aki miután az úrvacsorában Istennek Krisztus kereszthalálában felkínált irgalmával élt, hasonló irgalmat gyakorol mindenekelőtt azokkal, akik vele együtt jöttek az oltárhoz, de szélesebb körben mindenkivel, akivel dolga van.

Cserháti Sándor (id.)

ISTENTISZTELETI REND______________

Budapesten, 2003. január 5.

I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de.

II. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (családi) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Leibstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv., családi) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Cselovszky Ferenc;

VII. , Városligeti fasor 17. de. fél 10. (családi) Muntag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán;

VIII. , Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Csélovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél ti. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Szeverényi János; de. fél 10. (családi) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Szeverényi János; du. 6. Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás: Bu- dagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv., családi) Vári Krisztina; de. fél 12. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV, Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Bajuszné Orodán Krisztina; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tcssedik tér de. 9. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László: Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX« Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endrefly Géza.

ÚJÉV UTÁNI VASÁRNAPON a liturgikus szín: fehér. A vasárnap lekciója: Mt 3,13-17; az igehirdetés alapigéje: Róm 8,28-30. ÉNEKEK: 357,181.

Összeállította: tszm

ISTENTISZTELETI REND______________

Budapesten, 2003. január 6.

I„ Bécsi kapu tér de. 11. (úrv.) Horváth-Hegyi Olivér; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Bre- bovszky Gyula; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10, (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy- Békásmegyer, III., Mező u. 12. du. 5. Gálos Ildikó; V, Deák tér 4. de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 6. Zászkaliczky Péter; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., 'Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 11. (úrv.) Győri Tamás; du. 6. Blázy Árpád; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. du. fél 7. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; Rákospalota, XV., Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. du. 6. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. du. 6. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér du. 6. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. du. 6. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. du. 6. Endrefly Géza.

VÍZKERESZT ÜNNEPÉN a liturgikus szín: fehér. Az ünnep lekciója: Mt 2,1-12; az igehirdetés aiapigéje: Ézs 42,5-7. ÉNEKEK: 185, 186.

Összeállította: tszm

0

«