Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-11-24 / 47. szám
Fotó: Menyes Gyula ív angéliki ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP 67. ÉVFOLYAM 47. SZÁM 2002. NOVEMBER 24. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ (ÖRÖKÉLET-) VASÁRNAP A TARTALOMBÓL Megváltásunk szent titka Örök élet Hitnyomokba lépni Prófétai diakónia Mámorméreg Egy paptanár monológja ARA: 89 Ft Tudósításunk a 3. oldalon Sajtónyilatkozat az Irakkal szembeni fellépésről, a békességért való imádságról A Magyarországi Evangélikus Egyház hívő népe a félelem és a szorongás belső feszültségében értesült az Amerikai Egyesült Államok háborús terveiről Irak államával szemben. Megértjük sokak aggodalmát a terrortámadások pusztító szándéka és korábban bekövetkezett tragédiái miatt. Ellenzünk minden fegyveres támadást és katonai akciót, amely ártatlan áldozatok életét követeli. Isten minden élet ajándékozója. Féltőn őrködni akar felettünk. Isten a békesség Istene. A békesség közvetítőivé akar minket tenni. A teremtő Isten nevében felhívjuk és kérjük az Amerikai Egyesült Államok felelős vezetőit, az Irakkal szembeni politikai feszültség és katonai bizalmatlanság helyzetében mindent kövessenek el azért, hogy diplomáciai tárgyalások útján a két állam közti esetleges háborúhoz vezető kérdések megoldódjanak, és mind két nemzet állampolgárai csendes és békés életet élhessenek hazájukban. Valamennyi istenhívő emberrel együtt ezért imádkozunk a békességet ajándékozó Úrhoz. Dr. Frenkl Róbert D. Szebik Imre országos felügyelő elnök-püspök Budapest, 2002. november 14. „A világ és istenei nem tudják, de nem is akarják az igaz Isten igéjét elfogadni. Az igaz Isten pedig nem tudja, de nem is akarja eltűrni ezt a világot. Mi más következhet e két istenség viszályából, mint zűrzavar és nyugtalanság az egész világon? ” Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabnc Csizmazia Eszter, YVeltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) m Bár az ENSZ-közgyűlés 1991-es határozata alapján október 1. lett az idősek világnapja, Albertiben mégis teljes joggal „nyilvánították” az idősek vasárnapjává idén november 17-ét. A Pest megyei településen ugyanis múlt vasárnap adták át rendeltetésének a Káldy Zoltán nevét viselő evangélikus szeretetotthon új szárnyát, amelyben - a korszerű kiszolgáló helyiségeken túl - 9 (kétágyas) szoba került kialakításra. r É vfordulóra, mégpedig a szeretetotthon alapításának 60. évfordulójára esett az új épületrész ünnepélyes átadása. Míg 1942. október 26-án mindössze öt gondozottal nyitott az intézmény, addig mára - egyidejűleg - mintegy félszáz idős ember töltheti benne nyugdíjas éveit. Egyházi intézményről lévén szó, az immár egymilliárd forintot érő komplexum valódi értékéről leginkább talán az árulkodik, amit - mintegy az utódoknak szánt útravaló figyelmeztetésként - a korábbi igazgató lelkész fogalmazott meg: „ Ügyeljünk arra, hogy szeretetotthonunk ne silányuljon szociális otthonná!” (Kívánatos volna persze, ha a hivatalosan „szociális otthonnak” nevezett intézmények pedig arra törekednének, hogy lakóik valóban „szeretetotthonban” érezhessék magukat. Roszík Mihály kérését mindenesetre ezúton ajánljuk egyházunk valamennyi otthonvezetőjének figyelmébe...) Az új épületszámy 450 m2 alapterület beépítésének feladatát rótta Czibula Zoltán tervező-kivitelező csapatára. Jóllehet immár egy tágas aula, valamint egy kápolna is kialakításra került, a vasárnap délutáni hálaadó istentisztelet színhelye a közeli Idősek vasárnapja Albertiben Nyolc éve költözött ide, és - mint mondotta - döntését azóta sem bánta meg egy percre sem. Nem csak bennünket vesz itt körül szeretet, de mi is szeretheesztendeje megbízott Szmolár Attila lelkész „vezényelte le”. Az alberti hívek, illetőleg a Csernák Károly gyülekezeti felügyelő vezette presbitérium áldozatkész támogatása nélkül persze aligha realizálódhatott volna az 50 millió forintos beruházás. Albertiben azonban nem a szeretetotthon ügye az egyetlen, amelyben kifejeződik a gyülekezet - Isten iránti - elkötelezett szeretete. evangélikus templom volt, ahol igehirdetésében D. Szebik Imre püspök az „öregség himnuszának” is nevezett ószövetségi textus (Préd 12,1-7) alapján szólt az időskor nehézségeiről és örömeiről, feladatairól és ajándékairól. Mert „ajándék mégis az idő, amit Istentől kapunk: mások boldogitásá- ra” - summázta a főpásztor. Az Albertiben példás precizitással dokumentált gyülekezettörténeti krónika bizonyára feljegyzi majd, hogy a püspök, valamint az egyházunk dia- kóniai munkaágát vezető lelkész, Kendek György, illetőleg a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese, Koczor Tamás áldáskívánásai mellett köszöntötte az ünneplő gyülekezetét az egyházközség finn és partiumi - református - testvérgyülekezetének lelkésze, a Helsinki mellől érkezett Antii Kujanpaa és a szilágysomlyói Mike Zoltán is. Még Ugyancsak a templomban vállalkozott a már idézett Roszík Mihály arra, hogy vázolja a szeretetotthon elmúlt hat évtizedét, amelyből ő maga „csekély” 47 esztendőn át irányította az intézményt. A nyugalmazott lelkész hangsúllyal szólt az ötvenes évekről, midőn 17 - fővárosból kitelepített - evangélikus számára nyújtott valóságos menedéket az intézmény. Besötétedett, mire a gyülekezet átballagott megtekinteni az ünnep tulajdonképpeni „tárgyát”. így azonban az egyházkerület püspöke díszkivilágításban szentelhette fel az új épületszámyat. Odabenn ekkor már türelmetlenül vigyázták a terített asztalokat az idős otthonlakók, akikkel személyes ismerkedésre is jó alkalmat kínált az ünnepet záró szeretet- vendégség. A 86 esztendős Kocsis Istvánná vallhatja most legrégebb óta otthonának az intézményt. tünk - tette hozzá, elárulva azt is, hogy noha eredetileg külön szobát igényelt, most mégis örömmel ajánlotta fel, hogy legyen egy társa... A gondozottakat lelkigondozó Túri Krisztina segédlelkész újságolta el, hogy az otthonban az egyik legolvasottabb folyóirat az Evangélikus Élet. Az viszont a krónikás számára sem volt „újság”, hogy Roszík Mihály jó kezekben tudhatja az intézmény vezetését. Hiszen az új épületszámy építését immár utódja, a szere- totthon igazgatásával mintegy három Koczor Tamás, D. Szebik Imre, Kendeh György, Szmolár Attila, Roszík Mihály és Mike Zoltán Kocsis Istvánná Bottá Dénes felvételei TPK Ev. Élet FÓRUMr az Evangélikus Életről IDŐPONT: november 29. (péntek), 17-től 20 óráig HELYSZÍN: Evangélikus Hittudományi Egyetem (Bp. XIV. kér., Rózsavölgyi köz 3.) A beszélgetést vezeti: dr. Fabiny Tamás, egyházunk Sajtóbizottságának elnöke. Hetilapunk minden kedves olvasóját szeretettel várja - a Szerkesztőbizottság! > » í 4 i*