Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-11-17 / 46. szám
Evangélikus ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP Élet 67. ÉVFOLYAM 46. SZÁM 2002. NOVEMBER 17. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ ELŐTTI VASÁRNAP ARA: 89 Ft A TARTALOMBÓL A szentséget teremtő igék Egyház és politika Adományok evangéliuma Kereszténység és média A szeretetszolgálat távlatai Porcelánvallomások A bizonyíték Újsághír: „Az első lehetséges tárgyi bizonyíték Jézus létezésére! Nem kizárt, hogy megtalálták azt a ládikát, amely Jézus testvérének, Jakabnak a földi maradványait őrzi. Az osszárium (- megszüntetett sírokból származó csontok gyűjtőhelye), amely egy jeruzsálemi magángyűjtemény tanulmányozása során került a figyelem középpontjába, tárgyi bizonyítéka lehet annak, hogy Jézus valós személy volt. A ládika oldalán, arámi nyelven, a következő vésett felirat olvasható: „Jakab, Józseffia, Jézus fivére. ” (Origó - internetes újság) A bizonyítékokkal vigyázni kell. Nem árt az óvatosság! Mert a bizonyíték bizony kétélű fegyver. Veszélyt rejthet. Van, akit meggyőz, míg mást épp ellenkező hitében erősít meg. A hit tárgyi bizonyítékaival pedig különösen is vigyázni kell. Ezért aztán valljuk be: talán nem is szeretjük annyira a bizonyítékokat - miközben lényünk egyik felével majd elepedünk, hogy megragadjuk, felmutassuk, meggyőzzük vele (elsősorban) gyenge önmagunkat, hogy kapaszkodjunk bele, kétségeink, kísértéseink, harcaink közepette. Akaijuk, hogy legyen „valami” a kezünkben, amely megfogható, lefotózható, valami, amire felemeljük a szemünket, amiből erőt merítünk: „hiszen itt van a bizonyíték!” Az „új emberünk” azonban tudja, hiszi, vallja, hogy nincs, nem lehet szüksége bizonyítékra. Mert jaj nekünk, ha abból élünk, ha arra építünk. Mert mi lesz velünk, ha a bizonyíték elvétetik tőlünk...? Ha hitünk nem az élőbe, a minket naponként megtartó Jézusba, hanem a holt tárgyba gyökerezik? Mi lesz akkor velünk?! A „bizonyítékra” már akkor is éhezett az ember, amikor a Názáreti Jézus testben járt népe között. Sokan gyanakodva méregették. Kísértették, és „mennyei jelet” követeltek tőle. „Ha te vagy a Krisztus, bizonyítsd be!” Még a kereszten is kigúnyolták. „Másokat megmentett, mentse meg magát...” Mert kell a bizonyíték. Tamásnak, a tizenkettő egyikének is kellett. Ha nem látom, ha nem érintem, nem hiszem... A nemzedékek változnak. A bizonyítékok utáni vágy minden generációban újjászületik. Évtizedek óta folyik a tudományos vita a nyilvánosság előtt arról, hogy valódi-e a torinói halotti lepel, melyen egy sok sebből vérző, feltehetőleg kereszten kivégzett, töviskoronás, kínhalált halt férfi alakja és arcvonási rajzolódnak ki. Az egyébként - hitbeli elkötelezettségtől függetlenül - hallatlanul izgalmas vitában az egyik tábor a keskeny, szenvedő, szakállas Krisztus-arcban a Megváltó szent vonásait látja, s egyértelmű, kézzelfogható bizonyítékának tekinti a Názáreti Jézus életére, halálára (sőt: feltámadására!) nézve. A másik tábor ezzel szemben diadalmasan kiáltott fel jó néhány évvel ezelőtt („Ugye megmondtuk, hogy csalás az egész?”), amikor a szénizotópos vizsgálat középkori eredetűnek határozta meg az anyagot. Aztán ismét eredetiségét igazolták a vizsgálatok, de a kérdés lényegében azóta is nyitott, miközben könyvek, publikációk tucatjai jelennek meg, pro és kontra. Még jó ideig a fellelt osszáriümfelirat is bizonyára meg fogja osztani a tudóstársadalmat. Lesznek feltétlen hívei és szkeptikus tagadói valódiságának, azaz már vannak is. Mert mi sem természetesebb, mint hogy a fenti újsághír megjelenésekor azonnal megszólaltak a kételkedő hangok: mivel a ládika nem egy ásatás során került elő, hanem egy gyűjtő tulajdonában van, aki egy régiségpiacon vásárolta azt, ez a tény „felhőként fogja beárnyékolni a felirat eredetiségét”. S itt érkeztünk el a lényeghez: minden tárgynak megvan a maga „felhője”, amelynek „árnyékát” bölcs dolog komolyan megfontolni. Hiszen a hit nem hiszékenység. A keresztény ember a legcsodálatosabb ajándékot kapja meg hite által: az igazságot. A bizonyítékot: Isten minden emberi értelmet meghaladó szereteté- ről a bűnös iránt, azzal, hogy elküldte Fiát. A bizonyosságot: hogy megváltásunk elvégeztetett a Golgota keresztfáján. Az útmutatást: az írott igéből és a világ végezetéig minden napon velünk lévő, élő Jézus Krisztustól. S nincs tárgy a földön, amely örök életre megtartó hitet szülhetne a hitetlenben. Csak a Szentlélek által kapjuk a bizonyítékot. Tamásainak ma sem mond más az Úr: „Boldogok, akik nem látnak és hisznek. ” K. D. Iskolaünnep Szarvason különböző gondolkodású, vallású, pártállású emberként is képesek legyünk együtt élni.” E gondolatokat folytatta az ünnepi istentiszteletet, melyen szintén dr. Harmati Béla hirdetett igét. Életünk egyik legfontosabb alapja az iskola, amely világképet ad, de nem mindegy, hogy ezt milyen belső meggyőződéssel mutatja meg a számunkra. A Vajda Péter Gimnázium „alapja” a nemzetiségi, vallási, nyelvi meggyőződés, az ökumenikus közösség, a régi hagyományok, valamint a régmúlt diákjai. Az iskola feladata pedig - ma különösen - az életmódbeli, nyelvbefi, kulturális és vallási ellentétek megszüntetése, azzal a céllal, hogy a különbözőségekkel megbékélve egymást gazdagítsák. Hovorkáné Hegedűs Hajnalka A Bevezetés az újszövetségbe tantárgy keretében rendhagyó előadásra került sor az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Gryllus Dániel és Halmos Béla brácsa- és citerakísérettel adta elő Gryllus Dániel és Sumonyi Zoltán Pál apostol levelei című művét. Az egyes zeneszámok között dr. Fabiny Tamás docens, a tárgy előadója tartott rövid magyarázatokat Pál apostol életéről és művéről. A szépszámú hallgatóság nagy tetszéssel fogadta az előadást. (Ezzel összefüggésben tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy múlt heti számunkban - az adatközlő hibájából - tévesen jelent meg az előadás időpontja. Az ott jelzett napon, november 18-án, hétfőn 18 órai kezdettel, a Nemzeti Múzeum Lapidáriumában kerül előadásra a Gryllus-Sumonyi szerzőpáros Tizenöt zsoltár című műve, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Sebestyén Márta előadásában.) Bottá Dénes felvétele Az ünnepek kiemelkedő jelentőségűek az ember életében. Különösképp így van ez akkor, ha egy olyan közösség ünnepel, melynek összetartozásában múltjának meghatározó szerepe van. Az evangélikus egyház tudatos kultúraépítésének, iskolaalapításának köszönhetően Szarvason 200 évvel ezelőtt kezdte meg működését a Vajda Péter Gimnázium. Az intézmény bicentenáriumát nemcsak a „vajdások”, de a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola diákjai, tanárai is magukénak tekintették, hiszen a névadó, Benka Gyula (1838-1923) tanulmányai befejezése után 1884-ig tanára, majd 1884-1902 között igazgatója volt a gimnáziumnak. A Vajda Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapításának 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat szombati nyitóprogramjának házigazdája a Benka-iskola volt. Kedves vendégeket köszönthettünk intézményünkben: D. dr. Harmati Béla püspököt, Ribár János esperest, dr. Sólyom Jenőt, a Déli Egyház- kerület felügyelőjét, a békési egyházmegyék elnökségének képviselőit, a környező települések lelkészeit, városunk polgármesterét, országgyűlési képviselőit, valamint Szarvas Város Önkormányzata új képviselőtestületének tagjait, köztük iskolánk lelkészét, Lázár Zsoltot. Molnár Istvánná igazgató asszony köszöntő szavai után Harmati püspök gondolatait hallhattuk, melyben mindannyiunk közös reményét fogalmazta meg, miszerint: „Európa kapujában állva arra kell törekednünk, hogy „Akár hisszük, akár nem, való igaz, hogy az ember semmiféle gyötrelme sem lehet súlyosabb, mint a benne lakozó rossz. Mert igen sokkal több s nagyobb a bennünk lévő rossz, mint az, amit elszenvedünk. Ha érezné az ember a saját magában lévő rosszat, a poklot érezné. mert az ember magában hordja a poklot. ” Luther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek, 1519. (Virág Jenő fordítása) I Nyitott szív és nyitott templomajtó Újraszentelték a mezőberényi német gyülekezet templomát Mezőberény azon kevés városaink egyike, ahol két - nemzetiségi gyökerű - evangélikus gyülekezet és templom van. A tavalyi népszámlálási adatok szerint a kisváros lakosainak húsz százaléka, több mint kétezer ember vallotta magát evangélikusnak. Ennél azonban lényegesen kevesebben vállalták családjuk német vagy szlovák eredetét, amelyhez - a hagyomány szerint - az evangélikus hit a mai napig kapcsolható. November 9-én a település egyik, úgynevezett első kerületi (német) egyházközségének felújított templomát szentelték újra. Közel egy éven át folyt a rekonstrukciós munka, melynek során az 1789-ben épült templomot kívül-belül felújították. Egy modem technikai eljárással a falakból eltávolították a talajvízből kicsapódott sót, a villanyvezetékeket kicserélték, a padokat kibontották és megjavították, megoldották a padok fűtését, és hozzákezdtek a templommal egyidős barokk oltár, valamint az orgona felújításához is. Mindezek anyagi hátterét, huszonegy és fél millió forintot, a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Gusztáv Adolf Segélyszervezet, a gyülekezet korábbról meglévő forrásai, a mai híveknek és a külföldre került korábbi egyháztagoknak, illetve leszármazottaik- nak adományai fedezték. A mezőberényi templomot korábbról ismerők számára a legfeltűnőbb talán az, hogy 31 év után ismét az oltárra került a település szülöttének, Orlay Petries Somának „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket!” című sokalakos kompozíciója, mely kevés bibliai témájú festményeinek egyike. Az újraszentelési ünnepségen D. dr. Harmati Béla püspök, Kondor Péter esperes és Bátovszky Gábor, a mezőberényi gyülekezet lelkésze szolgált a zsúfolásig megtelt templomban. A Déli Egyházkerület püspöke a templom bejárata fölötti, Luther fordítása szerinti német nyelvű bibliai vers alapján hirdette Isten igéjét: „En vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. ” (Jn 10,9) Prédikációjában utalt arra, hogy az elmúlt 214 évben sokat változtak az alkalmak, cserélődtek a lelkészek, de a templom, valamint az ajtó fölött a felirat, és annak mondanivalója ugyanaz maradt. Jézus szava: én vagyok az ajtói Az ajtónak gyakran kellene nyitva lennie, mert a templom szép és vonzó, büszke lehet rá a gyülekezet, de a nyitott ajtó jelképesen is értendő. Jézus áldozata révén Istennél nyitva áll az ajtó minden ember előtt. „Kell, hogy ökumenikus nyitottságban legyenek az egyházak ajtajai, ne bezárkózva. Mert jaj annak az egyháznak, amelyik a mai világban bezárkózik, nem akarja megnyitni ajtaját, hogy jöjjenek be, lássák, mi az a kincs, ami a miénk, mi az, amit másoknak, a következő nemzedékeknek, egymásnak nyújtani tudunk. A nyitott ajtó ma azt jelenti, hogy az épületek ajtaja mellett a szivünknek kell nyitottnak lennie a másik ember számára. A másfajta, a más vallású ember számára.” „Mint ér a szép templom, ha üres?” - fogalmazta meg többek gondolatát a hozzászólások között Bátovszky Gábor, a gyülekezet fiatal lelkésze, kérve a hívek támogatását, hogy a templom külső felújítását követően a nagyobb, az igazi munka, a közösségteremtés folytatódhasson, hogy „Isten ügyében közösen munkálkodhassunk”. Szegfű Katalin I w Foto: Tatai László
