Evangélikus Élet, 2002 (67. évfolyam, 1-52. szám)
2002-07-14 / 28. szám
EV. ÉLET mELLÉKLET 2002. JÚLIUS 14. Édesanyja három évtizeden át könyörgött kicsapongó életmódot folytató fiáért, Augustinusért, a későbbi egyházatyáért, aki csodálatos ima-meghallgatásként hitre jutott és 387-ben megkeresztelkedett. Monika A Női Missziói Osztály Az újság megjelenésének napján kezdődik a Női Misszió első nyári alkalma, az Egyedülálló édesanyák és gyermekeik konferenciája, Révfülöpön. Ez a hét a Balaton partján a résztvevőknek pihenést, lelkitesti erőgyűjtést jelent. Ahogyan ezt szolgálja minden más konferencia, de maga a nyári időszak is. Sikerül-e azonban kikapcsolódnunk? Merünk nyugodt szívvel elnyújtózkodni egy kényelmes nyugágyban? Nem tartanak talpon gondjaink, aggodalmaink? De, hiszen sokakra éppen most nehezedik a legnagyobb felelősség! Vigyázni a gyerekekre, unokákra. Nincs iskola. Ilyenkor történik velük a legtöbb baleset, állítja a statisztika... Ernst Modersohn gondolata bátorítson a „nyári lazításra": Ismeri az Úr a tegnapodat. Bízd rá a mai napot, és tudd, gondja van a holnapodra is! Az ötgyermekes pedagógus család második gyermeke, Gergely, az érvényes I. gimnazista bizonyítványával a kezében úgy dönt a tanév végén, hogy többé soha, semmiféle szervezett oktatásban nem vesz részt.- A szellemi munka látványos semmi. Az iskolák kétségbeejtőek. Tanítják, amire senkinek sincs szüksége. A tanár egész életében évről évre ugyanazt szajkózza. Lélek nélkül, érdeklődés nélkül. Beszűkül, soha nem töltekezik. Dögunalom minden óra. Új, érdekes dologra nem tudnak inspirálni, mert maguk is stupidok. ígyVillamosszikráktól terhes a konyha. Onnan nyílik a 3 nagyobb fiú szobája. Anya szótlanul mosogat. Gergely szájából csak úgy pattognak felé a gyilkos félmondatok.- Nem érdekel a gimnázium. - Minek az érettségi? Segédmunkás leszek! Fizikai dolgozó! Velem azután ne büszkélkedjetek! Tanárgyerek? Frászt! Melós! Csoda, ha a pedagógus szülőkben megáll az ütő? Anya könnye a mosogatólébe hull. Nem vitázik. Rég megtanulta, hogy egy bedacolt kamasszal szemben most kár a szó. Magában fohászkodik: Édes jó Istenem! Adj bölcsességet! Te add a számra a legjobb mondatot, ha végre lecsende- sül. Fogj vissza, hogy akkor se mondjam el százszor ugyanazt, mint valami imamalom! Add, hogy a legjobb pillanatban, csendben, de elgondolkodtatóan tudjam elmondani a magam álláspontját! Csak egyszer! Sugalld, mit kell tennem! Süthet a júniusi nap melegen. Onthatja a fényt. Anyát rázza a hideg. Sötét előtte a világ. Alig látja a mosogat- nivalót. A könnyeitől nem lát, de a fül hall. Hallja a 15 éves fiát, s hallja Apa dühöngését.- Ez megőrült. Ezt elmegyógyintézetbe kellene záratni!- Istenem! Adj tanácsot! - imádkozik Anya eszelősen magában. - Kitől várhatsz segítséget mástól ezen a kerek világon. -Valami mentő ladikra kell lelnünk! Gergely vad folyó. Nehéz a ladikozás. Istenem! Te mutass utat, hogyan tovább! A konyha már csillog. A fiúk szobájában is csönd lesz végre.- Mit akarsz hát kezdeni magaddal? - szólal meg végre Anya. teljem emlékszem már, hány éves is lehettem. Elég idős azonban ahhoz, hogy nagyanyámnak segítsek a kertben kiszedni a földből az érett burgonyát. Velünk az Isten Gergely ott fekszik az emeletes ágy felső emeletén. Szemét a mennyezetre mereszti. Hallgat. Őrjítően hallgat. De mikor megszólal, nem mond semmi újat:- Megyek segédmunkásnak - sziszegi megátalkodott konoksággal a fogai között. Megint csönd lesz. Van miről gondolkodni.- Valami szakma azért nem lenne jó? Van vasipar, elektromosipar, élelmiszeripar, faipar. Válassz! - veti fel Anya. Csönd, megint mély csönd. Apa már rég behúzódott a szobájába, de minden idegszálával kifelé figyel. Nem is állja meg, hogy ki ne kiáltsa: Én ezzel a kölyökkel többet az életben nem törődöm. Én erről leveszem a kezem. Anya két tűz közé került. Bedacolt kamasz, nekivadult Apa.- Istenem segíts! - eszelősen, kitartóan fohászkodik magában. A dolgokat végig kell gondolni. A gondolkodáshoz magány kell és nyugalom. Előre megfőz a következő napra és kimegy szombaton gyomlálni a gödi kis hétvégi ház kertjébe. Munka közben lehet gondolkodni. Hányja-veti magában a történteket. Imádkozik. Szinte ostromolja Istent a könyörgésével.- Nézd Uram, ez a jó képességű fiú el akarja hülyülni az életét. Mit tanácsolsz?- Hadd hülyüljön, hosszú a nyár - hallja Anya, vagy hallani véli? Még körbe is néz, hogy ki mondta, de nincs sehol senki.- Hagyni kell! Próbálja ki! Csak valami keretet teremts, hogy a szemed előtt hülyüljön, ne ismeretlen helyen! Ki ne vaduljon a családból. Vad, erős munkát szerezz neki. Csak tétlenkedni ne hagyd! - fejeződik be a tanács. Oh, velünk az Isten! Ujjong fel Anyában a lélek. Már nem sír Anya. Már látja a teendőjét. A gödi házat évek óta meg akarják toldani. Egy zárt verandát és egy szerszámos kamrát akarnak építeni. Ehhez tégla kell. Az egyik jó kollégája a Vízivárosban engedélyt kapott egy rossz ház lebontására. Másnap betársulnak. Anya fellelkesíti az első és harmadik fiát. A konyhában folyik a tervezés. Gergelyt hagyják heve- részni, őt nem hívják. Az iskolából szerzett csákányokkal mennek ki másnap a Ő kiásta a krumpli darabokat, az én feladatom pedig az volt, hogy egyenként tisztogassam meg őket a rájuk rakódott sártól. Később megkért, hogy hámozzak tetthelyre. Estig kitermelnek vagy ezer téglát. Le is tisztítják. Mértani alakzatba rakják. Alig tudnak este megválni a bontástól. Összekarolva mennek haza porosán, izzadton. Már látják is a 4x5 méteres helyiséget, a szilvakék öreg parasztbútoros leendő ebédlőhelyiséget. Büszke a két srác, hogy ők juttatják hozzá a családot a gödi ház befejezéséhez. Be nem áll otthon a szájuk. Apát is elragadja a hév. Másnap ő is ott akar lenni. Gergelyt senki nem piszkálja. Fekszik fent a maga emeletén, de már unja a magányt. A boldog zsivaj hozzá is felér.- Holnap én is megyek! - bömböl le egyszer felülről. - Szerezz nekem is csákányt, Anya! Van újabb ezer tégla. Anya megszervezi a szállítást és elmegy a gödi kőműveshez, Hanák úrhoz. Beszervezi hozzá Gergelyt segédmunkásnak. Elkezdődik az óhajtott segédmunkási élet. Mert jellem, kitart, Gergely, de nyár végén szinte rimánkodik, hadd lehessen asztalostanuló. Anya hagyja könyörögni. Elkezdi hát szeptemberben a gyalul- gatást. Van ideje gondolkodni közben.- Voltaképpen vissza is mehetnék a gimnáziumba - pedzi meg otthon egy este. Anya nem mond rá semmit.- Nézd Anya, legalább esti gimnáziumba hagyd, hogy beiratkozzam! Anya erre is csak hallgat. Meg tudja fékezni a saját, boldog türelmetlenségét, sőt még arra is rá tudja magát venni, hogy a tervet ellenezze látszólag.- Nem lesz ez sok neked, fiam? Egyet sem akartál vállalni, most meg két iskolával bajlódnál egyszerre? Ilyet csak különleges, erős akaratú emberek bírnak el. Ehhez aszkézis kell! Minek neked az az érettségi? Nagyot hallgatnak rá. Délután Gergely eltűnik. Nemsokára beállít egy esti gimnáziumi jelentkezési lappal. - Elintézi, hogy egyszerre lesz elsőéves ipari tanuló és másodéves gimnazista. Egy héten szerzi meg a jeles érettségi bizonyítványát, a jeles szakmunkás bizonyítványát három év múlva. Közben japánul is tanul, a Főutcai rajziskolában felkészül a Képzőművészeti Főiskolára. Felveszik. Szobrász lesz, és fotóművész, jó férj, jó apa, boldog ember. Rejtett utakon, az Úr csodásán működik! Csománé Forgács Emma •••••••••••••••«••a* meg néhányat a vacsorához. Ekkor érkezett anyám. Türelmetlenül rám kiáltott: „Te, nem azt mondta nagyanyád, hogy farigcsáld a krumplit, hanem, hogy pucold le a héját!" Ki akarta venni a kést a kezemből, de „nagyi" közbeavatkozott. „Hagyd! Engedd, hogy magától tanulja meg! Ne félj rájön!" Azóta sem felejtem el ezt az igazából jelentéktelennek tűnő, számomra mégis meghatározó élményt adó jelenetet. Pedig már 68 éves vagyok. Azon a nyáron megtanultam valamit. Azt, hogy az igazi szeretet nem irányítani akar, hanem abban segít, hogy a másik felfedezhesse önmagát és a benne rejlő adottságokat kibontakoztathassa. A nagyanyámtól megörökölt bizalom segített abban, hogy bölcs derűvel tudjam felnevelni mozgáskorlátozott leányomat, és ma okosan szeretni unokáimat... A „nagyi" Bibliája halála után hozzám került. Az 1 Kor 13-nál feküdt benne egy könyvjelző. Többszörösen aláhúzva pedig ez a sor: „A szeretet ... mindent hisz, mindent remél." Urbán Erzsébet Futott az év. Csak bút hozott. Csak gondokat, csak terheket. Monika sírt és zörgetett. Év év után suhant megint, S fiát mélyebbre vitte mind. Kéjbe veszett, éjbe veszett. Monika sírt és zörgetett. De örökre elveszhet-e Annyi könny drága gyermeke? Éveknek kell bár múlnia, IHazatér a könnyek fia. Monika, a meghallgatott Édesanya, ujjonghatott, Zenghette hálahimnuszát, Hogy századokon szálljon át Hallják meg minden könnyezők, Gyermekükért esedezők: Boldog, aki nem csügged el! Isten feleli Isten feleli Túrmezei Erzsébet Részlet Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül című könyvéből Müller György mondta: „Az aggódás kezdete a hit vége. A igaz hit kezdete az aggódás vége." Mélységesen egyetértek ezekkel a gondolatokkal. Mikor aggódunk, lényegében ezt mondjuk: „Isten nem képes....". Ha gondok között járunk, nem hitben járunk. A hit asszonyai szeretnénk lenni, az aggódás mégis szinte szokásunkká válik. Ismerős a félelemnek az a pici csatornája, amely addig szivárog át értelmünkön, míg mély árkot vág magának, melyben minden más gondolat elsüllyed. Le kell győznünk ezt az „Isten nem képes..." betegséget. Az a szó, hogy worry (az aggodalom szó angol megfelelője) egy régi angolszász kifejezésből ered, melynek jelentése: „szorítani vagy fojtogatni." Az aggodalom szorítása megakadályoz bennünket, hogy megelégedett és békés életet élhessünk. Aggodalom az, ami megosztja és összetöri a lelket, visszatart bennünket jelenbeli feladataink elvégzésétől olyan jövőbeli félelmek miatt, amelyek talán soha nem következnek be. Ahhoz hasonlít, mintha azelőtt akarnánk átkelni a hídon, mielőtt odaérnénk.... Montaigne, a francia filozófus mondta: „Életem tele volt szörnyű szerencsétlenségekkel, melyek legtöbbje soha sem következett be." Ha drága időnket arra pazaroljuk, hogy rettegünk attól, ami esetleg történni fog, az aggodalom olyan nehéz teher lesz, .mely lenyom bennünket, elszívja energiánkat, és megfoszt tettrekészségünktől. ... Az ige hatékony gyógymódot kínál. Biztosak lehetünk benne, hogy van kiút, mert Jézus maga parancsolta meg, hogy ne aggodalmaskodjunk. Világosan szól erről a hegyi beszédben: Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosz- szabbítani életét csak egy arasznyival is? ... Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. Mt 6,25-34. vr (A szerző a Kongresszus/ Központban megrendezett a „Nők reménysége" című feleke- zetközi női konferencián tartott előadást 2002. április 27-én.) • ••••••••••••••••••••••••••••••••••■••i» * i
