Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-12-22 / 51-52. szám
Evangélikus 67. ÉVFOLYAM 51-52. SZÁM 2002. DECEMBER 22. ADVENT 4. VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet ÁRA: 178 Ft Károlyi Amy ezért arra várok, ki VÁRAKOZÁS tud a vízen járni tud követ kenyérré változtatni megtöbbezteti a halakat és felébreszti a halottakat Nem tudok vizen járni követ kenyérré változtatni halakat megsokasítani nem tudok holtat feltámasztani Már advent harmadik vasárnapját megelőző szombaton betlehemesek jártak Bp.-Deák téri templomunkban, A kari csonyi hangulatot a Kaláka együttes tagjai előlegezték meg, akik vendégeik - Kata Judit, Púja Bea, ffagy János és triójt Sebők János együttese - társaságában részesítették ünnepi élményben a Magyar Ökumcnik||Jjzeretetszolgálat jótékony s-J gi koncertjének hallgatóit. A hátrányos helyzetű gy ermekek segítésének jegy ében szervezett ienés délutánon 1). dr. Hamut Béla püspök szolgált. (Az adventi koszorún akkor még természetesen csak két gyertya égett A másik kettőt jelen topsz; műnk kedvéért „gyújtotta meg" terve/ösz.crkésztőnk.j Fotó: Bőm Dénes. ':,|j Karácsony fényei Milyen szépen írja József Attila: „ Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni. Hogy melegednének az embeigk. ” (Tél) Közel az égő fahasábhoz egy óriásfényőt is állíthatnánk sokszor - gyertyával, aranycsengővel, és előtte gyermekek énekelnének... így várnánk karácsony vezérlő csillagát, hogy leheletünk didergő jászolában megszülessen a mi Jézusunk. Vérző és kegyetlen világunkat megváltsa. Pusztítani, ölni akaró kezünkbe a szeretet erejét tegye észrevétlenül. Éhezőknek, szomjazóknak ossza szét önmagát. Fölnyissa szemünket a szépre, a jóra, hogy ne csak nézzük, de lássuk is a végső valóságot. Advent: a várakozás hetei, megszentelt napjai. „Rokona annak a gyönyörű gondolatnak - írja Pilinszky János -, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni azután, ami a miénk. ” Előbb a csendre, a békességre, karácsonyhoz közeledvén a hóesésre, a hívó harangszóra... Szüntelenül úton vagyunk, hogy egyszer hazataláljunk. Talán karácsony szeretet- fényében. Évtizedek türelméből megszületik boldogságpillanatunk, amit ott, akkor el is ajándékozhatunk valakinek, mert mindig vannak nálunk elesettebbek, árvábbak. Nekünk nem marad semmi? És amit kaptunk, azok közül mi volt a legkedvesebb? Volt-e valami maradandó? Régi ünnepekre gondolok, ott keresgélek: negyven évvel ezelőtt nem volt semmink, nagyon szegényen éltünk. Karácsonyeste apám elvitt az éjféli misére. Megálltunk a templom előtt, megfogta a kezem, s azt mondta: „Nézd, nyitva van a kapu, tündökölnek karácsony fényei, imádkoznak, énekelnek. ” Elindultam, és fölmentem a jégtükör lépcsőn, ott vettem észre: apám oldalt, a kisajtón ment be, engem valaki fölvezetett. Mellettem és köröttem oly sok kereső él, akik szüntelenül kérdeznek. Biztatom őket: Isten megtalál bennünket. Vakon tapogatózva elvétjük egymást. Várnunk kell és figyelni, hallgatni a derengő csöndben. Egyek vagyunk, testvérek a keresztben. Egy nagy család. Mert enélkül a karácsony nem ünnep. „Angyaljár le hozzánk” - emlékezik Jancsó Adrienne. „ Szava megrendít bennünket ” - vallja a szobrász, Csikszent- mihályi Róbert. „Egyebünk sincs, csak ez a meztelen gyermek, akit fel kell nevelnünk magunkban ” - írja hóillatú versében Rónay György. Ő, a legárvább, mindent tőlünk vár. Hajoljunk le hozzá, és vegyük ölünkbe karácsony örök fémében. Fenyvesi Félix Lajos dvent hetében, karácsonykor /_\ gondolat- és érzelemvilágunk- JL JL ban sajátosan keveredik a számvetés a várakozással. A naptári év vége számvetésre késztet, az advent pedig várakozást jelent. A 2002-es esztendő utolsó heteiben - talán még inkább, mint más esztendőkben - úgy érezzük, hihetetlenül gyorsan elszaladt ez az év. Beleborzongunk, meddig mehet ez még így?! Meddig fokozható a tempó a munkában és a magánéletben, a társadalomban és az egyházban, itthon és a nagyvilágban. Nagy a zaj, és mindenki rohan. A kevesebb olykor több lenne. Mikor lesz ismét egy kis csend, nyugalom, befelé fordulás, elmélyedés... November végén hivatalos úton Lengyelországban jártam. Hazautazás előtt, advent első vasárnapján egy délelőttünk maradt Városnézésre Poznanban. Több gyönyörű, hatalmas templomban is jártunk. Zsúfolásig megteltek a misére. Nálunk legfeljebb tizenöt százalékra becsüljük a templomba járó aktív egyháztagok arányát, a lengyeleknél ez hatvanhat százalék. Tudom, Nyugat-Európában netán a mienknél is kedvezőtlenebb a helyzet, tudom, hogy önmagában a templomba járás lehet a formális vallásosság megszokott megnyilvánulása is, mégis értéknek éltem meg a teli templomot. A hit hallásból van. Nagy az igehirdetők felelőssége. Több hozzám szóló prédikációt őrzök 2002-ből, de mindnyájunknak sokat kell tenni azért, hogy templomainkban, az Ige egyházának szószékein mindig mai, élő és ható legyen az üzenet, és érje el a fiatal korosztályokat is. így kap igazi értelmet a templom- és a gyülekezetiház-építés, felújítás. Sok örömben volt részünk e téren 2002-ben. A modem egyház életét egy ellipszishez hasonlítanám, melynek két fókusza van: az igehirdetés és a lelkigondozás. A 21. század - több egyéb jellemző mellett - a lelkigondozás százada lesz. Mindnyájan segítségre szorulunk. Tudnunk kell segítséget adni és segítséget elfogadni. Törekvéseinket jelzi, hogy az egészség érték - a szó teljes, testi, lelki és szociális értelmében -, és közelít egyházi életünk centrumához. Határozottan kirajzolódtak ugyanis egy evangélikus egészségügyi központ körvonalai. Reményeink szerint a következő év már a konkrét előkészítő munkálatok éve lesz. A jó ügyek mindig vonzanak társakat. A bajor testvéregyházzal kialakított jubiláló, megújuló évtizedes kapcsolataink továbbfejlődhetnek a közös diakóniai munkában. Sokak meglepetésére a sajtóosztályból önálló szervezetté alakult a Luthef Kiadó, és hagyományos, amúgy is gazdag profilját bővítve befogadott egy ökobio termékeket forgalmazó egységet, amely sokrétűen szolgálja az egészséges életmódot és környezetünk egészségét. Sok a teendőnk a lelki környezetszennyezés ellen is. A közelmúltban napvilágot látott közvélemény-kutatás adatai szerint csak a megkérdezettek hat százaléka látna szívesen idegeneket hazánkban, ötvennégy százalék különböző feltételektől teszi ezt függővé, negyven százalék pedig elutasító. Elgondolkodtató adatok egy fogyó népességű országban, amely történelme során mindig gazdagodott a bevándorlók révén, akik szívesen asszimilálódtak. és lettek magyarokká. Kevés kivétellel őszinte örömmel fogadta az ország az első magyar irodalmi Nobel-díjról szóló döntést. A kevés disz- szonáns hang az író, Kertész Imre származásának szólt, ami annál bántóbb, mert fő műve, a Sorstalanság éppen a magyar zsidó sorsot eleveníti meg a vészkorszakban, 1944-ben, a koncentrációs táborok világában. Büszkék lehetünk azokra az evangélikus lelkészekre és hívekre, akik helytálltak, segítették az üldözötteket annak idején, de több mint fél évszázad után is van teendőnk e téren a mai magyar társadalomban. Az egyházak missziói tevékenysége egészében a társadalom lelki egészségét szolgálja, az igazi békességet, a lélek békéjét, a Jézus Krisztusba vetett hitből fakadó békesség erejét hirdeti egy békétlen társadalomban. Akkor lehetünk hatékonyak, hitelesek, ha egyházunk megnyilatkozásai megfelelnek vallott identitásunknak. Ezért is nagy öröm és nagy felelősség, hogy vannak iskoláink, és van sajtónk. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem az egyház szellemi központja. Innen kell kisugároznia annak a gondolkodásnak, amely segíti az egyház belső életét, és hozzájárul a lutheranizmus jelenlétéhez napjaink magyar társadalmában. Az egyház örök üzenetet tolmácsol, de mindig itt és most. Örvendetes, hogy alig több mint egy évtizeddel a rendszerváltozást követően egyetemünk képes felzárkózni a magyar felsőoktatáshoz, alapfeladata, a lelkészképzés igényes megvalósítása mellett a hazai és nemzetközi tudományos életnek is elismert résztvevője. Sok örömünk volt a természetes gondok ellenére iskoláinkban. Pedagógusaink több konferencián is találkoztak, és javultak életkörülményeik. Bízunk abban, hogy ez egy rég várt folyamat kezdetét jelenti. Az iskolarendszer mennyiségi fejlesztése megtörtént, egyre inkább a minőségre kerül a hangsúly, ami a magas színvonalú oktatás mellett a nevelésre, a növekvő fiatalok teljes életére irányul. Felelősek vagyunk gyermekeinkért, unokáinkért. Nemcsak tudásukért, hanem hitükért és egészséges életmódjukért is. Jó programokkal, eseménydús iskolai élettel, pozitív üzenetekkel távol tarthatjuk a fiatalokat a szenvedélybetegségek vonzásától. A sajtó, tágabban fogalmazva az egyházon belüli kommunikáció megújulásának, gazdagodásának is köszönhető, hogy többet tudunk egymásról, jobban tudunk együtt örülni az egyházi élet alkalmainak. Valójában még mindig nem töltjük meg eléggé tartalommal azokat a kereteket, amelyekkel egyházunk médiamunkája rendelkezik. Az Evangélikus Elet immár olvasható a világhálón is. Egyházhoz illő módon megfogalmazhatók a legkülönbözőbb nézetek, helyet kaphatnak az eltérő vélemények, kritikák. Tanuljuk a kulturált, demokratikus együttélést. Türelemmel kell lennünk egymás iránt, jó példát kell mutatnunk egy sok türelmetlenséggel, feszültséggel terhes társadalomban. Kedvezően értékelhetjük a zsinat 2002-ben végzett munkáját. Törvényhozó, jogalkotó testületünk tevékenységét a kilencvenes évek olykor aktuálpolitikai küzdelmeivel szemben ma már a feladatok szakszerű elvégzése jellemzi. Érthető, hogy a zsinatot előszeretettel hasonlítják a parlamentekhez, de figyelembe kell venni, hogy a zsinat lelkész és nem lelkész tagjai egyaránt számos egyéb feladatuk. hivatásuk mellett vállalják, végzik ezt a szolgálatot. Együtt a többi egyházzal. Fontos volt 2002-ben is az együttműködés mind az egyházak vezetői, mind a gyülekezetek, a hívek között. Egyházunk elkötelezett munkálója az ökumenizmusnak, ennek helyeslését tapasztaljuk a gyülekezetekben. Mindez összhangban van, lehet evangélikus hagyományaink ápolásával, identitásunk erősítésével. A két nagy hazai történelmi keresztény egyházban a közelmúltban új érseket, illetve püspököt választottak. II. János Pál pápa Erdő Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorát nevezte ki esztergomi érsekké, míg a Dunamelléki Református Egyházkerületben Bogárdi Szabó István lelkészt, teológiai tanárt választották meg püspöknek. Érdekes, hogy a két különböző kultúra és választási metódus hasonló eredménnyel járt. Mindkét egyházban fiatal, nagy műveltségű, a nemzetközi tudományos világban is elismert, határozott egyéniség kapott vezetői megbízatást. Személyiségük, értékeik az ökumenikus együtt munkálkodásban minket is gazdagíthatnak, megválasztásuk üzenettel is bír számunkra, gondolva a nálunk is közelgő püspökválasztásra. Az egyházi közélet színes eseményei sem fedhetik el legmélyebb várakozásunkat. A második adventre, a Fiú ismételt eljövetelére, az isteni ítéletre, kegyelemre irányuló várakozásunkat. Az első advent évenkénti megünneplése, az örömteli ka- rácsonyvárás hangulatilag háttérbe szoríthatja a végső számadás, a második advent örök üzenetét. Jön Jézus! Igen, jön, hogy idén is mélyítse hitünket a karácsonyi evangélium. És adjon reményt, hiszen bánnennyi hiányosságunkat, bűnünket tálja is fel a számvetés, a Fiú érdeméért nevünk be lesz írva az élet könyvébe. Dr. Frenkl Róbert országos felügyelő Minden Ihedves oívasón/(na/(^ áídott ünnepelhet „A mi dolgunk nem az, hogy kutassuk a titkokat, hanem hogy imádjuk azokat! ” Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) Számvetés és várakozás
