Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-01-13 / 2. szám

2. oldal 2002. JANUÁR 13. Evangélikus Élet _______ UJ NAP - UJ KEGYELEM VA SÁRNAP* <Sy szólt tanítványaihoz: Békesség néktek! Ahogyan en­gem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. " Jn 20,21 (Ezs 49,6; Róm 12,1-3(4-8); Zsolt 96) Keleten még ma is él ez a köszöntés: Béke ve­led! Azt a vágyat és kívánságot fejezi ki, hogy az illető bántódás nélkül éljen, egyet­értésben, szövetségesekkel körülvéve, védetten egy közösségben. A Feltámadott Úr első szavai meglepett tanítványaihoz különösen is hangsúlyosak. Isten Fiának a kö­szöntése nem egy egyszerű jókívánság, nem is egy hangulat megfogalmazása, ami a tanítványok feszült idegeit hivatott megnyugtatni. Jézus megbékéltette Istent ke­reszthalálával, tehát a Benne való hit által egészen új békességünk (oltalmunk, el- rejtettségünk) lehet Istennel, Istenben. S ebben nem csak éjiünk lehet, de a külde­tésünk arra szól, hogy vigyük magunkkal a világ félé. Isten békességének erőterében vagyunk! I lltflÉÜ ..József ezt mondta testvéreinek: Ne civakodjatok az úton!" lMóz 45,24b (IJn 3,11; ApCsel 10,37-48; 5Móz 1,1-18) József Isten útját járta, és a testvéreit is erre az útra: a megbocsátás, megbékélés útjára akarta vezet­ni. (Ha valaki, hát ő ismerte testvérei „civakodó hajlámát”, hiszen korábban majd­nem megölték őt.) Józsefnek hite ad erőt ahhoz, hogy fel tudja dolgozni a múltat, és az a tapasztalata, hogy Isten képes a rosszat is jóval meggyőzni. Sokan a József- történetben, illetve József személyében felismerik és hangsúlyozzák a Krisztusra utaló gondolatot. Amikor visszaküldi Jákobhoz, apjukhoz a testvéreket, már egy le­zárt, megbánt és megbocsátott múlttal indulhatnak el, ami után valóban lehetséges újat kezdeni. továbbadták a felnövő új generációnak. A mai olvasók számára ezekből a történetek­ből világosan kiderül, hogy „kicsoda az ember” (pl. Izrael lázadása, engedetlensége!), és az is, hogy „kicsoda az Isten” (hűséges, hosszútürő). Újra és újra kegyelmet ad, ál­dást ígér, szövetséget köt Isten a népével. Mi ezt a kinyilatkoztatást már Krisztus fe­lől értelmezzük, és látjuk, hogy Isten minden ígérete Jézus Krisztusban lett teljes. CSÜTÖRTÖK „ Tekintsetek jól a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levő­ket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyáju­kat!" Ézs 40,26a (Zsid 11,3; Mk 10,13-16; 5Móz 2,1-25) Sok híres természettudós, csillagász mélyen hívő keresztény. Felismerték a Teremtőt a teremtményt látva. (ld. Róm 1,25!) Azon túl, hogy csodálattal tölt el mindenkit a világmindenség látványa, az alázathoz is elvezet, a kicsiség átéléséhez. Valóban, az ember nagyon kicsi és el­veszett Isten nélkül! De, lehet bármilyen szép látvány pl. a csillagos égbolt, amiről itt a próféta beszél, Isten kegyelmét, atyai szeretetét csak és egyedül Krisztusban ismer­hetjük meg! A testté lett Ige kinyilatkoztatása által láthatjuk csak meg az Atyát, és csak Jézusban van életünk, üdvösségünk és utunk a Teremtő Istenhez. ,. A mikor a farizeusok megkérdezték Jézustól, hogy mikor jön el az Is­ten országa, így Válaszolt nekik: Az Isten országa nem úgy jön el, PENTEK KEDD „A gazda így szólt a munkáshoz: Én az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit aka­rok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?” Mt 20,14-15 (2Móz 33,19b; Józs 3,9-17; 5Móz 1,19-33) Emberi gondolkodásunk számára nehezen fel­fogható, sőt irracionális a gazda magatartása. „Az utolsó ugyanannyit kapjon, mint az első, aki kora reggeltől keményen dolgozik - ez nem igazság!” - gondoljuk. Ka­pásból kiváltja az emberből ez a szituáció az irigységet, sértődöttséget. Isten sző­lőskertjében azonban nem a mi matematikánk működik. Az, aki előbb lesz részese Isten szolgálatának, kincset kap, s minél előbb kerül bele, annál több áldást nyer az élete. A Gazdával van, neki szentelheti az életét, jó esetben már „kora reggeltől.” O pedig gazdagon és bőségesen jutalmaz. hogy az ember jelekből következtethetne rá. Azt sem mondhatják: íme itt, vagy íme, ott van! - Mert az Isten országa közöttetek van!” Lk 17,20-21 (1 Kir 8,56a; Lk 12,49-53; 5Móz 3,12-29) A globalizáció folytán mára módosulnak az országok függetlenségéről a határok elválasztó szerepéről meglévő ismereteink. Uniók jön­nek létre, uniformizálódást látunk, de ugyanakkor sok kirekesztést is tapasztalunk. Milyen őrsiág az Isten országa? Ez a keresztények alapkérdése. Jézus szerint nem földi értelemben vett ország. Tagjai a teremtett világ minden országából valók. Lel­ki ország, így szemmel nem látható. „Határait” csak Isten ismeri, mi nem húzhat­juk meg azokat. Örökkévaló ez az ország, s csak az léphet be a kapuján, aki hisz Jé­zus Krisztusban, a Megváltóban. SZOMBAT SZERDA „Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják. ” 5Móz 32,7 (Zsid 11,1-10; Kol 2,1-7; 5 Móz 1,34-46) Izrael léte csodák sorozata volt. Történelmük az Isten aktív beavatkozását, vezetését, nagy tetteit hirdeti. Sokszor meg is énekelték, „Jézus Krisztus bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy mi­után meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk. ” 1 Pt 2,24 (Ám 5,24; Mt 6,6-13; 5 Móz 4,1-13) Becstelen halálnem volt a keresztre feszítés, a tár­sadalom kiközösítette és megvetette azt, akit erre ítéltek. Átkozottnak, gyalázatos­nak számított, aki kereszten függött. Ki vállalt/vállalna önként ilyen megvetést és ilyen rettenetes fizikai fájdalmat?! Jézus Krisztus nyilvánosan, mindenki szeme lát­tára, önként ment a keresztre. Értünk, a mi bűneinkkel, hogy nekünk ne kelljen el­szenvedni a jogos büntetést. Minden áldott nap meg kellene ezt köszönnünk Jézus­nak! Van életünk, de csak Őáltala van. Kőháti Dorottya VIZKERESZT ÜNNEPE UTÁN 1. VASÁRNAP Isten szeretete erősebb ítéleténél Róm 1,18-25(26-32) • Alig néhány hét választ el karácsony­tól, amikor újra hallottuk az örömhírt: Is­ten szeret, azért küldte el Fiát emberként megváltásunkra, üdvösségünkre. Szemé­lyes formában is elmondhatjuk: szeret engem az Isten, ennek adta bizonyságát Jézus elküldésében. Személyesen Meg­váltómnak vallom őt. A 2002. év igéjében a prófétával együtt vallhatjuk: „Isten az én szabadí­tom, bízom és nem rettegek. ” (Ezs 12,2) Mintha elhalványulna, feledésbe men­ne az örömhír, úgy vág bele tudatunkba a mai vasárnap igéjének üzenete: „Isten a haragját nyilatkoztatja ki a mennyből...” Az az Isten, aki karácsonyi evangéliumá­ban arról bizonyított, hogy szeret engem, most miért változott meg ennyire, hogy haragját nyilatkoztatja ki? Megvan az oka erre: „az embernek minden hitetlen­sége és gonoszsága ellen” szól Isten ha­ragja. A hiba „az ön készülékében” van, sa­ját magunkban. Nem bízunk egyedül és teljesen csak Istenben! A hitetlenségünk­ről szól ma az apostol hirdetése. Nem Is­ten változott meg, evangéliuma ma is ugyanúgy szól, de mert nem hiszek ben­ne, nem bízom maradéktalanul, ezért sújt haragja, ezért kell komolyan vennem és megfontolnom ezt az üzenetét. A hitet­lenségünkről szól a prófécia, és ez több, mint egyes bűnök elsorolása. Egyes bű­nök esetében még könnyen adunk fel­mentést... nem vagyok olyan, mint a többi... nem öltem, nem loptam, nem csalok... de itt arról szól Isten, hogy az ő akaratát teljességgel semmibe vettem. Ezért van rajtunk Isten haragja és ez a bűn, ami elválaszt tőle: nem hiszek Is­tennek, nem bízom egyedül őbenne. Ez pedig éppen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor Isten szeretetével jön hozzám. A hitetlenséggel együtt jár a gonosz­ság. Mert ha semmibe veszem Isten aka­ratát, akkor nincs, ami gátoljon a rossz cselekvésében, gonoszságnak mutassa a gonoszságot és megállítson a lejtőn. A magam törvénye szerint járok, magamat tartom a példának, mindennel elégedett vagyok cselekvéseimben, felmentem magamat. Ez így mind beleillik egy sor­ba, csak éppen az a baj, hogy nem igaz. „Gonoszságukkal feltartóztatják az igaz­ságot.” Az a próbálkozás is tévedés, ami­kor az ember valamit „Isten dicsőségé­re” próbál cselekedni. Hányszor ki­mondjuk: ezt vagy azt Isten dicsőségére tettük. Pedig az igazság az, hogy Isten dicsősége megvan önmagában. A baj abban van, hogy akik „megismerték Is­tent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra ju­tottak gondolkodásukban és értetlen szívük elsötétedett.” Isten haragja pedig abban lesz nyilvánvaló, hogy a hiábava­ló gondolatoknak és a szív sötétségének kiszolgáltat. Háromféle kiszolgáltatottságról is szól az apostol. És ezt olyan eleven ké­pekkel írja le, hogy a mai embernek is bele kell borzadnia. Kiszolgáltatja Isten az embert a tisztátalanságnak. Mert hát az Istentől elszakadt embernek ez a szíve vágya. Ahol ez a nemi kicsapongás felüti a fejét, ott mutatkozik Isten ítéletének következménye. De „gyalázatos szenve­délyeknek” is kiszolgáltat az Isten. A ne­miség csodálatos, életet továbbplántáló ajándékát felcserélik, a természetes érintkezésből természetellenes gerjedel- meket elégítenek ki, fajtalankodnak. Vé­gül arra is kiszolgáltat Isten, hogy „er­kölcsi ítéletre képtelen gondolkodásban " élve azt tegyék, ami nem illik. És mind­ez már nem az oka, hanem a következ­ménye Isten ítéletének. A tisztátalan gon­dolatok, cselekedetek, sőt annak elkendőzése, enyhítése, a „másság” fo­galmának ráborítása már mind az Isten ítéletének jele és következménye. Isten emberének, Jézus tanítványának világo­san kell látnia, hogy itt nem kisebb do­logról van szó, mint elveszített üdvös­ségről, Isten dicsőségének megrablásáról és Jézus megváltói művének elutasításá­ról. Paráznaság és szexőrület, homosze­xualitás és mindenféle más gerjedelmek elfogadása abból ered, hogy nem bízunk Istenben, elutasítjuk szeretetét, Jézus ér­tünk végzett megváltói munkáját. Pál apostol nyomorúságát érezhetjük magunkon: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt test­ből?” Luther mondja az egyik beszédé­ben: „Mikor az ember a parancsolatokból maga tehetetlenségét megtanulta s azon gyötrődik, hogy miként tegyen eleget a törvénynek (mert vagy betölti, vagy el kell kárhoznia), akkor törik össze igazá­ban s válik semmivé a maga szemében.” Kemény dolog ma Isten ítéletéről hal­lani az üzenetet, amikor világunk, saját életünk vívódik ilyen jelenségekkel. Va­jon karácsony fénye elhalványul, ha ez­zel nézünk szembe? Nem! Csak világo­sabbá válik, hogy nem felületi kezelésre van szükségünk, hanem komoly megté­résre, annak belátására, hogy Isten ítéle­tének hatására ma is messze estünk, ko­molyan kell vennünk az evangéliumot, hogy kegyelemre van szükségünk és ezt a kegyelmet csak Jézus elfogadása, a szeretetébe való visszatérés, Isten akara­tának komolyan vétele hozhatja szá­munkra. Bízhatunk, mert még tart a ke­gyelem ideje. Tóth-Szöllős Mihály ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2002. január 13. I., Bécsi kapu tér de. 9. '(úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. /úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193. Fébé de. 10. Herczog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 10. Sztojanovics András; Pest- hidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegver, III., Mező u. 12. de. 10.; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V„ Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Fe­renc; de. 11. (úrv.) Pintér Károly; du. 5. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Fe­renc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Ár­pád; du. 6. Győri Tamás; XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kékgo­lyó u. 17. de. 10. (családi) Vári Krisztina; de. 10. (úrv.) Bácskai Károly; du. 5. zenés áhítat Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásnné; Pestújhely, XV, Temp­lom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalo­ta, XV, Kistemplom, Juhos utca 28. de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Kosa László; Rákoscsaba, XVII. Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Kosa László; Rákosliget, XVII. Gőzön Gy. u. de. II. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII. , Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX. , Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győ­ri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Já­ték u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza; Biatorbágy (faluház) de fél 9. Endrefly Géza. VÍZKERESZT UTÁN 1. VASÁRNA­PON a liturgikus szín: zöld. A vasár­nap lekciója: Jn 7,14—18; igehirdetési alapigéje: Róm 1,18-25(26-32). HETI ÉNEKEK: 371, 361. Összeállította: tszm • • • SAROK Vízkereszt folytatódik... 3 £ O 3 13 Bár ebben az esztendőben - a viszonylag korai húsvét miatt -, rövid a vízkereszti idő, mégis többről szól az ün­nep és ünnepkör liturgiája, mintsem hogy azt néhány mondatban össze lehetne foglalni. Most is csak egy töre­dék kerül „napirendre”. Mielőtt mai témánkra térnénk, hadd ossza meg a rovat vezetője az olvasóval ezt a vissza­visszatérő gondját. Munkatársaim is, magam is, „szenvedünk” attól a meg­oldhatatlannak tűnő feladattól, hogy azt a gazdag kincset, ami a liturgia egy-egy szeletéhez, témájához kapcsolódik, miként tömörítsük össze alig két gépelt oldalnyi szövegbe. Nem szeretnénk az olvasót túl sok adattal, információval terhelni, ugyanakkor megrövidíteni sem, hogy azután le­maradjanak olyan értékek felismeréséről, amelyek gazda­gíthatják hitüket. Hiszen sorozatunk tulajdonképpeni célja, hogy olvasóink közel kerülhessenek ahhoz, Aki szolgál köztünk, a Nagy Liturgushoz, a Mindenható Istenhez. A li­turgia minden kis apró részlete és nagy gondolat-vonulata annyi kincset rejt, hogy többet kellene írni, beszélni róla. Kérjük, nézzék el, hogy elemeiről e helyütt, mi csak a leg­fontosabbakat mondhatjuk el... Vízkereszt ünnepe mindenkor január 6-ra esik. Bár a világkereszténység az ilyen, pontos dátumhoz kötött ün­nepeket - mivel azok többnyire hétköznapra esnek - sok helyen a hozzá legközelebb álló vasárnapon ünnepli (eb­ben az évben teljes volt az egység), magyar evangélikus egyházunk megtartotta azt, hogy a „hétköznapi ünnepek” is ünnepek maradtak. Úgy vélem, hogy a munkanapok óhatatlanul kisebb létszámú istentisztelet-látogatásai elle­nére ezt továbbra is így kell gyakorolnunk, hiszen egy hétköznap esti istentisztelet meghittsége, a hétköznapok szürkeségét megszakító ünnep volta is ajándék lehet. Víz­kereszt esetében különösen is így van. Az ünnepsor lehet egészen rövid. Már előfordult és a jö­vőben is előfordulhat olyan év, hogy a liturgikus naptár sze­rinti vízkereszt ünnepe után rögtön a vízkereszt ünnepe utá­ni utolsó vasárnap következik, amit közvetlenül a »böjtelő« időszaka (Hetvened-hatvanad-ötvened vasárnap) folytat. Van olyan esztendő is, amikor vízkereszt napja után még hat vasárnap tartozik ehhez a „sorozathoz”. Ebben a leg­hosszabb esetben is csodálatosan kitöltik az olvasmányok és az igehirdetési alapigék a vízkereszt tematikáját, hiszen végtelen gazdag tartalmú ünnep ez. Múlt heti cikkünk elsősorban vízkereszt ünnepének legfontosabb liturgiái elemeit ismertette. Most próbáljunk egy kicsit mélyebbre ásni. Az óegyház csodálatos megfo­galmazása így tömöríti vízkereszt időszakának üzenetét: „A csillagjós ma síró gyermekként találja a bölcsőben Őt, akinek fényességét a csillagos égbolton kereste. Ma látha­tóan, pólyába takarva csodálja meg, akit hosszú időn át a csillagok közt rejtve vélt. Mély megdöbbenéssel ismeri ma fel, amit ott lát: a földön az eget, az égen a földet: az Is­tenben az embert, az emberben az Istent, és egy csecsemő testébe burkolva Ót, akit az egész világ képtelen felfogni. ” (Petrus Chrysologus 1.1,166). A liturgia egésze ezt a csodát fejti ki. Hogy milyen sza­vakkal, arról már az elmúlt héten olvashattunk. Most még egy fontos tényezőre hadd utaljak: a napkeleti bölcsektől tanulhatunk térdelni. „Akkor a legnagyobb az ember, ami­kor térdel” (S. Kierkegard). A nagy tudósok tudtak Jézus bölcsőjénél térdelni... Lassan minden történelmi feleke- zetből kikerül a térdelés gyakorlata. A mi úrvacsorái szo­kásunk még őrzi. Bárcsak az imádság gesztusa is lehetne a térdelés - ahogy Luther maga is bíztat erre! A Szent Is­ten közelében ez a helyes pozíció. A liturgia lényege sze­rint, minden díszessége ellenére térdel. Istent imádja. Ezért vízkereszt időszaka a liturgia ünnepi időszaka, hisz ezekben a napokban-hetekben éppen a liturgia embe­ri oldalának lényegéről van szó: a hozzánk közeljött, em­berré lett Istent imádjuk és dicsőítjük. Szavakkal, figyel­münkkel, énekünkkel,- és a térdeléssel. Hafenscher Károly (ifj.) i *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents