Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-12-22 / 51-52. szám
14. oldal 2002. DECEMBER 22. Evangélikus Élet KARÁCSONY UTÁNI VASÁRNAP Békéltetés a törékenységben Lk 2,25-32 Egy öregember áll a templomban, és ujjong, hálát ad, mindenki előtt imádságra fakad. íme, beteljesednek az ígéretek, melyeket Isten*a próféták által adott. Ézsaiás hatalmas víziója válik valóra: Sión igazsága ragyog a világban, az vezet minden embert, kicsit és nagyot. Gyerekléptek és felnőttek útjai egyaránt ehhez igazodnak, a sötétségből és bolyongásból végre kiszabadulva biztos úton járnak. A népek zarándokútra kelnek Sión felé, mely az egész emberiség üdvére lesz. Vége a megkülönböztetéseknek, vége minden kirekesztésnek. A zarándokok végre megtalálják a békességet, ekevasat kovácsolnak a kardokból, nem tanulnak és nem tanítanak hadakozást, nem kényszerítik egymást fegyverkezésre, félelemre és háború viselésére. Még a természetben is szerteárad a békesség, bárány és oroszlán hevernek egymás mellett. Az egész világ megbékél Isten fényességében. Rettentő, kiáltó ellentétben van ez a szépséges jelenet világunk jelenével. A békesség tragikus hiányát éljük át. Kis és nagy háborúk zajlanak szerte a világban. Sokaknak volt háborús karácsony a most elmúló ünnep. Emberek milliói élnek menekülttáborokban, elűzve a szülőföldjükről. Jeruzsálemben, a Sionon, ahol Simeon egykor imádkozott, ma fegyverek és félelem uralkodik. Tanuljuk és tanítjuk a háború egyre kifinomultabb technikáit. Az etnikai és vallási gyűlölködés új formákat ölt, befurakszik a mindennapjainkba. Nagyon messze vagyunk attól, hogy együtt dicsérjük Isten fényességét. Erőszak uralkodik sok otthonban. Biztosan tudhatjuk, hogy a karácsonyeste sem volt kivétel: ezen az éjszakán is fagyoskodott az utcán otthonából kivert anya és gyerek. Egyre kíméletlenebb háborút visel az emberiség a többi teremtmény, az erdők, a madarak és állatok, az egész Föld ellen. Kicsinek, gyengének* törékenynek tűnik ezekhez a tényékhez képest Krisztus születésének híre. Olyan, mintha valaki simogatással akarna lőtt sebeket gyógyítani, mintha egy nagy tüzet a füvön és a virágszirmokon meggyűlt vízcseppekkel akarnánk eloltani. Mit jelent ebben a sokféle háborúságban a békéről szóló prófétai ige? Fordüljunk vissza Simeon történetéhez. Boldogan áldja az Istent a béke új korszakáért, a világot újjáalkotó Megváltóért - de amit a karjában tart, az nagyon is kicsi, gyenge, törékeny. Hajléktalan csecsemő, aki kegyetlen elnyomásba született bele egy szükségszálláson. Rövidesen egy államilag elrendelt tömeggyilkosság elől kell menekülnie szüleivel, évekig hontalan lesz egy idegen országban. A hadseregek és szabad- csapatok uralta világban bármikor nyomtalanul elveszhet. De Simeon a Szentlélek indítására mégis meglátja benne Izrael vigasztalását. Simeon azonban más korban élt, mint mi, s mást jelent számára Jézus születésének eseménye. Az ő személyes szolgálata a várakozás volt. Jele volt a nép vágyakozásának, a Megváltó reményére emlékeztető élő mementó. A Krisztus megpillantása számára szolgálatának végét, a békés hazabocsátást jelentette. Nekünk más feladat adatott. Minket éppen azzal fogad szolgálatába Isten, hogy a Megváltó testének törékenységét megpillantjuk. Részesei leszünk ennek a sebezhető, sőt sebzett testnek, szolgálatunk a kien- gesztelődés és békéltetés szolgálata (2Kor 5,18-19). Nem minden keresztény lehet nagy igehirdető, nem mindenki mehet misszionáriusnak. A békéltetés, békességteremtés szolgálata azonban minden élethelyzetben végezhető szolgálat. Békességteremtő lehet az is, aki otthon végzi a munkáját, aki kórházi ágyon tölti az ünnepeket, vagy akár az értelmi fogyatékos ember is. A békességteremtés útja elsőképpen a meghallgatás, az odafigyelés, az akarat, hogy a másikat, a másik haragja mögötti fájdalmat megpillantsuk. Kiengeszte- lődésre vezethetünk egy keserűségbe fordult házaspárt, ha meghallgatjuk őket. Megszabadíthat a bennünk levő ellenségességtől a másik igaz meghallgatása. A békességet szolgálja az igazságosságért cselekvő ember is. A béke, melyet Ézsaiás leírt, s melyre Simeon utalt, magában foglalja a kirekesztés megszűnését. Nem lehet igaz béke egy családban, ahol valaki szüntelenül megaláztatást szenved. Nem tart soká a hatalommal kikényszerített béke a népek közt sem. Az igazságosság szolgálata, a Jézus tanításán alapuló, igaz kritika a békességet szolgálja. A kiengesztelődés szolgálatának- tere a gyerekek nevelése d Aki megbocsátani, kibékülni tanít egy kisgyermeket, aki segít neki, hogy erőszak nélkül éljen, az egész világ békéjét szolgálja. Kívülről nézve csekélynek tűnik mindaz, amit a megbékélés szolgálatában tehetünk. Gyengének tűnik a templomban bemutatott menekült kisfiú a Heródesek hatalmával szemben. De aki cselekvő részese a kiengesztelődés ügyének, az tapasztalatból vallhatja: hatalmas erő van e gyermek törékeny testében. S ezért énekelhetjük, énekeljük Simeon szavait a mi életünkre formálva: „Szolgálatodba fogadsz, Uram, beszéded szerint, a békességért. Mert látták szemeim üdvösségedet, melyet elkészítettél minden nép szeme láttára, hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak, és dicsőségedül népednek, Izraelnek.” Andorka Eszter Pályázat Az Északi Evangélikus Egyházkerület Elnöksége teológiai mü megírására pályázatot hirdet az alábbi témákban: I/ D. Szabó József püspök élete, szolgálata és teológiai munkássága, különös tekintettel mai teológiai gondolkodásunk aktuális kérdéseire. 2/ A gyülekezetépítés lehetősége, különös tekintettel missziói és szórványhelyzetünkre és a népszámlálásból adódó feladatainkra. A dolgozatok beadásának határideje: 2003. április 30. Helye: az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatala (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.) Díjazás: I. díj: 100 000 Ft 2. díj: 60 000 Ft 3. dij: 30 000 Ft Mindkét dolgozat témáját külön bíráljuk el. Benczúr László sk. D. Szebik Imre sk. egyházkerületi felügyelő püspök ÓÉV ESTE Világot a világnak! Jn 12,35-36 „Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van” - szólít meg Jézus szava szilveszter estéjén. Az év azon időszakában, amikor a legkorábban kezdődik és legtovább tart az éjszakai sötétség, s az úton csak a leghosszabb éjszaka rejte- kén, a karácsonykor, Jézus születése miatt felragyogó adventi-karácsonyi csillag ad világosságot. S ezen a különös „ünnepen”, óév estéjén, amikor nem egyházi ünnepet ülünk, hanem a világi esztendők fordulóján halljuk Jézus szavait, ezen a „csak világi” istentiszteleti napon feltehetjük magunknak a kérdést: mennyi fény ragyog a karácsonyi csillagból a „csak világi” napjainkra? Jézus a jeruzsálemi bevonulás után, amikor a városba tóduló ünneplő tömeg vette körül, a hamarosan beköszöntő sötétségre figyelmeztette a sokaságot. Jeruzsálemben is ragyogott még az ünnep fénye, a templom külső aranyozása, a hatalmas gyülekezet ünnepi éneke - de Jézus már látja azokat a sötét árnyakat is, amelyek éppen a következő napokban rá váró szenvedést és kereszthalált jelzik: most még az ünnep fényében ott van közöttük, hallják útmutató és biztató szavát, de elérkezett az óra, amikor át kell mennie az Atyához. A tanítványoknak pedig azoknak az óráknak a világosságából kell majd élniük a világban. amelyeket ővele élhettek át. Óév estéje tehát számunkra is erről a tanítványi próbatételről szól. Hiszen az ÚJÉV „Jöhet az A mai nappal nemcsak egy új esztendőt, hanem egy új naptárat is megkezdünk. Én minden évben egy igét szoktam a kalendáriumom első lapjára beírni. Az idén ez a mondat áll majd ott: „Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” Mindezt nem amiatt teszem, mintha egy talizmánra vagy varázsmondatra lenne szükségem. Nem erről van szó. Inkább azért jegyzem fel oda, hogy ez a mondat bátorítson és biztasson a következő évben. Sokszor elgondolkodom azon, hogy miért hangosak annyira az emberek szilveszter este, mi végre a nagy kiabálás, petárdadobálás, mi miatt fogy sokkal több alkohol ilyenkor. Sokféle magyarázata lehet ennek. Van, aki divatból vagy megszokásból tesz így; van, aki azért, mert magával sodorja a többiek lendülete; van, aki ilyenkor ereszti ki azt a gőzt, amit egész évben nem lehetett. De biztos vagyok abban is, hogy még többen vannak olyanok, akiknek mélyebb okuk is van arra, hogy ilyen hangosan töltsék el az év utolsó perceit. Ez az ok pedig a félelem. Sokan félnek attól, hogy megint elmúlt felettük egy év. Ahogyan az egyik énekünk soraiban olvassuk: „könny pereg porba hullt perceink múltán...” A lelkiismeret-fur- dalás, az idő visszatarthatatlan múlása, az előttünk álló új kihívások, új feladatok kiszámíthatatlansága mind-mind a félelmet erősítik bennünk. Olyan ez, mint amikor valaki egyedül megy egy nagy erdőben, és elkezd hangosan énekelni. No nem azért, mintha olyan jó kedve volna, hanem azért, hogy ezzel a „egyházi ünnep” fényében, a zsúfolt templomi gyülekezetben, az ünnepi, karácsonyi igehirdetésben mi is ott tolongtunk a sokasággal Jézus körül. S akár csak néhány nappal későbbre, egy „csak világi” nap, szilveszter estéjéig elkísért-e bennünket az adventi csillag fénye? Hiszen kereszténységünk, tanitvány- ságunk egyik komoly próbatétele, amikor tanítvánnyá válásunk után tanítványnak is kell bizonyulnunk az egyházi és a mindennapi életben. Sokan indulunk új kezdetre Jézussal, de hányán vállaljuk a folytatást is? Hamisan vállalkozik tanít- ványságra az, aki könnyebb és fényesebb utat kíván magának. Hamisan vállalkozik tanítványságra, aki az ünnep fényében sodródik - akit az ünnep fényével sodrunk? - Jézus közelébe, de amikor úgy tűnik, hogy Jézus távolabb van, akkor eltéveszti az irányt, más útra téved. A legkomolyabb próbatétel az, amikor Jézus „elrejtőzik”, azaz nem szükségszerűen van jelen egy-egy döntésben, válaszúinál, egy-egy ünnepen - éppen ilyenkor világlik ki, hogy akarunk-e és tudunk-e tanítványnak bizonyulni! Ezért „amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság gyermekeivé legyetek” - szólít fel Jézus. Kerüljetek belső, gyermekien szoros kapcsolatba a világossággal - mondja Jézus magára utalva -, hogy amikor külsőleg úgy tűnik is, hogy a következő lélKor 3,9-15 hangoskodással oszlassa el minden félelmét, hogy bátorítsa önmagát. Mi is sok szorongással vágunk neki egy új évnek, és ezért érzem olyan fontosnak ezt az egy mondatot: „Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül,/ gmely a Jézus Krisztus.” Ma két elterjedt gondolkodásmód él az emberekben, és ez különösen is érzékelhető akkor, amikor egy új évet tervezünk. Az egyik szemléletmód képviselői azt tartják: az ember sorsa úgyis előre meg van írva. Nem tehetünk ellene semmit, nem tudjuk megváltoztatni, bele kell hát törődni abba, ami ránk vár 2003-ban. A másik gondolkodásmód hívei ennek az ellenkezőjét vallják: eszerint a világot semmi sem irányítja, senki nem tartja kézben. Itt csak a véletlenek határoznak meg bennünket. Véletlen, hogy ki kivel találkozik, hogy ki mikor lesz beteg, hogy ki mikor születik, és mikor hal meg. Ha pedig ez így van, ha minden így működik, akkor csak magunkra számíthatunk. Akik igy gondolkodnak, azok elhiszik, hogy életüknek teljes mértékben urai, és ők határozhatnak meg mindent, nincsenek semmilyen törvénynek alávetve, és nem is segíti senki életüket. Mai igénk arra vezet rá bennünket, hogy az előttünk álló év tervezésében a szabadságunk és kötöttségünk, az önmagunkra utaltságunk és az Istentől való függésünk egyszerre érvényesülnek. Mint házépítők tervezünk. A ház formája, elrendezése, színe, rendeltetése rajtunk múlik. Mint ahogyan elérendő céljainkat, kitűzött feladatainkat is magunk választjuk ki. De Krisztusban Isten előtt pést vagy talán az egész életutat egyre sö- tétebb. egyre bizonytalanabb homály borítja be előttünk, a belső világosság csalhatatlan fényével tudjunk tájékozódni. Hiszen a sötétségben az a legfélelmetesebb, hogy nem tudunk tájékozódni: belső bizonytalanságot, félelmet, tétova- ságot vált ki belőlünk. Amikor útközben ránk sötétedik, s nem tudjuk, merre tovább - merre vár bennünket fény, biztonság, ember, úti cél? A Mester figyelmeztet: hamar besötétedhet! Talán az is elég, ha kitekintünk az embervilágba, s rögtön látjuk a céltévesztő, bizonytalan, kétség- beesett embertársainkon - de sokszor azokon is, akik egyszer elindultak velünk Jézus mellett -, hogy az Élet milyen sokak számára kerül egyre nagyobb homályba. S ekkor, éppen ekkor ragyoghat fel a világosság gyermekeinek belső fénye: reménységként, szeretetként - de mindenekelőtt a tanítványság jeleként: a világ a világban! Imádkozzunk! Ó, segíts Jézus, te fény vagy és élet! Nézd, jön az éjszaka, hő a setét. Felvonul ellenem, bármerre térek, Rám hozza félelmes, zord seregét. Ébressz fel engem, ha elfog az álom, Adj erőt híven az őrhelyen állnom! Adj erőt híven az őrhelyen állnom! Korányi András élve, az életünk házának alapjai adottak. Nem lehet gyökeresen más alapra tervezni, nem lehet ezt az alapot, a Krisztust figyelmen kívül hagyva máshol építeni. Szabadságunk az, hogy megtervezhetjük az előttünk álló évet, kötöttségünk pedig az,, hogy Isten előtt állva, Krisztusban élve valósítjuk meg azt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bármilyen terveket szőjünk is - akár egy évre, akár csak a mai napra nézve Isten Krisztusban megismert akaratát, nekünk szánt feladatát keresve tegyük. Az alap egyrészt tehát meghatároz. Másrészt azonban éppen ez lehet reménységünk, bátorságunk forrása. Nem kell a teljes ismeretlenben tapogatózva biztos pontot, szilárd talajt keresnünk. Nem kell ingoványos területen felépítenünk életünk házát. Az alap megvan, az alap megismerhető, az alap biztosan áll, és megtart majd minket. Nem homokra építünk házat, hanem sziklára. És az előttünk álló év minden kiszámíthatatlansága, minden veszélye, minden szomorúsága, sorsszerű támadása nekifeszülhet majd ennek a háznak. A sziklára épített ház bimi fogja a viharok megpróbáltatásait. „Mert más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, amely a Jézus Krisztus.” Úgy indulhatunk egy új évnek, hogy bátorító, biztató, lendületet adó mondatot írhatunk naptárunk elejére. De ne csak a papírra, hanem szívünkbe is jegyezzük fel! Jézus Krisztus nevében, benne bízva, életünk házát erre az alapra tervezve és építve induljunk neki az új esztendőnek. Ámen. Krámer György eső, és fújhat a szél!” FELHÍVÁS Német ökumenikus egyházi napok 2003 A német katolikusok és protestánsok először tartanak közösen egyházi napokat, melyre 2003. május 28-június 1-ig Berlinben kerül sor. Erre a kiemelkedő eseménysorozatra több mint 130 000 résztvevőt várnak, akik több mint 2000 különféle rendezvény közül válogathatnak. A szervezők ígéretet tettek, hogy az Ökumenikus Tanácson keresztül jelentkező 100 magyar résztvevőnek nemcsak privát szállást biztosítanak térítés- mentesen, hanem a részvételi hozzájárulást is elengedik. Az utazást mindenkinek magának kell szervezni és fizetni. Amennyiben gyülekezeti csoportok vagy egyéni résztvevők Berlinbe kívánnak utazni, kérjük 2003. február 5-ig jelentkezzenek írásban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa címén (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 3., tel.: 371-2690), vagy faxon a 371 -2691-es budapesti számon a név, cím, telefonszám és a kiutazók számának megadásával. Felhívás egyszeri karácsonyi csomagküldésre A Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság ez évben is (immár tizenegyedik alkalommal) kéri a jó szándékú embereket, hogy karácsonyra, a szeretet ünnepe alkalmából egy egyszerű élelmiszercsomagot küldjenek olyan börtönben élő elítélteknek, akiknek nincs kapcsolatuk a külvilággal. A csomag tartalma lehet: egyszerű, nem gyorsan romló élelmiszer, házi sütemény, keksz, cukorka, cigaretta, filteres tea, vízben oldódó kávé, bélyeg, boríték, műanyag borotvalehúzó, szappan, alsónemű, zokni, imakönyv, könyv stb. (A kávé csak zacskós, vízben oldódó lehet, üveges nem!) Nem tartalmazhat: alkoholtartalmú italokat és készítményeket, gyorsan romló élelmiszereket, pornográf füzeteket, spray-ket. Fontos! Minden csomagba egy névre szóló levélkét tegyünk! Például: „Kedves István! Szeretettel imádkozunk Magáért szenteste!” A csomagküldés elővigyázatosságból név és cím nélkül történik. Feladóként a mi címünket írják! Csomagküldésre jelentkezni lehet: Mécses Szeretetszolgálat 6753 Szeged. Heller köz 6. Tel.: 62/542-185. A jelentkezés után küldjük az elítélt nevét, címét és a csomagküldő engedélyt! Fazekas Margit szervező
