Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-02-10 / 6. szám

Evangélikus Élet 2002. FEBRUÁR 10. 7. oldal Csak kettő! Csak két út vezet az Örökkévalóságba! Az egyik lefelé, a másik fölfelé vezet. Az egyik a széles, a másik a keskeny út. Az egyiken sokan járnak, a másik magányos­nak és egészen elhagyatottnak látszik. Te melyik úton jársz? (Mt 7,13-14) Csak két úr van! Az egyik Isten ellensége, a másik Isten Fia. Az egyik a legnagyobb hazug (Jn 8,44), a másik az élő igazság. Az egyik célja, hogy kárhozatba vigyen, a másik meghalt, hogy téged attól megmentsen. Az egyik neve: Sátán, a másik neve: Jézus Krisztus. Te melyik Úrnak szolgálsz? (Mt 6,24) Csak két embercsoport van! Az egyik az elveszettek, a másik az üdvözítitek csoportja. Az egyik csoport az Úr Jézust elvetette, a másik az Úr Jézust, mint Üdvözítőjét elfogadta. Te melyik csoporthoz tartozol? (Mt 3,12; Jn 1,12-13) Csak két tábor van az örökkévalóságban! Az egyik a tudatos kín, a másik a tudatos boldogság helye. Az egyik helyen minden elkárhozott ember a Sátán sorsában osz­tozik, a másik helyen minden megváltott, üdvözölt ember az Úr Jézussal él zavartalan örök közösségben, isteni dicsőségben. Az egyik a Pokol, a másik a Menny. Te melyik helyen leszel? Hol töltőd az Örökkévalóságot? (Jn 5,24; Jel 21,1-8; Jel 22,14-15) „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözölsz mind te, mind a te házad népe!” (Csel 16,31) közli: Ács Gyula Nagyszerű keresztyén szabadság A keresztyén szabadságról szeretnék írni. Az ötletet az Evangélikus Életben megje­lent egyik cikk adta (Ev. Élet 2002. február 3.), amelyben a szerző az öku- mené személyesen megélt örömeiről szá­molt be, konkrétan és szemléletesen. A szerző Pál apostolnak a Galatákhoz írott levelét (2,4) idézte, két fordításban is. Mivel a kérdés életbevágóan fontos keresztyén életünkben, szükségesnek ér­zem, hogy a szerző által felvetett kérdést az alábbiakban - a Szentírás és reformá­torunk alapján - tovább gondoljam. Nézzük csak meg a szöveg kontextu­sát! Pál itt „az egyeseket megzavaró”, az evangéliumot elferdítem akaró júdaista törvényeskedőknek hirdeti szenvedélye­sen: „nincs más evangélium!” Pál apostol a törvényeskedő tendenciát (pl. azt mond­ták, hogy a pogányoknak is körül kell metélkedniük ahhoz, hogy keresztyének lehessenek) életveszélyesnek tartja, s azt mondja, hogy a galaták Krisztusban nyert szabadságukat veszítik el, ha ismét a tör­vény szolgasága alá kerülnek. Kemény szavakkal szól a galatákhoz: „kiszakadtok”, „kidobódtok” a kegye­lemből. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a levél elején Pál apostol kétszer is (!) át­kot mond azokra, akik más evangéliu­mot hirdetnek, vagy akik el akarják fer­díteni az evangéliumot. Az igazságot, a megigazulást a Lélek szabadságában, csakis hitből lehet várni, nem pedig cse­lekedetekből, a körülmetélkedés min­denkire kötelező gyakorlatából. Krisztusban, mondja Pál, szabadság van, s ebben a szabadságban kell szilár­dan megállni, s nem szabad újra a szol­gaság igájába hajtani nyakukat (5,1). S ha így van, akkor nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlen- ség, csak a szeretet által munkálkodó hit. Vigyázzunk! Itt nem a mi szeretetünk, hanem az Isten szeretete által munkálko­dó hitről van szó! S ha az Istentől nyert Krisztus-hit él és dolgozik bennünk, ak­kor az természetesen gyümölcsöket, jó cselekedeteket is terem. De Pál apostol jó vitázó volt. Azonnal átlátta a szabadsággal járható visszaélése­ket és veszélyeket is. Olvassuk csak to­vább figyelmesen a Galatákhoz írt leve­let: ,,Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság ne­hogy ürügy legyen a testnek, hanem sze- retetben szolgáljatok egymásnak” (5,13). Más helyen Pál nemcsak a judaisták- kal, hanem a szabadosságot hirdető lib- ertinusokkal is szembeszáll, akik hami­san hivatkoztak az evangéliumra: a tanítást, az erkölcsi fegyelmezettséget el­vetették. A libertinizmus jelszava: „min­den szabad nékem”, amihez Pál hozzáte­szi: „de nem minden használ” (1 Kor 6, 12a). A libertinizmus tehát viszszaélés azzal a szabadsággal, amelyet a keresz­tyén ember elnyert, Krisztus szabadító, megváltó tette - a kereszten érte hozott áldozata - által. Az Isten erejéről szóló beszédet, az evangéliumot ugyanúgy gyengítették, torzították azok, akik - pél­dául egy hellenista környezetben - a Krisztusban nyert bűnbocsánat elfogadá­sa mellett, a „világ elemeinek” is aláve­tették magukat. Erről szól a Kolossébe- liekhez írt levél. Pál apostolon túl, érdemes néhány más újszövetségi tanúságtévő hangjára is figyelnünk a keresztyén szabadság kapcsán. Jakab apostol arra int, hogy nem elég az igét hallgatni, a tükörbe csak mintegy belepillantani, hanem „aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevé­keny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete” (Jak 1,25). Péter első leve­lében pedig arról olvasunk, hogy „Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve né- mítsátok el az értelmetlen emberek tu­datlanságát, mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság ta­karójául használják, hanem mint Isten szolgái” (lPt 2,16). A reformációt is azért támasztotta Is­ten az ő anyaszentegyházában, mert a középkori keresztyénségben az érdem­szerző cselekedetek egyoldalú hangsú­lyozásával fogságba esett az evangéli­um, és elsorvadt a hit. Isten Lutheren keresztül a Krisztus-hit általi megigazu- lás szabadságát mentette ki a cselekede­tek által megkötözött középkori egyház „babiloni” fogságából. Pál apostol után Luther is jól tudta, hogy az igazi szabad­ság az, ha szívünk Isten igéjének és Krisztus szerelmének a foglya. Aki azt szeretné igazán mélyen megérteni, hogy mi az igazi keresztyén szabadság, olvas­sa el Luther csodálatos művét A keresz­tyén ember szabadságáról. Most - kedv­csinálóként - csak a jól ismert mottót idézem: yrA keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alávetve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van vetve mindenki­nek". (Prőhle Károly (ford.): Luther Márton négy hitvallása, 33. old.) Nemrégiben valaki a (manapság na­gyon élénk!) „fTatemet”-en, az evangéli­kusok számítógépes levelező-hálózatán egy nagyon szép, személyes hitvallásban adott hangot annak a meggyőződésének, hogy „az evangéliumot semmilyen ma­nipuláció nem ejtheti fogságba”. Nagyon sokat töprengtem ezen. Értem én e vallo­más igazságigényét, de mégsem tudom elhessegetni magamtól Jézus megkísér­lésének történetét, ahol Isten igéjét maga az Ellenség idézi, kisajátítja, manipulál­ja, azaz foglyul ejti. Jézus határozott éberségére van szükség, hogy kiszaba­dítsa az igét a hamis értelmezés fogságá­ból. így volt ez később Pál apostol idejé­ben, így volt ez Luther korában, és így van ez ma is. ifj. Fabiny Tibor Ü2 BERES A2 egészséges emberért Náthátlanítás Béres módra Ilyenkor tavasz közeledtekor sokszor szó kerül a nátháról meg az influenzáról. Persze, hogy gyakran emlegetjük, hi­szen itt a szezonja. A vírusok, baktériumok egyre bőszülteb- ben támadnak. És akkor még itt vannak a statisztikai elem­zések is, amelyek évről évre arra hívják tel a figyelmünket, hogy bizony van mitől tartanunk. Tudták azt, hogy nagyobb méretű influenzajárvánnyal 5-7 évente kell számolni? 25-30 évente pedig átsöpör az egész világon? Persze a statisztiká­kat illik óvatosan kezelni, ám azt mégis érdemes emlékeze­tünkbe vésni, hogy Magyarországon 1997 óta nem volt influ­enzajárvány, az egész világra kiterjedőt pedig legutóbb a hetvenes években regisztráltak. Azt is olvastam a napokban, hogy Belgiumban már annyi a beteg, hogy nem győzik a kór­házak. Isten ments, hogy bárki is azt higgye, hogy ijesztegetni akarok. Azt nem, viszont figyelmeztetni, figyelmet felhívni mindenképpen. Hiszen vannak eszközeink ahhoz, hogy jó eséllyel megússzuk, de legalábbis könnyedébben átvészeljük a kórokozók támadásait. A leglényegesebb, leghatéko­nyabb, nem kérdéses, a prevenció, vagyis a megelőzés. A testünket karban kell tartani, fel kell készíteni, hogy mindig erős legyen, és az immunrendszer jól végezhesse a dolgát. Ám mégis előfordul, hogy legyűrődünk. Mit tehetünk ilyen­kor? Nálunk a Béresnél erre a kérdésre a közelmúltban új válasz született. Egy újabb Béres termék: a Flu-vit filmtablet­ta. Ez az, ami hasznos társunk lehet az influenza, a megfá­zások, a nátha elleni harcunkban. Azt szoktuk róla mondani, hogy a Flu-vit a náthátalanító Bé­res-termék. Speciális hatóanyagai serkentik a szervezetet a be­tegség gyors és hatékony leküzdésére. Olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek hatásukban is természetesek, az­az a szervezet saját védelmi mechanizmusát erősítik, immun­stimuláns hatásúak. Melyek ezek? Természetesen megtalálha­tók benne az immunrendszer erősítésében nélkülözhetetlen vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek. Ezeknél a hatóanya­goknál az összetevők mennyisége, egymáshoz viszonyított ará­nya jelenti a különlegességet. Példaként említem az emelt C-vi- tamin tartalmat, és a nagyobb cink dózist. Ezeken túl a Flu-vit hatóanyagainak sora két speciális gyógynövénnyel bővült. Az echinaceáról, azaz a kasvirágról, és a ginsengről van szó. Ezen gyógynövények csodálatos gyógyító erejét már hosszú-hosszú évek óta alkalmazza az emberiség. A Flu-vitben a vitaminok, ásványianyagok, nyomelemek nélkülözhetetlensége egyesül a természet erejével. Amikor utolér a baj, jusson eszünkbe, ne feledkezzünk meg róla! Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A teljesítmény bűvölete Kedves barátom hívta fel rá a figyelmemet, tette fel a kérdést, utalva több írásomra, je­lentésemre: nem élek-e túlzottan a teljesítmény bűvöletében, nem a sportból hozom-e az egyházba ezt a gondolkodást, amikor ismételten hangsúlyozom, hogy mindenkit a mun­kája, teljesítménye minősít. Hol van itt a lutheri teológia, a hitből való megigazulás ta­na, hogyan kerülhet egy ezt valló egyházban ennyire a cselekedetekre a hangsúly?! Ne­tán a reményeink szerint hátunk mögött hagyott diakóniai teológia kísért más köntösben, amikor ennyire a teljesítmény kerül a középpontba? Ezért is érdemes beszélgetni, mert olyan összefüggések, gondok derülhetnek ki, ami­re az ember magától biztosan nem gondolt volna. Bizonyos, hogy mindenkit meghatároz valamennyire a közeg, amiben él, így az én alkatilag is meglévő teljesítményorientáltsá­gomat nyilván felerősítették a sportéletben eltöltött évtizedek. De alapvetően nem hi­szem, hogy más életterületen - így az egyházban - más normák lennének érvényben, ami egymás megítélését illeti. Hiszen, hogyan lehetne valakit másként minősíteni, mint a munkája, a cselekedetei, ha tetszik a hit gyümölcsei által. Nem szerencsés összetéveszteni az üdvösséget az evilági élettel. Valóban hit által, ke­gyelemből igazulunk meg, lehet Jézus érdeméért üdvösségünk. Ennek a hitnek az elfoga­dása megújítja, megváltoztatja földi életünket. Ezért is írja Pál apostol, hogy megmarad a hit, a remény és a szeretet, és ezek között legnagyobb a szeretet. Mert ez válik uralko­dóvá a keresztény életben, a tízparancsolatnál sokkal nehezebben betartható két, pozitív üzenetű, parancsolattal: szeresd az Urat, a te Istenedet és szeresd felebarátodat, mint magadat. Magas ez a mérce. A kérdés tehát az, mennyire látszik kinek-kinek az életében, teljesítményében a hite. Bevallom, amikor a vitatott gondolatokat megfogalmaztam, még egyszerűbb volt számomra mindez. A korábbi évtizedek társadalmi és egyházi gyakorla­ta után az volt a reménység, hogy nem a „falkaszellem ", egy-egy vezetőhöz, csoporthoz, párthoz való tartozás ad majd előmenetelt, hanem a tisztességes munka minősít majd mindenkit. Ugyancsak megküzdünk a demokráciában jelentkező új veszéllyel, amikor vannak, akik úgy jutnak „teljesítményhez”, hogy másokat keményen bírálnak. Ez azért érzékeny kérdés, mert minden intézményrendszerben szükség van a kritikai szellemre, de azért csak kritikából ne lehessen megélni. Egészséges szervezetben helyükre kerülnek a dolgok. Az egyházban különösen fontos a mindenkire szükség van elv betartása, a gyen­gék gyámolítása, nemcsak a kiválóan teljesítők értékelése, de nem szabad összekeverni például a tudományos tevékenységet a szociális szférával, vagy amikor adománnyal kelle­ne bizonyságot tenni, akkor megmaradni a bármilyen szép szavaknál. A diakóniai teológia pedig - igen érdekes jelenség ez-a rendszerváltozáskor azon­nal rosszemlékű ideológiává, történelemmé vált. Mert annyira nyilvánvaló volt benne a hamisság, a sajátos értékzavar. A hit, a keresztény hit nem volt elfogadható az ateista rendszer számára, de a diakónia, a szeretetmunka önálló értékként való megjelenítése ideológiai hidat épített az akkori állam és az egyház között. Hamis volt ez, hiszen elsza­kította a hit gyümölcsét, a diakóniát, a szeretetszolgálatot, gyökerétől, a Krisztusban megtapasztalt új életet jelentő hittől. Azért is volt fontos ennek tisztázása, mert a ma tár­sadalmában és egyházában többek között a diakónia korszakát éljük. Misszió és diakó­nia nem választhatók el. Mi más alapon ítélhetnének meg minket, akár mint egyházat, akár mint egyes keresztényeket, mint tetteink alapján. Hogyan végezzük a szolgálatot, hogyan hitelesíti életünk - szavaink és cselekedeteink - bizonyságtételünket. Bizony fon­tos a teljesítmény, fontosak a tények, de csak a Krisztusba vetett hit üdvözít. Isten tenye­rén találkozik az evilági és az örök élet. Frenkl Róbert Evangélikus arckepcsannok ................. # # & m # m Evangélikus arcképcsarnok A-tól Z-ig címmel, múlt év júniusában indítottunk sorozatot, azzal a nem titkolt céllal, hogy kedvet ébresszünk a Sajtóosztályunk gondozásában meg­jelentetni tervezett kötethez. Az olvasóktól kapott pozitív visszajelzések szokatlanul nagy száma azonban arra enged következtetni, hogy ezt a rovatot érdemes folytatnunk, függet­lenül az immár kiadás előtt álló kötettől, és függetlenül a lapunkban - évfordulók, emlék­ünnepségek apropójából - amúgy is közlendő portrévázlatoktól. Ezért, ha nem is heti rend­szerességgel, de a jövőben is jelentkezünk tehát az Arcképcsarnokkal, bízva abban, hogy a névsor - idővel - újabb kötet(ek) „alapanyagául” szolgálhat. Tekintettel azonban arra, hogy a rendelkezésünkre bocsátott életrajzok adatainak hite­lességét nem minden esetben áll módunkban ellenőrizni, és a kiegészítő információkat sem tudjuk az Ev.Életben publikálni, lapunk tervezett internetes kiadásában fogunk módot ta­lálni arra, hogy az Evangélikus arcképcsarnokot „karban tarthassuk”. Addig is egyházunk internetes munkacsoportjának tagja, dr. Léránt István vállalta, hogy a világhálón általa „üzemeltetett” Evangélikus Panteonba felveszi a lapunkban megrajzolt miniportrékat, és az új életrajzi adalékokkal, olvasói kiegészítésekkel folyamatosan bővíti, szükség esetén pedig módosítja azokat. Címe: Léránt István, 1171 Budapest XVII., Nemesbükk utca 17. pharmacy@mail.datanet.hu- a szerk. # # ® m % # m # m # % $ # # # m # % # Borcsa Mihály (1824-1913) Evangélikus lelkész, 1848-as hon­véd- minden bátor ügy élharcosa. 1824. február 12-én született Bácsfaluban. 1839-1844 között a brassói szász gimnáziumban ta­nult. 1848-ban rövid ideig Bácsfaluban tanított, 1849-ben Barcaújfaluban volt jegyző és ta­nító, majd honvédnak állt. A sza­badságharcból való visszatérése után előbb Türkösben, majd 1851- 57 között Hosszúfaluban tanító, 1857-1904 között pedig bács- falusi lelkész. Az olvasás tanításá­ban bevezette a silabizáló tanmód helyett a hangoztató módszert és az Indali-féle ábécét. Része volt az evangélikus felekezeti iskolák előbb községi, majd állami isko­lákká való nyilvánításában. Az ő elnöklete alatt alakult meg és működött a községi iskolaszék. Az óvodai gond­nokság elnöke is volt. Kezdeményezte a vasárnapi iskolát. Bácsfaluban iskolát épített. Gyümölcsöst létesített, és megkedveltette az ifjúsággal a gyümölcster­mesztést. A kertjében nevelt nemes gyümölcsfajtákkal elárasztotta a községet. Ránevelte a gyülekezetét az ésszerű gazdálkodásra. Versekét, színdarabot, regéket írt, melyek a Hétfalu című lapban jelentek meg. Hosszúfalusi tanítóskodása alatt találta meg bejegyezve „a hosszufalvi egyház jegyzőkönyvében bácsfalvi születésű Bartos Márton lelkésztől 1763-ban” a csán- góság rövid történetét, amelyet a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap a „Bárcai ma­gyarságnak rövid történeti rajza” címmel közölt 1862-ben. Jelentős erőfeszítése­inek is köszönhető, hogy 1886-ban létrejött az önálló brassói magyar esperesség, és a csángó gyülekezetek csatlakoztak a Tiszai Egyházkerülethez, amelynek ke­retein belül a csángó nép lehetőséget kapott a felemelkedésre. Borcsa Mihály élete végéig munkálkodott a csángóság sorsának javításán, gyü­lekezetét nyugdíjba vonulása után is segítette, nemcsak szóval és tettel, hanem ado­mányokkal is. 1898-ban elhunyt neje, Baczoni Borbála emlékére egy Bibliát ado­mányozott az oltárra. Néhány évvel később az új oltár megvalósulásához is jelentős pénzösszeggel járult hozzá. 1913. december 3-án, 89 éves korában hunyt el. Veres Emese-Gyöngyvér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents