Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-08-11 / 32. szám

2002. AUGUSZTUS 11.7. oldal .........- Evangélikus Élet An gol nyelvi tábor Sárváron Az elmúlt heti beszámolóban csak utaltam rá, hogy gyülekezetünk ifjúsága kap­ta talán a legtöbbet az amerikai misszió itt tartózkodása során. Műemlék temp­lomunk rekonstrukciójával párhuzamosan, a felnőttek mellett, fiataljaink bevo­nására az angol nyelvi tábor meghirdetése látszott a legpraktikusabbnak. A hozzánk érkező tengeren túli csoportokban ugyanis mindig volt néhány peda­gógus, akik ezt felvállalták. Ezen a téren a felekezeti keretből kilépve az egész város felé nyitottunk - felekeze­ti különbség nélkül és térítés mentesen jö­hettek a fiatalok. Helyszínül az egyik kö­zeli iskolában kellett helyet kémünk, mert kurzusonként 120-160 résztvevő csak így volt elhelyezhető. Programjuk zsenialitás sa abban látszott, hogy vaká­ció idején a gyermekek nem hogy megszöktek, hanem mindig többen lettek. Voltak esetek, amikor már nagyon határozottan azért kellett fel­lépni, hogy több szomszédot, barátot és unokatestvért ne hozzanak. Az angol nyelv a Krisztus ismeretnek is hordo­zója lett, mert sok ének és történet Őróla szólt, ami a búcsúesten el is hangzott a gyülekezet nagy örömére. A jelentkezést előzetesen a lel- készi hivatalunkban kellett megtennie a fiataloknak. Életkor és tudás szint szerinti beosztást már az alkalmi tan­testület végezte az első fog­lalkozás alkalmával. Az a rend alakult ki, hogy négy csoport jött délelőtt és ugyan­ennyi délután. Minden csoporttal egy ame­rikai, anyanyelvi tanár és egy magyar anyanyelvű angol tanár vagy angolul jól beszélő nagy diákunk foglalkozott. Tolmá­csolni, magyarul segíteni, természetesen csak a kisebbeknek kellett. „CRAFT” Amint a vasárnapi iskola nem egészen olyan, mint a hétköznapi iskola, ez a nyári angol nyelvi tanfolyamunk sem olyan, mint az évközi tanfolyamok. Ezért szeretjük használni az angol tábor elnevezést. Mindenki otthon lakik, tehát ilyen értelemben nem tábor a mienk, de sok-sok kísérő program, a reggeli zász­lóbontástól kezdve, mégis egy könnye­debb, vidám légkört teremt. A tanításban is a legfőbb hangsúly az elmélyítésen van, mert a közmondás szerint, aki sokat markol, keveset fog. Ezt a hibát a mi ba­rátaink nem akarják elkövetni. Úgy ve­zetik a foglalkozásokat, hogy lehetőleg mindenki végig lépést tudjon tartani ve­lük. Ehhez fantasztikusan kidolgozott módszerük a „ Craft”. Minden napra, minden témához^ van szemléltető és el­mélyítő kézimunkájuk, barkáés anya­guk. A napi foglalkozás egy része, a be­gyakorlás úgy történik, hogy a kiosztott anyagon dolgozik mindenki. Egy-két kö­zös nagy munkától eltekintve mindenki minden nap haza is viheti a maga müvét. Látni kell azokat a boldog arcokat, ami­kor már az utcán angolul elmagyarázzák a „műalkotást” és learatják az elismerést. Mivel velük marad valami tárgyiasulva, annak ismételt elmesélése, eléneklése több mint örök emlék. Itt és most élő nyelvtudás, feljebb tekintve, mindez mennyei kinccsé is válhat. ÖRÖMMEL BESZÉLNI A HITRŐL Újra kalapot emelünk segítőkész ameri­kai testvéreink előtt, hogy idén, amikor „építő tábor” nem indulhatott, a gyerme­kekkel végzendő munkáért ismét átjöt­tek. Aki már járt az óceánon túl, az tudja, hogy milyen fá­radtsággal, töredelemmel jár ez a hosszú út. A plusz cso­magokról, amikben a szem­léltető anyagokat hozzák, a mieink szokták mondani, hogy „kétemberes bőrön­dök”, mert egy ember nem bírja el... A hölgyekből álló idei de­legáció egy külön estét töltött gyülekezetünk nőegyletével. Gayle, a bedfordi nőegylet vezetője tartott bevezető áhí­tatot, a beszélgetés pedig ar­ról az izgalmas témáról folyt, hogy miként lehet örömmel bizonyságot tenni hitünkről. A 100. zsoltár első két verse szerint kifejezhetjük örömünket Isten előtt az Ő házában.való szolgálatkor is. Nem csak a rossz hír szárnyaló, hanem a jó is. Példa volt erre mindjárt az első nap végén a magyar segítők fiatal csoportjá­nak a beszélgetése. Azt a tapasztalatot osztották meg egymással és kívülállók­kal, hogy milyen nagyszerű volt hallani ezeket az amerikaiakat, mert olyan öröm­mel beszéltek hitükről. A testvér gyülekezeti kapcsolat foly­tatása iránt mind a két gyülekezetben meg van az igény és a készség. Nem tit­koljuk, hogy az idővel és még számos emberi tényezővel nekünk is meg kell vívnunk a magunk harcát. De ennek elle­nére, vagy még inkább eközben, csodá­latos az Úr, aki elkezdi és elvégzi köz­tünk az Ő munkáját. A további terveket illetően volt már szó arról, hogy egy missziós csoportjukhoz csatlakozva a mi gyülekezetünkből is egy csoport, esetleg egy harmadik gyülekezetnek lehetne majd segítségére. A közös missziói mun­kában tovább erősödhetne kapcsolatunk. Miközben ezeket a távlatokat fürkész- szük, annak a lehetőségét is keressük, hogy a nyári nagy csoportok után, 1-2 személy tartósabb missziói jelenléte le­hetne a folytatás. A dicsőítés pedig a mi ajkunkon is Neki szól, Aki mindent megcselekedhet, jobban, mint ahogy mi elképzeljük. Gyarmati István Reggeli áhítat az iskolaudvaron nemzeti jelképeinkkel G BERE S Az egészséges emberért Boldog születésnapot! A nyár nekünk a Balatont jelenti. Van egy meghitt kis nyara­lónk, ahová már az első melegebb napsugár lecsalogat ben­nünket. Szeretünk itt lenni. Szeretjük a falut, szeretjük az ut­cánkat, a kertünket, és alig várjuk, hogy a régi kedves nyaralószomszédainkkal találkozhassunk. Mert szeretjük a szomszédainkat is.-Olyan örömteli, egy hosszú év múltával újra köszönteni a kedves ismerősöket, megvitatni kivel mi történt, hány unoka született, kinek hova vették fel a gyere­két, mekkorát nőttek a kicsik... Szembe velünk lakik Kálmán bácsi. Ötven éve tölti itt a nyarakat, többnyire ő az első fecske az utcánkban és ő marad a legtovább is. Most augusztusban ünnepeljük a 88. születés­napját. Kálmán bácsi.ahhoz a csodálatos generációhoz tarto­zik, akik tele vannak életbölcselettel, akikkel nagyszerűeket lehet beszélgetni, akiket olyan jó hallgatni. Társaságában sok kellemes órát töltünk mi is minden évben. Hallgatjuk a törté­neteit, még bridge-re is tanított minket. Nyárvégén mindig így búcsúzunk: Viszontlátásra jövőre! Ám kimondatlanul is tudjuk, hogy ilyen szép korban ennek a kívánságnak komoly súlya van. Mert idős korban már minden megtörténhet. Az egészség törékennyé válik, a gyengülő szervezet a leromló immunrendszer nehezebben áll ellen a betegségeknek. Egy könnyebb kis fertőzés is komoly veszélyt jelenthet. Mikor eljön a következő nyár, mindig izgalommal várjuk a találkozást Kálmán bácsival. Mennyi nyomot hagyott az el­múlt év a kisöregen? El tudja-e még látni magát? Milyen az egészségi állapota? Lesznek-e még együtt átbeszélgetett nyá­ri estéink? így volt ez az idén is. Június elején alig kanyarodtunk a nyaralónk elé, fél szemmel már Kálmán bácsi felé kacsintgat­tunk, köszönthetjük-e őt is? Annál is inkább, mert tavaly so­kat betegeskedett, nem kis izgalmakat okozva környezetének. Érthető hát, mekkora volt az örömünk, amikor megpillantot­tuk a teraszon, vidáman csengett a köszönése. Örömmel ölel­tük át, de jó is tud lenni egy találkozás! Kálmán bácsi nem hagyott sok időt a töprengésre, mitől néz ki ilyen jól? Azon­nal arról mesélt, ő bizony rendületlen Béres Csepp fogyasz­tó, folyamatosan szedi, többet nem is mond, csak nézzünk rá. Ugyan nem veheti fel a versenyt a tizennyolc évesekkel, de itt lehet, jól érzi magát, nem vette el az erejét a tél. És aki jót akar magának, az csak szedje a cseppeket! Ő ezt bizony min­denkinek üzeni. Kedves olvasók! Én most átadom Kálmán bácsi üzenetét. Nem is fűzök hozzá mást, okuljanak belőle. Én pedig, ahogy néhány éve szép hagyománnyá vált, augusztus 20-án, Kál­mán bácsi 88. születésnapján, elkészítem az ünnepi ebédet, a kedvenc pacalpörköltet, amihez a kovászos uborkát az idén is örökifjú barátunk készíti. A Jóisten éltesse sokáig! B.K. A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! evél&levé Némaság vagy megszólalás „Abban bízhatunk, hogy - mégha a hallgatóktól, olvasóktól kevés visszajelzés is ér­kezik - Isten munkálkodik!” Olvashattuk a sajtó szakemberek találkozójáról írt beszámolóban, lapunk egyik számában. Tagadhatatlan tény, hogy sokan némasággal kísérik egyházunk tevékenységeit. Gyülekezeti szolgálatom kezdetén, amikor sokat küszködtem a Mennyei Üzenet megszólaltatásával az egyik presbiteri gyűlésen ezt mondtam:- Kérem, mondják el, mit értenek az igehirdetésemből. Milyen kérdéseikre nem kapnak választ? Kérem, segítsenek nekem a prédikálásban! Megszólalt egy kedves presbiter:- Tudja azt a tisztelendő úr, hogy mit kell mondani! Megtanulta a teológián! Ma is vannak néma hallgatók, újságolvasók, akik nem szólalnak meg. A Bibliában határozottan arra kapunk indítást, hogy legyünk készen, ha megkérdeznek minket, megfelelni a bennünk levő reménységről. Istennek legyen hála, nemcsak némaság található köztünk. Újságunkban megjele­nő, a szerkesztőhöz intézett és közölt levelek arról tanúskodnak, hogy vannak, akik véleményt alkotnak az olvasottakról, hallottakról. Véleményüket kimondják, megír­ják. Nemcsak köszönet formájában. Van ellenvéleményük az olvasottakkal kapcsolat­ban. Az is kitűnik ezekből a levelekből, hogy nem olyanok szólalnak meg, akikben az ellentmondás szándéka él. A szerkesztőhöz küldött levelekből kiderül, hogy Isten­től megszólított, Vele közösségben élő emberek mondják el véleményüket. Ami se­gít, épít, elindíthat a Mennyei Üzenet teljesebb megtalálásához. A Szentírásban olvasható apostoli levelek arról tanúskodnak, hogy már az Egyház életének kezdetén is voltak némák. A megszólalók bizonyságtételéből alakította a Szentlélek azt a tanítást, ami Isten üzenetét közvetítette az ünnepekre és a hétközna­pokra. Segítette az egyes emberek és gyülekezetek keresztyén életének kialakítását. Akikre rábízatott egyházunk sajtó, rádió, tv szolgálatának végzése, azok kérik és várják a megszólalást! Aki Istentől kapta a véleményformálás ajándékát, az előbbre vivő gondolat fölismerését, a holnapra mutató új út megsejtését, az nem maradhat né­ma! Az egyházban élés magába foglalja a megszólalást a bibliaórán, a gyülekezet kö­zösségében, a sajtó nyilvánosságában. Isten dicsőségét szolgálja az, aki a Tőle kapott fölismerést közkinccsé teszi. Az, Aki egykor megszólaltatta a némákat - Megváltó Krisztusunk - ma is munkálja köztünk a Róla történő bizonyságtételt. Szólásra nyit­ja ajkunkat! Ferenczy Zoltán Ma kaptam az Evangélikus Élet legújabb számát benne a Szélrózsa cikkekkel. Örül­tem neki. Eszembe jutott, hogy egy régi lexikonomban van ábra is a szélrózsáról a következő szöveggel: „Szélrózsa a világtájakat mutató mértani ábra.” Mindig szép­nek találtam ifjúsági mozgalmunknak ezt a nevét. Percek alatt írtam is egy négyso­rost s most elküldöm esetleges közlésre, most aktuális. Szélrózsa Négy égtáj: észak, dél, kelet, nyugat, Rózsává formál titeket egy ábra. S nem rajz vagytok, de hit, szív, hangulat Krisztus népe, éneklő ifjúsági Scholz László „De közöttetek ne így legyen...” Köztudott: az ország megosztott. Van­nak, akik szeretnék, hogy újra egyek le­gyünk, együtt gondolkodjunk, együtt le­gyünk. Igen, vannak ilyen hangok, ilyen emberek, de sajnos, elég kevesen. Az egyház pedig - ha szól is egyáltalán - gyenge hangon szól, pedig ez küldetése lenne. Sőt az egyház is sokszor megosztott. Teológiai, politikai kérdésekben, szemé­lyes kapcsolatokat tekintve. Természe­tes, hogy vannak különféle vélemények az egyházban is. De! Ebből nem szabad „kabinetkérdést” csinálni. Nem szabad összevesznünk, haragudnunk a másikra. Engedjük meg, hogy a másiknak is lehet igaza. Nem én vagyok a tökéletes, akit követni kell. Jézust kell követnünk, az Ő szelídségét, önzetlen szeretetét. „Az az indulat legyen bennünk... ” Hisszük, hogy Általa lett és van bocsánatunk. Ak­kor pedig nincs jogunk a másikkal szem­ben fölényeskednünk. Ne nyomorítsuk meg egymást a saját önigazságunk han­goztatásával, vagy arra utaló magatartá­sunkkal. Ne nyomorítsuk meg küldeté­sünket azzal, hogy a saját igazunkon kívül másét nem fogadjuk el. Családok, életek rokkannak ebbe bele. Mondhat­nék konkrét eseteket, de felesleges. Ta­nuljunk a másik számára hasznossá len­ni! De jó lenne, ha a tanulást saját magunkon kezdenénk. Görög Zoltán Jó földbe hullott mag A Somló-hegy nemcsak közvetlen kör­nyezetére, hanem a messze tájakon élő emberekre is hatással volt és van ma is. Összetartó ereje a múltban és a mában is érvényesül. így jutott el a VIII. som- lószöllősi nyári ifjúsági tábor híre so­kakhoz. E tájon többen megkérdezik, hogy mi a titka e rendezvény sikerének? A válasz egyszerű: arról a Jézusról tanúskodunk, aki a reggeli áhítatokon „Én vagyok... ” igéiben szólalt meg. A program énekléssel, közös beszélgeté­sekkel és játékokkal folytatódott. A bib­liaverseny alapjául Lukács evangéliuma szolgált. Délutánonként hat kézműves mutatta be mesterségük fogásait. A záróesten a műsort a kemenesmagasi ci- terazenekar színesítette. Az esti áhítatok alkalmával Jézus pél­dázatait vettük. Hisszük, hogy „Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják és ...termést hoznak." A Somló-hegyi kirándulás során a gyer­mekek és fiatalok már arról szóltak, hogy az elkövetkezendő esztendőben ők is új­rajönnek és barátokat is hívnak. A szolgálatokban a kiskőrösi Ponicsán Erzsébet, a hemádvécsei Urbán Nóra teológusok és a hemádpetri Csorba Adrienn főiskolai hallgató segítette a helyi lelkész által szervezett programokat. Gyermekeink a jövő nemzedéke, egyben a jövő egyházának felnőtt tagjai lesznek. Egyházunk építésé­nek, a missziónak drága alkalma van mögöttünk. A program a MOBILITÁS Kö­zép-dunántúli Regionális Ifjúsági Iroda támogatásával valósult meg. Polgárdi Sándor Sage - az egyik amerikai nyelvtanárnő tanítványaival

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents