Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-08-04 / 31. szám
Evangélikus Élet 2002. AUGUSZTUS 4. 9. oldal ILYEN NINCS - ÉS MÉGIS VAN! Amerikai testvérgyülekezet A Sárvári Evangélikus Egyházközség lelkésze, hitoktatója, felügyelője, gondnoka és nőegyleti elnöke alkotta azt az ötfős delegációt, amely a napokban érkezett vissza 3 hetes amerikai tanulmányújáról. Vendéglátónk a sárváriak testvérgyülekezete, a Bedfordi Evangélikus Gyülekezet volt... A KEZDETEK 1994 nyarán két ember csengetett a mencs- helyi parókián. A nagyszobában, amikor hellyel kínáltuk őket, nem akartak leülni. Egyikük, Ernest Weinschenk egy könyvet felmutatva azt kérdezte, hogy ismerem-e? Mivel az Ágostai Hitvallás volt, azt feleltem, hogy természetesen ismerem. Hasonló határozottsággal jött a második kérdés, hogy tudniillik vallom is e a benne foglaltakat? A válasz nem csak hivatalból volt ismét igen, hanem szívből is. Erre tesz esküt minden lelkész felszentelésekor, és ennek szellemében prédikál, és tanítja a rábízotta- kat. Az elmondottakat minden bizonnyal a Szentlélek is megerősítette, mert ezek után vendégeink helyet foglaltak. Azért kerestek fel bennünket - és azon a nyáron még sok gyülekezetét hogy tájékozódjanak, és magyarországi testvérgyülekezetet válasszanak. Az ő gyülekezetük az Amerikai Missiouri Synod Evangélikus Egyházhoz tartozik. Hivatalos, magas szintű kapcsolat nincs egyházaink között. Amikor azonban gyülekezetük útkészítő megbízatásával megérkeztek Budapestre, elsőként püspökeinktől kértek felhatalmazást, és azzal indultak tovább. Az első találkozás nyomán néhány levélváltás következett még, és egy esztendő múltán - egy újabb látogatás alkalhogy nyaranként 2 héten át napi 8 órában 10 ember mit tud elvégezni. De ez a szám még megháromszorozódott, mert ettől indíttatva a helyi gyülekezet tagjai is felsorakoztak! Csodálatos érzés volt így dolgozni. Égett a munka a sok áldott kéz alatt. Miközben egy fal vagy a tető épült - a „lelki ház” is épült. Sokszor tolmács nélkül is jó volt a kommunikáció. Új módit szoktunk meg mellettük. Nincs álldogálás, cigizés, sörözés. Van viszont rendszeresen és időhöz kötött „coffee time” és „süti time”. (Gyülekezetünk asszonyai ezen a téren fantasztikusan kibontakoztak.) 2. A napi munka után esténként bibliaórákra, különböző műsorokra, előadásokra is sor került. Ez gyülekezeteinkből mindig egy újabb réteget érintett. 3. A jövő szempontjából egészen biztos, hogy ifjúságunk kapta a legtöbbet. Az amerikai testvérek közül négyen-öten - a templomnál folyó munkákkal párhuzamosan - angol nyelvi tábort vezettek nekik. 4. Az anyagiakról szólnék' utoljára. Mert - miként azt a fentiekben érzékeltetni igyekeztem — nem forintban és dollárban kaptuk a legtöbbet, hanem lélekben. Természetesen hálásak vagyunk minden anyagi támogatásért, amit itt hagytak a további munkákra. Összegszerűen ez évente kb. annyi volt, mint amit A sárvári templomtető cseréje volt az első közös munkánk mával — közölték, hogy velünk szeretnének együttműködni. 1996 és ’97 folyamán több csoportjuk segédkezett a mencshelyi parókia felújításán. Az utóbbi 5 évben pedig már Sárváron tűzzük ki a magyar zászló mellé az amerikait. A többi testvérgyülekezeti kapcsolatnál ez így nem működik. De itt, ahol továbbra sincs semmi papíron, csak a szívben és a lélekben, a személyes kapcsolatok gazdagítják a gyülekezet életét. • • „SÜTI IDŐ” Az eddigi együttműködés, a nyári misz- sziós hetek négy területen segítették gyülekezetünk életét: 1. A csoportok nagyobbik része a kétkezi munkába állt be a templom felújításánál. Már ez sem kevés, ha összeadjuk, Ernest Weinschenk nyugdíjas lelkész, a misszió csoportvezetője a magunk gyülekezete el tudott különíteni erre a célra. Sárváron az egész város elismerését kivívták a mi amerikai testvéreink. Mert tényleg nem mindennapi - még a testvérgyülekezeti kapcsolatok terén sem - amit ők vállalnak: szabadságukból 2 hetet ránk szánnak. Nem egyházi turistaút- ra, hanem konkrét munkára, ahol szakad a körmük, és hull a verejtékük. Ha nincs ilyen munka, nem is jönnek, ezt már az elején leszögezték. A repülőjegyet ki-ki maga fizeti, az itteni szállás és ellátás költségeit pedig gyülekezetük missziós gyűjtéséből finanszírozzák. E nélkül fogadni sem tudnánk őket. VISZONTLÁTOGATÁSON Ezen a nyáron történt meg először, hogy mi utaztunk hozzájuk. Mivel templomunk felújítása olyan szakaszhoz ért, hogy társadalmi munkával nem tudtunk semmit kiváltani, így ők nem is jöttek. Meghívásuknak két célja volt: egyrészt kapcsolatunk további megerősítése, másrészt az a remény, hogy az ottani tapasztalatokat használni tudjuk itthoni gyülekezetünknél. A látogatás minden várakozásunkat felülmúlta. A bedfordi gyülekezet, létszámát tekintve akkora, mint a mienk, mégis van különbség bőven. A vasárnapi templom-látogatáson túlmenően hétköznap is szinte mindenki részt vesz valamilyen egyházi programon. Azokból említenék csak néhányat, amelyek meghökkentően újak voltak számunkra. Például férfiak részére szombat reggel 7-kor bibliaóra a Dennis-ben. Ez egy vendéglő, ahol reggeli mellett tartják meg az áhítatot. Egy másik szép szolgálati terület a sárga szalag csoport szolgálata. Ők egy olyan imaközösséget alkotnak, akik konkrét személyek neveit egy kis sárga szalagra felírják, és azt egy keresztre felkötik, majd rendszeresen imádkoznak az illető megtéréséért. Ez ügyben egymást bátorítják és támogatják. Egy-egy történet olyan elemi erővel hat az egész közösségre, hogy az felér egy éves prédikációs sorozattal. A gyülekezeti piknik, a nyugdíjasok heti. egy szeri közös ebédje, házi bibliaórák sora, dekorációs munkaközösség, művészeti vezető működése stb. számos olyan jel, ami az élő Krisztus élő gyülekezetének XXI. századi megjelenése. Fogadalmat tettek, hogy költségvetésük 10%-át misszióra fordítják. Ezen az Úrnak olyan áldása van, hogy semmiképpen nem térnek el tőle. Minden vasárnap van úrvacsora, amiben velünk is közösséget vállaltak. (Tőlünk is kértek szolgálatokat. A legnagyobb rendezvény a Magyar Missziós est volt; 200 főre főztünk gulyáslevest. Előadásainkhoz, beszámolóinkhoz mindig sok kérdést fűztek.) Társadalmi szinten meglepett minket, hogy a legtöbb ember kutató-fejlesztő státuszban dolgozik. Az is feltűnő volt, hogy három hét alatt egyetlen dohányzó embert láttunk csak. Ez is Amerika. Amikor a kedves olvasó kezébe veszi és olvassa ezt a beszámolót, már újra itt lesznek nálunk amerikai testvéreink. Az angol tábor idén sem marad el. Erről bővebben egy hét múlva tudósítunk. Gyarmati István Minden reggel a munka és az angol tanulás is a zászló kitűzésével és közös énekléssel kezdődött Zeneszótól volt hangos Kismányok Zárókoncert a kismányoki evangélikus templomban Idén júliusban immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Fúvóstábort Kismányokon, az Evangélikus Ifjúsági Házban. A Haga Kálmán művészeti vezetése alatt, három zenetanár segítségével működő kilenc napos táborba 25 fiatal érkezett az ország minden tájáról (többek között Tapolcáról, Dunakesziről, Pilisről, Bonyhádról). Vannak évről évre visszatérő résztvevők, az itt tanulandó zenedarabok azonban szinte mindig mások. Hogy melyik évben milyen nehézségű zeneszámokat tanulnak meg a fiatalok, azt többnyire a tudásszintjük dönti el. A tábor résztvevőinek nagy élményt nyújtott, hogy új ismerősökre, barátokra tehettek szert Kismányokon, és együtt hódolhattak zeneszeretetüknek. A helyi lakosok sem elégedetlenkedtek az Evangélikus Ifjúsági Házból kiszűrődő, eleinte tétova, el-elcsúszó zenei hangok miatt. Ezt bizonyítandó a zárókoncert után a gyülekezet tagjai saját sütésű finomságokkal látták vendégül a táborlakókat. A Fúvóstábor lelkésze, Kertész Géza a két hétvégén több helyszínen is tartott istentiszteletet, és az ifjú fúvósok elkísérték őt Tolna megye több templomába is. így Tamásiban, Mucsfán, Majoson és Gyakorlás közben A kismányoki Fúvóstábor résztvevői között 8 és 38 éves zenebarát egyaránt akadt, de a felekezeti hovatartozás sem volt meghatározó. A napi 5-6 órás, kamaracsoportos hangszeres gyakorlás mellett bibliaórák, áhítatok, szabadidős foglalkozások adtak lehetőséget az el- csendesedésre, vagy épp a zsibongásra. Kismányokon is gyönyörködhettek az evangélikus templomba érkezők a fiatalok játékában. A gyerekek bebizonyították, hogy kilenc nap alatt is sikeresen meg lehet tanulni egy-egy zeneszámot, és ügyességükkel nagy tetszést arattak valamennyi helyszínen. Máté Réka „Itt a cucca, fater!” A fenti keresetlen szavakkal rakta elém a kabinos legény a holmimat buzgó úsz- kálásom zárószámaként. Köszönetemet megtoldva diszkréten elárultam neki: őt tartanák többre főleg idősebb ügyfelei, ha kissé udvariasabb megszólításban részesítené őket. Az „uram” aligha kerül többe a „fater”-nál. A masszírozóban a mindenképpen vékonypénzű, 80 körüli bácsit így tessékelték beljebb: „ Na suhanjon be, fater!” A strandmedencébe azonnal egy kisfiú után ugrik csukafejest egy 14 év körüli, izmos ifjú, pontosan ugyanoda. A vézna kicsi típusára mondják, hogy kétszer kell a vízbe vetnie magát, amíg egyszer csobban. Ám ez a ráugrás szemlátomást veszélyes. Egy idősebb férfi a medence széléről rendre utasítja a sihedert, természetesen tegezve. A delikvens nyomban kijön a vízből, hetykén odaáll bírálója elé, és kihívó hangon, s testtartással „megérdeklődi”: „Mi van, haverom?!!!’’ Vagyis aki őt le meri tegezni, lett légyen akár háromszor, négyszer annyi idős, mint ő, az neki „haverja”. Hetvenes házaspárt megkérdez 5 éves, reménybeli örököse: „És ti mikor haltok meg? ” Egy Auschwitzból szabadult nő mondta: ,Akkor azért voltam „rossz”, mert zsidó vagyok, most meg már azért vagyok másodrendű légy, mert öreg vagyok...” Euramerikában jócskán leértékelték az idős kort, amit csak az ellensúlyozhatna, ha azt bölcsesség jellemezné, amelyet érdemes megkérdezni és megszívlelni. Egyébként a „tiszteld atyádat és anyádat” kollektív érvényű is: a hosszú múlt atyai-anyai jellegű értékeire is vonatkozik, mert az elgyökértelenedés: biztos romlás. A fiatalabbak erősebbek lehetnek több tekintetben, ám egyre sűrűbben kell talán alapvetően új dolgokat tanulni, s alkalmazni. De mit ér mindez hit nélkül? Szinte kísértenek Villon sorai: „Mindent tudok hát, kedves Herceg, / tudom, mi sápadt, s mi ragyog / tudom, hogy a férgek megesznek, / osak azt nem tudom, ki vagyok. ’’ ■ v Fater, haver, ifjú vagy vén, Teremtőd segédmunkása vagy, csak vedd észre, hol, s mire! Megsúghatom: ez az Élet útja. Mint régen? Nem biztos. Talán különbül. Dr. Bodrog Miklós V
