Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-11-24 / 47. szám

6. oldal 2002. NOVEMBER 24. Evangélikus Élet Miről vallanak a temetői sírfeliratok? Í gy ősszel, az egyházi év végén Krisz­tus gyülekezete előre, a halálra, feltá­madásra, ítéletre gondol, az örök életre készül. Hálás lelkiismeretünk is késztet, hogy kimenjünk szeretteink temetői sírjá­hoz. Talán félhangosan vagy magunkban köszönünk is nekik - mintha hallanák. Bi­zonyára imádkozunk is. Megköszönjük őket Istennek. Azután letesszük virágun­kat. Elcsendesedünk. Majd továbbállunk, és elgondolkozva járjuk a városi temető beton- és kőrengetegét vagy a falusi teme­tők faleveles útjait. Különös, elgondol­koztató ez a temetői „nyugvóhely” - aho­gyan a régiek mondták. Most a magunk lábán jöttünk ki, egyszer pedig majd mint a halál álmában lévőket, úgy hoznak ki bennünket. Sokan arra gondolnak, hogy itt az emberi életek végállomásánál vagyunk. Nincs tovább! Vége! A temetőkapu „Feltá­madunk!” felirata, a sírfeliratok azonban mást mondanak. A túlélésről vallanak! Er­ről szólnak a díszesebb, a fakeresztnél ma­radandóbb kőből, márványból készült drá­ga síremlékek. Talán nem a kérkedő gazdagság vagy a halott iránti tartozás lel­kiismereti vádja építi ezeket a síremléke­ket?! (Bár Bibliánk szava inkább az élők iránti szeretetet parancsolja, mint azt, hogy haláluk után virágot, koszorút, márványt, díszes síremléket adjunk nekik!) N agyon kok temetőben megfordultam már. Feljegyeztem, mert érdekelt, hogy mit is vésnek fába, kőbe, márványba a családtagok. Érdekes és tanulságos gyűj­temény! Megnyugtató és ör­vendetes, hogy a vigasz- talhatatlanságot jelző szomomfuz helyett ma már szinte minden síron Jézus keresztjének jele látható. Nem a véget, a halált jelzi, hanem azt, hogy a sírban nyugvó Is­ten teremtett gyermeke, Jézus keresztfán meg­váltott] a volt! Hogy mennyiben volt Krisztus tudatos követője, nem tudjuk, de ennek megítélése nem is ránk tartozik. Nagyon sok felirat a Feltámadottat, Jézust idézi. „Én vagyok a feltámadás és az élet..., aki hisz énbennem, ha meghal is, él!” (Jn 11,25) „Feltámad a te testvé­red!” (Jn 11,23) „Eljövök, magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek!” (Jn 14,3) „Én élek, ti is élni fogtok!” (Jn 14,19) Az örök élet vá­gya elvehetetlenül ott van az ember szí­vében! „Én tiveletek vagyok a világ vé­gezetéig!” (Mt 28,20) Vigasztaló, meg­nyugtató a jézusi hívás: „Jöjjetek énhoz- zám mindnyájan, akik meg vagytok fáradva...” (Mt 11,28) Hála Istennek a legtöbb felirat bibliai ihletettségű, és azt bizonyítja, hogy temetőinkben kereszté­nyek nyugszanak. A feliratok Isten Szentlelke által Jézus élő szavává, üze­netévé változnak ott, a sír mellett. Bár­csak ma is sokan, temetőbe járók, meg­hallanák ezt a hangot és üzenetet! Az egyik sír felett a gyermeki engedelmes­ség szólal meg: „Igen, Atyám!” (Mt 11,26) Máshol határozott bizonyságtétel szavait szólják a kőbe vésett betűk: „... az Úréi vagyunk!” (Róm 14,8) Egy te­metői felirat a Miatyánk legnehezebb ké­résére emlékeztet: „Legyen meg a te akaratod!” Valaki az Üdvözítő utolsó szavával végzi életét: „Atyám, a te ke­zedbe teszem le az én lelkemet!” (Lk 23,46) Áldott emlékű teológiai professzo­runk sírjáról ezt üzeni: „Hű az Isten!” (1 Kor 1,9) Egy sír felett - bizonyára már életében - így vallott a megholt: „Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fii 1,21) Bizonyára hitte, és síremlékét építő családja is vallja: „mert az Úrral len­ni mindennél jobb!” T aláltam azután olyan sírfeliratokat is, amelyen mintha a halott üzenne odaátról az itt élőknek. Mintha még vala­mi nagyon fontosat szeremének a lel­künkre kötni. Ismeretes a nagycenki krip­JrVfw mmntm m esm janim ^ mzzMM a sínm £0V y' EGY SZÁL VIRÁGOT GYÁSZOL. M A CSALÁD O ta felirata: Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi - por és hamu.” Igaz, de a keresztény reménység több ennél! (De szánalmas az is, amikor a Szent Mihály-lovára nagy be­tűkkel ezt vésették: „Ma nekem, holnap neked!”) Egyik rábaközi temető fiatalem­M bért takaró sírja különösen is elszomorí­tott. Mintha a fiatal élet keserű összefog­lalása lenne: „Fáradoztam, küszködtem, semmit el nem értem. Voltaképpen élni soha rá nem értem!” Nem fájdalmas?! So­ha nem ért rá... Ugye ismerős kifogás? De egy falusi temető sírjából egy fiatal le­ány üzenete annál felemelőbb bizonyság- tétel egy másik országból: „Amíg éltem, nálatok voltam Istené, mióta hazatértem: Istennél vagyok ä tiétek.” Hát nem szív­melengető felirat ez? áshol a meghalt szülő itthagyott árva gyermekei lelkére helyezi az édesanyai kérést: „Gyermekeim, szeres­sétek egymást!” Avagy amikor egy isko­laigazgató tanítva üzen a sírból is: „Élje­tek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket!” (Ef 5,2) Áldott tanítás! Papi síron az apostoli üdvözlés mintha ma is hangozna a sírban alvó ajkáról: „Kegyelem néktek és békesség!” A be­vésett szavak igévé és áldássá válnak... Sok meghurcoláson keresztülment föld­műves szülők ezt íratták sírjukra: „Mun­ka és küzdés volt életünk, itt Jézusunknál megpihenünk.” Vannak sírok, ahol a ne­vek előtt néhány szó különös fényt gyújt: „Itt várja Jézusát XY” vagy „Itt várja Krisztus eljövését, teste feltámadását XY”. Valaki csalódva, talán hiábavaló életét így foglalta márványba: „Nem volt érdemes!” Ugyanakkor másvalaki öröm­igazi fájdalom!” Igaza van! De Jézus ha­lott gyermeket is támasztott fel. És egy kis­leány fehér kőkeresztjére ezt íratták a szü­lők: „...mert én élek, és ti is élni fogtok!” (Jn 14,19) Mennyi evangélium, mennyi vi­gasz van ebben a néhány szóban! Mintha Jézus állna oda a szülők mellé gyermekük sírjánál! Egy szülőről a családtagok így emlékeznek: „Dolgoztál, küzdöttél - iga­zán szerettél. Áldják szép emléked, akik között éltél.” Egy másik szülői sírra ezt íratta a gyermeki hála: „Ők az Úmál, itt ál­dott emlékük.” És mit érezhetett az a fiú, aki a bűn mardosása alatt a vésett betűkön át így kiáltott halott édesanyja felé: „Édes­anyám! Bocsáss meg!” Haubner Máté szu­perintendens sírjára szerettei ezt írták: „Életük lelke volt a hit - hitük élete a sze­retet.” Elgondolkoztató emlékezés! De el­gondolkoztató az is, amikor egy nagypapa drága fekete márvány síremlékére a kis unoka szavai kerültek: „Szia, Apu!” S okan a találkozás és boldog viszont­látás reménységét vésették kőbe. Nem csak azt a pár szokványos szót: „Nyugodj!” vagy „Nyugodjatok béké­ben!”, hanem azt: „A viszontlátásra!”. Kőfaragó iparosok üzleti szöveggyűj­teményében néha tartalmas rímek is ta­lálhatók: „Aludj békén, ne zavarja sem­mi csendes álmod, míg majd kiket szerettél itt, odafenn meglátod!” Bárcsak így lenne Jézus érdeméért! Vannak azután afféle általános, „semle­ges” mondatok a sírok fölött. „A lélek él - találkozunk.” Kérdőjelet tehetünk magunk­nak a szöveg mellé: „Csak az hal meg, akit elfeledtek!” Szép Arany János költői véle­ménye, de valami nagyon hiányzik belőle: „A halottak álmai felett szépen virul a ke­gyelet.” Többször idézett költői gondolat Berzsenyi Dániel „Életphilozóphiája”: „Légyen álom, légyen bíró, Bátran me­gyek elébe ... mert ha bíró: nem furdal vád. Mert ha álom, nyugalmat ád.” Szükségesek és hasznosak ezek a teme­tői utak. Áldás, hogy nem gondolattalanul, remény, távlat nélkül, elmerengő szomorú­sággal kell megállnunk egy-egy simái. A sírfelirat nem kötelező keresztény előírás. A síremlék sem az. Feles­leges is felsorolni rangokat, érdemeket és címeket. Ezek már a múlté! Talán ele­gendő lenne a név, két évszám és Jézus keresztjének a jele. A többi már nem a mi dolgunk. Mennyei Atyánk mindent jobban tud rólunk. Nyugodjék meg a szí­vünk Jézus ígéretében, és ez legyen is elég: „Örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben!” (Lk 10,20b) Nem korhadó fára, málló kőlapra, nem is fakuló tintával - de mennyei örök hazánkban! Isten sze- retete pontosan számon tart mindent - ha­lottakat a temetőkben és minket is, még élőket az úton. mondani halottjuknak. Egy feleség szere­tettel üzeni: „Nem haltál meg! Szívemben élsz! Feleséged.” Egy édesanya nagy fáj­dalmát így foglalta össze: „Akinek gyer­mekét nem fedi sírhalom, nem tudja, mi az akkor halhatunk meg az Úrban boldo­gan, ha addig is Benne élünk! Vagy „ke­gyelemből hit által” van kivétel, mint az üdvözült lator? Sümeghy József Kedves Hittestvérem! Nem egy soha véget érni nem akaró filmsorozat epizódjainak utolsó szavai ezek. Ezúttal a Te életedről van szó, mert erre érvényes valójában: folytatása következik! Az egyházi esztendő vége a végtelenségről ad tanítást számunkra, mert az utolsó négy vasárnap témája időrendben ez: 1. földi élet Istennel vagy nélküle, s ennek vége a bűn zsoldja, a halál, 2. de „folyt, köv.”: & feltámadás, 3. melyet az ítélet követ, 4. végül az örök élet Istennel (= üdvösség) vagy nélküle (= kárhozat). Madách drámájában Ádám utolsó szavai ezek: „ Csak az a vég! - csak azt tudnám fe­ledni!” Az Úr utolsó szavai pedig így hangzanak: „Mondottam ember: küzdj, és bíz­va bízzál! ” De az örök ember tekintete csak az első határállomásig, azaz a halálig ter­jed, pedig a hit az a szemüveg, amivel túlláthatunk a látóhatáron, s felismerhetjük: folytatása következik! Sajnálatos módon tavasszal, az új Nemzeti Színház első bemutatóján ezek az idé­zett mondatok már el sem hangzottak, mert ott Ádám következő szavaival ért véget az előadás: „ Világosíts fel, mert ezen bizonytalanság maga a pokol. ” Bizony ez az ember legnagyobb tragédiája! Hála Istennek, hogy csak ez az előadás ért így véget, de mi tudhatjuk a Szent Bibliából: folyt, köv.! Mert bizony az „istentelenített” embe­ri élet utolsó állomása nem lehet más, csak a pokol, s erről is nyíltan kell szólnunk a „felvilágosult” embereknek. De az a személyes véleményem, hogy annak az embernek a számára már e földön vége a „tragédiának”, aki nem hagyja, hogy az ördög „istentelenítse” az életét. S így nem hiányzik abból a bizalom az Úrban, azaz a feltétel nélküli hit a Megváltóban. Ne csak a sírkövekre vésessük rá, hanem szíveinkbe is fogadjuk be Jézust és ígé­retét: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él,, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? ” (Jn 11,25-26) S így nincs feledhető vég, mert még ez a „befejezetlen tragédia” negatív üzenete is az Úr hiányát hirdeti; aki mindezek ellenére letagadhatatlanul létezik, sőt nem hagyta bizonytalanságban az örök Ádámot sem, hanem így világosította fel örök evangéliumával: Ember, bízva bízzál - feltételek nélkül higgy ebben a jó hírben! Hi­szen az Úristen örök életre teremtette az embert: „a maga képmására, és élet lehele­tét lehelte orrába. ” (lMóz 1,27; 2,7) S jó előre óvta a bekövetkező tragédiától: „De a jó és a rossz tudásának a fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod. " (lMóz 2,17) Halld meg a jó hírt, mindezek ellenére folyt, köv.! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” (Jn 3,16) Az új egyházi esztendőre azt kívánom minden kedves Olvasónknak, hogy „akivé” legyen már ebben a földi életben. így a tragédia marad el, nem az Úr utolsó szava, amely beteljesedik rajtad is. Úgy legyen! Hiszen velem együtt Te is hihetsz Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, aki újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat, és uralmának nem lesz vége. S így várhatod a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Kedves evangélikus Testvérem! Hol töltőd az örökkévalóságot? Válaszd végső foly­tatásként az Életet, s fogadd el ezt kegyelmi ajándékként attól az Istentől, akié az or­szág, a hatalom és a dicsőség mindörökké. S „ aki az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt, és nekem minden Krisztusban hívővel együtt örök életet ád. Ez így igaz!” (Luther: Kis káté). S mert Jézus Krisztus „az igaz Isten és az örök élet” (ÍJn 5,20b), ezért: „Mienk a menny örökre!” (EÉ 254,4). Az illusztrációként használt felvételeket az alherti evangélikus temetőben készítette Bottá Dénes Garai András Bottá Dénes felvételei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents