Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)

2002-08-11 / 32. szám

Evangélikus Élet 2002. AUGUSZTUS 11.3. oldal LELKÉSZIKTATÁS SZÁK-SZENDEN Együtt, tovább - Isten szeretet-offenzívájában Tíz Luther-kabátos lelkész vonult be az „Erős vár” akkordjaira, a barátságos szendi templomba. Ittzés János püspök, Mt 28,18-20. alapján tartott igehirdetés­ében kiemelte: Ünnepe van a gyüleke­zetnek, az iktatandó lelkésznek, a száki, szendi, vérteskethelyi és császári hívek­nek, az egyházmegyének és az egyház- kerületnek. Az ünneplésünk forrása a közöttünk jelenlévő Jézus Krisztus. Ő maga várja a híveket, s nem csak ünnepi alkalmakkor. Ő jelen van, Övé minden hatalom, s ez ad lehetőséget, perspektí­vát a lelkész és gyülekezet közös szolgá­latának. Jelenléte és hatalma adhat erőt ahhoz, hogy most már más minőségben haladhasson tovább a lelkész és a reábí- zottak azon az úton, amelyen a feladat, Isten szeretet-offenzívájának a megvaló­sítása - szeretetlen, szétszakadozott vilá­gunkban. Bencze András esperes az iktatás szol­gálatában szeretettel bízta egymásra a lelkész-családot és a gyülekezetei. A frissen beiktatott lelkész, Bartucz István, 2 Kor 4,5-ből kiindulva elmond­ta, hogy félelemmel jöttek a gyülekezet­be ezelőtt 11 hónappal, mint ahogy Pál apostol is félelemmel és rettegéssel ment a korinthusiak közé. Azonban kelleme­sen csalódtak, mert ahogy Pál felé kinyí­lott a korinthusiak szíve, úgy feléjük is az itteniek szíve. Sok szeretetet és segít­séget kaptak, már ittlétük rövid ideje alatt is. Oly módon szeretnék ezt „meg­hálálni”, hogy egyfelől az igehirdetői szolgálatban a lehető legnagyobb bőség mutatkozzék, másfelől, a pásztori szol­gálatban el tudják érni a hívek szélesebb rétegeit. Végül a „krónikás” személyes val­lomása: öröm volt jelen lenni, megta­pasztalni az Úr jelenlétét, együtt ör­vendezni. Kapj Zoltán XIII. NEMZETKÖZI ÖKUMENIKUS TÁBOR TISZADOBON „.. .hogy mindnyájan egyek legyenek... A rendszerváltás eufóriája ihlette meg Sztankó Gyöngyit és Laborczi Gézát, a nyíregyházi evangélikus leikészházaspárt: élni kell a lehe­tőséggel, hogy hirtelen átjárhatóvá váltak az országhatárok, hogy nincs akadálya a találkozásnak. Ebből a felismerésből született meg a tiszadobi nemzetközi ökumenikus tábor koncepciója. 1990 óta, július utolsó hetében, a tiszadobi Andrássy-kastélyban találkoz­nak a határon túli magyar fiatalok. A legtöbben rendre Erdélyből érkeznek, a nagyváradi Kelemen István és a székely­hídi Gayrucza Tibor református tisztele- tes jóvoltából. Ők maguk is évek óta hozzájárulnak szolgálatukkal az ökume­nikus tábor sikeréhez, a kezük alatt ne­velkedő ifjúság nem véletlenül érez ked­vet a táborozásra. Rendszeresen itt vannak Kárpátaljáról a técsőiek, olykor az ungváriak, jönnek a Felvidékről, sőt a nyugat-európai szórványból is néhá­nyan, és minden évben biztosan lehet számítani a vajdaságiakra is. Szauer Miklós adai plébános erről igy vall:- Születésemtől fogva többnemzetisé­gű és sokvallású közösségben élek és nagy nyitottságot érzek magamban. Még­is, éppen onnan érkezem, ahol a nemzeti­ségi, hitbeli különbözőség olyan rettene­tes háborút geijesztett nemrég. Itt közös az anyanyelvűnk, és soha senki, semmi­lyen formában nem kutatja a másik vallá­sát. A nyitottság vonz Tiszadobra, kíván­csiság a másik ember értékeire és a megajándékozottság érzése. A tábor első éveiben bibliai alakok életútját, munkásságát, példázatát vá­lasztották témának a táborvezető lelkészi közösség tagjai. Egy-egy hetet szentel­tek többek között Józsefnek, Jónásnak, Péternek, Máriának, idén azonban „Jöjj, teremtő Szentlélek” mottóval tartották meg az együttlétet. A választást Laborczi Géza így magyarázza:- Ha negatív megfogalmazással élek, azt kell mondanom, sokszor élhet az em­ber lélektelenül. Nem csak korunk nagy problémájára, a kiégésre gondolok, ha­nem arra a felismerésre és nyitottságra, miszerint világunkban nemcsak materiá­lis értékek vannak, hanem szellemiek is. A Szentlélek ezen túlmenően és elsődle­gesen azt jelenti, hogy Isten az emberrel kommunikálni akar, és létrehoz egy alapvetően bizalmon alapuló viszonyt. Csakhogy körülöttünk ma, a világban megfigyelhető a bizalmi válság... hatá­ron belül és határon túl. Ennek a tábor­nak fontos feladata, hogy a bizalom kü­lönböző relációit végiggondolja. Lélektelenül könnyebbnek tűnhet az élet, legalább is, épp azok a fiatalok, akik közül a táborozok verbuválódnak - életkorukból és a tapasztalat hiányából következően -, könnyen vélhetik így. Alapvetően a gimnazista és egyetemista korosztályra számítunk. Szerintem ez a korosztály nem vesztette még el a fogé­konyságát... Az ősi apostoli hitvallás szerint a Lélek munkálja a közösséget. A közösség - az eredeti kifejezés szerint azt jelenti -, hogy amim van, megosztom a többiekkel, ez a valódi közösség alap­ja. Isten megosztja velünk azt, amije van: áz .Életet. Én azt hiszem, a fiatalok, épp az újra való fogékonyság okán, egy ilyen típusú gondolatot megértenek. Rá­adásul, nekem az a tapasztalatom, hogy az a réteg, amely a számítógéppel foglal­kozik, a nemlátható, virtuális valóság iránti fogékonyságában másként - néha jobban - viszonyul, mint az előtte járó generációk. A számítógép, a valóságnak egy újfajta megismerésére kényszeríti az embert, felismerteti, hogy „nincs, de mégis van” - mondjuk egy fájl a monito­ron -, s ezen a tapasztalaton felbátorod­va - talán - könnyebb a Lélek munkájá­ról is fogalmat alkotni. A tábor napirendje szerint a reggeli áhítat és a délelőtti előadások tehát a te­remtő Szentiélekről szóltak, az esti összejövetelek az Andrássy-kastély lo­vagtermében a Lélek gyümölcseivel - öröm, békesség, türelem, szívesség, jó­ság, hűség, mértékletesség - ismertették meg az ifjúságot.- A mindennapjaink során sok olyan élmény ér bennünket, amit ellentmondás­ként élünk meg. Azért voltak fontosak az előadások, mert felnyitják a szemünket, hogy mi is az igazság és miért fontos a hit - mondja Nagy Antal, a nagyváradi Ady Líceum diákja, aki azonban pillanatig sem titkolja, hogy az előadásokkal azonos mértékben tartja fontosnak azokat a prog­ramokat, ahol például Sebő Ferencet hal­lotta énekelni, vagy Grillus Dánielt, vagy Orosz Andrea és a My Friends műsorát, illetve Völgyessy Szomor Fannit. Stanik Bence, ugyancsak nagyváradi diák, továbbmegy az értékek sorolásában:- A tiszadobi tábor sokszoro­san felülmúlta az elvárásaimat. Nagyon pozitív élmény volt, mert valami merev vallásosságot kép­zeltem el és ehelyett szabadságot kaptam Tiszadobon. Itt a résztve­vők voltak a legfontosabbak, min­den féle szempontból kellő kibon­takozási lehetőséget kaptak a fiatalok. Volt alkalom a sportra, és a kiscsoportos foglalkozásokon mindenféle kreatív elfoglaltságra: választhattunk báb, színészet, fes­tészet, kerámia, rádiós csoport kö­zül. Meglepődtem rajta, hogy egy ilyen ökumenikus táborban az élet minden terén lehetett tapasztalatokat és si­kerélményt gyűjteni. Betekintést nyerhet­tünk, hogyan élnek a magyarok a Kárpát­medence többi részén. Erről benyomásokat szerzett a tábor egyik legfőbb támogatója, az Illyés Köz- alapítvány képviseletében dr. Veress László irodavezető is, aki megtisztelte látogatásával Tiszadobot. A vele való ta­lálkozás nem annyira az ifjúságnak volt fontos, mint inkább azoknak a felnőttek­nek, akiknek fontos tudni, mire számít­hatnak a jövőben, milyen támogatás vár­ható az anyaország részéről a határon túli magyar közösségek számára. Még javában tartott a XIII. Nemzet­közi Ökumenikus Tábor Tiszadobon, amikor a tábor vezetője, Sztankó Gyön­gyi újra és újra gondolkodásra ösztönöz­te vezető társait, mi legyen a téma jövő­re. A végső döntést azonban szeptember elejére halasztották, Adán előbb az idei tábor munkáját értékelik, aztán választa­nak a - korábbi hagyományhoz vissza­térve - egy bibliai szereplőt. Veszprémi Erzsébet Raoul Wallenberg születésének 90. évfordulója alkalmából A humánum napja cím­mel tartottak megemlékezéssorozatot Budapesten. Ugyanakkor Wallenbergre emlékeztek a svédországi Linköpingben A második világháború vészkorszakának zsidókat és más üldözötteket mentő hő­sére, Raoul Wallenbergre emlékezett Linköping városa augusztus 4-én, a buda­pesti svéd diplomata 90. születésnapján. A róla elnevezett téren felállított emlék­mű leleplezése előtt a katedrálisban ünnepi istentiszteleten Martin Lind linköpingi és Harmati Béla budapesti evangélikus püspökök szolgáltak. A szovjet hadsereg által elhurcolt és ismeretlen körülmények között elhunyt diplomata életét Bjöm Eriksson tartományi kormányzó és Éva Joelsson polgármester méltatták. A Wal- lenberg-család nevében Nina Lagergren asszony emlékezett. A magyarországi zsidóság képviseletében dr. Schweitzer József főrabbi és dr. Lazarovits Ernő pro­fesszor szóltak. Az emlékművön Bottos Gergő Gábor 1989-ben készített budapes­ti bronz portrédombormű másolata került elhelyezésre. Wallenberg dédapja, Marcus Wallenberg Linköping evangélikus püspöke volt. A linköpingi püspökség és a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházke­rülete között 1997-ben testvéregyházi kapcsolat létesült. A spirituális és teológiai tapasztalatcseréről, a kölcsönös látogatásokról testvéregyházi megállapodás van érvényben. Az ünnepségről a Magyar TV 1 beszámolót készít. Érintettség (avagy, milyen korban éltünk) A miniszterelnök elhárító tiszt múltja körüli belpolitikai vihar mozgásba hozta a politikai mező ellentétes oldalain a szokásos adok-kapok játék híveit. Esze­rint az erkölcsi megtisztulás jegyében folytatott harc a másik fél szennyesének a kiteregetését jelenti. így a megalakult két parlamenti bizottság egyike a mi­niszterelnök múltját, míg a másik - sajá­tos ellentételezésként - az 1990-2002 közötti időszak leginkább exponált köz­szereplőinek - miniszterek, politikai ál­lamtitkárok - az előéletét vizsgálja. Feltehetőleg főként a rendszerváltozás óta eltelt tizenkét év, valamint az ügy in­kább aktuálpolitikai, mint tartalmi jellege miatt nincs igazi társadalmi háttere a par­lamenti törekvéseknek. Az embereket ke­vésbé érdekli, pontosabban nem ez érdek­li az Országgyűlés tevékenységében. Sorsuk jobbra fordulását segítő törvénye­ket várnak elsősorban a honatyáktól. Ugyanakkor a folyamat tovább tart. Valószínűleg az őszi ülésszakon benyújt­ják azt a jogszabályt, amely a jelenleg érvényben lévő, úgynevezett átvilágítási törvényt hivatott felváltani. Ennek egyik vonatkozása, hogy míg a jelenlegi törvény az egyházi személyek átvilágítását - kérésükre - lehetővé teszi, addig az új tervezet szerint ez kötelező lenne az egyházak „országos és területi vezetői” számára. Ez protestáns viszonylatban akár úgy is értelmezhető, hogy minden parókus- lelkészt érint, hiszen mindegyik az adott településen, területen vezető. Lehet azonban, hogy továbbra is ma­rad mozgástér az egyházak számára, amennyiben maguk dönthetnek a jogér­telmezésben, például csak az országos elnökséget jelölve meg, mint a törvény hatálya alá tartozó testületet. Egyelőre meg kell várni mit is fogad el végül a Parlament, hisz van olyan vé­lekedés, hogy az egész nekibuzdulás a katolikus és a református egyháznak üzenet, miért támogatták - e nézet kép­viselői szerint - túlzottan a kampányban a korábbi kormányerőket. De kétségtelen, hogy minden ilyen fejlemény módot ad arra, valamennyire igényli is, hogy magunk is szembesül­jünk a probléma lényegével. Tőlem is sokszor megkérdezték az el­múlt évtizedben, miért elleneztük a ki- Jencvenes évek elején, amikor először szőnyegré került az ügy, és azóta is kö­vetkezetesen, a lelkészek átvilágítását. Azóta, végighallgatva a Zsinat vitáját, megerősödtem álláspontunk helyességé­ben. Valamennyire meg is lepődtem azon, hogy egyébként különböző felfogású, más-más kegyességi irányzathoz tartozó lelkészek mennyire egységesek voltak abban, hogy a múlttal való szembesülés egyrészt személyes lelkiismereti kérdése mindenkinek, másrészt egyházi belügy. Ne legyen félreértés. Magam a klasz- szikus filozófiai kérdés vitájában, amely arra vonatkozik lehet-e az igazság káros, azok oldalán állok, akik azt vallják, hogy az igazság feltárása mindig értéket jelent, lehet katartikus ez a folyamat, de minden­képpen hasznos. A gond az, hogy ebben az ügyben lehetetlen az igazság feltárása. A lelkészek a Kádár-rendszerben, a társadalom más csoportjaihoz képest, még inkább sajátosan kiszolgáltatott helyzetben voltak. Gyakorlatilag minden­kit megkerestek több-kevesebb rendsze­rességgel az Állami Egyházügyi Hivatal és/vagy a Belügyminisztérium munkatár­sai. Bizonyosra vehető, hogy voltak való­di ügynökök - beszervezési nyilatkozat­tal, írott jelentésekkel... - és lehettek, akiket elkerült ez a csapda. A nagy több­ség azonban akarva-akaratlanul szerepel­hetett jelentésekben. A mostani tervezet szerint az is érintettséget jelent, ha valaki­nek a neve csak a belügyi munkatárs je­lentésében szerepel. Luther mondta, azt nem tudom meg­akadályozni, hogy a kis madár elrepül­jön a fejem fölött, de hogy fészket rakjon azt igen. Nos a madarak állandóan ott repkedtek a fejek felett... Amikor annak idején először jártunk Antall József néhai miniszterelnöknél, ő egyszerű példával illusztrálta, miért ellenzi az akkor Iustitia-terv néven fiitó átvilágítá­sijavaslatot. Professzor barátja egyszer járt külföldön, kongresszuson a múltban. Haza­térve szakmai jelentést adott erről. A sze­mélyzetisnek annyira megtetszett ez, hogy csatolta saját jelentéséhez. A folyamat vége a professzor kartont kapott a belügyben ez­zel az egy jelentéssel. Az igazság felderítése nem lehetne ká­ros, de éppen az a gond, hogy nem az igazság kapna fényt, hanem menthetetle­nül eluralkodna a bozótharc. Hiszen ki tudja ma megítélni a különböző „érintett­ségek” mit jelentettek annak idején. Ne­tán segítettek tisztázni gyülekezeti tago­kat megalapozatlan vádak alól, semmi kifogás alá nem eshettek erkölcsi tekintet­ben, ma mégis egész más lehet a bélyeg optikája. Miért épp a belügy a kényes pont, hiszen súlyosabb következmények­kel járhatott az ÁEH informálása, vagy akárcsak az egyházi felsőbbségé. A társadalmi példák alapján jelentke­zett az egyházban is az apák és fiúk kér­dés, hiszen tizenkét év alatt már a közép- nemzedékhez tartozik számos lelkész gyermeke. Sajátosan színezi a képet a már két kötetben nevesített egykori hit­vallók - „Nem voltam egyedül” - portré­ja. Fiatalok válogatták, adták közre eze­ket, értéket teremtve. Nincs is ezzel semmi gond, de a kort, amelyben éltünk jellemzi, hogy lesznek, akiknél az utókor az érintettséget - ami a jelentések, a kap­csolattartás valamilyen formáját illeti - is meg tudja majd állapítani. Mert nem fe­hér-fekete ez a kérdés sem, bármennyire vannak, akik szeretnék leegyszerűsíteni. A két kötet egyetlen szereplőjét sem szán­dékom megbántani, annál kevésbé, mert felfogásom szerint megírt hitvalló maga­tartásukat nem kérdőjelezi meg az esetle­ges érintettség. Együtt teljes a kép. És ami a fiúkat illeti. Adjanak hálát az Úristennek, hogy volt, netán van édesap­juk. Nem úgy, mint azoknak, akiké kato­naként, munkaszolgálatosként, depor­táltként eltűnt a háború viharában és nem lehetett érintett. Örüljenek, hogy volt édesapjuk, aki talán éppen miattuk is alkudott meg egy keveset, hogy le­gyen kenyerük, hogy tanulhassanak, hogy átvészelhessék a kort. Ne restelljék az édesapákat, legyenek büszkék rájuk! Ez az írás nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor valaki bizonyíthatóan önös érdekből, másoknak ártva teljesített túl a hatalomnak. De ezekben az esetek­ben is Istené az ítélet. Frenkl Róbert »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents