Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-09-01 / 35. szám

Evangélikus Élet 2002. SZEPTEMBER 1. 7. oldal Hát mégis igaz?! Nyárvégi gondolatok Csendes a folyosó a révfülöpi Evan­gélikus Oktatási Központban. Ha va­laki most belépne, elcsodálkozna ezen a csenden. Azt hihetné, talán nincs vendég nyár derekán. S bizonyára meglepődne a válaszon is. Telt ház van, s nagyon nehéz lenne üres helyet találni a váratlan ideérkezőnek. Per­sze, biztosan a strandon vannak, ott a legjobb ilyen hőségben. Betoppanó vendégünk ebbe bele is nyugodhatna, ha nem hallaná meg a konferenciate­remből felcsendülő énekszót. Igen. Az előadóteremben vannak. Isten üzenetéről beszélgetnek. A Földről, a fenntartható fejlődésről, a megmaradás lehetőségéről, az ember felelősségéről, az alázatról, a víz tisztító és éltető erejéről, a család szerepéről, a gyerekekről, a terem­tésről. Isten gondviseléséről. Szinte minden előadó, minden kon­ferencia az isteni gondviselésről szól... Legyen a fo téma a család, a nevelés, a természet, múltunk és jö­vőnk, parányi életünk, megvívott har­caink és előttünk álló feladataink, egy­házunk, gyülekezeteink. Isten mindent átfogó szeretete végigkíséri életünket, megtart számtalan bününk ellenére is. Fenntartja környezetünket, életünket. Mindennap esélyt ad, hogy észreve­gyük végtelen türelmét és kegyelmét. Jó hallani az előadásokat, jó Isten csodálatos szeretetében lenni, terem­tő erejét mindennap csodálni. Az üzenet mindenkinek szól, s a konfe­renciák résztvevői is minden korosz­tályt átfognak. Eljöttek fiatal csalá­dok kisbabával, tipegő gyerekekkel, s míg szüleik komoly témákról be­szélgettek, ők önfeledten játszhattak, rajzolhattak. Itt jártak nyugdíjas testvéreink is egy-egy gyülekezeti kirándulás alkal­mával. Szinte mindenki megcsodálta a szép épületet, ízléses belső terét, a békés színeket. Terveket szőttek, hogy eljönnek még ide hitben erősöd­ni, és pihenni a szép környezetben. Színvonalas ifjúsági konferenciák cáfolták meg ismét a fiatalokról al­kotott torz képet. Ok jövőt tervező, tenni akaró, hitben erősödni vágyó ifjak. Az előadásokon értelmes gon­dolatokat hallhattak, kérdéseket fo­galmazhattak meg. Követendő élet- utakról, küzdelmekről,, s persze elsősorban Istenről beszélgettek. Lassan eltelik a nyár. Maradnak a nyári emlékek. Nekem elsősorban az oktatási központ alkalmai. Jó volt együtt lenni a csoportokkal, jó volt igaz gondolatokat hallani, együtt re­mélni, együtt imádkozni. Most készülünk az őszre, de a nyári gondolatok velünk maradnak. Adja Isten, hogy jövőre ismét ta­lálkozhassunk, s adhassuk tovább az örömhírt mindenkinek! Somogyi Veronika Luther írásaiból tudjuk, hogy megtérése előtt néha már azt kívánta: Bárcsak ne lenne Isten! Annyira félt az ítéletétől, megfellebbezhetetlen igazságától. Csak amikor a Szentírás nyomán kitisztult a lá­tása, megnyílt a szeme, és úgy ismerte meg Istent, ahogyan Krisztus mutatta be Őt - akkor lett boldog, határtalanul bol­dog hite. Ráébredt arra, hogy Isten léte azt jelenti, kegyelmes, szerető Ura van a vi­lágnak. Védő, oltalmazó mennyei Atyja van az embernek Krisztus váltsága által. Az a történet, amelyről most egy fiatal­ember elbeszélése nyomán beszámolok, valami egészen más, az előzővel éppen el­lentétes felismerésről, egy mindennél ret­tenetesebb valóságra ébredésről szól. Ezt a felébredést ilyen módon senkinek sem kívánom, bár sajnos tudom, sokan kerül­nek veszedelmesen közel hozzá. Ezért vagyok hálás fiatal ismerősöm visszaemlékezésének. Nagyon tanulsá­gos. A történet a férfi (D. T.) katonasá­gának idejére esik. Ő még a 18 hónapot szolgálók közé tartozott, s így a hosz- szabb szolgálat alatt több szabadidőt kel­lett a laktanyában „valahogy agyoncsap­ni”. Egy ilyen alkalommal az egyik „srác” váratlan ötlettel állt elő: táncoltas­sunk asztalt. A haverok legtöbbjének igazán nem lehetett komoly fogalma ar­ról, mit akar a társuk, de azért csak úgy „brahiból” megkezdődött a szokásos cukkolás, ugratás, mely a végén aktivi­tásba fordult. Annál is inkább, mivel az ötletadó egyáltalán nem látszott bizony­talannak a dolgában. Ismerősöm, aki akkor már bibliaolva­só keresztyén volt, közbeavatkozott, s a továbbiakról így számolt be: „Amikor láttam, hogy csak-csak nekiveselkednek, imádkozni kezdtem: »Uram, ezek a fiúk nem tudják, milyen veszedelmes játékot űznek. Segíts abban, hogy ne sikerüljön nekik.« Isten meghallgatott. Nem sike­rült a táncoltatás. Én pedig tudtukra ad­tam, hogy ahányszor észreveszem, hogy ilyesmivel próbálkoznak, imádkozom értük, mert igen-igén nagy kárt okoznak saját maguknak és egymás lelkének. Ez nem szórakozás, hanem az ördöggel va­ló szoros kapcsolatteremtés. Természetesen ők, ahogy Isten létezésé­ben sem hittek, úgy az ördögében sem. De persze, Isten és a szellemi hatalmak létezé­se nem függ az emberek vélekedésétől. Ezek után történt, hogy egy alkalom­mal „kimaradásra” hazamehettem. Más­nap sápadt arcok, szokatlan nyomott lég­kör fogadott. Ha nem is azonnal, de apránként kiderült a következő: kihasz­nálták a távollétemet. Nincs itt a D„ nincs, aki akadékoskodjék. Most meg­csinálhatjuk, ami eddig nem sikerült - mondták. Összeültek, új praktikát vá­lasztottak. Asztalra terítettek egy maguk által készített négyzetlapot, melyen az abc összes betűje szerepelt. Ráhelyeztek egy gyűrűt, és erősen koncentráltak: „közösséget teremtettek”. Azután kérdé­seket tettek fel, mire a gyűrű magától egy-egy betűhöz csúszott, s amikor meg­állt, összeolvasható lett a szó, a válasz. Az egyik, kicsit még mindig kétkedő fi­únak akkor az jutott eszébe, ha az ördög itt tényleg csodákra képes, kérjék azt, hogy abban a nagy szárazságban folyjon víz az ereszcsatornából. Elhangzott a felszólítás. Következett az ellenőrzés. Kimentek az udvarra, s az ereszcsatorná­ban folyt a víz, sőt a cső vége alatt kis tó­csa is keletkezett már. Dermesztő féle­lem töltötte el a szívüket. Vacogtak, remegtek. Tehát igaz?! - bámultak egy­másra. Hát mégis igaz! És a félelem a következő napon sem múlt el. A rettegés foglyaivá tette őket a felismerés, hogy van Sátán. S ök magukra hagyatva, ki­szolgáltatottan vele kerültek rettenetes közösségbe.” Mit lehet hozzátenni ehhez a kísérteti­es történethez? Az igazságot kell kiemel­ni. Azt, hogy valóban létezik egy ellensé­ges gonosz hatalom, a Sátán, aki az ember testét-lelkét akarja birtokolni, hogy elveszítse. Ez bizony igaz. De még in­kább igaz, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa. Bánja meg az elbizakodottságát az, aki a gonosz jelentőségét, befolyását lekicsinyelte. Ugyanakkor ismerjük fel, hogy nem kell nekünk félelmek bilincsében, egy életen át magányosan szembesülnünk vele. Jó újra felidéznünk Luther „másfajta” ébre­dését, aki arról tesz bizonyságot: „Hi­szem. hogy Jézus Krisztus engem minden bűntől... ,s az ördög hatalmából megsza­badított, és magáévá tett...” Ezért aztán „a világ minden ördöge, ha elnyelni akarna, minket meg nem ré­mítene, mirajtunk nincs hatalma!” Klucsik Jánosné Nyaralásunk lelket üdítő alkalmai A révfülöpi evangélikus istentiszteletek hangulatát a szívhez, a lélekhez szóló együttszolgálat öröme tette nemcsak emlékezetessé, hanem maradandóvá, hitet erő­sítővé is 2002 nyarán. Veress István, a gyülekezet lelkésze sokat fáradozott azért, hogy a fiatalokat, az if­júságot is bevonja az istentiszteleti alkalmakba. Nem azért, hogy a lelkésznek legyen könnyebb dolga - hangsúlyozta -, hanem, hogy a fiatalok aktív részvétele erősítse hi­tüket (hitünket), gyarapítsa tudásukat a Bibliáról. Elmélyedve az igeolvasásban, az imádságban, így gazdagodhatunk. A szolgálatok közös énektanulással, gitárkíséret­tel, szavalattal, igeolvasással, imádsággal, lelkészünk tiszta igemagyarázatával váltak teljessé. Bátorította a nyaralókat, az ideiglenesen ott-tartózkodókat is a szolgálatra. Az ifjúság bevonása az istentiszteletek rendjébe - úgy hisszük - nemcsak ajánlott, de szükséges is. „Nincs az a pénz, amennyivel vissza lehetne váltani az eltékozolt időt” - írta Mózsi Ferenc Sors és akarat című versében. Valóban igaz, az „eltékozolt időt” már nem lehet visszahozni. De biztató a jelen és a jövő, hogy olyan ifjúság nő fel, akik „hűn állnak meg Isten és ember előtt”. Mi, nyaralók is részesei lehettünk ezeknek az alkalmaknak. Jól éreztük magunkat ebben a közösségben, gyülekezetben. Ezt köszönjük, köszönöm: Giav Frigvesné (Ajka-Ábrahámhegy) Akinek egy múzeumban is van szobája... Sokan ismerik és tisztelik Ózdon, de még a megyében is a mindig jókedvű, mosolygó dr. Faggyas Istvánt, Pista bá­csit, akinek a nevét és tevékenységét a Kortárs magyar művészeti lexikon is jegyzi. Dr. Faggyas István folklór- és helytör­téneti . kutató, illusztrátor és grafikus, Ózd város díszpolgára 90 évvel ezelőtt született a Gömör megyei Kelemér kis­községben. A népélet történéseinek kiváló ismerő­je és megjelenítője. A családi gyökerek Nógrád megyébe és Erdélyig nyúlnak vissza, ahonnan az ősök erre a vidékre mint vándor vízimolnárok kerültek. Édesapja malmában kiváló lehetősége nyílt a maguk valóságában megfigyelni a táj embereit, szokásait a parasztokon át a földesurakig. Innen kapta az inspiráci­ót későbbi helytörténeti kutatásaihoz, ezt a világot tükrözik képei is. 1921-től Miskolcon végezte tanulmá­nyait, majd 1930-ban a Hunfalvy János Főreáliskolában érettségizett. Rövid ide­ig tartó keleméri gazdálkodás után a miskolci Evangélikus Jogakadémián szerzett végbizonyítványt, majd a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen védte meg jogi diplomáját. 1938-tól több évet töltött katonai szolgálatban Miskolcon, Kolozsváron és Győrben. 1945-ben hazatért, majd 1949-ig szü­lei malmában végezte az adminisztrációs munkát, annak államosításáig. 1951-től él Ózdon. Az akkori politikai helyzet meggátol­ta a jogi pályán való elhelyezkedését. Egyedüli lehetőséget a műszaki pálya kí­nálta számára. 1972-ben az Ózdi Város­gazdálkodási Vállalat útépítő részlegé­nek megbecsült vezetőjeként vonult nyugdíjba. Főleg nyugdíjba menetele után jutott ideje igazán arra, hogy szenvedélyének folyamatosan hódoljon. Szereti a néprajzi és történelmi témákat, de fő érdeklődési területe mindig is a ló volt. (1981-ben je­lent meg a Ló és a táj c. könyve.) Az Ózdi Városi Múzeumban külön szobát rendeztek be alkotásaiból, ado­mányaiból. Az általa létrehozott könyvek, tanul­mányok, közlemények, rajzai, versei, tárgyi gyűjteményei ma már szinte meg- számlálhatatlanok. Kedves Pista bácsi! Isten éltesse! Kerékgyártó Mihály evél&levé Tisztelt Szerkesztőség! Kiegészitést szeretnék tenni a vasárnapi televíziós istentiszteletekkel kapcsolat­ban. Az általában 11 órakor kezdődő adásokat nemcsak az ml, hanem az m2 is köz­vetíti. Ez az itthoni nézőket nem nagyon érinti, hiszen az ml programja mindenütt fogható. A Magyar Televízió m2-es adását viszont műhold sugározza, mégpedig ugyanaz a „hold”, amelyik a Duna Tv műsorát. Ez főként határainkon túl élő honfi­társaink szempontjából jó, hiszen akik már kívül esnek az ml vételkörzetén, de van parabolaantennájuk a Duna Tv adásainak vételére, azok szintén részesei lehetnek egy-egy istentiszteletnek. Ennek tükrében szerintem a Szélrózsa Találkozót záró is­tentisztelet nézőszáma is sokkal magasabb volt az EvÉlet-ben jelzettnél. Tisztelettel: Takács József (Budapest) Tisztelt Szerkesztő Úr! Tisztelt Olvasók! Hafenscher Károly televíziós istentiszteletről írott cikksorozata számos olyan kérdést vet fel, mely már évek óta foglalkoztat. Engedjék meg, hogy néhány éves rádiós ta­pasztalattal a hátam mögött megfogalmazzam észrevételeimet a témával .kapcsolat­ban. Előre bocsátom, hogy levelem megírásakor nem a rosszindulatú kritikus szólal meg bennem. Szeretettel fogalmazom meg észrevételeimet, bízva abban, hogy az il­letékesek találnak benne megvalósításra alkalmas ötleteket. Egyetértek a cikk szerzőjével, hogy egy találkozó záró-istentiszteletének közvetí­tése dilemmát jelent az alkalom szervezőinek. Véleményem szerint azonban minden rádiós, ill. televíziós istentiszteleti alkalom dilemmát jelent/kellene jelentsen a szol­gáló lelkésznek és gyülekezetnek. Istennek hála, minden vasárnap szól az evangélium a Kossuth rádióban, és a két közszolgálati televízió is gyakran közvetít istentiszteletet. Istentiszteleti rendünk alkalmas arra, hogy vasárnapról vasárnapra megadja a keretet a szertartásnak. A liturgiát azonban nem a rádiórá és a tévére szerkesztették. Először vizsgáljuk meg, hogy kik hallgatják és nézik ezeket a közvetítéseket! Azok az embe­rek, akik kapcsolatban állnak gyülekezettel, de valamilyen oknál fogva (munka, idős­kor, betegség) nem vehetnek részt személyesen istentiszteleten, valamint azok, akik nagyon ritkán vagy soha nem járnak templomba. Az utóbbi - igen nagy létszámú - csoportot tekintve megállapíthatjuk, hogy a média a legnagyobb missziós eszközzé vált. (A vasárnapi szertartás a leghallgatottabb rádióműsorok egyike!) Mit hallgat a tömeg? Egy „átlagos” vasárnapi istentiszteletet valamely templomból. Ez gyakran nem alkalmas a közvetítésre. Egy vasárnap a rádióban a lelkész egymás után hasz­nált igehirdetésében idegen teológiai kifejezéseket, melyeket - templomba járó em­berként - még nekem is nehéz volt megértenem. Mit értett akkor az a hallgató, aki talán még soha nem járt istentiszteleten? Máskor egy lelkész prédikációját arra he­gyezte ki, hogy mit kellene tennie a magát evangélikus keresztyénnek valló ember­nek. A rádióhallgatók többsége azonban nem tartja magát evangélikusnak, sőt még keresztyénnek sem! Ezek az esetek azt a képzetet keltik a hallgatókban, hogy vala­miből ki vannak rekesztve, hisz nem értik, hogy miről van szó, vagy nem őket szó­lítja meg a lelkész. A hirdetés: rendszeresen előfordul, hogy a szószékről percekig azzal „bombázzák” a hallgatókat, hogy az adott gyülekezetben kik körnek házasságot, mikor lesz a gyüle­kezetben konfirmációs óra, mennyi volt a múlt heti perselypénz. A hallgatót viszont egyáltalán nem érdekli, hogy az ország másik szegletében kiket temet a lelkész. Egy perc után megunja a felsorolást, és a készülék állomáskeresőjéhez nyúl. Arról nem is beszélve, hogy nem is célszerű azt ország-világ előtt kihirdetni, hogy mennyi pénz fo­lyik be hetente az egyházközség kasszájába. A hirdetések alatt telik a drága idő, az öt­venöt perces közvetítésből legalább ötöt-tízet nem a misszióra fordítottak. Érdemes lenne elgondolkodni a lehetséges változtatásokon. Talán nem lenne baj, ha az éppen soron lévő gyülekezet „feláldozná” azt az egy istentiszteletet a misszió­ért. A templomokban ugyanis többnyire hétről hétre ugyanazok ülnek. A rádiós gyü­lekezet viszont csak egy órára van együtt. Biztos vagyok benne, hogy a rádióban máshogy kell prédikálni!1 Sokkal egyszerűbben. Néha talán nem a kijelölt igéről, ha az nem alkalmas arra. A gyülekezet belső életének hirdetéseit el lehetne mondani a közvetítés után. Az adásban a következő közvetítést, a rádiós félórát, a missziói la­pot kellene hirdetni. Itt jegyzem meg, hogy jó ötlet volt a missziós telefonvonal lét­rehozása. Nem vagyok tisztában a technikai lehetőségekkel, de a televízióban az éne­kek szövegét a képernyő alján lehetne folyamatosan feliratozni (a nézők jelentős hányadának nincs énekeskönyve!). Ugyanígy a rádióban az énekversszakok elején a zene lehalkításával a kommentátor felolvashatná az énekek szövegét. Akármilyen szépen énekel ugyanis a gyülekezet, csak a legritkább esetben lehet érteni az ének szövegét. Ha ez megvalósulna, csökkenne a már említett kirekesztettségérzés, és egyúttal ezreket lehetne bevonni az együttimádkozásba. Érdemes lenne elgondolkozni a liturgia „rádióra alkalmazásáról”. Egyházi és rá­diós szakemberek összefogásával kissé meg lehetne változtatni a rendet. Már az is sokat jelent, ha többen megszólalnak (igeolvasás, imádság), ez ugyanis változatosab­bá teszi az „egyhangú” szertartást. Bízom benne, hogy levelemben találnak majd megvalósításra alkalmas ötletet. A cél ugyanis az, hogy valóban egy közösséggé formálódjon az a több százezres tömeg, és minél több embert szólítson meg az Ige. Isten áldását kérve a közvetítések munkatársaira, hallgatóira és egyházunkra! Erős vár a mi Istenünk! Tisztelettel: L. Csaba (Orosháza) Kedves Testvéreim az Úr Jézusban! Immár több mint tíz éve sugároz a Magyar Evangéliumi Rádió Alapítvány által készített műsorokat a Trans World Radio. Az elmúlt években többször tapasztaltunk különféle nehézségeket, de olyat, mint ami az elmúlt hetekben jelentkezett, még egyszer sem. Úgy döntöttem, hogy ebben a rendkívüli helyzetben hallgatóinkhoz fordulok, és kérem az imatámogatásaikat. A középhullámú és rövidhullámú adásainkat Tiranából, Albánia fővárosából sugározzuk hosszú évek óta. Az adó, ha küzdött is nehézségekkel, mind ez idáig megbízhatóan működött. Az evangéliumi adások eljutottak csaknem egész Euró­pába magyar nyelven is. Az elmúlt hónapokban azonban Albániát rendkívüli, min­den eddigit meghaladó szárazság sújtja, s a vízi erőművek gyakorlatilag szinte tel­jesen leálltak, a nagy víztározók kiszáradtak. Az áramszolgáltatás teljesen bizonytalanná vált, s ebből adódóan a nagy teljesítményű rádióadó munkája is na­gyon esetleges. Ez az oka annak, hogy időről időre elmarad az evangéliumi adás ezeken a hullámhosszokon. Minden hallgatót kérünk: • Imádkozzanak Albániáért, hiszen a nagy szárazságot éhínség szokta követni, és ennél fontosabb kérdés, azt hiszem, számunkra most nincs... • Imádkozzanak azért, hogy Isten küldjön esőt az albán vidékre, mert csak meg­felelő mennyiségű vízzel indulhatnak újra a turbinák... • Imádkozzanak értünk, hiszen mi ugyanúgy elkészítjük az adásokat minden egyes napra, s nem tudjuk, vajon elhangoznak-e vagy sem. Kérjük, ha lehet, ismerőseik számára is juttassák el a hírt, s bátorítsák az imád- kozókat. Szeretnénk mielőbb újra teljes műsoridőnkkel a hallgatók szolgálatára lenni, ám a megoldás nincs a kezünkben. Imádkozzanak azért, hogy Isten mutas­son kiutat ebből a helyzetből. A „Biblia üzenete” hallgatóit szeretném biztatni, hogy amennyiben helyreáll a műsorszolgáltatás, minden egyes részt megismétlünk! Reméljük, már szeptember­től ez lehetséges lesz. Kérjük, tartsanak ki mellettünk, mint ahogy mi is kitartóan igyekszünk végezni munkánkat. Köszönjük, hogy velünk imádkoznak! Isten áldását kívánja minden hallgatónak a MERA minden munkatársa nevében: Kulcsár Tibor (A MERA a Trans World Radio nemzeti partnerszervezete. A MERA közhasznú alapítvány. Az adományokról visszaigazolást adunk. Számlaszám: OTP BP.II. 11702036-20573096. Adószámunk: 18007411-1-42)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents