Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-11-10 / 45. szám

2002. NOVEMBER 10. 3. oldal Evangélikus Élet Templomszentelés Szarvaskenden Tulajdonképpen az emberi feledé- kenységnek köszönhető, hogy a kör­mendi gyülekezethez tartozó - mind­össze 116 evangélikust számláló - kis fiijában, november első vasárnapjá­nak délutánján új templomot szentel­hettünk. A Nyugati (Dunántúli) Evan­gélikus Egyházkerület legújabb templomát az egyházkerület püspöke szentelte fel. Még 1992-ben történt, hogy egy újon­nan született törvényre hivatkozva a szarvaskendi gyülekezet (akkori lelki- pásztorának, Zügn Tamásnak a vezetésé­vel) megállapodást kötött az önkor­mányzattal, hogy az 1887-ben épült - később harangtoronnyal kiegészített, és a pártállam idején államosított - evangé­likus iskolát az egyházközség természet­ben kéri vissza. Záradékként bevették a szerződésbe, hogy az egykori tanító - Tompa Jenő - még öt évig lakhat az épü­let szolgálati lakásában, és csak ezután kerül az egyház nevére az ingatlan. 1997-ben egyszerűen elfelejtődött ez az átírás. Mivel így ,jogvesztett” lett az eredetileg aláírt megállapodás, lehetőség nyílt az igényt pénzbeli kárpótlássá vál­toztatni, hiszen az időközben teljesen le­pusztult épület már az összeomlás szélén állt. Hamarosan meg is történt lebontása, egy üres telket hagyva maga után. Isten ugyanakkor megadta a lehetősé­get, hogy a rövid időn belül kézhez ka­pott kárpótlási összeg birtokában temp­lomépítéshez kezdjenek a hívek. (Ehhez a telket az önkormányzat ingyen biztosí­totta a régi épület helyén.) Ilyen előzmények után tették le az új templom alapkövét 2000. október 24-én. Ha egykor nem felejtődik el a megálla­podás kiegészítésének végrehajtása, ak­kor a templomszentelés helyett romelta­karításra gyűlhettek volna össze ma a hívek - utalt rá köszöntőjében dr. Nagy János egyházmegyei felügyelő. Az ünnepi eseményre hangolódva , (miközben a fotóeszközöket készítettem ' élő) halk sírásra lettem figyelmes. Kér­désemre Tóth Gyuláné - könnyeivel küszködve - elmondta, hogy családjuk­ban apáról fiúra száll a helyi leánygyüle­kezetben betöltendő gondnoki tisztség. Félje egy éve halt meg, így nem élhette meg az új templom megszületését, pedig ezáltal az ő régi nagy álma valósult meg. Fiát, ifj. Tóth Gyulát két évvel ezelőtt, az általános tisztújítás keretében választotta gondnokká a gyülekezet közgyűlése, de ő beiktatásának elhalasztását kérte ad­digi amíg elkészül az - akkor még csak tervasztalon létezett - új hajlék. Még es­kütétele előtt szerette volna bebizonyíta­ni, hogy nemcsak apai örökségként, de felelősségének teljes tudatában vállalta el a reá bízott szolgálatot. Az építkezés mozgalmas hétköznapjaiban volt ideje bizonyítani alkalmasságát, így a temp­lomszentelést követő percek első esemé­nye volt, hogy Pőcze István lelkész beik­tatta hivatalába ilj. Tóth Gyulát, a két éve megválasztott gyülekezeti gondnokot. Ittzés János püspök igehirde­tésében Salamon király templom­szentelési imádságából olvasott fel részletet, a lKir 8,27-30 alap­ján. Kérdésként tette fel, hogy szükségünk van-e templomra, ha Istennel bárhol találkozhatunk. Több ez, mint csupán egy falu­dísz. Meg kell értenünk, hogy ne­künk van szükségünk erre az épü­letre. Amelyben egymás hite által erősödünk, egymásba kapaszko­dunk. Ahol látjuk, hogy nem va­gyunk egyedül. Amely a nyugalom és a békesség háza lesz számunkra. A múló élet vándorúján kell ne­künk egy ilyen hajlék. De eljön majd az idő, a beteljesedés órája, amikor már nem kell. Nem politi­kai fordulathoz kötődik ez, hanem próféciához... Végezetül áldásként kérte, hogy a vándorúton lévő egy­ház számára legyenek itt a földön Olyan helyeink és alkalmaink, ahol együtt dicsérhetjük az Urat. Az istentiszteletet követő ünnepi köz­gyűlésen köszöntőt mondott - többek között - Benczúr László, az épület terve­zője, Markó Péter, a Vas megyei Köz­gyűlés elnöke, valamint Vető István es­peres. Az estébe nyúló ünnepség után a szarvaskendiek terített asztalok mellé várták a közelebbről és távolabbról érke­zett vendégeket. M. Gy. Isten letekintett Lentire Negyvenfős gyülekezet a hetvenéves templomban Ki hinné manapság, hogy a Zala me­gyei kisváros a reformáció századá­ban anyagyülekezet volt. Kis Bertalan püspök 1632. május 17-én Molitoris Györgyöt avatta fel lelkésznek Lenti várában. A letűnt századok homályá­ból ez az egyetlen adat maradt fenn az egyházközség történetéből. Ezután a gyülekezet híveivel, templomával, pap­jával együtt évszázadokra „eltűnt”. Mint azt tudósításunk címe jelzi: nem teljesen és nem mindenkorra... A lenti evangélikus eklézsia neve ak­kor bukkant fel ismét a levéltári iratok­ban, amikor a 19-20. század fordulóján Zalaegerszegen és Alsólendván is önálló evangélikus gyülekezet szerveződött. Lenti és környéke hívei azonban 1922-ig - a trianoni dik­tátumig - a lendvai anyagyülekezethez tar­toztak, s csak ezután ke­rültek Zalaegerszeghez. Ebben az időben isten­tiszteleteiket havonta tartották a szívességből átengedett gazdasági irodában, elhagyott csendőrségi laktanyában vagy éppen egy lépcső­házban. Érthető volt, hogy a misszió hívei vá­gyódtak egy igazi lelki otthon után. A mintegy 120 evangélikus lélek bizakodását fokozta, amikor az Eszterházy Hercegi Hitbizomány kétszáz négyszögöl terü­letet ajándékozott a községben a misszi­ónak. Ezután sorra érkeztek az adomá­méból a zalaegerszegi anyagyülekezet segítségével megújították a templombel­sőt, és parkosították a környezetet. Az ünnepségre meghívott főpásztor, Ittzés János püspök ünnepi igehirdetését 5Móz 30,8-10 alapján tartotta. Rámuta­tott, hogy miközben a világ ma csodát vár Istentől, nem vesszük észre, hogy a legnagyobb csoda itt van előttünk. A csoda, hogy az Úr megszólít minket, hogy itt és most is szól hozzánk. A temp­lom igazi ékessége az igehallgató gyüle­kezet. Kosa Melinda iíjúsági tag gitáros,éne- ke után Szilvás László felügyelő vezette le az ünnepi közgyűlést, amelyen első­nyok a hívektől, de segítséget kapott a gyülekezet a Gusztáv Adolf Gyáminté­zettől is. Az egyházközség közgyűlése 1931 karácsonyán. - Krenner Jenő hercegségi főmérnök, gyülekezeti felügyelő ajánla­tát elfogadva - Tóth Ferenc építőmestert bízta meg a tcmplpmcpifcsscl. Alapkö­vét 1932. július 24-én helyezték el, és 1932. november 20-án Kapi Béla püs­pök már fel is szentelhette az épületet. Három évvel később pedig már harang­szentelést ünnepelhették. Lentiben ma mindössze 40 evangéli­kus él. A lelkészi szolgálatot a fíliát Za­laegerszegről gondozó Szabó Vilmos és felesége, Piri Zsuzsanna látja el. Temp­lomukat a reformátusokkal közösen használják. A mostani évforduló alkal­ként Kozma Ivánné kért szót. A családjá­val 1971-ben Lentibe költözött asszony bizonyságot tett hitéről, és kifejezte re­ménységét a gyülekezet lelki megerősö­dését illetően. Nagy Dániel református lelkész arról az örömről szólt, amelyet tízéves szolgálata során az ökumenikus testvériségben ; tapasztalt meg itt. Szemerei János esperes pedig kifejtette, hogy Lenti az egyházmegye és az egy­házkerület egyik legtávolabbi szórvá­nya, amely arra „figyelmeztet” bennün­ket, hogy Istennél a kicsi mindig fontos. Ittzés János püspök is hasonló gondola­tokkal zárta a hozzászólók sorát: Euró­pában már szórványhelyzetbe került a kereszténység. A szórványhelyzet a ké­vésén való hűséget jelképezi. Ez felelős­ségre kötelez minket, misszióra. Nem csak Lentiben! Menyes Gyula Megajándékozott élet Beszélgetés Schulek Mátyás gimnáziumigazgatóval Schulek Mátyás (1935, Budapest) a De­ák Téri Evangélikus Gimnázium igazga­tója... 1997-ben az Oktatási Osztály vezetője volt, évekig képviselte egyházunkat a Közoktatás-politikai Tanácsban, ahol aktívan részt vett az állami és az egyházi iskolák érdekegyeztetésében. A tantestület tagjaival jó munkatársi kapcsolatot épített ki, a pedagógusok ne­velésére, továbbképzésére nagy hangsúlyt fektet. Keresztény meggyőződéssel, szak­értelemmel és példamutató emberi maga­tartással szervezi a tantestület munkáját. A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának tagjaként aktívan részt vett és vesz az egyház oktatási törvényeinek megalkotásában, illetve azoknak a köz­oktatási törvényhez való igazításában. Mély keresztény hite, embersége, szakértelme alapvetően meghatározza igazgatói tevékenységét. Elhangzott a protestáns kulturális est keretében, 2002. október 27-én Kedves, ősz úr lép be a Deák Téri Evan­gélikus Gimnázium igazgatói irodájá­ba. Kezet fogunk, helyet foglal, és szinte kérdezés nélkül kezd mesélni az életé­ről. Schulek Mátyás október 27-én a budapesti Kongresszusi Központban megrendezett protestáns kulturális es­ten vette át - munkája elismeréseként - a Péterfy Sándor oktatási díjat. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.- Először is gratulálunk a szép kitün­tetéshez, Elsőként hadd kérdezzem meg hogy Schulek Frigyes építész leszárma­zottjaként és egy nyolcgyermekes lel­készcsalád sarjaként miért éppen a ta­nári hivatást választotta?- Noha nyolcgyermekes lelkészcsa­ládban nőttem fel, diákként és fiatal fel­nőttként nem vonzott a lelkészi pálya, vi­szont meghatározó volt számomra a sárospataki református gimnáziumban eltöltött hat esztendő. Ezeknek az évek­nek köszönhető, hogy magam is tanár lettem. A gimnázium államosítása után végül Komáromban érettségiztem, ezt követte Debrecen, ahol magyar-történe­lem szakra jártam. Amíg közbe nem szóltak az '56-os események...- Valóban. A forradalom alatt megvá­lasztottak az egyetemi forradalmi bizott­ság elnökévé, 1957. október 23-án öt év­re elitéltek, felsőfokon végül három évre „csökkentették” a büntetést. Az utolsó időben kerültem a Kozma utcai Gyűjtő­fogház Fordítóirodájába, itt sok érdekes és értékes emberrel ismerkedhettem meg. 29 éves főnököm például 16 nyel­ven beszélt.- Hogyan alakult sorsa a szabadulá­sa után?- Villanyszerelő segédmunkásként helyezkedtem el, majd kitanultam a he­gesztő és géplakatos szakmát is. Egyre inkább hajlottam a műszaki pálya felé, de aztán rá kellett jönnöm, hogy hiány­zik a tanítás. Ezért 1965-ben - engedél­lyel - letettem a hiányzó vizsgáimat, és kézbe vehettem a magyar-történelem szakos diplomámat. Ezt követően - 1965-1969 között - estin, levelezőn el­végeztem az angol nyelvtanári szakot is.- Honnan volt ereje és energiája is­mét valami újba kezdeni, és miért éppen ezt a szakot választotta?- Azért esett a választásom erre a nyelvre, mert már Sárospatakon is tanul­tam angolt, elég magas óraszámban. Másrészt gyakorlati okok vezéreltek, ugyanis angol szakos diplomával a zse­bemben mindig találtam - mondjuk így - kiegészítő munkalehetőséget egy nyelviskolában, vagy fogadhattam akár magántanítványokat is, és ez anyagi szempontból nem volt mindegy. Más­részt a történelem és az irodalom „ide­ologikus” tárgyak, az angol e tekintetben „biztonságosabb” volt. így tanítottam először magyart, történelmet és fizikát a Hűvösvölgyi Nevelőotthonban, majd 21 évig - 1968-1989 között - angolt az I. László Gimnáziumban. Nyugalmasnak tűnő évek után követ­kezett az újabb fordulat, amikor 1989- ben újraindult a Fasori Evangélikus Gimnázium.- Ez mit jelentett az Ön életére és pá­lyájára nézve?- Egy újabb váltást. Elhagytam az I. László Gimnáziumot, és átmentem an­goltanárnak a Fasorba. 1988-tól kezdett terjedni annak a híre, hogy újraindítják a gimnáziumot, és ez nagyon érdekelt en­gem. Mindenképpen szerettem volna je­len lenni egy evangélikus szellemiséget képviselő iskola beindulásakor.- Azonban itt sem maradt sokáig, 1992-ben a Deák Téri Evangélikus Gimnázium újjászervezésére kérték fel.- Ez egy nehéz, de szép feladat volt. Egy iskola vagy a semmiből indul, vagy tanárostul, diákostul veszi át az ember. A Deák tér tantestülete először beleegye­zett abba, hogy egyházi vezetés alá ke­rüljön, később aztán - különböző okok miatt - már nem értett egyet ezzel. Az V. kerület polgármestere viszont minden­képp egyházi iskolát szeretett volna. Vé­gül aztán az „Arany 10” Művelődési Házban - két osztállyal és négy főállású tanárral - családias hangulatban kezdtük meg a munkát. A következő tanévben - tehát 1993-ban - kaptuk vissza a Sütő ut­cai épületünket. Jól együtt dolgozó taná­ri gárda szerveződött, akik szeretik, tisz­telik és becsülik egymást, és ez a szeretet az, ami kisugárzik a diákokra is.- Nemcsak egy iskola megszervezésé­re, diákokra, tanárokra volt gondja, ha­nem a tanítás mellett ismét tanulásra ad­ta a fejét. Mi vitte rá arra, hogy 54 éves fejjel újra az iskolapadba üljön, egész pontosan, hogy teológiát tanuljon?- Ennek oka a Lutheránus Világszö­vetség 1984-es budapesti Nagygyűlés­ében keresendő. Tanári munkám során természetesen nem szűnt meg kötődé­sem az egyházhoz, de azért idővel „la­zultak a szálak”. A világgyűlés idején besegítettem az adminisztratív munkába, eközben sokat beszélgettünk az akkori egyház jelenéről. Tehát azt mondhatom, hogy az 1984-es világygyülés indított ar­ra, hogy Thurnay Béla sógorommal együtt levelezőn elvégezzem a teológiát. Egy ideig „civilben” szolgáltam a kelen­földi gyülekezetben. Akkor lettem fel­avatott lelkész, amikor D. Szebik Imre püspök felajánlotta, hogy ordinálja a le­velezőn végzett, diakónus lelkészeket is, ha azok jó eredménnyel végeztek, az egyház alkalmazásában állnak, és egy gyülekezet kéri avatásukat. Nálam mind­ez megvolt, így lettem 1997-ben a kelen­földi gyülekezet felavatott diakónus lel­késze, és mai mapig rendszeresen szolgálok istentiszteleti alkalmakon. Szeretet és lelkesedés sugárzik Schulek Mátyásból, amikor a Deák téri gimnáziumról beszél. Gesztusait szavai is megerősítik: „Azt szoktam mondani, hogy négy gyemiekem van. Két lányom, egy fiam - és az iskola. Hihetetlenül nagy ajándéka Istennek, hogy immár tíz éve végezhetem itt az igazgatói szolgálatot.” Gazdag Zsuzsanna t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents