Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-08-25 / 34. szám
Evangélikus Élet 2002. AUGUSZTUS 25. 3. oldal jé üsttel A 147. zsoltárnak ezt az örök érvényű, őszinte és ujjongó felismerését élhettük át augusztus első 11 napján az egyház- megyei zenei táborban, Vanyarcon. Mintegy harminc gyermek és fiatal volt együtt a nógrádi gyülekezetekből, hogy egyházzenei ismeretekben gyarapodjon. A reggeli áhítatokon lendületes ifjúsági énekek ébresztették a csapatot, délelőttönként az énekkari órákon kánonokkal és többszólamú kórusmüvekkel ismerkedtünk. Nagy hangsúlyt kapott a tanításban, hogy a gyermekek minél több koráldallamot ismerjenek és tanuljanak meg énekeskönyvünkből. Az éneklés mellett lehetőség nyílt a hangszeres zenélésre is. Zongora-, harmonium-, orgona-, furulya- és gitárórákon lehetett a hangszeres ismereteket bővíteni vagy elkezdeni. Sok örömünk volt a délutáni kamaramuzsikálásban is. Este J. S. Bach Máté passióját hallgattuk meg - tételenként - Mekis Adóm magyarázataival. Feltárult előttünk Bach zenéjének csodálatos üzenete. Napjainkat Isten igéje foglalta keretbe - „azzal indultunk, és oda érkeztünk”. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a táborban szolgáltak: Fűke Veronika váci zenetanámő, Blatniczky János szügyi lelkész és hitvestársa, Keczkó Pál teológus, Illés Adél és Horváth Bálint egyetemi hallgatók, Szolga Tőkés Sándor ősagárdi, Bartha István balassagyarmati lelkészek, valamint a helyi lelkész és hitvestársa. A tábor megyei, szabadtéri evangélizáción ért véget Salgótarjánban, ahol a gyermekek és a fiatalok természetesen énekeikkel szolgáltak. Ott is megtapasztaltuk, hogy „Milyen jó Istenünkről énekelni!” Szabó Andrásié m <9 * I 1882 & 18 11 2 DÓI % 2 fel m IEijjÍ) ferijill» sin V Ezzel az igei mottóval tartottuk a nógrádi egyházmegyei evangélizációt Salgótarjánban. A vakon született ember meggyógyítása után a második találkozás alkalmával kérdezte ezt Jézus az immár látó embertől. Micsoda Isten-élmény! Aki tulajdonképpen azt sem tudta, hogy mit jelent látni, most már tisztán lát mindent maga körül. S még ennél többet is kapott, hiszen testi szemei után a lelki szemei is megnyíltak. Megismerte Jézust, az Emberfiát, aki testté lett, hozzánk hásonlóvá és felvállalta embersorsunkat s a büntetésünket. Van-e nagyobb dolog annál, mint hogy valaki ellenkezés és kételkedés nélkül leborul az Emberfia előtt, és imádja Őt? A velünk született lelki vakságot ma is csak Jézus képes gyógyítani. Megszólít szavával, megajándékoz benne bízó hittel. Mi, akik korábban azt sem tudtuk, hogy Ö kicsoda, meghallva szavát megnyíltak szemeink, látva értünk hozott áldozatát leborultunk előtte - már nem tudunk nélküle élni. Nógrád megye központjában, Salgótarján főterén szerettük volna megrendezni a hagyományosan szabadtéri, megyei evangélizációt. A fenyegető fekete felhők miatt azonban a Művelődési Központ nagytermébe vonultunk. (Jól tettük, mert hamarosan hatalmas felhőszakadás zúdult a városra.) A megyéből mintegy hatszázan gyülekeztünk össze Isten igéje köré, csaknem megtöltve a nagytermet. Az igét Ittzés István érdi lelkész hirdette, hangsúlyossá téve a „Hiszel az Emberfiában?” kérdését (Jn 9,35). Hisszük, hogy Isten igéje nem tér vissza az Úrhoz üresen (Ezs 55,11), munkálkodott, és azóta is munkálkodik a szívekben. Az elhangzott igét erősítették a megtapasztalt isteni kegyelemről szóló bizonyságtételek. Láthattuk és hallhattuk, hogyan teszi rendbe Isten az elrontott, szenvedélyek rabságában vergődő emberi életeket, hogyan teszi próbára hitünket a betegségben, és hogyan ad szabadulást a reménytelenségből. A nagytermet a „bizonyságok fellege” töltötte be, (újból) átélhettük azt, hogy Isten szava életformáló erő. Énekes szolgálatok tették színessé az együtt töltött órákat. Szolgált a lucfavi, a balassagyarmati énekkar, valamint az egyházmegyei zenei tábor ifjúsági és gyermekkórusa is. Különleges ajándék volt számunkra, hogy a helyi lelkész, Deme Károly 10 gyermekes családja, szülők és gyermekek együtt, családi kórust alkotva énekeltek. A helyi gyülekezet rézfúvósai pedig gyönyörű koráldallamokat játszottak. Az evangélizáció a salgótarjáni gyülekezet számára egyben nyitóalkalma is volt egy egész hetes hálaadásnak, hiszen a gyülekezet most ünnepli megalakulásának 130., és temploma felszentelésének 120. évfordulóját. Öröm mindannyiunk számára, hogy együtt örülhettünk a salgótarjáni testvérek ünnepén. Isten adjon lelki növekedést is a salgótarjániaknak, és a megye minden gyülekezetének, hogy az úgynevezett „nógrádi kegyesség” élő, Krisztusban gyökerező hitet jelentsen. Szabó András 10 éves a Tótkomlósi Evangélikus Óvoda Hangverseny az ózdi templomban A száz éves ózdi evangélikus templomban Lehotka Gábor és Sinka Krisztina hangversenyére került sor a közelmúltban. Lehotka Gábor egyébként minden évben elkápráztatja az orgonamuzsikát szerető ózdiakat. Most is megteltek a templom padsorai érdeklődőkkel, fiatalokkal és idősekkel. A két művészt Sajó Attila, a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ igazgatója mutatta be az egybegyűlteknek. Egyebek mellett megtudhattuk, hogy Sinka Krisztina zenei tanulmányait az Ózdi Erkel Ferenc Zeneiskolában kezdte, majd a miskolci konzervatóriumban folytatta. Ezt követően a Zeneakadémián énekművész-tanárként, később pedig opera szakon szerzett diplomát. A római ösztöndíj után a Magyar Állami Operaház tagja lett. Már három alkalommal részesült Fischer Anna-díjban. Lehotka Gábor orgonaművész és zeneszerző 1963-tól az Országos Filharmónia szólistája, 1975 óta a Zeneművészeti Főiskolán tanit. 1979-től komponál és lemezfelvételeket készít. Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, a kortárs zenei élet meghatározó egyénisége. Kerékgyártó Mihály Zsilinszky Dóra mégis utazik 1992. augusztus 28-án ünnepélyes isten- tisztelettel vette kezdetét Tótkomlóson az evangélikus egyházi óvoda első tanéve. Gyülekezetünk életében ez volt az egyik legfontosabb egyháztörténeti esemény, hiszen új lehetőség nyílt a megújulásra, a hitbeli gyarapodásra, a keresztyén szellemiséget sugárzó lelki élet fejlesztésére. 75 gyermekkel, 3 csoporttal, 6 óvónővel, 4 dajkával elkezdődött valami új, valami más, amit várva várt nem csak a kicsiny gyermekcsapat, de a gyülekezet minden tagja. Óvodaalapító lelkészünk, Gyekiczky János tisztelendő úr mögött szolgálatra készen álló munkatársak imádságos, hordozó szeretettel vállalták a rájuk bízott óvodás gyermekekről való gondoskodást, tanításukat, nevelésüket. Új intézményünk - a szakmai elképzeléseken túl - lehetővé tette a hitben való nevelést, utat nyitva a lelki gazdagodás felé. Az új óvodaépület átadása nem sokat váratott magára. Gyekiczky János fáradságot nem ismerve teremtette elő az anyagiakat, kereste meg a forrásokat, amelyek az építkezés befejezéséhez kellettek. Nagy volt a várakozás: vajon a szép épületben, a tágas, szép termekben miként valósul majd meg, hogy „az Isten félelme a bölcsesség kezdete”, hogyan válik valósággá a hit, a remény és a szeretet világossága (Lk 2,52)? A népes kis csapat át is költözött a csodaszép, nagy udvarú épületbe, amelyben a tágas termek ideálisan szolgálták és szolgálják ma is a testi-lelki nevelést. A falakból szinte sugárzik a sok-sok mese, vers. A közös játék, éneklés, a rajzolás, vágás, ragasztás, gyurmázás éppúgy részei a foglalkozásoknak, mint az imák és a nyelvtanulás. Tótkomlós lakói felerészben szlovákok. Hagyományaikkal, kulturális értékeikkel naponta találkoznak az itt élők és az idelátogatók. A nyelvek ismerete itt a magyar és a szlovák nyelv tudását jelenti. A 10 év jeles alkalmai (az intézményben vagy a szeretetotthonban előadott műsorok) bizonyították, hogy az óvodapedagógusok és az óvodások szívesen és örömmel adják mindenkor a legszebbet a legszebben. Táncolnak, szavalnak, szerepelnek, énekelnek - magyarul, szlovákul. Köszönet Istennek azért a nagy kegyelemért, amellyel erőt adott egyházunknak, óvodaalapító lelkészünknek, a presbitériumnak és az építőknek, valamint az óvoda minden dolgozójának, hogy Magyarországnak ezen a balsorsú vidékén egyre több és több őszinte ima, szeretet, igazi hálaadásra való képesség alakíthatja az óvodások és az oviból kikerülő iskolás gyerekek jellemét, sorsát. Stirbiczné Dankó Katalin Az iskolaigazgató egy percig sem tétlenkedett: amikor kiderült, hogy egyik jeles diákjukat segíteni kell abban, hogy Angliába mehessen nyelvet tanulni, azonnal munkához látott. Zsilinszky Dóra, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium most érettségizett diákja sokak önzetlen, nemes segítőkészségének köszönhetően tehát útra kelhet. A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban legnépszerűbb a német és az angol nyelv tanulása. Évek óta gyakorlat, hogy a nyelvoktatást anyanyelvi területekről érkező, a diákokkal együtt élő lektorok segítik. Mint Ónodi Szabolcs igazgató mondja, a német nyelvterületről egyszerűbb, angolról nehezebb segítőt találni.- A 2001/2002-es tanévben úgy alakult, hogy egy Angliából érkezett fiatalember a bonyhádi gimnáziumot választotta a tanulmányaihoz szükséges gyakorlóhelynek. A munkájára és annak körülményeire figyelő GAP-szervezet képviseletében látogatta meg őt Margaret Anderson asszony, a British Múzeum igazgatójának felesége. Egy szakmai beszélgetésünk során vetődött fel, hogy diákjaink számára nagy lehetőség lenne, ha hosszabb időt tölthetnének angol nyelvterületen. A jó hír nem sokáig váratott magára,. néhány hét múlva telefonon jelzés érkezett, hogy egy gyerekünk - ösztöndíjasként - egy évet tölthet Angliában. A választás Zsilinszky Dórára esett, aki ebben a tanévben kitűnő eredménynyel érettségizett, s a Pázmány Péter Tudomány Egyetem angol-kommunikáció szakára jelentkezett.- Ötödikes korom óta tanulom a nyelvet. Nagyon jó tanáraim voltak és vannak. Sokat köszönhetek Ágoston Zoltánnénak, aki folyamatosan többfajta tanulási és nyelvgyakorlási lehetőséget is biztosított számunkra. így jutottam el angol cserkésztáborokba és Svájcba. Meglepetés is, öröm is volt számomra, hogy nekem ajánlották fel az egyéves angliai ösztöndíjat. A hír érkezése után néhány nappal azonban kiderült, hogy az utazás, a biztosítás és más költségek nagyon megterhelik a családi kasszát. Hárman vagyunk testvérek, így a közel háromszázezer forintot kitevő pluszkiadást nehezen vállalhatjuk. Akkor úgy döntöttem, hogy itthon maradok. Erről e-mailben értesítettem Margaret asszonyt, aki rögtön fölvette a kapcsolatot Ónodi Szabolcs igazgató úrral. Ónodi Szabolcs úgy gondolta, valamilyen úton-módon segít Dórának. Akivel találkozott, mindenkinek elmondta a történetet, amelynek eredményeként az utazáshoz, biztosításhoz szükséges pénz egy nap alatt rendelkezésre állt. Segített az Európáért a Duna Mentén Egyesület, a Kármentő Polgári Kör, az evangélikus egyház, Oroszki István, Bonyhád város polgármestere, Potápi Árpád országgyűlési képviselő és a gimnázium tantestülete. Ónodi Szabolcs úgy véli, itt kezdődik a polgári gondolkodás. —pál— Tolnai Népújság (augusztus 12.) Isten (családi) háza „... Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben, láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában. ” (Zsolt 27,4) Mindszentpusztán olyan kevesen vannak az evangélikusok (az összlétszám 12-15 fő), hogy még templomunk sincs. Illetve mégis... A Győr-Sopron megyei településen a Juhász család vár minket istentiszteletre. Már több mint hatvan éve - 1941 óta - hónapról hónapra történik náluk valami „titokzatos esemény”: az Ige és szentségek közösségében, Urunk jelenléte teszi szent hajlékká, templommá otthonukat. Katedrálisok, bazilikák, dómok, városi és falubéli templomok vagy az egyszerű, falu szélén álló kicsi takaros ház belső szobája - talán nincs nagy különbség. Minden idők minden emberének szíve vágya és óhajtása az, amit Dávid király olyan csodálatosan megfogalmaz zsoltárában: a közösség az Úr Istennel, lelki-testi kapcsolat vele, személyes jelenléte életünk dolgaiban - ez nem kötődik templomok méreteihez, adottságaihoz. Hiszem, hogy templommá válik minden hely, ahol az Úristent várják, amit Ő maga szentségével, jelenlétével betölt, ahol az ember csak levetett saruval állhat meg - még egy családi hajlékban is... Igen! Oda igyekszünk, azt az ígéretet vágyjuk teljesülni, amit János apostol látott nem emberi kéz által készített hajlékról. Azt az Országot, Várost látta, ahol a mindenható Isten és a Bárány lesz annak temploma. Ahol napra sincs szükség, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége világosít meg mindent, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni... (Jel 21,22-24) Menvesné Uram Zsuzsa
