Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-10-06 / 40. szám

2002. OKTÓBER 6. 9. oldal Evangélikus Élet VÁNDORLÁSOK Dicsőség Istennek a forrásért! Az izgalom biztosítva van, mondja az- útikönyv, és igaza van, mert a nyug­díjaskorú sofőr az egyetlen, akinek nem akad el a lélegzete a szerpentin alatt tátongó mélység láttán. 0 lát­hatóan otthon van a hajtűkanyarok és a lezuhanással fenyegető sziklák világában. A megállónál lassan ká­szálódik ki a csoport. Hideg nap süt. a rideg kőházak ablakaiban színes virágok. Néhány évvel ezelőtt ezen a helyen a lavina elsodort tízegynéhány házat. Emberek és otthonok pusztultak el. Helyén templom áll, furcsa, modern vonalú. Emlékül. A templom udvarán kis szökőkutacska, folydogál belőle a kristálytiszta, hideg víz. A szökőkútj párkányán egyszerű mondat: Dicső­ség Istennek a forrásért! Mást várnék. Képzeletemben ma­gam előtt látom a fehér átkot. Üvölt- ve rohan le ott, ahol most békés, szürke sziklák meredeznek finom,' zöld mohába takarózva. A lavina. Az emberek szemében megvillan a rettenet. Pedig talán számukra is úgy kezdődött a nap, mint máskor. Megetették az állatokat, fát haso­gattak a tűzhöz. Egyszerre mély rop­panással megindul a hó. A szépsé­ges fenségű ormok pillanatok alatt, válnak rettenetes, gyilkos óriások­ká. A hó pedig jön. Nincs előtte aka­dály, nem állítja meg semmi. Már csak ötven méter, sikolyok, menekü­lés, de ugyan hova? Azok, akik megmaradtak, vagyké- ' sőbb feljöttek ide, hogy segítsenek ki­ásni a hóból az áldozatokat, mit gon­doltak Istenről? És ők, akik alul maradtak a természettel vívott nagy küzdelemben, utolsó pillanataikban vajon mit gondoltak volna Istenről, ha egyáltalán képesek lettek volna valamire is gondolni? Az élők kiterí­tették a halottakat, egymás mellé. ' Mindenki ismert mindenkit. Névről, jellemről, tettekből és szavakból. Gyereket és felnőtteket. Akik nézték őket, vajon mit gondoltak Istenről? Később megépült a templom. Furcsa, modern vonalú. Emlékül. És benne még mindig a hála. A természetért, a hegyekért, a forrásért és a hóért. Tisztán csobog a hegyi víz. Iszom be­lőle, pedig tudom, hogy jéghideg. A csendes nap melengeti fázós tagjaimat. Koczor Tamás „Nincs szebb, mint egy részeg éjszaka” Embere válogatja, ki mit tart csodaszép­nek. A fenti értékelés egy önfeledt slá­gerből ütötte meg a fülemet. Lám, ha­zánkban milyen „haladó” a szabad véleménynyilvánítás - avagy „ismeret- terjesztés” - a „fő” rádióban közkinccsé énekelve! Hadd tudja meg mindenki! Nem is oly régen tv-dicsfénytől övezett dalbeli exhajadon dicsekedett azzal, hogy ő már konfirmációja idején sem volt szűz. Ez ám a hősi állapot! Immár nem a konfirmáció, hanem a deformáció a divat. A soron következő zeneművek, mondjuk, a válogatott trágáriák lehetnek a Mocsokrata Kft. igényes gondozásában. Utána jöhet, mihelyt lehet, a gyermek- megrontó piac igényeinek kielégítése, a behízelgően csengő másság jegyében. Nincs többé álszemérem, csak valódi szemérmetlenség. (Mit is jelent ez a szó? Rég nem hallottuk.) Egy népnek-nemzetnek úgy lehet aránylag könnyen a nyakára ülni, hogy erkölcsét egyre hígabbá silányítják, s Is­tene helyére az aranyborjút protezsálják be hanyag eleganciával, „természete­sen” az ő érdekében. Panasz esetén mint hivatott útmutatók szelíden ajánlják a legszebbet: nézze az egész életet egy ré­szeg éjszakának. A mámor persze ideo­lógia is lehet, csak jövedelmező legyen. (Vajon kinek?) Mindezek közepette ne felejtsük: az ördög sokkal körmönfontoltabban feke­te, mint amilyennek festik. Ruhatára ugyanis pokolian gazdag. (Neki aztán van miből.) Dr. Bodrog Miklós „Annyi jogunk van a sikerhez, amennyi helyet foglal el szívünkben a hit tüze ” (Kossuth Lajos) 2002. szeptember 19-én Kossuth Lajos születésé­nek 200. évfordulóját ün­nepeltük Szarvason, a Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógiai Főiskolai Kará­nak szervezésében. Az em­lékülés két helyszínen zaj­lott: az Evangélikus O- templom a plenáris ülések­nek - melyeken részt vet­tek a Benka Gyula Evangé­likus Általános Iskola diákjai is -, a Tessedik-fo- iskola pedig a szekcióülé­seknek adott otthont. A tanácskozást Szakács Mihályné dr., a Pedagógiai Főiskolai Kar főigazgatója nyitotta meg, majd három előadást hall­hattunk: Kossuth, a reformer; Kossuth képe a Horthy-rendszerben; Kossuth és az egyházak címmel, dr. Csorba Csaba főiskolai docens (ELTE Tanárképző Fő­iskolai Kar); dr. Szőke Domokos egyete­mi docens (Debreceni Egyetem Bölcsé­szettudományi Kar) és Lázár Zsolt, az Otemplomi Egyházközség lelkésze elő­adásában. Az utóbbi előadás különös hangulata abból adódott, hogy Tessedik templomá­ban nem csupán Kossuth Lajost, a haza­fit ünnepeltük, de az evangélikus vallású emberről is megemlékeztünk, aki tuda­tos hittel vallotta mindazt, amit a lutheri hitvallások jelentenek. .Lázár Zsolt bemutatta azt az utat, amely Kossuth életében a határozott val­lási meggyőződéshez vezetett, s rámuta­tott arra, hogy akkor követjük és becsül­jük a kiemelkedő politikus, államférfi, író nagyságát, ha fontosnak tartjuk éle­tünkben a szabadság és az igazság szere- tetét. A plenáris ülés után a megbízott elő­adók és vendégek szekcióüléseken foly­tatták munkájukat (agrár, gazdasági és humán szekció), ahol Kossuth oktatás- politikai, pedagógiai, gazdasági nézetei, politikai publicisztikája éppúgy közép­pontba került, mint viszonya a szabad­ságharchoz vagy szerepe a paraszti kul­túrában. A rendezvény ideje alatt a Pedagógiai Főiskolai Kar a „Nemzeti nagyjaink portréi” című kiállítással várta a Kos- suth-emlékülés résztvevőit. Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola Nevelőtestülete Eoangélikus ancképcsannok Kilencven évvel ezelőtt - 1912. októ­ber 4-én - született Kiss János, akinek sugárzó személyiségét evangélikussá- gunk főként úgy őrzi emlékezetében, mint a fóti kántorképzés, a Mandák Otthon vezetőjét. Kiss János édesapja Nyíregyházán, a Pacsirta utcában volt kerékgyártómes-., tér. Mind az öt gyermekét taníttatta. A három fiú a polgári iskola és a tanító­képző elvégzése után a nyíregyházi ta­nyai iskolákban tanított. A Nyíregyhá­zi Evangélikus Egyházközség életében máig sem fordult elő, hogy három test­vér szolgáljon a tanyai iskolákban. A legidősebb fiú, János, a katonai szolgálatot tüzér zászlósként fejezte be. A 30-as évek közepén a nyíregyhá­Kiss János emlékezete zi evangélikus iparos, kereskedő és ér­telmiségi fiatalok vasárnap délutánon­ként a központi elemi iskolában, a ta­nácsteremben gyűltek össze. Együtt töltötték el a vasárnap délutánt. Az egyházfelügyelő lánya, a tanárnő a női szabósegéddel, a mérnök a géplakatos­sal együtt vett részt az alkalmakon, amelyeknek igen nagy nevelő hatásuk volt. A Kiss testvérek mind az öten részt vettek az alkalmakon. Amikor 1939-ben alkalom nyílt arra, hogy a Kürt utca 7. szám alatti tanító­lakást megkaphassák, az addigi Luther « Kör betagozódott az Evangélikus Ke- • resztyén Ifjúsági Egyesületbe. A buda­pesti Horánszky utca 26. szám alatti • központból Bonnyay Sándor titkár Iá- • togatta az Ifjúsági Házat. így Kiss Já- # nosnak hétévi tanítóskodás után alkal- • ma nyílt felkerülni Budapestre, a KIÉ- * központba. A nyári táborok, konferen- 0 ciák rendezését kapta feladatul a • dunavecsei KIE-táborban. Itt ismerke­dett meg tehát ezzel a sajátos munka- • ággal, mely életében áldozatos és ál- • dott szolgálattá lett. Kiss János születésének 90. évfor- « dulóján szeretettel emlékezem ifjúko- • rának első lépéseire. Dr. Reményi Mihály • Minera Cseppek kedvenceink egészségéért - az Állatok Világnapján is Október 4-e az Állatok Világnapja. Ezen a napon a figyelem a körülöttünk élő állatok felé fordul. Ilyenkor különösen nagy hangsúlyt kap az állatok védelme, hiszen egy ilyen világnap­nak ez is a célja. De az évben nem csak ezen az egy napon kell az állatok, így kedvencünk egészségére figyelnünk. Mi emberek vagyunk azok, akik tehetünk azért, hogy az állatok, első lépésben a körülöttünk élő kedvenceink egészsé­ges életét biztosítsuk. Ha megfelelő életkörülményeket teremtünk számukra, már sokat tettünk ezért. De nem elég a kényelmes fekhely, a sípoló játékok és mücsontok sokasága. Rohanó mindennapja­inkban életmódunk számos olyan körülményt rejt, ami kihat kedvenceink egészségére. Nem is gondolnánk, hogy például egy városi levegőn tett séta során is nagyobb terhelésnek van­nak kitéve, mint mi. Alacsonyabb termetüknél fogva na­gyobb koncentrációban találkoznak a légszennyező anyagok­kal. A városias környezet, a mozgásszegény életmód, a nem minden esetben kiegyensúlyozott táplálás olyan tényezők, amelyek kedvenceink egészségét veszélyeztethetik, és így gyengíthetik immunrendszerüket. Az immunrendszer egészséges működéséhez elengedhe­tetlenek a nyomelemek, amelyet állataink a táplálékkal nem mindig kapnak meg megfelelő mennyiségben, így ezek pót­lásáról gondoskodnunk kell. A Béres Rt. kutatói a kutyák és macskák szervezetének igénye alapján fejlesztették ki a Minera Cseppeket, így a ké­szítmény megfelelő mennyiségben tartalmazza az immun- rendszer egészséges működéséhez szükséges nyomelemeket. Mindennapi használatával biztosíthatjuk kedvenceink im­munrendszerének egészséges működését, ami így hatéko­nyabban veszi fel a harcot a kórokozók és a mindennapi élet stresszhelyzeteinek káros hatásaival szemben. nBÉRES Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel olvasom egyházunk magas rangú képviselőinek nyilatkozatait polgári saj­tónkban. Ittzés János püspökünk evangélikus öntudatomat is erősíti, mikor országos hetilapnak (Magyar Demokrata) ad interjút. Tavaly a 2001/49. számban („Isten min­dent egy lapra tett fel” címmel), most szeptember 5-én „Akinek sáros a keze, álljon félre!” címmel adott jelentős nyilatkozatot közösségeink morális leépülése idején. Ami - sajnos - még történelmi egyházainkat sem kímélte. Ugyanakkor nagy tiszte­lettel idézi Ordass Lajos püspök, Dóka Zoltán és Kendeh György lelkészek tiszta szellemiségét, helytállását, mely igazolhatja: „a becsületnek és a tisztességnek még diktatúrák idején sincs alternatívája”. Közéletünket ma sáros posványnak látom, ahol (a közlekedőedények ismert törvé­nye szerint) mindenki besározódott. Dóka Zoltán szerint egyáltalán nem mindegy, hogy valakinek a háta vagy a keze sáros. A sáros kezüeknek csendben félre kellene állniuk! Ittzés János - az interjú szerint - a fakultatív átvilágításról hozott zsinati ha­tározatainkat, beleértve az átvilágítás eredményének az érdekeltek kérésére az Evan­gélikus Közlönyben való közzétételét maga is elfogadja. Azt reméli, hogy néhány év múlva választótestületeink meg fogják kérdezni: élt-e annak idején e lehetőséggel az illető. Ez természetes szelekcióhoz vezethet. (Persze, ha felteszik e kérdést.) Püspökünket is aggasztja, hogy társadalmi közvéleményünk annyira nem létezik, hogy nyomást sem képes kifejteni, negatív morális ítéleteit sem képes artikulálni. Nem létezik immár nálunk olyan közéleti tartás sem, mely bojkottálhatná a közizlést tudatosan romboló médiumokat, hogy teret veszítsenek ezek „sajtómunkásai”, akiket általános erkölcsi helyzetünk éltet, és mesésen gazdagít. Szerinte a globális erkölcsi válságot nem az egyházak, hanem a számukra megbí­zást adó hatalom fogja megoldani. Isten megteheti, hogy megszabadít. De ha róla megfeledkezve próbálunk itt egyházként élni, akkor le kell vonnunk a konzekvenciá­kat. Amit katolikus testvéreink új evangélizálásnak (?) neveznek, ez lehet az egyet­len megoldás és reménység. Egyházunkban elöljáróink időnként megújítják az evangéliumi kereszténység és a jó hazafíság iránti egyidejű elkötelezésiinket. Nekem nagyon tetszett dr. Weltler Já­nosnak a Dunántúli Harangszóban (2002/5. sz„ 3. o.) közölt krédója, mely Haubner Máté 1848-as pásztorleveléből merít: „Hirdessük tehát híven a Krisztus evangéliumát úton-útfélen, és mondjuk ki, hogy nincs jobb hazafiság, mint az evangéliumi keresz­ténység, és nincs evangéliumi kereszténység jó hazafiság nélkül. A jó példaadás a legjobb oktatás! Legyünk buzgó hazafiak életre-halálra - és ez lesz a leghatalmasabb prédikáció. Fel tehát, testvérek! Ne hagyjuk híveinket aludni!” Befejezésül néhány kérésemet, hirdetnivalómat fogalmazom meg: Ittzés püspök úr említi katolikus testvéreink új evangélizálását. Erről az új evangélizálásról szeretnék közelebbi publikus forrást megismerni. Az Evangélikus Élet 2002. április 7-i számának 7. oldalán jelent meg a „Kárpát­medencei Missziós Turizmus” (KMT) létrehozását célzó felhívásom, melyre Erdély­ből máig 2 pozitív evangélikus visszajelzés érkezett. Ez örvendetes, de sajnos még kevés. Önszerveződő katolikus és református testvérközösségeink visszajelzését is remélem, mégpedig jelenlegi határaink mindkét oldaláról. * * * Levél Fabiny Tamás Testvéremnek Kedves Ifjú Barátom! Bátran evangélizáló írásaid az Evangélikus Élet szeptember 8-i és 15-i számaiban („Ha nincs kedved megfeszülni...” és „Levélféle a Big Brother főrendezőjének”) bi­zonyára számos testvérünknek felnyitották a szemét. Köszönet érte. A tömegtájékoz­tatás (akár óriásplakátok, akár a Big Brother és hasonló lélekgyilkos tv-műsorok alakjában) egyre botrányosabb az erkölcsi gátak, az emberi méltóság lerombolásá­ban. Emlékezzünk: amikor korábban a Tisza, idén meg a Duna kilépni akart a med­réből, az erre hivatott őrzőkkel az egész ország magától összefogott a baj elhárításá­ra. S az összefogás eredményre is vezetett! Ki fékezheti meg a medréből már régen kilépett tömegtájékoztatást, ha erre hiva­tott őreink (?) késlekednek, az ország népe pedig kellően meg van hülyítve: örül pl. a perverz kukkolási lehetőségnek, meg hogy méltó szerephez juthatott a bűvös (ne­hezen ellenőrizhető) nézettségi mutató emelésében... Vajon mit tenne a mi helyünkben Jézus? Szeretett édesapád már 1989 júliusában az Evangélikus Élet hasábjain („Hol vagy evangélikus értelmiség?”) az ige szavaival szelíden korholta passzivitásunkat: „Ha nem aktivizálódunk, nem cselekszünk és szólunk, akkor a kövek, romok fognak kiál­tani! (...) Gyermekeink és unokáink számon fogják kérni közömbösségünket, óvatos fenntartásainkat, önző kényelmünket...” Látnoki félelme 13 év után is napról napra indokoltabb, még ha éppen Te vagy, aki offenzív karizmáiddal tevőlegesen hozzájá­rulsz „lankadt kezeink és megroskadt térdeink” megerősítéséhez. De az én gyerme­keim, unokáim meg más százezreké a Pokémon, a Tamagocsi, majd a Big Brother ki­szemelt vétlen áldozatai! Vajon mit tenne a mi helyünkben Jézus? Mészöly Miklós (Otthon és Világ. Kalligramm Kiadó, Pozsony, 1994) az Európai Protestáns Szabadegyetemen 1987-ben ezt mondta: „Ma a magyarság - mint nép, mint nemzet - az eszmeként is megfogalmazható szerep, feladat és célvilág hiányá­tól szenved.” Dr. Bodrog Miklós (Evangélikus Élet 2002. augusztus 13., 27) szerint a depressziós páciensek állapota feltűnően gyakran akkor kezd javulni, amikor megvi­lágosodik előttünk: ha már adott körülményeiken nem is tudnak változtatni, de ön- magukon valamelyest IGEN! Ha képesek életterükhöz másképp viszonyulni, mint­egy fogást találni rajta, rálelni „én-részességükre”. Morbid életforma a pesszimizmus, hisz mi vagyunk a nemzet tízegynéhány millió hajszálgyökere, tőlünk egészséges vagy beteg az ország! Dr. Frenkl Róbert (Evangélikus Élet 2001. július 8.) közép-európai paradoxonnak ítéli azt a sajátos jelenséget, hogy a magyar nép egészségügyi adatai, megbetegedési (morbiditási) és halálozási (mortalitási) muta­tószámai lényegesen rosszabbak annál, mint ahogy ez gazdasági fejlődésünk (a GDP) alapján várható lenne. Tomka Miklós regionális vallásszociológiai kutatásai alapján a másik paradoxonként azt állapítja meg: anyaországunk vallásossági mu­tatói sokszorta rosszabbak a szomszéd országokban visszaszorítva élő magyarságé­nál. Mikola István volt egészségügyi miniszter Orosházán abból indult ki, hogy „Bajban van a magyar. A lelke frusztrált, a teste beteg. Nem lehet Európa részévé válni, és jóléti társadalmat építeni egy rokkantnyugdíjba menekülő, korán haló, ezer testi és lelki betegséggel bíró populációval. Lelki egészségünk feltétele annak a felismerése, hogy az embernek önmagán túlmutató léte van, sőt igazi lényege a transzcendes irányultság”. Vajon mit tenne a mi helyünkben Jézus? A Big Brothertől indultam. Most Varga Gyöngyi írásából idézek: „Nagy Testvé­rünk nekünk is van, aki figyel ránk, botladozó követőire. Az ő figyelme a Szeretet fe­lénk fordulása... Kontroll, mely segít emberré, testvérré válnunk. Igazzá, hitelessé. Nem sikerorientált élet-színészekké...” Egykor az írástudók árulásáról beszéltek. Ha ma valóban odafigyelünk Jézusra, bi­zonyára nem lesz kérdéses: van-e, és miben áll a személyes, illetve közösségi misszi­ónk az írástudók és a média embereinek összehangolt árulása idején. Baráti öleléssel: Záhonyi Lóránt ny. mérnök t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents